Sosem érdekelt igazán sem a politika, sem a politikai témájú filmek (kivétel volt ez alól a Frost/Nixon, amit az egyik szereplő miatt néztem meg, és igen-igen kellemes csalódás volt, az első perctől az utolsóig lekötött), ez a film is jórészt Meryl Streep miatt jöhetett számításba.
Gyerekként ritkán néztem híradót, azt hiszem, érthető módon untatott, és nem is nagyon értettem az eseményeket, amiknek gyakran több évre visszamenő előzményeik voltak, de mivel akkoriban egy, majd később mindössze két tévécsatorna működött (plusz a nálunk hangyásan fogható grazi tévé), és este 8-kor egy emberként ült le az ország az éppen esedékes sorozat (Onedin család, ki emlékszik még rá?) vagy film elé, és a híradó előtte volt, a szüleim meg nézték, óhatatlanul is ragadt rám belőle valami.
Emlékszem Margaret Thatcherre, a vaslédire a vasfüggöny túlsó oldaláról, emlékszem az elegáns ruháira, a frizurájára, ahol minden hajszál tökéletesen a helyén volt, emlékszem a sztrájkokra, amik nálunk akkoriban elképzelhetetlenek voltak, emlészem, hogy nem jól ejtettük a nevét, "tecsörnek", hisz a mi nyelvünkben nincs megfelelője az angol "th" betűkapcsolatnak.
Emlékszem a megszorításokra, és a Falkland-szigeteki háborúra. Emlékszem, úgy éreztem, hogy nincs olyan indok, ami jogossá tenné egy háború kirobbantását. Emlékszem, hogy milyen vegyes volt a megítélése a miniszterelnöki pályafutásának, és halványan sejtettem, még gyerekként is, hogy a szocializmus, amiben felnőttem, a maga szájaíze szerint tálalja a cselekedeteit.
A film első néhány percében azt hittem, eltévedtem, és valami mást kezdtem el nézni. Egy öreg nénit látunk, aki tejet vesz. Majd kiderül, hogy a halott férjével beszélget. Aztán kiderül az is, hogy ő Margaret Thatcher. Öregen, megtörten, méltósága romjain. Aztán elindul a történet, ebbe a kerettörténetbe ágyazva, láthatjuk a fiatal lányt, az asszonyt (fiatal férjét Harry Lloyd alakítja, aki az egyik kedvenc színészemmé lépett elő Great Expectations-beli alakítása óta), az anyát, és főként a politikust. Kiderül az is, hogy nemcsak a szocializmus, hanem a saját nemzete is vegyesen ítélte meg.
Nem állítom, hogy a film különösebben lekötött volna, de a színészi alakításokért érdemes volt megnézni. Meryl Streep maga volt Margaret Thatcher. Persze a maszkosok, fodrászok, sminkesek is hatalmas elismerést érdemelnek, de Meryl Streep ismét nagyot alakított. Idősebbkori férjét Jim Broadbent játszotta, aki számomra örökké Lumpsluck professzor marad, pedig számos más alkotásban is bizonyította színészi kvalitásait.
(Egy apró érdekesség, tudom, semmi jelentősége, csak eszembe jutott. Mikor Thatchert megválasztják miniszterelnöknek, Assisi Szent Ferenc imáját idézi. Jim Broadbent játszik az Any Human Heart című sorozatban, ahol egy ízben a rádióban hallgatja ugyanezt az eseményt. Mondom, semmi jelentősége.)
Sosem titkoltam, hogy szinkronpárti vagyok. Ezt a filmet is úgy néztem meg. Meryl Streep hangja Ráckevei Anna, aki már megszemélyesítette őt, ha nem tévedek, a Szív hídjaiban. Az öreg Mrs. Thatcherhöz kissé fiatalnak találtam, a fiatalabbhoz viszont passzolt. Szokolay Ottó volt Jim Broadbent "magyar változata", mint eddig mindenben, amiben hallottam. Szerencsés dolog, ha egy színésznek mindig ugyanaz a szinkronhangja, bár ez sajnos nem mindig megoldható.
Összességében a film megérdelem egy 8-ast a 10-ből, de attól tartok, a politikai film továbbra sem lesz a kedvenc műfajom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése