Vigyázat, aki nem olvasta a sorozat első három részét, azok számára az alábbi leírás spoileres lehet!
Hogy ezt a könyvet én mennyire vártam! Olvasónaplót vezetek (na, ne tessék valami nagy dologra gondolni, csak egy füzet, amibe beírom, hogy mit és mikor olvastam el), így meg tudtam nézni, hogy majdnem pontosan egy éve olvastam el a harmadik részt, számomra azóta volt Mac a halált hozó szextündérek rabja.
Már nem mertem más értékelését elolvasni, nem a poénok lelövésétől tartottam, hanem a szívem fájt, hogy szerény anyagi keretünkből ezt a könyvet nem (sem) tudom megvenni.
De aztán a Cor Leonis Kiadó szíves jóvoltából egyszerre több könyvhöz is hozzájuthattam. Mikor meghozta a postásautó, úgy érztem magam, mint akinek előbbre hozták a karácsonyt.
Kétféle ember van a világon (haha), akik evés közben először megeszik a legjobb falatokat, aztán utána jöhet a többi, és azok (mint én), akik a legfinomabb falatokat a végére tartogatják, hogy annak az ízével fejeződjön be az étkezés.
Úgy terveztem, a könyvek közül a Tündérkrónikák utolsó két részét hagyom utoljára, mint a a legcsábítóbb fogást, de mit szépítsem, csúnyán belebuktam. Nem tudtam megállni, és belekezdtem a 4. részbe.
Szóval ott tartottunk, hogy Mac pri-ya lett, a tündérek szexrabszolgája. Akiből ez lesz, az teljesen elveszti a tudatát, akaratát, semmi másra sem tud gondolni, csak a szexre, és végül belehal. Hm, nem valami jó kezdet. De mivel ennek a könyvnek Mac az abszolút főszereplője, ráadásul van egy ötödik része is a sorozatnak, arra kellett gondolnom, mégiscsak van valamiféle visszaút, bár élő emberről nem tudni, aki ezt túlélte volna, méghozzá ép tudattal.
A jó hír az, hogy igen, van visszaút, és ki más tudná az utat, mint Barrons? De hol volt, mikor meg kellett volna mentenie Macet? Mi történt halloween, más néven Samhain (amit rejtélyes módon szauinynak kell ejteni) éjszakáján? Mi lesz most? Hogy áll helyre a rend, helyreállhat egyáltalán?
Ahogy haladtam előre a történetben, a kérdésekre nemhogy nem túl sok választ kaptam, hanem még sokkal több kérdés merült fel bennem. A szálak egyre jobban összegabalyodtak, már nem lehet tudni, ki kinek a pártján áll. Mindenki gyanús, senkiben sem lehet megbízni, és ahogy Mac fogalmaz, nincs más hátra, mint várni a váratlant. Nincs kiszámítható, biztos pont sehol.
Bár a történet eddig sem volt éppen rózsaszín lányregény, de ha lehet, most még komorabbá vált. Szivárványlányból Mac 4.0 lett, már a fekete-vörös a színe, nem a rózsaszín. Igencsak markáns változásokon megy át. Egyesek szerint ez a könyvsorozat talán nem más, mint egy újabb fantasy a sorban, csak épp tündérekkel, de szerintem sokkal mélyebb dolgokat is feszeget. Nemi erőszak, hűség, lojalitás, hazaszeretet, bátorság. Család.
Mac jellembeli változása határozottan kedvemre volt, szükséges és logikus lépés. Dani olyan szereplővé lépett elő, akivel egész biztosan számolnunk kell a jövőben. (Nem véletlenül kapott saját sorozatot, aminek az első része nemrég jelent meg angolul. Remélhetőleg hamarosan magyarul is olvashatjuk.)
Barrons az Barrons. Erős, határozott, okos, szexi. Minden nő álma, nem? Hát az enyém biztos nem. Mert emellett ravasz, erőszakos, uralkodó, ellentmondást nem tűrő. Feltételezem, sokan azt várják (várták, hisz az 5. rész már pár hónapja elérhető, és sokan talán már tudják a választ, amit én még nem), hogy Mac és Barrons végül egy pár lesznek. Az egyértelműnek tűnik, hogy vágynak egymásra. De vajon elég ez ahhoz, hogy a mindennapokban is egymás társai lehessenek? Lehet egyáltalán társa Barronsnek, egy ennyire uralkodó figurának? Vagy aki vele akar lenni, annak el kell fogadni az alárendelt szerepet? Nem nagyon tudom elképzelni Barronst, ahogy leugrik tejért a boltba, elmosogat, megfőzi a vacsorát, netán gyereket dajkál.
Az utolsó száz oldalon rendesen felpörögnek az események, egyik meglepetés a másik után következik, csak kapkodtam a fejem. És a vége? Uramatyám, percekig csak bámultam az utolsó oldalt. Mi? Hogy ez a vége a kötetnek? Na, ne! Komolyan örülök, hogy nem kell várnom, mondjuk, fél évet az utolsó részre, hanem bármikor elolvashatom, nagyon bosszantana a várakozás. Vajon lehet ezt a hatást még fokozni?
A borító szép, a fordítás teljesen rendben van. Érthető, olvasmányos, gördülékeny. A címről kinek jut még eszébe az Edda száma, a Kölyköd voltam?
Ja, és imádtam a végén a recepteket, még a blogom címében szereplő ír gulyás is megtalálható. Egy gond van, kétlem, hogy a helybeli boltban árulnának Unseelie-húst...
A pontozásnál picit vacilláltam a 9 és a 10 között, de aztán feltettem magamnak a kérdést: Volt, ami nem tetszett benne? És a válasz, nem. Nem tudok kifogást mondani. Úgyhogy akkor:
10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése