Nicolet Égeni: Az ötödik leszármazott

Újabb magyar szerző műve következik, ami azért is nevezetes, mert ez az első e-könyv, amit hivatalosan vettem, már a Kindle-re.

Még nyáron ragadtam bele egy olvasási válságba (érdekes, sokan panaszkodtak akkoriban erre, talán az őrült melegnek volt köszönhető), és mikor már a negyedik könyvbe kezdtem bele, és hagytam abba pár oldal után, valami könnyedebb olvasnivaló után néztem. Akkor találtam rá erre a könyvre, ami csak e-könyvben kapható, és komoly 800 forintba került. Kedves történetnek gondoltam Nerkiss, a nimfa történetét, ezért vágtam bele, és nem is csalódtam. Valóban aranyos, bájos történet ez, nimfák és más erdei lények között, és nagyon örültem, hogy találtam valamit, ami leköt. Nem sokáig, úgy 30%-nál (a Kindle nem számol oldalakban) valahogy leült, és nem bírtam továbblendülni vele, ezért több hétre félreraktam, és csak nemrég folytattam. Valószínűleg bennem lehetett a hiba, mert ezúttal gond nélkül végigolvastam.

A történet aranyos, bájos, jól követhető, a szereplői szerethetők, egyes helyeken kimondottan izgalmas, másutt humoros. A világa jól felépített, a szereplők nevét könnyedén meg tudtam jegyezni, pedig nem Bélák és Ilonák vannak benne. Ebből a szempontból érdemes volt megvenni és elolvasni.

A könyv magánkiadásban jelent meg, ezért-e vagy másért, de szerkesztőért és lektorért kiált. Mit kiált? Ordít, követel, könyörög. Hemzseg a hibáktól, elírások, helyesírási hibák, magyartalanságok, fogalmazási hibák tömkelegével van tele. Rosszul egyeztetett mondatok számban, személyben, igeidőben, ami mind rettentően bántotta a szememet. A fejezetek egymásba érnek, mindössze az különbözteti meg, hogy maga a fejezet száma nagyobb betűmérettel van írva, de semmi sorköz, és a fejezetek címe már nem különül el a szövegtől. Természetesen senki sem tökéletes, könnyű elnézni valamit, de erre lenne való a szerkesztő és a lektor, hogy az ilyesmit a minimálisra csökkentsék. Lévén magánkiadás, ez nyilván nem történt meg, de azért néha elcsodálkozom, hogy amikor a szöveget írták, nem tudták volna legalább valami helyesírás ellenőrző programon végigfuttatni? Míg én itt gépelek, pirossal aláhúzza, ha szerinte nem jó valami. (Bár az Office helyesírás ellenőrzője is képes néhány érdekes javaslatot felvetni, a legutóbb pl. a jó néhány helyett a jóné hány alakot tartotta jónak, ill. a vendéglátóipari szóval nem értett egyet, helyette az egyik javaslata a vendéglátói pari volt, de akkor is, alapvető hibákat, elütéseket legalább kiszűr.) 

Nekem ezek sajnos, rontották az olvasási élményt, és nagyon remélem, hogy a folytatásban már gondolnak majd ezeknek a hibáknak a kijavítására. Merthogy igen, a történet nem ért véget, és elméletileg folyt. köv. Jöhet. :)

A borítója viszont igazán mutatós, ami jó pont, és a szerzőnek van már egy "rendes" könyve Égeni Nikolett név és Fairy Tale Bt., avagy egy tündérnő naplója cím alatt. 

Sajnos, a pontok a gyengén sikerült kivitelezést is kell, hogy tükrözzék, pedig enélkül biztosan magasabbat adtam volna:

10/7

On Sai: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik

Mindig külön öröm, ha magyar szerző művét méltathatom, ez a könyv pedig érdemes a méltatásra. Bajban vagyok vele, hogy mit is írjak róla, mert nehéz megfogalmazni, hogy miért is tetszett, mitől is jó. Ismét azzal kerülök szembe, hogy mennyivel könnyebb szidni valamit, mint dicsérni. Pfuj, emberi természet! :D

A könyv feléig az járt az eszemben, hogy hát ez Rejtő, csak az űrben játszódik! És ezt abszolút pozitív értelemben mondom, a humora, a vicces aranyköpések, az abszurd helyzetek mind erre emlékeztettek. Ilyenek vannak benne, hogy Úriember nem temetkezik hitelbe, meg Főnemes nem tör bordákat. A könyv fele környékén aztán szépen elfelejtettem az összehasonlítgatást, mert egyszerűen nem volt rá szükség. Gyönyörűen megállja a helyét önállóan is. 

A történet csavaros, pörgős, bár a műszaki leírásokat nem mindenhol értettem, de ez nem zavart túlzottan. Calderon, a főhős igazi hóhányó, és bár azt mondtam, nem kell az összehasonlítás, mégis néhány Rejtő hősre emlékeztetett, pl. Rozsdásra Az elveszett cirkálóból, akit nagyon szerettem. Taina, a japán kadétlány pedig igazi belevaló csaj.

A végén - hogy is fogalmazzak, hogy ne legyen túl spoileres - egy picivel több beteljesülést vártam, reméltem, szerettem volna, de remélem, a hamarosan megjelenő 2. részben ez be fog következni. Nem bírom, amikor a két főhős között tapintható vonzalom ellenére is évekig húzódik a beteljesülés. 

Az szerző amúgy - nekem meglepetésként - nő, a neve a bonsai elírásából jön, és valójában Varga Beáta a becsületes neve. Nem feltétlenül mondtam volna meg, hiszen kalandregényről van szó (néhol kimondottan, és meglepően kegyetlen jelenetekkel), szuper humorral, és egyáltalán nem nyálasan romantikus. Aki pedig regényrészletekre, különböző információkra kíváncsi, annak ajánlom az írónő honlapját.

A borítóval vannak gondjaim, ha ez a förtelem pasi lenne Calderon, én inkább passzolom. Amúgy a könyv szerkesztésével (helyesírás, tördelés, ilyesmi) nem volt probléma.

Hát, tudom, hogy ez nem lett túl hosszú, de most ennyi telik tőlem, egyet mondhatok, tessék olvasni. Megéri!

Egy picivel marad el a maximális pontszámtól...

10/9,5

Mire jó a felirat? 3.

Tartozom még a lezárással, amit az előző rész végén ígértem, nevezetesen, hogy miért feliratozok, ha nem vagyok egyértelműen feliratpárti. Előtte még annyit mondanék, hogy az előző két résznek az lett volna a célja, hogy gondolatot ébresszek, esetleges új nézőpontokra mutassak rá az ádáz felirat vagy szinkron vitában. Hogy ellentmondásokra hívjam fel a figyelmet, pl. azért nem jó a szinkron, mert sokszor nem jól fordítják a szöveget, ill. nem adja vissza az eredetit. Igen, de a felirat éppúgy lehet hibás, és éppúgy nem tudja teljes mértékben visszaadni az eredetit. És hasonlókra. De már nem szeretném tovább ragozni, mert csak ismételném magam, és aki nem hagyja meggyőzni magát, azt úgysem tudnám. A lényeg a választás szabadsága, szerintem, és mindenféle érvet el tudok fogadni, de a tiltsuk be a szinkront, és csak feliratosan lehessen filmet-sorozatot nézni "érvet" nem tudom elfogadni. Megmondom őszintén, napi akár 8-10 óra fordítás után sok mindenhez van kedvem, de ahhoz, hogy angolul nézzek filmet-sorozatot vagy olvassak könyvet, legkevésbé sincs, így azok érveit is meg tudom érteni, akik kényelmi szempontokból választják a szinkront.

Nos, akkor a feliratkészítés. Ahogy már többször leírtam, gyerekkorom óta utálok feliratot olvasni, ezért felirattal, legalábbis önként, sokáig nem néztem semmit. Aztán szép lassan rászoktam, hála a különböző tévécsatornák azon "kedves" szokásának, hogy összevissza adják az egyes sorozatokat, hogy néha éveket kell várni egy-egy folytatásra, új évadra, vagy nem is folytatják egyáltalán, hogy önkényesen ide-oda pakolgatják az időpontokat, néha olyan helyre rakva, ami egyértelműen árt a nézettségnek, aztán az alacsony nézőszámra való hivatkozással abbahagyják. Belekezdenek egy évadba, majd pár rész múlva mindenféle Való Világok és egyéb förtelmek miatt hónapokig pihentetik, stb. És még amiatt is, hogy néha bizony türelmetlen vagyok, és még a magyar tévében futó sorozatok új évadait nem akarom megvárni, és inkább folytatom angolul. Eleinte ezeket az alkotásokat rajongói magyar feliratokkal néztem, de folyton azt figyeltem, hogy hopp, ez nem is azt jelenti, vagy nicsak, onnan hiányzik egy vessző, ezért elég hamar rászoktam az angol feliratra. 

Aztán az kezdett foglalkoztatni, hogy vajon hogy is készül egy felirat, én is képes lennék-e rá. Kihívásként tekintettem rá, és sikerélményként éltem meg, hogy sikerült. Aztán lassan felépült bennem a vágy, hogy ki is kerüljenek a felirataim, és mikor, hogy úgy mondjam, megtalált a lehetőség (köszi, reea, örök hálám :D), nem sokat gondolkodtam, és belevágtam. 

Egyik fordítótársam twitterén az olvasható, nem sorozatfüggő, hanem fordításfüggő. Valahogy így vagyok vele én is. Feliratot olvasni nem szeretek, készíteni szeretem őket. Jó érzés, mikor az én nickem van egy feliratban (hiú vagyok, na! és ki nem, aki a valamilyen szinten a nyilvánosság elé áll?), jó érzés tudni, hogy segíthetek azoknak, akik meg szeretnék nézni az adott sorozatot, és persze, büszke rá, hogy ha jól sikerült. 

Már nem feliratozok annyit, mint eleinte, időm és akkora kedvem sincs már, de van pár "szívem csücske", amiket csinálni fogok. Egyelőre legalábbis. Azt hiszem, ha abba kéne hagynom, hiányozna.

Karen Marie Moning: Iced - Megnyílik az ég

Hogy is kezdjem? Hm-hm. Vágjunk a közepébe. Aki nem olvasta az előzményeket, annak ez spoileres lehet!

Szerettem a Tündérkrónikák sorozatot, de az ötödik rész nekem olyan szépen kis lezárt volt, még ha egyáltalán nem is oldódott meg minden, és nem hiányzott a folytatás. De mikor megtudtam, hogy lesz, azért én is ujjongtam, főleg, mikor megtudtam, hogy ennek Dani lesz a főszereplője. Dani már korábban is az egyik kedvenc szereplőm volt, bár sok helyen olvastam, hogy milyen idegesítő, és mennyien nem kedvelik. Komolyan, nem is értem, haha!

A történet ott folytatódik, ahol az Új nap virrad abbamaradt, csak épp most Dani szemszögéből láthatjuk az eseményeket, ill. néha Christianéból és Katéből.

A korábbi kötetekből megismert Ryodan munkát ajánl Daninek. Ajánl? Na, ez enyhe kifejezés, mivel igazából kényszeríti, hogy vállalja, mivel Dublin-szerte egyre több hely fagy meg az ott levő emberekkel egyetemben, hirtelen és váratlanul, és senki sem tudja, hogy miért. Ryodan kihasználja Dani szuperképességeit, hogy kiderítsék, mi történt.

A történet úgy a feléig viszonylag lassan csordogál (de ez nem azt jelenti, hogy eseménytelen), amit én egyáltalán nem bántam, érdekes volt Dani szemszögéből látni az eseményeket, megismerni, hogy él, érez, gondolkodik, adalékokat kapunk a nem éppen vidám gyerekkoráról, Táncossal való viszonyáról, stb. A felétől aztán a sztori turbó üzemmódba kapcsol, mint Dani szokott, és onnantól fogva nincs megállás, én még csak kapkodtam a fejem, és egyre többször hangosan is felhördültem vagy felszisszentem, hogy a néha kissé szalonképtelen kifejezésekről ne is beszéljek. Olvasás közben többször is elgondolkodtam rajta, hogy mennyire látványos (és helyenként gusztustalan, haha) filmet lehetne ebből csinálni. 

A vége pedig megint olyan lett, mint amit a Rossz hold kelt fel-nél éreztem, hogy nem akarom elhinni, hogy itt van vége, lapoznék egyet, de nincs több lap, én meg csak ülök, és hülyén bámulom a semmit. Honnan tud ez a nő ilyen cliffhangereket kitalálni? Rossz hír a rajongóknak és a folytatásra váróknak, hogy úgy tudom, a 2. rész, a Burned, angolul is csak jövőre fog megjelenni, és onnan még jó pár hónap a magyar megjelenés. Ilyenkor úgy érzem, mintha megállították volna a filmet, és szerencsétlen szereplő ott áll kimerevedve, arra várva, hogy valaki megnyomja a lejátszás gombot.

Természetesen értem én, miért nem kedvelik egyesek Danit. Kamasz. A kamaszok pedig halálosan idegesítőek. Jól tudom, hisz egy közel 16 éves kamaszfiúval élek egy házban (az együtt szót nem szívesen használnám, mert egyre inkább külön utakon jár). Daniben is szépen fellelhetők ezek a vonások. Egyrészt vonzza és foglalkoztatja a szex, másrészt viszolyog tőle. Mérhetetlenül magabiztos, mindent jobban tud, talán még az sem túlzás, hogy beképzelt. Henceg a szuperképességeivel, a szerénységnek a szikráját sem nagyon lehet felfedezni benne. Elképesztően meggondolatlan, és folyton bajba keveri magát és másokat is. Ugyanakkor tiszta és őszinte, lojális és odaadó.

Ryodant nem szeretem, ahogy Barronst sem. És tudom, hogy ezzel kisebbségben vagyok. Néha úgy éreztem, hogy olyan, mint Mr. Darcy, akit Lizzyék elkönyvelnek büszkének, ugyanakkor mindenki más dicséri. Dani szerint Ryodan seggfej, aki erőszakos és senkivel sem törődik, ugyanakkor mások szerint kedves, udvarias és gondoskodó. Ne feledjük, hogy a könyv Dani szemszögéből íródott, tehát a szereplőket is az ő szemén át látjuk, és hát az éremnek két oldala van, ezért Dani értékítélete nem objektív, mint ahogy legtöbbünké nem az. Ugyanakkor a tettek önmagukért beszélnek, és akárhogy is nézzük, Ryodan viselkedése hagy kívánnivalót maga után. Dani még csak 14 éves, gyerek, még ha a kamaszok ezt ki is kérik maguknak. Ehhez képest ott egy ki tudja, hány éves felnőtt férfi (az sem biztos, hogy ember), aki megzsarol, sőt fizikailag is bántalmaz egy kislányt. Bár az utolsó oldalakon az is kiderül róla, hogy van humorérzéke, ami meglepő színfoltja a jellemének.

Lornak nincs túl nagy szerepe, és nem is tudunk meg róla sokat, de vicces figura, és úgy érzem, kedveli Danit.

Christiant nagyon sajnáltam, ahogy átváltozik veszélyes Unseelie herceggé, és érezni, ahogy küzd az emberiessége maradványaiért, de egyelőre úgy tűnik, elveszti a harcot. Örülnék, ha valamiféle happy endet találna ki neki az írónő.

Táncos, no hát ő a legjobb figura! Kedves, okos, bátor, hűséges, minden lány álma, vagy legalábbis annak kéne lennie. Nagyon remélem, hogy a drámai hatás kedvéért nem derül ki róla, hogy valójában pszichopata... Részemről vesztene egy rajongót a sorozat.

Jo maga a megtestesült jóság, és az életben az lenne a jó, ha egyre több ilyen ember lenne, de mint regényhős elég egysíkú. Kedves, jó, de naiv.

Kat nem volt szimpatikus, végig vártam, hogy megteszi a történetszálából következő logikus lépést, de végül helyesen döntött. Talán majd a következő részekben, haha!

A szex persze óhatatlanul is előkerül a könyvben, és megkérdezték az írónőt, hogy Dani fog-e szexelni, mivel még kiskorú. A válasz természetesen "nem" volt, de előrevetítette azt is, hogy később, ha felnő, ez megváltozhat. Azért vicces, ha belegondolunk, hogy Dani évek óta tündéreket öl, és egyedül boldogul a világban, de szexről szó sem lehet!

A borító gyönyörű, jó, hogy meghagyták az eredeti kiadásét. A fordítás pedig a megszokott színvonalú.

Mit is mondhatnék még? A sorozat rajongóinak kötelező darab, és én személy szerint remélem, hogy a következő kötetekben is Dani marad a főszereplő.

10/10