Keresés ebben a blogban

2016. május 18., szerda

Egyszer fent, egyszer lent, avagy menjünk hullámvasutazni?

E havi témázásunk az Olvasás mint hullámvasút, azaz mitől unjuk meg a könyveket? Mitől van az, hogy egy darabig könnyen csúszik egy olvasmány, aztán (köszi, Pupi a találó hasonlatot!) mintha az ember combig járna a mocsárban. Hogy egyszer napi egy oldal is alig "fogy", másszor meg 100-150 oldalt olvasunk egy ültő helyünkben. Hogy egy szerzőtől elolvassuk az összes könyvét, majd mikor megjelenik a következő, netán újraolvassuk, azt sem tudjuk, mi a fenét ettünk rajta korábban.

Őszintén szólva fogalmam sincs. 

Csak azt tudom, hogy egyre többször járok így. Vagy egyre többször fordul elő, hogy bátrabban mondom azt, hogy elég volt, és nem gyötröm magam vele tovább? 

Nincs mindenre bevált receptem. Nem tudok indokokat mondani. Még csak tetten sem mindig tudom érni azt a pillanatot, amikor "eddig és ne tovább!" Ezért inkább példákat fogok mondani.

Az elmúlt hetekben két könyv is volt, amit félbehagytam. Még áltatom magam, hogy folytatom, de erre elég kicsi az esély.

Az egyik A boltkóros Hollywoodban. A korábbi magyarul elérhető részeket mind olvastam, és bár Becky baromira ki tud idegelni a vásárlásmániájával és azzal az ostoba képességévél, hogy hülye helyzetekbe keveri magát, de a könyvek humorát meg szeretem, Becky a végén mindig belátja a hibáit, és változtat a viselkedésén. Más kérdés, hogy a következő regény elején kezdi elölről... De most alig öt oldal elég volt, hogy azt mondjam, na ne! Becky még önmagához képest is viharos sebességgel keveredik bajba, és miért? Hogy közel kerüljön egy ismert sztárhoz. Hogy elmondhassa, ő XY-nal barátkozik, összejárnak, stb. Amiből amúgy egy szó sem igaz, és rettenően bosszantott Becky felületessége és sznobizmusa. Az is lehet, hogy ha egy másik életszakaszban "kap el" ez a könyv, gond nélkül átlendülök rajta, és továbbolvasom, de most nem. Hogy miért nem? Gőzöm sincs.

A másik A fiú, aki éjjel meglátta a napot. Tavaly karácsonyi ajándék volt, de csak pár hete álltam neki. És ami már az elejétől szerepel benne, a kegyetlenség. Egy ideje jobban viselem az ilyen ábrázolást könyvben és filmben (az életben nem), de ez most sok volt. Itt mindenkit megöltek, megerőszakoltak, megcsonkítottak, megkínoztak, stb. Azon gondolkodtam olvasás közben, hogy itt még a jók is rosszak. A parasztok is érzéketlenek, szívtelenek, és koszosak. Attól mert valaki szegény, még nem muszáj koszosnak is lennie. Persze, meg van ez indokolva, hogy nincs meleg ruhájuk meg rendes fűtés, és megfáznak, ha megfürdenek, de nekem akkor is sántított. A szegénység számomra nem mentség a lelki torzulásra. Ok lehet, de nem mentség. Ha nem jön Raphael, a barlangban élő, jószívű remete, aki olyan kedves Mikaellel, valószínűleg hamarabb lesz elegem ebből a könyvből. A vége előre borítékolható, de sok a 600 oldal. A felénél még mindig csak egyre mélyebbre süllyedtünk a mocsárba. Ez esetben azt hiszem, tudom, mi volt az a pillanat, mikor úgy éreztem, nem bírom tovább olvasni. Mikor a gonosz, perverz Ojsternig herceg észreveszi Mikael szerelmét, Eloisát. Nem tudom, mi lesz a folytatás, de egyik elképzelhető szál sem vonz. Egy idő után azt éreztem, hogy ha kinyitom ezt a könyvet, kifolyik belőle a sok mocsok...

Néhány régebbi élmény is eszembe jutott. Egyik kedvenc íróm Tamási Áron, és korábban minden könyvét nagyon szerettem, sosem volt gond végigolvasni őket. De a Magyari rózsafa cíművel meggyűlt a bajom. Egyszerűen nem ment. Keservesen gyűrtem le a lapjait, és már csak olyan ötven oldal lehetett hátra, mikor félretettem. Már arra sem emlékszem, hogy mi bajom volt vele igazából. Aztán jó egy év elteltével befejeztem, de mindmáig nincsenek róla jó emlékeim.

Tormay Cécile: Bujdosó könyv. Sokáig tiltott könyv volt hazánkban az antiszemitizmusa miatt. És bizony ez a könyv antiszemita. Nem tudtam. Azt hittem, kapok egy korrajzot az őszirózsás forradalomról és a tanácsköztársaságról, de kaptam egy könyvet, amiben mindenért csakis és kizárólag a zsidók felelősek. Ez pedig ebben a formában a tények leegyszerűsítése, mondjuk így, olyan formában való csoportosítása, ami ezt tűnik igazolni. Pl. hogy a tanácsköztársaság vezetői közül egy kivétellel mindenki zsidó volt. Vagy hogy a zsidók nem engedtek kilépni az első világháborúból. Ez lehet, hogy igaz, nem jártam utána, nem is fogok, de kizárólag erre fogni minden bajunkat minimum erős túlzás.  És azok a sértő kifejezések rájuk, pajeszos, kaftános, stb. Borsódzott tőle a hátam. És ha ez még mind nem lenne elég, valami agyzsibbasztóan unalmas. Pár oldal után abbahagytam.

Hopp, mégis tudok mondani egy általánosságot! Az ilyen túlzások, sértegetések, féligazságok, manipulációk, stb., mindegy, hogy nép, társadalmi réteg vagy bármilyen csoport negatív megkülönböztetése elég ahhoz, hogy félbehagyjak egy könyvet. Legyen szó zsidókról, muszlimokról, szegényekről, gazdagokról, betegekről vagy kövérekről, mindegy. Nem, nem és nem vagyok hajlandó ilyesmikről olvasni.

Mikor megkaptam a Kindle-t, és még újdonság volt, sokat böngésztem e-könyvek után, és akkor akadtam rá Nicolet Égeni: Az ötödik leszármazott c. könyvére. A bájos borító rögtön megfogott, és a nimfákról szóló történet igazán kedvemre való volt, de valahol a könyv felénél elakadtam. Az évről évre menetrendszerűen megérkező hőhullám és a vele együtt járó olvasási válság volt az oka talán, nem tudom. Mikor néhány hónappal később visszatértem a könyvhöz, már egyhuzamban, gond nélkül végigolvastam. Azóta is várom a következő részt, ami úgy tűnik, sosem fog megérkezni...

Kisebb, egy-két hetes félbehagyások ennél jóval sűrűbben vannak. Legutóbb A tizenharmadik boszorkánnyal jártam így. Valószínűleg Az átkozott boszorkák c. film miatt, ami szintén Alice Hoffman egyik könyvéből készült, valami sokkal varázsosabbat vártam, valami hagyományosabbat, bájitalokkal, varázsigékkel. Ehhez képest kaptam egy családregényt némi misztikummal fűszerezve. Először csalódás volt, aztán mikor ebbe bele tudtam törődni, és később folytattam, már azt mondhatom, tetszett. Az írónő rajongója azért nem lettem.

Nagy "klasszikus", amit először szerettem, aztán meg már nem értettem, mit láttam benne, nem más, mint az Alkonyat sorozat. Az első részből készült filmet láttam először, és meglepően tetszett. Elolvastam az első két részt, ami akkor megjelent magyarul, majd gyorsan megrendeltem a másik kettőt angolul. Nem állítom, hogy én voltam a sorozat legnagyobb rajongója, de szerettem. Aztán elolvastam a 3. részt magyarul, mikor megjelent, és nem értettem, Ez tetszett nekem eddig? EZ? Ez a "minden második oldalon megrándult az arca a fájdalomtól"? Jézus! Mit láthattam én ebben? Biztosan mazochista hajlamaim lehetnek, mert a 4. részt is elolvastam azért magyarul. Ennél a kötetnél fordítóváltás volt, és bár sokan elégedetlenek voltak vele, de szerintem sokban hozzájárult, hogy a befejező rész szinte élvezhető volt. De summa summarum mai napig nem értem, mit szerettem ezen a sorozaton.

Sajnos, a bevezetőben felvetett kérdésre válaszolni nem tudok, de az biztos, hogy az olvasók útjai kifürkészhetetlenek. Szeszélyesek tudunk lenni, és néha hűtlen cédák. Változnak a kedvenc íróink, könyveink, csak egy dolog nem változik, hogy könyvet olvasni muszáj.

A többiek posztjai:

Miamona
Nima
PuPilla
Ilweran
Zakkant

Utóvéd:

Katacita








10 megjegyzés:

  1. Nahát, már nem is emlékeztem a promó-szövegre, de tényleg néha olyan lesz egy-egy olvasmány, mintha a combig érő mocsárban próbálnánk előretörni... és az fárasztó bizony. Szerintem egyébként én is már inkább hajlok arra, hogy feladjam az ilyen küzdelmeket, és más után nézzek, nem baj az. Nagyon sok jó könyv vár, és néha muszáj azt mondani elég volt ebből a könyvből.

    Brr, a boltkóros könyvektől a hideg ráz, pedig más könyveit olvasom Kinsellának.
    Hú, ez a Fulvio könyv kemény lehetett. Nagyon rossz érzés, amikor szinte látod magad előtt, pl. itt, ahogy kiömlik a mocsok egy könyvből. Neked nincs ilyenkor ellenérzésed már attól is, hogy újra kézbe vedd, ahogy csak ránézel a borítóra? Ezek az asszociációk nagyon rajta maradnak nekem a könyvön, és képes vagyok hetekig felé se nézni az utolsó rossz tapasztalat után.

    A bevezetőben feltett kérdésre szerintem mind a magunk módján, meg a példáinkon keresztül válaszolunk, egységes válasz úgysincs. :) :)
    És hát tényleg, bármilyen fura könyvekbe akadunk néha, vagy bármilyen könyv akaszt is meg egy időre az olvasásban, az olvasás mégis örök, és nem fogja csak úgy kitúrni holmi más tevékenység. :) ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig igazán találó!
      De, így van, már ránézni sincs kedvem. A végkifejlet kitalálható, a jó legyőzik a rosszat, de az addig vezető út jó kis mocsaras. Pedig amúgy olvasmányos lenne, és jó darabig igen szépen haladtam vele, aztán egyszer csak elég lett belőle. Nem akartam még 300 oldalon keresztül a mocsokról olvasni. :(
      Persze, hogy nincs, nemcsak emberek között, de még egy személyen belül sem egységes.
      Az már biztos, nálam legalábbis. :) És nálad is meg még néhányunknál biztosan így van. Reading rulez! :D

      Törlés
    2. Köszi!
      Igen, pont ez az érzés, hogy még ránézni is rossz olyankor a könyv fedlapjára, ha elment tőle a kedved valami miatt.. :S
      Kicsit szemeztem ezekkel a Fulvio könyvekkel amikor kijöttek - hangzatos cím, nagyregény hossz, stb. de inkább kihagyom. Úgyis túl sok könyvvel akarok mindig szemezni. :D

      Reading rulez! :D

      Törlés
    3. És közben kaptam még egyet az íróról, A lány, aki nemtommitcsinált, de asszem, hanyagolni fogom...
      Mindig van mivel szemezni. ;) Az olvasás esetében ez szó szerint így vagy. :D

      Törlés
    4. "A lány, aki nemtommitcsinált" :D :D jaj :'D
      Na igen, nekem mondod, akinek "pupilla olvas" a blogja neve? :D én aztán állandóan szemezek az olvasmányokkal XD

      Törlés
    5. Nem emlékszem a címére, és lusta voltam rákeresni. ;)
      Ó, hát persze. :D Pupilla... ;)

      Törlés
  2. Twilight - én ezért félek újraolvasni. (kivéve a jane eyre-t, a fevert, és cassie palmert. :D) hogy az már nem lesz ugyanolyan, mint elsőre. hogy már úgyis tudom, mi történik, akkor meg minek. meg mi van, ha amit imádtam, hirtelen megutálom? jaaj, ezt nem akarom. úgyhogy nincs újraolvasás.

    sokáig én is kötelességemnek éreztem, hogy amit elkezdtem, azt fejezzem is be. elég hosszú ideig tartott átszoktatnom magam, lehet, nálam is ezért lehet ma már olyan, hogy akár 7 könyvbe is belekezdek, mire egyet kiválasztok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon keveset olvasok újra én is, pont ezért. Rizikós, az tény. :)

      Neked van abszolút igazad.

      Törlés
  3. Óh, pont a Boltkóros jó példa, én anno imádtam a sorozat első pár részét. A pöttöm boltkórosnál gurult egy a gyógyszerem, és akadtam, hogy én is, hogy miért ilyen "szar" ez a könyv, holott eddig jó volt, meg Becky is normális (?) volt. Nah jó, valljuk be sosem volt az, de legalább szórakoztatóan hülye, erre... Mondjuk ezt a Hollywood-i részest én is beszereztem, de kicsit félek nekimenni, mert lehet én is csalódnék. A könyvekben lévő hülyeségek engem is elriasztanak, akárcsak a túlzottan unszimpatikus karakterek. Felbosszantanak és aki idegesít az nem akarom elviselni x óráig még akkor sem ha túlzottan jó is a történet, mert mégis csak mondjuk a főszereplő, az akit ki nem állhatok. A Végtelen szerelemben ilyen volt mindegyik szereplő.

    A Twilight nálam is nagy kedvenc volt, kíváncsi leszek, ha majd újra olvasom milyen hatást vált ki belőlem. Valami olyasmit szerintem mint belőled. Mondjuk én a filmeket is képes voltam azóta többször is megnézni, pedig sokan fikázzák. Nah mind1 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha a főszereplő unszimpatikus, na, az aztán a nagy szívás, az tény! Biztos az is benne van, hogy az ember épp milyen hangulatban, élethelyzetben van, stb.
      A fura az, hogy pl. az utolsó Twilight film jobban tetszett, mint a könyv. Egész jól megoldották a nem létező csatát, stb. :)

      Törlés