Könyvtári anziksz: Jó napot!

Adminisztrálok bőszen, ma (vagyis, amikor ez történt, még péntek volt) lett volna a jövő tanévre vonatkozó tankönyvigénylőlapok leadásának határideje, de persze, rengetegen nem hozták. Azért viszem fel a gépre, ami már nálam van, amikor van egy kis szabadidő.

- Jó napot!

Felnézek, hosszú, szőke hajú lány, még nem láttam a könyvtárban, de ránézésre a "kicsik" közül lehet, értve ezen az idei tanévben odakerült kilencedikeseket.

- Hány könyvet lehet kivenni? Mert már választottam hármat, de nem akarok többet, mint lehet.

Elbizonytalanodom. Nem szoktam megszabni mennyiséget, de nem is szoktak egy-két könyvnél többet kivinni egyszerre. Ezt el is mondom neki, de aggódva néz.

- Jó, de nem akarok túl sok könyvet kivinni.

- Oké, most legott megszabom, hogy nyolc könyvet vihetsz ki, jó?

Látszik, hogy megkönnyebbül, és elszalad válogatni. Vissza a könyvrendeléshez!

- Jó napot!

Kérdőn nézek rá.

- Segítene?

- Persze. - mosolygok rá.

- Keresek egy könyvet, aminek kétféle címét tudom. Vagy Száll a kakukk a fészkébe vagy Száll a madár a fészkére.

- Száll a kakukk fészkére. - mondom, mire megörül:

- Igen, az az, És van belőle?

- Megnézzük - pattanok fel, és indulok a szépirodalmi részleg felé. A könyv megvan, a kezébe nyomom, és ő boldogan elveszi.

- Láttam a filmet, és azóta akarom elolvasni, de a könyvesboltban nem volt. - csacsogja.

- Most már elolvashatod. - mondom, és visszabattyogok az asztalom mögé.

New Headway Elementary kell, Pre-Intermediate nem kell. Pre-Intermediate kell, Elementary nem kell. (Ha valakit érdekel, az Elementaryt a kezdő csoport, a Pre-Intermedate-et a haladó csoport használja, ami mivel csoportbontás van, egy osztályon belül sem egyforma.)

- Jó napot!

Most szóljak, hogy nem kell minden alkalommal köszönnie, mikor megszólít? Nem szólok. Ránézek, közben elnyomom a kezdődő ingerültséget, hogy nem haladok kellőképpen. De hát a könyvtár elsődleges célja a kölcsönzés, olvasóval nem vagyunk türelmetlenek!

- Itt van a nyolc könyv. - nyújtja felém a kupacot.

- És ezt mind el fogod olvasni a tanév végéig? Legkésőbb akkor kell visszahozni. Az alap kölcsönzési idő három hét, de hosszabbítható.

- Ó, persze, addig bőven. Nem biztos, hogy mindet elolvasom, beleolvasok, és ha nem tetszik, inkább visszahozom.

Kicsit irigy vagyok, kevesebb, mint két hónap alatt jó, ha két könyvet el tudok olvasni, nem nyolcat!

Miközben lehúzom a vonalkódokat, megjegyzem:

- Érdekes választások, nagyon különbözőek.

- Hát igen, ezeknek tetszett meg a borítója.

Kicsit csalódott vagyok, de aztán arra gondolok, lényeg, hogy olvas. Még nincs minden veszve, emberek!

Visszatolom elé a könyveket:

- Jó olvasást! - mosolygok rá.

- Köszönöm. Jó napot! - és elvitorlázik.

Cecília vágyai

E havi körtémázásunk címe a "Ha én regényhős lehetnék - ki lennék és mi lenne a történetem?". Ezt először úgy értelmeztem, hogy ha az életemből regényt írnának, milyen lenne. Hát kérem, elég drámai lenne, sok tragédiával és szomorúsággal, meg se engedném írni, pont elég volt átélni egyes részeit, nehogy már másnak is lelki kínokat okozzak vele!

De aztán szóltak, hogy úgy is lehet erre gondolni, hogy ha én választhatnám meg, milyen regényhős lennék, hogy döntenék. Hm, ez már mindjárt más, de sokkal okosabb ettől sem lettem. Ha ábrándoztam is valaha erről, nem emlékszem rá. És valószínűleg amúgy sem lenne már érvényes.

De azért lássuk be, ez elég személyes téma, hacsak nem kamuzunk, és írjuk meg a homlokegyenest ellenkezőjét, a posztban benne lesz az, hogy milyen az ízlésünk, mire vágyunk, titokban vagy nyíltan, mi az, ami taszít vagy vonz. Legalábbis részben.

Ráadásul főleg az elmúlt húsz év, alatt sok mindent átértékeltem, sok mindent másképp látok, szinte semmi sem fontos már, ami húsz éve volt fontos, és olyan dolgok lett fontosak, amikről régebben álmodni sem mertem.

Végül arra gondoltam, hogy felsorolással sem untatnék senkit, ill. kiadni sem szeretném teljesen magam, hát írok egy rövid kis történetet, mesét, amiben - mint a mesebeli lány esetében - benne is vagyok, meg nem is. Egy része tényleg én vagyok, más része viszont teljes kamu. Természetesen - eléggé el nem ítélhető módon - nem árulom el, melyik melyik...

Cecília nem tudott aludni. Már hetek óta kínozta az álmatlanság. Már megvizsgálta az udvari orvos, még egy javasasszonyhoz is elment, aki gyógyfüvekkel próbálta kúrálni, az udvari varázsló förtelmes szagú és ízű bájitalát is felhörpintette jobb meggyőződése ellenére, de semmi eredmény. Este elnyomta ugyan az álom, de hajnalban felébredt, és sehogy sem tudott visszaaludni. Eleinte csak forgolódott, és mérgelődött, hogy már megint fáradtan megy dolgozni - a királyi palotában volt könyvtáros -, de utóbb arra gondolt, hasznosabban is töltheti az ébren töltött időt, ha már aludni úgysem tud. 

Egy távoli országból a királyné furcsa szerkezetet - egy pici dobozt - kapott ajándékba, amivel a kísérőlevél szerint zenét lehetett hallgatni. Az udvarban még senki sem látott ilyet, kézről-kézre adták, forgatták, vizsgálgatták, de senki sem tudott rájönni, hogyan működik. Mikor Cecíliára került a sor, véletlenül megnyomott valami gombot, amitől a szerkezetből hirtelen fény áradt, és mindenféle egyéb gombok bukkantak elő. Addig-addig próbálgatta a gombokat, míg meg nem szólalt a dobozban a zene... A királyné hálából Cecíliának adta a dobozt, ő pedig a hajnali álmatlan órákban, különféle zenéket keresgélt rajta. Hamarosan lettek kedvencei, amiket újból és újból lejátszott magának. Volt, amitől megnyugodott, volt, amitől úgy érezte, mintha távoli tájakra repülne, volt, amitől elszomorodott, és volt, amitől felvidult. Egyik kedvence egy Two Steps from Hell nevű valaki vagy valakik zenéje lett, de az ír sztepptánc is kedvére való volt. Maga is meglepődött azon, hogy Tankcsapda nevű együttes, ill. a Hollywood Undead számai is nagy hatással voltak rá.

Szóval, mikor hajnalban nem tudott aludni, bekapcsolt valami lágy zenét, és arról képzelődött, mi mindent szeretne elérni az életben. Látta magát egy hegy tetején, két kezét széttárva élvezte a szabadság diadalmas érzését. Látta magát azzal a testtel, amilyet mindig is szeretett volna. Egész életében súlyproblémákkal küzdött, akármennyit ehetett, egy dekát sem tudott hízni, szinte zörögtek a csontjai. A való életben még véletlenül sem ment le fürödni a tengerpartra, annyira feszélyezték pipaszár lábai, de képzeletében izmos lábain futott a víz mellett, boldogan és felszabadultan. És amikor már kimozogta magát, hazatért egy rózsalugas mögött elrejtőző kis házba, ahol férje és két kislánya várta. Mondanom sem kell, hogy valójában egyedül élt. Képzeletében mindig végigjárta a házat is. Szerette a munkáját, és imádta a könyveket, ezért a képzeletbeli házból sem maradhatott ki egy jókora könyvtárszoba. S végül, mindig elképzelte, hogy ott van vele az öccse, akivel a valóságban öt éve nem beszélt. A testvére sajnos, bűnt követett el, és el kellett menekülnie a királyságból, ezért ez a rész mindig szomorúsággal vegyes örömmel töltötte el.

Hosszú hetek teltek el így, és Cecília minden reggel végigvette a vágyait, időnként újabbakat is belevett, egyeseket módosított vagy teljesen kihagyott. Mígnem egy nap hívatta a király és közölte vele, hogy külföldre szeretné küldeni, hogy meglátogasson más könyvtárakat is, tanulmányozza őket, és hozza haza a legfrissebb tudást, amit aztán alkalmaz is a palota könyvtárán. Például alakítsák át úgy, hogy környezettudatos legyen. A királynak ugyanis a "vissza a természethez!" volt a mottója, és igyekezett aszerint élni.

Cecília néhány napon belül indult a külföldi országba, ahol sok szépet és érdekeset látott, Egy nap vendéglátói kirándulni hívták, amit örömmel elfogadott, és egyszer csak azon kapta magát, hogy egy hegy tetején áll, két kezét széttárja, és élvezi a szabadság diadalmas érzését...

Hogy teljesülnek-e Cecília további álmai? Nem tudom. Még csak az út elején jár, de én drukkolok neki.

És hogy egy titkot azért eláruljak, megmutatom Cecília és az én egyik közös kedvenc zeneszámunkat:

A többiek posztjai:

Zenka
PuPilla
Nima
FFG

Utóvédek:

Anna
Bubu

Jodi Picoult-Samantha van Leer: Sorok között

Mikor a nagyobbik fiam még csak óvodás volt, egyszer fültanúja voltam a következő beszélgetésnek közte és az apja között:

- Hogyan lehet bejutni a könyvbe?

- Oda nem lehet bejutni.

- De igen! Fúrok egy lyukat a közepébe, akkorát, hogy beférjek, belemászok a könyvbe, az anyu meg kiszínezi a könyvet is, meg engem is.

Biztos vagyok benne, hogy nemcsak Pétert izgatta a kérdés, vajon be lehet-e jutni a könyvekbe, vagy hogy a játékaink ott és úgy maradnak-e, ahogy hagytuk őket, mikor alszunk vagy nem vagyunk ott (elég csak a Toy Storyra gondolni), netán bejuthatunk-e egy filmbe, könyvbe vagy onnan kijuthat-e egy szereplő (Az utolsó akcióhős, Tintaszív, stb.).

A híres írónő, Jodi Picoult lánya, Samantha van Leer nem esett messze a fájától, hiszen élénk képzeletében megszületett ennek a könyvnek az ötlete. Az ötlet, amit aztán ketten papírra (vagy inkább monitorra) vetettek, és létrejött belőle ez a csodálatos könyv.

Csodálatos a szó mindenféle értelmében. Csodálatos a kivitelezése. Ahogy a kezembe vettem, és belelapoztam, egyből rabul ejtett a szépséges kidolgozása. A borítón először csak a fűben ücsörgő lány tűnt fel, de ahogy jobban megnéztem, ott a kezében egy csillagos varázspálca és a háttérben egy kastély sziluettje, ami sejteti, hogy valami varázslatos és nem hétköznapi dologról lesz szó. A betűk dombornyomottak, azonnal látszik az igényesség, ami belül is végig megmarad. 

A könyv egyik főhőse Delila, egy 15 éves kamaszlány, aki gyűlöli a sulit, de annál jobban szereti a könyveket. Kiközösített, mert hát, valljuk be, elég sutácska. Egyetlen barátnője, Jules sem átlagos lány néha punkos, néha emós öltözködésével és külsejével. Az még csak hagyján lenne, hogy Delila jobban szereti a könyveket, mint a sminkelést vagy a bulizást (én személy szerint rögtön megkedveltem ezért a tulajdonságáért), de a a kedvenc könyve egy tündérmese, amire egyszer csak ráakad a könyvtárban. Vagy inkább a könyv akad rá? Kiveszi, és biosz órán el is olvassa a tankönyvbe rejtve (drága gimis biosz órák, amiket annyira untam, hogy a pad alatt olvastam, akkor kaptam rá Shakespeare-re, miközben a padtársaim az orosz házimat másolták le rólam). Aztán még sokszor elolvassa újra és újra, mígnem egyszer valami megváltozik...

Nehéz spoilermentesen írni a cselekményről, de annyit talán elárulhatok, hogy amikor a könyv csukva van, a szereplők elkezdenek önálló életet élni. A gonoszokról kiderül, hogy korántsem olyan gonoszok, a szerelmespár meg... nos, talán nem is egymásba szerelmes, hanem egyikük másfelé kacsingat. Mintha mindannyian szerepet játszanának. Amikor azonban a könyv kinyílik, minden visszaáll az elejére, és kezdődik újra az "előadás".

A könyv három részre tagolódik. Beleolvashatunk a mesébe, ahol minden rész előtt egy egész oldalas, színes képet találunk. Ezeket a részeket fekete betűszínnel nyomták. A másik szál Olivérnek, a tündérmese főhősének, a daliás hercegnek a gondolatait rögzíti. Ezt kékkel nyomtatták. A harmadik szál Delilát követi, ezeknek a részeknek zöld a betűszíne. Szerencsére a kék és a zöld is kellemes árnyalatú, nem bántja a szemet, nem lesz tőle nehezebb az olvasás.


Olivér és Delila részeiben a szövegbe beillesztett fekete-fehér képecskéket láthatunk. Ez itt alul az egyik kedvencem.

A fejezeteket pedig színes iniciálék indítják. Ezektől csodálatos a kivitelezés.

De csodálatos maga a történet is, A szerelem és a mesék csodájáról szól, az előbbi minden akadályt legyőz, és az utóbbiban minden lehetséges.

Két olyan fordulat is volt a történetben, amire nem számítottam, igaz, nem is akartam kitalálni, mi fog történni, csak hagytam magam sodorni az eseményekkel. A végére persze valahol lehet számítani, hiszen mégiscsak meséről van szó, de az addig vezető út végig lekötött és fenntartotta az érdeklődésemet.

Hozzájárult ehhez Babits Péter csodálatos fordítása is, ami gördülékeny volt, választékos és szép.

A könyv kicsit drágább, mint az átlag, de ha valakinek engedi az anyagi helyzete, mindenképp megéri, mert a külső és belső szépsége bőven kárpótol a többletköltségekért.

A történetben sokféle élethelyzetről szó esik, ami egy kamasszal megtörténik, megtörténhet. Kiközösítés, családi gondok, iskolai problémák, első szerelem. Ezekről finoman, óvatosan ír, sok-sok érzelemmel, de a humor és az izgalom sem marad el. Olvasás közben ilyen jelzők jutottak eszembe, mint üde, friss, bájos. A célközönsége a kamaszok, de minden olyan felnőtt is élvezheti, akiben maradt még egy kis gyermeki lelkület.

Többször leírtam már, hogy gyengéim a mesefeldolgozások, amikben van egy kis csavar, és erre a könyvre ráillik ez a leírás. Nem csoda hát, ha nagyon megszerettem a történetet és a szereplőket is.

10/9,5

A könyvet köszönöm az Athenaeumnak!