Gaura Ágnes: Túlontúl

(Azt hiszem, soha többé nem leszek képes úgy tekinteni Tündér Ilona és Árgyélus királyfi meséjére, mint eddig...)

Fülszöveg: Mindig az Ördög győz – tartja a mondás Tündérföldön is, ami a mesés Erdélytől a rejtélyes Csallóközig Nagy-Magyarország árnyékvilágaként rejtőzik az ismert valóság mögött. Egykor erős és örökkévaló birodalom volt, de egy bűverejű szerelem feldúlta ember és tündér szövetségét, és az Ördög véghezvitte a lehetetlent: áthatolhatatlan Árokkal kettészakította, ami egynek rendeltetett. Hatalmát egy tiltott csóknak köszönhette, és átkát csakis egy újabb csók törhetné meg – ám a szerelmesek évszázados álomba dermedtek a birodalom két végében, és azóta sem akadt senki, aki át tudott volna kelni az Árkon, hogy segítsen egymásra találniuk.

A megváltó csók egy nap mégis kiszabadul Tündérföldről, útra indul egy utazókönyv segítségével, és végül a Budapesten élő Liliomig jut – ám a tündérmeséken nevelkedett lány nem is sejti, hogy Tündérország sorsa összefonódott az övével. Az utazókönyv varázsa az ő korántsem mesés életét is felborítja, így kettős feladat vár rá: ahhoz, hogy felismerje a mágikus világ sugallatait, neki is meg kell találnia az igaz szerelmet.

A kultikus Boriverzum-sorozat alkotója, Gaura Ágnes ezúttal a magyar tündérmesék világába vezeti olvasóit – a somorjai templomon is túl, az Aranyerdőn, Ezüsterdőn és Rézerdőn át egészen a Csörsz-árok legendájának varázslatos újraértelmezéséig.

A borítóról már mutattam képeket pár hete, és a beleolvasó után nem volt kétséges, hogy ezt a könyvet olvasni akarom. (Sőt, már előtte sem, a Bori-kötetek után látatlanban bizalmat szavaztam ennek a könyvnek is.)

Amikor a kezembe vettem, az első gondolatom azt volt, hogy milyen kicsi. Na, nem épp vastagságra, mert picivel több mint 600 oldal, hanem hosszúság és szélesség tekintetében. De amikor elkezdtem olvasni, rájöttem, ez mekkora előny. A kötet épp kézre áll, kényelmesen lapozható, nem esik szét, nem kell megtörni a gerincét, a 600 oldal ellenére könnyű, nem szakad le az ember karja, egy álom olvasni ilyen szempontból - is. (Zárójelben jegyzem meg, ha lehet így is, akkor miért nem mindegyik könyv ilyen? Miért kell 4-500 oldalas könyveknek féltégláknak lenniük, amit lapozni is alig merek, stb.?)

De más szempontból is illik a könyvre az "álom" kifejezés, jelentős szerepet kapnak benne az álmok. Én hiszek benne, hogy álmunkban olyan helyeken is járunk, ahová ébren nem jutunk el, hogy pl. elhunyt szeretteinkkel találkozhatunk, ezért ez a rész nagyon megfogott.

A borítóról már írtam, most újra megcsodáltam, immár élőben, de elsőre nem vettem észre újat rajta, amíg fel nem bukkan a könyvben egy bizonyos festmény, aminek hatására más szemmel kezdtem nézni, mígnem én is felfedeztem (vagy felfedezni véltem) csőrt, karmokat, egy női alakot... Volt, amit nem találtam meg, de nem árulom el, hogy mit, legyen a kedves olvasónak is meglepetés. 

Kovács Péter a borítón kívül belső - fekete-fehér - illusztrációkat is készített, szám szerint éppen hetet. A szám nyilván nem véletlen. Nekem legjobban a manós tetszett. Azt hiszem, már ennyiből is látszik, milyen igényes kötettel van dolgunk, ezenkívül a fejezetcímek betűtípusa is jelzi a kiemelt gondoskodást.

Rendkívül érdekes volt az a sok információ, tény és adat, ami a könyvben fellelhető a Csallóközi mesékről, tündérmesékről. Látszik, hogy a szerző hatalmas energiákat ölt bele a kutatásba. Tőle magától tudom, hogy a könyvben említett mesék mind létezőek (sokat természetesen én is ismerek, de nem mindet), az már más kérdés, persze, hogy utána mihez kezdett velük. A Rapsoné nevű tündér sok más helyen Rapsonné néven szerepel (egy mondat erejéig említették pl. az Ármány és kézfogóban, amit épp nemrég fejeztem be), de ilyen említése is van, és ő úgy döntött, ezt a változatot használja, ami megvallom, nekem jobban is tetszik, mivel két n-nel olyan hatása van, mintha valakinek a neje lenne.

Liliomot nagyon megkedveltem, bár egyáltalán nem volt könnyű eset, előítéletes is, meg gondjai vannak a döntéshozatallal, de talpraesett és bátor. A három férfi közül kettő gyanús volt, hogy ún. cserélt vagy váltott gyerek, de nem tudtam eldönteni, vajon melyikük az. Gyanítottam, hogy az írónő valamilyen módon át fog vágni, ami így is lett, meg nem is. (A bíró okos lánya c. mesének elég nagy szerepe volt a könyvben.) Én ugyan nem azt a férfit választottam volna, akit Liliom, de épp nemrég írtam le, hogy olvasó ne sértődjön meg azon, ahogy az író megírja a könyvét, szóval elfogadtam. Végül is az a lényeg, hogy Liliom boldog legyen, nem? 

A történet eleinte lassabban halad, szépen megismerkedünk Liliom életével és Tündérország helyzetével, hogy aztán a Bori köteteknél megszokott módon a könyv utolsó harmadában felpörögjenek az események, és aztán már csak kapkodtam a fejem. A lassabb történetvezetés nem jelent unalmasat, próbáltam fejben összerakni, hogy mi történt (nem sikerült, hehe, de a végén minden szépen összeállt), és addig is élveztem a meséket, a szerzőtől már megszokott utalások keresgélését és megfejtését, a sajátos humort, amit főleg Rókaszó és Csókacsíny, a két manó meg Liliom családja képviselt, és a gyönyörű nyelvezetet.

A kötet műfaja elvileg YA, de én abból inkább az idősebb korosztálynak javasolnám, de legalább ugyanolyan élvezhető a felnőtt korosztálynak is, akár fiatalabb, akár idősebb, lényeg, hogy az olvasó legyen nyitott a mesék világának befogadására.

Már gyerekkoromtól fogva az érdekelt, mi van a mesék végén túl, a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" után. Nem hiszem, hogy pontosan meg tudtam volna fogalmazni, de talán valami olyasmire gondoltam, hogy a királyfi vajon húsz év után is szereti-e a lányt, ill. a hősnőt zavarja-e királyi férje horkolása. Hogy együtt járnak-e még sétálni, és megcsókolják-e egymást lefekvéskor. Egyfajta választ erre is kaptam, és bár nem idilli a kép, a remény megvan rá, hogy helyrehozható legyen, ami elromlott. És ez jó.

Nem mondom, hogy mindenhol azt kaptam, amit vártam, de amit kaptam, az úgy volt jó. 

10/9

Az olvasás lehetőségét köszönöm Gaura Ágnesnek és a Delta Vision Kiadónak.

David Safier: Happy Family - Szörnyen boldog család - Zanza

Épp az előrendelhető könyvek között böngésztem, mikor megpillantottam ezt a könyvet. Naná, hogy már nyomtam is az előrendelés gombot! A szerző eddig megjelent két könyvét is nagyon szerettem, szóval alig vártam a megjelenést.

Alapjában nem is csalódtam, és igazi könnyed szórakozás volt, de azért volt bennem egy kis mellékzönge, egy pici keserűség olvasás közben, de ezt csakis magamnak köszönhetem.

Adva van egy szerintem nagyon tipikus család, az apa rengeteget dolgozik, az anya elhanyagolva érzi magát, jaj, nem ezt az életet akarta, jaj, nem lett belőle senki, a lánya kamasz és problémás, a fia meg más, mint a többiek.

Egy könyvbemutatóra mennek, mindannyian szörnyjelmezben, ami az események összjátéka folytán egyszerűen rajtuk marad. Vagyis azzá változnak, aminek be vannak öltözve, annak minden jó és rossz következményével. Persze, igyekeznek megtalálni a megoldást, hogy visszakapják eredeti alakjukat, és közben mindenféle megpróbáltatás, kaland éri őket. Át kell gondolniuk az életüket, változtaniuk kell.

Igazi tanmese, igaz, szórakoztatóan, de az. Oda kell figyelni egymásra, nem szabad hagyni beszürkülni a házasságot, stb. Ami miatt kicsit keserűen olvastam, hogy Jézusom, az én családom is majdnem ilyen... És hogy én nem lennék képes olyan tettekre, amit a könyvbeli családnak kellett megtennie, hogy végül együtt maradjanak, és együtt tudjanak működni.

Na, mindegy, ez már az én problémám. Remélem, a szerző más könyveit is olvashatjuk majd, a Plötzlich Shakespeare érdekelne még nagyon, de igazából bármelyik jöhet.

A könyvből (rajz)film is készült, jó lenne egyszer azt is megnézni.

10/8

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó (Ambrózy báró esetei III. ) - Zanza

Mivel nem a megjelenéskor vettem kézbe, már tudtam, hogy mégsem ez a zárókötet, és hogy olyan cliffhangerrel végződik, hogy a fal adja a másikat. Gondoltam, bele sem kezdek, amíg az író meg nem írja az - állítólag már tényleg - zárókötetet, fene akar hülyét kapni, hogy netán éveket kell várni a folytatásra. De aztán mégsem tudtam megállni.

Hát kérem, ez volt eddig a legjobb rész, izgalmas, de úgy, hogy nem éreztem a gyalogkakukk effektust, mint pl. az Outlander 3. és 4. kötetnél, humoros, egyik-másik poént meg kéne tanulni, és benyögni valami beszélgetés kellős közepén. A kacifántos stílussal akadtak még gondjaim, a narrálás már nem olyan erőltetetten régies, mint amilyennek az 1. részben éreztem (vagy megszoktam, fene tudja), de a szereplők beszédmódja néha zavar. Kivéve Mück Márinál, aki egyértelműen az egyik kedvenc karakteremmé nőtte ki magát.

Mili makacssága és a báró ridegsége néha sok volt, jó lett volna, ha a kötet végére ez változik. Bár Mili elvileg megfogadta, hogy nem lesz olyan felelőtlen, de én nem vettem észre, hogy a gyakorlatban megtörtént volna.

Nem szeretem az olyan karaktereket, mint a báró, aki makacsul megy előre, senkivel nem oszt meg semmit, feltétlen engedelmességet vár el, de nem indokolja meg, hogy miért. Cseppet sem csodálkoztam, hogy Milinek ebből elege lett, és saját szakállára kezdett nyomozni. Ugyanakkor persze, rettentő felelőtlen dolgokat művelt, de talán, ha Richárd őszintébben beszél vele, még ha nem is árul el mindent, de legalább nem nézi levegőnek, Mili is könnyebben megült volna a hátsóján.

A fejemben én már persze, összeboronáltam őket, de belegondoltam, hogy ha ezek ketten összeházasodnának, hát, hogy unalmas házasság nem lenne, az biztos. Igaz, békés sem, ha mindketten ilyenek maradnak. A nők szeretik az ilyen mogorva alakokat megváltani, pedig nem mindig lehet, és nem is mindig érdemes.

Érdekes, sok csavart kitaláltam, pedig általában nem szoktam találgatni, de most valahogy mégis rátaláltam a megoldásra, na, nem mindnél. A függővégre is rájöttem, igaz, csak alig pár oldallal a vége előtt. Van persze, vágyam, hogy hogyan folytatódjon, és nyilván picit csalódott leszek, ha nem úgy lesz, de el fogom fogadni azt is.  Nem igazán értem, mikor az olvasók dühösek az íróra, mert nem úgy írja meg a könyvet, ahogy ők elképzelik. 

Azért remélem, a 4. kötetben majd végre megtudunk minden fontosat, és lezárul a történetnek ez a szála. De azt sem bánom, ha nyitva marad a lehetőség a folytatásra, csak más történettel.

Amit még meg kell említenem, az a hangulat, igazán jól visszaadja a századforduló atmoszféráját, nemcsak a csillogást, hanem a mocskot is.

10/10