Szerencsére a február rövid hónap, gyorsan eltelt, az idő is javult, és még a 20-i havazás sem tudta elvenni a kedvem, főleg, hogy nem lett belőle 14 cm, mint amivel riogattak, és másnapra szinte teljesen el is olvadt. Ilyenkor én már csak a tavaszra tudok gondolni, és alig várom, hogy nyíljanak a tavaszi hagymások. Amúgy bújnak már a kiskertemben. :) Van egy korszakalkotó ötletem, a 28 napos hónapok bevezetése, így lenne egy évben 13 hónap, és nemcsak a nyugdíjasok, de mindenki más is kapna 13. havi fizetést. :D
Könyv szempontból nem volt túl fényes hónap ez, három könyvet sikerült magamévá tennem, és abból kettő is erősen nyögvenyelős volt.
1. Jim Butcher: Teliholdkór (Dresden-akták 2)
Sok évvel ezelőtt olvastam az 1. részt, akkor még azzal a tervvel, hogy hamarosan folytatom. Sem GR-en, sem itt nem találtam semmit arról, hogyan tetszett, az emlékeim meg nagyon halványak már. Az rémlik, hogy nem volt rossz, de nem is voltam érte oda túlzottan. Ez a kötet viszont eléggé csalódás volt.
Külsőre mozgalmas, rengeteg minden történik benne, folyton rohannak, üldözik egymást, verekszenek, gyilkolnak, a főszereplőnek nincs egy perc nyugta sem, és mégis rettentően untam. Ezt a szerencsétlen Dresdent rendszeresen megverik, még kis sem gyógyult az egyikből, már el is agyabugyálják újra.
Az egy Susant kivéve mindegyik szereplő seggfej volt. Nem hiszem, hogy folytatni fogom ezt a sorozatot, pedig ebből ráadásul szépen érkeznek is a részek magyarul.
Egy pozitívum, szex csak említés, utalás szintjén van.
2. Alison Goodman: Útmutató hölgyeknek a teljes romláshoz (Vakmerő hölgyek 2)
(nem, az ill-mannered még mindig nem vakmerő! na, de ez már szerintem így marad, sajnos)
Ez volt a hónap legjobbja, egyértelműen. Nagyon vártam a 2. részt az 1. rész tavalyi sikere óta. Fura volt az első rész epizodikusabb történetvezetése mellett, hogy most csak Lady Hester és barátnője történetéről szól a könyv nagy része, meg persze Evan és Mr. Kent is szála végigvonul a könyvön főszereplő ikertestvér lányaink mellett. Picit nekem sok is volt Hesterék történetéből, de azért nagyon drukkoltam nekik és örültem, hogy elvileg megnyugtatóan lezárult a történetük.
Ha valaki cukormázas romantikust keres, annak nem ez a könyve (az olvasson Bridgertont), de ha valaki jobban szereti a reaálisabb történetet, ami történelemhűbben mutatja be az akkori kort, akkor mindenképp ajánlom. Mert nemcsak szerelmes urak és hölgyek, magas parókájú királynék és cselédek voltak ám abban a korban, hanem polgárok, munkások, sőt törvényen kívüliek is, bűnözők és prostituáltak. Ebben a könyvben megjelenik a történelem is, a ludditák és a napóleoni háborúk formájában.
A nők lenézése, elnyomása továbbra is hangsúlyos szerepet kap, de megjelenik a finom lázadás is a férfiuralom ellen. Tetszett az is, ahogy Gusban felmerül, hogy hiába szereti Evant, mi lesz, ha egyszer össze tudnak házasodni, hisz onnantól a férfié minden vagyona, sőt ő maga is a tulajdonává válik.
A szerző belevett több létező szereplőt is, pl. a llangolleni hölgyeket, akik bár barátnőkként éltek együtt, valójában egy pár voltak, és ritka kivételként a társaság is elfogadta őket. Továbbra is elképesztő volt szembesülni azzal, hogy kb. minden attól függött, hogy a társaság elfogadja-e az illetőt vagy sem. Micsoda kiszolgáltatottság!
Mindezen súlyos kérdések ellenére ez egy nem mondanám, hogy könnyed, de nem is nyomasztó vagy komor, hanem szórakoztató kalandregény, ami azért el is gondolkodtat.
3. Tóth Krisztina: Pixel
Ez a mai magyar írók februári választottja. Érettségi tétel is, legalábbis tavaly még az volt. Ez a másik nyögvenyelős, akármilyen rövidke is, nehezen csúszott.
Az alapötlet, hogy a 30 novella/rövid történet mindegyike egy-egy testrészhez kapcsolódik, nagyon jó lenne, de a megvalósítás hagyott maga után kívánnivalót. Komolyan nem értem, miért lett belőle érettségi tétel, nem érzem semmilyen szinten kiemelkedőnek. Na, persze, a többi kötelező olvasmány se mind kiváló, ezt mindenki tudja, csak nem illik kimondani.
A történetek színvonala hullámzó, vannak jobbak, vannak rosszabbak, engem zavartak a kiszólások (nem lehet látni a haját, de én mint elbeszélő, elmondom, hogy...), de ez lett volna a legkisebb baj, a nagyobb, hogy egyik történet se volt lezárt. Ment-ment-ment, majd egyszer csak vége lett. Nem tudom jobban elmondani. Pl. Spoiler - egy fickó megtudta, hogy rákos, és beleszeretett az orvosába. Komolyan, ennyi a történet. És szinte mindegyik ilyen. A szereplők időnként ismétlődnek, és az ember néha felfedezni vél valamiféle összefüggést, de igazából nincs.
Következő hónapban pár évtizeddel korábbi szerzőt választok, hátha az jobban bejön.
Azon gondolkodtam, hogy minek is vállaltam magamnak ezt a - nevezzük úgy - kihívást, hogy elolvasom ezeket a könyveket. Jártam általánosba, gimibe, elvégeztem egy főiskolát meg egy egyetemet, szinte minden kötelezőt becsülettel elolvastam (szinte...), sok ember egész életében nem olvas el annyi könyvet, mint én a tanulmányaim során. Ezért nem is veszek részt semmilyen kihívásban, mert nekem az olvasás már ne legyen semmilyen szinten kötelező, erre nekiállok ennek. Nem kell nekem bizonyítanom senkinek semmit, legfeljebb magamnak, és ha nem számítok műveltnek, mert nem olvastam Tóth Krisztinát meg Dragománt, akkor ott egye meg a fene! Ez a két könyv eddig kegyetlen volt, helyenként érthetetlen, komor, időnként lehozott az életről, írástechnikailag sem volt kiemelkedő, és kiválóan alkalmas arra, hogy a diákok kedvét végképp elvegye az olvasástól. Egy könyv adjon valamit hozzám, az életemhez, akkor ér valamit az én szememben, de ez a két könyv eddig csak elvett, az időmet meg az életkedvemet.
No, mindegy, van pár jelöltem, akikkel megpróbálkozom, de ha nem megy, nem fogom erőltetni.
Meghallgattam a Goblet of Fire full-cast változatát Audible-ön, ismét szuper volt. Most már az idősebb gyerekhangok szerepeltek, akik közül Harry hangját nagyon kellemesnek találtam, viszont Hermione gyakran hadar, őt nehezebb érteni helyenként (nekem), és Winky meg nekem túl sipákolós volt. Moody volt az egyértelmű kedvencem, főleg annál a résznél, mikor lelepleződik. (nem írok többet, hátha létezik még ember a földön, aki nem ismeri a történetet) Elképesztő, mennyire elfelejtettem a részleteket, főleg ifjabb Crouchét. (Vicces, de ennyi év után most esett le, hogy a Kupor a kuporog rövidítése - Crouch, ugye -, eddig valamiért azt hittem, a kuporgat van benne. :D Bár igazából annak is van értelme, hiszen "kuporgatta" a szeretetét, nem sokat adott belőle a fiának, valószínűleg ez ragadt meg a fejemben.) De erről most csak spoileresen tudnék írni. Megdöbbentem, mennyire szomorú, tragikus és kissé horrorisztikus az ő története. Ki kell még emelnem a zenét, különös tekintettel a sellők dalára, ami teljességgel elvarázsolt. (haha)
Winky szála egyébként elgondolkodtatott. Dobby 2. részbeli feltűnése után logikus lett volna azt hinni, hogy a házimanók mindig utálják a helyzetüket, de ebben a részben kiderült, hogy korántsem így van. Az életük értelme a gazdájuk szolgálata, és mikor Hermione elkezdené "felvilágosítani" őket, őrültnek nézik. Gyakorlatilag ők maguk sem tudják, mennyire el vannak nyomva, és Winky nemhogy nem örül a ruhának, mint Dobby, hanem onnantól fogva sem érdekli más, mint a volt gazdája jóléte.
És az jutott eszembe, hogy sok ember sem képes ezt felfogni. Hány olyan volt régen (talán most is), hogy egy nő szólt le egy másik nőt, aki magasabbra akart törni, mert hiszen egy nőnek nem ez a dolga, nem ott van a helye, vagy hogy egy anya vitte el a lányát a körülmetélésre, holott az az ő életét is tönkretette, csak mert ez a szokás, és lehetne sorolni, nemcsak női oldalról. Dobby volt az úttörő ebben, aki már nem ebben látta az utat. Nem emlékszem, hogy a későbbi kötetekben még lesz-e szó róluk, vagy van-e a kánonban erről szó, hogy mi lett a házimanókkal Voldemort újabb bukása után. (Utánaolvastam, Hermionének majd sikerült a minisztériumi munkája során javítania a házimanók sorsán, de a szomorú, hogy Winky igazán sosem heveri ki, hogy ruhát kapott.)
A hónap legjobb élménye viszont a Harry Potter: A kiállítás volt Szentendrén, ahol február 7-én jártunk négyesben családtagokkal. Nekem (de szerintem mondhatom, hogy mindannyiunknak) hatalmas élmény volt, a nem épp olcsó jegyek meg az utazás ellenére is. Szeretnék róla külön bejegyzést írni róla, de hogy mikor, az jó kérdés, és közben persze fakulnak az élmények, sajnos. Szerencsére sok fénykép készült. Aki megengedheti magának, szerintem mindenképp nézze meg!
A Bridgerton 4. évad 2. fele is eljött, és minden bajom ellenére persze, hogy folytattam. A könyveket viszont azóta se. Francesca nagy vihart kavaró és az eredeti történettől gyökeresen eltérő szálára a llangolleni hölgyek esetét látnám megoldásnak. Kíváncsi leszek.
