Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán (Ambrózy báró esetei 3,5) - Zanza

Ó-ó, erről még tegnap kellett volna írnom, de kimaradt. Igaz, nem is passzolna a többihez, mivel nagyon is jó volt, pont, mint a sorozat többi kötete.

A történetet ez sem viszi tovább, mint a 2,5. rész, a Beretva és tőr, de kiegészítőnek ez is nagyon izgalmas volt. Igazából nem is 3,5. rész, mivel a 3. rész közben játszódik, abban az időben, mikor Ambrózy úgymond, száműzi Milit haza, Kolozsvárra az apjához. A vonat elindul Pestről, és borzalmas események veszik kezdetüket...

Igazán jó kis krimit kaptunk, és nekem nagyon tetszett, hogy ezúttal Mili kap nagyobb szerepet, és bebizonyíthatja, hogy nyomozói képességei szépen kifejlődtek.

SPOILER! 

A legjobb része számomra az volt, mikor Mili mindenki összegyűjtött a vonaton, és előttük fejtette meg a bűntényeket. Szerintem, aki kicsit is járatos a krimik világában, annak erről a Gyilkosság az Orient expresszen fog eszébe jutni, ami közel 40 évvel később játszódik, de én ezt cseppet sem éreztem koppintásnak, inkább egy kis kikacsintásnak, Agatha Christie emléke előtt való tisztelgésnek.

SPOILER VÉGE!

Alig várom, hogy olvashassam az utolsó(?) részt (az író állítja, hogy az lesz, de láttunk már ilyet...),  ami sajnos, nincs meg. Képzeljétek, egyik nap arra vetemedtem, hogy bementem egy Libribe, és arra gondoltam, beleolvasok, hogy akkor végül is melyik lány... értitek. :D De nem volt példány a Nász és tébolyból... Úgy nézem, várhatok addig, míg meg nem tudom venni. :D

10/10

Ben Aaronovitch: London folyói (Peter Grant-sorozat 1. rész) - Zanza

Erről a könyvről annyi jót olvastam, hogy humoros és izgalmas meg varázslós... Igaz, jócskán lemaradva, de eljutottam az első részig (a 2-3. rész is megjelent már magyarul). Mindjárt le is szögezem, hogy nagy valószínűséggel egyben az utolsó is számomra.

Nem értem az értékeléseket. Hol humoros ez? Emlékeim szerint még csak el se mosolyodtam rajta. Izgalmas meg varázslós - ebben már van részigazság, egyes részei izgalmasak voltak, és nyomokban tartalmazott varázslást is. De a nagyja borzasztó keszekusza, összefüggéstelen és unalmas volt, a varázslásnak meg olyan kicsi szerepe volt, hogy nyugodtan ki is maradhatott volna. 

Emellett a címbeli London folyói szálat egyáltalán nem értem, miért kellett belevenni (pici spoiler, a könyvben a folyókat emberek - vagy legalábbis emberszerűségek személyesítik meg, van pl. Temze papa meg Temze mama), semmi összefüggést nem találtam a másik szállal, a nyomozóssal, így olyan volt, mintha két különböző történetet olvastam volna, csak minek.

A rejtélyes testmegszállós, sorotgyilkosos, szellemes (a "lepedős" fajta, ha nem is volt rajta lepedő) szál jó volt, izgalmas, végig kíváncsi voltam rá, hogy mi a megoldás, és nem jöttem rá, szóval ez a rész ügyes volt, kár, hogy nem ebből állt az egész könyv. A lezárás meg olyan semmitmondó volt, hogy másnap gondolkodnom kellett, hogy tényleg befejeztem-e a könyvet, vagy csak álmodtam. :D Semmi nem maradt meg belőle.

Jellemző, hogy mennyire nem bírt lekötni, hogy gőzöm sem volt, hogy ki az a Molly és hogy került a történetbe. A varázslós szálat meg, ahogy mondom, teljesen feleslegesnek éreztem, a nyomozáshoz semmi szükség sem volt arra, hogy Peter tűzgolyókat tudjon produkálni a tenyerébe, meg tönkretegyen vele minden elektromos kütyüt a környéken.

Még ami tetszett, a popkult utalások, de nem győzött meg, igen kicsit esélyt látok rá, hogy folytassam.

10/5

Rhys Bowen: Holttest a fürdőkádban - Zanza

Mostanában már csak zanzákat írok, és még jó, ha azokat is egyáltalán...

Percig se hittem el, hogy a ráírt szöveg - miszerint ilyen lenne, ha P. G. Wodehouse és Agatha Christie együtt írnának detektívregényt - igazat állít, de azt sem mondhatom, hogy egyáltalán nem befolyásolt. Mondjuk úgy, kíváncsivá tett.

Kevés krimit olvasok, itt is inkább Wodehouse volt a hívószó, nem AC.

Hogy mit kaptam? Egyiküket sem, persze, hogy nem. Meg sem lepett. Ellenben kaptam egy habkönnyű nyomozós könyvet. Az első gondolatom az volt róla, mikor befejeztem, hogy "édes kis semmiség".

A nyomozós szál elég gyenge volt, jóformán alig kapott szerepet, és nem is tudta felkelteni az érdeklődésemet, ellenben a 30-as évek londoni és skóciai élete már jobban tetszett. Tetszett, ahogy bemutatja a kettősséget az arisztokrácia életében. A királyi család tagjaként főhősnőnknek, Georgie-nak kötelessége jópofizni mindenféle társadalmi eseményeken, megjelenni a palotában, ha hívatják, de azzal már senki sem törődik, hogy miből él, és gyakorlatilag éhezik meg belóg esküvőkre és hasonló helyekre, hogy egy jót ehessen.

Ami tetszett, a valós történelmi események beírása a könyvbe, pl, a Mrs. Simpson nevű amerikai nő, aki miatt majd David herceg, a későbbi VIII. Eduárd lemond a trónról.

Georgie elég talpraesett nő, aki nem várja meg, míg eljön a herceg fehér lovon, vagy amíg hozzáadják valami halszájú román herceghez, hanem saját kezébe veszi a sorsát, és munkát keres. Persze, csak titokban, mert hercegnőként ez nem volt ildomos. Emellett persze, sok bénázása van, de ez valahol a tapasztalatlanságának is köszönhető. Szerethető figura, szerintem fejlődőképes is, de egyelőre nem lett a kedvencem. A barátnője, Belinda, nekem nem volt szimpatikus, nagyjából a bulizás és a szex érdekli, nem is voltam benne biztos, hogy valóban barátságból segít-e Georgie-nak. Némi kikacsintással kapunk egy Darcy O'Mara nevű szexi ír nemest, akiből gyanítom, még lehet főszereplő az elkövetkező részek során (ja, azt nem említettem, hogy sorozatról van szó), de egyelőre még inkább csak úgy ott van.

A fordítással két komoly bajom volt. Az egyik, hogy az indíték következetesen motívumként szerepelt. A másik, hogy eleinte azt hittem, valami párhuzamos univerzumban játszódik a történet, ahol királynő van, pedig nem. A király felesége, Mária nem volt uralkodó, szerintem ilyenkor a magyar a királyné szóval jelzi a különbséget. (Fura, hogy őrá királynőként utalnak, míg a mostani angol uralkodó férje "csak" herceg, vagy Viktória férje is az maradt...)

Összefoglalva egy élvezetes, könnyed, aranyos kis sztorit kaptam. Aki csavaros krimit vár, csalódni fog, mert a krimiszál a legkisebb és legkevésbé fontos a könyvben. De könnyű kis szórakozásnak megfelel.

10/8

Békés Pál: A kétbalkezes varázsló - Zanza

Hosszú-hosszú évek óta várta ez a könyv a sorát, mire végre a kezembe került. (Érdekes, hogy mostanában mennyire vágyom régebbi elmaradások elolvasására, és e pillanatban elég kevés új megjelenés tud lázba hozni.) Nem is csalódtam benne egy percre sem, szórakoztató volt, kedves és vicces.

Igazi gyerekkönyv ez, a célkorosztály úgy 8-12 lehet, bár hozzátartozik az igazsághoz, hogy némelyik poént egy ilyen korú gyerek nem hiszem, hogy ért. Pl. a Dzsinn Fizz nevű dzsinnen én nagyon jót nevettem, de hány 10 éves lehet tisztában vele, hogy van egy gin fizz nevű koktél?

Vicces nevekből amúgy nem volt hiány, itt van mindjárt a főhős és címszereplő, Fitzhuber Dongó, Lanolin királykisasszony, Éliás Tóbiás, hogy csak néhányat említsek. Ezek adtak a könyvnek egyfajta játékos hangulatot, amiről valamiért A palacsintás király jutott eszembe. (Mond még ez a cím a mai generációnak valamit?)

Fitzhuber Dongó évfolyamutolsó varázslónak nem marad más állás, csak a körzeti varázslóhivatal a Nimbusz Endre Bertalan utcai lakótelepen. Unalmasnak és eseménytelennek jósolható munkája helyett azonban igencsak izgalmasra sikeredik mindjárt az első napja sok-sok kalanddal, és az is bebizonyosodik, hogy egy lakótelep is lehet varázslatos.

Egy régi klasszikus, amit mindig érdemes elővenni.

10/10

Jonathan Stroud: A sikító lépcső esete (Lockwood és Tsa 1.) - Zanza

Na, ez viszont nagyon jó volt! Igaz, nyúlszívűeknek nem való ez a szellemes történet (a szó többféle értelmében is), én bizony itt-ott be voltam tojva tőle, volt, hogy abba kellett hagynom, mert egyszerűen nem mertem tovább olvasni. :D Viszont nagyon olvasmányos, gördülékeny, izgalmas történet.

Nehéz elhinni, hogy ez egy YA ezzel a történettel (Angliát éjszakánként ellepik a vérszomjas szellemek, az okokról nem sokat tudunk meg, de remélhetőleg a későbbi kötetekben majd erre is fény derül), én 14-18 éves korom körül biztos rosszakat álmodtam volna az ilyesmitől, de a mai tinik talán szívósabbak, és többet bírnak elviselni.

A mesélő stílusa valamiért engem az 40-es, 50-es évek krimijeire emlékeztet (A máltai sólyom és társai), kényelmes tempójú, de nem lassú, kicsit sötét, szinte a szemem előtt láttam a fekete-fehér filmet, amit ebből a könyvből lehetne készíteni.

Három főszereplőnk gyakorlatilag még gyerek, szörnyű, hogy nem tudtam megjegyezni a korukat, de mintha nem is mondták volna el pontosan, a kamaszkoruk közepe felé járhatnak, kb. 16 évesek lehetnek, mégis érettek és tapasztaltak, mivel ebben a világban a gyerekek a legjobb szellemvadászok, egy 20 éves ember már gyakorlatilag nyugalomba vonulhat. A koruk és a viselkedésük igazából nem passzolhatna, mégsem éreztem hiteltelennek. Olvasás közben gyakran kellett emlékeztetnem magam, hogy Lucy és társai nem felnőttek.

A könyvből teljesen kimaradt a szerelmi szál, hála légyen érte a szerzőnek! Igazán üdítő volt. A csavarra, bevallom, nem jöttem rá, de nem is agyaltam rajta, lefoglalt a történet, de épp mielőtt Lockwood leleplezte volna, hirtelen beugrott.

A világ bemutatása nagyon jól sikerült, nem kellettek hosszú, több oldalas leírások, elég volt pár szó, hogy jellemezze.

Nagyon szívesen folytatnám, de úgy hírlik, a kiadó nem szándékozik kiadni a további részeket. Őszintén remélem, hogy meggondolják magukat, különben itt vagyok egy újabb sorozattal, amit angolul kellene folytatnom.

A fordítás jól sikerült, nem akadtam fent semmin, vagy ha mégis, már elfelejtettem. :D

10/10

Alexandra Bracken: Az idő vándorai - Zanza

Sajnos, a Mocskos meló után újabb csalódást keltő olvasmány került a kezembe. Ez is impulzusvásárlás volt, mint A papírmágus, de most nem sikerült jól választanom.

A varázslós és a mesefeldolgozós könyvek mellett az időutazós még a tuti befutó nálam, de ez a könyv nem jó. Nem mondom, hogy rossz, de nem is jó. Rengeteg lehetőség volt benne, de a szerző nem tudta kihasználni őket, gyakran unalomba fulladt az egész. Helyenként szívesen lapoztam volna. Az alapötletben van egyedi vonás is, ugyanakkor sok a sablon, és a kiszámítható fordulat. Ez nem feltétlenül zavar, ha jól van megírva, de most nem ez volt a helyzet.

A főszereplők, Etta és Nicholas, egysíkú, lapos, élettelen figurák. 

A szerelmi szál (fogalmazzunk így, hogy ne áruljam el, kikről van szó, bár könnyedén kitalálható) teljesen hiteltelen, a pár tagjai között semmi kémia sincs, hamarabb hinném el, hogy egy esernyőtartó és egy kakukkos óra szerelmesek egymásba, mint ők ketten, ráadásul folyton siránkoznak, amit a legjobban utálok egy szerelmi szálban. "Jaj, nem lehetünk együtt, de akkor is szeretem, stb." Hervasztó. Ráadásul olyan éretten viselkednek, és olyan felnőttesen tapasztalt gondolataik vannak, ami nem jellemző egy 17 és egy kb. 20 éves párra, vagy ha igen, akkor nagy baj van.

Maga az időutazós rész egész jó lett volna, de az kapta a legkisebb szerepet. Kár.

Ezt a sorozatot nem fogom folytatni.

10/5

Christopher Moore: Mocskos meló - Zanza

Megkérdeztem több könyvmoly és blogger ismerősömet, hogy a szerző melyik könyvével kezdjem az ismerkedést, és egyöntetűen a Mocskos melót és a Biff evangéliumát javasolták.

Annyit tudtam a szerzőről, hogy bizarr, vicces, szókimondó, trágár és fura könyvei vannak. A trágárságot csak egy bizonyos szintig tolerálom jól, de igazából nem feltétlenül hátrány, ám a többi tulajdonság nálam nyerő.

Sajnos, erről a könyvről ezek nem mondhatóak el. Nem vicces, talán ha két helyen mosolyodtam el, de lehet, hogy nekem rossz a "haláltűrő" képességem, számomra a halál alapból nem vicces, ellenben a történet keszekusza, összevissza, se füle, se farka, mintha a szerző egy csomó ötletet összedobált volna egy helyre, de nem tudott volna mit kezdeni vele. A legkevésbé a mókusembereket nem értettem, hogy mégis mi a fenéért kellett bevenni őket a történetbe. Marhaság az egész. Nem mondom, hogy teljesen élvezhetetlen volt, de kb. 30%-a tetszett, a többi csak bosszantott.

Nem tudom, ezek után kísérletezzek-e Moore más könyveivel, talán jobb, ha nem.

Most megyek, és előveszek egy Diana Wynne Jones könyvet, hogy helyreállítsam a lelki nyugalmam. Ő valóban bizarr és vicces.

10/5

David Safier: Happy Family - Szörnyen boldog család - Zanza

Épp az előrendelhető könyvek között böngésztem, mikor megpillantottam ezt a könyvet. Naná, hogy már nyomtam is az előrendelés gombot! A szerző eddig megjelent két könyvét is nagyon szerettem, szóval alig vártam a megjelenést.

Alapjában nem is csalódtam, és igazi könnyed szórakozás volt, de azért volt bennem egy kis mellékzönge, egy pici keserűség olvasás közben, de ezt csakis magamnak köszönhetem.

Adva van egy szerintem nagyon tipikus család, az apa rengeteget dolgozik, az anya elhanyagolva érzi magát, jaj, nem ezt az életet akarta, jaj, nem lett belőle senki, a lánya kamasz és problémás, a fia meg más, mint a többiek.

Egy könyvbemutatóra mennek, mindannyian szörnyjelmezben, ami az események összjátéka folytán egyszerűen rajtuk marad. Vagyis azzá változnak, aminek be vannak öltözve, annak minden jó és rossz következményével. Persze, igyekeznek megtalálni a megoldást, hogy visszakapják eredeti alakjukat, és közben mindenféle megpróbáltatás, kaland éri őket. Át kell gondolniuk az életüket, változtaniuk kell.

Igazi tanmese, igaz, szórakoztatóan, de az. Oda kell figyelni egymásra, nem szabad hagyni beszürkülni a házasságot, stb. Ami miatt kicsit keserűen olvastam, hogy Jézusom, az én családom is majdnem ilyen... És hogy én nem lennék képes olyan tettekre, amit a könyvbeli családnak kellett megtennie, hogy végül együtt maradjanak, és együtt tudjanak működni.

Na, mindegy, ez már az én problémám. Remélem, a szerző más könyveit is olvashatjuk majd, a Plötzlich Shakespeare érdekelne még nagyon, de igazából bármelyik jöhet.

A könyvből (rajz)film is készült, jó lenne egyszer azt is megnézni.

10/8

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó (Ambrózy báró esetei III. ) - Zanza

Mivel nem a megjelenéskor vettem kézbe, már tudtam, hogy mégsem ez a zárókötet, és hogy olyan cliffhangerrel végződik, hogy a fal adja a másikat. Gondoltam, bele sem kezdek, amíg az író meg nem írja az - állítólag már tényleg - zárókötetet, fene akar hülyét kapni, hogy netán éveket kell várni a folytatásra. De aztán mégsem tudtam megállni.

Hát kérem, ez volt eddig a legjobb rész, izgalmas, de úgy, hogy nem éreztem a gyalogkakukk effektust, mint pl. az Outlander 3. és 4. kötetnél, humoros, egyik-másik poént meg kéne tanulni, és benyögni valami beszélgetés kellős közepén. A kacifántos stílussal akadtak még gondjaim, a narrálás már nem olyan erőltetetten régies, mint amilyennek az 1. részben éreztem (vagy megszoktam, fene tudja), de a szereplők beszédmódja néha zavar. Kivéve Mück Márinál, aki egyértelműen az egyik kedvenc karakteremmé nőtte ki magát.

Mili makacssága és a báró ridegsége néha sok volt, jó lett volna, ha a kötet végére ez változik. Bár Mili elvileg megfogadta, hogy nem lesz olyan felelőtlen, de én nem vettem észre, hogy a gyakorlatban megtörtént volna.

Nem szeretem az olyan karaktereket, mint a báró, aki makacsul megy előre, senkivel nem oszt meg semmit, feltétlen engedelmességet vár el, de nem indokolja meg, hogy miért. Cseppet sem csodálkoztam, hogy Milinek ebből elege lett, és saját szakállára kezdett nyomozni. Ugyanakkor persze, rettentő felelőtlen dolgokat művelt, de talán, ha Richárd őszintébben beszél vele, még ha nem is árul el mindent, de legalább nem nézi levegőnek, Mili is könnyebben megült volna a hátsóján.

A fejemben én már persze, összeboronáltam őket, de belegondoltam, hogy ha ezek ketten összeházasodnának, hát, hogy unalmas házasság nem lenne, az biztos. Igaz, békés sem, ha mindketten ilyenek maradnak. A nők szeretik az ilyen mogorva alakokat megváltani, pedig nem mindig lehet, és nem is mindig érdemes.

Érdekes, sok csavart kitaláltam, pedig általában nem szoktam találgatni, de most valahogy mégis rátaláltam a megoldásra, na, nem mindnél. A függővégre is rájöttem, igaz, csak alig pár oldallal a vége előtt. Van persze, vágyam, hogy hogyan folytatódjon, és nyilván picit csalódott leszek, ha nem úgy lesz, de el fogom fogadni azt is.  Nem igazán értem, mikor az olvasók dühösek az íróra, mert nem úgy írja meg a könyvet, ahogy ők elképzelik. 

Azért remélem, a 4. kötetben majd végre megtudunk minden fontosat, és lezárul a történetnek ez a szála. De azt sem bánom, ha nyitva marad a lehetőség a folytatásra, csak más történettel.

Amit még meg kell említenem, az a hangulat, igazán jól visszaadja a századforduló atmoszféráját, nemcsak a csillogást, hanem a mocskot is.

10/10

Jean Webster: Patty a kollégiumban - Zanza

Nem is tudtam, hogy a Nyakigláb apó meg a Kedves ellenségem mellett van magyarul még két könyv a szerzőtől.

Az az igazság, hogy el akartam költeni egy könyves kupont, amit a Book24 áruházban lehetett beváltani, és amit venni akartam, náluk nem volt kapható, így keresnem kellett valami mást helyette, így akadtam erre a könyvre és folytatására(?).

A könyv alig 140 oldal, de a vastag lapoknak, nagy betűknek köszönhetően mégsem nagyon vékony. A borító bájos, és a keménykötésnek hála jó megfogni, kellemes lapozni.

A történetet, azt hiszem, imádtam volna 8-10 évesen, kedves, aranyos, vicces, de ma már nekem ennyi kevés. Azért jól szórakoztam, de semmi több.

Összefüggő történet helyett inkább laza novellafüzérnek mondható. Épp azon gondolkodtam a vége felé, hogy Patty semmiből sem tanul, és nincs jellemfejlődés, mikor az utolsó történetben hirtelen megkomolyodott, de azt is olyan váratlanul, hogy számomra nem volt igazán hihető, hogy ez tartós változás lesz.

A könyv mentsége lehetne, hogy gyerekkönyv, tízéves kortól ajánlja a borító, de olvastam már gyerekkönyvet néhány hónapja, amit ennél sokkal többet adott. A kívánság varázslatról beszélek.

Ha van 8-10-12 éves lányotok, aki romantikusabb természetű, adjátok a kezébe! Szerintem szeretni fogja, de nekem csak:

10/6

Kerstin Gier: Smaragdzöld (Időtlen szerelem 3.) - Zanza

Tényleg nagyon röviden, csak, hogy azért a befejezésről is essék szó.

A 3. rész azt hiszem, eleve nagy feladattal indult, lévén trilógia, le kellett zárnia minden szálat. Na, persze, kivéve, ha nyitva akart hagyni pár kiskaput egy lehetséges folytatás előtt. Ez szerencsére nem így volt, szép befejezést kaptunk, nagyjából minden szálat elvarrtak, a legtöbb kérdésünkre választ nyertünk. Biztosan lehetne még új kalandokat kitalálni kedvenc időutazóink számára, de jó volt ez így.

Sajnos, a történetről még kevesebbet tudok elmondani, részben mert továbbra is szövevényes (de simán követhető), részben, mert erősen spoileres lenne. 

Azt már a 2. résznél is akartam írni, hogy gyanakodni kezdtem Gwen anyjára, miszerint talán nemcsak annyi oka volt a születési dátumokkal való bűvészkedésre, hogy megvédje a lányát, de a magyarázat, bevallom, meglepett. Mint ahogy még csak nem is sejtettem, ki volt az áruló az őrzők között, egyik tippem sem jött be.

Xemerius továbbra is humorforrás, Leslie még  mindig szuper barát, de Raphael sokkal jobb fej, mint várható volt. Gideon undok viselkedésére is választ kapunk (na, persze, hogy persze, micsoda nemes lélek! :D).

A vérkör bezárása, a halhatatlanság kérdése bennem okozott egy kis ellenérzést, de alapjában véve ez a kötet is tetszett. Tulajdonképpen ügyes volt a lezárás, bár semmi ilyesmire nem számítottam. :D

Azon egy pillanatra elgondolkodtam, szeretnék-e halhatatlan lenni. Azt hiszem, nem, ha közben minden barátom, rokonom, szerettem halálát végig kellene néznem. És az is kérdés, hogy öregednék-e közben? Úgy gondolom, egy idő után teher lenne az élet, de mivel nem vagyok halhatatlan, erre a kérdésre sosem fogom megtudni a választ.

Szép volt, jó volt, az írónő helyében nem folytatnám, de ha mégis lenne következő rész, valószínűleg elolvasnám.

Nem beszéltem eddig a borítókról, mindegyik nagyon szép, igazán tetszett ez az árnyképes megoldás.

A fordításnál volt egy-két apróság már az első résztől fogva. A 3. kötetben Rákóczyból Rakoczy lett (meg kellene néznem, volt-e netán fordítóváltás, de lusta vagyok, bocsánat!). A Lucy név toldalékolása volt még nagyon furcsa, ugyanis az angol kiejtése a névnek "luszi", ehhez pedig így kellene tenni a toldalékokat: pl. Lucyval, Lucynak, stb, de a könyvben végig a francia "lüszi" kiejtéshez toldalékoltak (Lucyvel, stb.). És még egynél kaptam fel a fejem: araszoltunk a Strandon. Csakhogy mivel ez London egyik utcája, és a kiejtése "sztrend", a helyes írásmód a Stranden lett volna, akármilyen furcsán is néz ki. De ezektől eltekintve, nem voltak nagy bajaim, gördülékeny, jól olvasható.

Ahhoz képest, hogy tényleg semmilyen tudásom sem volt a trilógiáról, amikor belekezdtem, sem történetről, sem semmi másról, nagyon jól sült el, örülök, hogy megismertem. Pupi, örök hálám az első kötetért! :)

10/9

Kerstin Gier: Zafírkék (Időtlen szerelem 2.) - Zanza

Nem volt kétséges, hogy folytatni fogom a sorozatot, és nagyon reméltem, hogy megkapom a 2. résztől azt, amit az elsőtől. Hát nagyjából meg is kaptam. Nagyjából...

Nem mintha panaszkodnék, vicces volt, izgalmas, egy percig se untam, csak éppen valahogy nem haladt előre a cselekmény. Mintha egy kicsit töltelék rész lenne, és nem sokkal jutottunk közelebb a megoldáshoz.

Az időutazások leírása ismét érdekesre sikerült, kaptunk pár új szereplőt. Xemerius, aki (vagy ami?) egy vízköpő szelleme, avagy démona. És mivel halott (tényleg, lehet egyáltalán egy szobor szellemére azt mondani, hogy halott?), csak Gwen látja. A kis démon nemcsak a humor forrása a könyvben, hanem igen hasznos segítséget is tud nyújtani Gwennek, lévén át tud jutni a falakon, ezáltal jó kis kém válik belőle. Megjelenik Raphael, Gideon féltestvére, aki szerintem született bajkeverő. Ha jól emlékszem, az 1. résznél nem írtam Gwen legjobb barátnőjéről, Leslie-ről, aki igazán belevaló csaj, és a lehető legjobb barátnő. Ha rosszmájú akarnék lenni, azt mondanám, ilyen nincs is, de nem akarok az lenni, hisz egy ilyen barátság felbecsülhetetlen. (Most volt egy ledöbbenésem, nézegettem a film adatlapját, és Leslie fekete, ami nekem egyáltalán nem jött le a könyvből. Ennyire nem figyeltem volna vagy ott nem így van?)

Gideon viselkedése eléggé zavaró, de gyanítom, a dolgok nem olyan egyszerűek, mint látszanak, és gondolom, a 3. részben tisztázódik az egész. A nagy titokról, a kör bezárásáról sem tudtunk meg sokkal többet, de gondolom, ez is bonyolultabb, mint sejtenénk. Saint-Germain gróf árnyaltabb figura, mint amilyennek az első részben látszott, de szerintem sok jóra nem számíthatunk tőle. A nyájassága még ijesztőbb, mint mikor fenyegetőzik.

Gwennel továbbra sem bánnak valami szépen, ahogy Giordano (neki kellene megtanítania a helyes viselkedést, táncokat, stb.) beszél vele (minden második - vagy inkább mindegyik - szava sértő), az vérlázító. Gwen helyett is fel voltam háborodva, hogy így rombolták az önbecsülését. Az ún. őrzők szerint a lány ostoba, semmit sem szabad elmondani, neki, megbízhatatlan, és talán mondanom sem kell, hogy mekkora öngól lehet ez. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy fog alakulni ez az egész a trilógia utolsó részében. 

10/9

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok (Ambrózy báró esetei II.) - Zanza

(Néhány szót azért ejtsünk a 2. kötetről is. De tényleg csak néhányat.)

Az idei év jó olvasmányai, úgy tűnik, főleg magyar írókhoz köthetők, Virág Emília, Gaura Ágnes és Böszörményi Gyula mindannyian kellemes órákat, napokat szereztek nekem, miközben a könyveiket olvastam.

Az 1. könyv jó nagy függővéggel zárult, de nem kevésbé volt izgalmas a folytatás sem. Hála Istennek, a narrációban a szerző elhagyta a régieskedő stílust, amitől én legalábbis jobban éreztem magam, nem tűnt olyan erőltetettnek. A párbeszédekbe már annál inkább belekerültek régi szavak, kifejezések, méghozzá nem is kevés. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy valóban így beszéltek volna az akkor élt emberek, de sose legyen nagyobb baj a könyvvel.

Könnyen haladtam vele, magamhoz és a 600 oldalhoz képest egész gyorsan kiolvastam.

És most néhány spoileres gondolat!

Nem számítottam rá, hogy Mili beleszeret Richárdba. Ill. egy idő után már igen, és onnantól már izgultam azért, hogy kölcsönös legyen, erre Richárd benyögi, hogy testvéri szeretet meg miegymás. na, persze.

Biztos vagyok benne, hogy felismerte Emmát, és hozzá jár el naponta. Egytől tartok, hogy a nyomorult báró meg Emmába szeretett bele. Ugye, nem?

Spoiler vége.

Ha minden jól megy, idén karácsonykor már olvashatjuk a 3. (és egyben befejező részt, ha jól tudom). Addig meg még hátravan a 2,5-ik rész, a sokkal rövidebb Beretva és tőr, ha Ambrózyék nagyon hiányoznának. 

Ja igen, és így kell a valóságot a fikcióval keverni, nem úgy, ahogy A néhai Mr. Shakespeare-ben volt. (Hogy az Isten rogyasztaná arra a nyomorult könyvre az eget! Hogy nem tud úgy eszembe jutni a nyavalyás, hogy ne szentségelnék.)

10/9

Kerstin Gier: Rubinvörös (Időtlen szerelem 1.) - Zanza

(Úgy tűnik, az év végére csak összejön pár jó könyv.)

Köszi, Pupi, ezért a könyvért, nagyon kellemes olvasmánynak bizonyult. :)

Sosem érdekelt ez a könyv, időtlen szerelem, bah! Biztos egy újabb nyálas ya, szerelmi háromszöggel, tökéletes pasival, stb. De aztán kaptam egy kupac könyvet, és köztük volt ez is. Elolvastam a fülszöveget, és olyan Diana Wynne Jones hatású volt, szóval belekezdtem.

Végül is nem volt Diana Wynne Jones hatású, de azért nagyon is tetszett. (A végén még kiderül, hogy a KMK-nál is vannak jó könyvek - bár ezt eddig is sejtettem, csak nem azokat reklámozzák.)

Gwendolyn - rövidítsük Gwenre - nem kicsit fura családban él, és őt sem mondanám átlagosnak, hiszen látja a szellemeket. A családjában pedig öröklődik az időutazó gén. Vagy mi. Pontosan ők sem tudják, miért is tud utazni az időben a család egy-egy kiválasztott tagja. Gwen egész családja azt hiszi, hogy az unokatestvére, Charlotte örökölte e becses tulajdonságot, akit egész életében erre készítenek fel. Nem csoda hát, ha mindenkit sokként ér, hogy nem ő, hanem Gwen az időutazó... Mekkora szívás!

Többet, ha akarnék, se tudnék elmesélni, mert elég szövevényes a történet. Ami még fontos, hogy van egy másik időutazó is, egy fiú, Gideon. És itt van a könyv egyetlen része, amit nem szerettem. Merthogy Gideon tökéletes. Bakker... Az egyetlen hibája, hogy félhosszú a haja. Ez ám a tragédia! Meglehet, hogy jóképű és jó testű, viszont elég bunkó Gwennel, mint ahogy mindenki más is (legalábbis egy jó darabig), mintha a lány tehetne róla, hogy nem Charlotte az időutazó.

De hála Istennek ez az egyetlen negatívum, mert amúgy épp kellőképpen izgalmas és rejtélyes, hogy tudni akarjam a folytatást. Gwen és Gideon időutazásai alatt több érdekes és veszélyes figurával is megismerkednek, Saint-Germain gróftól kb. kirázott a hideg, a magyar nevű Rákóczy Miro (ezt az utónevet mondjuk, nem tudom, honnan vette a szerző) az a figura, akiről nem tudtam, mit gondoljak, és mégis milyen tök menő már találkozni a saját üknagyanyáddal 1912-ben!

Bár a könyv főszereplői angolok, a könyv német nyelven íródott, de ha nem tudnám, nem tűnt volna fel.

A könyvből még 2013-ban film is készült, de sehol nem találok szinkronos változatot, a németem meg elég gyenge, szóval marad a felirat.

Mivel ez egy régebbi sorozat, szerencsére már elérhető a 2. és a 3. rész is. Folytatni fogom.

A fordítással nem volt különösebb gond, de egy dolognál felkaptam a fejem. Grey Anatómiája... Egy részt sem láttam ebből a sorozatból, de tudom, hogy ez magyarul a Grace klinika címet kapta. Az ilyen hibákon mindig meglepődöm, mert úgy gondolom, könnyű lenne az ilyesminek utánajárni. De persze, nincs ember hiba nélkül, és a többi rész meg jó volt, úgyhogy túltettem magam rajta.

10/9,5

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei 1.) - Zanza

Valami olyasmivel akartam kezdeni, hogy tyű, a kirelejzumát, kapjátok elő ezt a könyvet a stelázsiból, és uccu, olvassátok, mert nagyon komilfó! De aztán úgy döntöttem, ez túl olcsó poén lenne.

Ritka, mikor szinte mindenhol csak jót lehet olvasni egy könyvről, nekem az ilyen egyből gyanús lesz, de mivel az író Gergő-sorozatát nagyon szerettem, látatlanban bizalmat szavaztam neki, és nem is csalódtam. Ez a sorozat felnőtteknek íródott, és egy nyomozásról szól, pontosabban annak az első részéről, merthogy a történet nem záródik le a könyv végén, hanem kapunk egy jókora függővéget. Jómagam csak hüledeztem, nem akartam hinni a szememnek, hogy itt van vége?

Amit nagyon szerettem a könyvben, az a korszak leírása és a hangulat volt. A történet egyik része 1896-ban, a másik 1900-ban játszódik. Gyerekkoromban nagyon szerettem a 20-30-as évek magyar filmjeit (Kabos Gyula, Jávor Pál, stb.), és a szüleimnek volt egy pár hónapnyi Tolnai Világlapja egybekötve 1933-ból, amit imádtam lapozgatni, nézegettem a hirdetéseket, elolvastam a híreket, stb. Egyik kedvenc korszakom, szeretem a ruhákat, a zenét, és így tovább. Tudom, ez jó pár évtizeddel később volt, a könyv mégis valahogy ezt a korszakot idézte fel bennem.

A milleniumi ünnepségekkel kezdünk, erről meg eszembe jutott a Szeressétek Ódor Emíliát c. film, ami ebben a korszakban játszódik, és ami valamikor nagyon tetszett. Szóval a hangulat megvolt bennem, és a könyv kellemes emlékeket ébresztett. A történetre sem lehet semmi panaszom, sodornak az események, egy percig sem unatkoztam. Egy bajom volt csak, a régies vagy inkább régieskedő nyelvezet, ezt akartam némiképp parodisztikusan felidézni az első mondatban. Engem többször kizökkentett, és kimondottan zavar, ha folyton lábjegyzetet kell olvasnom. Nekem szerencsére az író időnként elfeledkezett erről a stílusról, és olyankor zavaró körülmények nélkül tudtam belemerülni Hangay Emília és Ambrózy báró kalandjaiba.

Kiemelném a borítót, amit igazán szépségesre sikerült, és passzol a kötet hangulatához.

Mindenképp maradok a következő részekre.

10/9

Robert Galbraith: Gonosz pálya (Cormoran Strike-sorozat 3.) - Zanza

Ó, szent ég, én azt hittem, rég megírtam a könyvről a posztot, és egyik nap esett le, hogy mégsem...

Ismét csak azért írok róla, mert egy sorozat része, amúgy nem nagyon szeretném boncolgatni.

Az író(nő) erős érzelmeket kiváltó témát feszeget ebben a könyvben, molesztálás, gyerekmolesztálás, nemi erőszak. Olvasás közben nem egyszer szorult ökölbe a kezem és össze a gyomrom, ami nemcsak a felkavaró tartalomnak volt köszönhető, hanem annak is, hogy ezúttal bepillantást kaphatunk a gyilkos fejébe, és ez a bepillantás minden volt, csak kellemes nem. Sajnos, Galbraith meglépett egy olyat is az egyik főszereplő életében, ami ugyan illett a témába, de szerintem nem volt rá semmi szükség. Igaz, hogy a karakterfejlődésben használható volt, de mégis úgy érzem, tökéletesen meglett volna a történet nélküle.

Még többet tudunk meg Strike múltjáról, ill. a nyomozó és Robin kapcsolata is eljut egy bizonyos pontra, amiről többet spoilerezés nélkül nem mondhatok. Amúgy is a kötet végén lógva hagyták az egészet.

A történet maga minden borzalma ellenére lekötött, a gyilkost nem találtam ki, bár nem is nagyon akartam, hagytam magam sodorni az eseményekkel.

Olvasás közben elgondolkodtam azon, hogy az írók vajon hogyan képesek ennyi szörnyűséget írni? Hogy tudta magát a gyilkos fejébe képzelni, és leírni, mit gondolt, mit érzett?

A címről annyit, hogy nem tartom túl szerencsésnek, bár már tudom, hogy miért az lett, és bár nem tudnék hirtelen jobbat mondani, mégis úgy érzem, lehetett volna ennél frapánsabbat is kitalálni.

A fordítás megfelelő színvonalú volt, egy dolog zavart, a gyilkos gyakran használja a "megcsinál" szót a "megöl" megfelelőjeként. És igen, az angolban a "do" többek között ezt is jelenti, de még sosem hallottam a magyarban így használni.

A borító szerencsére passzol a sorozatba és a könyv hangulatához is.

10/9

Hozzuk be az elmaradásokat! - több filmről röviden

A kis Nicolas nyaral

A legutóbbi témázáskor juttatta eszembe Miamona, hogy francia tanulmányaim közepette nemcsak szerelmes regényeket, hanem a Petit Nicolas-sorozatot is olvastam annak idején. Nagyon szerettem, bájos, vicces és szatirikus történetek jópofa rajzokkal. Így aztán nem csoda, hogy mikor felfedeztem, hogy az egyik könyvből film készült, örömmel ültem le megnézni. Ez a Le petit Nicolas en vacances c. kötet volt, magyarul A kis Nicolas nyaral. Íme, a film IMDb oldala.

Néztem, néztem, és már az első pár perc után volt egy olyan erős érzésem, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Emlékeim szerint a könyben Nicolas-t táborba küldik nyaralni, és az ottani kalandjairól szól a történet. A filmben viszont a családjával megy a tengerpartra... Most akkor mi van? Ennyire rosszul emlékeznék? 

Pár hete megvettem a könyvek magyar változatát, amiben öt, eredetileg különálló történetet adtak ki egy kötetben, köztük a nyaralósat is. Nem olvastam végig, de belelapoztam, és kb. én emlékeztem jól, mert bár az eleje a családi nyaralásokról szól, a könyv további része valóban Nicolas táborozós élményeit taglalja.

A film sajnos, semmi extra, pedig valami vicces, kissé groteszk paródiaszerűséget vártam. Viccesnek itt-ott vicces, parodisztikus is akar lenni, de sajnos, sem igazán humoros, sem igazán paródia, helyenként egy csomó blőd marhasággal. 

10/6

Bíborhegy

Féltem ettől a filmtől. Féltem az előzetesek alapján, hogy félni fogok tőle, de aztán csak sikerült rávenni magam. 

A film hangulata valóban rosszat sejtet az első pillanattól fogva, és gyakorlatilag rögtön a lényegre tér, hogy szellemek márpedig vannak. Ezek a szellemek méghozzá erősen randa kinézetűek, baljósak meg minden, és az ember (ez esetben én) minden pillanatban arra számít, hogy valami igen csúnya belezés és hasonló förtelmek fognak történni.

Aztán úgy kb. 20-30 perc után rájöttem, hogy a kísértetek valójában csak díszletek, hogy úgy mondjam, egy olyan történethez, ami egy beteg kapcsolatot és gyilkosságok történetét meséli el, és igazából innen kezdett érdekelni. Szerintem ez a film nem horror, inkább pszichothriller.

Az egyik csavarra kb. a film felénél, a másikra úgy kétharmadánál jöttem rá. Maga a film korántsem hibátlan, olyan butaságokkal, amiknél csak csóváltam a fejem, és a végkimenetel nagyjából kiszámítható.

Szinte mindenki, aki látta, kiemeli a gyönyörű képi világot, és ez valóban így van, csodálatos a fényképezés, a díszletek, a ruhák, bár azoktól a szörnyű puffos, ezer rétegű ruháktól folyton kényelmetlen érzésem támadt.

A szépsége mellett ki kell még emelnem a színészi játékokat, amiben nekem egyértelműen Jessica Chastain vitte a prímet, bár Tom Hiddleston (akinek igazán formás hátsója van, hölgyeim) és Mia Wasikowska sem maradtak le tőle.

Alapjában véve azt mondhatom, hogy tetszett, bár nem lett kedvenc vagy újranézős. Borzongásból és őrült gyilkosból épp elég volt egyszer.

10/8

Star Wars VII - Az ébredő Erő

Kapott ez a film hideget-meleget, volt, akinek hatalmas csalódás volt, volt, aki csupa szuperlatívuszban beszél róla.

Óriási volt az elvárás a rajongók részéről, és azt hiszem, ennek nem lenne olyan földi halandó, aki meg tudna maradéktalanul felelni ennek.

Akárki akármit mond, az etalon a számozás szerint második, készítés szerint első trilógia marad, nem hiszem, hogy azt bármivel is sikerülne überelni, de hozni a színvonalat, vagy legalább nem sokkal elmaradni tőle talán lehet.

Én azok közé tartozom, akiknek tetszett az új rész. Másolása volt az eredeti első résznek? Kétségkívül. Nem hozott túl sok új elemet? Bizony nem. És mégis sikerült lekötnie, fenntartani az érdeklődésemet. Kedvelem Rey és Finn kettősét, az új pilótával, Poe Demeronnal még nem tudom, hányadán állok. Kylo Ren? Nem döntöttem el, mi legyen róla a véleményem, egyelőre nem nyűgözött le túlzottan. Ő lenne az új főgonosz? Mikor levette a maszkját, megkérdeztem a mellettem ülő fiamtól, hogy nem ő játszotta-e a fiatal Pitont. (Ez nemcsak bennem merült fel...) Egyelőre várakozó álláspontra helyezkedem, meglátjuk, mit hoznak a folytatások.

Felfoghatjuk úgy, hogy tisztelgés volt az eredeti széria előtt, a rajongók előtt, és bevezető vagy visszavezető résznek jó volt, de remélem, a következő filmekben azért J. J. Abrams felmutat valami újat is.

10/9

Gru - Gru 2 - Minyonok

Elnézést a rajongóktól, de nekem egyik film sem jött be. Kereken kimondom, untam őket. Már-már kezdtem arra gondolni, hogy vége, közel az ötvenhez kinőttem a mesékből-rajfilmekből, és komolyan kezdtem elszomorodni, de aztán tegnap megnéztem a Hotel Transylvania 2-t, és nagyon jól szórakoztam rajta, szóval akkor mégsem az a baj, hogy rajzfilm. Voltak aranyos részek, pl. a Minyonok hipnotizálós Hair-részén jót nevettem, de alapjában sűrűn néztem, hogy mennyi van még hátra a játékidőből.

A három rész átlaga kb. 10/6

Les Misérables - A nyomorultak (2012, musical változat)

Hű, ezt meg majdnem kifelejtettem. Jó sokáig pihentettem ezt a filmet, és most is csak három részletben sikerült megnéznem. Mostanában nem igazán tudok egyhuzamban megnézni két és fél órás filmeket, pedig nem mondhatnám, hogy rossz fim volt. Bár annyira jó sem...

A film igazi sztárparádé, Hugh Jackman, Russell Crowe, Anne Hathaway, stb. Ez abszolút pozitívum lehetne, de sajnos, egyikük sem tud énekelni. Egy idő után rettentően bántotta a fülemet a sok hamis hang, megbicsaklás, stb. Főleg Russell Crowe kappanhangja idegesített, de a többi színészt sem szabadott volna hagyni, hogy énekléssel próbálkozzon.

A film gyengéje Amanda Seyfried volt, szerencse, hogy alig volt szerepe. És hát jaj, Eddie Redmayne. Nem bírok megbarátkozni a fickóval. A mindenség elmélete után pedig már reménykedtem, hogy nem lesz gond a Legendás állatok filmmel, mert én azt a filmet nagyon szeretném szeretni, de itt nem tetszett, nem és nem. Az egyetlen pozitívum, amit el tudok mondani, hogy bár énekelni ő sem tud, de az énekhangja érthetőbb, mint a beszédhangja.

Sacha Baron Cohen igazán kellemes meglepetés volt Thénardier szerepében, éppúgy, mint a Leleményes Hugóban. Ez az ember, ha nem A diktátor és Borat-féle "önmagát" adja, határozottan értékelhető alakítást nyújt. Helena Bonham Carter pedig, mint Mme Thénardier szinte kötelezően, tőle megszokottan kiváló volt.

Maga a musical szerintem nem nagy eresztés, egyik dal sem lett igazán nagy sláger szerintem. Vagy rosszul tudom? De igazából elég jellegtelen dalok az én ízlésemnek, talán a film elején felcsendülő dal volt egy kis hatással rám, és a lázadók dala.

10/7

Hozzuk be az elmaradásokat! - több könyvről röviden

A tavalyi évem munka szempontjából őrület volt, ezért a blog volt az, ami leginkább háttérbe szorult. Az idei év egyelőre munka szempontjából szellősebb, de egészségileg rosszabb, viszont legalább pótolok néhány elmaradt bejegyzést.

Több olyan könyv is van, amiről szerettem volna írni, de nem sikerült, és most szeretném megtenni. Ám mivel mindegyiket tavaly olvastam, az emlékek, élmények már megfakultak, ezért zanzásítva következnek a beszámolók.

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Rengeteg bloggertársam dicsérte, és bár a leírás alapján nem gondoltam, hogy nekem való, végül hagytam magam elcsábítani. Sajnálattal jelentem, hogy engem nem varázsolt el annyira, mint a többieket. Nem állíthatnám, hogy csalódás volt, nem úgy mint A nő mosolya, ami szintén többek nagy kedvence volt, de kiszámítható volt a történet. A morgós, kiállhatatlan Ove sztorija nekem nem okozott nagy meglepetéseket, ami igazából egyáltalán nem baj. Ove mindenáron meg akar halni, ez áll a fülszövegben, és talán nem túl nagy spoiler, ha elárulom, hogy ezt öngyilkosság útján szeretné elérni, ebbéli törekvésében viszont folyton megakadályozza valaki vagy valami. A második, harmadik kísérletnél már erősen elgondolkodtam azon, hogy egyáltalán komolyan lehet-e venni ezeket, inkább ügyetlen kis próbálkozások voltak. Kiszámítható volt, hogy a morgós Ovének valójában aranyból van a szíve, és végül megbékél az életével. És bár a vég sem lepett meg egy csöppet sem, mégis sikerült megríkatnia.

Talán úgy tűnhet, mintha nem kedveltem volna a könyvet, pedig de. Szépen bemutatta az író a folyamatot, ahogy Ove olyan lett, amilyen, és igazán kedves könyv volt, kerek lezárással és feloldással. Ennek ellenére nem lett kedvenc vagy újraolvasós.

10/8

Joseph Delaney: A Szellem inasa

Ez viszont nagyon bejött, bár helyenként majd kitört a frász tőle. Komolyan ijesztő volt itt-ott. Boszorkányok, mágia, ez a nekem való könyv, de itt a boszik nem ám Hermione-szerű lányok, hanem a leggonoszabb fekete mágiát alkalmazó rémes lények, akiket jobb, ha messzire elkerül az ember. Rémálmok, gyilkosság, emberevés, van ebben minden, de mégsem éri el nálam a horror kategóriát, amitől menekülök. 

Bár a besorolása ifjúsági, de biztos, hogy nem adnám a 12 éves fiam kezébe, és ennyi idősen nekem valószínűleg rossz éjszakákat okozott volna, de talán még 15-16 évesen is.

Már meg is van a 2-3. kötet, és ha ezek is tartják a színvonalat, van esély rá, hogy újra elkezdjek angolul olvasni a többi rész kedvéért, amik magyarul nem jelentek meg, és egyre kevesebb esélyt látok rá, hogy megjelenjenek.

Nagyon jó a régi, kopott, bőrkötéses könyvet imitáló borító.

10/10

Giulia Enders: Bélügyek

Az ajánlójában az állt, hogy a fiatal orvosnő szórakoztatóan mesél a beleinkről, az emésztésről, stb. Ez teljes mértékben igaz, valóban élvezetes, olvasmányos könyvnek indul, helyenként kimondottan vicces is, és szerettem, hogy nyíltan beszél az alsó fertályunkról, a székletről, szellentésről, hányásról, stb., amiről általában illetlenségnek tartjuk beszélni, és vagy mélyen hallgatunk, vagy valami rossz viccel ütjük el a témát, és kissé szégyenkezve kuncogunk rajta, ha előkerül

Sajnos azonban olyan mértékben részletes a leírás, kezdve már a nyáltermeléssel a szánkban, olyan tudományos igénnyel részletes, ami engem egy idő után borzasztóan nem bírt lekötni, sőt, teljesen elvesztem a szakszavak tengerében. Emiatt hosszú időre félretettem, majd a második felét csak nagyjából átlapoztam. Azért voltak érdekes dolgok, pl. a porfíria leírása, ami magyarázatot adhat a vámpírok hiedelmének kialakulására is. (Piros színű vizelet, fényérzékenység, stb. tartoznak a tünetek közé.)

A rajzok is igazán viccesek voltak és kifejezőek, de a könyv mégsem tudott megnyerni magának a túlzott részletessége miatt.

10/8

Alex Flinn: Beastly - A szörnyszívű

A könyv a Szépség és a Szörnyeteg témájának ezredik feldolgozása, ezúttal könyv formájában és modern amerikai környezetbe helyezve. 

A tanmese arról, hogy a szépség nem minden, és fontosabb, ami belül van, örök érvényű. Alapjában véve tetszett ez a feldolgozás, bár egyértelmű, hogy nem én vagyok a célközönség, hanem a tinik.

Az ebből a változatból készült filmet jóval korábban, évekkel ezelőtt láttam, amikor a könyvről még nem is tudtam. Nem volt rossz, csak a főszereplő egy cseppet sem volt csúnya, épp csak fura...

A szerző másik könyve, a Csók, pont jókor nekem jobban bejött, de szívesen olvasnék még az írónőtől.

10/8

Mary Shelley: Frankenstein

Nem mondom, elég sokat vártam, hogy elolvassam ezt a klasszikust, de megérte végre elővenni. A Frankenstein által összetákolt szörnyszülött története valójában szépirodalom, néhol dagályos stílusban, és ha az olvasó klasszikus horrort vár, csalódni fog. Nekem viszont tetszett. Elgondolkodtató történet arról, hogy jogunk van-e istent játszani, hogy felelősek vagyunk azért, amit teremtettünk, és hogy a gonoszság a jóság hiánya miatt alakul-e ki.

Épp ideje lenne megpróbálkoznom a Drakulával. 

(Ronda borítóképet sikerült találnom, de mivel én a mek - Magyar Elektronikus Könyvtár -  oldaláról töltöttem le, nem tudom, milyen egy papírkiadás borítója.

Viszont ez itt a szinte kedvesen mosolygó Frankival meg egyszerűen röhejes.)

10/10

Debora Geary: Modern boszorkány

Ez egy trilógia első kötete, aminek látatlanban megvettem a a 2. részét is, de meglehet, kár volt. Már megint boszis történet, ugyebár, ezért nem igazán gondolkodtam, vagy jártam utána a könyvnek.

Adva van egy boszorkány kolónia, akik egy számítógépes program segítségével vonzzák be a boszikat a közösségükbe. Így kerül Lauren is a képbe, ill. a gépbe, aki viszont nem tudja magáról, hogy boszi. De mivel kolóniánk tagjai szerint a képzetlen boszorkák veszélyesek, Laurennek muszáj megtanulnia az erejével bánni.

Ez a könyv annyira cuki, és édi-bédi, hogy egy idő után azt hittem, cukormérgezést fogok kapni. Itt kérem, mindenki olyan okos, ügyes, felelősségteljes, jóindulatú, az erejét véletlenül sem használná rosszra (na jó, a gyerek boszik néha csintalankodnak egy kicsit), csodálatos családi életet élnek, körülveszi őket a szeretet, hogy a végén már ölni tudtam volna egy Voldemort, Moriarty professzor vagy Acharon Hades kaliberű főgonoszért. A konfliktus kábé abban merül ki, hogy milyen ízű fagyit egyenek vagy a szerelmespár hol lakjon.

Ha a 2. kötet is ilyen, akkor köszönöm szépen, nem kérek belőle.

10/7

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?

A tavalyi év utolsó olvasmánya, amit még épp szilveszter délutánján sikerült befejeznem.

Már akkor eldöntöttem, hogy ez a könyv kell nekem, mikor az írónő a honlapján részleteket közölt belőle.

Lovagok, gonosz isten, világ elpusztítás, stb., hohó, ez a beszéd! Nem is csalódtam alapjában véve, izgalmas volt, lekötött, végre semmi szerelmi háromszög, vicces is, mi kell még? Azért nem voltam teljesen elégedett, mert szerintem az erotikus részek egyáltalán, de egyáltalán nem kellettek volna bele, még bokafogdosás szinten sem, bőven elég lett volna pár csókocska, és a végső csavar, háááát, nem is tudom, nekem kicsit erőltetett volt.

Azon elgondolkodtam olvasás közben, hogy On Sai-nak vajon diófóbiája lehet-e...

A könyvvel, az alkotás folyamatával kapcsolatos kérdéseimre On Sai blogján válaszokat kaptam, és érdekességeket is megtudhattam itt és itt.

10/9

David Benioff: Tolvajok tele - Zanza

A szülinapomra kapott könyvutalványból vettem meg végre ezt a könyvet, amire már hónapok óta ácsingóztam. Külön jólesett hóról és fagyról olvasni a 38 fokos melegben.

A könyvről annyiszor, annyian és annyi helyen írtak - többnyire szuperlatívuszokban -, hogy úgy érzem, nem tudnék sok újat mondani. 

Bevallom, én nem fogok ömlengeni. Jól összerakott, tisztességesen megírt könyv, meghökkentő, bár korántsem meglepő véggel, jók a jellemrajzok, jól követhető a történet, de számomra semmi több. Néhol valóban izgalmas volt, máshol viszont elkalandozott a figyelmem, de ez lehet, hogy az én hibám, mostanában egyre gyakrabban fordul elő, sajnos.

Az viszont egyértelműen a könyv javára írható, hogy elgondolkodtatott, és ez bizonyos szempontból több mint amit sok könyv elmondhat magáról. Meddig bírtam volna ki egy ostromgyűrűbe zárt városban? Képes lettem volna ölni, hogy életben maradjak, vagy hogy a gyerekeimnek enni tudjak adni? Netán kannibalizmusra vetemedtem volna vagy inkább csendben tűrök és éhen halok? Remélem, soha nem kell kipróbálnom, épp elég volt olvasni róla.

Meglátszik, hogy a könyvet a Trónok harca sorozat egyik forgatókönyvírója írta, filmvászonra vagy képernyőre kívánkozik.

10/8

Robert Galbraith: A selyemhernyó - Zanza

Ámbár a Cormoran Strike-sorozattal nehézkesen indult az ismeretségünk, majdnem nem is lett belőle semmi, hisz az első részt kevés híján félbehagytam, annál inkább érdeklődve és kíváncsian vártam a második részt.

Egyértelműen sokkal jobban tetszett, mint a Kakukkszó, az első oldaltól kezdve lekötött, mégis úgy gondolom, hogy csak egy zanza posztot írok róla, azt is csak azért, mert sorozatról van szó. Kicsit sovány indok, meglehet.

A szerkesztés kb. hasonló, mint az első résznél, és itt sem történik sok minden majd' a feléig, mégsem volt unalmas. Úgy tűnik, a sorozat kigyógyult a gyerekbetegségekből, és sikeresen kijavította, ami az első részben

nekem nem tetszett. 

Még többet tudunk meg Robin és Cormoran magánéletéről, ugyanúgy sok a jövés-menés, nyomozgatás, beszélgetés, és akciózás megint csak a kötet végére jut, de most egyáltalán nem találtam unalmasnak addig sem, amíg felgyorsulnak az események. Ugyanakkor sötétebb, baljóslatúbb és komorabb is, pedig az első kötet sem volt éppen csupa hejehuja. 

Galbraith-Rowling meglengeti a lehetőségét egy Cormoran-Robin párosnak, aminek nem tudom, tudnék-e örülni, valahol logikus, másrészt viszont klisés fordulat lenne. Kíváncsi vagyok, mit hoz ki ebből.

Aki szereti a sorozatot, annak jó hír, hogy már elkészült a 3. rész, remélhetőleg hamarosan nyomdába kerül odakint, és magyarul is eljut hozzánk, bár ez szerintem idén már nem fog megtörténni.

A borító illik az első részhez, és a fordítás is hasonló színvonalú.

10/9