Egy különösen szép könyv a gyászról. Egy lányról, akit az iskolában kicsit furcsának tartanak, és egy fiúról, akinek meghalt az ikertestvére. Egy könyv a halálról, de leginkább mégis az életről. Arról, amit elveszítettünk, és arról, amire rátalálhatunk. Legfőképp pedig a temetőből a valódi életbe vezető kiútról, amelynek során még az is kiderül, vajon esznek-e a halottak epertortát...
Az év végi ünnepek alatt olvastam el ezt a könyvet. Talán kicsit fura, hisz elvileg ez az év legvidámabb időszaka, először a szeretet ünnepe, családi hejehuja, aztán meg a szilveszter, bulik időszaka, én meg könyvet olvasok a gyászról és a temetőkről... De a családunkat novemberben megközelítette a halál, és bár az első meccset az élet nyerte, az emberben nyomot hagy az ilyesmi. Ráadásul az apám is pár nappal karácsony előtt halt meg, és azóta ez is minden évben benne van a fejemben.
Furcsa tőlem az ilyesfajta olvasmányválasztás, mert ha tudom, hogy valami a veszteségről szól, vagy depressziós hangulatú, szomorú, stb., tudatosan kerülöm, de ez a könyv jó ideje vonzott, és mindenhol azt olvastam, hogy igazából legalább annyira szól az életről, mint a halálról.
Nyugati társadalmunkban a halál, a gyász eléggé tabutéma, vannak kultúrák, ahol szabadabban, természetesebben állnak hozzá, de én azt hiszem, megfelelő formában erről is muszáj beszélni.
A könyv eredetileg inkább ifjúsági, mint felnőtteknek szóló könyv (de én felnőttként is tökéletesen tudtam azonosulni vele), és talán felmerülhet a kérdés, hogy miért kell olyan könyv a fiataloknak, amiben ez a téma kerül elő. Szerintem fontos, hogy akár egy gyerekkel is beszéljünk erről, hiszen attól, hogy valaki gyerek, még találkozhat a halállal. Meghalhat hozzátartozója, barátja, ismerőse, szomszédja, kedvenc háziállata, láthat egy balesetet, stb. De én kb. 10-12 éves kortól olyan gyereknek is a kezébe adnám, akit nem érint közvetlenül ez a téma.
A fülszöveg ezúttal egészen pontosan jellemzi a könyvet, minden fontosat tartalmaz, szinte nincs is mit hozzáteni. Egyáltalán nem kell félni a témától, nem egy depressziós könyvet kapunk, amit egy százas csomag zsepi mellett kell olvasnunk, bár óhatatlanul vannak benne szomorú részek. Hiába tudtam, hogy miről szól a könyv, az első pár oldal a temető leírásával mégis sokkolt egy kicsit, de aztán hamar belerázódtam. Emma nagyon jól mesél, érdekes volt, ahogy "beszélget" a halottakkal, és azok "válaszolnak" is neki, a temetőbe járkáló nénik (akiket ő fekete özvegyeknek hív) jellemzése meg kimondottan humorosra sikeredett. A humor több helyen is előbukkan, de nem kegyeletsértőn, hanem finoman és feloldozóan.
Nagyon tetszett a szerző stílusa, semleges, szinte már tárgyilagos hangon ír, nem játszik az érzelmeinkkel, nem akar drámát csinálni a témából.
Talán hülyén hangzik, de nekem most nagyon jólesett ez a könyv. Felszabadító, feloldozó, gyönyörű, humoros, életingelő, gyógyító. Peter és Emma egymásra találása nemcsak a fiút, hanem rajta kereszül a fiú szüleit is elindította a gyógyulás, továbblépés útján. Boldog vagyok, hogy olvashattam.
Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak. A tavalyi év legjobb olvasmányait nekik köszönhetem.
10/10
Nézegetem egy ideje, de talán akkor ideje előbbre vennem. Azok a jó könyvek, amik gyógyítanak, amik az életigenlésről szólnak akkor is, amikor a halál áll középpontban. Annyira ritkán lehet ilyesmit olvasni. Köszönöm az ajánlás! :)
VálaszTörlésEz abszolút ilyen könyv volt. Nem igazán merek már könyvet ajánlani, de szerintem neked is tetszene. :)
TörlésNagyon ritka, valóban, mert a legtöbb ilyen témájú könyv szeret átesni a ló túloldalára, és elérni, hogy az ember végigbőgje. Ez nem olyan. :) Hála istennek.