Nemrég a Kérdezz-felelek díj kapcsán Shakespeare-t jelöltem meg első helyen három íróból, akiktől szívesen kérdeznék valamit, és a kedvenc szerzőim listáján is ez a zseniális író áll a dobogó felső fokán.
Ha egyáltalán ő írta a neve alatt megjelent műveket. Mindenféle feltételezések kaptak lábra már korábban is, miszerint Kit Marlowe, netán Sir Walter Raleigh rejtőzött a Shakespeare név mögött. E film szerint pedig Edward De Vere-nek, Oxford grófjának köszönhetjük a 37 színdarabot, számos szonettet, és egyéb költeményeket. Mielőtt valaki záptojással és pardicsommal dobálna meg a spoiler miatt, megnyugtathatok mindenkit, hogy ez a film első perceiben kiderül, hisz az egész alkotás erre épül, és pl. az IMDb oldalán is ez az ismertető lényege.
Jómagam nem szeretem az ilyen szenzációs leleplezéseket, a deheroizálást, így kissé "savanyú a szőlő"- szájízzel kezdtem a filmbe, mely szerint az, akit William Shakespeare-ként ismerünk, csaló. De el kell ismernem, hogy a film jó, sőt nagyon jó, úgyhogy megpróbáltam elvonatkoztatni az alapötlettől, és magára a cselekményre koncentrálni.
Ez korántsem olyan egyszerű feladat, mint aminek látszik, a film szerkezete bonyolult, rengeteg a szereplő, az első félidőben arra próbáltam meg rájönni, hogy ki kicsoda. Ugrál az időben, ami ráadásul nem is egyértelmű az elején. Én mindössze kétszer láttam kiírni, hogy öt évvel, meg negyven évvel ezelőtt, ebből a másodikat csak angolul. Hosszú percekbe telt, mire rájöttem, hogy kinek ki a fiatalkori, ill. az idősebbkori megfelelője. Mikor azonban összeállt a kép, már csak csodálattal tudtam adózni a történetszövésnek, a rendezésnek, a szereplőknek, stb.
A film kerettel kezdődik, amiben egy újabb keret van, aztán több cselekményszál, ami nem könnyíti meg a néző dolgát (sebaj, legalább megdolgoztatta az agytekervényeimet), de a végére minden összeáll, kiderül, és szépen lezáródik.
Jó kis történelmi hátteret kapunk I. Erzsébetről, a szűz királynőről is, aminek egy része szerintem a képzelet műve. Bár már életében is felröppentek feltételezések arról, hogy nem annyira élt szűzies életet (egyik szeretőjének Sir Francis Drake-et tartották, őfelsége kalózát), és hogy nem egy fattyút szült. Ha igaz is volt, a bizonyítékokat gondosan eltüntették, és a királynő addig halogatta a döntést, hogy végül az lett a trónja örököse, akit legkevésbé akart, a skótok királynőjének, Máriának a fia, I. Jakab.
Sosem gondoltam bele abba, hogy akkoriban (mint néha most is) az irodalmi alkotások politikai célokat is szolgáltak. Nem tudom, hogy csak a rendező-forgatókönyvíró fantáziájának szüleménye-e, de e film szerint pl. a Hamlet Poloniusa a kor befolyásos politikusát, William Cecilt jelképezte. Ő többek között Erzsébet főtanácsadója volt. Az, hogy a darabban legyilkolják, kifejezte Edwardon kívül (akinek a nevelőapja volt) a nép róla alkotott véleményét is, és felért egy lázadással.
A púpos III. Richárd pedig Cecil fiát, a testi hibás Robertet jelentette, aki szintén fényes politikai karriert futott be Erzsébet és Jakab alatt. Ezek szerint ő sem lehetett valami népszerű figura.
A filmnek remek szereplőgárdája van, örömmel fedeztem fel, igaz, pici szerepben Derek Jacobit. A főszereplők között ott van Rhys Ifans, aki eddig volt már Xenophilius Lovegood, Hook kapitány (kétszer is), és ebben a filmben is kiemelkedőt nyújtott. Fiatalkori énjét Jamie Campbell Bower játssza, akit eddig egyáltalán nem kedveltem. Bár most színészileg meggyőzőbb alakítást nyújott, mint pl. Artúr királyként, de még mindig nem tudom, hogy lesz ebből a nyüzüge alakból izmos, bocsánat, szálkás izomzatú Jace. Vanessa Redgrave pedig maga az idősebb Erzsébet királynő (szándékosan nem mondom, hogy öreg). Arra meg a remek maszknak köszönhetően rá sem jöttem, hogy David Thewliss volt William Cecil. (Nicsak, mennyi Harry Potter szereplő.)
Ezúttal a szokásosnál is jobban örültem a szinkronnak, mivel a történet is bonyolult, a nyelvezet sem könnyű, így eredetiben nem biztos, hogy rendesen tudtam volna követni. Ami zavart kicsit, hogy a Shakespeare(?)-idézetek közül nem mindig az ismertebb fordítás került bele. Pl. a III. Richárd híres kezdőszavai ("York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át") teljesen másképp hangzottak. De igazán kitűnő szinkronhangokat sikerült összeválogatniuk.
A pontozáson sokat gondolkodtam, a deheroizálás miatt levonok egy kicsit, még akkor is, ha lehet benne valami, az első "félidő" kesze-kuszasága is ront rajra valamicskét, és sajnos a végén belevettek egy kis ödipuszi vérfertőzést. Bár csak érintőlegesen, de engem zavart, és teljesen feleslegesnek éreztem. Kár érte. Így végül:
10/8,5
A film kerettel kezdődik, amiben egy újabb keret van, aztán több cselekményszál, ami nem könnyíti meg a néző dolgát (sebaj, legalább megdolgoztatta az agytekervényeimet), de a végére minden összeáll, kiderül, és szépen lezáródik.
Jó kis történelmi hátteret kapunk I. Erzsébetről, a szűz királynőről is, aminek egy része szerintem a képzelet műve. Bár már életében is felröppentek feltételezések arról, hogy nem annyira élt szűzies életet (egyik szeretőjének Sir Francis Drake-et tartották, őfelsége kalózát), és hogy nem egy fattyút szült. Ha igaz is volt, a bizonyítékokat gondosan eltüntették, és a királynő addig halogatta a döntést, hogy végül az lett a trónja örököse, akit legkevésbé akart, a skótok királynőjének, Máriának a fia, I. Jakab.
Sosem gondoltam bele abba, hogy akkoriban (mint néha most is) az irodalmi alkotások politikai célokat is szolgáltak. Nem tudom, hogy csak a rendező-forgatókönyvíró fantáziájának szüleménye-e, de e film szerint pl. a Hamlet Poloniusa a kor befolyásos politikusát, William Cecilt jelképezte. Ő többek között Erzsébet főtanácsadója volt. Az, hogy a darabban legyilkolják, kifejezte Edwardon kívül (akinek a nevelőapja volt) a nép róla alkotott véleményét is, és felért egy lázadással.
A púpos III. Richárd pedig Cecil fiát, a testi hibás Robertet jelentette, aki szintén fényes politikai karriert futott be Erzsébet és Jakab alatt. Ezek szerint ő sem lehetett valami népszerű figura.
A filmnek remek szereplőgárdája van, örömmel fedeztem fel, igaz, pici szerepben Derek Jacobit. A főszereplők között ott van Rhys Ifans, aki eddig volt már Xenophilius Lovegood, Hook kapitány (kétszer is), és ebben a filmben is kiemelkedőt nyújtott. Fiatalkori énjét Jamie Campbell Bower játssza, akit eddig egyáltalán nem kedveltem. Bár most színészileg meggyőzőbb alakítást nyújott, mint pl. Artúr királyként, de még mindig nem tudom, hogy lesz ebből a nyüzüge alakból izmos, bocsánat, szálkás izomzatú Jace. Vanessa Redgrave pedig maga az idősebb Erzsébet királynő (szándékosan nem mondom, hogy öreg). Arra meg a remek maszknak köszönhetően rá sem jöttem, hogy David Thewliss volt William Cecil. (Nicsak, mennyi Harry Potter szereplő.)
Ezúttal a szokásosnál is jobban örültem a szinkronnak, mivel a történet is bonyolult, a nyelvezet sem könnyű, így eredetiben nem biztos, hogy rendesen tudtam volna követni. Ami zavart kicsit, hogy a Shakespeare(?)-idézetek közül nem mindig az ismertebb fordítás került bele. Pl. a III. Richárd híres kezdőszavai ("York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át") teljesen másképp hangzottak. De igazán kitűnő szinkronhangokat sikerült összeválogatniuk.
A pontozáson sokat gondolkodtam, a deheroizálás miatt levonok egy kicsit, még akkor is, ha lehet benne valami, az első "félidő" kesze-kuszasága is ront rajra valamicskét, és sajnos a végén belevettek egy kis ödipuszi vérfertőzést. Bár csak érintőlegesen, de engem zavart, és teljesen feleslegesnek éreztem. Kár érte. Így végül:
10/8,5
Mint megtudtam, Kapolcson kétféle előadás volt, egy gyerek és egy felnőtt, de a honlapjukon más tematikák is szerepelnek. Mi, a velünk levő 9 éves miatt a gyerekelőadást néztük meg. Elhelyezkedtünk a földön néhány párnára, de mivel az egész műsor a fejünk felett zajlott, praktikusabbnak tűnt hanyatt feküdni.
Egy tündér és egy manó ismertettek meg bennünket a Naprendszerrel, később csatlakozott hozzájuk egy űrlény is. Az előadás látványos volt, könnyen emészthető és érthető.