Keresés ebben a blogban

2017. május 23., kedd

Az Outlander sorozat félbehagyásának küszöbén...

(Szép kis cím. :D)

A sorozatot nem ismerőknek spoileres lehet!

Nem állítom, hogy én lennék a címbeli sorozat legnagyobb rajongója, a tévésorozattal kezdtem, és amíg a 8. rész után tartottak vagy fél év szünetet, elolvastam a könyvet, és minden hibájával együtt szerettem. A 2. résszel már több bajom volt, de akkora cliffhangerrel végződött, hogy muszáj volt folytatni. A 3. rész már jóval kevésbé jött be, de azért még mindig voltak jó részei. Ugyan itt nem volt túl izgalmas a befejezés, de kíváncsi voltam, hogyan folytatódik.

Egyelőre alig 200 oldalt olvastam el a 4. kötetből, de jó esély van rá, hogy ez lesz az utolsó, talán végig sem olvasom. Majd nézem a sorozatot, ha eljutnak eddig, a 2. kötet általam gyűlölt franciaországi részeit is egész ügyesen kihagyták, hátha ennek a baromságai is kimaradnak.

Pedig Gabaldon meggyőződésem, hogy igenis tud írni. A 3. rész börtönjelenetei, és a 4. rész eleje bizonyítják. Olyan szépen indult a 4. kötet, de sajnos, kb. az 50. oldal tájékáig tartott, amikor is szépen visszatértünk az előző kötetek hülyeségeihez.

Hőség van. Jó, az 1700-as évek végének ruhadivatja nem volt lengének nevezhető, de ameddig eljutottam, mindenki folyton izzad, melege van, stb., elemelik maguktól a ruhát, hogy kicsit megszellőztessék a testüket! Na, most ezzel nem lenne baj, ha nem minden 2. oldalon ez lenne a téma, de így már rohadt unalmas. 

Szexjelenetek, hát én azokat már kb. átugrom. Valahogy nehéz elhinni, hogy még mindig mindenki Claire-re és Jamie-re izgul, és elég megvillantani egy mosolyt vagy egy dekoltázst, hogy bármit megtudjanak és el tudjanak intézni. Számoljunk csak egy kicsit! Claire 27 éves, mikor visszakerül a múltba, Jamie, ha jól emlékszem, 22. Franciaországban 3 évet élnek (2. kötet), és előtte meg utána is X időt Skóciában. Tehát Claire kb. 30-31, mire visszakerül a sahát idejébe. Húsz év telik el, mire rájön, hogy Jamie nem halt meg Cullodennél, és 1969-ből utazik vissza a múltba. Akárhogy számolom, minimum 50-51 éves, Jamie meg 45 körül járhat. Bár elég valószínű, hogy egy 50 éves nő a 60-as években jóval jobban néz ki, mint az 1700-as években, de akárhogy is nézzük, nem hamvas szépség. Jamie meg hiába fiatalabb, sokat élt a szabadban, nem éppen kényelmes életmódot folytatott, könnyen lehetséges, hogy idősebbnek néz ki, mint a felesége. Ehhez képes mindketten ugyanolyan fürgék, mint 20 évvel korábban, nemcsak szexuális, de mindenfajta fizikai téren, amit szintén nehezen képzelek el.

De ezeket mind megbocsátanám, ha a történet izgalmas lenne. De nem az. Kb. semmi sem történik. Azt se értem, hogy kerültek oda, ahová, mintha kimaradt volna egy kötet vagy néhány fejezet a 3. és 4. rész között. De az sem világos, hogy hová és miért tartanak, abban a rohadt hőségben, iszonyat lassan egy koszos és büdös hajón. És akkor még vegyük hozzá, hogy egy több mint ezer oldalas monstrumról beszélünk! Szent ég, ha ez végig ilyen lassú!

Ja! És: Jaj, de unom a politikát...

Ugyanakkor van egy párhuzamos történetszál, Brianna és George szála a jelenben (1969), ami viszont tetszik, és emiatt még fontolgatom, hogy mégsem hagyom abba. 

Egyszóval, eljutottam a határáig, hogy elég volt ebből a nyűglődésből, köszönöm szépen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése