Márciusi zárás 2026.

Bele is csapok a közepébe. Márciusban négy könyvet olvastam ki, abból egy hangoskönyv volt. (Ilyenkor mindig bajban vagyok, hogy vegyes tevékenységek esetén milyen szót használjak. Nyilván nem kiolvastam a hangoskönyvet.) Sajnos ez a hónap sem volt túl acélos, a négyből kettő nem volt jó élmény, ha valami meg is marad belőlük, az az, hogy a közelükbe se szeretnék kerülni még egyszer.

1. Stephen Fry: Odüsszeia

Ez volt a hangoskönyv Galambos Péter felolvasásában, ami mindenképpen sokat adott hozzá az élményhez. (Bár sajnos eddig minden hangoskönyvnél az volt a tapasztalatom, hogy a férfi felolvasók szájából a női alakok valahol parodisztikusak lesznek. Nem elég elvékonyítani a hangunkat ehhez és magasabb regiszterben beszélni. Nem tudom, hogy kellene, de nem így. Valahogy mindig elégedetlenség marad bennem.)

(Egyébként a Voiz 14 napos próbaideje alatt tudtam meghallgatni. Jó kis alkalmazás az, rengeteg olyan hangoskönyv van rajta, ami érdekelne, de most sajnos nem fér bele a keretembe az 5990 Ft-os havidíj, így a próbaidőszak után lemondtam. Tudom, ez csak egy könyv ára (sok esetben már egy könyv jóval többe kerül ennél), nem nevezném soknak, de most ez van. Hátránynak érzem, hogy csak az appban lehet meghallgatni a könyveket, azt meg főleg, hogy napjában többször ugrik fel, hogy milyen új könyv került az adatbázisba, így inkább le is töröltem a mobilomról. Meg aztán az sem mindegy, ki olvas fel. Hiába van fent, ha nem tetszik a hang. De nem kizárt, hogy még visszatérek majd.)

Sokat gondolkodtam, hogy GR-en 4 vagy 5 csillagot adjak-e rá, de végül is azért lett 4, mert a (hangos)könyv jó felében nem is Odüsszeuszról volt szó. Kétszer is megnéztem, hogy jót hallgatok-e, mivel a Trójából hazaindult kb. összes, a háborút túlélő férfi utóéletét elmeséli, ami nem is lett volna baj, ha nem éreztem volna úgy, hogy a címszereplő rovására megy.

Az is elgondolkodtatott (sokadszor), hogy a nőknek akkor sem volt jó a helyzetük. A férfiak azt csináltak, amit akartak, összevissza háborúztak, telepotyogtatták gyerekkel a világot (akiket lehet, hogy soha többé az életben nem láttak), a nők meg eközben otthon ültek és várták a férfiakat. Odüsszeusz sem volt kivétel. Hét évig volt Kalüpszó fogságában, de azért szexelni nem volt rest vele. Aztán, miután Hermész segítségével legyőzi Kirkét, már marhára nem rohan haza, több mint egy évig elvan ott, és két gyereket is csinál a nőnek. A szolgálólányok meg közben édes mosollyal szolgálták ki a férfiak vágyait. Nem tudom, valóban annyira jó volt-e a kedvük. Azt a néhány nőt, aki meg ki akart törni ebből a körből, megbüntették.

2. Herczeg Ferenc: Az élet kapuja

Ez volt a saját magamnak álíltott kihívásom márciusra választott darabja. (Emlékeztek: 20-21. századi magyar írók, elsősorban, de nem kizárólag az érettségi tételek mentén.) Ez a könyv kb. két éve került fel a kötelező olvasmányok közé, olvastam róla véleményt, hogy miért. Akár azért, akár nem, igazából nem értem a döntést. Lehet, hogy van Herczegnek jobb könyve ennél (a Bizánc meg emelt érettségin szerepel), de szerintem ez nem azok közé tartozik.

Azt hiszem, fiatalabb koromban jobban tetszett volna ez a könyv, de most már annyira másképp látom a dolgokat.

Rövidke regény arról, hogy Bakócz Tamás hogyan is nem lett pápa. A mű 1919-ben született, Trianon környékén, és persze, hogy benne van az is áttételesen. Mert ha Bakócz pápa lett volna - sugallja, de nem mondja ki-, akkor a török nem győz le minket, és akkor nincs Dózsa, nincs Mohács... Na, persze, az ilyen "mi lett volna, ha..." gondolkodásnak semmi értelme, és úgy tűnik, ezt mi, magyarok képtelenek vagyunk megtanulni, így marad a sopánkodás meg a széthúzás.

Valós történelmi háttér fiktív elemekkel, és ezekkel a fiktív elemekkel volt a bajom főleg. Fiametta és Vértesi Tamás történetszála nekem nem adott semmit. A nagy szavak, a mély szenvedélyek engem inkább fárasztottak. Hiszek ugyan benne, hogy létezik szerelem első látásra, de azt utána sok dolognak kell erősítenie, hogy meg is maradjon. Ezt a kettejük kapcsolatában nem láttam.

Míg olvastam, azon járt az eszem, hogy vajon a nők akkoriban tényleg így gondolkodtak-e vagy csak megfontolt és ügyes színjáték volt részükről. "Jaj, uraságod megtisztel azzal, hogy egyáltalán rám néz és eljön hozzám, a nagy senkihez, akinek élete értelme, hogy kiszolgálja a nagy és erős férfit." Brrr. Ja, és persze az aprócska lába meg a karcsú termete, Jézusom...

Fiametta kurtizán létére elég pirulós és szende volt. Nem tudom, nincs tapasztalatom a középkori kurtizánokkal, de egészen más viselkedést vártam volna tőle. Aztán Vértesi mondása a végén, hogy magyar férfi még nem halt bele a szerelembe, na, ne szórakozzunk! Rendben, nem bántam egy cseppet sem, hogy nem halt bele, sosem szerettem a romantikus regények borzalmas és eltúlzott (?) szerelmi szenvedélyeit, de ez így meg akkora hímsoviniszta duma volt, mint a ház.

Talán ha inkább a pápaválasztás áll jobban a középpontban, és nem a két fiatal szerelmi szerencsétlenkedése, lehetett volna jobb is. 

Még sosem olvastam a szerzőtől, de nem tudom, akarok-e ezután, mert ez nem az én stílusom.

Hát eddig három kötelezőből három nem tetszett, eddig nem túl jó az arány, sőt kimondottan rossz.

3. Abbi Waxman: I Was Told It Would Get Easier

Amennyire tetszett az Egy könyvmoly élete és a Felnőttképző (Az új örömök kertje kevésbé, de az sem volt rossz élmény), annyira nem jött be ez. Mivel magyarul évek óta nem jelent meg új könyve, és ez meg volt vagy 3 dollár Amazonon e-ben, gondoltam, ideje lesz áttérnem az angolul olvasásra, de ez sajnos valami pusztítóan unalmas volt. Nem csoda, hogy közel egy hónapba telt elolvasni, annyira nem tudott lekötni, esténként vonakodva nyitottam ki a Kindle-t, hogy folytassam. Talán abba kellett volna hagyni, de csak vártam és vártam, hogy mi derül ki az egészből, és hogy mit is titkol Emily az anyja elől (ami végül is nem volt akkora szám), és fele után meg úgy voltam, hogy essünk túl rajta.

Olyan sablonos volt az anya és a lánya folytonos torzsalkodása és egymás félreértése, de még ha legalább jól lett volna megírva.

Nincs is kedvem folytatni most a szerző többi könyvével, de azért reménykedem, hogy van még köztük jó.

4. André Klein: Café in Berlin

Falatnyi kis történetek kezdő német felnőtt nyelvtanulóknak. Viccesek is, könnyen is érthetők. Csak azért nem öt csillag, mert ahhogy képest, hogy kezdők, az egyik történet tele van kutyafajták neveivel és ehhez kapcsolódó olyan szavakkal, amik szerintem nem kezdő szint, és a fűtéssel kapcsolatos történetben is vannak nem éppen alapszavak. Amúgy van elég részletes angol szószedet minden történet végén, ez e-könyvben, amiben olvastam, nem túl praktikus, bár ott, ugye, ott a lehetőség (legalábbis Kindle-ön), hogy a beépített szótár segítségével gyorsan ki lehessen keresni az adott szót.

Ami még nem tetszett, hogy minden történet végén van egy teszt, hogy miről is szólt az adott történet. Én az ilyen fajta feladatokat határozottan ellenzem, semmit sem ad hozzá az élményhez, hogy ki tudom-e választani, hogy XY szereplőnek kék volt-e a szeme vagy barna. Sőt.

Mindenesetre nekem sikerélmény volt, tudok németül olvasni! :D A2-es szinten... :D

Némileg hirtelen ötlettől vezérelve, elkezdtem feleleveníteni a német tudásomat. Belegondoltam, hogy 30 éve már, hogy letettem a Göthe Intézet-féle német középfokú nyelvvizsgát, azért azt, mert azzal riogattak, hogy a Rigó utcában (régen ott volt Pesten a nyelvvizsgaközpont) olyan szigorúak németből, hogy 3-4-szer vagy többször rugaszkodnak neki a népek, mire sikerül, és ehhez nem sok kedvem volt. Akkor még magyar nyelvvizsgán volt fordítás oda-vissza, amit később meg is csináltam, és így kérhettem a Göthe-féle vizsga honosítását.

(Őrület, hogy mondhatok ilyet, hogy 30 éve, és nem 5 éves voltam akkor... Huh.)

Na, de olyannyira nem szerettem meg a németet, hogy igazából onnantól fogna nem használtam, és szépen elfelejtődött. Nevessetek ki, de most azért kezdtem újra, mert David Safiert akarok olvasni. Anno nagyon szerettem a Pocsék karmát, és mikor 3 éve kiadták magyarul a Miss Merkel-sorozat első részét, nagyon megörültem, remélve, hogy végre folytatódik az életmű kiadása. De nem. Illetve talán mégis, vagy nem? Na, szóval, tavaly olvastam, hogy fordítás alatt áll a Miss Merkel 2. része, és idén megjelenik. Még mindig nem tudni, mikor... Azért emberek! Három év kell a 2. kötethez? Közben németül már az 5. résznél tart, és idén elkezdődik egy új sorozat egy ügynökről, emellett rengeteg más önálló kötete is van. Sajnos angolra se nagyon fordítják a könyveit, de van katalán fordítás! Értitek ezt? Így aztán arra a kissé talán őrült ötletre jutottam, hogy akkor elkezdek újra némettel foglalkozni, jó esetben pár év, és ripsz-ropsz el is érem azt a szintet, hogy olvasni tudjam. :D Kiderült, hogy a nyelvtan nagy részére emlékszem (jó, fejből nem tökéletes pl. az a sok ragozás, de felismerem, hogy ez múlt idő, ez meg feltételes), de a szókincsem valami botrányosan kicsi. Azért haladok, ha lassan is.

Azért írtam, hogy talán mégis lesz életmű-kiadás, mert valamikor (úgy volt, hogy márc. 27-én, de még ma sincs) megjelenik Safier A szerelem szobát keres c. könyve. Hát pont nem ezzel folytattam volna, mert lengyel gettós, és az egész holokauszt téma engem rettenetesen megvisel, ezért kerülöm, de azért megveszem majd, és kiderül.

Ráírtam a kiadóra, hogy vajon várhatóak-e más Safier-kötetek, de egy nagyon ködös választ kaptam, hogy örülnek, hogy várom a könyveiket. :D Köszi a semmit.

Emellett, amit én nem számolok a listába, meghallgattam Audible-ön a Harry Potter 5. részét, a full-cast, azaz hangjáték változatban. Valamiért erre a részre esett most leginkább nehezemre figyelni, a minisztériumi csatánál teljesen elkalandoztak a gondolataim, pedig a könyvet magát szeretem. Amire kíváncsi voltam nyilván, az Umbridge volt, Keira Knightley alakításában. Bevallom, inkább kicsit féltem tőle, mert nem mindig szeretem a játékát, és meghallgatva, még mindig nem tudom eldönteni, tetszett-e, de félek, inkább a "nem" felé hajlok. Ismét meg kellett állapítanom, hogy Lupint és Siriust nem tudom megkülönböztetni, ahogy eddig sem. Bellatrix hangja nem jött be. Én egy kicsit sem bánom, hogy Snape tök más, mint Rickman. Most már Hermionét is tudtam követni, nem éreztem olyan hadarónak.

Amit most sem szerettem, ahogy az előző olvasásoknál sem, hogy Harry folyton dühöng (és bár valahol megértem, de a többiek nem dühöngenek folyton), hogy milyen meggondolatlanul viselkedik, mivel a dühe vezérli, és hogy Dumbledore magas intelligenciájához képest mennyire bénán és felelőtlenül oldotta meg az egész oklumencia-legilimencia dolgot, meg a Harrvel való kapcsolatát. Mert persze, az olyan jól szokott sikerülni, hogy titokolózunk és nem adunk magyarázatot, csak csináld, mert én azt mondtam.

Már várom a 6. részt áprilisban, mert az volt eddig a kedvencem könyvben, kíváncsi vagyok, változik-e a helyzet. Remélem, nem.

Nagy-nagy bánatomra március 29-én meghalt Nádasdy Ádám. :( Volt egy olyan tervem, hogy meghívom a könyvtárba előadást tartani, de egyszerűen nem mertem, és húztam az időt. Most már nem is lesz rá lehetőségem.