Keresés ebben a blogban

2018. január 1., hétfő

Ez volt 2017. a blog életében


Sokan már december utolsó napjaiban kiteszik az évértékelő posztokat, de az eredeti tervem az volt, hogy olvasással búcsúztatom az óévet, és akkor talán még belefért volna egy rövidebb írás befejezése, így nem akartam előre megírni, hátha eggyel nő az elolvasott könyvek száma. De aztán egy sorozat előtt ragadtam, és az éjfél előtti olvasásból nem lett semmi.

Így aztán a nem szép kerek, de számomra örömteli 47 elolvasott könyvvel büszkélkedhetem, ami a tavalyi 39-hez képest nagyon jó szám. Valamikor szeptemberben még csak reménykedtem, hogy a kerek 40 meglesz, de azt, hogy túl is fogom lépni héttel, nem is mertem remélni. Mivel egy régi, ütött-kopott csíkos füzetben vezetem az olvasásaimat (gyermekem kijavítana, hogy vonalas! :D), ezért oldalszámot, legrövidebb, leghosszabb könyvet nem tudok mondani. A 47 könyvből 7 kisregény volt, de kiegészítő vagy önálló novella, amivel gyorsan meg lehetne dobni a "darabszámot", egy sem, igaz, hogy nagyon hosszú monstrum sem sok. Viszont volt egy novelláskötet, On Saitól az Esővágy.

Az év első olvasása Böszörmény Gyula Beretva és tőr c. kisregénye volt, az utolsó Almási Kitti: Lezárás, elengedés, újrakezdés c. könyve. Felteszem, a legrövidebb az egyik kisregény lehetett,  vagy a Szerencsére, a tej Neil Gaimentől (talán inkább ez utóbbi), a leghosszabb pedig az Outlander sorozat 4. kötete, az Őszi dobszó a közel 1200 oldalával - amely sorozatot egyúttal kaszáltam is. 

Félbehagyott könyvem csak egy volt, a 3. porció erőleves a léleknek, ami sajnos, nem azt jelenti, hogy az összes többi könyv jó volt, csak azt, hogy kitartóbb voltam.

Több sorozatba kezdtem, néhányat lezártam vagy kaszáltam. A legrosszabb talán a London folyói volt, de az Outlander is kiborított rendesen, a legjobb helyért vetélkedhet A papírmágus trilógia, a Mesék földjén sorozat (remélem, a következő köteteire nem kell több évet várni) vagy a Lockwood és társa sorozat (amit viszont a kiadó nagy bánatomra nem tervez folytatni).

Egyedülálló könyvek közül a legborzasztóbb a Felbolydult napjaink volt, a legjobbak között Münz András Szerelemszombat, William Goldman A herceg menyasszonya és Gaura Ágnes Túlontúl c. kötetei szerepelnek.

Top 5-ös, 10-es, akárhányas legjobb vagy épp legrosszabb listát nem tudnék összehozni, az a helyzet, hogy bár voltak kedvenceim, egyik könyv sem volt olyan maradandóan jó vagy rossz, hogy helyezési sorrendet tudnék felállítani. Azt hiszem, hogy egyszerűen nem tudok semmiért sem ennyire lelkesedni vagy semmit sem ilyen mértékben gyűlölni. És míg olvasás közben, netán közvetlenül utána még nagyon tetszett némelyik (vagy épp ellenkezőleg), pár nappal, héttel, hónappal később az élmények megfakulnak.

Sajnos, gőzöm sincs, hány könyvet vettem tavaly, nem vezetek erről nyilvántartást, de az év elején emlékeim szerint nem nagyon szállt el velem a ló, havi 1-2 könyv formájában, de november-decemberben igencsak elengedtem a gyeplőt, és rengeteg könyvet szereztem be, ami óhatatlanul is azzal járt, hogy beválasztottam pár elég rosszat is.

Szegény bloggal nem foglalkoztam annyit, mint talán szerettem volna, így tavaly összesen 32 poszt született, ami jóval felette van a 2014-es mélypontnak (19), de el is marad a 2016-os csúcsponttól (48).

A blog látogatottsága meghaladta az 50 ezret, ami a 200 ezer vagy egymilliós látogatottságú blogokhoz képest talán nevetségesnek tűnhet, de nekem már ez is csoda, hogy ennyi kattintás született (ami nyilván nem ennyi ember, mivel vannak visszatérők), hogy ennyiszer érdekelt titeket, amit írok.

A legnépszerűbb bejegyzés még mindig Bernard Cornwell Az utolsó királyság c. könyvéről írt posztom 1146 kattintással, pedig nekem ez a könyv nem igazán volt a kedvencem. A 2. rész után kaszálni terveztem, részben, mert a sorozat első évada (ami az 1-2. kötet alapján készült) nem igazán tetszett, de mivel a 2. évad meg annál inkább (3-4. kötet), nem kizárt, hogy mégis továbbolvasom. Aztán persze vannak posztok pár kattintással is, de őszintén szólva nem tudom, melyik kapta a legkevesebbet. Talán nem meglepő, de elgondolkodtató, hogy a sorozatos, fordítós, összegzős posztok olvasottsága sokkal magasabb, mint az egyes könyvek értékeléséről szóló bejegyzéseké.

A jövő évre szóló terveim között az szerepel, hogy több könyvet veszek meg e-ben. Részben mert a polcaim már roskadásig vannak, eladni a nem kellő könyveket gyakran nehéz vagy szinte lehetetlen, részben mert az e-k többnyire olcsóbbak. Nyilván ez nem minden könyv esetében járható út. A másik, hogy még jobban meg kell gondolnom, miket veszek meg, nem szabad a szép borító+vonzó fülszöveg kombónak, mások véleményének, ajánlásának látatlanban bedőlnöm, és a ya számomra lassan lecsengő műfaj kell, hogy legyen, mivel egyre kevésbé tudok azonosulni a tinik életével, érzéseivel, stb. Nincs semmi baj azokkal, akiknek ez tetszik, de én más életkorban vagyok, más problémákkal, élethelyzetekkel nézek szembe. 

Kivételek persze mindig akadnak, Rick Riordan pl., akinek a könyveire továbbra is vevő leszek, és talán akadnak még más jól sikerült ya-k is, de az arányait jelentősen csökkenteni szeretném.

Egy jó mesére továbbra is vevő maradok, azt hiszem. Nem hiszem, hogy ez változna majd az idén, és egyelőre nem terv, csak egyre gyakrabban felmerülő igény, hogy angolul folytassam azokat a sorozatokat, amik magyarul nagy valószínűséggel végleg félbemaradtak. Hogy ebből mi lesz, nem tudom, de a fejemben ott motoszkál. Semmiképp sem tervezem, hogy az angol túlsúlyba kerüljön a magyarhoz képest, mert az az anyanyelvem, és így számomra a legkedvesebb, de mindenesetre az idei év első befejezett olvasmánya egy angol nyelvű novella volt.

Számszakilag nincs tervem, de jó lenne nem menni 35 alá, talán elérni a bűvös 50-et is, de semmiképp sem úgy, hogy gyorsan átrohanok a könyveken a magasabb szám miatt. Akkor inkább kevesebbet, de jót.

Köszönöm, hogy velem voltatok 2017-ben, és remélem, hogy maradtok 2018-ban is!






12 megjegyzés:

  1. Nagyon boldog 2018-at, drága Bea! :*
    Szívesen olvaslak és járok vissza, nyilván nem lesz ez máshogy idén sem. :) Az e-könyveket magam is pártolnám, ha nem irtóznék annyira tőlük, de a könyvek lassan kitúrnak mindenhonnan, szóval hajrá! :)
    örülök, hogy a Lockwood és társa bekerült a jók közzé, és köszi a Papírmágust, nálam is így van ;)

    Édesek ezek az olvasós állatkák :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy itt vagy. :) És BÚÉK!

      Miért irtózol tőlük annyira? Lehet, ha egyszer kipróbálnád, többet nem akarnál máshogy olvasni. :D Bár én mindkettőt szeretem, nem tudnám, és nem is akarnám teljesen elhagyni a papírkönyveket. :)

      Én is örülök, és szívesen. ;)

      Szerintem is cukik. :)

      Törlés
    2. Nem tudom. Nem szeretem az e-book olvasókat. Pedig készülök rá, sok problémától megmentene... :D Na de majd idővel... ;)

      Törlés
    3. Ez így van, sok előnye van. :) De majd egyszer. ;)

      Törlés
  2. éljenek az e-k! :D
    az utsó királyság sorit én az első pár rész után kaszáltam. nem kellett volna?
    miért füzetben vezeted? goodreds? netán excel?:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Éljenek! :)

      Az első évadot nem szerettem, de a 2-at meg nagyon. :D Ezt tudom mondani. :)

      Nagyon régen kezdtem, még 1986-ban, hol volt még akkor számítógép meg internet? :D Aztán megmaradt. :) Valamiért nem akarok gr-re váltani, pedig általában nem ódzkodom az újdonságoktól. :) Sokkal egyszerűbbnek tűnik felvésni egy füzetbe, mint kikeresgetni neten, és ha mondjuk, be sincs kapcsolva a gép, akkor később elfelejtem, hogy beírjam, stb. :D Akárhogy is, így alakult. :)

      Törlés
  3. Boldog 2018-at, sok-sok jó könyvvel! :*
    Az olvasó állatkák nekem is tetszenek, kiváltképp a süni. :))
    Jó sokat olvastál, nem szabad hasonlítgatni máséhoz, ahogy egy blogstatot se érdemes. :) Csak örülni kell neki, ennyi az egész!
    Én is lelkesen fogok ide járni ezután is. ;)

    Egyébként a gr se bonyi, érdemes lenne vezetni valahol az olvasásokat. De nekem is van hozzá kockás füzetem is (vagyis négyzetrácsos, bocs :D), és oda is mindig felvezetem. :) Ez azért nem olyan sok, hogy ne lehessen gyorsan utólag is felvésni egy-két címet a netes parafatáblákra. ;) Persze, ahogy jólesik. :) Csak ezek azért jó mankók, meg bármit visszakereshetsz könnyen. :)

    Ja és éljen A papírmágus! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, neked is! :)
      Nekem a mókusos tetszik még nagyon. :)
      Az ember óhatatlanul is hasonlítgat, pedig tényleg nem kéne.
      Örülök, hogy itt vagy, és visszajársz. :)

      Biztos nem az, regelve is vagyok, de egyszerűen eszembe sem jut, hogy ott is vezessem. Nem érzem szükségét, de nem tudok rá racionális okot mondani, hogy miért. Aztán lehet, hogy egy nap megtáltosodom, és mindent felviszek oda is. :D

      Igen, éljen! Remélem, hamar jön a 3. része. :)

      Törlés
    2. A Jenny Lawson könyvben volt most pont Mark Twaintől idézet, meg elmélkedés, hogy az összehasonlítgatás az öröm megrontója, és tényleg... ("Comparison is the death of joy.") Megszívlelendő tanács. :)

      Majd egyszer lehet, hogy kedved lesz, így van! :) Én lelkesen vezetem molyon és goodreadsen is - molyon visszamenőleg is pontos, bár képzeld pont tegnap jelölgettem listákon ezt azt, hogy mit olvastam belőlük és találtam 2 könyvet, ami nem volt bejelölve korábbi olvasásnak, nahát, mégsem voltam olyan alapos, amikor a kockás füzetem tartalmát felvittem. :O :)

      Szerintem jönni fog, sikeresnek tűnik a sori. :)

      Törlés
    3. Az jó könyvnek tűnik. Eddig nem terveztem olvasni, de most már kezd érdekelni.

      Remélem, és azt is, hogy nem sokáig kell várni a befejező (vagy most mégsem?) részre. :)

      Törlés
    4. Pár napon belül arról is fogok posztolni. :) Szerintem nagyon jó könyv. :)

      Hát, inkább mégsem, mert ugye májusban jön a The Plastic Magician... :)

      Törlés
    5. Lezárult a 3. rész? Vagy azért hagytak lehetőséget a folytatásra.

      Törlés