Diana Gabaldon: Outlander 2. - Szitakötő borostyánban

Nagy várakozással néztem a 2. rész elé, különösen, mert az első rész igazán tetszett. A nagy várakozásokból meg néha nagy csalódások lesznek... 

Ahogy az első résznél írtam, a fülszöveg egy iszonyat nagy spoilert tartalmaz, de ha valahogy sikerülne ezt kikerülni, a könyv eleje óriási meglepetést tartogathat, amit most igyekszem nem elárulni, hátha akad még, aki nem olvasta el előre.

A történet úgy jó feléig nem akciódús, Jamie és Claire Párizsban vannak, próbálják megakadályozni Károly herceg (Bonnie Prince Charlie) terveit. Részletes leírást kapunk a francia udvar intrikáiról, mindenféle politikai, szerelmi, pénz- és egyéb ügyekről, Claire és Jamie kapcsolatáról. Istenem, egy idő után, hogy én ezt mennyire untam! A felénél aztán felgyorsulnak az események, de olyan módon, ami egyáltalán nem tetszett. Bár az egyik jelenetnél minden idegszálam megfeszült, annyira izgultam, közben meg gondolatban csóváltam a fejem, hogy na ne, már megint? Amikor ez a bizonyos esemény már többedszer előfordult, arra gondoltam, az írónőnek vagy ilyen jellegű tapasztalatai vannak (remélem, nem!), vagy félelmei, vagy netán úgy gondolja, hogy minden férfi ilyen, nem tudom... Aztán kapunk még pár szerintem perverz, bizarr és gyomorforgató leírást, és annyi baromságot, hogy ha nem a becses, évek óta vágyott Kindle-ön olvastam volna, hát kivágom a vonatablakon. 

Közben sajnos, elértem és túlléptem a számomra lélektani három hetes olvasási időt, amikor már akármilyen jó is egy könyv, akkor is kezdem megutálni. Nem tudom, miért pont három hét, egyszerűen így van, ha addigra nem tudok befejezni egy könyvet, dühíteni kezd, türelmetlenné válok és már csak azt várom, hogy legyen vége. Így aztán a 3. harmadánál már komolyan szenvedtem, és magamban egyre kevesebb pontot adtam rá. Aztán az utolsó egynegyed rész kárpótolt a korábbi szenvedésekért, és végre olyan volt, amiért az első részt megszerettem, kellőképpen izgalmas volt, érzelmes (a végén egészen elérzékenyültem) és szerethető. Volt ugyan egy-két apróság, aminél felvontam a szemöldökömet, de ezeken jóindulatúan továbbléptem. Jó kis függővéget kaptunk, ha ezt olyankor olvasom, mikor még nem lehetett tudni, hogy a kiadó valaha folytatja-e, hát biztos dührohamot kapok. (Bár aztán, majd hiszem, ha látom, hogy kiadták a beígért 3. részt.)

Ami nem tetszett, hogy húzták az egészet, mint a rétestésztát, tele volt számomra felesleges leírásokkal, eseményekkel, ezek kihagyásával meg lehetett volna spórolni pár száz oldalt. Pl. az egyik "kedvenc" mondatom: Elekrosztatikus szikrák pattogása kíséretében lehúztam a csuklyát a fejemről. Ez mégis ki a jó francot érdekel? Jamie és Claire folyton a hajukkal foglalkoznak, ami szanaszét repked, olyan, mint a szénaboglya, útban van, belelóg a szemükbe, akadályozza a látást, stb. Mi a fenéért nem kötik fel, fonják be vagy vágják le? Néhányszor megteszik, de miért nem lehet mindig? Minek ez a szóf...? Egy idő után azt éreztem, ha még egyszer meglátom a fürt vagy tincs szavakat, sikítok.

Zenka a könyvről írt posztjában (de ne olvassátok el, ha nem olvastátok el az első részt, mert spoileres) azt mondja, nincs annyi szexjelenet, mint az előző kötetben volt. Szerintem semmivel sincs kevesebb, de nem számoltam meg. Nekem most sem hiányoztak. Nézetem szerint semmi szükség sem volt rájuk a történet szempontjából, töltelékjeleneteknek éreztem őket, amivel csak a lapok számát növelték.

A kötet elején és végén keret található, ahol váltakozó nézőpontból mesélik az eseményeket, hol E/3-ban, hol Claire mondja el E/1-ben, a középső részt pedig végig ő mondja el szintén E/1-ben. Rájöttem, hogy az E/3-as leírás sokkal jobban tetszett, Claire valami bosszantóan idegesítő elbeszélő tud lenni helyenként.

Rámentem Gabaldon honlapjára, mert kíváncsi voltam, miről fog szólni a többi kötet, és azt olvastam, hogy ő az 1. részt kísérletképpen írta, kíváncsi volt, milyen regényt írni, soha nem is akarta kiadatni, ezért belezsúfolt mindent, amit csak lehetett, időutazást, szexet, halált, vért, stb. Ezt azért kicsit megdöbbentőnek találtam annak fényében, hogy hová nőtte ki magát a sorozat.

Ami viszont tetszett, az a történelmi események részletessége és beépítése a történetbe. Nem tudom megítélni, hogy mennyire tekinthetők hitelesnek, de lenyűgöző volt. Sajnos, ennek ellenére sem találtam kevésbé unalmasnak a leírásukat, ami ellentmondásnak tűnhet, de nem az, engem az ilyesmi szimplán nem tud lekötni, de az erőfeszítést nagyra értékelem.

A felétől vacilláltam, hogy 6 vagy 7 pont legyen-e a végső pontszám, de az utolsó negyede felhúzta. Sajnos, mindezzel együtt sem éri el számomra az 1. kötet színvonalát.

10/7

A sorozat híveinek jó hír, hogy már forgatják a 2. évadot, ami nagyjából a 2. kötetet követi.

Shannon Hale: Ever After High 2. - Ki a leggonoszabb a vidéken?

Az újév első befejezett olvasmánya volt úgy 3/4 1 felé. 11-kor úgy döntöttem, hogy átolvasom magam az újévbe, és bekucorodva az ágyamba megpróbáltam még befejezni ezt a könyvet éjfél előtt, ami nem sikerült ugyan, de nem is bántam. 

A történet ott folytatódik, ahol az első kötetnek vége lett, amit nem szeretnék elárulni (és könyvismertetőket se nagyon olvassatok, ha nem szeretnétek tudni), de szerintem azért sejthető. Viszont így elég nehéz lesz írni a 2. részről, ha nem akarok kikotyogni semmi fontosat. 

Tovább ismerkedhetünk az Ever After High gimi életével, ahol most minden a feje tetején áll, és egyre meglepőbb dolgok kerülnek napvilágra. Kiszabadul egy gonosz bestia, valaki bajba kerül, és Raven kénytelen az anyjához fordulni segítségért... 

Apple és Raven megfejtenek egy ravasz rejtvényt, amit nagyon élveztem, volt olyan pontja, amit kapásból vágtam rá, de inkább csak figyeltem, hogy hogyan boldogulnak ők ketten. Azért vicces, ha belegondolunk, hogy a mesében egymás ellenségeivé kell válniuk, ha követik szüleik végzetét, itt pedig vállt vállnak vetve segítik egymást, sőt, akár barátnőknek is nevezhetők.

Ez a kötet, a témájából adódóan kevésbé humoros, mint az első, viszont annál izgalmasabb és fordulatosabb. Egészen komoly kérdéseket is felvet, mint a másság kérdése, a lázadás, a barátság, a bátorság, a szabad akarat, amit könnyen emészthető formában tár a gyerekolvasók elé, és amit a könyv egyik nagy erősségének tartok.

A borító lila színe - szemben az első rész rózsaszínjével - is jelzi a komorabb témát, ettől számomra kevésbé Barbie babás. A belső oldalakon pedig most is végigfut a díszítőminta, bizonyítva, hogy a szürke is lehet szép. 

Külön tetszett a szereplők jellemfejlődése, főleg Apple White-é. Szeretem, ha egy hősnő nemcsak ül és várja, hogy megmentsék, hanem tesz is valamit önmagáért. 

A fordítás továbbra is kiváló színvonalú, sikerült túltennem magam a nevek kérdésén, bár továbbra sem értek vele egyet. 

Azt hiszem, ideje lesz belenéznem a filmekbe is.

A játékok maguk szerintem bűnrondák, karácsony előtt közelebbről is megnéztem őket, kacérkodva a gondolattal, hogy veszek a hároméves unokának, de erről hamar letettem. Az ára sem olcsó, és nem is az ő korosztálya még.

Nagyon várom a 3. kötetet, remélem, a kiadó mihamarabb megjelenteti. Kellemes, fordulatos, mégis elgondolkodtató olvasmány volt.

10/10

Gyerekkori kedvencek újratöltve 1. - Szalay Lenke: Mogyoró

Lassan már nagymama korba lépnek azok az olvasók, akik annak idején szívből szerették Mogyorót, a kockás kabátos, kék sapkás, kék szemű, mosolygós kislányt. Emigyen kezdődik a Librin a könyv újabb kiadásának ismertetője. Ha nagymamakorban még nem is vagyok (ámbár már van egy unokafélém), de valóban harminc évnél biztosan több, hogy olvastam ezt a könyvet. Ha jól tudom, nekem nincs is meg, könyvtári példány volt, bár valamelyik része mintha mintha ott lenne a polcon, jaj, Istenem, de melyik? Meg kéne keresni, de nincs hozzá kedvem. Arra már nem is igazán emlékszem, miről is szólt, csak történetfoszlányok vannak a fejemben. de mivel több részét is olvastam, azt sem tudom már, melyik honnan való.

Viszont, mikor karácsony előtt beszerezni való könyveken gondolkodtam - mert mit akarhatna karácsonyra egy könyvmoly? - és az antikvarium.hu kínálatában keresgéltem, hirtelen beugrott Mogyoró. Meg is találtam és meg is rendeltem két másik könyvvel egyetemben.

Most egy pillanatra megállnék, hogy morogjak egy sort az antikvár könyvek elszállt árain, ez a könyv, kérem, 1140 Ft-ba került, holott az eredeti ára 1959-ben 12,50 Ft volt, elég koszos a borítója és bele van írva az elejébe. Lehetne mondani, hogy de az már 55 éve volt, meg minek vettem meg, de hát ez a könyv kenyeret nem kér, legfeljebb egy kis helyet valakinek a polcán. Rettentő kíváncsi lennék, hogy mitől ment fel ennyire az ára 55 év alatt. (A második könyv, a Pokémon kézikönyv a maga 1360 Ft-jával gyakorlatilag az eredeti beszerzési ára, holott kopott a sarka és bele van írva. E két könyv esetében a pár száz forintot tartanám reálisnak. A harmadik, Derek Landytől a Skrupulus Fondor már igen szép állapotú, újnak is lehetne mondani, féláron volt 1070 Ft, amit így reálisnak gondolok, de a rendes antikvár árán, 2140 Ft-ért erős túlzásnak tartok.Valaki felhomályosíthatna, hogy mitől kerülnek ennyibe az antikvár könyvek. Valami oka csak van ennek a szerintem magas árfekvésnek, amiről én nem tudok, és netalántán fölöslegesen morgok itt!)

No, vissza magára a vágyott könyvre. Belefogtam, elolvastam, és ha nem is mélységes, de enyhe csalódottságot éreztem. A leíró részek iszonyúan szájbarágósak, didaktikusak, a mai korban hihetetlenül idejétmúltnak hatnak. És mielőtt valaki azt mondaná, hogy mit várok egy 1959-es könyvtől, elméletileg sorozatot tervezek régi kedvencek felidézéséből, és a következő olyan könyv lesz (sőt, mindjárt kettő), amin nem fogott az idő. De van, amit sajnos elsöpör. Mogyoró kalandjainak egy része most is tetszett, de a mögötte levő magyarázó rész idegesített és bosszantott.

Most, hogy rákerestem, láttam, hogy van ebből a sorozatból modern kiadás is (legalábbis két kötetből), de egyelőre nem vágyom a folytatásra, sem antikvár, sem vadonatúj formában.

2014-es évértékelő, összegző, vagy mi... Neeeeem!

Ilyenkor a bloggertársak közül sokan írnak összegzést, elemzést az óév végén vagy újév elején, hogy hány könyvet olvastak el, melyik tetszett legjobban, melyik legkevésbé, hány oldalt olvastak összesen (nem lenne az a pénz, hogy megszámoljam, vagy lenne, ha elég sok nulla lenne az összeg végén), és hasonló dolgokról.

Bár én szeretem ezeket olvasni, de még sosem éreztem rá ingerenciát, hogy én is írjak ilyet. Most sem fogok, inkább csak leírom, hogy mik jutottak eszembe a tavalyi évről olvasással, könyvkiadással kapcsolatban.

Kisebb megdöbbenéssel olvastam, hogy más blogolók tavaly 70, 90 vagy akár 122 könyvet is elolvastak, vagy csak 50-et szemben a 2013-as 100-zal... Nos, összeszámoltam, és az ezekhez a számokhoz képest szerény 36 elolvasott könyvvel dicsekedhetnék (nem tudom, más hogy csinálja, én idevettem a 2013-ban elkezdett, de 2014-ben befejezett könyveket is), ha nem érezném úgy, nem is vagyok igazi könyvmoly meg blogger, ha csak ennyire futotta. Tudom, nem kellene szégyenkeznem, mégis van bennem egy kis rossz szájíz. Van ezek között 8-900 oldalas monstrum is, A szél nevét pl. két hónapig olvastam.

Sajnos, nem tudok kiemelni egyetlen olyan könyvet sem, ami nagy hatással lett volna rám, vagy épp különösen utáltam volna. Még biztos újraolvasós sincs köztük, és ez szomorú. Nem tudom, mi az oka, a könyvkiadás felhígulása, az olvasási szokásaim változása, rosszul választottam meg az olvasmányaimat, talán ezek mind egyszerre, és még lehet ezer más oka.

Előszedtem néhány régi kedvencet, volt köztük, ami most is ugyanúgy tetszett, de sajnos, az volt a több, ami sok év után újraolvasva már kicsit vagy nagyon csalódás volt. 

Az olvasmányaim jelentős része ifjúsági irodalom vagy mese valamilyen formában átírva, újraértelmezve. Egy pszichológus biztosan el tudná magyarázni, hogy az oka aaaa.... visszanyúlás a gyökerekhez, vagy hiányzik a nemtom mi az életemből, netán menekülök az izé elől, de most komolyan, rohadtul nem érdekel, hogy mi az oka, egyszerűen szeretem.

Recikönyvem csak egy volt, Az emlékek tava, de az maximálisan megérte, bájos, komoly és elgondolkodtató mese.

Fogadalmat tettem, hogy nem kezdek új könyvsorozatba, mivel a kiadók szeszélye miatt ki tudja, tudom-e őket folytatni, és nincs kedvem pár rész után áttérni az angolul olvasásra. Ezt nem sikerült teljesen betartanom...

Egyértelműen tarol nálam az e-könyves formátum, az e-kről még szeretnék egy önálló posztot is írni.

Nem veszek részt kihívásokban, becsülöm azokat, akik képesek kijelölni x db könyvet, és elolvasni, de ez engem a házi feladatra emlékeztetne, és azt inkább nem szeretném. 

Nincsenek komoly terveim, csak annyi, hogy a felgyülemlett könyveknek legalább egy részét elolvassam. Illetve szeretnék egy régi kedvencek újraolvasva sorozatot, majd meglátjuk, mi lesz belőle.

Rátaláltam viszont a hangoskönyvekre, ami nálam most a nagy felfedezett, meghallgattam pl. a teljes Harry Pottert. Sajnos, csak az első két rész van meg Kern András előadásában, a többi a vakok és gyengénlátók számára készült amatőr felolvasás, és bár értékelem az igyekezetet, de ezek bizony hagynak kívánnivalót maguk után. Végül is megszokás kérdése. :D

Hát azt hiszem, nagyjából ennyi, most megyek is olvasni! (Legszívesebben én is a radiátorra feküdnék, annyira fáztam egész nap.)

Shannon Hale: Ever After High 1. - A Mesehősök Végzetkönyve

Már kicsit uncsi, tudom, de nagyon szeretem a meséket, főleg azokat, ahol az eredeti történetet egy kicsit (vagy nagyon) kicsavarják, kap valami pluszt. Shannon Hale-től anno nagyon tetszett A suttogó (szintén tőle olvastam az inkább közepesen, mint jól sikerült Austenlandet), és az írónő könyvei között böngészve fedeztem fel ezt az alkotását. Már szemeztem vele angolul, amikor megtudtam, hogy nemcsak hogy az első, de már a második részt is kiadták magyarul, úgyhogy gyorsan le is csaptam rájuk.

Először is hadd mondjam el, mennyire örülök, hogy a Móra Könyvkiadó gondozásában jelent meg, így legalább látok rá esélyt, hogy az összes rész megjelenik, ráadásul végre egy könyv, ami kényelmes méretű, súlyú és vastagságú. (Akik olvasgatnak blogokat, talán rájöttek, melyik kiadóra célzok. Tudom, hogy néhányan oltjuk rendesen a Könyvmolyképzőt, de ha egyszer nem tanulnak semmiből...) A borító nagyon szép, dombornyomott meg minden, gyönyörű grafikával, de nekem erősen Barbie babás fílingje van. De megtudtam, hogy ebből a témából már voltak webizódok, filmek és vannak játékok, babák (ez utóbbiak meglehetősen borsos áron), és a borító ezeket a figurákat idézi. A belső lapok is mutatósak, minden lap szélén szürke díszítés vonul.

Az alaptörténet szerint az ismert (és páran számunkra kevésbé ismertek) mesehősök gyerekei az Ever After High középiskolába járnak (a nevekről majd később), és mikor elérnek egy bizonyos kort, alá kell írniuk a Mesehősök Végzetkönyvét, amiben vállalják, hogy követik szüleik példáját, és átélik ugyanazt a mesét, mint ők. Tehát Hófehérke lányát, Apple White-ot megmérgezi a gonosz mostoha lánya, Raven Queen és majd csókjával felébreszti a szép szőke herceg fia, Daring Charming. De mi van, ha valaki nem akar a szülei nyomdokaiba lépni?

Hm. Ha túllépünk azon, hogy a mesehősök leszármazottainak mi a francért kellene ugyanazt a mesét átélni, egy nagyon kellemes, szórakoztató, vicces történetet kapunk. Igaz, elég tinicsajos, helyenként kissé szirupos, de én nagyon jól szórakoztam, a tartalmat számomra egyáltalán nem tükrözte a borító. Könnyen olvastatja magát, izgalmas és humoros. A vége sejthető, de hogy ebből mi lesz a 2., ill. a 3. kötetben, azt még nem tudni. A felénél kezdtem gyanakodni, hogy valami igen nagy suskus van ezzel a végzet dologgal, kíváncsi vagyok, mi sül ki az egészből.

Az írónő szépen építette fel a mesehősök gyerekeinek világát, a középsulijukat, nagyon tetszettek az áthallások a "mi" világunkkal, pl. Taylor Quick, a tükörfon (telefon), a tükörnet (na, mi lehet? :D Internet, persze!), a talebook (facebook), a Call of Beauty játéknál pedig már hangosan felnevettem. Külön kedvencem volt a grimmnasztika (!) órai kosarazás, karra akasztott süteményes kosarakkal és farkasokkal, ahol a kosárlabdának nem is tudom, mi volt a funkciója.

A fordítás Bottka Sándor Mátyás munkája. Valahol azt gondoltam, hogy egy ilyen tinis könyvet, ahol vannak ugyan fiúk, de a lányoknak nagyobb szerep jut,  nőnek kéne fordítania, de egyáltalán nem zavart, hogy férfi, sőt! Zseniális szójátékai vannak, mint pl. meselőszó, mesebédlő, a fent említett grimmnasztika, fanteasztikus, bű bye, mint elköszönés, stb. Viszont igen vegyes érzelmeim vannak a nevekkel. Nem tudom, az ő ötlete-e vagy netán kiadói kívánalom, hogy a leszármazottak nevei, vagy maga a gimi neve angolul maradt. Nekem ez így nem tetszett, többek között azért, mert a magyar mesenevek alapján nem könnyű beazonosítani a gyerekek nevét, ha nem ismerjük a szülők angol nevét. Bár az alkotó mindenkiről elmondja, hogy ki kinek a kije, és a kamaszok kicsit úgy is viselkednek, mint híres felmenőik, mégis bele lehet kavarodni. Ha már nem fordították le, nem ártott volna egy névmutató.

Hófehérke ugye, Snow White, az ő lánya Apple White. De már az Evil Queen nálunk gonosz mostoha lett, Prince Charming pedig a szép szőke herceg, sőt, egyszerűen csak herceg. Ami még megzavart, az a két Hood. Cerise Hoodról pl. sokáig azt hittem, Robin Hood lánya, mikor leesett, hogy van még egy Red Riding Hood is, vagyis Piroska. Még a könyv végére sem voltam biztos az összes rokonsági szálban.

A karakterek jók, egyesek maximálisan igyekeznek alkalmazkodni a tőlük elvárt szerephez, mások meg nem annyira. Nem éreztem őket egysíkúnak, még az egyértelműnek tűnő jellemek is okoztak meglepetést. Személyes kedvencem Madeline Hatter, a kalapos lánya az Alice Csodaországban meséjéből. Azon is elgondolkodtam, ha a leszármazott nem azonos nemű a híres felmenővel, hogyan teljesítheti a családi végzetet?

Összességében nagyon szerettem ezt a könyvet, alig várom, hogy folytathassam. Van belőle több rövid történet, vajon bízhatunk abban, hogy azok is megjelennek magyarul?

10/9.5 (csak a nevek miatt vontam le)

Limpár Ildikó: Emlékek tava

Emlékek. Így advent idején azt hiszem, felerősödnek az emlékeink. Ha szerencsénk van, gyerekkori karácsonyokra emlékezhetünk, mint mikor az apám szánkózni vagy moziba vitt, míg a Jézuska (az anyám) feldíszítette a fát. De vannak szomorú emlékek is, mint pl. az a karácsony, amikor meghalt az apám.

Ez a könyv nekem a mese története mellett az emlékekről szól, a nehezekről meg a vidámakról, azokról, amiket magunkban dédelgetünk meg azokról, amiket szívesen elfelejtenénk. Nagyon nem könnyű erről a könyvről írni, mert leginkább benyomásaim, hangulataim vannak róla, amit szinte lehetetlen szavakba önteni.

Az alaptörténeten túl szerintem minden olvasónak mást jelenthet ez a könyv, attól függ, mi rejlik a szívében. Nekem például azt is jelentette, hogy ha szeretünk valakit, soha nem adjuk fel a reményt, akármi is történjen. Arról, hogy néha hibázunk, és megfizetjük az árát, de mindig van remény, hogy jóra forduljanak a dolgok. 

A könyvben ott vannak a hagyományos mesei elemek, tündérek, boszorkány, sárkány, hercegkisasszony, de a hétköznapi dolgok is, mint a család, a barátság, egy közeli rokon elvesztése. Fontos szerepet kap a fény és a sötétség, ami így a téli napforduló küszöbén, amikor már elegünk van a folytonos szürkeségből, de hamarosan újra hosszabbodni fognak a nappalok, időszerűbb, mint máskor. Szó esik még a sebzett lélek gyógyításáról is és az örök emberi kapcsolatokról, egyszóval ez a mese olyan sokrétegű, hogy elsőre talán nem is sikerült mindet felfedeznem.

Amellett, hogy a történet lebilincsel, elringat és elgondolkodtat, a szemünk és a fülünk is gyönyörködhet benne. Szépséges a nyelvezete, változatos a szókincse. Olyan gyönyörűséges neveket tartalmaz, mint Csillagfényes Dobos Palkó vagy Csillagszóró Harmatrózsa Panna. Lukács-Kalocsai Eszter rajzai szemet gyönyörködtetőek, Szlukovényi Katalin versbetétei pedig még az én versutáló énemet is magával ragadták.

Biztos ti is szeretitek beszippantani az új könyv illatát. Mikor beleszagoltam ebbe a könyvbe, felidézett valami emléket, de sajnos, csak benyomásokat róla. Talán egyszer majd eszembe jut, mire emlékeztet. Akár így lesz, akár nem, mindenesetre elolvasom ezt a könyvet a fiammal, hogy ő is átélhesse a csodáját. Ti is tegyétek ezt, igazán szép és mutatós ajándék lehet a karácsonyfa alatt minden mesekedvelő gyereknek és felnőttnek egyaránt. 

A könyvet köszönöm Limpár Ildikónak és a Pongrác Kiadónak!

Outlander 1.- Az idegen (könyv, sorozat, szinkron)

Eredetileg egy több rövid értékelést tartalmazó posztot akartam írni (de aztán rájöttem, hogy semmi értelmes nem jut eszembe), aminek része lett volna Diana Gabaldon immár - ha jól tudom - 8 kötetes sorozatának 1. része is, de közben elkezdték a sorozatot szinkronnal, ezért úgy gondoltam, mégiscsak megér egy misét, izé... önálló posztot.

Először a sorozattal ismerkedtem meg, méghozzá angolul, a könyvről nem tudtam, de mivel most futótűzként tejed az a szokás, hogy kettévágják a sorozatokat, és az évad 2. felét kb. fél évvel később adják le (komolyan, normálisak ezek? fél év? és mi van, ha akkor már nem is érdekel a folytatás?), úgy döntöttem, elolvasom a könyvet, míg várunk.

Talán megelégedtem volna a sorozattal, ha nem alakul ki egy kisebb mondjuk, nézeteltérés baráti körben, a szexjelenetekkel kapcsolatban. Az egyik fél védte a könyvet, a másik szerint pedig a feléig nagyon jó, de aztán a főhősök úton-útfélen, árokban-bokor alatt, mindenhol kefélnek. És, hogy Jamie egy bagzó kamasz. Na, ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, ezt magamnak kell látnom, haha! Pontosabban olvasnom. A fenti leírás alapján bevallom, legalábbis valami pornókönyvre számítottam, de pozitívan csalódtam. A könyv (és a sorozat) majdnem feléig a szex szó szerint még csak említés szintjén sem jelenik meg, és bár később egy-egy szexjelenet leírásánál ötven szürke árnyalatot véltem elsuhanni a könyv felett (intenzitását és "gusztusosságát" tekintve), de alapjában nekem sem sok, sem durva nem volt, sem semmilyen negatív élményem sem volt. Jamie meg csak 22 éves, és ott az a szép, fiatal nő, mégis mire gondoljon? (Hú, de bajban vagyok, mióta megírtuk a spoileres posztot, hogy mit merjek leírni, mit nem, mi számít spoilernek, mi nem. Teljesen komolyan mondom, azóta félek, főleg, mióta megtudtam, hogy van olyan, aki a szomszéd oldalt is letakarja önmaga elől, hogy még véletlenül se lásson meg semmit egy perccel előbb sem, és hogy előítéletei vannak azzal szemben, aki megnézi az utolsó oldalt. Hogy mi? Ez számomra a felfoghatatlan kategória, de ezt most hagyjuk.)

Emellett nekem sokkal, de sokkal fontosabb volt maga a cselekmény, ami simán megélne egy szál szexjelenet nélkül is. Volt, hogy magammal vittem munkába a könyvet, és a boszorkányperes jelenetnél azon imádkoztam, nehogy rám nyisson valaki, olyan izgalmas volt.

A könyv nagy erőssége a hangulatteremtés és a jellemrajzok. A szereplők és a táj él és szinte kézzelfogható. A cselekményben van pár butaság, de alapjában ez rohadtul nem tudott érdekelni.

A fordítással két apró bajom volt, az a sok "leány" a szövegben, ami gondolom, a skót lass, lassie helyett állhat (a sorozat alapján legalábbis), én ezt benne hagytam volna eredetiben. A másik Bonnie Prince Charlie, akinek a nevét én lefordítottam volna, lévén a királyi fenségek nevét magyarul szoktuk emlegetni. Lásd Erzsébet királynő, Károly herceg, stb. A 2. rész elejét elolvasva, picit másképp látom, de most is úgy gondolom, hogy egy magyarázó fél mondat segítségével le lehetett volna ezt is fordítani. Más kirívót nem tudnék mondani, tisztességes, gondos munkának éreztem.

Most a 2. részt olvasom, és szólnék, hogy aki még nem olvasta az elsőt vagy nem szeretné tudni, mi lesz benne, ne olvasson fülszöveget, ismertetőt, mert akkora spoilert tartalmaz, hogy egy magát valamire becsülő spoilernáci vagy csak simán spoiler ellenző sírva könyörögne egy szeppukuért.

Magyarul egyelőre ez a két rész jelent meg, és úgy tűnt, a KMK be is fagyasztotta a sorozatot, de aztán petíció indult a 3. részért, amit állítólag a kiadó akkorra akart időzíteni, mikor a sorozat megjelenik szinkronnal a tévében (honnan vették, hogy lesz egyáltalán?). Ez már megtörtént, de a könyv várhatóan csak jövő tavasszal jön ki.

No, akkor a szinkronos változatról pár szót. Mivel nem vagyok már fent a molyon, csak hallomásból tudom, hogy nagy volt a felbolydulás, hogy nem könyvhű a szöveg, hogy nem hasonlítanak a hangok, stb. Én épp csak belenéztem az első rész elejébe, pontosan a szinkron miatt, és nekem nem volt bajom vele. Nem térnék át a magyar változatra, mert ez az a sorozat, amihez hozzátesz az eredeti jó kis skót akcentus, ámbár ezt a könyvben sem hallani. Az egyértelmű, hogy a magyar hangok nem hasonlítanak, ez azért elég ritkán fordul elő, a szinkronhangok kiválasztásánál nem hiszem, hogy ez elsődleges szempont lenne. A két Randallnek két különböző hangja van, ami nem rossz ötlet, ámbár tökéletesen felesleges, hisz a ruha, a hajviselet, egyáltalán a játszott karakter egyértelművé teszik, épp melyikük szerepel. Az eredeti színésznek sincs két hangja, mégsem megtévesztő.

A könyvhűségről meg annyit, hogy gyakorló feliratkészítőként tudom, nincs idő elolvasni a sorozat/film alapjául szolgáló könyvet, ha van ilyen, mikor alig pár napot kapunk egy-egy epizódra. Ha szerencséje van az adott alkotásnak, olyan fordítót kap, aki olvasta, de ez szerintem ritka, különben a fordító abból dolgozik, amit lát. Persze, alapdolgoknak utána lehet járni, de minden egyes mondat könyvhűségét elvárni irreális.

Kinek ajánlanám a könyvet/sorozatot? A kiltes pasik kedvelőinek mindenképp, de aki szereti a kicsit misztikus, romantikus, kalandos, múltban játszódó történeteket, azoknak is. Viszont utazó és kabátkönyvnek nem alkalmas, mivel rettentő vastag és baromi nehéz. Remélem, a kiadónak lesz annyi esze, hogy a 3. résznél a papír és az e-változat közel egyszerre fog megjelenni, mert én különben nem leszek rá vevő.

A pontozás: 10/9