Nem lesz túl hosszú a lista. Mindjárt január 1-jén kezdtem egy könyvet...
E. K. Johnston: Ezer éjszaka
Mesefeldolgozás, ezeregyéjszaka, ezekre vevő vagyok alapból, de ez a könyv sajnos, unalmas volt. Az alapötlet érdekes, de a megvalósítás gyenge volt.
Benyák Zoltán: Az utolsó emberig
Ez reci lett volna, amit visszaadtam, mert annyira nem jött be, így nem lenne tisztességes kielemeznem. Számomra gusztustalan és perverz volt, ennyi. Amúgy rengetegen imádják, szóval a véleményem nem feltétlenül mérvadó. :)
Ryan Grandin: Invictus - Az idő gyermeke
Időutazós, szuper alapötlet, dögunalom.
Cynthia Hand: Vigyázz, Holly Chase!
A karácsonyi ének feldolgozása, és nagyon érdekesnek tűnt. Mivel a szerző a Lady Jane egyik írója is, látatlanban bizalmat szavaztam neki. Sajnos, az első oldaltól a rossz értelemben vett YA stílusban íródott, és mikor megjelent a következő "Scrooge" (megmentendő rossz ember), aki egy 17 éves, majd két méter magas, tökéletes testű, jóképű szívtipró alkat, azonnal elveszített, és nem is folytattam tovább.
+ a kakukktojás, amin nagy kínlódással, de végül mégis átrágtam magam:
V. E. Schwab: Gyülekező árnyak
Az első kötet tetszett, bár volt, akinek csalódást okozott, merthogy klisés, meg kiszámítható, stb., de ez engem különösebben nem zavart. Ellenben az a 2. rész halál unalmas, semmitmondó, túlírt, nem szól semmiről. Csak az tartotta bennem a lelket, hogy máshol azt olvastam, az eleje nem olyan pörgős, na, de majd a viadal! Úgy hogy végig azzal biztattam magam, hogy na, majd a viadal, na, majd a viadal, de képzeljétek, a viadal se volt izgalmas. :D Az utolsó kb. 10 oldal már az volt, és elég jó kis függővége lett, de nem tudom, elég lesz-e ahhoz, hogy elolvassam a befejező részt.
Az, hogy csak ennyi, részben annak köszönhető, hogy hála istennek, nem sok olyan könyvem volt idén a fentieken felül, ami megérdemelte volna, hogy abbahagyjam, de részben annak is, hogy még mindig ragaszkodom ahhoz, hogy inkább végigolvasom, ha már belekezdtem.
Hamarosan jönnek az évértékelő posztok, sokan már az év utolsó napjaiban megírják, én át szoktam rakni január első napjaira, mert sokszor szilveszter este sikerül még egy utolsó könyvet gyorsan befejezni. De hogy ne legyen kilométer hosszú majd az évértékelő, két témát szeretnék megírni előre, ezek nagy valószínűséggel már nem változnak a hátralevő pár napban. Az egyik az év könyves sorozatai, a másik a félbehagyott könyvek. Kezdjük az elsővel!
Bár minden évben megfogadom, hogy kevesebb sorozatba kezdek, részben mert bizonytalan, hogy magyarul végigviszik-e, részben meg mert sokszor én magam unok rájuk, azért sosem tudom megállni, hogy valami csábító többrészes könyvbe ne kezdjek. Az idén szerencsém volt, kifogtam pár nagyon jót. Igaz, rosszabbakat is.
Bernard Cornwell: Angolszász históriák
Ezt nem is akartam folytatni, de a tévésorozat 2. évada annyira bejött, mint amennyire az első nem, így a könyveket is folytattam. A 3. és 4. részt olvastam el az idén, a 3. tetszett is, de a negyedikkel megszenvedtem. Az a ritka eset állt fent, hogy a tévés feldolgozás jobban tetszett, mint a könyv. Még nem tudom, folytatom-e, esély van rá.
Alan Bradley: Flavia de Luce
Csak egy részig jutottam, pedig abszolút bejött a fura, koravén, "méregkeverő" kislány története. Mindenképp folytatni szeretném.
Virág Emília: Hétvilág trilógia
Az utolsó része jött ki az idén, szerettem ezt is, mint az előző kettőt, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy alig 3 nap alatt faltam be a lezáró kötetet.
Az írónőtől bármi jöhet ezentúl, vevő leszek rá!
Joe Abercrombie: Szilánkos-tenger trilógia
Az erős női szereplők miatt kezdtem olvasni, de ha az erős azt jelenti, hogy gusztustalan és nőietlen, akkor kösz, nem. Az első rész bejött, a 2. kicsivel kevésbé, de a 3. már nehezebben csúszott le, az a sok csatajelenet meg intrika nem az én világom. Ahogy a high fantasy sem.
Jó volt komfortzóna elhagyásnak, de nem hiszem, hogy túl sűrűn fogok ezzel a műfajjal próbálkozni a jövőben.
Böszörményi Gyula: Ambrózy báró
Ezt viszont imádtam, mind a 4 részt, plusz a kiegészítő köteteket is, elvileg lezárt, pedig még olvastam volna tovább.
Terry Pratchett: Sajogi Stefánia trilógia
Az íróval való ismerkedésem első könyve. Nagyon bizarr könyv volt, ugyanakkor tetszett is. Szeretném folytatni, és elolvasni a másik két részt is.
Kai Meyer: Varázskönyv trilógia
Amilyen jól indult A betű mágusa, tele egy csomó szuper ötlettel, annyira elvesztettem az összes érdeklődésemet iránta a végére. Nem folytatom, pedig nemrég jelent meg a 2. kötete magyarul.
Charlie N. Holmberg: A papírmágus trilógia
Ezt viszont nagyon szerettem, a lezáró kötet jutott belőle idénre. Van 4. rész, vagy spin off is belőle, nem tudom, minek is számít végül is, remélem, az is lesz majd magyarul.
Sokan kritizálták, hogy rövidke, de legalább semmi felesleges nem volt benne, és hát igen, kérem szépen, ilyen egy tökéletes lánykérés, mint amit ebben a kötetben olvastam.
Jodi Taylor: St. Mary krónikák
Csak egy részt sikerült elolvasnom, magyarul tudtommal már van három, angolul meg már valami 8-10-nél tart, nem is tudom pontosan. Időutazós, ami nálam eleve előnnyel indul, irtó jó akciójelenetek vannak benne, pedig olyat nem olyan könnyű írni, jó kis angol humora van, mégsem folytattam - eddig.
De nem adom fel, egyszer majd a folytatásokra is sor kerül.
Neil Patrick Harris: A különc varázsló
Aranyos volt, cuki, gyönyörű maga a könyv, de ez nekem túl "gyerek". Tudom, ez hülyén hangzik, merthogy gyerekkönyv, de vannak gyerekkönyvek, amiket felnőtt fejjel is lehet élvezni, ez nem olyan.
Bűvészet iránt érdeklődő, korban is (nemcsak lélekben) gyerekeknek ajánlom, fontos kérdéseket vet fel, mint pl. a másság, de én nem fogom folytatni.
Brodi Ashton-Cynthia Hand-Jodi Meadows: Lady Jane
Alakváltós, történelmi, de jócskán átírva, és vicces. YA ugyan, de az idegesítő részei nélkül, bejött, remélem, érkezik majd a folytatás.
V. E. Schwab: A mágia árnyalatai
Tavaly tetszett az Egy sötétebb mágia, de a folytatása, a Gyülekező árnyak egészen tegnapig esélyes volt a félbehagyott könyvek kategóriára is. Mostanában hála istennek nem olvastam ilyen dögunalmas, semmitmondó, szószaporító könyvet. Csak azért nem hagytam félbe, mert állítólag a viadal része tök izgalmas. Nos, maga a viadal kb. a 3/4-énél kezdődik, és bár volt egy-két jobb rész, nem tudott lekötni az sem. Az utolsó kb. 10 oldal tényleg feszült lett, egy jó kis függővéggel, de nem tudom, érdekel-e annyira a folytatás, hogy belekezdjek a záró részbe.
Jessica Townsend: Morrigan Crow
Ez viszont az instant szerelem! Tuti, hogy dobogós lesz az idei legjobb könyvek listáján. Alig várom a folytatást.
Caleb Krisp: Ivy Pocket trilógia
A másik, amit imádtam, bizarr, vicces, izgalmas. Jöhetne még más is a szerzőtől.
Christelle Dabos: A tükörjáró
Két rész jelent meg eddig magyarul, és még kettő várható. Azt hiszem, az idei év legnagyobb meglepetése, azt mondják, nincs új a nap alatt, de a szerzőnőnek sikerült egy olyan világot létrehoznia, amivel még sosem találkoztam. Teljesen beszippantott, és nagyon soká lesz még jövő ősz, mikor várhatóan megjelenik a 3. része nálunk.
És tegnap döbbentem rá, hogy ez a könyv tele van intrikával, ami általában idegesíteni szokott, de most egészen jól viseltem. Jó, azért néha már sok volt belőle.
John Bellairs: Lewis Barnavelt
A végzet órája címmel került talán még szeptemberben a mozikba a könyvből készült film, pedig maga a könyvsorozat korántsem friss, az 1. rész 1973-ban jelent meg. A filmet meglovagolva, gyorsan kiadták magyarul is a könyvet, de bekövetkezett az, ami 100-ból egy esetben szokott, a film jobban tetszett, mint a könyv.
Elég nagy eltérések is vannak, de a film humorosabb, látványosabb, izgalmasabb, jobban tetszett a főszereplő, stb. Ha netán folytatják is magyarul, nem hiszem, hogy továbbolvasom.
Ahogy most így egyben elnézem, nem kevés sorozat ez, de van köztük lezárt, olyan is, amit nem fogok folytatni, szóval jövőre csökkenni fog a számuk. Már ha nem kezdek új sorozatokba, persze, amire azért, valljuk be, jócskán van esély. :D
Van egy íratlan szabályom. Sosem olvasom el a egy könyvsorozat köteteit közvetlenül egymás után, mindig tartok legalább egy könyvnyi szünetet. Valamiért besokallok ilyenkor az adott könyvből, akármilyen jó. Néha még a kétkötetes könyveknél is érzem ezt. De A tél jegyesei után nagyon nehéz volt betartanom ezt a szabályt. Sőt, igazából nem is nagyon sikerült. Nekiálltam A végzet órájának, olvastam pár oldalt a rettenetesen nyögvenyelős Gyülekező árnyakból, de aztán megadtam magam, és mégis inkább fejest ugrottam a tükörjáró kalandjainak folytatásába.
És nem bántam meg, ez a könyv még vastagabb, mint az 1. kötet, 680 oldal, de ezt is sikerült 6 nap alatt letolnom. Picit szakadozottabban sikerült, de ebbe talán belejátszott az is, hogy beteg voltam, egy hozzátartozóm kórházba került, elég feszült voltam egy csomó más ügyintézés miatt is, szóval igazából nem tudom, hogy most a könyv "hibája", netán az enyém, esetleg mindkettő, hogy időnként meg-megakadtam az olvasással.
Faruk és Ophélie
De azért egy szó panaszom sem lehet, a könyv fordulatos, izgalmas, pereg, csak tátjuk a szánkat, annyi az esemény. Karaktereink fejlődnek, Ophélie megtanul kiállni magáért, Thorn sem feltétlenül csak az a karótnyelt, sótlan figura, mint aminek az első kötetben láttuk. Többet tudunk meg több szereplő hátteréről, pl. Farukéról, Thornéról, a lovagéról, megjelenik Ophélie családja az esküvőre, valami 26-an, és mindeközben szinte senki és semmi sem az, mint aminek tűnik, nem beszélve a címbeli rejtélyes eltűnésekről, aminek megoldásával Faruk épp Ophélie-t bízza meg. Számomra nem volt világos, hogy miért épp őt, nekem itt egy picit megdöccent a történet logikája, de hogy izgalmassá vált, az biztos.
Annyi kritikám lenne, hogy néhol már fárasztónak találtam a Délibábosok sok káprázatát, iszonyat nehéz lehet úgy élni, hogy az ember sohasem tudhatja, mit is lát valójában. Emellett gyakran fordul elő, főleg Faruk ábrázolásánál, de itt-ott másoknál is, hogy rendkívül lassan tesznek ezt vagy azt, lassan hátrahajtja a fejét, kitekeri a nyakát, stb., ha ezt valós időben kellene néznem vagy olvasnom, elég unalmas lenne.
Berenilde
A Sark amúgy borzalmas hely lehet, nagyon nem szeretnék ott élni, az udvari élet nekem cseppet sem vonzó, sokkal-sokkal kellemesebb lehet Animán lakni, olvasva legalábbis igazán viccesek a lélekkel bíró, ezáltal időnként mozgó és önálló akarattal bíró tárgyak. Lehet, hogy a való életben nem élvezném annyira, hogy elugrál a sótartó, vagy megpróbál megfojtani a sálam, de milyen menő már, hogy ugyanakkor megpróbál megvédeni!
Spoiler nélkül nehéz lenne többet írni, emellett a történet olyan szerteágazó és bonyolult, hogy nem is szeretnék jobban belemenni. A megoldásra egy percig sem gondoltam, tényleg nem tudtam kitalálni, az a függővég pedig! Hú, de soká lesz, mire olvashatjuk a 3. részt magyarul! Én mindenesetre nagyon várom.
Továbbra is igaz, hogy jóval komolyabb, mint egy átlag ifjúsági könyv, és én ezért rettentő hálás vagyok. Olyan nem éppen ya témák is előkerülnek, mint a drogok (vagy azok könyvbeli mása), sőt még a bordélyházak is. Finoman persze, mert mégiscsak ya, de ott van.
Na, és hogy lesz-e esküvő, előkerülnek-e az eltűntek, olvasható-e Faruk könyve? Nem árulom el, de a könyvből sok minden kiderül. Meg legalább annyi minden nem. :D
A fordítás most is pazar, Molnár Zsófia ismét kitett magáért, és a borító is szépséges lett.
Az év legjobb olvasmányait számomra mind a Kolibri Kiadó szállította, kinevezem őket hivatalosan is a kedvenc könyvkiadómmá. :)
Már tavaly óta szeretném elolvasni ezt a könyvet, eleve vonzott magához valamiért, aztán sok szépet és jót olvastam róla, de csak most, hogy már a 2. rész is elérhető magyarul, csak most sikerült elolvasnom az elejét.
Nekem mindig gyanús, ha valami iránt túl nagy a lelkesedés, istenem, hány könyvben csalódtam már emiatt! De ezúttal nem, gyakorlatilag az első oldalakba beleszerettem, és túlzás nélkül állíthatom, hogy a Harry Potter óta nem olvastam ki ilyen vastag könyvet ilyen sebességgel. Mindössze 6 nap kellett az 580 oldalhoz.
Bevallom, nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, de azt hiszem, arra, amit kaptam, nem. Először is valami "ifjúságibbra" gondoltam, de ennek a könyvnek sokkal komolyabb a hangvétele, sok témája, motívuma, mint egy tipikus ya-nak. Csak egy pici kellene, hogy felnőtt könyv legyen. Gyilkosságok, intrikák, mérgezés, mindenféle kegyetlenkedés, felbujtás bűnelkövetésre, szoknyapecér szereplő, bosszú, nem éppen olyan témák, amik egy átlagos ifjúsági könyvben ilyen töménységben előfordulnának.
Semmiféle tinipicsogás, sem szerelmi háromszög nincs benne, sőt, szerelem sem, csak egy egészen icipici, alig észrevehető csírácska, ami jelzi, hogy a további kötetekben (4 kötetesre tervezi a szerző) esetleg lehet szó valamiről, és meg kell mondanom, hogy én ezt végtelenül élveztem.
Külön tetszett, hogy nem angol nyelvű, olyan jó volt olvasni a javarészt francia neveket, hisz nekem a francia nyelv egy régi, de mostanában nagyon elhanyagolt szerelmem.
A történet lassan építkezik, de egyetlen percig sem untam, rögtön beszippantott az a furcsa közeg, amiben játszódik. A világ darabokra tört, amiket szilánkoknak hívnak. Az egyik ilyen szilánkon, Animán él Ophélie, a főhősnőnk, akinek két különleges képessége is van. Az egyik, ha puszta kézzel megfog egy tárgyat, időrendi sorrendben visszafelé feltárul előtte a tárgy múltja. Ezt olvasásnak nevezik. Hogy ne olvasson véletlenül a tárgyakban, a lány kezén folyton kesztyű van. A másik képessége, hogy át tud kelni a tükrökön. De a többi animistának is vannak képességei, Ophélie nagynénje, Roseline néni pl. a papírral van jó viszonyban, képes arra, hogy bármilyen szakadt papírdarabot helyreállítson. Hű, de jó szolgálatát venném ennek a képességnek a könyvtárban!
Animán a tárgyaknak lelkük van, amivel kommunikálni is lehet (én egyébként is hiszek abban, hogy a tárgyaknak van valamiféle egyéniségük, ha más nem, hát annyi, hogy a személyes tárgyainkhoz hozzátapad a lelkünk egy része, ezért válunk meg nehezen számunkra kedves tárgyaktól, vagy ezért érzem én, hogy ha más tárgya kerül hozzám, annak idő kell, mire az enyémmé válik, ezért nem veszek szívesen használt könyvet vagy turkálós ruhát), de ez nagyon szépen és természetesen simul bele a történetbe, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb.
Ophélie jól elvan a maga világában, a szemüvege és a sála mögé rejtőzik (ezeknek szintén lelkük van, de erről nem írnék többet), és esze ágában sincs férjhez menni, hiába van abban a korban, míg családjának tagjai, a Matrónák, úgy nem döntenek, hogy márpedig férjhez megy egy férfihoz, Thornhoz, aki a Sark nevű szilánkról származik, ahol irtózatos a hideg és a lakói valamiféle vademberek. A lánynak minden tiltakozása ellenére mennie kell, és kezdetét veszi egy olyan út, aminek során Ophélie-nek keserves tapasztalatokon át kell megtanulnia, kiben bízhat és kiben nem, hogy kiálljon magáért, és megvédje magát.
Míg Animán mindenki családtag, a Sarkon nagyon durva feudális rendszer van, az élet szó szerint életveszélyes, és szinte semmi és senki sem az, aminek látszik.
Thorn ellentmondásos figura, és remélem, a következő részekben többet és pozitívabbakat tudunk meg róla, jelenleg nem éppen kedves alak, de mégis vannak reményt keltő megnyilvánulásai. Sem ő, sem Ophélie nem a megszokott ya hősök, sem külsőleg, sem belsőleg. Rendkívül érdekes volt figyelni a változásaikat, amik egyelőre elég lassúak, de észrevehetőek. Thorn indokai fokozatosan derülnek ki, de mivel végig Ophélie szemével látunk mindent (de nem E/1-ben, hála istennek), korántsem biztos, hogy a lány jó következtetéseket von le. Thorn és családja elkövetik azt a hibát, hogy feltétlen engedelmességet várnak a lánytól, ahelyett, hogy beavatnák a dolgokba, ami előre megjósolható, hogy kizárólag csak baj lehet belőle.
A szöveg rendkívül igényes, a fordítás egyszerűen pazar, Molnár Zsófia munkája. A borító is csodaszép.
Végtelenül örülök, hogy elolvastam a könyvet, és egészen biztos, hogy folytatni fogom.
Ivy, a tűzről pattant szobalány, aki önbizalomban sem szenved hiányt, ezúttal Londonban, egy koporsókészítő házaspár fogadott lányaként bukkan fel.
Ivytól azonban most is élő és holt alakok egész sora akar valamit. Egy csinos és fiatal örökösnő eltűnt és halottnak hitt bátyjáról szeretne többet megtudni. Trinity grófnő szelleme egy akciós temetés ügyében kísért. Mindeközben az ördögien gonosz Miss Always minden sarkon ott ólálkodik… Ivyt azonban mindez nem érdekli. Ő a legelbűvölőbb (kissé) halott lány egész Londonban, és az egyetlen, aki megtalálhatja Rebeccát. Ehhez azonban át kell jutnia egy másik világba. Vajon sikerül neki? (Kérdezhetnénk, ha nem Ivyról lenne szó!)
"Immár birtokomban volt minden információ ahhoz, hogy megszerezzem a Fellebben a fátyolt. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű ellopni a könyvet, de ez volt az egyetlen esély, hogy megtaláljam Rebeccát. Megszaporáztam a lépteimet, hogy lehagyjam az esőt – hiába –, átvágtam az úton, és akkor vettem észre a lányt, aki fel-alá járkált a ház előtt. Kikerültem egy lámpaoszlophoz kikötött kakiló lovat, és már majdnem az ajtóhoz értem, amikor a lány elém lépett, és a nevemen szólított. Ami igen váratlanul ért."
Igazán szerencse, hogy ebből a könyvből már megvan mindhárom rész, így nem kellett az 1. rész után sem egy évet várnom, és nem kell a 2. rész után sem, ami külön jó a rész befejezésének tükrében. Na, de ne szaladjunk ennyire előre!
A bejegyzés spoileres lehet azok számára, akik nem olvasták az 1. részt!
Úgy három hónap telt el az előző rész vége óta, Ivy most Snagsbyéknél, a temetkezési vállalkozó házaspárnál él Londonban. A pár az első pillanattól fogva gyanús, de bevallom, nem jöttem rá a megoldásra, pedig végtelenül egyszerű volt és kézenfekvő. Megjelenik egy könyvtáros, egy segítséget kérő, bátyját kereső lány, és néhány visszatérő szereplővel is találkozhatunk. Vérfagylaló kalandokat élhetünk át szellemekkel és egy őrültekházában.
Ivynak megmaradt az a "jó" szokása, hogy folyton bajba keveredik, mindenbe beleüti az orrát, és eleinte rettenetesen rosszul méri fel az embereket és az eseményeket. Természetesen nem hallgat senkire, és megy a saját feje után, amiből iszonyat nagy galibák keverednek. Akkora blődségeket művel, hogy néha nem akartam hinni a szememnek, és rettenetesen jól szórakoztam rajtuk. Gyerekkönyvhöz képest ezúttal is elég sok a komor és kissé ijesztő jelenet, de legalább annyi a humoros is. A könyv végére sok kérdésre választ kapunk, pl. az Óragyémántról és Prospáról, de legalább annyi maradt megválaszolatlanul. Néhány válaszra rájöttem, de sokra nem.
Második részt nem könnyű írni, főleg, ha az első olyan jól sikerült, mint itt. Nagyok az elvárások, de Krispnek sikerült megugrania az első könyv színvonalát, sőt, én határozottan úgy éreztem, hogy túl is szárnyalta. Az események pörögnek, a könyv nem ül le egy pillanatra sem, néha alig tudtam lépést tartani velük, a vége pedig kellőképpen izgalmas ahhoz, hogy folytatni akarjam. A szerző stílusa elképesztően egyedi, abszurd és utánozhatatlan.
Ismét John Kelly klassz és vicces rajzai tarkítják a könyvet. A fordító ezúttal is Pék Zoltán, ami garantálja a jó minőséget. Egy dolog volt csak, ami nekem kicsit fura volt, a Snagsby anya, én inkább a mamát használtam volna. De ezen kívül panaszom nem lehet rá.
A pontozás számomra egyértelmű volt:
10/10
Az olvasás lehetőségét köszönöm a Kolibri Kiadónak!
Ebben a hónapban a sorozatokról írunk a témázós csapattal, könyves adaptációkról és nem könyvesekről, régiekről és újakról egyaránt.
Valahol jó, hogy "sereghajtó" vagyok megint, mert a többiek posztjairól eszembe jutott egy csomó sorozat, így viszont lesz egy olyan hosszú poszt, hogy nyugány kell hozzá.
Ahogy elnézem, mindenki mesélt a kezdetekről, gyerekkori, kamaszkori és fiatal felnőtt élményeiről, szóval én is azzal kezdem.
Mivel a többieknél idősebb vagyok, még olyan korban születtem, amikor hétfőn adásszünet volt, és a kedd este volt a (felnőtt) sorozatos nap. Eleve nem volt akkora a választék, és egy csomó sorozat címére meg nem emlékszem, inkább az ifjúsági témájúak maradtak meg. Ki emlékszik még a Keménykalap és krumpliorr-ra és az Utánam, srácok!-ra? De a keddi sorozatok közül emlékezetes maradt az Onedin család vagy Jane Austen Emmájának egy akkori feldolgozása. Az eredeti Twin Peakset én pl. nem néztem, de rajtam kívül kb. mindenki az országban. :D
A Jóbarátok, a Vészhelyzet, a Szomszédok, a Csengetett, mylord? vagy a Dallas már a felnőtt életemhez kötődnek. Volt, amit rendszeresen néztem, volt, amit kihagyásokkal. Azt hiszem, már akkor sem bírtam a végtelenségig elnyújtott, intrikálós, keverős sorozatokat, meg azokat, ahol aztán minden történt, elcserélt gyerektől a halálból visszatérő szereplőkig bármi. Viszont a Tuti gimi és társai teljesen kimaradtak az életemből.
Nem tagadom, néztem pár dél-amerikai szappanoperát is, de olyan hű, de nagy rajongó nem lettem, és később könnyedén és csalfa módon dobtam is az egész műfajt. Az Isaura volt talán az első ilyen, amit szintén mindenki nézett, majd pár évvel később a Vad angyalt, a többieknek már a címe sem maradt meg.
A most divatos török sorozatokba bele sem néztem, pedig állítólag van köztük pár gyöngyszem. Hát nem tudom, a Szulejmán-féle (ál?)történelmi szóba sem jöhet, és hiába mondják, hogy a mai korban játszódók között vannak értékesek, még nincs akkora sorozatéhségem, hogy rájuk fanyalodjak.
Mert bizony a régi, keddi sorozatnézős esték után most aztán csak az nem talál magának néznivalót a hét bármelyik napján, a nap bármelyik szakában, aki nem akar. A streamelős csatornáknak hála (pl. Netflix, HBO Go) igen gyakran már a tévé elé sem kell leülni, és kivárni, míg adásba kerül a következő rész.
Nincsenek olyan szabályaim, hogy csak felirattal, nézek így is, úgy is, általában nincs bajom a szinkronnal, de ha angolul nézem, akkor csak angol felirattal, magyarral max., ha archaikus (pl. Shakespeare) vagy nagyon szakmai a szövege, jogi orvosi, ilyesmi. Automatikusan a hibákat kezdem keresni a magyar feliratban, és nem azért, mert kekeckedni akarok, hanem mert megszoktam, hogy a saját fordításaimat is átnézem, és olyankor a hibák keresésére van ráállva a szemem.
Gondolkodtam, milyen szempontok alapján csoportosítsam a sorozatokat, de sokféleképpen lehet, és rengeteg az átfedés is, szóval elég önkényes lesz. A címeknél kicsit keverces vagyok, van, amit az angol, van, amit a magyar címén emlegetek, elnézést érte!
Mesefeldolgozások
Egyik kedvenc műfajom, és egy darabig még az is marad. Főleg azt szeretem, ha megcsavarják az eredeti történetet, de azért nem válik valami teljesen mássá, ami az eredeti mesékből már kb. semmit sem tartalmaz.
Once Upon A Time - ez volt az abszolút kedvencem sokáig, kár volt azt a 7. évadot erőltetni, de mindig szép emlék marad, és nem kizárt, hogy egyszer elölről kezdem az egészet. - lezárult
Grimm - ez már jóval kevésbé volt mesés, nyomozós, krimis, kicsit sötétebb hangulatú, de azért nem a nagyon durva változat. Nagyon szerettem, elnéztem volna még. - lezárult
Tell Me A Story - ez nemrég indult, még nem láttam egy részt sem, de érdekel. Elvileg januárban lesz majd szinkronosan is.
Fantasy, természetfölötti
Ideveszek minden varázslényest, vámpírost, vérfarkasost, boszist, stb.
Vámpírnaplók - eleinte nagyon bejött, de aztán ráuntam, nem is néztem végig, arra se nagyon emlékszem, hol hagytam abba. Amúgy könyvsorozatból készült, amit nem olvastam, de állítólag egy idő után a sorozat teljesen más irányt vett. - lezárult
True Blood - szintén regénysorozatból készült, az 1-2. évad még nagyjából a könyvet követte, de aztán ez is elment másfelé, jó sok volt benne a baromság, az utolsó két évadot évekig nem néztem meg, de aztán végül mégis. A főcímzenéje még mindig verhetetlen. - lezárult
Angel és Buffy - két vámpíros sorozat, az Angel a Buffy spin-offja, nekem ez utóbbi volt a kedvencem, a Buffyt nem is néztem végig, egyszer majd pótolni kellene. - mindkettő lezárult
A boszorkányok elveszett könyve - könyvadaptáció. Ez szinte minden társamnál szerepel valamilyen formában, vagy nézik, és odavannak érte, vagy tervezik nézni. Én két részt láttam eddig, nem rántott be. Lassúnak találom, sőt, nagyon apró betűkkel írnám ide, aztán félreugranék a kövek elől, hogy unalmas... Még azért kap pár rész esélyt.
Bűbájos boszorkák - az eredeti, nem a mostani reboot. Újra kéne ezt is nézni már, lehet, hogy látvány tekintetében kicsit bénának érezném a mai CGI látványvilág mellett, de nagyon szerettem. - lezárult
Krimi, nyomozós
Viszonylag kevés krimit olvasok, de annál többet nézek. Vagyis épp most nem, de volt idő.
Bones - na, ez az, amit nem néznék angol felirattal, nehéz a szövege, egyébként is imádom Széles Tamás hangját, szóval ennél képes voltam egy évet is várni a szinkronos folytatásra. Jellemzően sikerült mindig akkor ennem, amikor előkerült egy jó kis szaftos hulla. :D - lezárult
Castle - hasonlóképpen csak szinkron. Klasszikusabb nyomozós, annyi a csavar benne, hogy a címszereplő Castle egy író, akinek megengedik, hogy részt vegyen a rendőrség nyomozásaiban. - lezárult
Strike - Rowling-Galbraith könyvsorozatából. Az első évad nekem még jobban is tetszett, mint a könyv, amit majdnem félbe is hagytam. Szerintem jók lettek a főszereplők, bár több helyen elhangzott, hogy Burke nem elég mackós és leharcolt a könyvbelihez képest, de nekem bejön, Robinnal együtt.
Sherlock - az új változat Benedict Cumberbatchcsel és Martin Freemannel. Fura, hogy ilyen modern, de én érdekesnek és izgalmasnak találtam. - elvileg lezárult, de aztán ki tudja?
Oxfordi gyilkosságok - klasszikus angol krimi, az 50-es években játszódik, senki ne várja tőle a pörgős amerikai sorozatok színvonalát, nekem hosszúak a másfél órás epizódok. Az jutott eszembe róla, hogy Angliában játszódó Maigret.
Maigret - és ha már a francia, pipázó rendőrt emlegettem, vegyük őt is ide. Ugyanúgy kényelmesen csordogáló, másfél órás epizódok, valamiért mégis jobban tetszik, mint a fenti. Egy évad mindössze két részből áll, eddig két évadról tudok. Szintén könyv alapján készültek. Érdekes Rowan Atkinsont egy ennyire más szerepben látni, mint amit megszoktunk. Nekem nincs bajom vele.
Ripper Street - ami azért is a szívem csücske, mert én fordítottam. Elég komor, elég véres és helyenként gyomorforgató, de imádom az olyan sorozatokat, ahol a fikciót olyan ügyesen keverik a valósággal, mint itt. Sajnos, a 4. évad vége olyan irányba ment el, ami nekem nem tetszett, és az 5. évad jó feléig nem is szerettem, de aztán a végére csak visszatalált oda, amiért megkedveltem. - lezárult
Hazudj, ha tudsz - kicsit kakukktojás, mert a főszereplő egy zseniális, de kibírhatatlan ember, aki bármit leolvas az ember arcáról. Előtte aztán nincsenek elrejtett érzelmek, hazugságok. Pont emiatt kérik fel, hogy segítsen mindenféle esetek kiderítésében. Borzalmas lehet egy ilyen emberrel együttélni, ugyanakkor végtelenül érdekes volt nézni, mi minden olvasható le egy ember arcáról meg úgy egyáltalán a testbeszédéből. - lezárult
Történelmi, kosztümös
Mindent idevettem, ami nem a mai korban játszódik
Outlander - az 1-2. évad voltak a kedvenceim, a 3. évaddal már voltak gondjaim, de főleg a könyvvel, amiből a 4. rész után nekem végképp elegem lett, innentől már csak a sorozatot fogom nézni. Talán, egyáltalán nem biztos. Tegnap indult a 4. évad, és az első részt én untam, emberek. :(
Lost In Austen - egy minisorozat, ami Jane Austen világában játszódik, és bár a Büszkeség és balítéleten alapszik, van benne egy hatalmas csavar. - lezárult
Downton Abbey - imádtam, pedig voltak részek, amiben kb. semmi sem történt. De a hangulata beszippantott. Remek színészek, Maggie Smith egyszereűen zseniális. - lezárult
Durrellék - nem kimondottan Gerald Durrell könyveiből készült, de abban az időszakban játszódik, amikor Korfun élt a családjával. Szórakoztató, vicces, bár nekem helyenként sok volt.
Call The Midwife - ezt majd szeretném nézni. Szintén könyvből.
Anne With An E - könyvsorozat alapján. Volt ebből már egy feldolgozás korábban, amit én is, mint mindenki, imádtam, és félve kezdtem bele az újba, de aztán teljesen berántott. A főszereplő kislány zseniális. Nem tudom, a könyvekben van-e minden, ami a sorozatban, de gyanítom, hogy nem.
Doramák
Nekem is volt koreai sorozatnézős korszakom, de most esett le, hogy egyetlenegynek a címére sem emlékszem. :O :D Bevallom, nincs kedvem rákeresgetni, szóval ezt most... khm... szép csendben átugorjuk...
Időutazós
A mesék után a másik kedvenc témám, de igazából egy maradt meg jobban, és ez a...
Timeless - amellett, hogy érdekes alapfelvetés, gyakorlatilag minden részben kapunk egy rögtönzött töri órát. Az 1. évad után kaszálták, majd mégis kapott 2. évadot, ami után megint kaszálták, de a rajongók nyomására lesz egy kétrészes lezáró film. Legalább ennyit kaptunk. Ha valamit nagyon sajnálok, hogy vége, az ez a sorozat.
Ki vagy, doki? - vagy lehet, hogy inkább scifibe vagy fantasybe passzolna? Ezt egyszer elkezdtem, de aztán nem folytattam, talán majd valamikor...
Szuperhősös
Flash, Supergirl, A holnap legendái, Arrow - az ún. guilty pleasure kategória, nagy marhaságokkal, de nem vagyok hajlandó agyalni rajtuk, hogy mitől hülyeség, csak élvezem. :)
Lélekmelegítő
God Friended Me - egy fiatal férfiról szól, aki nem hisz istenben, miközben az apja lelkész. Egy nap Isten bejelöli Facebookon, és különböző feladatokkal bízza meg. Ő persze, nem hiszi, hogy valóban Isten jelölte volna be, és megpróbálja kideríteni, hogy ki szórakozik vele, de közben mégis elvégzi a feladatokat. Az az igazán szép és felemelő sorozat, aminek a végén azt érzed, hogy mégis érdemes élni.
A Million Little Things - 4 barátról szól, és a hozzájuk tartozó feleségekről, barátnőkről, és a köztük lévő kapcsolatokról. Az alapfelvetés, hogy az egyik férfi öngyilkos lesz, és a többiek megpróbálják ezt túlélni, kideríteni, mi történhetett. Na, és mit rejteget a titkárnő? Tudom, ez így talán nem tűnik lélekmelengetőnek, de higgyétek el, hogy az. Nekem nagyon bejön, pedig ódzkodom a nagy, drámákkal teli sorozatoktól, könyvektől, filmektől.
Magyar
Régen kerültem a magyar sorozatokat, mert olyan bénák voltak. Jó, a Szomszédokat néztem, de valljuk be, nem volt valami nagy szám. Didaktikus és szájbarágós helyenként, totál nem életszerű, de a jó színészek kárpótoltak. Manapság azonban vannak tényleg jók.
Korharátos szerelem - habkönnyű sorozat egy olyan párról, akik között 15 év a korkülönbség, de a nő javára. Ezt még mind a mai napig furcsán nézik az emberek. Hogyan jutnak túl a nehézségeken, túl lehet rajtuk jutni egyáltalán?
Csak színház és más semmi - imádom a színház világát, az ott játszódó alkotásokat. Általában nem szeretem az intrikálós sorozatokat, és ebben pedig van bőven, de ezen mégis remekül szórakozom, talán azért, mert nem veszi magát halálosan komolyan, és inkább komédiának tartom az egészet. - nem tudok 3. évadról, de remélem, lesz.
Terápia - egy komolyabb sorozat, az 1. évad még az izraeli minta alapján készült, de a 2. évadtól már eredeti magyar ötleteket alkalmaztak, bevallom, sokkal jobban is tetszett. Mácsai Pál nagyon jól játszik, ahogy sok más szereplő is. Őszintén sajnáltam, hogy vége lett. Voltak érdekes és izgalmas történetek, bár olvastam gyakorló pszichológus cikkét, aki jócskán megkritizálta és megkérdőjelezte a sorozat hitelességét, és a Mácsai által játszott pszichológus szakértelmét. - lezárult
Hú, ez valami brutálisan hosszú lett, pedig csak a töredéke annak, amit néztem, nézek vagy nézni szeretnék. Remélem, azért lesz, aki végigolvassa. :)
Bár bőven van mit néznem, de egy jó kis sorozat ajánlását mindig örömmel fogadom.
"Ivy Pocket egy átlagos szobalány, aki átlagon felülinek képzeli magát. Miután munkaadója inkább elszökik Dél-Amerikába, mint hogy tovább élvezze a társaságát, ifjú hősnőnk egyedül marad koszt és kvártély nélkül Párizsban…
Ekkor Ivy váratlanul testhezálló feladatot kap. Fejedelmi fizetség ellenében Angliába kell vinnie a titokzatos Óragyémántot, hogy a születésnapos (és roppant ellenszenves) Matilda Butterfield nyakába akassza.
A szobalány azonban hamarosan sötét rejtélyek és gyilkosságok hálójában, na, meg egy összeesküvés kellős közepén találja magát. Mindenki az Óragyémántra feni a fogát, hiszen a kő valójában átjáró egy másik világba…"
Rövid időn belül a 2. szuper ifjúsági könyv kerül a kezembe. Ivy történetéről már tudok egy ideje, és szemeztem is vele, de hogy a 3. részig miért nem tudatosult bennem, hogy párhuzamos világokról is szól, azt nem tudom.
Na, hát én régen nevettem ennyit könyvön. Több helyen is olvastam, hogy Ivy milyen idegesítő, és ha az életben találkoznék vele, talán én is Dél-Amerikáig futok, mint a munkaadója, de így, könyvben nagyon szórakoztatónak találtam. Rettenetesen okosnak képzeli magát, de akkora butaságokat csinál, hogy sokszor csak fogtam a fejem. A lelkére kötik, hogy ne beszéljen a gyémántról, erre az első, neki szimpatikus embernek elárulja, megesketik, hogy nem próbálja fel, és mit gondoltok, mi lesz? Naná, hogy felveszi! Ugyanakkor meg helyén van a szíve, bátor és nem ijed meg a saját árnyékától.
Márpedig lenne mitől megijednie, sőt félnie, a könyv 10-14 éves célkorosztályához képest elég sok hulla, veszély és rejtély szegélyezi az útját. Eleve mintha vonzaná a bajt, amin a misztikus óragyémánttal kapcsolatos kalandjai csak rontanak. Onnantól fogva, hogy vállalja a gyémánt elszállítását, mi, olvasók, csak kapkodjuk a fejünket, és próbálunk lépést tartani az eseményekkel. Az, hogy pár következtetést rosszul von le, és rossz személyekben bízik meg, elég hamar kiderül, de a valóságra nem számítottam, a szerző ügyesen csűrte-csavarta a szálakat. Itt-ott elszórt pár morzsát, de a legvégéig nem jöttem rá mindenre, még ha "részeredményeim" voltak is.
Kelekótya főhősnőnk mellett a többi szereplő is elég plasztikusra sikeredett, könnyedén sikerült őket elképzelnem. Ha mégsem sikerült volna, John Kelly humoros illusztrációi, amik az egész könyvet díszítik, biztosan kisegítenek.
Egy dolog volt nekem egy kicsit furcsa. Ivy mindössze 12 éves, de a beszédstílusa és a viselkedése alapján néha inkább úgy éreztem, mintha egy 30-as aggszűz lenne, de igazából ez sem tudott olyan nagyon zavarni.
Egy szó mint száz, ha egy humoros, abszurd, ugyanakkor izgalmas és fondorlatos könyvre vágytok, ez a ti könyvetek, gyerekek és felnőttek számára is felhőtlen kikapcsolódást fog nyújtani.
Ezt a könyvet is Pék Zoltán fordította, remélem, ezzel mindent el is mondtam, ismét minőséget kaptam.
A 2. és 3. kötet is itt várakozik a polcomon, hamarosan jelentkezem a folytatással, mert az egyértelmű, hogy folytatni fogom.
Nagyon érdekelnek a különböző népek meséi, mondái, hiedelemvilága, ezért megörültem ennek a könyvnek, ráadásul valami igen jó, akciós áron vettem. A földrajzi elhelyezkedés miatt szentül azt hittem, hogy ezeknek a meséknek több közük lesz az északi mitológiához, és nem nagyon hittem a fülszövegnek, hogy hasonlóságokat fogok találni a magyar népmesékkel. Pedig így lett, és vajmi kevés köze van - legalábbis a könyvben szereplő történeteknek - az északi mitológiához.
A könyvet tavaly adták ki nálunk az eredeti megjelenés 100. évfordulójára. Vannak benne mesék Beiráról, a télkirálynőről és fiáról, Angusról meg annak az arájáról Bride-ról, akik a fényt és a meleget képviselik. Ami nekem picit fura volt, hogy a szerző lábjegyzeteket fűzött a mesékhez, amiből megtudhattuk, hogy ők jelképezik az évszakok változását, és úgymond "harcát". Emellett kaptunk még eredettötérteneteket szintén Beirával, pl. a kifolyt mosószerhabból lett a hó a hegycsúcsokon, stb.
Vannak aztán tényleg azonosságok a mi meséinkkel meg a Grimm mesékkel is, csak skót viszonyokra alakítva. Emlékszünk talán a mesékre, amiben a fiú meglesi a lányokat/tündéreket, akik madárrá tudnak változni, és amíg fürödnek, ellopja az egyiknek a gúnyáját (a tollát), hogy ne tudjon elrepülni. Na, ez itt fókabőrrel meg sellőbőrrel van, nyilván a tenger közelsége miatt.
Vagy ott a varázsló, akit ha megcsapnak egy kantárral, lóvá változik, erre is van hasonló példa nálunk. Vagy a meggondolatlan férfi meséje, aki odaígéri az elsőszülött fiát látatlanban, stb.
Vannak aztán egyszerűen poéntalan meg értelmetlen mesék. Nekem legalábis azok voltak. Pl. a kutya, amelyik megmenti a gazdáját, aztán elpusztul. Ennyi a mese, pont.
Nem véletlen a cím, mert tényleg sok a tündér témájú történet, több, mint nálunk. Ezek a tündérek azonban nem mindig jóságosak és kedvesek, gyakran kópék, néha meg egyenesen gonoszak. Van köztük, aki segítőkész, de olyan is, aki épp ellenkezőleg.
Érdekes, hogy a kutyáknak jelentős szerepük van, védelmezik a gazdáikat, de minden esetben az a valami, amivel harcolnak, letépi róluk az összes szőrt. Fura.
Nekem a fordítás néhol furcsa volt, nem tudom, hogy az eredeti milyen lehetett, de itt-ott szaggatottnak éreztem.
Alapjában véve érdekes olvasmány volt, jobb és kevésbé jó mesékkel. És azt is érdekes volt látni, milyen sok egyezés van a skót és a magyar mesék között.
10/7
Keith Roberts: Gőzkorszak
Az idei év egyik nagy melléfogása. Ez egy erősen rétegkönyv. Nincs semmi baj a rétegkönyvekkel, ha az ember tudja előre, és nem szalad szépen bele. Na, de honnan lehetne az ilyesmit előre tudni? Tartok tőle, sehonnan.
Már pár oldal után láttam, hogy ez nem az én könyvem lesz, és csak azért nem hagytam abba, mert vártam a Nevermoor megjelenését, és addig nem akartam más könyvbe kezdeni.
Szeretem az alternatív valóságos alkotásokat (Vissza a jövőbe, pl. az egyik nagy kedvencem, vagy a Thursday Next sorozat is erre épül), amennyiben van értelme. Itt nem volt. Valahogy végig azt éreztem, hogy azon túl, hogy más körülmények között élnek az emberek, mint az igazi valóságunkban, semmi értelme az egész könyvnek. Nem tudom jól megfogalmazni, de valami nagyobb durranást vártam.
1588-ban I. Erzsébet merénylet áldozata lesz, nem győzi le a spanyol Armadát, a világ megreked a gőzkorban, és a katolikus egyház uralma alatt. Ez tök érdekekes koncepció, és? Mi a történet? Ja, hogy az nincs.
A könyv hét lazán kapcsolódó fejezetből, vagyis tételből áll, ahogy nálunk az alcím és az eredeti cím is jelzi: Pavane. A pavane egy középkori tánc volt, de hogy ez hogyan kapcsolódik a könyvhöz azon túl, hogy tételekre és nem fejezetekre van osztva, nem tudom.
Spoilerezni fogok egy kicsit, úgy olvassátok tovább!
Az első és második tételben rengeteg világleírást kapunk. Az utakon gőzhajtású lokomobilok járnak (gyakorlatilag országúton közlekedő vonatok), viszont vonatok nincsenek. A távközlés szemaforokkal működik, amit emberek kézi erővel működtetnek a szemafortornyokon. Rebesgetnek ugyan valami belsőégésű robbanómotort, de annak elterjedését az egyház nem engedélyezi, ahogy a távíróét vagy az elektromosságét sem. Ez még érdekes is lehetett volna, ha nem iszonyú sok és lassú, és nem megy a történet rovására. Így viszont csak untatott. Ebben a két tételben azért még akadtak érdekes részek, de a harmadiktól kezdve már végig azt éreztem, hogy én ebből nem értek egy mukkot sem, és komolyan mondom, mindenki bolond volt.
John barát története pl. arról szól, hogy Rómába rendelik, ahol jegyzőkönyvet vezet az inkvizíció kínzásairól. Igen, még az is létezik. És mivel élvezi a munkát, amitől lelkiismeret-furdalása van, vezeklésképpen lázadást szít az egyház ellen. A vége meg az, hogy csónakkal Rómába indul a tengeren át, és belefullad. Ennyi.
Egyszerűen nem értettem, hogy került Robert Margaret tételébe. Még is vissza is lapoztam, hogy hátha valamiről lemaradtam, de nem. A lányt elviszik a kastélyába (nem tudni, miért), és ott Robert a hűbérúr. De úgy emlegetik, mintha már korábban szerepelt volna, holott nem. Vagy már én aludtam bele, az sem kizárt.
Eleanor tétele már majdnem tetszett. Ő Margaret és Robert lánya, de a szülei már meghaltak, az egyház rá akarja tenni a kezét a várára, ő meg nem hagyja. Igazi tökös csajnak tűnt, aki nem hagyja magát legyőzni, generátorokat szereltet be, és bevezeti a várba a villanyt, de a végén róla is kiderül, hogy egy megszállott őrült.
Az utolsó tétel Eleanor fiáé, Johné, aki elmegy az anyja várába, és ott olvassa el apja neki szóló leveleit. Ja, aki egyébként valami tündérféle (mármint az apja), avagy a letűnt nép tagja, ahogy még emlegetik őket. Ezt végképp nem értettem, a tündéreket miért kellett belekeverni. Semmi jelentősége sincs ennek a szálnak.
Az egész könyv hangulata komor, és olyan középkorias, folyton figyelmeztetni kellett magamat, hogy a 20. század 2. felében járunk, 60-as évek, 80-as évek. Inkvizíció, anyaszentegyház, hűbéri rendszer, ugyanakkor gőzgépek.
Számomra az egész egy nagy katyvasz volt, csak fanatikus rajongóknak ajánlom. Vagy még nekik sem.
A borítója képen szép volt, de kézbe fogva sokkal jellegtelenebb, ami érdekes, mert épp fordítva szokott lenni.
Morrigan Crow elátkozott gyerek. Mivel épp Napszálltakor született, őt okolják minden bajért: ha megdöglik a konyhamacska, ha szívrohamot kap a kertész. Ám ami ennél is szörnyűbb, hogy a 11. születésnapján, pontban éjfélkor meg kell halnia.
Csakhogy épp mielőtt tizenkettőt ütne az óra, az ajtóban megjelenik egy különös férfi, és azt kérdezi: „Mondd csak, akarsz-e élni?” Jupiter kimenti a Füst és Árny Vadászainak karmából Morrigant, és egy titokzatos városba, Nevermoorba viszi. Ahhoz azonban, hogy maradhasson, és felvételt nyerjen a Csudálatos Társaságba, a lánynak négy próbát kell kiállnia.
Az élete a tét: ha sikerül, biztonságban élhet tovább Nevermoorban, ha nem, el kell hagynia a várost, és szembenéznie a végzetével.
Igen, igen! Kis túlzással talán, de azt mondhatom, a Harry Potter óta keresek egy ehhez hasonló ifjúsági könyvet.
Már tavalyi megjelenésekor felfigyeltem erre a könyvre, a története érdekes, és a 4-es feletti osztályzat a Goodreadsen is jó jelnek tűnt, és nagy örömmel töltött el, hogy magyarul is kiadják. (Majdnem napra pontosan az angol nyelvű kiadás után egy évvel jelent meg nálunk.)
A borító picit csalódás volt, hiányoztak róla az esernyők (igazából nekem legjobban a svéd és dán borító tetszik), de amikor élőben is a kezembe vehettem, már sokkal jobban tetszett. A sok aranyszínű pötty, a csillogó cím és a diszkréten meghúzódó holló talán minimalistának mondható, de összességében mégis szép.
Alig vártam, hogy a kezembe vehessem, és azonnal neki is láttam az olvasásának. 5 nap alatt végeztem vele, ami nálam rekordidőnek nevezhető. Azt hiszem, ez is sokat elárul. Valóban nem szívesen tettem le, és minden percet megragadtam, hogy olvasni tudjam.
Fura és titokzatos volt ez a könyv, úgy reklámozzák, hogy a HP és az Alice Csodaországban keveréke, de én nem tudnám semmihez sem hasonlítani. Bár az írónő bevallottan ihletett merített a Harry Potterből, nem kell attól félni, hogy valami utánzatot kapunk. Voltak ugyan egyes mozzanatok, amik emlékeztettek rá, de alapjában véve Townsendnek sikerült egy teljesen új és egyedi világot létrehoznia. Nem éreztem seholsem klisésnek vagy kiszámíthatónak. A Mr. Jones féle dolgot gyanítottam ugyan, de még így is meglepett.
Ha már mindenáron hasonlítani szeretném valamihez, akkor Diana Wynne Jones könyvei sokkal jobban eszembe jutnak róla, de inkább csak a meglepő fordulatok és megoldások miatt.
Mivel első könyvről van szó, jó néhány dolog homályban marad, pl. hogy ki is Jupiter North, miért kapitány, hogy lett az övé a hotel, mi ez az egész próba dolog, stb. Egyáltalán mi az a Csuda? Valami energiaféle? Varázserő? Mi az a Napszállta és az első tavasz? Remélhetőleg a további kötetekben választ kapunk ezekre is.
Különféle érdekes lényekkel, tárgyakkal, szokatlan képességű emberekkel találkozhatunk a könyvben. Van itt, kérem, óriásira nőtt macska (avagy macskarizma), ún. tanú (amolyan látnokféle, de mégsem), Csudamíves, rejtélyes hotel (hű, erről aztán lenne mit mesélni!), Ökörnyál-vonal (ez egy vonatféle), törpevámpír (avagy vámpírtörpe), stb.
A négy próba is rendkívül különleges, ráadásul háromnak a végkimenetelére egyáltalán nem számítottam, a szerző igen szokatlan megoldásokkal élt. Volt, hogy hangosan felnevettem, annyira meglepett és annyira tetszett.
Apropó, nevetés! Főleg a könyv első felében sok a humoros rész, pl. Morrigan levelei, Jupiter egyes beszólásai, de azért a 2. felében is akadt (pl. Mikulás jellemzése).
Az írónőnek egyértelműen remek a fantáziája, jó a stílusa, gördülékeny a fogalmazás (bár ebbe valószínűleg a fordítás is belejátszik), és végig képes volt lekötni a figyelmemet.
Mikor megláttam, hogy a fordító Pék Zoltán, nagyon megörültem, mert tőle eddig csak jó fordításokat olvastam. Helyenként nem lehetett könnyű dolga, de igazán remekül oldotta meg, és külön dicséret illeti az ötletes szóalkotásokért. Macskarizma (vajon mi lehetett az eredeti?), póklábaló, stb.
Rendkívül jó érzésekkel csuktam be a könyvet, és csak remélni tudom, hogy a következő köteteket is olvashatjuk.
A svéd és dán borító ilyen. :)
Köszönöm a Kolibri Kiadónak az olvasás lehetőségét!
Ezúttal a témázás keretében egy irányított kérdéssorra válaszolunk, Zenka ötlete alapján.
(A feladat nem is olyan könnyű, mint amilyennek látszik.)
1. Ki lennél, ha egy mesében szerepelnél? Boszi, ent, hercegnő vagy herceg? Bármilyen szereplőt írhatsz! Mi történne veled?
Mikor gyerek voltam, nagyon féltem a mesékben a farkasoktól. Még volt is egy olyan álmom, amire máig emlékszem, aminek az volt a címe (!), hogy A farkas bemászott az ablakon. (Nem röhögni, ez volt a címe, jó?) Viszont így felnőttként már szeretném jobban megismerni a szegény, félreértett állatokat, úgyhogy valami Hagrid-szerű emberke lennék, aki menedéket nyújtana a népszerűtlen vagy kihalófélben levő állatoknak, varázslatos lényeknek. De nő lennék, aki vagány cuccokban jár, és nem fél semmitől és senkitől.
2. Ki lennél egy fantasy regényben? Milyen szereplő lennél, milyen regényben?
Befolyásos, de a háttérben szép csendben tevékenykedő alak lennék, valami jó kis varázserővel, amit sosem használnék rosszra. Magamhoz gyűjteném az árvákat, és megtanítanám nekik, hogy bármire képesek, ha igazán akarják.
Vagy be tudnék menni mások rémálmaiba, és ott küzdenék meg a démonokkal, farkasokkal (:D), bohócokkal, stb.
3. Sci-fi. Robot lennél, űrhajós, vagy egy szereplő a gépteremben? Bármi lehetsz, kezdj el játszani!
Pilóta lennék, mondjuk, egy TIE vadászon vagy egy X-szárnyún! Világéletemben szerettem volna repülni. :)
4. Ki lennél egy Jane Austen regényben? Szomorú hősnő, egy sznob vipera, lovászfiú, esetleg egy tiszt?
Hú, ez pl. nehéz, mert annyira be voltak osztva a szerepek, hogy ez rettenesen korlátozná, hogy mit tehetek és mit nem, kivel barátkozhatok és kivel nem, stb. Azt hiszem, mindenképp anyagilag független szeretnék lenni, hogy ne kelljen férjhez mennem csak azért, hogy legyen, aki eltart. Lehet, hogy sosem mennék férjhez, hanem jótékonykodnék, lányiskolát alapítanék vagy ilyesmi. Ha férjhez mennék, akkor csakis olyan emberhez, aki társam lenne, nem az "uram".
5. Ki lennél egy krimiben? Rafinált bűnöző vagy maga Sherlock Holmes? Milyen esetet derítenél fel?
A világ első női detektívje vagy valami ilyesmi. Nem szeretnék véres gyilkosságokat felderíteni, inkább valami ravasz, csavaros ügyet, leleplezni egy zseniális csalót, aki azt hiszi, mindenki eszén túljárhat, de nem az enyémen. :D
Vagy könyvanomáliákat derítenék fel és oldanék meg. Olyan ellentmondásos dolgokat, mint pl. hogy a főhős a 39. oldalon még fehér lovon lovagol, a 40.-en meg már feketén.
6.Ki lennél egy kortárs történetben? Miről szólna a regény?
Mi számít kortársnak? Jó kis nihilista, lehúzó, depresszív szépirodalom? Na, azokhoz nem szeretném, ha bármi közöm lenne. :D
Csakis pozitív kimenetelű regényekben vennék részt, ahol bár a főhős(nő)t megcsapkodja az élet, képes felállni, és kilábalni a válságból. Pl. mediátor lennék, vagy terápiás hipnotizőr.
7. Miről készítenél dokumentumfilmet/dokuregényt?
McGalagony életéről! Bár az kiderül a könyvekből is, hogy nagyon jó tanár és varázsló, de hogy mennyire vagány csaj is, aki az első Főnix Rendje ideje alatt macska képében kémkedett, azt már sokkal kevesebben tudják. Szívesen bemutatnám ezt az oldalát is.
8. Ki lennél egy horrortörténetben/thrillerben?
Ezekbe nem szívesen kerülnék bele, mert elég félős vagyok, de csakis olyasvalaki lennék, akit nem fenyeget veszély.
9. Jöjjön most a történelem. Melyik történelmi korban lennél szereplő, és ki lennél ott?
Időutazó lennék, hogy minél több korba eljuthassak. Pl. Shakespeare korába, vagy a 30-as évekbe.
10. Mutass egy képet magadról (illusztráció, rajz is lehet, nem kell fénykép), ami leginkább kifejezne téged, mint szereplőt az egyik általad kiválasztott sztoriban…
Ennyire talán nem öltöznék lengén, de a tetkó kell!
10 + 1
Az általad MOST olvasott regényben melyik szereplővel tudsz azonosulni, miközben olvasod, ki vagy? (Vagy egyáltalán bele szoktad élni magad egy-egy karakter szerepébe, vagy csak külső nézőpontból figyeled a történéseket?)
A Nevermoort olvasom most, de nem tudnék mondani egy ilyet sem.
Általában nem azonosulok egyik szereplővel sem, inkább olyan, mintha kívülről nézném a történéseket, mint egy moziban.
