Kínos(?) vallomások...

...avagy kimaradt alapművek, divatkönyvek, stb.

Jó, hát ez a februári téma volt, de akkor nem jött össze, hogy megírjam, most viszont véletlenül van pár percem, gondoltam, pótolom. :)

A többiek már nagyon szépen fejtegették, hogy mi számít alapműnek, meg mi számít divatkönyvnek, stb., ezért én erre nem térnék ki bővebben, egyébként is koronként változik, de azért pár szóval mégis. Még akár 10 év alatt is nagyot fordulhat a világ, és ami addig alapvető műveltségnek számított, arra később szinte már a kutya sem emlékszik. Nem egészen ideillő példa, de friss (és végül is van belőle könyv is), a kb. 40 éves takarítónőnk a munkahelyemen, a héten látta az Esőembert színházban, és úgy mesélt róla nekem, mint akinek ez az egész történet teljesen új. Csodálkozva néztem rá: Miért, te nem ismerted a filmet? Pedig anno talán nem volt ember, aki nem látta a Dustin Hoffmann-Tom Cruise főszereplésével készült alkotást.

Vagy már nem is tudom, hol olvastam, talán valami kötelezőkről szóló cikkben, és említettek egy férfit, aki azért kardoskodott, hogy A kőszívű ember fiait meg a Légy jó mindhaláligot igenis mindenkinek ismernie kell, mire megkérdezték tőle, hogy olvasott-e Jósika Miklóstól bármit is. Nemleges volt a válasz, erre a beszélgetés másik résztvevője közölte vele, hogy nahát, uram, 100-200 évvel ezelőtt ön bunkónak számított volna.

Szóval ennyit az alapművekről. Szorgos voltam, és mindig elolvastam a kötelezőket, most hirtelen egyet sem tudnék mondani, amit nem olvastam volna el. Főiskolán még Jósika Miklós is volt, bizony. :D Bár senkit sem buzdítanék az elolvasására. Sokra nem emlékszem belőle, csak arra, hogy borzalmas volt. :D

Mivel magyar-könyvtár szakot végeztem, volt bőven a főiskolán kötelező olvasmányunk, volt olyan félév, amikor 35 kötelezőt kaptunk, igaz, ebbe a gyorsan elolvasható novellák és színdarabok is beletartoztak. Ekkora mennyiséget viszont csak átszáguldva lehet legyűrni, aminek az lett az eredménye, hogy egy csomónak összevissza a címére emlékszem, és passz. Se történetre, se szereplőkre, se semmire, és nyilván szó sem lehetett elmélyülésről.

Később arra vetemedtem, hogy saját magamtól, mindenféle erőszak nélkül olvastam klasszikusokat. Gondolkodtam is, hogy mit fogok írni ebbe a posztba, hiszen kb. "mindent" elolvastam, még ha ez persze, túlzás is. De megvolt nagyjából minden híresebb könyv, a Monte Cristo grófja, A párizsi Notre-Dame, Dickens, Jókai, stb. Kimondottan szerettem Mikszáthot és Maupassant-t, akiktől sokat elolvastam magamtól is, és néhány Jókait is. Tőle a kedvencem volt a Lélekidomár, amit többször is (!) olvastam, és jaj, mekkora pofáraesés volt főiskolán, mikor az egyik tanárom közölte, hogy az egy lektűr, én meg jó mélyen elbújtam a padban. :D Mintha a lektűr valamiféle szitokszó lenne, egyébként meg nem is értem, mi a baj vele. Komolyan megkedveltem Tamási Áront, egy időben szép sorban haladtam a műveivel, el tudom képzelni, hogy egyszer még folytassam az életművét, pedig amúgy már nem tartom valószínűnek, hogy sok klasszikust el fogok olvasni életemben.

Azért bőven fel tudok sorolni olyan szépírókat, divatírókat, akikre nem került sor, főleg a mai irodalomból, valamiért a modern, komoly irodalom nekem nem jön be. Kimaradt a Sorstalanság, és nem is tervezem pótolni, mert fizikailag rosszul vagyok a holokausztos-zsidós témától, és lehetőleg kerülöm. Nem olvastam az Anne Frank naplóját, sem a Mesterségem a halált, és sorolhatnék még híres filmeket is, amiket nem láttam.

Kimaradt a horror, Stephen Kinggel az élen, de a romantikus is, legalábbis az elmúlt nem tudom hány évben, korábban azért szerepelt pár ebből a műfajból a repertoáromban.

A klasszikus fantasy sem az én műfajom, legalábbis eddig nem igazán találtam olyat, amit nagyon szerettem volna. A Trónok harcát elkezdtem sorozatban, de abbahagytam, és a könyveknek meg sosem fogok nekiállni. 

Neil Gaimannel és Zafónnal sem sikerült összebarátkoznom, és azt hiszem, ez már így is marad. Vagy a magyarok közül kimaradt, és nem is hiányzik pl. Lackfi, Tóth Kriszta, Karafiáth Orsolya. Valahogy bőven elég az, amit hallottam róluk, hogy ne is akarjam olvasni őket. Csúnya előítélet ez, tudom, de hát gyarló ember volnék, vagy mifene.

A divatkönyveknél meg azt vettem észre, hogy egyre kevesebb érdekel, és egyre többről derül ki, hogy egy nagy felfújt lufi. Persze, nálam sem maradt ki a Twilight, sőt, még A szürke ötven árnyalata első részét is elolvastam, hogy aztán sikítva meneküljek a többi részétől. Manapság meg akkora a választék, hogy képtelenség is követni mindent, amit az ember szeretne olvasni, és még nehezebb dönteni, hogy melyiket is olvassam.

A többiek posztjai az alapkörben:

PuPilla
Dóri
Shanara
Nikkincs
Nita
Abstractelf
Anett
Nima

Csatlakozók:

Sister
Mandi
Vicky
Heloise

és Lobo, aki nem csatlakozott, de a témával kapcsolatban írt. :)