Másfél lélekmelengető könyv

Hogy lehet másfél, azt kérdezitek? Mindjárt elmagyarázom, bár szerintem kitalálható.

Az első:

Sarah Addison Allen: Sugar Queen - Édes élet

Bár már sokat hallottam a szerző nevét, valamiért nem érdekeltek a művei, (számomra) idegesítő romantikusnak gondoltam őket. Aztán nem tudom, miért, tavaly év végén kezdve, de idénre is átnyúlva végigment, mit ment, robogott a bloggereken egy Édes élet láz. Legalább öt helyen láttam, hogy az illető épp ezt olvassa, ezt valami oknál fogva jelnek vettem, és én is elolvastam.

De milyen jól tettem! Igazi lélek- és szívmelengető könyvet kaptam, épp erre volt szükségem. Érdekes szereplők (noha épp a főszereplő, Josey volt némiképp színtelen, de ez aztán változott), némi kis háztáji mágia (hirtelen megjelenő könyvek, hú, ezt de bírnám, ámbár nem feltétlenül mindig olyan könyveket kapnék, amiket szeretnék, hanem, amit a könyv úgy gondolna, hogy el kell olvasnom, a szerelmesektől felforr a víz, megfő a tojás - tök praktikus, egy kis etyempetyem, és közben kész a reggeli. :D), egy kis rejtély és izgalom, minden adott egy jó könyvhöz. Hogy mellette romantikus? Egye fene, kibírom. :)

Maradtak azért bennem kérdések, pl. hogy Adam hogyan gyalogol annyit postásként, ha sánta, és mi lett vajon Juliennel? Kár, hogy ezekre nem kaptam választ, de igazából csak egy kicsit hiányoztak ezek a válaszok.

10/9,5

A feledik:

Mary Ann Shaffer-Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Váróslistás köny, jó néhány éve kaptam karácsonyra, azóta állt a polcon.

Levélregény, nem épp a kedvencem, néha nehéz követnem, ki kinek ír éppen, hajlamos vagyok nagyvonalúan átugrani a szememmel a megszólítást, dátumot, aztán nézek hülyén, hogy most ki kinek ír, meg lapozhatok vissza. De lélekmelengetőre vágytam, és azt olvastam, hogy ez az.

Nos, majdnem megkaptam, amit akartam, meg amit ígért, és csak magamnak köszönhetem, hogy nem néztem, meg, hogy mikor játszódik. 

1946-ban járunk, alig ért véget a 2. világháború. Nemcsak a tájon, a városokban láthatóak még a háború nyomai, hanem az emberek testén és lelkén is. Nemcsak a lövészárkokban és a csatamezőkön, hanem a hátországban is megszenvedték az emberek ezt az időszakot. Azt hiszem, történelemből nem sűrűn hallottunk arról, hogy a Csatorna-szigeteket a németek már valamikor 1940-ben teljesen elvágták Angliától (elvágták a távíró- és telefonkábeleket, képzeljük el a mai kütyüs világban, hogy 5 évig semmit, de semmit sem tudunk a külvilágról,  csak a náci propaganda által terjesztett maszlagot), a gyerekeket még korábban a kontinensre küldték, félve a megszállástól, és a szülők, rokonok 5 évig nem hallottak semmit a gyerekeikről. Anyaként részben el tudom képzelni, milyen borzasztó lehetett ez, részben meg mégsem. A mérhetetlen nyomor, éhezés, nélkülözés, betegségek, stb. is eléggé megviselt, de mikor a városka egyes lakói leírták a háború élményeiket, na, az nagyon gyomorba vágó volt.

Churchill nem engedett vöröskeresztes hajókat a szigetekre, hogy megsegítsék vele az ott lakókat, attól tartva, hogy a németek kezébe kerül a szállítmány, de így gyakorlatilag halálra ítélte a sziget  (maga a regény Guernsey-n játszódik) lakosságának jelentős részét. Azt hiszem, erről sem sűrűn hallani a Victory-jelet felmutató, szivarozó, németeket térdre kényszerítő miniszterelnök esetében. Nem tudom, helyesen tette-e vagy sem, de az biztos, hogy árnyalja a róla kialakított képemet.

Ezek miatt az élmények miatt csak félig lélekmelegítő ez a könyv, igazából nem szerettem, hogy a háborús témát ilyen módon tolták le a torkomon, még akkor is, ha valahol elkerülhetetlen volt.

A másik fele viszont tényleg megmelengette a lelkemet, hol bájos, hol hősies, hol vicces történetekkel a sziget lakóiról, magáról a csodálatos szigetről. Rosamunde Pilchernél éreztem mindig azt, hogy most rögtön Cornwallba akarok költözni, de ezt a könyvet olvasván is azt éreztem, hogy most rögtön Guernsey-re akarok költözni! :D

Nagyon szép lezárást kapott, még ha kissé kiszámítható volt is, de úgy volt jó, csalódott lettem volna, ha nem így zárják le. És ahogy az emberek teste és lelke gyógyulni kezd, úgy kezd gyógyulni a táj is, fű lepi be a teherautók és motorok kerekétől szabdalt tájat.

Én pedig lélekben megnyugodva csuktam be a könyvet.

10/8,5

Egy hányatott sorsú könyv

Na jó, most már aztán végleg kiakadtam. Még júniusban került fel a könyvradaromra Reuss Gabriella könyve. Shakespeare és színház, ráadásul a szerző állítólag szórakoztatóan ír, meg is rendeltem előrendelésben a Librinél. Június végén jelent volna meg. Vártam lelkesen, de aztán csúszott, július közepére, aztán végére, augusztus közepére, aztán végére, és így tovább, míg aztán november, december környékén egyszer csak az az üzenet várt a könyv oldalán, hogy a könyv nem kapható.

Mi? Egyik nap még előrendelhető státusz, a következő napon meg elfogyott? Hogy is van ez? Beírtam a Libri könyvkereső szolgáltatásába, már nem is azért, hogy megvegyem, arról nagyjából már lemondtam, hanem, hogy milyen választ kapok. Meg is jött néhány napja, miszerint ez a könyv egyik partnerüknél sincs. :O

Ma ránéztem a rendeléseim menüpontra, még mindig ott van az előrendelős státuszban (ez hogy lehet?), de a könyv adatlapján - micsoda meglepetés! - a következő szöveg várt: rendelhető, utolsó példányok! Ja, és teljes áron, ill. a netes 5% kedvezménnyel, nem az előrendelős hússzal.

Fel nem foghatom, mi miért van ebben az ügyben. Azt hiszem, kénytelen leszek megrendelni a kiadó honlapjáról, ha el akarom olvasni, a kiadói 30% kedvezménnyel, és a postaköltséggel együtt csak egy kicsivel lesz drágább, mint a könyv teljes ára.

Update: Tegnap végül megrendeltem az 5%-os libris netes árral, gondolván, még mindig olcsóbb, mint a kiadónál a postaköltséggel növelt ár, és még este meg is kaptam az értesítőt, hogy átvehetem. Mikor ma elmentem érte, a 20%-os előrendelős áron kaptam meg, és állítólag ez az egy példány volt belőle.

A dolog most már felettébb rejtélyes, és tartok tőle, nem fogom megtudni az igazat. :D (Ezek után már csak remélni tudom, hogy a könyv tényleg jó... ;))

2018. első olvasmányai - némi kis körítéssel...

Ismeritek azt a babonát, miszerint azt fogjátok egész évben csinálni, amit újév napján először? Bár tudom, hogy marhaság, hiszen a legtöbb ember pezsgőt inna és a Himnuszt hallgatná, de nekem volt olyan, hogy éjfél után csuklottam, és utána hetekig mindennap, vagy letört egy körmöm, és utána hónapokig folyton letörtek. :D Persze, lehet erre logikus magyarázatot találni, és valójában nem hiszek ebben a babonában, de azért igyekszem éjfél után olvasni, hogy ez a tevékenység véletlenül se maradjon ki az új évből.

Nos, idén január 1-jén sem volt ezt másképp, kinyitom a Kindle-t, hogy olvassak egy kicsit, és semmi. Mivel belső világítása van, nem kapcsoltam villanyt. Becsuktam a tokot, kinyitottam, semmi. Ezt még eljátszottam párszor, aztán felkapcsoltam a villanyt. Megjelent ugyan egy reklámoldal, de onnan nem lépett tovább, és a világítás sem kapcsolt be. Végigfutott az agyamon, hogy úristen, vége a kindlimnek? De aztán igyekeztem nem bepánikolni, volt egyszer más hasonló, és egy idő után elindult. Talán valami frissítést telepít, ki tudja? Igaz, lehetne ilyenkor valami üzenet, hogy hahó, frissítünk, ne idegeskedj, vagy valami. 

Hogy azért meglegyen az olvasás, elővettem egy paíprkönyvet meg a tabletemet, hiszen azon is lehet olvasni, de mivel azon nem szoktam, nem sok minden van rajta, leginkább az amazonos Kindle appon pár könyv, mivel azok a felhőben vannak, így bármilyen eszközön elérhetőek. Kiválasztottam Sophie Kinsella egy, az Amazonról ingyenesen letölthető novelláját. És hogy mi volt a papírkönyv? Mindjárt arról is szó lesz. 

Szerencsére a Kindle január 1-je délelőttjére magától megjavult, és azóta is működik rendesen. (kop-kop-kop)

Sophie Kinsella: Six Geese A-Laying

Ismeritek ezt a mondókát, dalocskát? Nekem az egyik kedvencem, régen gyakran énekelgettem a gyerekeimnek meg csak úgy magamnak, de sosem tudtam végig megtanulni.

Karácsony első napjától haladunk a 12-éig, azaz Vízkeresztig. Talán sokan nem tudják, hogy itt zárul le a karácsonyi ünnepkör, Krisztus megkeresztelkedésének napjával.

A szöveg szó szerinti fordításban így kezdődik:

Karácsony első napján az én igaz szerelmem küldött nekem egy pacsirtát egy körtefán.

És ez így megy tovább, csak a napok száma mindig nő eggyel, ill. az ajándékozott dolgok száma is.

A novella címe a 6. napot idézi, amikor az a bizonyos igaz szerelem 6 tojó libát ajándékozott a dalt éneklő férfinak vagy nőnek, ez számomra sosem derült ki.

A novellát elolvasva aztán jót nevettem ezen a címen, hiszen hat terhes nőről szól, akik már elég közel járnak a szüléshez, és hát bizony elég nagy liba mindegyik, csak mindegyikük más miatt. Aztán az utolsó terhesfelkészítő foglalkozáson megjelenik valaki, vagy valami, ami megváltoztatja a várandós anyák életét. Mivel a novella igen rövid, ha többet mondanék, gyakorlatilag elmesélném vele az egészet, úgyhogy itt meg kell állnom, talán még csak annyit, hogy khm, Dickens, khm. Mindenesetre jól szórakoztam és tanulságos is volt. És bár a történet inkább karácsonyi, de ki szabhatja meg, hogy nem lehet ilyesmit olvasni újévkor vagy az év bármely napján? Na, ugye!

10/9

E. K. Johnston: Ezer éjszaka (félbehagyás)

Gyönyörű borító, ezeregyéjszakát idéző történet, mi kell még? Egy értelmes, izgalmas, egyedi sztori, hát az kellene. Az év első félbehagyása, amit még követtek mások is, ami az olvasási kitartásomat, és azt tekintve, hogy január közepe sincs, szép teljesítmény.

Az alapsztori jó lehetne, a király minden faluból elvisz egy lányt feleségnek, sokan még az első éjszakát se élik túl, de senki sem húzza pár éjszakánál tovább.

Elég hamar kiderül, hogy az uralkodót, aki előtte jó ember és király volt, valami démon szállja meg, meg se lepődtem. Aztán jön egy lány, aki a nővére helyett megy el feleségnek, és túléli nemcsak az első, de a második, és a harmadik éjszakát is, meg gondolom, majd az ezrediket is, de számomra olyan unalmas volt az egész, hogy elég hamar, a könyv harmada körül félretettem, és nem is hiszem, hogy folytatni fogom. Várhatóan a lány kiűzi a démont, és happy end.

Aztán jött még három félbehagyás, de olyan hamar, hogy fel se jegyeztem őket a füzetembe. Az egyik A könyvtolvaj volt, ami régóta várja a sorát, ha most vcs-s lennék, már el is buktam volna a kihívást. :D Nem is tudom, mit gondoltam, nem szeretem a zsidós témákat, szó szerint fizikialag rosszul vagyok a sok szenvedéstől, gonoszságtól, ami velük történt, és emellett ahogy a kislánnyal bánnak mindjárt az elején, na, nem! Ezt nem. Talán a filmet, de nem, azt hiszem, azt sem.

Fehér Klára: Szerencsés történetek

Egy szerző, akivel szinte soha nem lehet mellényúlni. Jó, azért van néhány gyengébb könyve, de alapjában véve biztosra lehet menni, hogy nem fogok csalódni.

Biztos mindenki találkozott már azzal a jelenséggel, hogy egy társaság elkezd beszélgetni, és egyszer csak mindenki panaszkodni kezd. Jönnek a rémtörténetek betegségekről, balesetekről, halálokról, a szerzőnő esetében még a 2. világháború is nagyon közel volt. Fehér Klára 3 hetes üdülésen van a Balatonnál, és ráun arra, hogy mindenki csak sopánkodik, és miután az üdülőben található könyvek történetei is mind "eretfelvágósak", úgy dönt, majd ő elszórakoztatja magát, és minden este mesél magának valamit, aminek szerencsés a kimenetele. Persze, mindegyikben valami bődületes marhaság van, pl. az olasz tolmácsolás, a szűz szó jelentésének nem ismerete, a végzetes rendetlenség, az esküvői csokruk, stb. A legtöbbjükön hangosan hahotáztam, igazán jót tett a lelkiállapotomnak.

10/10

Ez volt 2017. a blog életében

Sokan már december utolsó napjaiban kiteszik az évértékelő posztokat, de az eredeti tervem az volt, hogy olvasással búcsúztatom az óévet, és akkor talán még belefért volna egy rövidebb írás befejezése, így nem akartam előre megírni, hátha eggyel nő az elolvasott könyvek száma. De aztán egy sorozat előtt ragadtam, és az éjfél előtti olvasásból nem lett semmi.

Így aztán a nem szép kerek, de számomra örömteli 47 elolvasott könyvvel büszkélkedhetem, ami a tavalyi 39-hez képest nagyon jó szám. Valamikor szeptemberben még csak reménykedtem, hogy a kerek 40 meglesz, de azt, hogy túl is fogom lépni héttel, nem is mertem remélni. Mivel egy régi, ütött-kopott csíkos füzetben vezetem az olvasásaimat (gyermekem kijavítana, hogy vonalas! :D), ezért oldalszámot, legrövidebb, leghosszabb könyvet nem tudok mondani. A 47 könyvből 7 kisregény volt, de kiegészítő vagy önálló novella, amivel gyorsan meg lehetne dobni a "darabszámot", egy sem, igaz, hogy nagyon hosszú monstrum sem sok. Viszont volt egy novelláskötet, On Saitól az Esővágy.

Az év első olvasása Böszörmény Gyula Beretva és tőr c. kisregénye volt, az utolsó Almási Kitti: Lezárás, elengedés, újrakezdés c. könyve. Felteszem, a legrövidebb az egyik kisregény lehetett,  vagy a Szerencsére, a tej Neil Gaimentől (talán inkább ez utóbbi), a leghosszabb pedig az Outlander sorozat 4. kötete, az Őszi dobszó a közel 1200 oldalával - amely sorozatot egyúttal kaszáltam is. 

Félbehagyott könyvem csak egy volt, a 3. porció erőleves a léleknek, ami sajnos, nem azt jelenti, hogy az összes többi könyv jó volt, csak azt, hogy kitartóbb voltam.

Több sorozatba kezdtem, néhányat lezártam vagy kaszáltam. A legrosszabb talán a London folyói volt, de az Outlander is kiborított rendesen, a legjobb helyért vetélkedhet A papírmágus trilógia, a Mesék földjén sorozat (remélem, a következő köteteire nem kell több évet várni) vagy a Lockwood és társa sorozat (amit viszont a kiadó nagy bánatomra nem tervez folytatni).

Egyedülálló könyvek közül a legborzasztóbb a Felbolydult napjaink volt, a legjobbak között Münz András Szerelemszombat, William Goldman A herceg menyasszonya és Gaura Ágnes Túlontúl c. kötetei szerepelnek.

Top 5-ös, 10-es, akárhányas legjobb vagy épp legrosszabb listát nem tudnék összehozni, az a helyzet, hogy bár voltak kedvenceim, egyik könyv sem volt olyan maradandóan jó vagy rossz, hogy helyezési sorrendet tudnék felállítani. Azt hiszem, hogy egyszerűen nem tudok semmiért sem ennyire lelkesedni vagy semmit sem ilyen mértékben gyűlölni. És míg olvasás közben, netán közvetlenül utána még nagyon tetszett némelyik (vagy épp ellenkezőleg), pár nappal, héttel, hónappal később az élmények megfakulnak.

Sajnos, gőzöm sincs, hány könyvet vettem tavaly, nem vezetek erről nyilvántartást, de az év elején emlékeim szerint nem nagyon szállt el velem a ló, havi 1-2 könyv formájában, de november-decemberben igencsak elengedtem a gyeplőt, és rengeteg könyvet szereztem be, ami óhatatlanul is azzal járt, hogy beválasztottam pár elég rosszat is.

Szegény bloggal nem foglalkoztam annyit, mint talán szerettem volna, így tavaly összesen 32 poszt született, ami jóval felette van a 2014-es mélypontnak (19), de el is marad a 2016-os csúcsponttól (48).

A blog látogatottsága meghaladta az 50 ezret, ami a 200 ezer vagy egymilliós látogatottságú blogokhoz képest talán nevetségesnek tűnhet, de nekem már ez is csoda, hogy ennyi kattintás született (ami nyilván nem ennyi ember, mivel vannak visszatérők), hogy ennyiszer érdekelt titeket, amit írok.

A legnépszerűbb bejegyzés még mindig Bernard Cornwell Az utolsó királyság c. könyvéről írt posztom 1146 kattintással, pedig nekem ez a könyv nem igazán volt a kedvencem. A 2. rész után kaszálni terveztem, részben, mert a sorozat első évada (ami az 1-2. kötet alapján készült) nem igazán tetszett, de mivel a 2. évad meg annál inkább (3-4. kötet), nem kizárt, hogy mégis továbbolvasom. Aztán persze vannak posztok pár kattintással is, de őszintén szólva nem tudom, melyik kapta a legkevesebbet. Talán nem meglepő, de elgondolkodtató, hogy a sorozatos, fordítós, összegzős posztok olvasottsága sokkal magasabb, mint az egyes könyvek értékeléséről szóló bejegyzéseké.

A jövő évre szóló terveim között az szerepel, hogy több könyvet veszek meg e-ben. Részben mert a polcaim már roskadásig vannak, eladni a nem kellő könyveket gyakran nehéz vagy szinte lehetetlen, részben mert az e-k többnyire olcsóbbak. Nyilván ez nem minden könyv esetében járható út. A másik, hogy még jobban meg kell gondolnom, miket veszek meg, nem szabad a szép borító+vonzó fülszöveg kombónak, mások véleményének, ajánlásának látatlanban bedőlnöm, és a ya számomra lassan lecsengő műfaj kell, hogy legyen, mivel egyre kevésbé tudok azonosulni a tinik életével, érzéseivel, stb. Nincs semmi baj azokkal, akiknek ez tetszik, de én más életkorban vagyok, más problémákkal, élethelyzetekkel nézek szembe. 

Kivételek persze mindig akadnak, Rick Riordan pl., akinek a könyveire továbbra is vevő leszek, és talán akadnak még más jól sikerült ya-k is, de az arányait jelentősen csökkenteni szeretném.

Egy jó mesére továbbra is vevő maradok, azt hiszem. Nem hiszem, hogy ez változna majd az idén, és egyelőre nem terv, csak egyre gyakrabban felmerülő igény, hogy angolul folytassam azokat a sorozatokat, amik magyarul nagy valószínűséggel végleg félbemaradtak. Hogy ebből mi lesz, nem tudom, de a fejemben ott motoszkál. Semmiképp sem tervezem, hogy az angol túlsúlyba kerüljön a magyarhoz képest, mert az az anyanyelvem, és így számomra a legkedvesebb, de mindenesetre az idei év első befejezett olvasmánya egy angol nyelvű novella volt.

Számszakilag nincs tervem, de jó lenne nem menni 35 alá, talán elérni a bűvös 50-et is, de semmiképp sem úgy, hogy gyorsan átrohanok a könyveken a magasabb szám miatt. Akkor inkább kevesebbet, de jót.

Köszönöm, hogy velem voltatok 2017-ben, és remélem, hogy maradtok 2018-ban is!