Keresés ebben a blogban

2016. október 6., csütörtök

The Hollow Crown 2. évad 2. rész: VI. Henrik 2. rész - a feliratkészítő szemszögéből

(Jó ég, el sem hiszem, hogy közel három hónapba telt elkészítenem a második rész feliratát. Nem akarok magyarázkodni, de sűrű időszak volt.)

Nos, ez a rész valamivel élvezetesebb is volt, mint az első, és a feliratkészítés is valamivel egyszerűbb feladatnak bizonyult, mivel javarészt a színdarab 3. részét követte. Azért csak javarészt, mert a 2. részből is vettek át egyes szövegeket, de szerencsére nem sokat. Volt azért néhány furcsaság, sajnos, folytatták az előző rész ugrálását (némiképp kisebb mértékben), más személyek szájába adtak sorokat, mint a színdarabban van, máshová helyezték, bekerültek sorok, amik sehol sincsenek az eredeti darabban, stb. Ami továbbra is nagyon zavart, hogy olyan emberek kaptak egy-két soros szöveget, akik szerepeltetése számomra teljesen indokolatlan volt. Pl. az Oxford nevű szereplő azon kívül, hogy a végén elbúcsúzik Warricktól, kb. jelentéktelen, vagy a Vernon nevű. Ők a színdarabban sokkal többet szerepelnek, mint itt. Ill. értelmetlen jelenetek sora. Egyik pillanatban még Somerset és Margit enyelegnek, utána meg valami csata közepén vagyunk. Kik és miért csatáznak? Ha valaki nem ismeri a történelmi eseményeket, azt hiszem, csak kapkodja a fejét. Továbbra sem tudok jobb szót, mint hogy ki van herélve WS munkája.

Ráadásul, amiről a sorozat viszont tényleg nem tehet, három Eduárd nevű szereplő van, ami nem kicsit zavaró és keverhető.

A történet ott folytatódik, ahol abbahagytuk, a rózsák háborújánál. Újabb rövid történelmi ismertető. Ez spoileres lehet, ami rettentő furcsán hangzik valós történelmi események tükrében, viszont úgy gondolom, aki csak ezt a sorozatot nézi, a felét sem fogja érteni, hogy mégis mi a fene folyik itt. Talán az angoloknak magától értetődő, de ezt kétlem.

Plantagenet Richárd, a trónra pályázó, köt egy egyezséget VI. Henrikkel, hogy amíg él, ő marad a király, de ha meghal, Richárd, vagy az ő utódai kapják a trónt. Ez nem kicsit hátrányos Henrik fiára, Eduárd hercegre nézve (egyes számú Eduárd), és ebbe a királyné, Margit nem is akar beletörődni, ezért háborúba kezd. Richárd elesik, de sajnos, mindhiába, mert Henrik veszít, és a Towerba kerül. Richárd legidősebb fiát koronázzák királlyá, IV. Eduárd néven. (kettes számú Eduárd) Egy rövid időre ugyan sikerül elűzni a trónról, és újra Henrik lesz a király, de hamarosan visszaveszi hatalmát. A darab végén megszületik fia, Eduárd (hármas számú Eduárd), aki majd V. Eduárd néven fog uralkodni. (VI. Henrik fia, Eduárd nem uralkodott.) 

Plantagenet Richárdnak négy fia szerepel a történetben (egyébként sokkal több gyereke volt, fiúk-lányok vegyesen): Eduárd (a későbbi IV. Eduárd), Edmund, György (később Clarance hercege) és Richárd (Gloucester hercege, majd III. Richárd).

Tehát a sorrend:
VI. Henrik
IV. Eduárd (Plantagenet Richárd fia)
VI. Henrik
IV. Eduárd
V. Eduárd (IV. Eduárd fia)

(évszámok a Wikipedián, ha valakit érdekel)

Igen ám, csakhogy van egy másik feltörekvő, trónra pályázó emberkénk, Plantagenet Richárd egyik fiatalabbik fia, (a még nem III.) Richárd. Tud még valaki követni? :D (Bár eleinte úgy tűnik, teljes mellszélességgel támogatja bátyját, hamarosan kiderül, hogy ez csak álca, a valódi terve a trón megszerzése, amiről a III. Richárd c. darab szól, ill. az évad 3. része fog szólni.)

Nos, körülbelül ezek azok a történelmi események, amik a valóságban és a színdarabban is egybeesnek. Természesetesen a darabban sok a költői túlzás, az események ilyen-olyan megváltoztatása, de azért nagyjából korhűnek mondható.

No, de milyen volt ez a rész a fentieken túl? Azt hiszem, továbbra is a legnagyobb bajom a színészi alakításokkal van. Egy kivétellel nincs köztük maradandó, vagyis, ha van is, az inkább negatív értelemben. VI. Henrik semmivel sem lett jobb, mintha köpné a szavakat, egyedül abban a jelenetben jó, mikor egy szál izében, valami bugyogószerűségben kószál a mezőn, mint elűzött király. A fiát alakító színész meg abban a pár sorban, amit elmond, olyan, mintha épp most járt volna a logopédusnál, de még nem sikerült elsajátítani a gyakorlatokat, ezért nehezére esik minden szó kimondása. Parancsoló és hercegi akar lenni a túlhangsúlyozott beszéddel, de egyszerűen csak siralmas lett. Anyja, Margit pedig valami egészen elborzasztó, van olyan jelenet, ahol rikácsol, van, ahol hisztizik, de sajnos, olyan nincs, ahol hiteles lenne.

Egyetlen valakit kell kiemelnem, és azt hiszem, nem meglepő, Benedict Cumberbatchet. Hihetően hozza az apját, majd bátyját támogató rokont, és el is hinnénk, ha nem tudnánk, mi lesz a folytatás. A monológ az epizód végén, amiben elmeséli nekünk, nézőknek, hogyan akar a trónra kerülni, majdnem felér a II. Richárd trónfosztási jelenetével. A legvégén pedig, amikor megfogja a kisbaba Eduárd herceget, és kinéz a nézőkre, hátborzongató. Mindannyian tudjuk, hogy mire készül, és hogy a bátyja jobban tenné, ha nem bízna meg benne. Ő az, aki miatt érdemes volt végignézni, és aki miatt érdemes maradni a 3. részre.

A látványosságra most sem lehet panasz, talán túl vulgáris is volt, főleg a csatajeleneteknél. Itt voltak jól összeszedett részek, de egészében sajnos, a rendezés sok helyen keszekusza, logikátlan, és a forgatókönyvíró sem volt a helyzet magaslatán.

Az előző részre 7-est adtam, talán kissé meggondolatlanul, mert most többet kellene adnom, de ez messze van a 8-tól. Legyen akkor:

10/7,5




2016. szeptember 27., kedd

Virág Emília: Boszorkányszelídítő

A Sárkánycsalogató után azt mondtam, Virág Emília bármit is írjon, én vevő leszek rá. Akkor még fogalmam sem volt, hogy ez alig néhány hónap után teljesül, és a kezembe vehetem a Boszorkányszelídítőt, ami szorosan véve nem az első kötet folytatása, de ugyanabban a világban játszódik, a hetedik királyságban meg Budapesten. Bár apró utalások vannak, amiket érdekes volt felfedezni. (Ezekről a királyságokról csak nekem jut eszembe A tizedik királyság című sorozat?)

A történet főhőse ezúttal Adri (külön köszönet a normálisan megírt női főhősért!), aki egy szép napon véletlenül "likat" nyit a szobája padlóján, és legnagyobb döbbenetére kiderül, hogy a lik nem az alatta lakó Géza lakásába vezet, hanem egy másik világba, ahonnan morcos törpék jönnek át, és az ellopott aranyukat keresik a lányon. Ez már így is elég aggasztóan hangzik, azt hiszem, ha ilyesmi történne egy hétköznapi emberrel, erősen megkérdőjelezné saját épelméjűségét, de ez még csak a kezdet. A csöppet sem barátságos manók után megjelenik egy boszorkány, Berzence (nem összekeverendő a helységnévvel), mindenféle rendű és rangú lidércek, és a félelmetes Belezár, egy főlidérc, aki nem más, mint a lidérckirály fia. Sanyiról, Adri barátjáról meg kiderül, hogy nem az, akinek (aminek?) látszik.

A történet olyan mozgalmas, hogy alig tudtam követni, és annyi esemény van benne, hogy a felénél járva kitett volna egy külön könyvet, és akkor még hátra volt a java!

Ebben a könyvben kevesebb volt a népmesei elem, de azért maradt. Pl. az ellopott Nap, aminek fontos szerepe lesz. Nagyon nehéz volt elképzelnem egy világot, ahol örökké vaksötét van, a nappal játszódó jeleneteket önkéntelenül is fényesnek képzeltem. Viszont az, hogy amikor nyitva van a szemed, és mégsem látsz semmit, eszembe juttatott egy gyerekkori emléket. A nagyszüleim egy faluban laktak, a legutolsó utcában, ahol a 70-es években még nem volt közvilágítás (és kútról húztuk a vizet). Mikor néha ott aludtunk, előfordult, hogy éjjel felébredtem, kinyitottam a szemem, de semmi sem történt, ugyanolyan sötét volt minden. Hiába vártam, hogy majd a szemem hozzászokik a sötéthez, és jobb lesz, nem így lett. Nos, ilyen lehet egy Nap nélküli világban élni. Hátborzongató gondolat, szerintem bele lehetne őrülni. 

Tetszett, hogy ismét van karakterfejlődés, hogy változnak és javulnak a szereplők, hogy nem mindenki fekete-fehér, hanem jóval árnyaltabb. Érdekes volt a lidércek leírása, bár megint néhol elvesztettem a fonalat.

Érdekes, hogy a Sárkánycsalogató borítója velem ellentétben sokaknak tetszett. A Boszorkányszelídítő borítója pedig többeknek nem jött be, de nekem semmi bajom vele. Közelebbről megnézve több van rajta, mint ami elsőre látszik, érdemes felfedezni!

Amit hiányoltam, az a humor. Volt benne, de jóval többet is el bírtam volna viselni. Jó hír a rajongóknak, hogy készül a harmadik kötet, amiben az írónő összeereszti a két könyv szereplőit. Alig várom, hogy ebből mi fog kisülni!

Érdemes követni Virág Emília fb-oldalát, mert érdekességeket tudhatunk meg, sőt nemrég extrákat is közölt, egy Hollusról szóló kis "kiegészítés" formájában.

Kiderült az is, hogy pl. ilyen zenét hallgat. (Ez azért sok mindent megmagyaráz.)




Nekem ettől kb. 3 másodperc alatt kezdett kifolyni az agyam, szóval én inkább ezt hallgattam olvasás közben (főleg a harci jeleneteknél passzolt)



Az olvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

2016. szeptember 23., péntek

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei 1.) - Zanza

Valami olyasmivel akartam kezdeni, hogy tyű, a kirelejzumát, kapjátok elő ezt a könyvet a stelázsiból, és uccu, olvassátok, mert nagyon komilfó! De aztán úgy döntöttem, ez túl olcsó poén lenne.

Ritka, mikor szinte mindenhol csak jót lehet olvasni egy könyvről, nekem az ilyen egyből gyanús lesz, de mivel az író Gergő-sorozatát nagyon szerettem, látatlanban bizalmat szavaztam neki, és nem is csalódtam. Ez a sorozat felnőtteknek íródott, és egy nyomozásról szól, pontosabban annak az első részéről, merthogy a történet nem záródik le a könyv végén, hanem kapunk egy jókora függővéget. Jómagam csak hüledeztem, nem akartam hinni a szememnek, hogy itt van vége?

Amit nagyon szerettem a könyvben, az a korszak leírása és a hangulat volt. A történet egyik része 1896-ban, a másik 1900-ban játszódik. Gyerekkoromban nagyon szerettem a 20-30-as évek magyar filmjeit (Kabos Gyula, Jávor Pál, stb.), és a szüleimnek volt egy pár hónapnyi Tolnai Világlapja egybekötve 1933-ból, amit imádtam lapozgatni, nézegettem a hirdetéseket, elolvastam a híreket, stb. Egyik kedvenc korszakom, szeretem a ruhákat, a zenét, és így tovább. Tudom, ez jó pár évtizeddel később volt, a könyv mégis valahogy ezt a korszakot idézte fel bennem.

A milleniumi ünnepségekkel kezdünk, erről meg eszembe jutott a Szeressétek Ódor Emíliát c. film, ami ebben a korszakban játszódik, és ami valamikor nagyon tetszett. Szóval a hangulat megvolt bennem, és a könyv kellemes emlékeket ébresztett. A történetre sem lehet semmi panaszom, sodornak az események, egy percig sem unatkoztam. Egy bajom volt csak, a régies vagy inkább régieskedő nyelvezet, ezt akartam némiképp parodisztikusan felidézni az első mondatban. Engem többször kizökkentett, és kimondottan zavar, ha folyton lábjegyzetet kell olvasnom. Nekem szerencsére az író időnként elfeledkezett erről a stílusról, és olyankor zavaró körülmények nélkül tudtam belemerülni Hangay Emília és Ambrózy báró kalandjaiba.

Kiemelném a borítót, amit igazán szépségesre sikerült, és passzol a kötet hangulatához.

Mindenképp maradok a következő részekre.

10/9

Robert Galbraith: Gonosz pálya (Cormoran Strike-sorozat 3.) - Zanza

Ó, szent ég, én azt hittem, rég megírtam a könyvről a posztot, és egyik nap esett le, hogy mégsem...

Ismét csak azért írok róla, mert egy sorozat része, amúgy nem nagyon szeretném boncolgatni.

Az író(nő) erős érzelmeket kiváltó témát feszeget ebben a könyvben, molesztálás, gyerekmolesztálás, nemi erőszak. Olvasás közben nem egyszer szorult ökölbe a kezem és össze a gyomrom, ami nemcsak a felkavaró tartalomnak volt köszönhető, hanem annak is, hogy ezúttal bepillantást kaphatunk a gyilkos fejébe, és ez a bepillantás minden volt, csak kellemes nem. Sajnos, Galbraith meglépett egy olyat is az egyik főszereplő életében, ami ugyan illett a témába, de szerintem nem volt rá semmi szükség. Igaz, hogy a karakterfejlődésben használható volt, de mégis úgy érzem, tökéletesen meglett volna a történet nélküle.

Még többet tudunk meg Strike múltjáról, ill. a nyomozó és Robin kapcsolata is eljut egy bizonyos pontra, amiről többet spoilerezés nélkül nem mondhatok. Amúgy is a kötet végén lógva hagyták az egészet.

A történet maga minden borzalma ellenére lekötött, a gyilkost nem találtam ki, bár nem is nagyon akartam, hagytam magam sodorni az eseményekkel.

Olvasás közben elgondolkodtam azon, hogy az írók vajon hogyan képesek ennyi szörnyűséget írni? Hogy tudta magát a gyilkos fejébe képzelni, és leírni, mit gondolt, mit érzett?

A címről annyit, hogy nem tartom túl szerencsésnek, bár már tudom, hogy miért az lett, és bár nem tudnék hirtelen jobbat mondani, mégis úgy érzem, lehetett volna ennél frapánsabbat is kitalálni.

A fordítás megfelelő színvonalú volt, egy dolog zavart, a gyilkos gyakran használja a "megcsinál" szót a "megöl" megfelelőjeként. És igen, az angolban a "do" többek között ezt is jelenti, de még sosem hallottam a magyarban így használni.

A borító szerencsére passzol a sorozatba és a könyv hangulatához is.

10/9

2016. szeptember 2., péntek

Sorozat (nem?) ajánló: többekről röviden

Két olyan sorozatról essék szó, amik nagyon nem jöttek be. 

The Last Kingdom

Az egyik olyan sorozatfeliratom volt, amivel rengeteget szenvedtem, ha nem lenne az fránya Tücsök Tihamér (a lelkiismeretem), simán félbehagytam volna. Nem tetszett, kicsit sem. Matthew Macfadyen, aki miatt elkezdtem, alig szerepelt benne. Ez még nem lett volna akkora baj, ha a sorozat többi része jó lett volna, de nem volt. Jó, nekem nem tetszett. Bár már megtanultam, hogy nem szabad(na) a könyveket összehasonlítani a belőlük készült sorozattal-filmmel, de azt hiszem, egy könyvmoly sem tudja függetleníteni magát ettől.

Sajnos, igen valószínű, hogy a könyvsorozatot nem folytatom, de ezúttal is bejött a papírforma, hogy a könyv jobb, mint a sorozat. Uhtred a könyvekben (abban a kettőben, amit elolvastam...) sem túl szimpatikus, de jó harcos, és tudja a hibáit. Ezzel szemben a sorozatban egy beképzelt seggfej. A többiek meg nem igazán maradtak meg a fejemben, talán csak annyi, hogy egy szép nő sincs benne. Nem mintha ez annyira lényeges szempont lenne, de feltűnő volt. (Talán Iseult nevezhető kivételnek.)

A készülő 2. évad fordítását lemondtam, de elég valószínű, hogy nézőként sem maradok.

Pozitívum, hogy hazánkban forgatták, és Beocca atya és Alfréd szimpatikusabbak voltak, mint a könyvekben.

10/6

The Night Manager

Nem szeretnék sok szót vesztegetni rá. Majdnem olyan unalmas, keszekusza, és érthetetlen volt, mint a könyv. Talán az utolsó rész volt kicsit pörgősebb, érdekesebb. Hugh Laurie zseniális színész, ő legalább kihozta a szerepből, amit lehetett. Tom Hiddleston színészi alakításai egyre kevésbé tetszenek, már a Coriolanusban sem győzött meg, és azóta ez csak romlott. Hol van Hal herceg és V. Henrik? Egyik konzum alakítás a másik után. Pine nem volt szerethető a könyvben, és nem lett az a sorozatban sem. A Jedet alakító színésznő egy csöppet sem szép, pedig ez lenne az egyik legfontosabb tulajdonsága. Nem értem, hogy miért lett Burr nő.

Áldom az eszemet, hogy időben lemondtam a fordítását, gyűlöltem volna. Állítólag terveznek egy új évadot a főszereplőkkel, de mivel a regény lezárt, nem annak a folytatása lesz. Részemről nem érdekel.

10/3



2016. augusztus 28., vasárnap

Jodi Picoult-Samantha van Leer: Lapról lapra

Mikor befejeztem a szerzőpáros (anya és lánya) Sorok között c. regényét, nem volt hiányérzetem, a történet lezártnak tűnt, kerek egész volt. Fogalmam sem volt róla, hogy van folytatása, de annál jobban megörültem, mikor kiderült, hogy egy trilógiáról van szó. (Ill. azt hittem, hogy trilógia, de nem látom, hogy lenne 3. rész.) Ugyanakkor kicsit aggódni is kezdtem, mert nehezen tudtam elképzelni, hogyan lehet folytatni az eredeti alapötletet. Kár volt aggódni, mert szuperül oldották meg, tele ötlettel és izgalommal. Az Atheneaum Kiadó pedig alig néhány hónappal az első rész után, villámsebesen el is hozta nekünk a folytatást.

Figyelem! Ez a poszt spoileres lehet azok számára, akik nem olvasták az első részt!

Olivér tehát kiszabadult a mesekönyvből, és jöhetne Delilával a boldogan éltek, amíg... Azonban egy mesehősnek, aki nem ismeri a való világot, minden ismeretlen, és még egy egyszerű út az iskolabuszon is váratlan veszélyeket rejt. Be kell illeszkedni az iskolába, és nem utolsósorban el kell hitetni Edgar édesanyjával, hogy Olivér - Edgar. Ez gyakran szült vicces helyzeteket meg kellemetleneket is, igazán tetszett ez a rész. A kamaszok problémái engem nem annyira érintettek meg, de egy hasonló korú olvasó egészen biztosan sokkal jobban bele tudja magát élni a helyzetbe.

A könyv első felére ismét azokat a szavakat tudnám használni, mint az első részre, üde, bájos, friss. A második fele azonban sokat komolyodik, és olyan témák is előkerülnek, mint halál, gyász, betegség, elválás. A végére megint szépen elrendeződnek a dolgok, és lezárul a történet (mondjuk, egy szál kivételével). Megint csak nehéz elképzelni, hogyan tudják folytatni a 3. részben, de most már biztosan tudom, hogy jó lesz.

Babits Péter fordítása ugyanolyan jó lett, mint az első részben, szép és gördülékeny. 

A várható megjelenés holnap, aug. 29., én egy kiadói pdf-et olvastam, és ha a nyomtatott könyv is olyan marad, a kivitelezés ismét csodálatosnak ígérkezik. Egy picit változik az elrendezés, mivel a fejezetek elején van egy-egy fekete-fehér képecske, nem a lapok szélén. Újra három nézőpontot kapunk, Deliláét, Olivérét és a mese helyett ezúttal Edgarét, újra csak különböző színekkel nyomtatva. Van még más érdekesség is, de nem szeretnék mindent előre elárulni.

Annak ellenére, hogy korom alapján nem én vagyok a célközönség, nagyon jól szórakoztam, talán még jobban, mint az első rész esetében, mivel a könyv 2. fele komoly témákat boncolgatott, de azért nem olyan véresen komolyan, amitől az ember legszívesebben felvagdalná az ereit. Még a romantikus részek is tetszettek (amik egyébként idegesíteni szoktak a ya-kban), nem éreztem őket túl nyálasnak vagy életszerűtlennek, és sikerült elkerülni, hogy beleragadjanak a szerelmi háromszög csapdájába (ami szintén elég bosszantó tud lenni). A humor, a báj és a komolyság számomra megfelelő elegyét kaptam. Jöhet a zárókötet!

10/9,5

Az előolvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

(Ez az egyik külföldi borító, szerintem nagyon szép, de a magyar is igazán klassz lett.)




2016. augusztus 18., csütörtök

Újabb hard (day's) night

Három órát aludtam. Alig bírom nyitva tartani a szemem, pedig ittam kávét, noha nem szeretem.

Majdnem napra pontosan az előző kemény éjszakáról szóló bejegyzésem után íme, egy másik. Nem állítom, hogy az elmúlt két évben minden éjszakát nyugodtan végigaludtam, de azért ez most rosszabb volt, mint szokott. 

Hajnal egy óra. Vad kutyaugatásra ébredek. Már az előző két éjszaka is a fél falu kutyái majd megőrültek valami kóbor kutya miatt, de ez most más. A mi két kutyánk ugat, méghozzá olyan ádáz dühvel, ami nem holmi elcsatangolt jószágnak tudható be. Kitámolygok, hogy megnézzem, mi a baj, Közben nagyfiam és férjem is felriadnak, egyedül a kisebbik alszik tovább, nem is értem, hogy képes rá ebben a ricsajban.

Hát persze, a szomszéd már megint részeg. Alkoholista, kb. 70 éves, olyan, mint a halál, de még mindig bírja. Most nincs egyedül, ketten ordítoznak a teraszon, de nem ismerem fel, ki a másik. Megy a k... anyázás, meg valami lábtörlőszerűséget csapkodnak a terasz korlátjának, gőzöm sincs, miért, részegektől ne várjunk logikát. Tanakodunk egy darabig, hogy mi legyen, de közben a két jószág olyan veszettül ugat, hogy azt sem értjük, mit mondunk egymásnak. Valamit tenni kéne, mert felverik a fél falut, ha már eddigre nem történt meg. Elvnni őket a kerítéstől képtelenség.

A 10 éves Joe, németjuhász-keverék lány (igen, lány és Joe, ne is kérdezzétek!) nagyon utálja a részegeket, a kicsi, az egyéves beagle, Chase meg azt csinálja, amit a nagy. Kórusban üvöltenek. Végül felszívom magam, és átrobogok a szomszédba úgy, pizsamában, ahogy vagyok. A teraszon fekszik valaki, akiről kis nézegetés után rájövök, hogy nem a szomszéd. A bejárati ajtó csukva, úgy tűnik, őt valahogy be tudta vinni a családja. Nem értem, miért nem csináltak valamit. Meddig akarták hallgatni az ordibálást meg a kutyaugatást? Ott is van három kiskorú gyerek, azok hogy aludtak?

Szólongatom a földön fekvőt, akiről kiderül, hogy nő, és hamarosan rá is jövök, hogy kicsoda. Próbálom szép szóval kérni, hogy menjen haza. (Na jó, kissé idegesen.) Úgy tűnik, hajlik rá, valahogy letántorog a lépcsőn, elindul az utcán olyan kilengésekkel, hogy az úttest közepén köt ki, de a kapunknál lecövekel.

- Tudod, mit? Nem megyek haza.

Bakker! A két kutya most már a kaput támadja, a fiam végül is dönt, és kihívja a rendőrséget. Közben átjön a szomszédasszony partvissal, mert azt hiszi, kóbor kutya miatt van az egész. Elmagyarázzuk, hogy nem, és hogy már intézkedtünk. Pár perc bámészkodás után hazamegy. Hol van már a rendőrség? Joe-t valahogy lecsendesítem, de Chase nem hallgat el.

Közben ilyen értelmes párbeszédeket folytatunk:

- Tudod, mi vagy te? - mondja nekem.

- Tudom, álmos.

- Az!

A nő, nevezzük Arankának, vérszemet kap, és elkövet egy hatalmas hibát, Közvetlenül a a kerítés elé áll, és onnan ingerli a kutyákat. Ha nem lenne a kerítés, Joe széttépné. Felé kap, elkapja a pólóját, mindennyian egyszerre ugrunk oda, de szerencsére kicsi a rés a lécek között, megharapni nem tudja. Aranka azonba megijed, hátratántorodik, és hátraesik az úttestre. Basszus, ez nem igaz, csak most ne jöjjön autó! Aranka kiterülve a földön, hozányúlni nem merünk. Végre, óráknak tűnő percek után befut a rendőrautó. Nem irigylem a két rendőrt. Szép kis munka, részegekkel huzakodni az éjszaka közepén. Férjem elmagyarázza a helyzetet, ők pedig megpróbálják kiszedni Arankából az adatait.

Kínomban hisztérikus nevetésben török ki, mikor megkérdezik tőle, hogy fogyasztott-e alkoholt. Kiderül, hogy nem ez az első alkalom, a rendőrök ismerik, mint a rossz pénzt. "Ja, aki ott lakik a kanyarban." Kihívják a mentőket, és lassan lezárul a másfél órás történet. Gondolatban megsajnálom a mentősöket meg a kórházat. Na, ott se dolgoznék szívesen. Aranka búcsúzóul még visszaint a férjemnek, mikor beteszik a mentőbe. Mutatóujjával megfenyegeti, és hozáteszi: Köszi!

Még mondja valaki, hogy falun nem izgalmas az élet!

Mire visszamászom az ágyamba, kb. 3 óra van, de még fél 4-kor sem tudok elaludni. Már nincs bennem düh, csak szánalom, hogy hogyan kerülhet egy ember ilyen méltatlan helyzetbe.