Patik László: Anna, édes

Bevallom, eredetileg nem terveztem elolvasni ezt a könyvet, de a kiadó facebook-oldalán található kedvcsináló idézeteknek végül is sikerült elérni a céljukat, és kedvet csinálni a könyvhöz. 

Rajtam kívül még kinek jutott eszébe a címről az Édes Anna? Meglehetősen régen olvastam már, de ami megmaradt, az alapján nem nagyon tudnék párhuzamot vonni a két könyv között, hacsak annyit nem,  hogy mindkét lány nagyon fiatal és naiv.

Erős szkepticizmussal viszonyulok mostanában a fülszövegekhez, de most teljesen egyetértettem az utolsó mondatával: "szorongunk, miközben folyamatosan röhögünk magunkon, a kisszerűségünkön, és azon, hogy nálunk ez az egész nem is annyira abszurd."

Az elején több olyan szereplő és esemény volt, amit ismerősnek találtam, az erős, sőt, inkább elnyomó anya, az eseményekkel sodródó, inkább már papucs apa, a félresiklott életű lány, a válás, stb. Aztán amikor bejött a kormányzati-miniszteres vonal, az már idegenebb volt nekem, bár a képhamisítós eset nekem nagyon tipikusan magyar volt, igazi bohózat jellegű, párszor eszembe juttatta A tanú c. filmet is. A könyv második felére visszatérünk a hétköznapibb figurákhoz és eseményekhez, ami megint itt-ott már szinte fájóan ismerős volt.

Úgy éreztem, Anna nem igazán irányítója az eseményeknek, inkább csak sodródik, minden döntése rosszul sül el, és anyja tanácsai is csak rontanak a helyzeten. A lány pusztán leírja az eseményeket E/1-ben, nagyon távolságtartóan, érzelemmentesen, sőt, az a szó jutott róla eszembe, hogy együgyűen. Az, hogy mik Anna valós érzelmei, elejtett mondatokból raktam össze. 

Valóban igaz, hogy egyszerre szorongtam és nevettem, sajnáltam Annát, mert előre lehetett tudni, hogy megint baj lesz, és nevettem a képtelen szituációkon és szereplőkön. Kristóf, Norbert, Csaba és a többi férfi Anna életében szinte már szürreálisan szerencsétlen volt, Márta néni az adóügyekkel legalább annyira volt félelmetes, mint humoros, az apját sajnáltam, de valahol ki is nevettem, de a legveszélyesebb az anya figurája volt. Nem is igazán tudtam eldönteni, hogy valóban ilyen ostoba-e vagy egyszerűen önző és nemtörődöm. Esetleg mindegyik egyszerre.

A vége nem zárult le, számomra feloldást és megnyugvást sem hozott, de az biztos, hogy elgondolkodtatott. Ez a könyv egy ideig még biztosan velem marad, és törhetem rajta a fejem. Ha valaki szereti az effajta, nem egyszerűen megfejthető, de gondolkodnivalót bőven adó írásokat, ez neki való kötet lesz. Az biztos, hogy több, mint aminek talán elsőre tűnik.

Az előolvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum kiadónak!

10/8,5

Bernard Cornwell: Észak urai (Angolszász krónikák 3.)

Ha lenne olyan olvasóm, aki meg emlékszik, mit írtam a 2. rész után, most a szememre hányhatná: Hogy is volt ez, hogy nem folytatod?

Öööö, hát izé, fenntartom a véleményváltoztatás jogát! :D Az úgy volt, hogy tényleg nem akartam folytatni, a tévésorozatot is abba akartam hagyni, de aztán úgy alakult, hogy mégis belenéztem, és ott ragadtam előtte. Sőt, amennyire nem szerettem az első évadot, annál jobban tetszett a második. Még mindig nem érdekeltek a könyvek (a 2. évad ismét két kötetet ölel fel, a 3. és 4. részeket), de aztán olvastam valami posztban, hogy a könyvben sokkal jobban meg van írva Uhtred és Gisela egymás iránti mély szerelme, és majd a 4. részben Aethelflaed és a dán ügye, és ez kíváncsivá tett.

Nos, jelentem, a 3. rész egyértelműen jobban bejött, mint az első kettő, de valami még mindig hiányzik. Nem a durvasággal és a sok öléssel, csatával, belezéssel van a bajom, kezdek már hozzászokni, és Uhtredet sem utálom már annyira, mint korábban, bár az erős túlzás lenne, hogy megkedveltem, inkább valami a stílussal. Pl. Gisela és Uhtred szerelme nekem teljesen indokolatlan volt, én nem éreztem, mitől szerettek egymásba, pedig valóban mélynek és tartósnak tűnik. Úgy érzem, a szerző egyszerűen nem jól mutatta be a folyamatot.

Amit nem tudok megszokni, a fiatal kor. Hogy Gisela csak 15 éves a történet elején, ehhez képest rettenő éretten, és bátran viselkedik, és akkoriban 12-13 éves lányok már férjhez mentek, és gyerekeket szültek.

Guthred érdekes figura, a sorozatban jóval savanyúbb embernek tűnik, nagyon nem éreztem alkalmasnak az uralkodásra, Alfréd elég keveset szerepel, de nem sokat változott. Továbbra is úgy érzem, a sorozatban "királyszerűbb", de már a könyvben is erősebbnek érzem.

Beocca atya továbbra is sokkal szimpatikusabb a sorozatban, a legjobb karakter pedig számomra Ragnar.

A főbb események nagyjából megegyeznek a könyvben és a sorozatban, de persze, jelentős eltérések vannak, és pár dolog most esett le, pl. hogy Beocca nyomorék a könyvben (a sorozatban nem) vagy hogy az egész könyvsorozat Uhtred öregkori visszaemlékezése - azt lejött, hogy visszaemlékezés, csak az nem, hogy már kb. 80 éves.

A végén nagyon hasznosnak és érdekesnek találtam a történelmi összefoglalót, sok minden megvilágosodik.

A 4. részt még biztosan elolvasom valamikor, és már forgatják hazánkban a sorozat 3. évadát, kíváncsi leszek, vajon utálni fogom, mint az 1-t vagy szeretni, min t a 2-t. :D

10/8

Virág Emília: Tündérfogó

Egyértelműen az egyik legvártabb könyvem az idén. A szerző nagyon ügyesen használja a facebook-fiókját, információkat csepegtet, kulisszatitkokat oszt meg, meg aztán ott van a két interaktív története a könyvek közti időszakra (az egyikből már van e-könyv is), így aztán már kellően fel voltam csigázva. Így kell, kérem, ügyesen használni a facebookot.

Amúgy is nagyon szerettem az első két kötetet is, a Sárkánycsalogató igen kellemes meglepetés volt, ezt picivel jobban szerettem, a Boszorkányszelidítőt picivel kevésbé, de csak egy picivel, és nagyon megörültem, mikor kiderült, hogy lesz 3. kötet, amiben a szerző ráadásul összeereszti az előző kettő szereplőit. Jaj, mi lesz itt? :D

Hát lett! Gyakorlatilag az első oldaltól kezdve pörögnek az események, tipikusan az a fajta könyv ez, ahol az ember csak néz, mint Jenő a moziban, próbál lépést tartani az eseményekkel, izgul, és vadul lapoz. Ha valaki kívülről nézett volna, miközben olvasok, azt láthatta volna, hogy kerekre nyitott szemmel bámulom a lapokat, néha ökölbe szorul a kezem vagy félhangosan veszekszem a szereplőkkel és a történettel: Nem lehetsz ennyire hülye! Nehogy már (itt spoiler jönne)...! Na, most komolyan, ugye nem ez lesz a vége?

Szeerencsére nem az lett, amitől féltem, de az írónő rendesen megszivatta a szereplőit, az biztos. Elég nehéz életszakaszban vagyok, de olvasás közben rájöttem, hogy a mostani helyzetemnél van rosszabb. Ha pl. egérré változtatnának, vagy üldözne egy dühös tündér, az sokkal rosszabb lenne, nem beszélve a call center számítógépes rendszerébe zárt mumusról. 

Nagyon tetszett, ahogy a történetbe bele vannak szőve a népmesei, népmondai utalások, a lidérc, a mumus, a tündér, a lidérccsirke (akarok egy lidérccsirkét, mondtam már? :D), a sárkány, boszorkányok, stb., és mindez ügyesen vegyítve a mai korral, a számítógéppel, okostelefonnal, a modern budapesti nagyvárosi élettel.

Volt jellemfejlődés, erős és bátor, de azért nőnek megmaradó női karakterek, és a torkunkon nem erővel letolt, de szépen  okosan és finoman adagolt tanulság is. Pl. hogy mit ér az olyan élet, amiben nem segítünk másokon, nem járulunk hozzá az emberiség jólétéhez? És itt nem nagy és heroikus dolgokra kell gondolni, pusztán annyira, hogy tegyük meg azt a jót, amire lehetőségünk van. Talán maradi vagyok, de egy jó történet nekem még mindig az, ami ad valamit, amiből tanulni lehet, amellett, hogy mindent szórakoztatóan teszi. A Tündérfogótól ezt maximálisan megkaptam.

A humor is fel-felcsillan a könyvben, néha igen váratlan helyeken, de én ezt is szeretem, a nehéz helyzeteket is könnyebb átvészelni egy csipetnyi humorral.

A borítót egyszerűen imádom, tökéletesen kifejezi a történetet, a hangulatot, bár az első kettőtől eléggé eltér a stílusa, de ez nem baj.

Kedves Emília! Szuper volt, a három rész közül egyértelműen a legjobb. Csak így tovább!

Az előolvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10