Keresés ebben a blogban

2015. október 10., szombat

Viszlát, Quentin, viszlát, Elfaba! Túl rövid az élet az unalmas könyvekre

Úgy tűnik, valami kóros félbehagyási vírus söpör végig a bloggertársakon. Először Miamona hagyta abba A varázslókat, majd ugyanaznap PuPilla egy másik könyvet. Nima egyenesen 15 könyvnél bizonytalanodott el, hogy folytassa-e.

Én szerényen csak két könyvnél húzom le a rolót. Lev Grossman könyve egyszerűen nem tud érdekelni. Reklámozták úgy, hogy ez a felnőtt Harry Potter Hát nagyon nem. Az varázslatos, ennek csak a címe az. Miamona minden szavával egyetértek. Ilweran (neki tetszett) leírása alapján nyomasztónak képzeltem, de egyszerűen csak érdektelen. Kicsit sarkosabban unalmas. 

Angol barátnőm lelkesedik nagyon a Wicked c. musicalért. Tudtommal Magyarországon még nem mutatták be, viszont megtudtam, hogy Gregory Maguire A boszorkány c. könyvéből készült. A címből nem sok derül ki, de ha megmondom az alcímet: A Gonosz Nyugati Boszorkány élete és kora, már biztosan egyértelmű lesz, miről szól a könyv. Az Óz (vagy Oz? Kétféleképpen láttam leírni) egyik, víztől rettegő, zöld bőrű szereplőjének életéről. Mivel nagyon szeretem a mesefeldolgozásokat, örömmel kezdtem a könyvbe, de kb. negyedénél ráuntam. Az első rész nyomasztó, a második meg egyszerűen unalmas. Amúgy Kathie-nek sem tetszett a könyv, és azt olvastam, hogy a musicalben jelentős változtatások vannak a könyvhöz képest. 

Azt hiszem, innentől az lesz az alap, hogy ami Amadeának tetszik, azt nagy ívben elkerülöm. Félreértés ne essék, kedvelem a blogját, szoktam olvasgatni, de ami neki eddig tetszett, attól én a falba verném a fejem. Márpedig neki tetszett ez a könyv. Amúgy négy kötetről van szó, de nálunk nem adták ki a többi részt. Részemről nem csodálom.

Mivel jelenleg rossz az autóm, és rengeteget buszozok, mire eljutok a munkahelyemre, legalább olvashatnék, de az elmúlt héten egy betűt sem olvastam, mert nem vágytam rá. Kellene vagy olyan izgalmas, amit nem tudok letenni, vagy olyan vicces, szórakoztató, stb., ami megkönnyíti a napi kb. 4 órás utazgatást. Jelenleg nem tudok ilyet. Ötlet?

Ui. Elkezdtem a Frankensteint. Egy nap alatt 40%, ezt biztató jelnek veszem.



4 megjegyzés:

  1. Frankenstein *-* Imádom! Utánna esetleg egy jó Drakula? ha már klasszisok ;)
    Én nem igazán ajánlok már senkinek, magam is válságok sorozatát élem át, de az Éjszakai cirkusz vagy az Ingókövek esetleg? Mindkettőt imádtam, ami nem jelent semmit, de hátha ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is tetszik. :) Közben felidézem a mozi-színházat. ;)
      Asszem, a Drakulára is sor kerül majd. :)
      Nehéz bárkinek bármit ajánlani, az tény, ami az egyiknek bejön, az a másiknak kész kínszenvedés. Azért köszi, az Ingókövek érdekelne, Az éjszakai cirkuszt még nem tudom. :)

      Törlés
    2. Fú, marha kíváncsi vagyok, hogy örök szerelmem, Drakula mennyire fog kiidegezni :D Válaszd az Európás kiadást. ;)

      Törlés
    3. :DDD Ki tudja, hátha meg tudlak lepni. ;) Amúgy nem a következő olvasmányom lesz, de tervben van. A Frankenstein is sok évig várt a sorára. :)

      Oké, ezt észben tartom. :)

      Törlés