Túl nagy? Túl kicsi? Túl vastag? Túl vékony?

Nem, nem, ruhaméretről, testméretekről, netán pajzánabb dologról van szó, hanem e havi témázásunkról, nevezetesen a könyves rigolyákról.

Igazából nem is tudom, vannak-e olyan igazi könyves rigolyáim, hogy lenne bármilyen formai dolog, ami miatt nem vennék a kezembe egy könyvet, vagy úgy igazán felbosszantanám magam, hogy emiatt bojkottálnék mondjuk, egy könyvkiadót, stb.

Azért vannak dolgok, amiket jobban szeretek vagy kevésbé, ezeket próbáltam összeszedni.

1. Betűméret. Akárhogy is igyekszem zen állapotba kerülni, ez azért kardinális kérdés, hiszen magát az olvasást nehezíti meg a nem megfelelő betűméret. Ha túl kicsi, kifolyik az ember szeme, de bármily furcsa, a túl nagy betűk is zavaróak lehetnek.

2. Vastagság. Ez az a kérdés, amin rendesen fel szoktam bosszantani magam, mert manapság egyre gyakoribbak a féltégla méretű könyvek. Amellett, hogy leszakad az ember karja, nem lehet hurcolni, nem lehet utazás közben olvasni, és még fotelban is kell alátámasztás a karomnak. Mitől van az, hogy pár éve (évtizede?) egy 5-600 oldalas könyv alig néhány centi vastag volt, most meg 6-7 centi is lehet? Vastagabb a papír, szélesebbek a margók, nagyobb a betűméret? Amellett, hogy kényelmetlen, és könyv legyen a talpán, amit el tudja feledtetni, van egy olyan érzésem, hogy kiadói lehúzással állunk szemben, drágábban lehet eladni a vastagabb könyvet.

3. Borítók. Ha! Bár olyanra nem emlékszem, hogy kizárólag a borító miatt vettem volna meg egy könyvet, de a szép borító igenis vonzó lehet, egy csúnya meg taszító, és befolyásolhatja, hogy el akarom-e olvasni vagy sem. Ráadásul sokan amiatt is ítélnek meg bennünket, ha látják, milyen könyvet olvasunk. Imádtam ezt a sorozatot, de kaptam néhány csípős megjegyzést miatta.

(Nagy bánatom, hogy az írónőnek évek óta nem jelent meg új könyve magyarul. Jó, jó, tudom, olvassam angolul.)

Pedig korántsem nevezném romantikusnak, van benne az is, meg sok izgalom és humor.

Annak idején, mikor a Harry Potter újdonság volt, kiadták felnőtt borítóval is, hogy a munkába metrózó üzletembereket ne nézzék le, amiért gyerekkönyvet olvasnak.

Személyes elvárásom (de gyanítom, nem vagyok egyedül vele), hogy egy sorozat tagjait egységes borítóval lássanak el. Kimondottan emiatt nem hagytam még félbe sorozatot, de olyan csúnya látvány a polcon az eltérő külső. Legutóbbi ilyen szívfájdalmam a Szellem inasa-sorozat volt, aminek olyan igazán szép, bőrkötést utánzó borítója van, erre a 2. részt (legalábbis most) csak filmes borítóval lehet megvenni. A porvédő alatt ugyan a szép kötés van, de ezért nem fogom eldobni a porvédőt. 

3. Kötés. Keménytábla, egyértelműen. Nem csúszik ki a kezemből, többnyire tartósabb, mert kötött, és nem ragasztott (bár van kivétel). Sosem követnék el olyan csúfságot egy könyvvel, hogy körbefordítom olvasás közben. Tudjátok, mire gondolok, mikor valaki nemcsak kinyitja, hanem a már elolvasott lapokat teljesen hátraforgatja. Számomra ez szinte az istenkáromlással ér fel. Keménytáblás könyvvel ezt nem lehet megcsinálni. Ráadásul ez a könyvespolcon is szilárdabban, egyenesebben megáll, amit most, hogy átrendezem a könyvtárat, ahol dolgozom, igen-igen nagyra tudok értékelni, szemben az ide-oda csúszkáló puhaborítós könyvekkel.

4. Illusztrációk. Attól függ, Van olyan könyv, amiben jól mutatnak, de a túl sok képet nem szeretem. Hagyják a fantáziámra, hogy elképzeljem, hogy néznek ki a szereplők, de egy szolidan díszes fejezetkezdés (de azt is inkább fekete-fehérben), iniciálé, egy térkép fel tudja dobni a könyvet, főleg fantasy, ifjúsági irodalom esetén. De krimihez, szépirodalomhoz nekem nem passzol.

5. Egyéb könyvbelső témák. Nem zavar, ha minden oldal tetején ott van a szerző meg a cím kicsiben. Bár szerintem Magyarországon ez kevésbé jellemző a könyvekre, inkább külföldi könyvekben láttam.

Könyvoldalon végigfutó minta, motívum. Ugyanaz, mint a képeknél. Könyve válogatja. Egy mágiáról szóló könyvben, szakácskönyvben, gyerekkönyvben, szórakoztató irodalomban jól mutathat, de egy Jókait ne rajzoljunk tele szerintem.

Fejezetek. Szeretem, ha be van osztva, elkülönül, és pl. jó tudni, hogy még x oldal van a fejezet végéig, mert ha mondjuk, utazom, és öt perc múlva leszállok, már nem kezdek új fejezetbe. A mélyen rejtett rendszerető énemnek tetszik, ha minden fejezet pl. a jobb oldalon kezdődik, de a kardomba nem fogok dőlni, ha nem így van.

6. Egyéb olvasási mániáim. Először is nagyon vigyázok a könyveimre, olvasás után sokszor meg sem lehet mondani, hogy olvasott. Nem szívesen adom őket kölcsön még a legközelebbi rokonnak, barátnak sem, kérlek, ne is kérjétek!

A könyvek gerincét nem töröm meg, hacsak nem annyira gyenge, hogy olvasás közben szétnyílik.

Könyvjelző! A kezét törném le annak, aki szamárfület hajtogat! Lapozáskor megnyalni az oldalt? Pfuj! Milyen ember az, aki ilyet tesz? Ha összeragad két oldal, óvatosan szétszedem. Régen gyakran hátralapoztam a könyvek végére, de ma már csak nagyon-nagyon ritkán fordul elő. 

Nem eszem és iszom olvasás közben. Nem azért, mert féltem a könyvet, valahogy nem kényelmes. Ellenben olvasok a vécén és ha utazom. Gyerekkoromban a kádba is vittem (akkor még evés közben is olvastam), ezt ma már nem merném megkockáztatni, a Kindle-t meg főleg nem. Az az érdekes, hogy a világon semmi másban sem vagyok ilyen skrupulózus, csak a könyvekkel. Nem fogom órákig igazgatni a szőnyegeket, hogy párhuzamosan álljanak, de ha valaki tiszteletlen egy könyvvel, annak annyi! Nyekk!

A többiek rigolyái:

tigi
FFG
Ilweran
Pupi
Nima

Csatlakozó(k):

Bubu Maczkó

Mi a baj Coelhóval?

Minitémázás következik. Pupi találta ezt a cikket Coelhóról, és hirtelen felindulásból úgy döntöttünk, reagálunk a felvetett kérdésre. Szóval mi is a baj Coelhóval?

Nekem szimplán annyi, hogy rossz írónak tartom. Már akkor sem kedveltem, mikor még divat volt imádni. Igaz, nem én vagyok a legkompetensebb az ügyben, mivel mindössze egy könyvét olvastam, Az alkimistát, de ez pont elég is volt, hogy egy életre kiábránduljak belőle, éppúgy, ahogy Le Carrénél Az éjszakai portás.

A könyv feléből, ha nem többől, nem értettem egy mukkot sem. Nyilván könnyebb, ha az ember rendelkezik háttérismeretekkel, ami nekem nem volt meg, viszont ki nem állhatom az olyan könyveket, amiket nem lehet úgy megérteni, hogy csak leülök, nekiállok olvasni, és kész. Az író szépen elmagyarázza nekem az alapokat, legalább annyira, hogy követni tudjam a cselekményt, aztán, ha jobban bele akarok mélyedni, majd utánaolvasok. De ha csak egy bizonyos rétegnek szánja, jelezze valahogy a könyv elején, és ne raboljuk egymás idejét! Nem mondom, volt pár rész, amit tetszett, de alapjában véve csak az értetlenség és az unalom érzése maradt meg bennem a könyvről.

Coelho bölcs akar lenni, de csak bölcselkedik, titokzatos, de csak érthetetlen. Na, kábé ennyi a bajom vele.

Különben eléggé elfelejtettem már, miről is szólt, ezért most rákerestem, és ezt írják róla a Wikipedián. Mi a bús nyavalya? A kis herceghez hasonlítják? Jézusom!

A többiek:

Zenka
Nima
PuPilla
Bill

Itt a vége, avagy bájbáj, témák!

E havi témázásunknak nem egy konkrét témát szavaztunk meg, hanem olyan témákat gyűjtöttünk össze, amik régóta várnak a sorukra, de sosem került rájuk sor, és most egyetlen témázás keretében "letudjuk" őket, de hogy legyen benne egy kis csavar: booktag-szerűen.

Első kieső témánk: Sokkoló posztok - amiktől a székről menten a mélybe vetjük magunkat:

Hát itt igen rövid leszek. Mostanában viszonylag kevés poszton húzom fel magam, úgyhogy erről sok mondanivalóm nem lesz.

1. Mik azok a motívumok, jellegzetességek, amik azonnal kiverik a biztosítékot mások posztjainál, legyen az akár szerkesztésbeli, akár tartalmi elem?

A helyesírási hibák, ha feltűnően sok van belőlük, és az olvashatatlanság, pl. fekete, sötétzöld, stb. háttéren fehér betűk, vagy színes blogháttéren átlátszó posztháttér. Cirkalmas, soha véget nem érő körmondatok, vagy nyelvtanilag hibás mondatok. És nem szeretem a trágárságot sem.

Tartalmilag azt nem szeretem, ha kioktató, lesajnáló egy poszt, vagy bármilyen csoporttal, etnikummal, vallással szemben kirekesztő, legyenek ezek bár a kövérek vagy a homoszexuálisok, tökmindegy. De azt sem, ha nagyon célzatos, pl. ha valaki úton-útfélen a képembe tolja a véleményét.

2. Mi az, amit nem olvasol el soha mások blogján (amit egyébként követsz)? 

L. fent, de egyébként nincs ilyen konkrétum. Pl. hogy soha nem olvasom el, ha scifiről ír vagy teszem azt, szerelmes történetekről - nincs ilyen. Akkor nem olvasok el valamit, ha nem érdekel az a könyv, film, téma, bármi, amiről szól a poszt.

3. Mit vált ki belőled, ha olyasmit látsz egy blogon, ami nem jön be? Kommentelsz, kibeszéled vagy megtartod magadnak a véleményed és nyomsz egy x-et inkább?

Változó, mindháromra volt már példa.

Ellenben a következő téma épp most igencsak érzékenyen érint, miután  most rágtam át magamat az Egri csillagokon a második gyerekemmel is, és ebből már talán sejthető, hogy ez a: Kötelező olvasmányok - lerágott csont avagy sarkalatos pont?

1. Szerinted cserére szorulnak a kötelezők? Mit cserélnél, mit hagynál meg?

Határozottan igen! Bár nemcsak magukkal a kötelezőkkel van a gond, hanem azzal is, ahogy számon kérik őket. Gimis koromban írtunk egy olyan dolgozatot a Bánk bánból, ami azt volt hivatott felmérni, milyen figyelmesen olvastuk el a darabot, vagyis apró részletekbe menően belekérdeztek a műbe. Pedig úgy éreztem, figyeltem olvasás közben, mégis máig emlékszem a jegyemre: 1/2. Talán nem is volt jobb jegy kettesnél az egész osztályban. A nagyobbik fiamnál ugyanez volt A kőszívű ember fiainál, és már nem is emlékszem, de az biztos, hogy több egyese lett belőle, meg talán egy kettes. A kisebbik pedig a nyomorék Egri csillagokból 5, azaz öt darab egyest szerzett az ilyen dolgozataira, amivel a kedves tanárnő mindössze azt érte el, hogy a fiam amúgy stabilan négyes irodalomjegyét félévkor sikerült hármasra rontania. 

Gimis koromban talán még nem kérdőjeleztem meg az ilyen dolgozatok létjogosultságát, a nagyobbik fiamnál azonban már felmerült bennem, hogy mégis mire jók az ilyen felmérők, a kisebbiknél viszont határozottan úgy gondolom, hogy ezek az égvilágon nem mutatnak semmiféle valós tudást, nem lehet leszűrni belőle, hogy emlékszik-e a könyvre, még azt sem, hogy olvasta-e egyáltalán. Két dologra ellenben jók, hogy adott esetben lerontsa a gyerek jegyét, és hogy elvegye a kedvét az olvasástól.

Azt hiszem, a magyartanárok egy része tévedésben van azt illetően, hogy mi a dolga. Szerintem egy irodalomtanár dolga elsősorban az lenne, hogy szerettesse meg az irodalmat. Főiskolán azt tanultam, hogy ha egy gyerek ötödikes korára nem szereti meg az olvasást, később már nem fogja. Én ezt azért talán nem merném ilyen sarkalatosan kijelenteni, de van benne valami. Hiszen alsóban az olvasás órák anyagában még sok mese, rege, monda, kedves kis történet szerepel, amivel könnyebb megfogni a gyereket, de mikor felsőben jönnek az olyan borzalmak, mint az életét vesztő Nemecsek, a felnőttek által becsapott, tönkretett Nyilas Misi, a halomra gyilkolt ötszáz walesi bárd, a legyilkolt törökök és magyarok Eger váránál, a német, francia, latin szavakkal sűrűn megtűzdelt "kőszívű", stb., már sokkal nehezebb felkelteni az érdeklődésüket. Igazából nemcsak a kötelezőkkel, hanem magával a tananyaggal is baj van (nem is tudom, de szívesen megkínálnám egy péklapáttal azt, aki 7-ikből 6-ikba tette át a A velszi bárdokat), na, de térjünk vissza a kötelezőkhöz!

Cserére szorulnak-e a kötelezők? Igen! Mit cserélnék le és mire? Mindet és semmire. Nem kellenek kötelezők. Az irodalom, az olvasás szeretetére kellene megtanítani a gyereket. Jutalmazni kellene, ha olvas, és nem büntetni, ha nem. Olvasson minél több mindent, de legalábbis általánosban ne legyen megszabva, hogy mit. Olvasson, amihez kedve van, ha képregényt, meséket, Harry Pottert, fantasyt vörös pöttyöst, mindegy, csak olvasson! Lecserélni sem látom sok értelmét, egyrészt azzal, hogy kötelező, azonnal ellenszenvessé is válik, és másrészt, egy másik olvasmány megint valakinek a szubjektív ízlését tükrözi, és amit ő kedvel, talán én gyűlölném. Szívemből remélem, hogy pl. a Harry Potterből soha nem lesz kötelező, mert akkor egyre többen kezdenék el utálni.

2. Volt olyan kötelező, amit nem olvastál el soha? Vagy amiért igazán rugdosnia kellett a szülőknek, naponta beosztani az oldalakat például?

Nem emlékszem ilyenre. Szerettem olvasni, és szorgalmas gyerek voltam, ezért mindent elolvastam. Töröm a fejem, de nem emlékszem olyanra, amit kihagytam volna. Olyanra igen, amiből a címén kívül semmire sem emlékszem, de amit kihagytam volna? Azt hiszem, nem volt olyan. Magamtól tanultam, a szüleim nem rugdostak semmiért. Én már sajnos, kénytelen vagyok beosztani, hogy egy nap hány oldalt olvasson el a gyerekem, ami elég nagy szívfájdalmam is, főleg, hogy alsóban még magától olvasott.

3. Melyik kötelezőt szeretted meg igazán, melyik maradt jó emlék?

Hát, hm... Olyan újraolvasósan nagy kedvenc nem igazán volt köztük, de pl. Voltaire: Candide nekem bejött, Mikszáth: Noszty fiú esete Tóth Marival is kedves olvasmányom volt, Fejes Endre: Húsz óra, Cseres Tibor: Hideg napok (és nem tudom, feltűnt-e, hogy nincs köztük általános iskolai, bár az Egri csillagokkal és A kőszívű ember fiaival nem volt semmi bajom), Madách: Az ember tragédiája vagy Sarkadi drámái jó emlékként élnek a fejemben.

Könnyfakasztó - százas zsepis emlékek

Ez is rövid blokk lesz, hosszú évek óta kerülöm azokat a könyveket, amikről sejteni lehet, hogy megríkatnának. Persze, azért az ember óhatatlanul bele-belefut egy-kettőbe.

1. Milyen könyvélményen sírtál legutóbb?

Az ember, akit Ovénak hívtak.

2. Volt valami, amin magad is meglepődtél, de meghatott?

Pfff, így most hirtelen egy sem jut eszembe.

3. Változott-e az évek alatt, hogy elsírod-e magad valamin, avagy kérgesedünk-e? Van-e olyan jelenet-részlet a kedvenc könyveidből, amit ha ezredszer olvasol is, megríkat-meghat?

Persze! Régebben sokkal jobban meghatódós voltam, de akkor is inkább filmekre emlékszem, amiken sírtam, most már tömeggyilkosságokat is hűvös távolságtartással olvasok, haha! (Amúgy lehetőség szerint nem olvasok tömeggyilkosságokról, de valóban sokkal kevésbé tudnak meghatni dolgok.)

Dobby halála... Szegény kis manó. 

4. Keresed-e a megható élményeket vagy inkább kerülöd? Szereted-e, ha megtépáznak a könyvek?

Kerülöm. 

Nem szeretem.

Nos, ezek lettek volna a kérdések, remélem, egyet sem hagytam ki. A téma szabadon vihető, csak egyet kérünk, minden kérdést vigyetek. Ha valamelyikre nem akartok vagy nem tudtok válaszolni, nem kötelező, de magát a kérdést akkor is tüntessétek fel, és írjátok oda, passzolom, nem tudok vagy nem akarok rá válaszolni, vagy valami ilyesmit.

Témáztak még:

PuPi

tigi

Nima

Zenka
Ilweran

Később csatlakozók:

Bubu
Zakkant
Katacita
Dóri
Colourful fantasy

Beszéljünk egy kicsit a feliratkészítésről!

Egy letöltőoldalon a Dickensian c. angol sorozat 5. része alatt találtam az alábbi kommentet:

"Nagyon örülök, hogy az első négy részhez van magyar felirat. És mi lesz a többivel? Aki elkezdte, illene be is fejeznie vagy el se kezdje! Valaki igazán átvehetné és folytathatná. Köszönöm."

Mivel én vagyok a sorozat fansubjának (azaz hobbifeliratának) a készítője, találva éreztem magam.

Tanakodtam, hogy reagáljak-e rá, és ha igen, mit. Az első reakcióm az volt, hogy ez meg miről beszél? Még ha a Last Kingdomnál írja valaki ezt, megértem, mert november óta nem adtam le feliratot, de a Dickensian feliratait sűrűn és rendszeresen készítem. 

Na, akkor lássunk néhány tudnivalót. (Bár gyanítom, hogy pont azokhoz nem fog eljutni, akiket illetne.) Kérlek, ne vegyétek kioktatásnak, talán van olyan, akinek ezek újdonságot jelentenek.

Ún. fansubokat, vagyis hobbifeliratokat készítek, teljesen ingyen, egy fillért nem kapok érte sem én, sem a többi fordítótársam. Ezt a szabadidőmben végzem, és én választom ki, hogy mit szeretnék feliratozni. A Dickensian, mint oly sok más sorozat, amit fordítottam, hobbifelirat, nem kapok érte pénzt.

A feliratok.info oldalra küldöm be a fordításaimat, ha bárhol máshol látjátok, azt nem én raktam fel oda, hanem valaki a megkérdezésem és beleegyezésem nélkül letöltötte, és elvitte. Mivel hobbifelirat, ezért nem kapok érte jogdíjat, tulajdonképpen az ilyen elvitelért nem szólhatok semmit. Nyilván jólesne, ha legalább megkérdeznének, de nem teszik. 

A feliratok.info ún. foglalásos rendszerben működik, vagyis egy fordító kinéz egy sorozatot (vagy akár filmet), jelzi, hogy szeretné fordítani, vagyis lefoglalja, és onnantól fogva az övé, az oldalra csak az ő feliratai kerülnek ki - egy bizonyos ideig. Van olyan, hogy előzés és mikor már annyit késik az ember, hogy leveszik a nevéről, de ezzel most nem szeretnék senkit untatni, szerintem az oldalon el lehet olvasni a szabályzatot.

A Dickensiant tavaly karácsonykor kezdte vetíteni a BBC, de én csak kicsivel később foglaltam le. Ha megnézitek a finfón (így szoktuk rövidíteni az oldalt), látható, hogy az alábbi időpontokban küldtem be részeket:

1. rész január 6.

2. rész január 23.

3. rész január 31.

4. rész február 2.

5. rész február 10.

6. rész február 13.

Tehát a leghosszabb különbség két epizód között 17 nap volt, de volt mindössze 3 napos különbség is. Emellett társfordító vagyok a Mr. Selfridge-ben, ezért nem tudok csak a Dickensiannel foglalkozni. Nagyon kíváncsi lennék, hogy a kedves kommentelő milyen sebességgel szeretne feliratot kapni, és főleg arra, hogy milyen jogon közli a véleményét ilyen bicskanyitogató formában. 

Mi az, hogy illene be is fejezni, ha elkezdtem, és valaki más átvehetné? Miért, mondtam olyat, hogy nem csinálom, vagy hónapok teltek el két rész között? De ha így lenne, sem lenne joga követelőzni, mivel, mint mondtam, ingyen készítem a feliratokat, és ő nem a főnököm, hogy számon kérje rajtam a határidőket.

Vegyük még hozzá azt, hogy a "vegye már át valaki" nem ilyen egyszerű. Mikor rájöttem, hogy nem lesz időm a Last Kingdomra, pluszban nem is tetszik, szóltam a többi fordítótársnak, hogy szeretné-e valaki átvenni. Senki sem jelentkezett, sem akkor, sem azóta. Volt ugyan valaki, aki elkészítette a részeket, de ő nem tartozik a finfo csapatába. A finfo oldalán a Last Kingdomnak azóta sincs fordítója.

Valamiért az angol sorozatokra sokkal kevesebb jelentkező van, mint az amerikaiakra, főleg, ha régebbi korban játszódik. Meg ne kérdezzétek, miért, nem tudom. Tehát ha én azt is mondanám, hogy jó, tessék, vegye át valaki a Dickensiant, mert én lám, milyen lassú vagyok, semmi biztosíték rá, hogy lenne rá jelentkező, mint ahogy arra sincs, hogy jó feliratok lennének, vagy hogy gyorsabban készítené, mint én.

Nem tartom magam pótolhatatlannak, sem a legjobb fordítónak (néha még csak jónak sem...), ezért az is lehet, hogy beugrana valaki a helyemre, de egyáltalán nem biztos.

Ez úgy van, mint egyes álláspályázatoknál, van, amelyikre többszörös túljelentkezés van, de van, ahová nem jelentkezik senki.

Elárulok még egy kulisszatitkot. Újabban tudatosan választok olyan sorozatokat, amiket viszonylag kevesen néznek, mert a népszerű amerikai sorozatok fordítói nálam sokkal gyakrabban és sokkal csúnyább beszólásokat kapnak, és ezt el szerettem volna kerülni. Én a közelmúltig csak kedves megjegyzéseket kaptam. Mikor a Ripper Street 2. évadát hónapokra félbehagytam mindenféle magánéleti és munkaügyi gondok miatt, csak támogató szavakat kaptam, ezért nem vagyok hozzászokva az ilyen megjegyzésekhez.

De aztán a Last Kingdomnál már megkérdezte valami a facebook-oldalamon, hogy le vagyok maradva két résszel, nem akarom-e átadni, majd jött egy komment. Idézni akartam, de nem találom. Kb. az volt benne, hogy köszöni a munkámat, de lenne néhány megjegyzése. Az egyik, hogy rosszul írtam Uhtred nevét. Ezt elismerem, hogy igaz, de az benne a röhejes vagy épp szomorú, hogy a könyvben is végig rosszul olvastam ki magamban Uthrednek. Majd közölte, hogy tele van a feliratom helyesírási hibával, és ha igényesebb feliratokat készítenék, akkor nagyobb örömöt okoznék vele a nézőknek.

Ez a legutálatosabb, az ilyen megjegyzés, úgy néz ki, mintha megköszönné, de valójában beszól. Igénytelenséggel még nem vádolt meg senki, miközben nyilván nem vagyok hibátlan. Mikor megkértem, hogy mutasson helyesírási hibákat, egyet tudott felmutatni, hogy egy szó végéről lemaradt egy -t, mint tárgyrag. Ami, ha már kötekedünk, nem helyesírási hiba, inkább gépelési vagy nyelvhelyességi. Mikor megkértem, hogy gyűjtse össze a többi hibát, eltűnt, Nyilván átment a konkurenciához.

Különben volt fordító, aki az ilyen beszólások miatt abbahagyott sorozatot, csak úgy mondom. Nekem nem áll szándékomban, elég edzett vagyok ahhoz, hogy ne emésszem magam sokáig az ilyeneken, de amúgy igazán kíváncsi lennék, mi jár az ilyen emberek fejében, mikor ezeket leírják.

Azt azért ne feledjük el, hogy a legtöbbünk munka vagy tanulás mellett végzi a fordítást (bár én épp munkanélküli voltam, mikor kezdtem), sokunknak van családja, gyereke, akiről gondoskodni kell, gondjai lehetnek, beteg lehet. Egyikünk sem gép, lehetnek rosszabb napjaink, időszakaink, vagy olyan is van, hogy egyszerűen nem jön be a sorozat, amit választottunk. 

Nyilván van, aki túlvállalja magát, vagy elkészít egy-két részt, aztán feléje sem néz, még arra sem méltatja a nézőket, hogy szóljon, nem folytatja, de én nem tartozom ezek közé, ezért az ilyen megjegyzések nem esnek jól. Nem kell izgulni, nem dőlök a kardomba, de az udvariasság nem fáj, ahogy mondani szokták.

Hozzuk be az elmaradásokat! - több filmről röviden

A kis Nicolas nyaral

A legutóbbi témázáskor juttatta eszembe Miamona, hogy francia tanulmányaim közepette nemcsak szerelmes regényeket, hanem a Petit Nicolas-sorozatot is olvastam annak idején. Nagyon szerettem, bájos, vicces és szatirikus történetek jópofa rajzokkal. Így aztán nem csoda, hogy mikor felfedeztem, hogy az egyik könyvből film készült, örömmel ültem le megnézni. Ez a Le petit Nicolas en vacances c. kötet volt, magyarul A kis Nicolas nyaral. Íme, a film IMDb oldala.

Néztem, néztem, és már az első pár perc után volt egy olyan erős érzésem, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Emlékeim szerint a könyben Nicolas-t táborba küldik nyaralni, és az ottani kalandjairól szól a történet. A filmben viszont a családjával megy a tengerpartra... Most akkor mi van? Ennyire rosszul emlékeznék? 

Pár hete megvettem a könyvek magyar változatát, amiben öt, eredetileg különálló történetet adtak ki egy kötetben, köztük a nyaralósat is. Nem olvastam végig, de belelapoztam, és kb. én emlékeztem jól, mert bár az eleje a családi nyaralásokról szól, a könyv további része valóban Nicolas táborozós élményeit taglalja.

A film sajnos, semmi extra, pedig valami vicces, kissé groteszk paródiaszerűséget vártam. Viccesnek itt-ott vicces, parodisztikus is akar lenni, de sajnos, sem igazán humoros, sem igazán paródia, helyenként egy csomó blőd marhasággal. 

10/6

Bíborhegy

Féltem ettől a filmtől. Féltem az előzetesek alapján, hogy félni fogok tőle, de aztán csak sikerült rávenni magam. 

A film hangulata valóban rosszat sejtet az első pillanattól fogva, és gyakorlatilag rögtön a lényegre tér, hogy szellemek márpedig vannak. Ezek a szellemek méghozzá erősen randa kinézetűek, baljósak meg minden, és az ember (ez esetben én) minden pillanatban arra számít, hogy valami igen csúnya belezés és hasonló förtelmek fognak történni.

Aztán úgy kb. 20-30 perc után rájöttem, hogy a kísértetek valójában csak díszletek, hogy úgy mondjam, egy olyan történethez, ami egy beteg kapcsolatot és gyilkosságok történetét meséli el, és igazából innen kezdett érdekelni. Szerintem ez a film nem horror, inkább pszichothriller.

Az egyik csavarra kb. a film felénél, a másikra úgy kétharmadánál jöttem rá. Maga a film korántsem hibátlan, olyan butaságokkal, amiknél csak csóváltam a fejem, és a végkimenetel nagyjából kiszámítható.

Szinte mindenki, aki látta, kiemeli a gyönyörű képi világot, és ez valóban így van, csodálatos a fényképezés, a díszletek, a ruhák, bár azoktól a szörnyű puffos, ezer rétegű ruháktól folyton kényelmetlen érzésem támadt.

A szépsége mellett ki kell még emelnem a színészi játékokat, amiben nekem egyértelműen Jessica Chastain vitte a prímet, bár Tom Hiddleston (akinek igazán formás hátsója van, hölgyeim) és Mia Wasikowska sem maradtak le tőle.

Alapjában véve azt mondhatom, hogy tetszett, bár nem lett kedvenc vagy újranézős. Borzongásból és őrült gyilkosból épp elég volt egyszer.

10/8

Star Wars VII - Az ébredő Erő

Kapott ez a film hideget-meleget, volt, akinek hatalmas csalódás volt, volt, aki csupa szuperlatívuszban beszél róla.

Óriási volt az elvárás a rajongók részéről, és azt hiszem, ennek nem lenne olyan földi halandó, aki meg tudna maradéktalanul felelni ennek.

Akárki akármit mond, az etalon a számozás szerint második, készítés szerint első trilógia marad, nem hiszem, hogy azt bármivel is sikerülne überelni, de hozni a színvonalat, vagy legalább nem sokkal elmaradni tőle talán lehet.

Én azok közé tartozom, akiknek tetszett az új rész. Másolása volt az eredeti első résznek? Kétségkívül. Nem hozott túl sok új elemet? Bizony nem. És mégis sikerült lekötnie, fenntartani az érdeklődésemet. Kedvelem Rey és Finn kettősét, az új pilótával, Poe Demeronnal még nem tudom, hányadán állok. Kylo Ren? Nem döntöttem el, mi legyen róla a véleményem, egyelőre nem nyűgözött le túlzottan. Ő lenne az új főgonosz? Mikor levette a maszkját, megkérdeztem a mellettem ülő fiamtól, hogy nem ő játszotta-e a fiatal Pitont. (Ez nemcsak bennem merült fel...) Egyelőre várakozó álláspontra helyezkedem, meglátjuk, mit hoznak a folytatások.

Felfoghatjuk úgy, hogy tisztelgés volt az eredeti széria előtt, a rajongók előtt, és bevezető vagy visszavezető résznek jó volt, de remélem, a következő filmekben azért J. J. Abrams felmutat valami újat is.

10/9

Gru - Gru 2 - Minyonok

Elnézést a rajongóktól, de nekem egyik film sem jött be. Kereken kimondom, untam őket. Már-már kezdtem arra gondolni, hogy vége, közel az ötvenhez kinőttem a mesékből-rajfilmekből, és komolyan kezdtem elszomorodni, de aztán tegnap megnéztem a Hotel Transylvania 2-t, és nagyon jól szórakoztam rajta, szóval akkor mégsem az a baj, hogy rajzfilm. Voltak aranyos részek, pl. a Minyonok hipnotizálós Hair-részén jót nevettem, de alapjában sűrűn néztem, hogy mennyi van még hátra a játékidőből.

A három rész átlaga kb. 10/6

Les Misérables - A nyomorultak (2012, musical változat)

Hű, ezt meg majdnem kifelejtettem. Jó sokáig pihentettem ezt a filmet, és most is csak három részletben sikerült megnéznem. Mostanában nem igazán tudok egyhuzamban megnézni két és fél órás filmeket, pedig nem mondhatnám, hogy rossz fim volt. Bár annyira jó sem...

A film igazi sztárparádé, Hugh Jackman, Russell Crowe, Anne Hathaway, stb. Ez abszolút pozitívum lehetne, de sajnos, egyikük sem tud énekelni. Egy idő után rettentően bántotta a fülemet a sok hamis hang, megbicsaklás, stb. Főleg Russell Crowe kappanhangja idegesített, de a többi színészt sem szabadott volna hagyni, hogy énekléssel próbálkozzon.

A film gyengéje Amanda Seyfried volt, szerencse, hogy alig volt szerepe. És hát jaj, Eddie Redmayne. Nem bírok megbarátkozni a fickóval. A mindenség elmélete után pedig már reménykedtem, hogy nem lesz gond a Legendás állatok filmmel, mert én azt a filmet nagyon szeretném szeretni, de itt nem tetszett, nem és nem. Az egyetlen pozitívum, amit el tudok mondani, hogy bár énekelni ő sem tud, de az énekhangja érthetőbb, mint a beszédhangja.

Sacha Baron Cohen igazán kellemes meglepetés volt Thénardier szerepében, éppúgy, mint a Leleményes Hugóban. Ez az ember, ha nem A diktátor és Borat-féle "önmagát" adja, határozottan értékelhető alakítást nyújt. Helena Bonham Carter pedig, mint Mme Thénardier szinte kötelezően, tőle megszokottan kiváló volt.

Maga a musical szerintem nem nagy eresztés, egyik dal sem lett igazán nagy sláger szerintem. Vagy rosszul tudom? De igazából elég jellegtelen dalok az én ízlésemnek, talán a film elején felcsendülő dal volt egy kis hatással rám, és a lázadók dala.

10/7

Hozzuk be az elmaradásokat! - több könyvről röviden

A tavalyi évem munka szempontjából őrület volt, ezért a blog volt az, ami leginkább háttérbe szorult. Az idei év egyelőre munka szempontjából szellősebb, de egészségileg rosszabb, viszont legalább pótolok néhány elmaradt bejegyzést.

Több olyan könyv is van, amiről szerettem volna írni, de nem sikerült, és most szeretném megtenni. Ám mivel mindegyiket tavaly olvastam, az emlékek, élmények már megfakultak, ezért zanzásítva következnek a beszámolók.

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Rengeteg bloggertársam dicsérte, és bár a leírás alapján nem gondoltam, hogy nekem való, végül hagytam magam elcsábítani. Sajnálattal jelentem, hogy engem nem varázsolt el annyira, mint a többieket. Nem állíthatnám, hogy csalódás volt, nem úgy mint A nő mosolya, ami szintén többek nagy kedvence volt, de kiszámítható volt a történet. A morgós, kiállhatatlan Ove sztorija nekem nem okozott nagy meglepetéseket, ami igazából egyáltalán nem baj. Ove mindenáron meg akar halni, ez áll a fülszövegben, és talán nem túl nagy spoiler, ha elárulom, hogy ezt öngyilkosság útján szeretné elérni, ebbéli törekvésében viszont folyton megakadályozza valaki vagy valami. A második, harmadik kísérletnél már erősen elgondolkodtam azon, hogy egyáltalán komolyan lehet-e venni ezeket, inkább ügyetlen kis próbálkozások voltak. Kiszámítható volt, hogy a morgós Ovének valójában aranyból van a szíve, és végül megbékél az életével. És bár a vég sem lepett meg egy csöppet sem, mégis sikerült megríkatnia.

Talán úgy tűnhet, mintha nem kedveltem volna a könyvet, pedig de. Szépen bemutatta az író a folyamatot, ahogy Ove olyan lett, amilyen, és igazán kedves könyv volt, kerek lezárással és feloldással. Ennek ellenére nem lett kedvenc vagy újraolvasós.

10/8

Joseph Delaney: A Szellem inasa

Ez viszont nagyon bejött, bár helyenként majd kitört a frász tőle. Komolyan ijesztő volt itt-ott. Boszorkányok, mágia, ez a nekem való könyv, de itt a boszik nem ám Hermione-szerű lányok, hanem a leggonoszabb fekete mágiát alkalmazó rémes lények, akiket jobb, ha messzire elkerül az ember. Rémálmok, gyilkosság, emberevés, van ebben minden, de mégsem éri el nálam a horror kategóriát, amitől menekülök. 

Bár a besorolása ifjúsági, de biztos, hogy nem adnám a 12 éves fiam kezébe, és ennyi idősen nekem valószínűleg rossz éjszakákat okozott volna, de talán még 15-16 évesen is.

Már meg is van a 2-3. kötet, és ha ezek is tartják a színvonalat, van esély rá, hogy újra elkezdjek angolul olvasni a többi rész kedvéért, amik magyarul nem jelentek meg, és egyre kevesebb esélyt látok rá, hogy megjelenjenek.

Nagyon jó a régi, kopott, bőrkötéses könyvet imitáló borító.

10/10

Giulia Enders: Bélügyek

Az ajánlójában az állt, hogy a fiatal orvosnő szórakoztatóan mesél a beleinkről, az emésztésről, stb. Ez teljes mértékben igaz, valóban élvezetes, olvasmányos könyvnek indul, helyenként kimondottan vicces is, és szerettem, hogy nyíltan beszél az alsó fertályunkról, a székletről, szellentésről, hányásról, stb., amiről általában illetlenségnek tartjuk beszélni, és vagy mélyen hallgatunk, vagy valami rossz viccel ütjük el a témát, és kissé szégyenkezve kuncogunk rajta, ha előkerül

Sajnos azonban olyan mértékben részletes a leírás, kezdve már a nyáltermeléssel a szánkban, olyan tudományos igénnyel részletes, ami engem egy idő után borzasztóan nem bírt lekötni, sőt, teljesen elvesztem a szakszavak tengerében. Emiatt hosszú időre félretettem, majd a második felét csak nagyjából átlapoztam. Azért voltak érdekes dolgok, pl. a porfíria leírása, ami magyarázatot adhat a vámpírok hiedelmének kialakulására is. (Piros színű vizelet, fényérzékenység, stb. tartoznak a tünetek közé.)

A rajzok is igazán viccesek voltak és kifejezőek, de a könyv mégsem tudott megnyerni magának a túlzott részletessége miatt.

10/8

Alex Flinn: Beastly - A szörnyszívű

A könyv a Szépség és a Szörnyeteg témájának ezredik feldolgozása, ezúttal könyv formájában és modern amerikai környezetbe helyezve. 

A tanmese arról, hogy a szépség nem minden, és fontosabb, ami belül van, örök érvényű. Alapjában véve tetszett ez a feldolgozás, bár egyértelmű, hogy nem én vagyok a célközönség, hanem a tinik.

Az ebből a változatból készült filmet jóval korábban, évekkel ezelőtt láttam, amikor a könyvről még nem is tudtam. Nem volt rossz, csak a főszereplő egy cseppet sem volt csúnya, épp csak fura...

A szerző másik könyve, a Csók, pont jókor nekem jobban bejött, de szívesen olvasnék még az írónőtől.

10/8

Mary Shelley: Frankenstein

Nem mondom, elég sokat vártam, hogy elolvassam ezt a klasszikust, de megérte végre elővenni. A Frankenstein által összetákolt szörnyszülött története valójában szépirodalom, néhol dagályos stílusban, és ha az olvasó klasszikus horrort vár, csalódni fog. Nekem viszont tetszett. Elgondolkodtató történet arról, hogy jogunk van-e istent játszani, hogy felelősek vagyunk azért, amit teremtettünk, és hogy a gonoszság a jóság hiánya miatt alakul-e ki.

Épp ideje lenne megpróbálkoznom a Drakulával. 

(Ronda borítóképet sikerült találnom, de mivel én a mek - Magyar Elektronikus Könyvtár -  oldaláról töltöttem le, nem tudom, milyen egy papírkiadás borítója.

Viszont ez itt a szinte kedvesen mosolygó Frankival meg egyszerűen röhejes.)

10/10

Debora Geary: Modern boszorkány

Ez egy trilógia első kötete, aminek látatlanban megvettem a a 2. részét is, de meglehet, kár volt. Már megint boszis történet, ugyebár, ezért nem igazán gondolkodtam, vagy jártam utána a könyvnek.

Adva van egy boszorkány kolónia, akik egy számítógépes program segítségével vonzzák be a boszikat a közösségükbe. Így kerül Lauren is a képbe, ill. a gépbe, aki viszont nem tudja magáról, hogy boszi. De mivel kolóniánk tagjai szerint a képzetlen boszorkák veszélyesek, Laurennek muszáj megtanulnia az erejével bánni.

Ez a könyv annyira cuki, és édi-bédi, hogy egy idő után azt hittem, cukormérgezést fogok kapni. Itt kérem, mindenki olyan okos, ügyes, felelősségteljes, jóindulatú, az erejét véletlenül sem használná rosszra (na jó, a gyerek boszik néha csintalankodnak egy kicsit), csodálatos családi életet élnek, körülveszi őket a szeretet, hogy a végén már ölni tudtam volna egy Voldemort, Moriarty professzor vagy Acharon Hades kaliberű főgonoszért. A konfliktus kábé abban merül ki, hogy milyen ízű fagyit egyenek vagy a szerelmespár hol lakjon.

Ha a 2. kötet is ilyen, akkor köszönöm szépen, nem kérek belőle.

10/7

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?

A tavalyi év utolsó olvasmánya, amit még épp szilveszter délutánján sikerült befejeznem.

Már akkor eldöntöttem, hogy ez a könyv kell nekem, mikor az írónő a honlapján részleteket közölt belőle.

Lovagok, gonosz isten, világ elpusztítás, stb., hohó, ez a beszéd! Nem is csalódtam alapjában véve, izgalmas volt, lekötött, végre semmi szerelmi háromszög, vicces is, mi kell még? Azért nem voltam teljesen elégedett, mert szerintem az erotikus részek egyáltalán, de egyáltalán nem kellettek volna bele, még bokafogdosás szinten sem, bőven elég lett volna pár csókocska, és a végső csavar, háááát, nem is tudom, nekem kicsit erőltetett volt.

Azon elgondolkodtam olvasás közben, hogy On Sai-nak vajon diófóbiája lehet-e...

A könyvvel, az alkotás folyamatával kapcsolatos kérdéseimre On Sai blogján válaszokat kaptam, és érdekességeket is megtudhattam itt és itt.

10/9

Népszerűtlen könyves (filmes...) vélemények book tag

Nem szoktam ilyen book tageket megírni (nem lehetne erre egy jó magyar szót kitalálni?:), de ez megtetszett. Szeretek ellenpólus lenni, na! :D Én PuPillától hoztam, de sok helyen láttam már.

1. Egy népszerű könyv vagy sorozat, ami neked nem tetszett.

Ajjaj, mindjárt az első pontnál megakadtam. Filmsorozat is ér? Mert akkor a Trónok harca, viszont a könyveket nem olvastam, és most már nem is tervezem.

Mondhatnám még az Ötven árnyalat-trilógiát, de azt legalább annyian utálják, mint imádják. Én nyilván az utálók között vagyok.

Jaj, megvan, már az első kötet elején megakadtam a Sötét Tőr Testvériség-sorozattal, ennyire borzalmas, egysíkú könyvet is ritkán olvastam.

És mikor még először találkoztam vele, szerettem a Twilightot, de most már csak csodálkozva tudok magamra gondolni, hogy én azon mit ehettem vajon.

John Scalzitól a Vének háborúja még tetszett, de a 2. részből úgy éreztem, egy mukkot sem értek, rövid úton félbe is hagytam.

2. Egy népszerű könyv vagy sorozat, amit mások nem bírnak, neked viszont bejött.

Igaza van Pupinak, ez tényleg ellentmondás, ha mások nem szeretik, mitől népszerű?

Ezt a kérdést passzolom, gőzöm sincs.

3. Egy szerelmi háromszög, ahol a főszereplő nem azzal a karakterrel jött össze, akinek te szurkoltál; vagy egy OTP (one true pairing), ami szerinted pocsék. 

Ez a kérdés rettentően spoileres annak, aki az adott könyvet nem olvasta még.

Sokan írták ide a Harry-Ginny vagy a Katniss-Peeta párost, nekem egyikkel sem volt bajom, teljesen el tudtam fogadni az írónők döntését.

Egy friss vagy felfrissített bosszankodásom A titkos kert, mert már mikor a filmet láttam is, úgy gondoltam, Maryhez sokkal jobban illene Dickon, mert ő maga a vidámság, az élet, a szeretet, jót tenne Marynek, míg Colin az én szememben elkényeztetett úrifiú maradt.

4. Egy népszerű műfaj, amit te nagyon ritkán olvasol.

Ilyen rengeteg van.

Horror, romantikus, scifi, krimi.

Néha meg-megpróbálkozom eggyel, de mindig rá kell jönnöm, hogy nem nekem való. Teszek ezért kivételt, Robert Galbraith-sorozatát olvasom, de ha nem derül ki, hogy ő J. K. Rowling álnéven, valószínűleg sosem kerül a kezembe.

5. Egy népszerű vagy közkedvelt karakter, akitől te a falra mászol.

Itt is csak filmes szereplőt tudok mondani: Loki. A meg nem értett, álsérelmeket hordozó isten, aki mindenkire haragszik a saját hülyeségei miatt, és ezért mások életét is igyekszik tönkretenni - olyan karakter, amit túl jól ismerek a saját életemben, hogy kedvelni tudjam.

Meglehet, a szereplő a népszerűségét inkább Tom Hiddlestonnak köszönheti, és akit egyébként én is bírok, de Lokiként akkor sem, és kész. :DDD

6. Egy népszerű író, akit te az istenért sem tudsz megszeretni.

Neil Gaiman. Igaz, hogy csak egy könyvébe kezdtem bele, de az olyan "törést" okozott az életemben, hogy többé nem kísérletezem vele.

John Le Carré. Szintén először és utoljára Az éjszakai portás c. förmedvénnyel. Azért a sorozatra kíváncsi leszek.

Coelho. Felfújt, agyonhájpolt, nagy nulla.

7. Egy népszerű könyves toposz, ami már a könyöködön jön ki. (pl. elveszett hercegnő, korrupt szerető, szerelmi háromszögek, stb.)

A szerelmi háromszög. Döntse már el, mit akar. Utálom a nyavalygást.

A beszélő nevek, bár ez inkább fordítói dolog. Ill. nem mindig, de az olyanokat, ahol nem lehet eldönteni, hogy most ez egy beszélő név vagy az eredeti neve, azt utálom.

Szegény Tóth Tamás Boldizsárra, aki egyébként jó fordító, vagyok emiatt kibukva. Frics, Suette-Pollts, hogy csak párat említsek, akikre sokáig nem jöttem rá, hogy már magyarított nevek. És a fájdalmas módon félbehagyott Thursday Next-sorozat sok neve. Lásd azoknál a posztoknál.

8. Egy népszerű sorozat, ami téged egyáltalán nem érdekel.

Kb. amit Pupi is felsorol. Ötven árnyalat, Twilight, A varázslók.

9. A mondás úgy tartja, „a könyv mindig jobb, mint a film”, de melyik filmet vagy tévésorozatot kedveled jobban, mint a könyvváltozatát?

A Jane Austen könyveiből készült feldolgozásokat. Tessék nyugodtan kővel hajigálni, de a könyvek rettentő dagályosak és vontatottak.

Az Indul a bakterház könyvben egyáltalán nem tetszett, míg a film zseniális. "Szereti a tik a meggyet!"

A szív hídjai szintén nem egy nagy szám könyvben, filmben viszont imádtam, Meryl Streep, és az egyénként inkább akcióhős Clint Eastwood párosa hatalmas élmény volt.

És Miamona hozzátett még egy kérdést:

10. Mi volt a legbrutálisabban negatív, idegesítő, dühítő, könyvszaggatós olvasási élményed, amikor úgy érezted kiszaladsz a világból, de előbb még megpróbálod elintézni, hogy az összes példányt bevonják, elégessék, felnégyeljék, karóba húzzák és kerékbe törjék vagy legalábbis kifeszítsék két fa közé és megvárják, míg jön a vihar? :))

Hát nem is tudom, utoljára a gimis orosz könyvem iránt éreztem olyan gyilkos haragot, hogy ledobtam a földre, és megtapostam, de ott sem szegény könyv volt a hibás, hanem a tanárnő, aki tanította. Őt viszont nyilván nem taposhattam meg, hát a nyomorult könyvön töltöttem ki a dühömet. :DD

A néhai Mr. Shakespeare-t nagyon utáltam, de még azzal sem tennék ilyen borzalmakat. :D

Nos, ezek lennének a válaszaim, ha valakinek megtetszik, és meg akarja írni, csak bátran, inkább nem hívok ki senkit. :)