Hozzuk be az elmaradásokat! - több filmről röviden

A kis Nicolas nyaral

A legutóbbi témázáskor juttatta eszembe Miamona, hogy francia tanulmányaim közepette nemcsak szerelmes regényeket, hanem a Petit Nicolas-sorozatot is olvastam annak idején. Nagyon szerettem, bájos, vicces és szatirikus történetek jópofa rajzokkal. Így aztán nem csoda, hogy mikor felfedeztem, hogy az egyik könyvből film készült, örömmel ültem le megnézni. Ez a Le petit Nicolas en vacances c. kötet volt, magyarul A kis Nicolas nyaral. Íme, a film IMDb oldala.

Néztem, néztem, és már az első pár perc után volt egy olyan erős érzésem, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Emlékeim szerint a könyben Nicolas-t táborba küldik nyaralni, és az ottani kalandjairól szól a történet. A filmben viszont a családjával megy a tengerpartra... Most akkor mi van? Ennyire rosszul emlékeznék? 

Pár hete megvettem a könyvek magyar változatát, amiben öt, eredetileg különálló történetet adtak ki egy kötetben, köztük a nyaralósat is. Nem olvastam végig, de belelapoztam, és kb. én emlékeztem jól, mert bár az eleje a családi nyaralásokról szól, a könyv további része valóban Nicolas táborozós élményeit taglalja.

A film sajnos, semmi extra, pedig valami vicces, kissé groteszk paródiaszerűséget vártam. Viccesnek itt-ott vicces, parodisztikus is akar lenni, de sajnos, sem igazán humoros, sem igazán paródia, helyenként egy csomó blőd marhasággal. 

10/6

Bíborhegy

Féltem ettől a filmtől. Féltem az előzetesek alapján, hogy félni fogok tőle, de aztán csak sikerült rávenni magam. 

A film hangulata valóban rosszat sejtet az első pillanattól fogva, és gyakorlatilag rögtön a lényegre tér, hogy szellemek márpedig vannak. Ezek a szellemek méghozzá erősen randa kinézetűek, baljósak meg minden, és az ember (ez esetben én) minden pillanatban arra számít, hogy valami igen csúnya belezés és hasonló förtelmek fognak történni.

Aztán úgy kb. 20-30 perc után rájöttem, hogy a kísértetek valójában csak díszletek, hogy úgy mondjam, egy olyan történethez, ami egy beteg kapcsolatot és gyilkosságok történetét meséli el, és igazából innen kezdett érdekelni. Szerintem ez a film nem horror, inkább pszichothriller.

Az egyik csavarra kb. a film felénél, a másikra úgy kétharmadánál jöttem rá. Maga a film korántsem hibátlan, olyan butaságokkal, amiknél csak csóváltam a fejem, és a végkimenetel nagyjából kiszámítható.

Szinte mindenki, aki látta, kiemeli a gyönyörű képi világot, és ez valóban így van, csodálatos a fényképezés, a díszletek, a ruhák, bár azoktól a szörnyű puffos, ezer rétegű ruháktól folyton kényelmetlen érzésem támadt.

A szépsége mellett ki kell még emelnem a színészi játékokat, amiben nekem egyértelműen Jessica Chastain vitte a prímet, bár Tom Hiddleston (akinek igazán formás hátsója van, hölgyeim) és Mia Wasikowska sem maradtak le tőle.

Alapjában véve azt mondhatom, hogy tetszett, bár nem lett kedvenc vagy újranézős. Borzongásból és őrült gyilkosból épp elég volt egyszer.

10/8

Star Wars VII - Az ébredő Erő

Kapott ez a film hideget-meleget, volt, akinek hatalmas csalódás volt, volt, aki csupa szuperlatívuszban beszél róla.

Óriási volt az elvárás a rajongók részéről, és azt hiszem, ennek nem lenne olyan földi halandó, aki meg tudna maradéktalanul felelni ennek.

Akárki akármit mond, az etalon a számozás szerint második, készítés szerint első trilógia marad, nem hiszem, hogy azt bármivel is sikerülne überelni, de hozni a színvonalat, vagy legalább nem sokkal elmaradni tőle talán lehet.

Én azok közé tartozom, akiknek tetszett az új rész. Másolása volt az eredeti első résznek? Kétségkívül. Nem hozott túl sok új elemet? Bizony nem. És mégis sikerült lekötnie, fenntartani az érdeklődésemet. Kedvelem Rey és Finn kettősét, az új pilótával, Poe Demeronnal még nem tudom, hányadán állok. Kylo Ren? Nem döntöttem el, mi legyen róla a véleményem, egyelőre nem nyűgözött le túlzottan. Ő lenne az új főgonosz? Mikor levette a maszkját, megkérdeztem a mellettem ülő fiamtól, hogy nem ő játszotta-e a fiatal Pitont. (Ez nemcsak bennem merült fel...) Egyelőre várakozó álláspontra helyezkedem, meglátjuk, mit hoznak a folytatások.

Felfoghatjuk úgy, hogy tisztelgés volt az eredeti széria előtt, a rajongók előtt, és bevezető vagy visszavezető résznek jó volt, de remélem, a következő filmekben azért J. J. Abrams felmutat valami újat is.

10/9

Gru - Gru 2 - Minyonok

Elnézést a rajongóktól, de nekem egyik film sem jött be. Kereken kimondom, untam őket. Már-már kezdtem arra gondolni, hogy vége, közel az ötvenhez kinőttem a mesékből-rajfilmekből, és komolyan kezdtem elszomorodni, de aztán tegnap megnéztem a Hotel Transylvania 2-t, és nagyon jól szórakoztam rajta, szóval akkor mégsem az a baj, hogy rajzfilm. Voltak aranyos részek, pl. a Minyonok hipnotizálós Hair-részén jót nevettem, de alapjában sűrűn néztem, hogy mennyi van még hátra a játékidőből.

A három rész átlaga kb. 10/6

Les Misérables - A nyomorultak (2012, musical változat)

Hű, ezt meg majdnem kifelejtettem. Jó sokáig pihentettem ezt a filmet, és most is csak három részletben sikerült megnéznem. Mostanában nem igazán tudok egyhuzamban megnézni két és fél órás filmeket, pedig nem mondhatnám, hogy rossz fim volt. Bár annyira jó sem...

A film igazi sztárparádé, Hugh Jackman, Russell Crowe, Anne Hathaway, stb. Ez abszolút pozitívum lehetne, de sajnos, egyikük sem tud énekelni. Egy idő után rettentően bántotta a fülemet a sok hamis hang, megbicsaklás, stb. Főleg Russell Crowe kappanhangja idegesített, de a többi színészt sem szabadott volna hagyni, hogy énekléssel próbálkozzon.

A film gyengéje Amanda Seyfried volt, szerencse, hogy alig volt szerepe. És hát jaj, Eddie Redmayne. Nem bírok megbarátkozni a fickóval. A mindenség elmélete után pedig már reménykedtem, hogy nem lesz gond a Legendás állatok filmmel, mert én azt a filmet nagyon szeretném szeretni, de itt nem tetszett, nem és nem. Az egyetlen pozitívum, amit el tudok mondani, hogy bár énekelni ő sem tud, de az énekhangja érthetőbb, mint a beszédhangja.

Sacha Baron Cohen igazán kellemes meglepetés volt Thénardier szerepében, éppúgy, mint a Leleményes Hugóban. Ez az ember, ha nem A diktátor és Borat-féle "önmagát" adja, határozottan értékelhető alakítást nyújt. Helena Bonham Carter pedig, mint Mme Thénardier szinte kötelezően, tőle megszokottan kiváló volt.

Maga a musical szerintem nem nagy eresztés, egyik dal sem lett igazán nagy sláger szerintem. Vagy rosszul tudom? De igazából elég jellegtelen dalok az én ízlésemnek, talán a film elején felcsendülő dal volt egy kis hatással rám, és a lázadók dala.

10/7

Hozzuk be az elmaradásokat! - több könyvről röviden

A tavalyi évem munka szempontjából őrület volt, ezért a blog volt az, ami leginkább háttérbe szorult. Az idei év egyelőre munka szempontjából szellősebb, de egészségileg rosszabb, viszont legalább pótolok néhány elmaradt bejegyzést.

Több olyan könyv is van, amiről szerettem volna írni, de nem sikerült, és most szeretném megtenni. Ám mivel mindegyiket tavaly olvastam, az emlékek, élmények már megfakultak, ezért zanzásítva következnek a beszámolók.

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Rengeteg bloggertársam dicsérte, és bár a leírás alapján nem gondoltam, hogy nekem való, végül hagytam magam elcsábítani. Sajnálattal jelentem, hogy engem nem varázsolt el annyira, mint a többieket. Nem állíthatnám, hogy csalódás volt, nem úgy mint A nő mosolya, ami szintén többek nagy kedvence volt, de kiszámítható volt a történet. A morgós, kiállhatatlan Ove sztorija nekem nem okozott nagy meglepetéseket, ami igazából egyáltalán nem baj. Ove mindenáron meg akar halni, ez áll a fülszövegben, és talán nem túl nagy spoiler, ha elárulom, hogy ezt öngyilkosság útján szeretné elérni, ebbéli törekvésében viszont folyton megakadályozza valaki vagy valami. A második, harmadik kísérletnél már erősen elgondolkodtam azon, hogy egyáltalán komolyan lehet-e venni ezeket, inkább ügyetlen kis próbálkozások voltak. Kiszámítható volt, hogy a morgós Ovének valójában aranyból van a szíve, és végül megbékél az életével. És bár a vég sem lepett meg egy csöppet sem, mégis sikerült megríkatnia.

Talán úgy tűnhet, mintha nem kedveltem volna a könyvet, pedig de. Szépen bemutatta az író a folyamatot, ahogy Ove olyan lett, amilyen, és igazán kedves könyv volt, kerek lezárással és feloldással. Ennek ellenére nem lett kedvenc vagy újraolvasós.

10/8

Joseph Delaney: A Szellem inasa

Ez viszont nagyon bejött, bár helyenként majd kitört a frász tőle. Komolyan ijesztő volt itt-ott. Boszorkányok, mágia, ez a nekem való könyv, de itt a boszik nem ám Hermione-szerű lányok, hanem a leggonoszabb fekete mágiát alkalmazó rémes lények, akiket jobb, ha messzire elkerül az ember. Rémálmok, gyilkosság, emberevés, van ebben minden, de mégsem éri el nálam a horror kategóriát, amitől menekülök. 

Bár a besorolása ifjúsági, de biztos, hogy nem adnám a 12 éves fiam kezébe, és ennyi idősen nekem valószínűleg rossz éjszakákat okozott volna, de talán még 15-16 évesen is.

Már meg is van a 2-3. kötet, és ha ezek is tartják a színvonalat, van esély rá, hogy újra elkezdjek angolul olvasni a többi rész kedvéért, amik magyarul nem jelentek meg, és egyre kevesebb esélyt látok rá, hogy megjelenjenek.

Nagyon jó a régi, kopott, bőrkötéses könyvet imitáló borító.

10/10

Giulia Enders: Bélügyek

Az ajánlójában az állt, hogy a fiatal orvosnő szórakoztatóan mesél a beleinkről, az emésztésről, stb. Ez teljes mértékben igaz, valóban élvezetes, olvasmányos könyvnek indul, helyenként kimondottan vicces is, és szerettem, hogy nyíltan beszél az alsó fertályunkról, a székletről, szellentésről, hányásról, stb., amiről általában illetlenségnek tartjuk beszélni, és vagy mélyen hallgatunk, vagy valami rossz viccel ütjük el a témát, és kissé szégyenkezve kuncogunk rajta, ha előkerül

Sajnos azonban olyan mértékben részletes a leírás, kezdve már a nyáltermeléssel a szánkban, olyan tudományos igénnyel részletes, ami engem egy idő után borzasztóan nem bírt lekötni, sőt, teljesen elvesztem a szakszavak tengerében. Emiatt hosszú időre félretettem, majd a második felét csak nagyjából átlapoztam. Azért voltak érdekes dolgok, pl. a porfíria leírása, ami magyarázatot adhat a vámpírok hiedelmének kialakulására is. (Piros színű vizelet, fényérzékenység, stb. tartoznak a tünetek közé.)

A rajzok is igazán viccesek voltak és kifejezőek, de a könyv mégsem tudott megnyerni magának a túlzott részletessége miatt.

10/8

Alex Flinn: Beastly - A szörnyszívű

A könyv a Szépség és a Szörnyeteg témájának ezredik feldolgozása, ezúttal könyv formájában és modern amerikai környezetbe helyezve. 

A tanmese arról, hogy a szépség nem minden, és fontosabb, ami belül van, örök érvényű. Alapjában véve tetszett ez a feldolgozás, bár egyértelmű, hogy nem én vagyok a célközönség, hanem a tinik.

Az ebből a változatból készült filmet jóval korábban, évekkel ezelőtt láttam, amikor a könyvről még nem is tudtam. Nem volt rossz, csak a főszereplő egy cseppet sem volt csúnya, épp csak fura...

A szerző másik könyve, a Csók, pont jókor nekem jobban bejött, de szívesen olvasnék még az írónőtől.

10/8

Mary Shelley: Frankenstein

Nem mondom, elég sokat vártam, hogy elolvassam ezt a klasszikust, de megérte végre elővenni. A Frankenstein által összetákolt szörnyszülött története valójában szépirodalom, néhol dagályos stílusban, és ha az olvasó klasszikus horrort vár, csalódni fog. Nekem viszont tetszett. Elgondolkodtató történet arról, hogy jogunk van-e istent játszani, hogy felelősek vagyunk azért, amit teremtettünk, és hogy a gonoszság a jóság hiánya miatt alakul-e ki.

Épp ideje lenne megpróbálkoznom a Drakulával. 

(Ronda borítóképet sikerült találnom, de mivel én a mek - Magyar Elektronikus Könyvtár -  oldaláról töltöttem le, nem tudom, milyen egy papírkiadás borítója.

Viszont ez itt a szinte kedvesen mosolygó Frankival meg egyszerűen röhejes.)

10/10

Debora Geary: Modern boszorkány

Ez egy trilógia első kötete, aminek látatlanban megvettem a a 2. részét is, de meglehet, kár volt. Már megint boszis történet, ugyebár, ezért nem igazán gondolkodtam, vagy jártam utána a könyvnek.

Adva van egy boszorkány kolónia, akik egy számítógépes program segítségével vonzzák be a boszikat a közösségükbe. Így kerül Lauren is a képbe, ill. a gépbe, aki viszont nem tudja magáról, hogy boszi. De mivel kolóniánk tagjai szerint a képzetlen boszorkák veszélyesek, Laurennek muszáj megtanulnia az erejével bánni.

Ez a könyv annyira cuki, és édi-bédi, hogy egy idő után azt hittem, cukormérgezést fogok kapni. Itt kérem, mindenki olyan okos, ügyes, felelősségteljes, jóindulatú, az erejét véletlenül sem használná rosszra (na jó, a gyerek boszik néha csintalankodnak egy kicsit), csodálatos családi életet élnek, körülveszi őket a szeretet, hogy a végén már ölni tudtam volna egy Voldemort, Moriarty professzor vagy Acharon Hades kaliberű főgonoszért. A konfliktus kábé abban merül ki, hogy milyen ízű fagyit egyenek vagy a szerelmespár hol lakjon.

Ha a 2. kötet is ilyen, akkor köszönöm szépen, nem kérek belőle.

10/7

On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?

A tavalyi év utolsó olvasmánya, amit még épp szilveszter délutánján sikerült befejeznem.

Már akkor eldöntöttem, hogy ez a könyv kell nekem, mikor az írónő a honlapján részleteket közölt belőle.

Lovagok, gonosz isten, világ elpusztítás, stb., hohó, ez a beszéd! Nem is csalódtam alapjában véve, izgalmas volt, lekötött, végre semmi szerelmi háromszög, vicces is, mi kell még? Azért nem voltam teljesen elégedett, mert szerintem az erotikus részek egyáltalán, de egyáltalán nem kellettek volna bele, még bokafogdosás szinten sem, bőven elég lett volna pár csókocska, és a végső csavar, háááát, nem is tudom, nekem kicsit erőltetett volt.

Azon elgondolkodtam olvasás közben, hogy On Sai-nak vajon diófóbiája lehet-e...

A könyvvel, az alkotás folyamatával kapcsolatos kérdéseimre On Sai blogján válaszokat kaptam, és érdekességeket is megtudhattam itt és itt.

10/9

Népszerűtlen könyves (filmes...) vélemények book tag

Nem szoktam ilyen book tageket megírni (nem lehetne erre egy jó magyar szót kitalálni?:), de ez megtetszett. Szeretek ellenpólus lenni, na! :D Én PuPillától hoztam, de sok helyen láttam már.

1. Egy népszerű könyv vagy sorozat, ami neked nem tetszett.

Ajjaj, mindjárt az első pontnál megakadtam. Filmsorozat is ér? Mert akkor a Trónok harca, viszont a könyveket nem olvastam, és most már nem is tervezem.

Mondhatnám még az Ötven árnyalat-trilógiát, de azt legalább annyian utálják, mint imádják. Én nyilván az utálók között vagyok.

Jaj, megvan, már az első kötet elején megakadtam a Sötét Tőr Testvériség-sorozattal, ennyire borzalmas, egysíkú könyvet is ritkán olvastam.

És mikor még először találkoztam vele, szerettem a Twilightot, de most már csak csodálkozva tudok magamra gondolni, hogy én azon mit ehettem vajon.

John Scalzitól a Vének háborúja még tetszett, de a 2. részből úgy éreztem, egy mukkot sem értek, rövid úton félbe is hagytam.

2. Egy népszerű könyv vagy sorozat, amit mások nem bírnak, neked viszont bejött.

Igaza van Pupinak, ez tényleg ellentmondás, ha mások nem szeretik, mitől népszerű?

Ezt a kérdést passzolom, gőzöm sincs.

3. Egy szerelmi háromszög, ahol a főszereplő nem azzal a karakterrel jött össze, akinek te szurkoltál; vagy egy OTP (one true pairing), ami szerinted pocsék. 

Ez a kérdés rettentően spoileres annak, aki az adott könyvet nem olvasta még.

Sokan írták ide a Harry-Ginny vagy a Katniss-Peeta párost, nekem egyikkel sem volt bajom, teljesen el tudtam fogadni az írónők döntését.

Egy friss vagy felfrissített bosszankodásom A titkos kert, mert már mikor a filmet láttam is, úgy gondoltam, Maryhez sokkal jobban illene Dickon, mert ő maga a vidámság, az élet, a szeretet, jót tenne Marynek, míg Colin az én szememben elkényeztetett úrifiú maradt.

4. Egy népszerű műfaj, amit te nagyon ritkán olvasol.

Ilyen rengeteg van.

Horror, romantikus, scifi, krimi.

Néha meg-megpróbálkozom eggyel, de mindig rá kell jönnöm, hogy nem nekem való. Teszek ezért kivételt, Robert Galbraith-sorozatát olvasom, de ha nem derül ki, hogy ő J. K. Rowling álnéven, valószínűleg sosem kerül a kezembe.

5. Egy népszerű vagy közkedvelt karakter, akitől te a falra mászol.

Itt is csak filmes szereplőt tudok mondani: Loki. A meg nem értett, álsérelmeket hordozó isten, aki mindenkire haragszik a saját hülyeségei miatt, és ezért mások életét is igyekszik tönkretenni - olyan karakter, amit túl jól ismerek a saját életemben, hogy kedvelni tudjam.

Meglehet, a szereplő a népszerűségét inkább Tom Hiddlestonnak köszönheti, és akit egyébként én is bírok, de Lokiként akkor sem, és kész. :DDD

6. Egy népszerű író, akit te az istenért sem tudsz megszeretni.

Neil Gaiman. Igaz, hogy csak egy könyvébe kezdtem bele, de az olyan "törést" okozott az életemben, hogy többé nem kísérletezem vele.

John Le Carré. Szintén először és utoljára Az éjszakai portás c. förmedvénnyel. Azért a sorozatra kíváncsi leszek.

Coelho. Felfújt, agyonhájpolt, nagy nulla.

7. Egy népszerű könyves toposz, ami már a könyöködön jön ki. (pl. elveszett hercegnő, korrupt szerető, szerelmi háromszögek, stb.)

A szerelmi háromszög. Döntse már el, mit akar. Utálom a nyavalygást.

A beszélő nevek, bár ez inkább fordítói dolog. Ill. nem mindig, de az olyanokat, ahol nem lehet eldönteni, hogy most ez egy beszélő név vagy az eredeti neve, azt utálom.

Szegény Tóth Tamás Boldizsárra, aki egyébként jó fordító, vagyok emiatt kibukva. Frics, Suette-Pollts, hogy csak párat említsek, akikre sokáig nem jöttem rá, hogy már magyarított nevek. És a fájdalmas módon félbehagyott Thursday Next-sorozat sok neve. Lásd azoknál a posztoknál.

8. Egy népszerű sorozat, ami téged egyáltalán nem érdekel.

Kb. amit Pupi is felsorol. Ötven árnyalat, Twilight, A varázslók.

9. A mondás úgy tartja, „a könyv mindig jobb, mint a film”, de melyik filmet vagy tévésorozatot kedveled jobban, mint a könyvváltozatát?

A Jane Austen könyveiből készült feldolgozásokat. Tessék nyugodtan kővel hajigálni, de a könyvek rettentő dagályosak és vontatottak.

Az Indul a bakterház könyvben egyáltalán nem tetszett, míg a film zseniális. "Szereti a tik a meggyet!"

A szív hídjai szintén nem egy nagy szám könyvben, filmben viszont imádtam, Meryl Streep, és az egyénként inkább akcióhős Clint Eastwood párosa hatalmas élmény volt.

És Miamona hozzátett még egy kérdést:

10. Mi volt a legbrutálisabban negatív, idegesítő, dühítő, könyvszaggatós olvasási élményed, amikor úgy érezted kiszaladsz a világból, de előbb még megpróbálod elintézni, hogy az összes példányt bevonják, elégessék, felnégyeljék, karóba húzzák és kerékbe törjék vagy legalábbis kifeszítsék két fa közé és megvárják, míg jön a vihar? :))

Hát nem is tudom, utoljára a gimis orosz könyvem iránt éreztem olyan gyilkos haragot, hogy ledobtam a földre, és megtapostam, de ott sem szegény könyv volt a hibás, hanem a tanárnő, aki tanította. Őt viszont nyilván nem taposhattam meg, hát a nyomorult könyvön töltöttem ki a dühömet. :DD

A néhai Mr. Shakespeare-t nagyon utáltam, de még azzal sem tennék ilyen borzalmakat. :D

Nos, ezek lennének a válaszaim, ha valakinek megtetszik, és meg akarja írni, csak bátran, inkább nem hívok ki senkit. :)

Frances Hodgson Burnett: A titkos kert - hangoskönyv

Valami félig-meddig háttérben fogyasztható művet kerestem, mivel fordítás közben sorozatokat szoktam nézni, de csak szinkronnal, mert kétféle angol szövegre viszont nem tudok koncentrálni. A szinkronos sorozataim viszont épp elfogytak, ezért kerestem valami hangoskönyvet. 

A titkos kert c. filmet sok éve láttam, jó emlékeim vannak róla, bájos történet volt, de a könyvet sosem olvastam, és bár rajta volt a képzeletbeli könyves várólistámon, ki tudja, mikor került volna sorra, ha egyáltalán.

A könyvet Györgyi Anna olvassa fel, akinek szeretem a hangját, és aki garancia volt a minőségre. 

Eleinte nagyon megfogott a savanyú (valahogy ez a jelző a fejemben vénlányokhoz illik, nem 6, majd 10 éves kislányokhoz), undok Mary és a "beteg" Colin főleg lelki gyógyulásának története, ami aztán a testi gyógyulást is magával hozza. Szemléletes leírásokat kapunk a lápról, a kerti munkákról, a csodás angol tájról, szinte kedvem támadt kimenni a kertbe, és túrni a földet egy kicsit. (A szépséghibája a dolognak, hogy tél van, és fagyos a föld.) A történet aranyos, ám néhol elképesztő, hogy még a 19. században is micsoda elképesztő marhaságokat követtek el gyereknevelés címén. Ugyanakkor erős tanmese hangulata is van arról, hogy a szeretet- és törődéshiány milyen károkat tud okozni egy gyerekben, és hogy ez megoldható mozgással, szabad levegővel, egészséges ételekkel, értelmes elfoglaltsággal és barátsággal. Van ebben amúgy sok igazság, de valahogy mégis kissé szájbarágósnak éreztem. A felolvasás olyan háromnegyede felé kezdtem eltelni a "cukisággal", a láppal, a "varázslattal", és a végét már alig figyeltem.

Ráadásul - SPOILER! - a filmben benne van, hogy Colin elveszi Maryt, amin annak idején ki is akadtam, mert szerintem Dickon jobban illett a lányhoz, hiszen ő maga volt az élet, a vidámság és a szeretet, és úgy éreztem, jobbat tenne Marynek, míg Colin akármennyire is meggyógyult, nekem egy elkényeztetett úrifiú maradt. SPOILER VÉGE.

Aztán a hangoskönyv végén egy női hang bemondja, hogy a könyvből Györgyi Anna olvasott fel. Ebből arra következtettem, hogy nem a teljes művet olvasta fel. Ha van valaki, aki ismeri a teljes könyvet, legyen szíves, világosítson fel, hogy abban benne van-e a házasság.

Mivel van egy Visszatérés a titkos kertbe c. film is (ami elkezdtem, de sosem jutottam a végére), ezért rákerestem az írónő további könyveire, és meghökkenve láttam, hogy A kis lord (Little Lord Fauntleroy), ill. A  padlásszoba kis hercegnője (A Little Princess) is az ő munkái. Épp a legutóbbi témázáskor írtam, hogy milyen giccses és cukros volt a magyar fordításban az előbbi, míg angolul milyen aranyos. A másodikból pedig szintén láttam egy régi filmet (tudtommal van egy újabb is), ami gyerekkoromban nagyon megragadta a fantáziámat, imádtam, ahogy a padlásszobába csempészik a csodás holmikat. Az eddig tapasztalataim alapján a könyvre már nem vagyok kíváncsi.

A felolvasás sokat javított az élményen, ezért picit magasabb pontszámot érdemel, mint anélkül. Valószínűleg könyvben nem élveztem volna még ennyire sem, de így hallgatva, fordítás, főzés, mosogatás közben egészen jó szórakozás volt.

10/7

Olvassunk "külföldiül"! Olvassunk "külföldiül"?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hároméves kislány, aki az apukájával sétált egy nyári este, és elhaladtak a kertmozi előtt. A kertmozit magas fal vette körül, ezért a vetítővásznat nem lehetett látni, de a hangok kiszűrődtek, és a kislány csodálkozva állapította meg, hogy nem érti, mit mondanak. Meg is kérdezte:

- Ezek hogyan beszélnek?

- Hát angolul.

- Angoluuuul????

Bár nem emlékszem erre a jelenetre, csak az apám elmondásából, de szeretem azt képzelni, hogy ez volt az a pillanat, mikor elhatároztam, hogy megtanulok angolul.

De talán már ezzel a vággyal születtem. Amióta az eszemet tudom, tudni akartam angolul, így hát egyenes út vezetett az angol tagozatos gimnáziumig. Érettségi után aztán már megtört a lendület, mert nem vettek fel angol szakra az egyetemre, hanem magyar-könyvtár szakot végeztem főiskolán, de amíg nyelvvizsgával lehetett angolt tanítani iskolában, addig tanítottam, utána pedig magánúton még sok évig folytattam, míg pár éve átnyergeltem a fordításra.

Szóval az angol át- meg átszövi az életemet. Később aztán jöttek más nyelvek, mert ahogy a mondás tartja, hét nyelven akartam beszélni. Jött a francia, az olasz, majd a spanyol, de ez olyan idegesítő módon keverhető az olasszal, hogy részben emiatt fél év után abbahagytam, és elkezdtem a németet, hogy "kiüssem" vele a spanyolt. Volt egy hamvába holt kísérletem a japánnal, és a terv, hogy nem kellene nyolc évnyi orosz tanulást veszni hagyni, terv maradt.

Bár a franciát meg az olaszt most is szeretem (csak azt ne kérjétek, hogy mondjak valamit, mert majdnem teljesen elfelejtettem), de az angol maradt az igaz szerelem, számomra a világ legszebb nyelve - a magyar után.

Szóval, a hosszúra nyúlt bevezető után, az e havi témázásunk az idegen nyelven való olvasás, vélemények, tapasztalatok. Sajnálom, ha csalódást okozok, de nem fogok arról elmélkedni, hogy miért jó vagy nem jó idegen nyelven olvasni, hogyan segíti a nyelvtanulást, stb. Inkább az élményeimről és az érzéseimről fogok beszámolni, szóval most lehet átmenni másik blogokra, huss-huss!

Hm, hát majdnem megint nem írtam, mert - és most tessék megkapaszkodni, leülni vagy egyéb támasztékot keresni - nem olvasok idegen nyelven. Pontosabban már nem. Pontosabban néha-néha egy-egy novellát, különálló történetet, és sok-sok, sőt rengeteg feliratot, de könyvet nem.

No, de nem volt ez mindig így. Nyelvtanáraim véleménye az volt, hogy minél hamarabb el kell kezdeni idegen nyelven olvasni, így aztán még első gimis voltam, mikor már rövidített olvasmányokat kaptunk. Volt pl. egy Shakespeare gyerekkoráról, aminek kb. háromszor rugaszkodtam neki, mert az eleje borzalmasan unalmas volt, de aztán megszerettem, egy állatkertből vagy cirkuszból megszökött oroszlánról, aminek még a címére is emlékszem: Lion At Large. 

Később már teljes regényeket kaptunk, harmadikban olvastam többek között Az Édentől keletrét, és máig nem tudom, honnan vettem a bátorságot, hogy Shakespeare-t olvassak eredetiben - csúfos kudarcot is vallottam vele.

A franciát és olaszt ugyanaz a tanárnő tanította (már dolgoztam), és neki is az idegen nyelven való olvasás volt a mániája, viszont ő úgy gondolta, hogy a Harlequin-regények (tudjátok, Tiffany, Romana és társai - ha nem tudjátok, miről beszélek, érezzétek magatokat szerencsésnek) viszonylag egyszerű, ismétlődő szókincse és nyelvezete gyors sikerélményt nyújt, ezért "szakmányban" olvastam az ilyen jellegű romantikus irodalmat, és Barbara Cartlandet (van, aki még ismeri ezt a nevet?) ezen a két nyelven.

Ő Barbara Cartland csupa rózsaszínben,,,

Valóban nem nehéz az ilyen könyvekkel megbirkózni a szövegét tekintve (a történet maga instant agysejtrombolás), de elég speciális a szókincse ugyanakkor. Mivel olaszul olvastam több ilyet, még a mai napig emlékszem ilyen szakszavakra, kifejezésekre, hogy a borzongás végigfutott a gerincén (il brivido scorse sulla schiena), és annyi ágaskodó virilitá (férfiasság) olvastán csoda, hogy nem lett belőlem leszbikus... Nem beszélve arról, hogy elmehettem volna olasz fehérnemű boltot nyitni, amennyiszer mutatkoztak a bugyiban, melltartóban, köntösben - vagy épp anélkül...

Talán ez most így kínzásnak vagy kínlódásnak tűnik, de valójában nem volt az. Elég jól szórakoztam olvasás közben, valóban gyors sikerélményt ad, és most ahogy leírom is, jókat mulatok magamban. 

És még valami. Nem tudom megindokolni, hogy miért, de idegen nyelven - főleg olaszul - az ilyen alkotások sokkal élvezhetőbbek, mint magyarul. Ugyan angol példa, de egy kolléganőm az első iskolában, ahol tanítottam, hozott nekem egy ilyen Harlequint, hogy olvassam el, merthogy milyen aranyos. Gőzöm sincs, miből gondolta, hogy érdekel, szerintem sosem adtam jelét... És tudjátok mit? Tényleg aranyos volt (ebből a könyvből tanultam a toddler kifejezést. :D). Azután pár évvel később megjelent magyarul is, beleolvastam, és azt a merő undort, amit olvasás közben éreztem, nem tudom kifejezni. Olaszul olvasni romantikus könyvet meg egészen élvezhető volt. (Nem "úgy" élvezhető, na, értitek...)

Vannak könyvek, amik más nyelven olvasva egészen más hangulatúak. Még gimis olvasmányom volt a Little Lord Fauntleroy. Bűbájos, kedves könyvként emlékszem rá. Sok évvel később megvettem magyarul, és komolyan a hányinger kerülgetett, olyan giccses volt és szirupos.

Vagy Rosamunde Pilcher könyvei. Magyarul van egy bizonyos stílusuk, amit nem tudok megfogalmazni, de amikor az egyik könyvét angolul olvastam, megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a stílusnak nyoma sincs.

Az idegen nyelven olvasás hát beépült az életembe, természetes volt, hogy időről-időre más nyelven olvassak. Ez a más nyelv később leredukálódott az angolra, de elmondhatom, hogy sok könyvet fogyasztottam el ezen a nyelven. Ha egy sorozatból nem volt elérhető elég gyorsan a következő rész magyarul, már vettem is elő az angol nyelvű példányt. Sookie Stackhouse, Twilight, Hush, hush, Harry Potter utolsó része - hát nem fogok évekig várni a magyar változatra! Ha lesz egyáltalán.

Aztán ez szépen, észrevétlenül megváltozott... Nem tudom megmondani az okát. Nem tudok tetten érni egyetlen pillanatot, motívumot, okot sem, ami ezt kiváltotta volna. Talán, hogy a munkám is az angolhoz köt, és mikor végre becsukom a gépet, nem akarok angol szöveget látni? Meglehet, ez is benne van, de biztos, hogy nemcsak ez az oka. Tévésorozatnál semmiféle akadályt nem jelent, hogy eredetiben nézzem azt a sorozatot is, amit nem én fordítok. Divat lett más nyelven olvasni, én meg már csakazértse? Nem hiszem. A nagy globalizáció közepette még inkább ragaszkodom az anyanyelvemhez? Talán. Kényelmesebb? Biztosan, de ez sem a fő ok. Csak egyet tudok, hogy nem akarok idegen nyelven olvasni, nem vonz, nem vágyom rá.

Mostanában ugyan ez mintha megint változni látszana, köszönhetően a kiadók által félbehagyogatott könyvsorozatoknak, újra fontolgatom az angolul olvasást legalábbis egy-két sorozat esetében. Thursday Next és A Szellem inasa, Outlander, és az egyetlen romantikus írónő, akit el bírok viselni, sőt szeretem, Jude Deveraux könyvei. De annyi jó könyv elérhető magyarul is, és egyelőre a könyvek iránti vágyam nem érte el azt a szintet, hogy rászánjam magam az angolul olvasásra.

A Thursday Nextnél visszatartanak a mások által imádott beszélő nevek is (én utálom őket), mert így gőzöm sem lesz, ki kicsoda az eredetiben. Ugyanez volt a Harry Potternél (nem csoda, ugyanaz a fordító), mikor először olvastam eredetiben A Főnix rendjét, több fejezeten át fogalmam sem volt, hogy ki az a Fudge, mire rájöttem, hogy Caramel...

Kellene még valami frappáns lezárás, de semmi okos nem jut eszembe, úgyhogy inkább elmegyek vasalni, ide alulra meg bekerülnek majd a témázás további résztvevőinek linkjei.





PuPilla
Nima
FFG
Miamona
reea témába vágó régebbi posztja

Utóvédek:
Dóri
Bubu Maczkó
Katacita
Tataijucc

Gaura Ágnes: Lángmarta örökség (Borbíró Bori 4.)

Gondoltam, nem kapkodok ezzel a 4. résszel, mert azt hallottam, hogy olyan függővéggel zárul, hogy a fal adja a másikat, és nem akartam hónapokat várni, míg folytatni tudom, és bár az 5. rész kijött december elején, az e-változatot csak az idei év elejére ígérték. Aztán derült égből villámcsapás, kiderült, hogy közel egyszerre jön ki a két formátum, én meg itt álltam három elolvasott kötettel... Ráadásul az Attila koporsója karácsonykor játszódik, illett is volna a megjelenési időhöz, de erről már lemaradtam.

Sebaj, akkor legalább a 4. részre sort kerítek, gondoltam, és még épp tavaly be is fejeztem, szilveszter napján.

A kötet tulajdonképpen a második rész végén megtalált rejtélyes levél körül forog, annak megfejtése és a vele járó elég nagy slamasztika a témája, de folytatódik az enyhén szólva visszás kapcsolat Attila és Bori között, és színre lép egy nagy hatalmú vámpír (na, de vámpír ő egyáltalán?), Ajtony is.

A függővéget néhány helyen elspoilerezték, ezért nem ütött akkorát, amekkorát üthetett volna, de az odáig vezető út ettől még nagyon is izgalmas és meglepő volt.

Visszatértek az utalások, idézetek, újra izgatottan kerestem őket a sorok között, és teszteltem magam, hogy rájövök-e, és minden nyűglődés és borzalom ellenére ezen a részen nevettem a legnagyobbakat.

Úgy éreztem, ebben a kötetben lassabban bontakoznak ki az események, mint az előzőekben, némelyik történést kimondottan időhúzásnak érzékeltem. Tudtam, hogy ebben a részben Bori Egyiptomba kerül, és arról akartam olvasni. Nem érdekeltek most a cikizések, a vetélkedések, a beszólások, Úgy éreztem magam, mint egy versenyló, amit visszafognak, és magamban nyafogtam, hogy mikor érünk már Egyiptomba? 

Erre csak az utolsó negyedben kerül sor, na, de ami ott történik, az kárpótolt minden várakozásért! Ezt úgy kell elképzelni, hogy elalvás előtt szoktam olvasni, és legtöbbször tíz percen belül elalszom. Na mármost, a könyv utolsó részének sikerült elérnie, hogy ne aludjak el egészen addig, míg ki nem olvastam. Erre nem is tudom, utoljára mikor volt képes egy könyv.

Még mindig ámulattal tud eltölteni a címadás. A kötetek közepe felé szokott derengeni, hogy miért is az a cím, ami, és ez most is így volt, kivéve, hogy a legvégén még egyszer koppant az állam.

És hát sejtettem én, hogy Attila... hú, de ez nagy spoiler lenne.

10/9

2015 a blog életében - vagy valami hasonló fellengzős cím...

Még tegnap este terveztem ezt a posztot, de aztán inkább befejeztem helyette egy könyvet, így megnövelve eggyel az olvasott könyveim számát.

A szám így az utolsó pillanatban 36-ra nőtt, ami megegyezik a 2014-es mennyiséggel, bár van benne 4 novella is, ami nem is tudom, beszámít-e, de úgy döntöttem, be.

Tavaly sokkal kevesebb időm volt olvasni, csodálom, hogy ennyi könyv is összejött egyáltalán. Többnyire este olvasok elalvás előtt, ami azt jelenti, hogy kb. 2-3 oldal után esik ki a kezemből a könyv. Vonaton utazva sem volt most mindig kedvem olvasni,

Sokkal kevesebb hangoskönyvet hallgattam, mint az előző évben, és valahogy nem is hiányzott. Tavaly inkább a tévésorozatokat részesítettem előnyben, de sokat ezekből is háttérnek használtam csak, miközben dolgoztam.

2014-gyel szemben 2015-ben voltak kedves olvasmányaim, Gaura Ágnes Borbíró Borbála sorozata a felnőtteknek szóló kategóriában, és Az Ever After High az ifjúsági sorozatok közül. ill. Riordan sorozata, Az Olimposz hősei, ami nekem sokkal jobban tetszik, mint az eredeti Percy Jackson-sorozat, pedig az sem volt rossz. 

Ebből is látható, milyen jól betartottam azt, hogy nem kezdek könyvsorozatokba...

A Riyria krónikák sorozat lezárult tavaly, a 6 részből a 4-5. voltak a kedvenceim, bár az 5. végén szívesen megfojtottam volna az írót, és a 6-ikat meg kicsit untam, Sok volt az a több mint 600 oldal. Ahogy mondani szokták, a kevesebb néha több. De szép lezárást kapott, és a kiadó legalább végigvitte.

Amit még folytatni szeretnék, az a Szellem-sorozat Joseph Delaney-től. Bár az első résztől néhol kitört a frász, de jól megírt, izgalmas könyv volt. Ami dühít kissé, hogy a 2. rész csak filmes borítóval érhető el, így kilóg a többi közül. A belső borítók ugyan egységesek, de ezért még nem fogom eldobni a porvédőt. Egyelőre három kötetet adtak ki belőle, és ez kissé aggaszt, de legyünk pozitívak, hátha folytatják.

Szintén nagyon szerettem az Így neveld a sárkányodat sorozat első részét, ezt sem szeretném félbehagyni, a következő két kötet már itt várja a sorát.

Bár Robert Galbraith krimisorozatával döcögősen indult a kapcsolatunk, a 2. kötetet már igazán élveztem, és remélhetőleg az idén kezembe vehetem a 3. részt is.

A blogon több tévésorozatról is írtam, ezt is tervezem folytatni, bár mostanában idővel erősen csehül állok.

Sajnos, az év második felében sokkal kevesebb témázásban vettem részt, mint korábban. Időm sem sok volt és valahogy a megszavazott témáink sem mozgattak meg bennem semmit, Talán az idén több szerencsével járok.

A tervezett gyerekkori kedvencek újratöltve rovatból sem igazán sokat valósítottam meg, úgy egyáltalán szegény blog eléggé háttérbe szorult, de ha az ember napi 12-14 órát dolgozik, már nem sok kedve, ereje marad másra.

A legjobban gyűlölt könyv A néhai Mr. Shakespeare volt, ezt annyira utáltam, hogy legszívesebben kitörölném a fejemből, és rövid úton meg is szabadultam tőle.

Néhány könyvet félbehagytam, néhányat meg "rövidítve" (átlapoztam egyes részeket) olvastam el.

A legszebb könyv díját egyértelműen a Jim Kay által illusztrált Harry Potter és a bölcsek köve viszi el, és hiába van már meg, muszáj volt ezt a változatot is megvennem. Igazi könyvmoly csemege. Nehezen tudnék választani a rajzok közül, de a sakkfigurák, Hagrid háza vagy a könyv elején az állatkerti "kígyók és létrák" játékot idéző kép benne van az első tízben. De a temérdek szemet gyönyörködtető alkotást sokáig lehet bámulni anélkül, hogy megunná az ember.

Köszönöm mindazoknak, akik 2015-ben is velem tartottak, és annak ellenére látogatták a blogot, hogy néha hónapokig nem írtam bele egy betűt sem. Még nem tudom, mi lesz a sorsa, az idő majd eldönti.