J. K Rowling: Átmeneti üresedés

Keserves poszt lesz ez, már látom. Részben, mert az asztali gépem gyengélkedik, és ennek a laptopnak a billentyűzete nem kedvel engem, részben pedig mert nem is tudom, mit írjak erről a könyvről. Azon is gondolkodtam, hogy írjak-e róla egyáltalán, de kikívánkozik belőlem pár dolog.

Azt hiszem, minden Harry Potter-rajongó nagyon várta az írónő új könyvét. Aztán kiderült, hogy felnőtteknek szóló könyv lesz, így a gyerekek kimaradtak a körből. Műfaj meghatározásként olvastam olyat, hogy politikai tündérmese, hát ez engem nem túlzottan vonzott, de hát Rowling, úgyhogy érdekelt. Mikor megjelent angolul, rögtön neki is kezdtem, de be kell vallanom, igen hamar abbahagytam. Bármilyen jól is tudom a nyelvet, az írónő olyan bonyolult mondatszerkesztést használt, ritkán előforduló szavakkal, hogy bár értettem, de a szöveg értelmezése akkora koncentrációt igényelt, hogy a történet követésére már nem maradt energiám. Így kénytelen-kelletlen megvártam a magyar kiadást, amire nem is kellett túl sokat várni, úgy fél évet, de csak március végén tudtam belekezdeni, és közel két hónapomba telt kiolvasni. Nem mintha unalmas lenne, nem, csak esténként olyan fáradt voltam, hogy szó szerint egy-két oldal után kiesett a kezemből.

A könyvről igen-igen vegyes véleményeket olvastam, köztük rengeteg negatívat, ez némi aggodalommal töltött el, de magam akartam a végére járni. Olvastam olyat, hogy unalmas, hogy képtelenség megjegyezni a rengeteg szereplőt, hogy rétegkönyv, stb. Volt köztük azért pozitív ítélet is, de én legalábbis kevesebb ilyennel találkoztam.

Nos, nekem nagyon tetszett az elejétől fogva, bár tényleg nehezen jegyeztem meg a neveket, és talán, ha a könyv közepére mondhattam el, hogy nagyjából tudom már, hogy ki kicsoda, és kinek a rokona, ismerőse. És bár a HP-ban talán még több szereplő volt, de azért azokat a neveket nekem valahogy könnyebb volt memorizálni. Egyáltalán nem éreztem unalmasnak, annak ellenére, hogy a szó szoros értelmében nem túl eseménydús. 

Rowling igen jó jellemrajzokat ír, el is gondolkodtam rajta, hogy honnan ismeri ilyen jól a drogos anyát, a problémás kamaszt (bár három gyereke van, így erre talán könnyű a válasz), a pakisztáni bevándorlókat, stb.

Mondom, abszolút tetszett, bár a trágárság kissé zavart, és a nemcsak hogy nyílt, de már-már pornografikus szex is, de el tudtam fogadni, mint a jellemábrázolás eszközét.

A felénél azonban történt valami. A drogos anyáról kiderül, hogy az anyja elhagyta, az apja verte, sőt molesztálta. Ennél a hatalmas sablonnál sóhajtva csóváltam meg a fejem: Miért kellett ezt Ms. Rowling, miért? Mert hát ki más lenne a hibás, mint a szülő. Félreértés ne essék, ez biztos, hogy meghatározó élmény egy gyerek életében, még belegondolni sem szeretnék, nemhogy átélni, de azért felnőtt egy felnőtt, hogy dönteni tudjon, és a döntéséért vállalja a felelősséget. És bár egész biztos, hogy egy ilyen élmény egy egész életre ott hagyja a bélyegét, de mégsem tudtam kibékülni a dologgal. Az addig gondolatban adott stabil 10 pontból le akartam vonni képzeletben egy fél pontot, de úgy éreztem, egy egész ponttal csúszott lejjebb, és sajnos innentől fogva nem találtam rá újra a könyv ritmusára, hangulatára, és a pontok tovább csökkentek a későbbiek folyamán.

Innentől fogva kezdett zavarni a könyv hosszúsága is, sokallni kezdtem a több, mint 500 oldalt. Tele volt számomra lényegtelen eseményekkel, a végére úgy éreztem, 300 oldal bőven elég lett volna. Az addig sem tökéletes, de elfogadható szereplők, változó arányú jó és rossz tulajdonságokkal, ilyen-olyan, főleg lelki, de néhány esetben testi nyomorokkal, elkezdtek látványosan zülleni. Már gyakorlatilag egyetlen jó tulajdonságot sem lehetett bennük felfedezni, viszont egyre gusztustalanabb dolgokat műveltek, kamaszok és felnőttek egyaránt.

Ezzel csak az volt a bajom, hogy így nemcsak hogy nem tudtam azonosulni egyik szereplővel sem, de úgy éreztem, hogy most már csak azért olvasom végig, hogy letudjam. Az események egyértelműen vezettek a tragédia felé, tudtam, hogy ennek a sok mocsoknak valahol ki kell törnie, de sajnos részben kitalálható volt a végkifejlet, és mivel egyik szereplőt sem tudtam megszeretni, ezért ez nem hozott sem feloldozást, sem katarzist. Bár néhány szereplő élete talán megjavult, másoknak legalábbis szembe kellett nézniük azzal, amit addig önmaguk elől is eltagadtak, mégsem éreztem jobban magam, a karakterek sorsa nagyjából hidegen hagyott, és a befejezést klisésnek és hatásvadásznak éreztem. Az utolsó oldal után ez szakadt ki belőlem önkéntelenül is: Hát ez szörnyű volt. 

Rowling jól ír, ez kétségtelen, a történetvezetéssel sincs különösebb gond, de a fentebb leírtak miatt sajnos, ez a könyv számomra az egyszer olvasható kategória. Ha eltekintek a történet hiányosságaitól, és figyelembe veszem az első felet, ami nagyon tetszett, nagyon erős jóindulattal:

10/8, és nem adom fel Rowlingot, de remélem, a következő könyve elkerüli majd ezeket a hibákat.