A kedvenc szinkronszínészem, Széles Tamás és barátja, Androczky Gabriel indítottak egy honlapot a fenti címmel, amelyen az általuk készített hangjátékok szerepelnek. Néhány hete bukkantam rá, azóta már meghallgattam az eddig felkerült műveket. Ezekről szeretnék most írni. Tamás adja elő a műveket, Gabriel pedig a hangszerelésért, zenéért felelős. Egyébként javaslom, hogy hallgassátok meg az alkotásokhoz készült ajánlókat is a YouTube-on.
Gyerekkorom óta szeretem a hangjátékokat (nem azonos a hangoskönyvvel), amit rádióban hallgattam, ha több részes volt, várhattam egy hetet a következő részre, és ha elfelejtettem, akkor lemaradtam róla, szóval észnél kellett lenni.
Arany János: Toldi estéje
Miután SzT (bocsánat a rövidítésért!) a Toldi-sorozat és a film (ezt még sajnos, nem láttam) narrátora, egyben az összes szereplő hangja is, adott volt feldolgoznia a Toldi estéjét is. Két részre bontanám a véleményemet, az élményt, mint hangjáték, és mint irodalmi mű.
Az előadásra magára szinte csak jót mondhatok, SzT a tőle megszokott színvonalon adja elő a művet, nagyon jók a hangok, külön tetszettek a háttérhangok, és a két gúnydalocskán jót mulattam. Egy dolog nem tetszett, az olasz vitéz, mert inkább gondoltam volna mondjuk, svédnek, mint olasznak. Meglehet, bennem van a hiba, de előjött belőlem a nyelvész, ugyanis az olasz nyelvnek elég hasonló a hangzókészlete, mint a magyarnak, ezért egy olasz szinte akcentus nélkül meg tud tanulni magyarul, így aztán nekem nem jött be az akcentus, ahogy SzT képzelte az olaszt. De ezen kívül tényleg nem tudok mondani semmi rosszat. Ami még nagyon tetszett, az az öreg Bence volt.
A részek előtt felhangzó zene engem A mandalóri zenéjére emlékeztetett egy kicsit, de ez nem zavart, sőt, szeretem azt a zenét. :) Nagyon jó, hogy nemcsak egy szimpla felolvasást kapunk, hanem olyan, mintha színházban lennénk, csak épp nem látjuk, ami a színpadon történik.
Magáról a műről az jutott eszembe, hogy Arany elég szánalmas sorsot szánt az öreg Toldinak. Nem sokra emlékeztem az alkotásból, kb. csak annyira, hogy Toldi öreg, itt is van egy vitéz, akit le kell győzni, aztán meghal. Így aztán eléggé meglepett, hogy a mű jelentős részét Miklós dühöngése és morgása tölti ki. Annak idején sajnáltam, hogy Arany a Toldi utóhangjában egy sorral elvágta Miklóst a házasélet boldogságától, de most meghallgatva a Toldi estéjét, azon járt az agyam, hogy nem mindenkinek való a család, talán mindenkinek jobb volt, hogy nem nősült meg. Mondom ezt úgy, hogy a Toldi szerelméből még ennyire sem emlékszem, nem tudom, min is bukott meg a nász. Na, és a befejezés, hogy Toldi felhúzza magát a gúnydalon, agyvérzést kap, amibe belehal? Legalább méltóságteljes halála lett volna. Bizonyára ki lehetne emelni egy csomó ennél irodalmibb részt, de úgy látszik, nem vagyok elég magasröptű. Engem ezek foglalkoztattak hallgatás közben.
Petőfi Sándor: János vitéz
Gyerekkorom egyik kedvence, annyiszor olvasták fel a szüleim, hogy megtanultam az első két részt. Csak ismételni tudnám magam, hogy milyen jó volt az előadás meg a hangszerelés, ez egyébként mindegyik műről elmondható.
Itt is volt azért egy apró mozzanat, ami nem tetszett, Jancsi és Iluska elválása. Valahogy parodisztikusnak éreztem, nem tudom, mennyire volt ez esetleg tudatos, nem hinném, de mégis ez jött le nekem.
Hallgatás közben egy dolog ütött szíven kicsit a műben. Jancsi magával visz egy rózsaszálat Iluska sírjáról, és ahogy megy az idő, már nem fájdalmat érez, mikor ránéz, hanem valami édességet. És bár szerintem legalább ötvenszer olvastam, most mégis azt éreztem, hogy Jancsi elfelejti Iluskát, pedig tudom, hogy nem így van. A normális épp az lenne, hogy a gyász megszelidüljön az idővel, és a gyászoló fél képes legyen továbblépni, vagyis semmi rossz sincs abban, amit Jancsi érez, de nekem mégis rosszulesett, bármilyen hülyén is hangozhat ez. Érdekes lenne megvizsgálni, miért, de ennek a posztnak ez nem témája.
Mindszentyeia
Nos, ezt maga SzT írta, és már érdekelt egy ideje a darab, de Szolnokon adták elő, így nem sok esélyem volt megnézni, ezért ezt a művet különösen nagy érdeklődéssel vártam.
Az ajánlóban elhangzik, hogy kb. senki sem tudja rendesen kiejteni a címet. Nem mondom, először én is néztem egy kicsit, hogy mi ez, de aztán beindult az elemző agyam (ha valamit nem értek, részekre bontom, nemcsak egy szót, hanem mondatokat is, a fordításnál is szoktam alkalmazni, ha sehogy sem jön össze egy mondat értelme), és rögtön rájöttem, hogy Mindszenty, akiről a darab szól + eia, ami meg nyilván az Odüsszeiából jön. Csodálkozom, hogy másnak nem esett le.
Még talán nyáron láttam egy riportot SzT-vel, amiben elmondta, hogy írogat, többek között ezt a darabot is, hatodfeles jambusban. ÍroGAT, értitek? Azt mondta ez a drága ember, hogy ő csak megíroGATott egy egész monoeposzt hatodfeles jambusban, mintha mi sem lenne ennél természetesebb.
Gyönyörű a darab, nagyon szép a szövege, hallgatás közben el-elámultam egyik-másik kifejezésen. A történet maga már kevésbé tudott lekötni, sajnos, bár voltak részei, amik megfogtak. Nem hiszem, hogy ez magának a darabnak a hibája lenne, inkább az enyém. Természetesen erős érzelmeket tudott kiváltani belőlem Mindszenty szenvedése a nyilasok, aztán a kommunisták uralma alatt, és érdekesek voltak a múltba visszarévedései is (vajon mennyi kutatómunka kellhetett ehhez?), de valahogy nem tudtam átélni, miért olyan borzasztó, hogy a pápa gyakorlatilag kirúgta az esztergomi érseki székből, még úgy sem, hogy az ellenkezőjét ígérte neki. Ha jól emlékszem, Mindszenty akkor Bécsben élt, és nem is nagyon szándékozott visszajönni Mo-ra (vagy nem is jöhetett vissza?). Na, de ehhez talán több háttértudás kellene, ami nekem nincs.
Fazekas Mihály: Lúdas Matyi
Be kell vallanom, ez tetszett legkevésbé. Nehéz a szövege (pedig nem most hallom először), és nem segített, hogy végig valamilyen tájszólásban hangzott el. Nekem ez ugyanis teljesen elterelte a figyelmemet magáról a műről, mert közben azon járt az eszem, hogy ez meg milyen akcentus, sváb vagy salgótarjáni? Kicsit szégyellem magam ezért a véleményért, de ez van.
Júdás
Viszont akkor jöjjön az eddig feltett művek közül az abszolút kedvencem. Ezt is SzT írta (írogatta...), és hát egyszerűen zseniális! Ritkán mondok ilyet, kevés alkotás tudja ezt kiváltani belőlem, ennek sikerült. Az ajánló szerint legyünk nyíltak, és eleve nyílt lehetek (:D), de fel sem merült bennem, hogy meg kellene botránkoznom.
Tökéletes volt az egész, a mondanivalójával, az előadásmóddal, a zenékkel, a dalokkal. Júdást én jó ideje nem látom már csak Jézus elárulójának. Az alakja időről időre elém kerül, és a különböző értelmezések árnyalják a róla alkotott képemet. Kezdődött a Jézus Krisztus szupersztárral, folytatódott Sőtér István Júdás c. drámájával, kicsit szó került róla a Boris c. sorozat 4. évadában (önreklám, ezt én feliratoztam, és a Disney+-on látható), ahol egy ma elég divatos fordulatot kapott, lehetne vitatkozni rajta, hogy jól tették-e, és most ez. Nem elemezném, mert amennyi minden kavarog most a fejemben, az nem egy mezei blog témája, meg kell hallgatni.
(Kis off. A Sőtér-féle Júdás drámát még valamikor az ősidőkben láttam a veszprémi Petőfi Színházban, akkor Funtek Frigyes volt a címszereplő. Nem tudom, emlékszik-e még rá valaki, a 80-as években a híres triumvirátus egyik tagja volt, a másik kettő Mácsai Pál és Hirtling István, de FF aztán kiment Franciaországba, és legalábbis az én szemem elől hosszú időre eltűnt. Most rákerestem, mi van vele, és kiderült, hogy úgy tűnik, hazaköltözik. Szerepelt A besúgó c. sorozatban, és most leesett az állam, mert nem ismertem meg. Na, persze azóta eltelt jó pár évtized.)
A. A. Milne: Micimackó
Igazi örömjáték, ahogy mondani szokták. Ez is gyerekori kedvenc, no, és persze, kit nem befolyásol Mikó István és társai szinkronja? Ezért kicsit féltem, hogy nem leszek-e túl kritikus, de szerencsére nem lettem. Az eddigiektől eltérően van egy plusz szereplőnk, Róbert Gidát egy fiú alakítja, a névből ítélve Androczky Gabriel fia lehet, aki aranyosan játszott, de Róbert Gidának nagyon kevés szerepe van az egész könyvben, és ez pont ezért volt most olyan feltűnő, mert külön hangot kapott.
Talán csak képzeltem, de mintha Micimackóban lett volna egy leheletnyi Mikó István, de tényleg nem tudom, hogy nem csak beleképzeltem-e. A legjobban azt hiszem, Malacka tetszett a folytonos kis röfögéseivel, ezen mindig nevetnem kellett.
Tudom, hogy egy rohadt kekec vagyok, de nem bírom megállni, hogy meg ne említsek valamit. Ha már oda van írva, hogy Milne nevének kiejtése "miln", akkor az Alexandert pedig "eligzandörnek" ejtjük brit angolul. De komolyan szégyellem magam, hogy ebbe belekötök, úgyhogy most megyek, és elásom magam egy méter mélyre.
Méltatlanul kevés szó esett Androczky Gabrielről (nem bírom megszokni, hogy nincs ékezet, de Fr-országban született, gondolom, ezért - noha a franciáknál vannak ékezetes betűk, igaz, az én nevemet sem bírták soha rendesen leírni), pedig a hangszerelés, a zenék - és még ki tudja, mi mindent köszönhetünk neki - nélkül nem lenne teljes az élmény. Hogy magam felé hajoljon a kezem, kicsit olyan ez, mint a fordítóknál, nélkülünk nem lenne film, sorozat, de mégis legtöbbször akkor említenek meg bennünket, ha nem tetszik, amit írtunk, ezért én most nagy-nagy köszönetet szeretnék mondani neki a munkájáért.
Igazán jó, hogy van ez az oldal, és kíváncsian várom a következő műveket. A Harry Pottert imádnám ebben az előadásban, de nyilván ez jogdíj kérdése (is), sok reményt nem fűzök hozzá, de mondjuk, egy kis Rejtő Jenő? Ő már nem jogdíjas. (Ehhem, ehhem.)
