Színház a füleidnek - audiodrama.hu

A kedvenc szinkronszínészem, Széles Tamás és barátja, Androczky Gabriel indítottak egy honlapot a fenti címmel, amelyen az általuk készített hangjátékok szerepelnek. Néhány hete bukkantam rá, azóta már meghallgattam az eddig felkerült műveket. Ezekről szeretnék most írni. Tamás adja elő a műveket, Gabriel pedig a hangszerelésért, zenéért felelős. Egyébként javaslom, hogy hallgassátok meg az alkotásokhoz készült ajánlókat is a YouTube-on.

Gyerekkorom óta szeretem a hangjátékokat (nem azonos a hangoskönyvvel), amit rádióban hallgattam, ha több részes volt, várhattam egy hetet a következő részre, és ha elfelejtettem, akkor lemaradtam róla, szóval észnél kellett lenni. 

Arany János: Toldi estéje

Miután SzT (bocsánat a rövidítésért!) a Toldi-sorozat és a film (ezt még sajnos, nem láttam) narrátora, egyben az összes szereplő hangja is, adott volt feldolgoznia a Toldi estéjét is. Két részre bontanám a véleményemet, az élményt, mint hangjáték, és mint irodalmi mű.

Az előadásra magára szinte csak jót mondhatok, SzT a tőle megszokott színvonalon adja elő a művet, nagyon jók a hangok, külön tetszettek a háttérhangok, és a két gúnydalocskán jót mulattam. Egy dolog nem tetszett, az olasz vitéz, mert inkább gondoltam volna mondjuk, svédnek, mint olasznak. Meglehet, bennem van a hiba, de előjött belőlem a nyelvész, ugyanis az olasz nyelvnek elég hasonló a hangzókészlete, mint a magyarnak, ezért egy olasz szinte akcentus nélkül meg tud tanulni magyarul, így aztán nekem nem jött be az akcentus, ahogy SzT képzelte az olaszt. De ezen kívül tényleg nem tudok mondani semmi rosszat. Ami még nagyon tetszett, az az öreg Bence volt.

A részek előtt felhangzó zene engem A mandalóri zenéjére emlékeztetett egy kicsit, de ez nem zavart, sőt, szeretem azt a zenét. :) Nagyon jó, hogy nemcsak egy szimpla felolvasást kapunk, hanem olyan, mintha színházban lennénk, csak épp nem látjuk, ami a színpadon történik.

Magáról a műről az jutott eszembe, hogy Arany elég szánalmas sorsot szánt az öreg Toldinak. Nem sokra emlékeztem az alkotásból, kb. csak annyira, hogy Toldi öreg, itt is van egy vitéz, akit le kell győzni, aztán meghal. Így aztán eléggé meglepett, hogy a mű jelentős részét Miklós dühöngése és morgása tölti ki. Annak idején sajnáltam, hogy Arany a Toldi utóhangjában egy sorral elvágta Miklóst a házasélet boldogságától, de most meghallgatva a Toldi estéjét, azon járt az agyam, hogy nem mindenkinek való a család, talán mindenkinek jobb volt, hogy nem nősült meg. Mondom ezt úgy, hogy a Toldi szerelméből még ennyire sem emlékszem, nem tudom, min is bukott meg a nász. Na, és a befejezés, hogy Toldi felhúzza magát a gúnydalon, agyvérzést kap, amibe belehal? Legalább méltóságteljes halála lett volna. Bizonyára ki lehetne emelni egy csomó ennél irodalmibb részt, de úgy látszik, nem vagyok elég magasröptű. Engem ezek foglalkoztattak hallgatás közben.

Petőfi Sándor: János vitéz

Gyerekkorom egyik kedvence, annyiszor olvasták fel a szüleim, hogy megtanultam az első két részt. Csak ismételni tudnám magam, hogy milyen jó volt az előadás meg a hangszerelés, ez egyébként mindegyik műről elmondható.

Itt is volt azért egy apró mozzanat, ami nem tetszett, Jancsi és Iluska elválása. Valahogy parodisztikusnak éreztem, nem tudom, mennyire volt ez esetleg tudatos, nem hinném, de mégis ez jött le nekem.

Hallgatás közben egy dolog ütött szíven kicsit a műben. Jancsi magával visz egy rózsaszálat Iluska sírjáról, és ahogy megy az idő, már nem fájdalmat érez, mikor ránéz, hanem valami édességet. És bár szerintem legalább ötvenszer olvastam, most mégis azt éreztem, hogy Jancsi elfelejti Iluskát, pedig tudom, hogy nem így van. A normális épp az lenne, hogy a gyász megszelidüljön az idővel, és a gyászoló fél képes legyen továbblépni, vagyis semmi rossz sincs abban, amit Jancsi érez, de nekem mégis rosszulesett, bármilyen hülyén is hangozhat ez. Érdekes lenne megvizsgálni, miért, de ennek a posztnak ez nem témája.

Mindszentyeia

Nos, ezt maga SzT írta, és már érdekelt egy ideje a darab, de Szolnokon adták elő, így nem sok esélyem volt megnézni, ezért ezt a művet különösen nagy érdeklődéssel vártam.

Az ajánlóban elhangzik, hogy kb. senki sem tudja rendesen kiejteni a címet. Nem mondom, először én is néztem egy kicsit, hogy mi ez, de aztán beindult az elemző agyam (ha valamit nem értek, részekre bontom, nemcsak egy szót, hanem mondatokat is, a fordításnál is szoktam alkalmazni, ha sehogy sem jön össze egy mondat értelme), és rögtön rájöttem, hogy Mindszenty, akiről a darab szól + eia, ami meg nyilván az Odüsszeiából jön. Csodálkozom, hogy másnak nem esett le.

Még talán nyáron láttam egy riportot SzT-vel, amiben elmondta, hogy írogat, többek között ezt a darabot is, hatodfeles jambusban. ÍroGAT, értitek? Azt mondta ez a drága ember, hogy ő csak megíroGATott egy egész monoeposzt hatodfeles jambusban, mintha mi sem lenne ennél természetesebb.

Gyönyörű a darab, nagyon szép a szövege, hallgatás közben el-elámultam egyik-másik kifejezésen. A történet maga már kevésbé tudott lekötni, sajnos, bár voltak részei, amik megfogtak. Nem hiszem, hogy ez magának a darabnak a hibája lenne, inkább az enyém. Természetesen erős érzelmeket tudott kiváltani belőlem Mindszenty szenvedése a nyilasok, aztán a kommunisták uralma alatt, és érdekesek voltak a múltba visszarévedései is (vajon mennyi kutatómunka kellhetett ehhez?), de valahogy nem tudtam átélni, miért olyan borzasztó, hogy a pápa gyakorlatilag kirúgta az esztergomi érseki székből, még úgy sem, hogy az ellenkezőjét ígérte neki. Ha jól emlékszem, Mindszenty akkor Bécsben élt, és nem is nagyon szándékozott visszajönni Mo-ra (vagy nem is jöhetett vissza?). Na, de ehhez talán több háttértudás kellene, ami nekem nincs.

Fazekas Mihály: Lúdas Matyi

Be kell vallanom, ez tetszett legkevésbé. Nehéz a szövege (pedig nem most hallom először), és nem segített, hogy végig valamilyen tájszólásban hangzott el. Nekem ez ugyanis teljesen elterelte a figyelmemet magáról a műről, mert közben azon járt az eszem, hogy ez meg milyen akcentus, sváb vagy salgótarjáni? Kicsit szégyellem magam ezért a véleményért, de ez van.

Júdás

Viszont akkor jöjjön az eddig feltett művek közül az abszolút kedvencem. Ezt is SzT írta (írogatta...), és hát egyszerűen zseniális! Ritkán mondok ilyet, kevés alkotás tudja ezt kiváltani belőlem, ennek sikerült. Az ajánló szerint legyünk nyíltak, és eleve nyílt lehetek (:D), de fel sem merült bennem, hogy meg kellene botránkoznom.

Tökéletes volt az egész, a mondanivalójával, az előadásmóddal, a zenékkel, a dalokkal. Júdást én jó ideje nem látom már csak Jézus elárulójának. Az alakja időről időre elém kerül, és a különböző értelmezések árnyalják a róla alkotott képemet. Kezdődött a Jézus Krisztus szupersztárral, folytatódott Sőtér István Júdás c. drámájával, kicsit szó került róla a Boris c. sorozat 4. évadában (önreklám, ezt én feliratoztam, és a Disney+-on látható), ahol egy ma elég divatos fordulatot kapott, lehetne vitatkozni rajta, hogy jól tették-e, és most ez. Nem elemezném, mert amennyi minden kavarog most a fejemben, az nem egy mezei blog témája, meg kell hallgatni.

(Kis off. A Sőtér-féle Júdás drámát még valamikor az ősidőkben láttam a veszprémi Petőfi Színházban, akkor Funtek Frigyes volt a címszereplő. Nem tudom, emlékszik-e még rá valaki, a 80-as években a híres triumvirátus egyik tagja volt, a másik kettő Mácsai Pál és Hirtling István, de FF aztán kiment Franciaországba, és legalábbis az én szemem elől hosszú időre eltűnt. Most rákerestem, mi van vele, és kiderült, hogy úgy tűnik, hazaköltözik. Szerepelt A besúgó c. sorozatban, és most leesett az állam, mert nem ismertem meg. Na, persze azóta eltelt jó pár évtized.)

A. A. Milne: Micimackó

Igazi örömjáték, ahogy mondani szokták. Ez is gyerekori kedvenc, no, és persze, kit nem befolyásol Mikó István és társai szinkronja? Ezért kicsit féltem, hogy nem leszek-e túl kritikus, de szerencsére nem lettem. Az eddigiektől eltérően van egy plusz szereplőnk, Róbert Gidát egy fiú alakítja, a névből ítélve Androczky Gabriel fia lehet, aki aranyosan játszott, de Róbert Gidának nagyon kevés szerepe van az egész könyvben, és ez pont ezért volt most olyan feltűnő, mert külön hangot kapott.

Talán csak képzeltem, de mintha Micimackóban lett volna egy leheletnyi Mikó István, de tényleg nem tudom, hogy nem csak beleképzeltem-e. A legjobban azt hiszem, Malacka tetszett a folytonos kis röfögéseivel, ezen mindig nevetnem kellett.

Tudom, hogy egy rohadt kekec vagyok, de nem bírom megállni, hogy meg ne említsek valamit. Ha már oda van írva, hogy Milne nevének kiejtése "miln", akkor az Alexandert pedig "eligzandörnek" ejtjük brit angolul. De komolyan szégyellem magam, hogy ebbe belekötök, úgyhogy most megyek, és elásom magam egy méter mélyre.

Méltatlanul kevés szó esett Androczky Gabrielről (nem bírom megszokni, hogy nincs ékezet, de Fr-országban született, gondolom, ezért - noha a franciáknál vannak ékezetes betűk, igaz, az én nevemet sem bírták soha rendesen leírni), pedig a hangszerelés, a zenék - és még ki tudja, mi mindent köszönhetünk neki - nélkül nem lenne teljes az élmény. Hogy magam felé hajoljon a kezem, kicsit olyan ez, mint a fordítóknál, nélkülünk nem lenne film, sorozat, de mégis legtöbbször akkor említenek meg bennünket, ha nem tetszik, amit írtunk, ezért én most nagy-nagy köszönetet szeretnék mondani neki a munkájáért.

Igazán jó, hogy van ez az oldal, és kíváncsian várom a következő műveket. A Harry Pottert imádnám ebben az előadásban, de nyilván ez jogdíj kérdése (is), sok reményt nem fűzök hozzá, de mondjuk, egy kis Rejtő Jenő? Ő már nem jogdíjas. (Ehhem, ehhem.)

A fordításokról

Tettem már rá itt-ott utalásokat, de ha még nem lenne mindenkinek világos, két munkám van, egy gimiben vagyok könyvtáros, és mellékállásban fordítok. Méghozzá feliratokat, hangalámondásokat, és mostanában volt egy kis kikacsintásom a szinkron felé, egész pontosan 3 film, ami egyelőre nem folytatódott. Nem miattam, szimplán nem volt rá több felkérés. Még lehet.

Mostanában néha újraolvasom a korábbi bejegyzéseimet, köztük a feliratozásról szólókat is, és hát, be kell vallanom, azóta elég sok mindent másképp látok, jobban belelátok a dolgokba, ill. egyszerűen csak mások a megbízóktól jövő elvárások.

2010-ben kezdtem hobbi-feliratozóként, és 2012-ben kezdtem hivatalosan feliratokat készíteni, 2016-ban hangalámondásokat, néhány éve írtam pár szinkront rövid kis (5-10 perces) mesékhez, de azokat nem tekintem igazi tapasztalatnak, jóformán inkább csak lefordítottam a szöveget, és idén, ugye, a 3 fent említett film, amit már "élesben" csináltam, minden követelményével együtt. (Hogy hogy sikerült, az más kérdés.)

Annak idején hobbifordítóként a jók közé soroltak (nem én mondom magam annak), sok dicséretet kaptam, volt néző, aki kimondottan azt mondta, ha én fordítok valamit, azt megnézi, mert tuti jó lesz. Ezért aztán  - utólag visszanézve - meglehetős naivitással kezdtem a hivatalos fordítói karrierbe. Nem mondom, hogy beképzeltséggel, hogy én milyen rohadt jó fordító vagyok, de némi - remélhetőleg egészséges - önbizalommal, hogy fog ez nekem menni. Hát értek és érnek meglepetések.

Hobbifordítóként én választottam ki, hogy mit szeretnék feliratozni, és annyi időm volt, amennyit csak akartam, nem volt valódi határidő, ha valami nem vált be, félbehagyhattam. És ami nagyon fontos, volt pozitív visszajelzés. No, ez hivatalos fordítóként gyakorlatilag nincs. A megbízók maguktól igen ritkán adnak visszajelzést, ha kérsz, akkor esetleg elintézik pár semleges mondattal, vagy azzal, hogy ha baj van, úgyis szólnak. De könyörgöm, nem elég a hibákért szólni! Mindenkinek szüksége van pozitív visszajelzésre is ahhoz, hogy jó munkát végezhessen, neadjisten időnként dicséretre.

Manapság rengeteget olvasni arról, hogy a fordítók milyen ócska munkát végeznek. Nyilatkoznak a színészek, a rendezők, a nézők, hogy így a fordító, meg úgy a fordító, néha igencsak kemény stílusban. Mint mindig, az éremnek itt is két oldala van.

Az egyik érv, hogy a fordítók kevés pénzt kapnak. Ebben sok igazság van. Mondják, akik régebb óta vannak a szakmában, hogy kb. évtizedek óta nem nőttek a percdíjak. Én 10 éve kemény 300 Ft/filmperc díjjal kezdtem, és most is van cég, aki 500 Ft-ot ajánl szinkronért. Az árak közben nem ennyivel mentek fel.

Sokan, akik csak tehetik, elmennek külföldi céghez feliratozni. Valóban úgy tűnik, hogy ott jobb a fizetség, 3-4 dollárt meg lehet keresni egy perccel, és - főleg a mostani dollárárfolyam mellett - könnyen kiszámítható, hogy ez akár 3-4-szerese lehet a magyar áraknak. Én is dolgozom egy ideje külföldi cégnek, és valóban van időszak, amikor egész jól lehet keresni, ám, mint mindennek, ennek is ára van.

Már a bekerülés sem egyszerű, szinte mindenhol kérnek próbamunkát, van, ahol kifizetik, van, ahol nem. Ha szerencséd van, megnézheted az eredményét, és ha elutasítottak, legalább tudsz reklamálni. Nekem volt egy ilyen cég, ahol nem sikerült a próbám, elkértem a javítást, és megírtam, hogy hol nem értek vele egyet. Visszaírtak, hogy köszönik szépen, utánanéznek, na, azóta is nézik. Egy másik cég pedig azt írta vissza, hogy nem sikerült, de a javítást nem nézhetem meg, és soha többé az életben nem próbálkozhatok náluk. Van cég, ahol 3 órád van a próbára, ha annyi idő alatt nem végzel, ha mondjuk, közben elmegy a net, ha később rájössz, hogy javítanál valamit, akkor így jártál, elbuktad.

Gondolom, nem kell mondanom, hogy milyen rosszat tesz az ilyen az ember önbizalmának. Főleg, hogy egy másik cégnél írt próbára meg az jön vissza, hogy nagyon jól sikerült, és megdicsérnek. Ilyenkor az ember elgondolkodik, hogy az elutasítások hátterében valami más lapul, hiszen én ugyanaz az ember vagyok, ugyanúgy igyekeztem a legjobb tudásomat adni mindegyik próbánál, akkor most mi van?

Egy magyar cégnél - ha normális a cég - megvan az esély, hogy személyre szabottabb bánásmódban részesülsz. Ha jól dolgozol, megjegyeznek, és legközelebb is téged kérnek fel. És igaz, kevesebbet fizetnek, de azt - jó esetben - viszonylag gyorsan és pontosan. Van magyar cég, ahol 3-án leadom a számlát, és 10-én kifizetik, máshol meg 5-én adom le a számlát, és 20-án kifizetik.

Ehhez a képest a külföldi cégeknél eddig mindig azt éreztem, kivétel nélkül, hogy úgy bánnak velünk, mint a futószalagon érkező áruval. Semmi személyre szabottság, egyik nap még van munkád, másnap nincs. Nem tudni, milyen meggondolásból. Néha köremail jön, hogy ezek a munkák vannak, ki kér belőle. Ha jelentkezel rá, sincs semmi garancia, hogy megkapod. Van cég, ahol - én úgy hívom - körök vannak, mint Dante Poklában, és ha kiesel a belső körből, egyes munkákat nem fogsz látni. Az, hogy miért estél ki a  belső körből, soha nem fogják elárulni. Azt sem, hogy ha visszakerülsz.

A kifizetés nehézkes, a legtöbb helyen 30-45 napos határidő van, sok helyen össze kell gyűjtened egy hónapot, mire számlázhatsz, van, ahol bizonyos összeg, pl. 250 dollár alatt nem számlázhatsz. Így gyakran előfordul, hogy 2 hónap is eltelik, mire az ember a pénzéhez jut. Ja, igen, és gyakran jellemzó rájuk a késve fizetés, így a 45 napból gyakran lesz 50-55 nap, és bár velem nem volt ilyen, de hallottam 70 napra kifizetett számláról is.

Vannak cégek, ahol ún. metricset vezetnek, ebben jegyzik a hibáidat, és ha elérsz egy bizonyos hibaszámot, akkor repülsz. Ilyen céghez nekem nem sikerült bejutnom, itt még jobb a fizetség, mint a 4 dollár, de még bizonytalanabb, mint máshol.

Biztosan vannak, akik ezt lelkileg jobban viselik, én eléggé belefáradtam ebbe a bánásmódba.

Másik okként szokták meg felhozni a gyenge fordításokra, hogy felhigult a szakma. No, de ennek is megvan a maga előzménye, pl. épp a rossz díjazás. Van egy viszonylag egyszerű megoldás, meg kellene tartani a jó fordítókat, és megbecsülni őket anyagilag és lelkileg is. Ez ilyen-olyan okból gyakran nem megvalósítható.

Ettől függetlenül úgy gondolom, aki elvállalt egy munkát, annak kutya kötelessége ugyanolyan jól megcsinálni 500 Ft-ért is, mint 4 dollárért.

No, és van még egy ok, amiért egy fordítás vagy egy része rossz lesz. Hogy valaki beleszól. A legtöbb helyen van egy ember, akit átnézi a fordítást, magyarul lektornak, angolul QCernek hívják (QC = quality control). Ha szerencsénk van, megtalálja, és kijavítja a hibákat. Ha nincs, akkor hülyeségeket ír bele. Ilyenre is van példa. Szinkron, hangalá estén pedig a stúdió, aki felveszi a szöveget. Nagyon elborzasztó példám nincs, de hallom azért másoktól is, hogy néha olyanokat javítanak bele a szövegbe, hogy csak néznek, és a nekem is volt mindhárom szinkronomnál egy-egy kiejtés, amit önkényesen megváltoztattak, annak ellenére, hogy a kiejtési listába beírtam, hogyan kell ejteni.

Még egy dologról akartam írni. A feliratok szabályairól. Nagyon, de nagyon erős korlátok vannak rá. Meg van szabva, hogy egy sorban hány karakter lehet, hogy mekkora lehet a CPS (karakter/másodperc), hogy lehet-e módosítani az időzítésen vagy sem, lehet-e összevonni és szétvágni táblákat stb.

Van cég, akik nagyon lazák, kb. mindent lehet. Máshol szabad összevonni, szétvágni, de az időzítésen módosítani nem. És van, ahol semmit sem lehet, csak beírni a magyar szöveget. Hogy ez mitől függ, én meg nem mondom. 

Mikor legközeleb szidjátok a fordítót, gondoljatok a fentiekre is. Aztán persze, vannak rossz fordítók is, nem akarok mentegetni senkit. Ugyanakkor mi, fordítók vagyunk a legeslegutolsó hangyák a folyamatban, megbecsülést és az anyagiakat tekintve. Néhány elvetemült rajongótól eltekintve senki sem nézi meg, ki fordított egy adott szöveget. Sokszor esély sincs rá, mert a kereskedelni csatornák le is vágják a filmvégi stáblistát, és már nyomják is be a reklámot, de azért utána lehet járni, ha valakit érdekel. Jó esetben megjegyzik a szinkronhangokat, a rendezőt, de a fordítóról igen ritkán esik szó. Ha igen, annak nagy része pedig panasz, hogy ilyen meg olyan rossz volt, pedig ha tudnátok, hogy néha az ember egyetlen szóval mennyi időt tölt el... Na, ha lesz időm, legközelebb ezzel folytatom.

Mi is van velem mostanában...

A tavalyi év meg az idei sem a blogolásról szólt, kicsit hiányzott, olyan nagyon nem. Sajnos. Ez picit szomorúvá tett, de ez van. Viszont egy ideje fogalmazódik bennem, hogy megint írni kéne, aztán valamiért beléptem, és meglepett, hogy még így is, hogy az idén semmit sem írtam, még így is minden nap látogatják a blogot. :O Az enyém sosem volt nagyon látogatott blog, ezért ez még megdöbbentőbb.

Az elmúlt időben máshová helyeződtek a hangsúlyok, más lett fontos. Az egyik ilyen a környezetvédelem, a másik a kert, a növények. Az olvasás háttérbe szorult, alig köt le könyv. Ehhez képest rengeteg könyvet veszek, ami totál értelmetlenségnek tűnik. A hangsúlyok eltolódását jól mutatja, hogy több kertészeti, kertes csatonát követek, mint könyvest.

Lett két magaságyásom, az egyikben uborkát termesztettem, savanyúságnak, és meglepően jó termés lett, nem számoltam, de kb. 10 üveggel rakhattam el. A másikba görögdinnyét ültettem, szépen virágzott, és már volt rajta egy szem (:D) termés, aztán meglepték a tetvek, és annyi lett neki. Én nem permetezek, főleg nem vegyszerrel, igyekszem természetes módszereket keresni. Az eperpalánták mellé büdöskét, a rózsák mellé sarkantyúkát ültettem. A rózsákról pár nap alatt eltűntek a tetvek, igaz, szegény sarkantyúkák ki is döglöttek, pedig álltólag finom a leleve és a virága, de virágzásig el sem jutott a szerencsétlen.

Na, de állítólag még lehet másodvetést rakni, úgyhogy ültettem még sarkantyúkát, csemegekukorícát, fokhagymát (na, az majd csak jövőre fog teremni) és sárgarépát. Nem tudom, lesz-e belőle valami, majd meglátjuk.

Ez a borzalmas aszályos nyár a kertre is rányomta a bélyegét, az öntözés ellenére is elszáradtak az eprek és a málnabokrok, és kiszáradt az egyik almafánk is. Az őszibarack és a szilvák még a tavasszal tafrinásak lettek, így a gyümölcsöt el is felejthettük szépen. Szegény cseresznyefa meg a moníliát kapta el, kb. felére vissza kellett vágni, termés meg volt úgy egy maroknyi. A diófa termését évek óta gyilkolja a dióburokfúró légy (ezt mondjátok ki gyorsan egymás után tízszer! :D), idén permeteztük, és talán-talán lesz pár ehető szem.

Környezetvédelem. Itt is vannak haladások, de sok helyen akadályba ütközöm. Sokáig biobubiztam, de már nem szeretem annyira, ezért másfelé kezdtem keresgélni. Főleg a mosogatógép-szerrel vannak gondjaim, a biobubist egy darabig nagyon szerettem, de egy idő után opálosak lettek az üvegedények, néha az evőeszközök is. Majd jött a Mosómami pora, az hozzáadagolt citromsav nélkül - nekem - használhatatlan volt. Cleanne mosogatógép gél - opálos üvegedények. Kezdtem az érezni, hogy én ezt feladom, és visszatérek a boltira, nem lebomló és nem csomagolásmentes, de legalább tiszták lesznek az edények. Na, de a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni, ezért némi kutatás után találtam pár öko mosogatógép tablettát, és közülük, ami még árban is elfogadható, a Cif All In One tablettája, ami még öko címkés is, és a tablettákon levő fólia vízben oldóik. Mivel papírdobozban van, még nagyjából csomagolásmentesnek is mondható.

Rövidke évértékelő 2021

Könyves fronton sajnos, nincs sok mesélnivalóm, ez az év nem az olvasásról szólt, hanem rengeteg-rengeteg munkáról, és házfelújításról. Igen, mi is beleugrottunk. Na, arról heteket tudnék mesélni, hogy milyen katasztrofális, a szaki hiány, a csúszó határidők, a nehézkes ügyintézés, és az árak! Az árak! Na, de hagyjuk.

20 könyvet sikerült végül elolvasnom, az utolsót éjfél előtt kb. 10 perccel, és kicsit csaltam, mert sok oldalt csak átfutottam, amúgy untam is.

Az első olvasmány Sarah Addison Allen A varázslat tava volt, és elég semmilyen kis könyv volt a szerző általam olvasott másik két könyvéhez képest.

Az utolsó pedig Maros András: Két-három dán, amitől teljesen mást vártam, a fülszöveg félrevisz, nyomokban tartalmaz humort, de amúgy meg baromi nyomasztó sok helyen.

Nem emlékszem igazán kiemelkedő olvasmányra, de ami tetszett:

Böszörményi Gyula: A Barnum-rejtély - szerintem hozta a sorozat színvonalát.

Chris Colbert: A Grimm Warning (A Land of Stories 3. része)  - igazán kár, hogy magyarul a 2. rész után elakadt, pedig olyan jó kis sorozat.

Katherine Arden: A boszorkány éjszakája (Északi erdő 3. rész) - kicsit ugyan sok volt már Vászja szenvedéséből, és inkább 2/3 happy end lett a vége, mint rendes happy end, de elégedett voltam a lezárással, el tudtam fogadni Vászja sorsát.

Robert Galbraith: Zavaros vér (Strike 5. rész) - erős kétségeim voltak a hossza miatt, és úgy egyáltalán nem tudom elfogadni az ezeroldalas könyvek létjogosultságát (:D), de végül kellemesen csalódtam.

Jessica Townsend: Kámforkór - Morrigan Crow nagy dobása  (Morrigan Crow 3.) - a legjobban ez a rész tetszett eddig, szépen fejlődik a sorozat.

Jodi Taylor: Második esély (St. Mary krónikák 3.) - hozta a szokott színvonalat, igazi élmény volt.

Amitől többet vártam:

Betrix Potter összes meséi - nekem túl egyszerű volt, bár szeretem a meséket, és rettentő szájbarágósak néhol. A rajzok nagyon bájosak voltak, szívesen élnék ez alapján arrafelé.

Jennifer Lynn Barnes: Örökösök viadala - szerelmi háromszög, sőt, négyszög, vagy hány szög, már nem is emlékszem, ne! :D Azért folytatni fogom, mert a rejtély része izgalmas.

Maurice Leblanc: Arsene Lupin - Az úri betörő - kiskamasz-kamaszkoromban biztosan jobban élveztem volna, most kevés volt. Nem rossz, de kevés.

T. J. Klune: Ház az égszínkék tengernél - egész addig szenvedtem vele, míg rá nem jöttem, hogy a természetfeletti szálnak nincs jelentősége, itt a másság és a fejlődéstörténet a lényeg, utána már tetszett.

J. K. Rowling: A karácsonyi malac - Rowling már nem az én szerzőm. Bár nem volt rossz, de kicsit túltolja a borzalmakat, meg a társadalomkritikát (gyerekkönyvben? minek? :O), sok már. A végére azért megszerettem, és külön tetszett, hogy nem a várható vége lett, de mégis megnyugtató.

"Citromkák":

Nagyon rossz élmény nem volt, de szájhúzogatós igen.

Bram Stoker: Drakula - erről írtam bejegyzést, nem is akarok többet mondani.

Douglas Adams: Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája - mi volt ez a keszekusza baromság?

Újévi fogadalmam nincs, semmi értelme. :D Majd lesz, ami lesz. :) Nyugodtabb estéket, és több pihenést szeretnék, és hogy valahogy kicserélődjenek az ablakok és lerakódjon a laminált padló a házban, mire hazaérek este. :D Sok esélyt nem látok rá, de hátha. ;)