Évértékelő 2019.

És akkor, tádám, jöjjön az évértékelő! Az év utolsó hat órájában sikerült befejeznem a 46. könyvet. A Goodreads kihívásán 40 könyvet tűztem ki magam elé célul, és október környékén már kissé szidtam magam, hogy miért nem volt kisebb a szemem, ám végül nemcsak hogy elértem, de hat könyvvel meg is haladtam, azaz 115%-os eredményt értem el! Micsoda sztahanovista vagyok, a mindenit! Bár egy kicsit érdekes, hogy GR szerint 7 könyvvel vagyok előbbre. Nem vagyok egy matekzseni, de ez nekem nem jön össze. 40+6=47?

Számok, számok, számok

Ez az első év, hogy a kézzel vezetett füzetem mellett GR-en is vezettem mindent lelkiismeretesen, így most vannak csilivili statisztikáim, amik eddig nem voltak. Szóval, számmániások számára álljon itt pár adat.

13.476 oldalt olvastam idén, a legrövidebb könyv 29 oldalas volt (Lovranits Júlia: Macskakő), a leghosszabb 640 oldalas (Robert Galbratih: Halálos fehér). Átlagos hosszúság 293 oldal. Rajtam kívül legtöbben e pillanatban az Alice hálózatát olvasták (204.628 ember), érdekes módon múlt héten ez még az Átokvihar volt... A legkevésbé népszerű pedig Temesi Ferenc: Miért nem lettem...? c. könyve, amit rajtam kívül senki sem jelzett olvasottnak...

A 46 között egy angol nyelvű volt, a többi magyar. Továbbra sem tudok ilyeneket, hogy férfi szerzők-női szerzők, külföldi-magyar. És ezt ugyan GR nem számolta ki, de viszonylag egyszerűen leosztottam, hogy ez napi 36,9 oldal, jó, legyen kerekítve 37. Hm. Nem mondom, lehetne ez jobb is, de amilyen nehézkesen ment az év egy részében az olvasás, csodálom, hogy ennyi is összejött.

A beszérzéseket nem vezetem, így aztán nem tudom, hogy hány könyvet vettem, abból hányat olvastam el, stb...

Kedvencek és utáltak

Kiegyensúlyozott évnek tekinthető a 2019, csak két félbehagyásom volt, Scott Lynch: Locke Lamorra hazugságai és a mindenki más által imádott Hat varjú Leigh Bardugótól. Nem voltak nagyon utált könyveim, vagy nagy csalódások, de kimondottan nagy kedvencek sem, ámbár szerencsére, sok igazán jó könyvet olvastam idén. Sorrendet nem tudok felllítani, inkább csak felsorolok néhányat.

Amitől többet vártam: Halálos fehér. Robin és Strike kapcsolata érdekelt, de a nyomozós rész egy cseppet sem. Nem háborodtam fel annyira a Cameron Post rossz nevelésén, mint illett volna, egyszerűen azért, mert akkoriban másképp gondolkodtak az emberek. Befejeztem Kerstin Griertől a Silber-trilógiát, nem volt csalódás, de Az időtlen szerelem jobban tetszett. Első Rushdie könyvem nem jött be, nehézkes volt szerintem, és kusza. Vártam az Éjféli bál folytatását, de Az üveg hercegnő nem sikerült túl jól. Pipacs elég ellenszenves szereplő volt, bár a Hamupipőke történet beleszövése ügyes volt.

Ha már Hamupipőke, abszolút kedvenc lett a Stepsister, ami az egyik csúf mostohanővér történetét viszi tovább. A legjobb meseátirat, amit olvastam. Elgondolkodtató, hogy a csúnya nem feltétlenül csúnya, a gonosz meg gonosz, és attól, mert szép valaki, még nem tökéletes. Nagyon vártam a Bábel emlékezetét, amit imádtam is, én nem untam az elejét, de kétségkívül Ophélie teljesebb Thornnal, mint nélküle. Az egyetlen angol nyelvű olvasmányom, a Black Lyon nagyon vegyes volt, de ami ebben a három könyvben közös, hogy milyen fontos a kommunikáció és a bizalom minden kapcsolatban.

Sorozatok

2019-ben sok könyvsorozatot kezdtem el, folytattam, vagy fejeztem be. A fentebb említetteken kívül (Silber, Strike) végigolvastam a Magisztérium sorozatot, igazán izgalmas volt, gördülékeny és sok helyen eredeti (persze, sokszor jutott eszembe a HP, de szerencsére nem koppintás), de a HP-val nem ér fel. Igaz, azzal eddig még semmi sem ért fel. A lezárás ellenére folytatódott az Ambrózy báró kalandjai, és elvileg még lesz új rész. Részemről jöhet! Csak valaki szóljon már Gyula bának, hogy a lábjegyzeteket hanyagolja, vagy gyűjtse a könyv végére.

A meglepetés, hogy a Kicsi Charlie-nek lett folytatása, olyan szép csöndben jelent meg, hogy észre se vettem. A nevetés garantált volt most is. Szintén szinte lopva jelent meg Norbert Winney sorozatának 2. része, ami ugyanolyan kellemes, izgalmas és vicces olvasmány volt, mint az 1. rész. Remélem, lesz még!

Belekezdtem a Dresden-aktákba, ami régóta várta, hogy megvegyem, ill. A medve és a csalogány is nagyon jó élmény volt, 2020-ban biztosan sorra kerül a folytatása is. Bízom benne, hogy új részeket kap magyarul is A könyvvadászok és Az időutazó naplója. Ja, a Nevermoort majdnem kifelejtettem, pedig egyik kedvencem.

Egy sorozat nem tetszett, a Csellengő gyerekek. Az első része, a Minden szív kaput nyit nagyon-nagyon nem nekem való volt, pedig az alapötlet nagyon érdekes. Ezt nem folytatom.

Harry Potter...

HP nélkül még mindig nem telhet el év, nekem egyelőre inkább szerencsére. Megjelent a 20 éves jubileumi, "házas" Bölcsek köve kiadás magyarul is, némi vívódás után nem vettem meg, ellenben az illusztrált Tűz serlegét igen, ami pályázhat a legszebb borító címre is.

Borítók

És ha már borítók, az idén egy halom gyönyörű borítós könyvet olvastam vagy vettem, a HP-n kívül lenyűgözött még a Stepsister, élőben még szebb a sok csillogó üvegszilánkkal, de a Still Star-Crossed borítója is nagyon mutatós. Sorolhatnám, de lusta vagyok a polchoz menni, hogy átnézzem a könyveket. :D

Helyesírás...

Na, ez most az a pont, amit az utóbbi időben nagyon felbosszantott. Hogy mondjuk, fb-n micsoda igénytelen helyesírással jelennek meg posztok, kommentek, hagyjuk, azt se értem, hogy egyébként értelmes, sőt, diplomás bloggerek micsoda durva helyesírási hibákat követnek el egybeírás, különírás, toldalékolás terén, nagyon szomorú, de hogy a könyvek helyesírása micsoda gyenge lett, az meg egyszerűen felháborító. Legalább akinek ez a munkája, az tudjon helyesen írni. Egy kattintás egy online szótárban ellenőrizni.

Sikítani tudnék a "nemcsak" két szóba írásától (nemcsak... hanem is, nemcsak... de értelemben egy szó!), a "jólesik" két szóba írásától, ha nem az eső esik jól, és mostanában elég sokat sikíthatnék, mert olyan szinten elharapózott, hogy néha egy helyesírási 1984-ben érzem magam, ahol visszamenőleg eltörölték ezeknek a szavaknak a helyes írását (igen, ez itt két szó, mást jelent!), és mindenki agymosáson ment át, hogy elfelejtse.

A toldalékolás terén meg még nagyobb katyvasz van a fejekben, van, aki már mindent kötőjellel ír, ha kell, ha nem, van, aki meg azt se, ahol kellene. Lehet, hogy szőrszálhasogatásnak tűnik, de akármilyen jó egy könyv fordítása, szövege, ha meglátom ezeket a típushibákat, kizökkenek az olvasás folyamatából.

Remélem, hogy van valahol egy külön pokol a helytelenül íróknak, ahol mint Jacob Marleynak, lánc csörömpöl a nyakukban, aminek minden szeme egy-egy rosszul írott szó. Diszlexiások ne vegyék magukra, de akinek inge, az öltözködjön már fel! (Hofi után szabadon.) Nem állítom, hogy az én helyesírásom makulátlan, de ezek azért nagyon durva hibák, és nem egyszeri elírásokról van szó, hanem sajnos, következetes igénytelenségről, tudatlanságról, nemtörődömségről, nem is tudom, melyik a rosszabb.

A blog

A blogot bizony rendesen hanyagoltam, főleg az év 2. fele volt húzós munkaügyben és betegségek miatt, ha volt egy-két szabad percem, inkább olvastam, mint írtam róluk. Goodreadsen azért általában írok egy-két mondatot. 

Mindössze 18 bejegyzés született az idén, témázásban is alig vettem részt, sőt, a végefelé már el se nagyon olvastam a témázós csapat bejegyzéseit. :( Elsodort az élet, ez van. Jövőre talán jobb lesz.

Mindensetre, amíg bírok, maradok, és találkozunk 2020-ban is! BÚÉK!

A viharvert csíkos kis füzetem

(Szándékosan írtam csíkost. :) Kettetlen magzatom már kijavítana, hogy vonalas, de nekem most csíkos lesz, és passz. :D)

Gondoltam, ma már nekiállok az évértékelőnek, aztán max befejezem holnap, és persze, meg akartam emlékezni az olvasmánylistás füzetemről is benne, de aztán úgy gondoltam, hogy mivel 33 éven át kísért el, megérdemel egy önálló bejegyzést.

Aki vezet olvasónaplót vagy olvasmánylistát, emlékszik, minek a hatására kezdte el? Én pontosan emlékszem. Nagy Bandó András nyilatkozta valamikor akkortájt, hogy betörtek hozzájuk, és a lányát az izgatta legjobban, hogy nem esett-e baja az olvasónaplójának. Bandó büszke is volt rá, hogy nem az anyagi javakat féltette. Nekem meg akkor esett le, hogy olvasónapló, micsoda jó ötlet, nahát!

Ami a vicces, hogy bár az első oldal tetején az áll: 1986. február 5., valójában ez nem feltétlenül pontos dátum, mert rögtön az elején elfelejtettem felírni, hogy mikor kezdtem el olvasni. :D Lehet, hogy egy nappal előbb vagy később. Viszont, ami meglepő, ahogy ma átlapozgattam, hogy akkoriban milyen gyorsan olvastam ki egy-egy könyvet.

Az első bejegyzés Tamási Áron Ábel-trilógiája, amit - tessék megkapaszkodni! - egy hét alatt végeztem  ki, vagyis három könyvet hét nap alatt. Ez ma már nagyjából utópiának tűnik (még ha ez kicsit képzavaros is). A következő könyveket is 1-2-3 nap alatt fejeztem be, nagyon ritka volt az ennél hosszabb idő. Azt nem tartottam számon még akkoriban, hogy évente hány könyvet olvastam el, de 60-70 lehetett. Heti 2-3 könyvvel simán lehetett több is.

Azt viszont összeszámoltam, hogy a 33 év alatt 1225 olvasmányt rögzítettem a füzetben. Ez átlag 37 könyv egy évben, aminél voltak, persze, jobb évek, meg ezek szerint rosszabbak is.

Ha valaki egy ügyes Sherlock Holmes, szépen ki tudná következtetni az életem alakulását, az ízlésem változását.

1986-ban kezdtem a főiskolát, szóval négy éven át tanév közben a kötelező olvasmányok voltak túlsúlyban. A legtöbbre emlékszem, legalább arra, hogy olvastam, de van, ami teljesen kiesett, pl. én olvastam Platóntól a Kritónt? :O S vajon önként vagy kötelező volt? De későbbről is van meglepetés, David Baldaccitól A nyertes 1999-ben. Még a cím sem rémlik, nemhogy a tartalma. :D

Csak néhány nagyobb korszakot emelnék ki, a teljesség igénye nélkül. Mindenféle természetfeletti és ezotéria, romantikusok (bezony!), 1. fiam születése után a gyereknevelési könyvek, vámpírok, varázslók, fantasy... Egy címen jót nevettem: Le tudlak fogyasztani - haha, nem tudtál! Bár lehet, hogy ez inkább szomorú. Ami viszont nekem tényleg picit szomorú, hogy milyen sokat romlott a kézírásom, és ez a gyerekszülés után lett nagyon szemmel látható. Mintha állandó kapkodásban lettem volna, nem lett volna időm rendesen formálni a betűket... Később már az is látszik, mikor a fiam megkaparintotta a szegény füzetet, firkálás, tépkedés, gyerekrajzok, stb. Nem csoda, hogy mostanra már szinte szétesik.

Azt ugyan nem számoltam ki, hogy évente hány könyvet olvastam (kivéve az utóbbi pár évet, ahol már jelöltem), de azt megkerestem, melyik volt az 1000. bejegyzés, és ez László Zoltán Egyszervoltja.

A füzet utolsó bejegyzése Cecelia Aherntől az Üvöltés, amit 2019. február 19. és március 4. között olvastam. Még azt is odaírtam, hogy 23.59-kor végeztem vele. :) Egyébként nem szoktam megjegyzéseket fűzni a könyvekhez, legfeljebb a félbehagyásoknál itt-ott, hogy ez marhaság, unalmas, ilyesmi.

(Apró érdekesség, hogy a füzet nem az Üvöltéssel végződik, hanem egy táblázattal az akkoriban vezetett kilométerekről. 1987-ben szereztem jogsit, 20 évesen, de nem voltam valami nagy vezető, 1993. júliusi az utolsó adat, ez idő alatt 1885 km-t vezettem. Ekkor eladtuk az autónkat (egy 100-as Skoda volt, az ám! :D), és onnantól nem vezettem egy métert sem 2008-ig, míg meg nem vettem azt az autót, ami most is van, a KIA Picantómat.

Március 5.-én új füzetbe kezdtem, némi töprengés után, hogy valami szépet és különlegeset vegyek-e vagy egy egyszerűt, a létező legegyszerűbb, kék borítós, vonalas füzet mellett döntöttem. Némiképp szomorúan gondolok arra, hogy valószínűleg ez már nem lesz tele, hiszen 64 oldalas, és egy oldalra 34 sor fér.... Persze, megtartottam a régit is, emlékbe, hiszen a jelenlegi életemnek több mint a felét töltöttem vele.

Az idei év volt az első, hogy már Goodreadsen is vezetek mindent, így a mostani évértékelőben mindenféle csilivili staitisztikai adatok is lesznek, de a füzetbe írogatást nem szándékozom abbahagyni.

Ja, hát fényképeket nem rakok fel róla, de az egyik témázásban voltak. 

Sam Copeland: Kicsi Charlie T-Rex lesz

Az első rész zajos (szó szerint) sikere után nagyon megörültem, mikor megláttam, hogy van új könyv a szerzőtől, és ráadául ez is Charlie-ról szól.

Charlie épp olyan, mint te. Ja, mégse! Mert amikor aggódik és szorong, állattá változik! És pechére, az élete most csupa nehézség...

Az apja cége nagy bajba kerül, így lehet, hogy Brenda nénihez kell költözniük, akinek tizenhét macskája van (meg egy falába). Ráadásul Charlie egyre nehezebben irányítja szuperképességét.

Még szerencse, hogy a legjobb barátai most is készek segíteni. Nem is kell mást tenniük, csupán betörniük egy erősen őrzött irodaházba, és visszalopniuk Charlie apjának az aranyát. Bakfitty az egész! Feltéve persze, ha Charlie végre megtanulja irányítani különleges képességét, és nem végzi örökre galambként...

Alig vártam, hogy belevágjak, és szerencsére, nem is okozott csalódást. Szerintem sikeresen kerülte el a folytatások végzetét, mármint hogy nem elég ötletes, ismétli önmagát, stb. Itt erről szó sem volt. Ellenben megmaradt a rengeteg-rengeteg nevetés, már a legelső oldaltól kezdve egészen a legutolsóig. Néha csak kapkodtam a levegőt, és annyit motyogtam, hogy ezt nem hiszem el. Charlie és barátai egyik kalamajkából a másikba kerülnek, ugyanis Charlie apukájának anyagi gondjai vannak, és a fiú elhatározza, hogy segít rajta. Ez persze, talán mondanom sem kell, egyáltalán nem megy simán, csőstül jön a baj.

Charlie lassan megtanulja irányítani az állattá változást, át és vissza tud változni, de azt, hogy milyen állat lesz belőle, még mindig nem tudja előre. Ez persze, újabb, iszonyú vicces és néha még annál is kínosabb galibákat okoz. Az aranyhalas és a bűzös borzos rész volt számomra a két kiemelkedő.

A stílus humoros és ötletes, de könnyen érthető, mivel gyerekeknek szól elsősorban, a történetmesélés is az ő korosztályuknak felel, meg, de ismét ügyesen bele vannak szőve komoly témák, mint a munkahely elvesztése, a munkahelyi problémák, iskolai zaklatás, kiskamasz szerelem, stb.

A fordító újra Pék Zoltán, és tökéletes munkát végzett, mint mindig. Már az lenne a furcsa, ha nem.

Most is voltak lábjegyzetek, de talán kevesebb, mint az első részben, mindenesetre nem zavartak, ahogy a kaki-pisi humor sem, ami szintén szerepel a könyvben, de azért nem kell megijedni, nem túlzó és nem is visszataszító, inkább a vicces vonalat képviseli. Megint csak érdemes megnézegetni a rajzokat is.

Csak egyet tudok a végéhez hozzátenni, még több Sam Copelandet!

10/10

Decemberi olvasási tervek

Nem szoktam ilyet készíteni, mert általában gőzöm sincs előre, hogy mit fogok olvasni, de most kivételesen kinéztem pár könyvet, amit még talán belefér a decemberbe. Inkább már lazábbakat, pihenősebbeket, elég fáradt vagyok már töményebb, hosszabb olvasmányokhoz.

A lista nem túl hosszú azért. :D

Szeretném folytatni Norbert Winney sorozatát, aminek a 2. része a Sellők, hollók, csodalámpák címet viseli. Évek teltek már el az 1. kötet óta, és időnként eszembe is jutott, hogy mi lehet a folytatással. Most íme, itt van! PuPilla nagyon jókat írt róla, remélem, nekem is be fog jönni. 

Szintén egy folytatás a Kicsi Charlie T-Rex lesz, Sam Copeland tollából, aminek az első részét, a csirkéset végignevettem. Bízom benne, hogy most is így lesz.

Kb. félév táján tettem egy fogadalmat, hogy ha elérem idén a 40 könyvet, a 41. egy angol nyelvű lesz. Most a 39. könyvnél járok, szóval van rá esély, hogy megvalósíthatom. Már meg is vettem Amazonról Kindle-re a kiszemeltet, de egyelőre nem árulom el, mi az, csak majd ha sikerül. Mindenesetre a műfajválasztás tőlem szokatlan, de a szerzőtől régen mindent elolvastam, ami magyarul elérhető volt. Sajnos, jó ideje nem jelenik meg több könyve, ezért gondoltam, nekikezdek angolul pótolni.

Rengeteg mindent lenne jó angolul olvasni, főleg sorozatokat, amik magyarul megfeneklettek, de általában az a helyzet, hogy bár tudnék angolul olvasni, nem szeretek. Tekintve, hogy a munkám egy része is az angolhoz köt, se kedvem, se energiám sincs már angolul olvasni egy kemény munkanap után. És magyarul is van bőven mit olvasnom mindig, ezért az angol rendre elmarad. Most ezen próbálok meg változtani kicsit. A téli szünet talán jó alkalom lehet.

Ja, amúgy életemben először írta ki a GR, hogy 2 könyvvel előbbre vagyok. :D Eddig legjobb esetben "on track" volt, de inkább le voltam maradva 2, néha 3 könyvvel is.

Nektek vannak terveitek?

Christelle Dabos: Bábel emlékezete (A tükörjáró 3.)

Milyen távolinak tűnt még tavaly ilyentájt a 3. rész érkezése, és most itt van, végre elolvashattam. (És hogy irigylem azokat, amik már el tudják olvasni eredetiben a pár napja megjelent 4. részt!) Igyekszem spoilermentesen írni, de azért csak óvatosan!

Egy hét alatt végeztem a közel 600 oldallal (ez nálam nagy szó, lévén, kevés időm van olvasni), ami azt bizonyítja, hogy ekkora terjedelmet is meg lehet tölteni tartalommal.

Az első fele nekem kicsit előkészítés volt, nem, nem unalmas, csak picit lassúbb, kis ismétlés (is) az előző részekből, ami nem is ártott, mert félelmetes, hogy mennyire elfelejtettem egyes eseményeket. Megdöbbentett, hogy több mint 2 év telt el az előző kötet vége óta (ez nem spoiler, a fülszövegben is benne van, és ezzel is kezdődik a könyv). Ophélie annyi ideje nem tud semmit Thornról, és ül, ha nem is nyugodtan, de mégis tétlenül a popsiján. Aztán valami vagy valaki kimozdítja onnan, és elindul Bábelbe. Ez a rész jelentős részben a lányé, a többi eddigi szereplőről keveset tudunk meg, van egy-két közjáték, amiben Bérénilde, az immár két év körüli kislánya, Roseline néni, Archibald és Faruk is felbukkannak, de ők itt inkább csak mellékszereplők. Még Thorn is, aki a könyv feléig meg sincs (talán ez sem spoiler), de azt már persze, nem árulom el, hogy és miképp bukkan fel újra. Mindenesetre nem számítottam rá.

Kapunk sok-sok új szereplőt, akik közül nem sok szimpatikus akadt, de Ambrosiust sikerült a szívembe zárnom, és még Octaviót is megkedveltem a végére egy kicsit. Bábel egészen más, mint Anima vagy a Sark volt, de nem kevésbé veszélyes, és időnként rémisztő.

Azt hiszem, életemben nem drukkoltam még ennyire könyves párnak, mint Thornnak és Ophélie-nek, leginkább azért, hogy megtanuljanak jobban bízni egymásban és jobban kommunikálni egymással. Kétségtelen, hogy irtó hülyén viselkedik mindkettő, de nem tudtam elítélni őket ezért, hiszen egyikük sem tudja, mit is kellene tenni. Ophélie még szinte gyerek a történet kezdetén, 18 éves, ha jól emlékszem, honnan is tudná, mi az a házasság? Sok kapcsolatban még 20-30 év után sincs őszinte kommunikáció. Hogy Thorn fejében mi jár, azt maximum sejtem, hisz végig a lány szemszögéből látunk mindent, de ő sem tudja, mit kezdjen a helyzettel, hiába idősebb, de talán a lány lágyságára van szüksége. Az pedig ismét bebizonyosodott, hogy elég néhány gyönyörű mondat egy szerelmi jelenethez, hogy teljes legyen, nem kell szemléletes leírás arról, hogy ki mit hová rak.

Viszont én ennél az Isten dolognál (csak nehogy jöjjenek a robotok! :D) leestem a lóról, egyelőre nem áll össze, de szerencsére lesz még egy rész, talán abban kitisztul a kép. Legfeljebb kezdem elölről az egészet. :D

A fordítás most is, mint eddig, remekmű, Molnár Zsófia munkája.

Ja, igen, és most láttam, hogy van egy 3,5. rövidke könyv, ami inkább afféle bevezető a 4. könyv elé, ha jól értelmeztem, de azért szívesen elolvasnám azt is.

10/9