Gyűjteményeink - könyvek, polcok, csecsebecsék

A fenti című témát szavaztuk meg ebben a hónapban, ami ezúttal inkább képes, és kevésbé szöveges lesz, legalábbis terveim szerint. Könyves csetreszeim amúgy nincsenek, kimondottan utálom a csecsebecséket úgy egyáltalán, vad harcot vívok a kiirtásukért, de egy ideje szemezek már egy jó kis könyvvászonnal, érdekes könyvtámasszal, és csetreszgyűlölet ide vagy oda, egy jó kis Hermione Funko Pop figurát azért kiraknék a polcra, vagy használnám kulcstartóként.

Na, de, lássuk! :)

Az alábbi képek a nappaliban készültek, és korántsem az összes könyvem szerepel rajtuk.

Ezek itt a régebbi könyveim, amiket még fiatalabb koromban vettem vagy kaptam. A fenti földgömb azóta megvan, mióta az eszemet tudom, a lenti kisebbet a nagyfiam hozta még valamikor iskolás korában egy kirándulásról.

Még mindig a nappali...

Életkép bokszkesztyűvel és kutyával. :D A kutyust még én kaptam valamikor kisgyerekként.

A Harry Potter polcom. Megvan az eredeti sorozat, az illusztráltból az eddig megjelent 3 kötet, Az elátkozott gyermek, a Legendás állatok forgatókönyv, A mágia története, A kviddics évszázadai és a Legendás lények "tankönyv", és a Varázsszótár, amit még úgy a 4. kötet megjelenésekor adhattak ki, szóval nincs benne minden kifejezés.

Ez a Rejtő hangoskönyv sorozat, amit az idén kezdtek kiadni valami elképesztően jó áron. Összesen húsz kötetet fog tartalmazni.

Ilyen klassz borítói vannak.

Az egyik büszkeségem, egy angol nyelvű Shakespeare összes.

Elolvasni nem fogom, mert ilyen hangyabetűkkel nyomtatták, de gyönyörű rajzok díszítik, és igazán szépséges darab.

A kisebbik fiam szobájában vannak a gyerek- és ifjúsági könyvek, jó 90%-ban az én könyveim láthatóak rajta.

Ebben a füzetben vezetem az olvasásaimat. Nem így nézett ki, míg a nagyfiam kezébe nem került úgy 3 évesen. :D

Az első oldala... hát igen, némi gyerekrajzzal díszítve. ;) Mint látható, 1986. február 5.-én kezdtem vezetni. Eleinte számoltam a könyveket, de ezt egy idő után abbahagytam.

A főiskolai kötelező olvasmányaimat is beírtam. Itt épp Mikszáth és Ady volt soron - többek között. Megdöbbentő, hogy milyen szép volt az írásom a mostanihoz képest. :O

Ez pedig ahol éppen most tartok, mellesleg ez a füzet utolsó üres oldala, hamarosan ki kell találnom, hol folytassam tovább.

Nos, nekem ennyi lenne, kicsit unalmasnak is érzem, biztos vagyok benne, hogy a többiek sokkal izgalmasabb dolgokat mutatnak majd meg. :)

Ők itt találhatók (csatlakozni pedig, ahogy eddig mindig, ér):

PuPi
Dóri
Zakkant

Utóvéd:

Kritta
Nima

Joe Abercrombie: Half the World - A harcos (Szilánkos-tenger trilógia 2.)

Ha nem olvastad az első részt, csak óvatosan, spoileres lehet!

Folytattam hát a trilógiát a 2. résszel. Ezúttal más történetet kapunk, nem ott folytatjuk, ahol az 1. rész véget ért. Igaz, Yarvi - immár atyaként, mivel miniszter lett -, Rulf, és még néhányan az előző kötetből szerepelnek benne, de Tüske (valódi nevén Hild) Bathu a főszereplő.

Tüske egy lány, aki hímzés és férjhez menetel helyett harcos szeretne lenni, és bár számomra egyértelműen bizonyítja rátermettségét, igazából nem veszik komolyan. Egy tragikus esemény folytán sorsa összefonódik Yarviéval, és megkezdődik az utazás, aminek a végén talán valóban igazi harcos válhat belőle.

Yarvi szövetségeseket keres Gettföld számára a főkirály ellen, és hajón indulnak útnak, ide vesz fel egy maréknyi legénységet az evezők mellé. Ide kerül Tüske is, többek között Rulf és Brand mellé. Yarvi lát fantáziát a lányban, ezért felfogadja Szkifrt, hogy kiképezze a lányt a hosszú út alatt. A történet folyamán kiderül, hogy mekkora sikert ér el vele.

Magáról a sztoriról nem szeretnék többet mesélni, nem szeretném lelőni a poént. Ami külön tetszett, az a főleg a kötet első felében fel-felbukkanó humor. Egészen váratlan helyeken nevettem fel. Az erős női karakterekért kezdtem olvasni a trilógiát, és kaptam is, szó szerint két, fizikailag igen erős nőt, Tüskét és Szkifrt. Viszont meg kell vallanom, nem igazán tetszett az, hogy ez az erő gyakorlatilag azzal is jár, hogy a nőkből nagyjából férfi lett viselkedésükben, külsejükben, jellemükben, stb. Jó, nyilván nem várom azt, hogy frissen ondolált hajjal, földig érő szoknyában harcoljanak, de volt pár momentum, aminél már úgy éreztem, hogy kissé túlzás. Tökös nők lettek, majdnem szó szerint, és valahogy jobban szerettem volna, ha kiegyensúlyozottabb az arány, és a nagy harc közepette is megmaradnak valamivel nőiesebbnek.

Viszont bejött, hogy a férfiak mennyire alábecsülik a kötet női alakjait, és hogy mekkora hm... arcra esés lesz ebből. Gondolok itt Hunnan mesterre, Mikedász hercegre vagy épp Grom-gil-Gormra. Büszke voltam Tüskére és Vialinra, hogy milyen jól megállták a helyüket.

Yarvira alig ismertem rá, nem is képzeltem, hogy képes ilyen ravaszságra és igen, kíméletlenségre. Pedig azért az 1. kötet végi tette alapján sejthettem volna. Nem lett ettől ellenszenves, csak furcsa volt, hogy a szerző errefelé viszi a jellemét. Viszont miniszterként enélkül nem sokra ment volna.

Akit még meg kell említeni, az Brand, Tüske evezőtársa a hajón (már Hunnan mester kiképzőtáborába is együtt jártak), egy jólelkű, kedves, végtelenül erős és becsületes fiú. Kicsit talán halványabb figura, nem igazán izgalmas, de megbízható, hűséges és csupa szív. Van egy húga, Rin, aki bár keveset szerepel, de nála éreztem azt, hogy erős ugyan, és férfias munkát végez, mégis nőiesebb tud maradni.

Picit kevésbé tetszett, mint az első rész, a csatajeleneteket - bevallom - untam, de bőven voltak olyan részek, amik kárpótoltak. Hamarosan folytatom a zárókötettel.

(Csak picit vicces érdekesség, hogy engem most is Bernard Cornwell Angolszász krónikák sorozatára emlékeztetett pár helyen, a hangulat, a jellemek, stb., még van két azonos név is, Hild és Odda. :D Ez nem jelenti azt, hogy másolás lenne, másoknak meg a Trónok harca jut róla eszébe.)

Bottka Sándor Mátyás fordítása most is gördülékeny volt és könnyen követhető.

Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

10/8

Sorozat (nem?) ajánló: Anne (Anne With An E), 2017 - 2. évad

Jó régen nem volt már ez a rovat, nem mintha nem néztem volna sorozatokat. Na, de pár napja visszatért örökké cserfes, az orrát mindenbe beleütő kislányunk, a vörös hajú Anne, aminek nagyon örültem.

A már Magyarországon is elérhető Netflixnek hála, egyben megtekinthető a 10 rész, nem kell várni egy hetet az epizódok között. Le is toltam pár nap alatt az évadot, ami nagyon jó volt, de azt is el kell ismernem, hogy az egyhetes szüneteknek is megvan a létjogosultságuk. Kicsit tömény volt ez így.

Jaj, ez nagyon vicces rész volt! :D

A sorozat most is bájos, aranyos, de az események nem minden vonulatával voltam elégedett. Hirtelen arra is rádöbbentem, hogy még tavaly megfogadtam, elkezdem a könyvsorozatot, mert kíváncsi voltam, egyes események szerepelnek-e bennük, és bizony nem kezdtem el. Vannak azért sejtéseim, hogy mi nem lehet a könyvekben, pl. a homoszexualitás ezúttal nyíltabb ábrázolása. Már az első évadban is volt egy halvány leszbikus szál, ami most megerősítést nyert, és még hozzájött a férfi oldal bemutatása is. Valahogy olvasás nélkül is kétlem, hogy ilyen lett volna a könyvekben, főleg azt, hogy a szereplők nagy része ilyen felvilágosultan állt volna a a témához, különösen ha még azt is hozzávesszük, hogy nemcsak akkoriban, de még az 1950-es években is törvény tiltotta sok országban a saját nemhez vonzódást. (mintha az ilyen egyszerű lenne...) Így ezt a részt nehéz volt hitelesnek éreznem, és most hagyjuk, hogy kellett-e bele ez a szál vagy sem.

A szereplőket sikerült teljesen elfogadnom és megkedvelnem, szinte mindenkinek árnyaltabb lett a jelleme. Kapunk visszaemlékezéseket Marilla, Matthew és Anne életéből, és bizony ezek jó része szívszorító volt. Megjelenik a Váratlan utazásból ismert Miss Stacy, a tanárnő még igen fiatal hölgyként, modern öltözködésével és tanítási elveivel. Nekem az ő alakja kicsit eltúlzott volt, bár alapjában véve szimpatikus.

Nagyon fura volt Gilbert külföldi utazása, nekem kilógott a történetből. Nem tudom, ez szerepelt-e a könyvekben, de nem éreztem idevalónak.

A 8-9. részben levő fordulatok voltak azok, amikkel nem voltam elégedett, valahogy úgy éreztem, hogy túl tragikusak egy ilyen, inkább kedves, mint drámai családi sorozathoz, de az utolsó rész szépen elvarrta a szálakat, persze, azért helyet hagyva a folytatásnak. Remélem is, hogy lesz 3. évad.

Amin még elgondolkodtam, a tanítási és nevelési gyakorlat. Felnőttként és anyaként kicsit jobban meg tudom érteni a szülők hozzáállását, de azért nem teljesen, a Miss Stacy előtti férfi tanár  (akinek a nevét nem jegyeztem meg...) viselkedésére viszont nincs mentség. Jó volt azért látni, hogy egy olyan kisvárosba is, mint Avonlea, abban a korban már kezdett betörni a modernebb, szabadabb gondolkodás.

Ezzel kapcsolatban nem értettem valamit. A Váratlan utazás csak néhány évvel játszódik az Anne után (van is egy-két helyen összekapcsolódás), és a Váratlan utazásban egy helyen van utalás a közelgő századfordulóra (a 20. századéra). Ehhez képest Gilbert új barátja, a fekete bőrű Bash az egyik részben azt mondja, 1838 óta szabad ember. Most itt vagy valami elírás van, vagy én olvastam rosszul az évszámot, de valami nem stimmel.

Ezúttal is nagyon tetszett a főcím, bár változott az első évadhoz képest.

10/9

Fordítás vagy ferdítés?

E havi témázásunk keretében a fordításokat járjuk körül. 

Bár olvasok magyar szerzőktől, de az olvasmányaim nagyobb részét mégiscsak a magyarra fordított idegen nyelvű könyvek teszik ki, így aztán ki vagyok "szolgáltatva" a fordítóknak, még ha kissé hülyén is hangzik ez a kifejezés. Ha jól adják vissza a könyvet, szerencsém van, ha nem, akkor nemcsak az lehet a baj, hogy elrontja a könyv élményét, hanem az is, hogy nem azt kapom vissza, amit az író eredetileg írt.

Persze, egész biztos, hogy nem lesz, nem is lehet ugyanaz, egyes kifejezéseket, poénokat, szójátékokat képtelenség visszaadni magyarul, de legalábbis meg lehet próbálni a lehető leghívebbnek lenni az eredeti szöveghez.

Vannak hírhedt fordítások, de általában azért az ember maximum magában mérgelődik, ha rossz fordítással találkozik, esetleg posztot ír róla, rossz fordítás miatt tudtommal még senki torkát sem vágták el.

Azért egy van, ahol majdnem ez történt, ezért csak megemlítés szintjén essék szó a pár évvel ezelőtt nagy port kavart "Szürke" fordításról, amikor is az azóta már elhunyt Tótisz Andrást szétszedte a net. Sajnos, jogosan, sokan oldalról oldalra vetették össze az eredetit a fordítással, és hát bizony tele volt hibákkal. Ha valakit érdekel pontosabban, még mindig rengeteg helyen van fent, utána lehet olvasni.

Mitől jó egy fordítás vagy mitől rossz? A rosszat szerintem könnyebb megfogalmazni, ha félrefordítás van benne, ha magyartalan, összefüggéstelen mondatokat tartalmaz, ha stílustalan, stb. De hogy mitől jó, azt valahogy nehezebb megfogni. Ha gördülékeny, ha nincsenek benne hibák, ha magyaros... Talán akkor a legjobb a fordítás, ha észre sem vesszük. Ha nem tűnik fel semmi. Nem, ez így nem igaz. Ha nem tűnik fel semmi rossz, de feltűnik, hogy milyen szép kifejezések, mondatok szövik át a könyvet, hogy milyen ötletesek a szójátékok, a beszélő nevek lefordítása, stb.

Apropó, beszélő nevek! Nem hallottam még emberről, akinek ne tetszene a Harry Potter beszélő neveinek magyarítása. Kivéve saját magamat. Ki nem állhatom őket. Nem az összes lefordított névvel van bajom, bár némelyikre szerintem semmi szükség sem volt, a Roxfortot semmivel sem érzem viccesebbnek vagy találóbbnak, mint az eredeti Hogwartsot (és ha már angol iskola, miér a francia roquefort sajtot keverte bele a fordító?), vagy a házak nevei, nekem pl. a Gryffindor, esetleg magyaros helyesírással Griffindor teljesen megfelelt volna, nem, a hoppanálás, a Teszlek Süveg, a Mézesfalás, gurkó stb., nagyon is jól sikerültek, de a személynevek nagyon zavarnak. Először is, egészen az első mozifilmig gőzöm sem volt arról, hogy ezek magyarított nevek. Szentül azt hittem, hogy ezek az eredeti nevek, és magamban angolosan is ejtettem, így: meggelegoni, friksz, és társai. Mekkora volt a meglepetésem, mikor kiderült, hogy az eredeti nevek hol némiképp, hol teljesen mások. És ehhez kapcsolódik a másik bajom velük, hogy megnehezítik a beazonosítást, ha áttérsz az angolul olvasásra, ami nálam az 5. kötetnél következett be, amiben egyszer csak megjelent egy Fudge nevű valaki. Nicsak, új szereplő! - gondoltam. A hajszálcsíkos öltönynél jöttem rá, hogy ez bizony nem más, mint a jó öreg Caramel.

A harmadik bajom, hogy így nem lehet tudni, melyik név van lefordítva, és melyik nem. Dumbledore maradt, McGonagall nem, miért, és milyen rendszer alapján? A beszélő nevek még ennél is jobban zavartak, a szintén Tóth Tamás Boldizsár által fordított Thursday Next sorozatban, ahol már végképp nem tudtam követni, hogy melyik név van átírva, és melyik nem. Épp csak a főszereplő neve - Thursday Next - maradt eredetiben.

Ami viszont tetszett, a varázsigék magyarosítása, vagy inkább latinosítása, hiszen pl. az Expelliarmus helyett a Capitulatus - jó esetben - jobban kifejezi a magyar olvasó számára az ige hatását. Az említett esetben, ha ismerjük a kapitulál igét, máris sejthetjük, mit csinál ez a varázsige. Vagy az Accio helyett az Invito szintén szemléletesebb, ha hallottuk már az invitál szót. Persze, angol nyelven olvasás, játék vagy filmnézés esetén itt is gond lehet a beazonosítás, de erre valahogy könnyebben áll rá az agyam, végszükség esetén pedig a net tele van összehasonlító táblázatokkal.

És ha még beszélő nevek (vesszőparipám, úgy látszik, a dolog. :D) megemlíteném még az Ever After High könyvsorozatot. Bottka Sándor Mátyás remek munkát végzett, de valamiért ott is felemásra sikeredett a fordítás. A gyerekek nevei maradtak angolul, pl. Snow White, azaz Hófehérke lánya Apple White, stb., amit sehogy sem értettem. Persze, biztos nem lett volna egyszerű feladat behelyettesíteni magyar nevekkel, de szerintem megérte volna. Ugyanakkor tele volt egy csomó remek ötlettel, mint a grimmnasztika óra, vagy a tükörnet az internet mintájára. Itt írtam a könyvről, benne alaposan részletezve a fordítást is. 

Ami még a neveknél is jobban tud bosszantani (pedig az már nagy szó. :D), az, ha filmek, sorozatok, könyvek címeit, netán belőlük származó idézeteket rontanak el.  Pedig azt gondolná az ember, hogy ma, az internet világában pár kattintás ennek utána járni, ha már valakinek magától nem ismerős.

Ugyan nem nézem, de keresés nélkül is tudtam, hogy a Grey Anatómiája (Grey's Anatomy) az bizony magyarul A Grace klinika címet kapta, vagy a Nagy várakozások (Great Expectations) magyar, elfogadott címe a Szép remények. Előbbi a Rubinvörös, utóbbi A boltkóros egyik, talán első kötetében szerepelt. Na, de nincsen fordító hiba nélkül!

Vannak aztán olyan fordítások, amikről az ember az eredeti szöveg ismerete nélkül is tudja, hogy hibás, vagy nagyon csúnya tükörfordítás. Kedvencem ebben a kategóriában a praktikus vicc kifejezés, ami szó szerinti fordítása a practical joke-nak, ami viszont azt jelenti helyesen, hogy rossz vicc. Ha ezt látom vagy hallom, magamban mindig megjegyzem, hogy az illető nem a Báti-Végesből tanult angolul. :D Én ugyanis ott tanultam a Don't make me a practical joke! mondatot.

Vagy az "the closest thing to" kifejezés szó szerinti fordítása: he was the closest thing to a friend. Ő volt legközelebb egy baráthoz. Öööö, mi? Nem könnyű ezt szépen visszaadni, engem is meg szokott dolgoztatni, főleg, ha a terjedelem is számít, mint a feliratoknál, de talán valami ilyesmi lehetne: Leginkább őt nevezhetném barátomnak. De ha valaki tud jobbat, örömmel várom. :)

Nos, hirtelen ennyi jutott eszembe a témáról, ha gyűjtögetné az ember, köteteket lehetne megtölteni a témával, de egy poszt, úgy vélem, ennyire alkalmas.

A többiek posztjai:

Pupi
Anett

Csatlakozni pedig, mint mindig, ér!

Utóvéd:

Sister

Nevelj jedit! - A képzelet pedagógiája (szerk. Nagy Adám)

Mint valahai tanárt és most is iskolában dolgozót, ill. könyv- és filmrajongót az első pillanattól nagyon érdekelt a könyv témája, olyan képzeletbeli világok elemzése, amiknek valami köze lehet az oktatáshoz.

A kötet 9 tanulmányt tartalmaz. Nem sorolnám fel mindet, inkább csak némi ízelítő következzen.

Az első a Star Wars és a Trónok harca "oktatásügyét" elemzi. Bevallom, nem igazán értettem, hogy jön egymáshoz a kettő, hisz az egyik az űrben játszódik, a másik meg egy középkor-szerű fantasyvilágban. Érdekes volt megtudni, hogy a Star Warst a japán szamurájok ihlették, erre nem gondoltam még, de hitelesnek tűnt. Még maga a jedi szó is japán eredetű. A Trónok harcában pedig a középkori lovagi szellemiséget lehet felfedezni. Annyi a közös a kettőben, hogy nagyjából azonos történelmi időben bontakozott ki a két kultúra.

A 2. tanulmány két filmjét (Csillagközi invázió és Végjáték), sajnos, nem láttam, de még így is voltak benne érdekességek. A Csillagközi inváziót a szerző a spártai neveléssel hozza összefüggésbe, és nemcsak a fejtegetés volt érdekes, de az is, hogy a Taigetoszra kitett csecsemők nem a gyerek halálát szolgálták a közhiedelemmel ellentétben, hanem az örökbefogadás egy bizonyos formája volt. Kár, hogy erről nem írt többet, de végül is nem ez volt az írás témája.

Nagyon izgalmas volt az X-Men oktatásának elemzése, kimondottan jól szórakoztam azon, hogy a szerzők megírták a mutáns iskola pedagógiai programját. Egyetértettem velük abban, ami a filmek nézésekor is felmerült bennem, hogy bár az emberek félnek tőlük, és üldözik a mutánsokat, de a mutánsok sem igazán próbáltak beilleszkedni, sőt. Xavier professzor egy teljesen zárt, elit iskolát hozott létre a maga előnyeivel és hátrányaival.

Három tanulmány is foglalkozott a Harry Potterrel, és mivel a könyvsorozat töretlen rajongója vagyok, én személy szerint nem bántam. Az írások elemezték a varázsvilág hierarchiáját, előítéletességét, a pedagógusokat, és az iskolai zaklatást. Azt hiszem, a figyelmes olvasónak egyiket sem kell bizonygatni, vegyük akár Pitont, Umbridge-et, Malfoyt vagy Caramelt. És akármilyen izgalmasnak és vonzónak is tűnik a Roxfort, szülőként nem szívesen engedném oda a gyerekemet.

Az Így neveld a sárkányodat pedagógiai szemléletének megváltozása jó példa arra, hogy hogyan kellene oktatni.

Megemlíteném még a Kobayashi Maru-próbát és a Vesztesek Klubjának bemutatását. Ez utóbbit nagyon nyomasztónak találtam, és olvasatlanul is azt a benyomást szereztem, hogy az Az c. könyvben van rosszabb Pennywise-nál. A könyv elolvasásához nem jött meg a kedvem, de talán nem is az volt a cél.

Mindegyik tanulmány tele van bőséges példákkal, részletekkel, amik bizonyítják a szerzők álláspontját, és az írások végén sok-sok bibliográfia és jegyzet áll azok rendelkezésére, akik tovább szeretnének kutakodni a témában.

Az írások mindegyike adott valamit, vagy megerősített abban, amit én is gondoltam, vagy új ismerettel lettem gazdagabb. Egyik-másik egy kicsit túl általános volt az ízlésemnek, de a könyvet mindenképp ajánlom a téma iránt érdeklődők számára.

10/9

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm a kiadónak!

Robert I. Sutton: Kis seggfejkalauz

Nagyon egyszereűn elintézhetném ezt a posztot annyival, hogy olvassátok el PuPilla bejegyzését a könyvről. Olyan jól összeszedte, hogy úgy érzem, sok újat már nem tudok hozzátenni. No, de nem úgy van az, megírom én is, de ha átfedések lesznek Pupi posztjával, az nem azért van, mert lemásoltam, hanem, mert annyira egyforma a véleményünk.

Már a megjelenése előtt felfigyeltem a könyvre, a címben szereplő seggfej szó ellenére. Sokaknál kiverte a cím a biztosítékot, mondván, hogy ezzel a szóval biztosan nem lehet más, mint közönséges és trágár. Egyenesen olyan hozzászólást is olvastam valahol, hogy az illető látatlanban egy csillagot ad rá, mert ezzel a címmel más nem lehet, mint szemét.

Szóval várható volt, hogy ez a könyv masszív előítéleteket fog kiváltani, de mindenkit megnyugtatok már az elején, hogy sem nem közönséges, sem nem trágár. Szerepel benne ugyan pár úgymond csúnya szó (pl. faszfej), de egyáltalán nem sűrűn, és nem is ez a könyv lényege. Tehát ezúttal kéretik nem a cím alapján megítélni a könyvet.

Aki bármilyen társas interakcióba keveredik más emberekkel, egészen biztosan találkozni fog előbb-utóbb seggfejekkel. Seggfejekbe bárhol belefuthatunk, az utcán, a boltban, az utakon, a hivatalokban, de jó eséllyel ezeket az embereket hamar elfelejtjük. Ha azonban a szűkebb környezetünkben találunk rájuk, a családban vagy a munkahelyen, és hosszabb ideig ki vagyunk téve a hatásuknak, az bizony romboló hatású lehet. Elveszi az ember élet- és munkakedvét, akár betegséget, depressziót is okozva. Sőt, ha az ember sokáig ki van téve egy seggfejekkel teli környezetnek, nagyobb eséllyel válik maga is azzá.

A szerző már több, seggfejekkel kapcsolatos könyvet írt, kutatja a témát, több ezer emailt elolvasott az ügyben, előadásokat tartott, helyszíneket látogatott meg, így nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy szakértője a témának. Komoly pszichológiai megközelítéssel áll a témához, nem ócska reklámszöveget olvashatunk.

Számos példát hoz, tanácsokat, konkrét tippeket ad, elemzi a helyzetet. Élvezetes a stílusa, a szóhasználata, olvasás közben gyakran elmosolyodtam vagy felnevettem, és néha úgy éreztem, leszakad a fejem az egyetértő bólogatástól egyes témáknál. Pl. hogy a szidás, megalázás, ordibálás, stb. egy munkahelyen (és bár ő elsősorban a munkahelyi seggfejekről ír, de szerintem simán rá lehet húzni a helyzetek nagy részét a családra, iskolára, stb.) nemhogy javítana a teljesítményen, épp ellenkezőleg, rontja azt. Vagy amikor arról ír, hogy elég egy seggfej egy munkahelyen, hogy "megfertőzzön" másokat is.

Elmagyarázza, hogy miről lehet felismerni, hogy baj van. (Egyik kedvenc mondatom: Ha egy seggfej sincs a környezetedben, lehet, hogy te magad vagy az.) Segít tudatosítani a problémát, a seggfejek módszereit. Tanácsokat ad, hogy mit tehetünk ellenük, hogyan szállhatunk szembe velük, hogy néha tényleg legjobb menekülőre fogni, vagy szövetségeseket keresni, és összefogni a seggfej ellen. Felsorol hasznos módszereket, mint a kedvesség, a semmibe vevés, de pl. óva int a bosszútól, ami kétélű fegyver lehet. Engem nem lepett meg, hogy a bosszúállás, a "betartás" a másiknak mennyire nem hatékony módszer, még ha egyes esetekben jól is esik az embernek.

Figyelmeztet rá, hogy magunk is könnyen válhatunk seggfejekké. "A probléma megoldása légy, ne az okozója!" Ahogy arra is, hogy nyíltan szembeszállni a seggfejekkel kockázatos dolog, jobb, ha szövetségeseket gyűjtünk, mielőtt belefognánk. Jópofa technikákat mutat, pl. hogy vetítsük előre magunkat, egy nap, egy hét, egy hónap, egy év múlvára, és képzeljük el, hogy milyen jól megoldottuk a feladatot, milyen ügyesen elkerültük a seggfejet.

Számtalan példát lehetne még felsorolni, de egy biztos, hogy minden olvasó találhat benne jó módszereket a seggfejmentesítéshez.

Nagy dicséret illeti a fordítót, Szieberth Ádámot, nem lehetett könnyű dolga. Remek kifejezéseket, szavakat alkodott, mint pl. fogalmatlan (mikor valakinek gőze sincs erról, hogy seggfej), seggfejvakság, paszfej (passzív-agresszív seggfej), stb.

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm a kiadónak.

10/9,5

Charlie N. Holmberg: A mesternágus (A papírmágus 3. rész)

A végéhez érkezett hát a trilógia, és ami engem illet, nagyon vártam már a 3. részt. Olvastam ilyet is, olyat is, de lassan kezdem megtanulni, hogy nem szabad kizárólag mások véleményére hagyatkozni.

Ejtsünk hát akkor pár szót a zárókötetről is! Tényleg csak pár szót, mert spoiler nélkül kb. egy szót sem ejthetek róla. 

Ceony a mestervizsgájára készül, és Emery, hogy elkerülje az elfogultság látszatát, egy régi iskolatársához küldi a lányt, hogy ott készüljön fel a vizsgájára. Csakhogy Bailey mágus és Emery enyhe kifejezés, hogy nem kedvelték egymást, és hiába az eltelt évek, Bailey ellenszenve Emery iránt mit sem csökkent. 

Wtf? Értem én a célt, hogy Emery pártatlan vizsgáztatót szeretne, de Baileyt ha valaminek nem, akkor pártatlannak nem nevezném. Még ha nem is mondja ki nyíltan, mit gondol, undok és kiállhatatlan a lánnyal. És ha nem lenne elég a vizsgára készülés, Ceony rettenetes hírt hall.

Úgy döntöttem, nem bosszantom fel magam azon, hogy Ceony elől megint el akarnak titkolni mindent (nem tanultak az előző két kötet eseményeiből?), és a lány persze, minden figyelmeztetésre fittyet hányva, megint a saját szakállára kezd nyomozni. 

Igazuk van a kritikát megfogalmazóknak is, lehetett volna kidolgozottabb, elég rövidke, pár dolog ismétlődik, stb., de olvasás közben mindez egyáltalán nem érdekelt, csak sodródtam az eseményekkel, és élveztem minden percét. Nekem igazából nem volt különösebb hiányérzetem, az alig 220 oldal azt is jelenti, hogy semmi felesleges sincs benne, amit én részemről kimondottan előnynek tartottam. Ahogy a finom és nem tolakodó szerelmi szálat is, végre semmi szex, de mégis lehetett érezni a mély érzelmeket. 

A metsző bűbájok talán még az eddiginél is visszataszítóbbak voltak, ha lehet, és erős sötét tónust adtak a történethez, a különféle anyagmágiák bemutatása szerintem nagyon jól sikerült, de igazán sokat nem tudunk meg róluk, talán ezt lehetett volna jobban kifejteni, de talán majd a 4.(?) vagy spin off kötetben? Nem is tudom, most minek fog számítani. A tükrös rész volt talán megint a kedvencem, a hibás tükörben való közlekedés igazán plasztikusra sikeredett. 

A mestermágus vizsga izgalmas volt, és lezárás igen szépre és számomra meghatóra sikerült. Igen, így kell ezt, még a romantikát finnyákoló énem is elégedett volt vele.

A borító ezúttal is Sánta Kira munkája, én szerintem ez is gyönyörűséges, bár nekem az eredeti is tetszik. A fordítást Márton Zsófia jegyzi, ami szép, gördülékeny és jól olvasható.

Hibái ellenére nem adhatok kisebb pontszámot:

10/10