Mark Logue-Peter Conradi: A király háborúja

Persze, én is, mint sokan mások, láttam és imádtam A király beszéde c. filmet, de a könyvet nem olvastam. Amikor megtudtam, hogy lesz "folytatása", vagyis kiemelten csak a 2. világháború eseményeivel foglalkozó kötet, rögtön elhatároztam, hogy elolvasom, és bár a kiadótól azt a választ kaptam, hogy ez a könyv élvezhető az előző könyv nélkül is, mégis inkább elolvastam előbb azt is.

Nem tudtam, mire számítsak, de hamar kiderült, hogy nem regényről van szó, A király beszéde sokkal nagyobb időszakot ölel fel, egészen Logue születésétől a király és az ő haláláig. Inkább dokumentarista elbeszélés, életrajzi, történelmi elemekkel, sok-sok korabeli dokumentummal. Nekem teljesen kerek egésznek tűnt, kíváncsi voltam hát, miben tud újat nyújtani ennek a szeletnek az elmesélése.

Ami feltűnt, hogy sokkal több a korabeli, eredeti dokumentum, naplórészletetek, levelek, a királyi beszédek részletei, stb. Viszont ebben a korban már Logue és a király között lazább a kapcsolat, kevesebbet találkoznak személyesen, ezért inkább a történelmi események leírására helyeződik a hangsúly. Ezt bevallom, én kevésbé élveztem, valahogy a háborús események részletezése nem fogott meg annyira. Sokkal jobban érdekeltek a hétköznapi események, Logue és a király kapcsolata, a magánéletük leírása, és úgy egyáltalán a korabeli élet a háború alatt.

VI. György nagyon jó apának tűnik, aki nagyon szereti a lányait és a feleségét, egyáltalán nem ridegen bánik velük, fura belegondolni A korona c. sorozat alapján, hogy Erzsébet és Margit jelleme, egymáshoz való viszonya hogyan alakult az évtizedek során. (Már amennyiben persze, a sorozatnak hinni lehet.) Izgalmas volt a sorozat ismeretében visszamenőleg beazonosítani egyes szereplőket, pl. Lascelles-t, akit mindenki Tomnak szólított, pedig nem is az volt a keresztneve, és persze, Mária királynét, VI. György anyját, Fülöp herceget, a lemondott VIII. Eduárdot, akinek a civil keresztneve David volt, és még hosszan sorolhatnám. (Egy apró fordítási megjegyzés. Látszik, hogy nem ugyanaz fordította a két könyvet, mert itt Dávid van és Berti - Bertie helyett, ami György beceneve volt. Tudtommal az uralkodók nevét lefordítjuk, ha van magyar megfelelője, de egyiküknek sem ez volt az uralkodói neve, ezért szerintem felesleges magyarosítani.)

Már hallani sem szeretek a koronavírusról, de akár akartam, akár nem, folyton párhuzamot vontam magamban a háború és a mostani helyzet között. Persze, elmondhatatatlanul rosszabb egy háború, hiszen most nem bombáznak, nem jegyre kapunk árut, de a korlátozások, a felvásárlás, az áruhiány, a kijárás korlátozása azért hasonlók egy kicsit. El sem tudom képzelni, milyen lehetett ezt 6 éven át elviselni, mikor ez a - várhatóan - néhány hónap is iszonyú hosszúnak tűnik. Ennek ellenére mégis élték az életüket, amennyire lehetett, moziba jártak, társaságba, Logue fiai is szépen sorban megnősültek, gyerekeik születtek. Az élet valamilyen szinten ment tovább.

Néhány dologba valószínűleg sosem gondoltunk bele, pl. az elsötétítés hatásaiba. Hogy milyen lehetett vaksötét, kivilágítatlan utcákon járni, hogy mennyi baleset származott ebből, az emberek elestek, beestek az útmenti árkokba, vagy mikor leléptek a vonatról a sötétbe, kitört a bokájuk. Nem beszélve a közúti balesetekről, mivel az autók lámpáit is el kellett takarni egy kis rés kivételével, amin keresztül aztán sokat látni nem lehetett. Filmekből, könyvekből már hallhattunk arról, hogy a londoni gyerekek egy részét vidékre menekítették, rokonokhoz, de néha idegenekhez (pl. a Narniából is ismerős lehet), de arról szerintem nem sokan tudunk, hogy megelőzésképpen (ha jól emlékszem az adatra) kb. 70 ezer házi kedvencet öltek meg attól való félelmükben, hogy elszöknek, megvadulnak, stb. Borzalmas még belegondolni is.

Az uralkodó és felesége is kivették a részüket a háborúból, amennyire lehetett, járták az országot, bátorították az embereket, segítettek, ahol tudtak. Párszor a lakóhelyük is megsérült bombázás miatt, de nagyobb kárt nem szenvedtek. Logue helyzete is nehezebb lett a háborúban, hiszen nem a beszédhibák javítása volt most az elsődleges, így a bevétele jelentős részétől elesett. 

Embert próbáló időszak volt az is. Annak ellenére, hogy magának a háborúnak a leírása nem annyira kötött le, sok érdekességet tudtam meg, elszomorító vagy épp vidám pillanatot éltem át a könyv olvasása közben. A történelem részletei iránt érdeklődők pedig egészen biztosan még többet kaphatnak a kötettől, engem inkább az emberi vonala érdekelt, és ebben nem is csalódtam.

10/8

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm a kiadónak!

Tonke Dragt: Levél a királynak

Bevallom őszintén, már hallottam a könyvről korábban, de akkor jött meg a kedvem az olvasáshoz, mikor meghallottam, hogy a Netflix sorozatot készített belőle. (Egyébként film is készült belőle még 2008-ban.)

Tonke Dragt igen ismert holland írónő, a Levél a királynak eredetileg 1962-ben jelent meg, szóval elég sokat vártunk a  megjelenésre, de szerintem megérte. Egyáltalán nem éreztem rajta az idő múlását, nem volt öreges vagy régies, bár nem tudom, ez mennyiben köszönhető esetlegesen a fordításnak.

Igazi lovagregényt olvashatunk, ami lassan halad előre, de nem unalmasan, bőven vannak események, kalandok, de nincs meg benne a mai regényekre jellemző pörgősség, szinte már túlzsúfoltság, és én ezt nagyra értékeltem! Kimondottan jó volt olyan ifjúsági regényt olvasni, amiben semmi horroros vagy épp ellenkezőleg, nyálasan romantikus sincs. Sőt, semmi természetfeletti, mágia vagy bármi más, a mai fantasy könyvekre jellemző elem. Talán csak a furcsa nevek. Csak kaland, barátság és lovagi erények.

A 16 éves Tiuri épp a lovaggá ütése előtti éjszakán rejtélyes megbízatást kap: el kell vinnie egy levelet a szomszédos birodalom királyának - az üzeneten egy ország sorsa múlik. Útja elején még csak nem is sejti, mennyi veszélyes kaland, megpróbáltatás vár rá, és hány ellenséggel kell megküzdenie, ha véghez akarja vinni a feladatot, amivel a Fehérpajzsos Fekete Lovag bízta meg.

Ami viszont így felnőtt fejjel és a mai életkörülményeink között feltűnt, a viszonylagos kényelmesség, hiszen a Tiuri a levelet kb. 3 hét alatt juttatja el a királynak, ami ma egy email, egy sms, egy telefon lenne. Azon járt az eszem olvasás közben, hogy mi van, ha elkésik, és nem ér oda időben a levéllel? Ráadádul folyton eltérítik, menekülnie kell, letér az útról, nem jut át a folyón, stb. Viszont a könyv épp ennek köszönhetően tudta végig fenntartani a figyelmemet, hiszen egész idő alatt azon izgultam, hogy odaér-e, amikorra kell.

Emellett útja során az ellenségek mellett sok-sok segítővel is találkozik, igazi, ártatlan, őszinte barátságot köt, és ez alatt a 3 hét alatt rengeteget fejlődik. Kora ellenére olyan bátorságot, elkötelezettséget mutat, amit még felnőttektől sem látunk, pedig azzal, hogy elfogadja a Fehérpajzsos Fekete Lovag megbízását, mindent kockára tesz, a lovaggá ütésének lehetőségét, a családját, az életét, de úgy cselekszik, ahogy helyesnek tartja, talpraesett, bátor, és megvannak benne a középkori lovagi erények.

A könyv meglehetős vastagsága ellenére olvasmányos, könnyen olvasható, gyorsan fogytak a lapok, a fordításra sem lehet panaszom. Örülök, hogy rátaláltam erre a könyvre, és már olvasom is a folytatását, ami A Nagy Vadon titkai címmel jelent meg, eredetiben még 1965-ben.

10/9

(Megnéztem a sorozat első részét, és  hááát... nehéz lett volna ennél jobban kiforgatni a könyvet, más az alapfelállás, Tiuri jelleme, olyan szereplők kapnak nagyobb hangsúlyt, akik a könyvben szinte csak említést kapnak, és belekeverik a mágiát, amit nekem egyáltalán nem hiányzott. Kicsit el is ment tőle a kedvem, de egy rész után még nem akarok ítélkezni, kap még esélyt, végül is az egész csak 6 rész.)

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm a kiadónak!

Az a bizonyos 41. könyv, avagy Jude Deveraux: The Black Lyon (Montgomery-Taggart 1)

Ahogy már említettem, félév táján tettem egy fogadalmat, hogy ha 2019-ben sikerül elérnem a 40 könyvet, a 41. egy angol nyelvű lesz. Tettem mindezt elsősorban azért, mert sok olyan könyvsorozat marad félbe magyarul, ami érdekelne, de remény sincs rá, hogy magyarul folytassák, ill. kis mértékben azért, hogy olyan könyveket is elolvashassak, amiket magyarul ki tudja, mikor adnak ki, ha egyáltalán. S bár valóban 41.-ként kezdtem el e-könyvben, csak 45.-nek fejeztem be, mert 4 papírkönyv megelőzte.

Régen sokat olvastam angolul, de már évek óta egyáltalán nem. Vannak, akik csodálkoznak, hogy az én angoltudásommal miért nem olvasok angolul (másodállásban fordító vagyok), de ilyenkor azt szoktam válaszolni, hogy pont azért. Egy-egy, 6-8 óra fordítással töltött nap után ki a fenének van még kedve angolul olvasni is? Viszont most úgy éreztem, eljött az idő, hogy kipróbáljam magam újra.

Több jelöltem is volt, de nagyjából már a nyáron eldöntöttem, hogy Jude Deveraux lesz a kísérleti alany, csak még azt nem, hogy melyik könyve. Nagyon-nagyon sok évvel ezelőtt kiadták pár könyvét, íme, a lista: https://moly.hu/kereses?utf8=%E2%9C%93&q=jude+deveraux Ezeket akkoriban szép sorban el is olvastam. (Volt) angol barátnőm egyik kedvenc írója, ő ajánlotta, és akkor még nem volt annyi bajom a romantikus könyvekkel, mint most (hehe). Valamilyen oknál fogva tök rendszertelenül jöttek magyarul, aztán szépen abba is maradtak. A Bársony-sorozat négy kötete még megjelent, a Mindörökké-trilógiából csak az 1. rész, a két Madame Zoyás is teljes, a Csábít a múlt önálló, ha jól tudom, viszont a Fénylő lovag a Montgomery-Taggart családsorozat 15. része, a Veszélyes hírnév meg az 5. Még nagyon sok éve elolvastam angolul a Mindörökké 2. részét, az Alwayst, de a 3. részt, a Forever and Alwayst viszont már nem. 

Mind a Fénylő lovagot, mind a Veszélyes hírnevet imádtam, ezért némi tűnődés után arra jutottam, hogy menjünk vissza az alapokhoz, és elölről kezdem a Montgomery-Taggart sorozatot. A sorozat részei egyébként tudtommal nem összefüggőek, sőt, nem is kronológiai sorrendben íródtak (jelentek meg?), mivel a Fénylő lovag középkori, a Veszélyes hírnév meg, ha jól rémlik, a Vadnyugaton játszódik.

JD könyveit különben azért szerettem, mert van bennük valami plusz a romantikán kívül, időutazás, boszorkányság, rejtély, a múlt megváltoztatása, állj ki önmagadért, ilyesmi, és nemcsak arról a sok nyavalygásról szól, amiről az átlag romantikus.

Na, aki idáig eljutott a hosszú bevezető után, most jön végre maga a könyv. És baromi spoileres leszek, előre szólok! Ha röviden akarnám összefoglalni, ez nem az a JD, akit megszerettem. Nagyon nem. Vannak szikrák és részletek, de ez alapból egy rohadt idegesítő, logikai bakikkal teli romantikus jaj.

Adva van egy viszonylag nincstelen(?) bárócska, akinek házába érkezik vendégségbe a Fekete Oroszlánként ismert (ezentúl FO, most tanuljátok meg a röviditéseket!) lovag, gróf, earl, akit az ördög ivadékának is becéznek. Biztató kezdet. FO-nak, rendes nevén Ranulfnak (R) elég rossz a hírneve, de baromi jó harcos, csatában ő meg a Fekete Őrsége kb. legyőzhetetlenek. Az ám, de bárónk felegése, Melite és leánya, Lyonene (L - igen, a szójáték nem véletlen!) olyan jó emberismerők, hogy azonnal rájönnek, a zord külső mögött bizony érző lélek rejtőzik, és azonnal bizalmukba fogadják a férfit, L még ennél is tovább megy, középkorban nevelkedett lányhoz képest elég nyíltan kifejezi, hogy vonzódik FO-hoz. Melite ezt észreveszi, és ahelyett, hogy erényövet rakna a lányára, úgy dönt, besegít egy kicsit a fiataloknak, akik két mesés napot töltenek egymás társaságában a báró birtokán. R egyáltalán nem olyan, mint a híre (a család nem is érti...), mosolygós, kedves, előzékeny, sőt, L-nak sikerült megnevettetnie, márpedig az a mondás járja, hogy aki megnevetteti a FO-t, az lesz a felesége (még szerencse, hogy nem egy lovon, majmon vagy horribile dictu egy férfin nevetgél jókat).

Este (figyelem!), mikor a báró felesége és egyben a ház asszonya besegít a vendégek fürdetésében (lassan mondom, hogy mindenki megértse: tehát nőként bemegy a fürdőbe, és vadidegen, meztelen férfiakat fürdet, akik amúgy felnőtt, harcedzett férfiak!), magával viszi a lányát is (akit egyébként korábban nem engedtek oda, de nem az erényei miatt, hanem mert ügyetlen volt!), hogy segítsen R fürdetésében, majd valami ürügyre hivatkozva távozik. L és R kettesben maradnak a fürdőházban, és L szűzlányhoz képest meglehetősen bátran és élvezettel mosogatja R fekete szőrrel vastagon borított hátát, karját, hasát, hónalját és lábát - a többi testrészről nem esik szó... A FO elnevezés erre is utal amúgy, mivel R-nak nemcsak a haja, hanem minden testszőrzete fekete, emellett a lova és az őrségének minden tagja is fekete hajú.

Mivel ez ilyen jól sikerül, L anyja odamegy férjéhez, és azt mondja neki: Jó gyerek ez a R, érzem én kétnapi ismeretség után, ajánljuk fel neki, hogy vegye el a lányunkat feleségül. Az apának nem sok szerep jut a történetben, ezért a nevét se jegyeztem meg, talán William, meg azt mondja, jóvan. R-nak nincs ellenvetése, megtörténik a kézfogó, de 3 vasárnap ki kell hirdetni a templomban a frigyet, addig várni kell az esküvővel, ez időre R hazamegy. Na, ezt nem kellett volna, ugyanis FO-unk sötét titkot rejteget. Volt neki évekkel ezelőtt egy házassága meg egy kislánya, de betegségben mindketten meghaltak. Az otthon töltött 3 hét alatt R felidézi az előző házasságát, a nőt, aki megcsalta, a gyerek sem az övé volt (mármint R-é), sőt, mi több, R egy ujjal se érhetett soha a nőhöz, aki folyamatosan szidalmazta, mert nem őt szerette. A beteg nőszemély olyannyira gyűlölte R-ot, hogy inkább megbetegítette a saját lányát (hogyan, az nem derült ki, kimentek a viharba, aztán szétáztak, nem tudom), mert R megkedvelte, és a sajátjaként nevelte, sőt, ő maga is inkább meghalt, minthogy vele éljen.

Ekkor kezdtem el kicsit sajnálni R-ot (amit később megbántam), és azt gondoltam, a történet arról fog szólni, hogyan sikerül L-nak meggyőznia FO-t, hogy ő nem ilyen, hogy bízhat benne, stb., és együtt lovagolnak el a naplementébe. Nem is tévedhettem volna nagyobbat - részben szerencsére, részben meg nem. Mindenesetre az esküvőig levő 3 hétben R teljesen belelovallja magát abba, hogy L is biztosan olyan, mint b. neje, biztos másokkal is kedves, sőt, le is feküdt minimum egy tucattal, amit jelentős mennyiségű alkohol vedelésével sikerül megerősítenie magában, és mire eljön a lagzi napja, már vissza akarja mondani azt. R öccse ezt nem engedi, és elrángatja a lagziba, ahol az újabb jó adag pia még ront a helyzeten, ha lehet, R egy goromba pokróc, L egy mukkot se ért az egészből, és marhára nem tesz jót, hogy megjelenik L egy gyerekkori barátja, Giles, akinek épp ott jut eszébe, hogy de hát ő akarta elvenni L-t! Csak ezt a lánnyal felejtette el közölni, aki meg mindössze barátként tekintett rá mindig is. Na, mit gondoltok, mi lesz? Persze, hogy R félreérti a helyzetet, meghallgatni nem akarja ifjú mátkáját, meg van róla győződve, hogy ím, igaza volt, L egy lotyó, és csak R vagyona kell neki.

A nászéjszaka ennek következtében gyakorlatilag nemi erőszak, amire L nincs felkészülve, mert anyja azt mondta neki, a szex jó dolog. Másnap, kijózanodva R rádöbben, hogy L szűz volt. Ugyebár, most el kéne gondolkodnia, hogy mekkora barom volt, de nem, nyugtatgatja magát, hogy nem zörög a haraszt. Elindul új feleségével haza, egy szigetre, a Malvoisinnek nevezett kastélyba.

Manapság R-ot jó esetben kezelnék beteges féltékenységgel és indulatkezelési problémákkal, de akkoriban nyugodtan tovább tombolhatott. Útközben megállnak valahol, ahol tűz van, R és emberei azt oltják, majd mikor este visszatér a szállásra, olyan fáradt, hogy rögtön elalszik, de félálomban azért még egyszer megerőszakolja a feleségét. Hú, de romantikus! Míg FO a tüzet oltotta, kiderült, hogy azt Giles gyújtotta, mert olyan hülye az is, mint a tök, és megzsarolja a lányt, hogy vagy ellop neki egy ékkövet R-tól, vagy hamis szerelmes leveleket mutat a fickónak, sőt, ha kell, meg is öli. Eddigre már tudni, hogy komoly bizalmi probléma van a  friss házasok között, mert L nem szól R-nak a dologról, inkább lop és reménykedik, hogy megússza. Hát nem, mert Giles ennek ellenére megjelenik a hamis levelekkel és az ellopott kővel, mire szó szót követ, R megöli Gilest, pofon vágja L-t, és közli vele, hogy ő megy Edward király udvarába, és mire visszatér, L ne legyen a házában.

Pedig már éppen kezdtek volna jól alakulni a dolgok, mert előző éjjel R rájön, hogy újra durván bánt a feleségével, és kegyként megmutatja neki, milyen az erőszakmentes szex. L mindezek ellenére (tehét két nemi erőszak és egy pofon után) úgy dönt, nem megy haza a szüleihez, hanem szolgálónak öltözve csatlakozik R táborához. Ott valamiért rögtön pártfogásába veszi egy idősebb nő, aki nem ismeri L-t, de kb. azonnal elmeséli, hogy R szeretője volt, és a FO neki köszönhet mindent, amit a szexről tud. Hány léves lehetett akkor R, 10? Ráadásul a fejébe veszi, hogy L-ból is szeretőt nevel, megtanítja valami szaracén táncra, ami ha jól vettem ki, a hastánc és a fátyoltánc keveréke. A többnapos úton kiképzi L-t, aki maga sem tudja, hogy miért megy ebbe bele - én sem értem. Az udvarba érkezés előtti estét látják megfelelőnek a főpróbához, L bemegy R sátrába, és elkezdi elcsábítani a saját férjét, aki viszont nem tudja, hogy ő a felesége, és bizony belemegy a táncba, szó szerint meg átvitt értelemben is. Ha L nem rohan ki a sátorból, mielőtt magára az aktusra kerül sor, R szerintem simán megcsalja a feleségével a feleségét (jó, de ezt ő nem tudja, L-on fátyol van - más nem sok), mert a férfiaknak szabad, ugyebár. 

Csatalkozik hozzájuk R öccse is, aki valószínűleg egy fokkal értelmesebb lehet, mint a bátyja, mert felismeri L-t, és le is leplezi. Már-már elkezdenék megbeszélni a dolgokat, mikor megtámadják őket, és L a férje elé veti magát, mikor meglátja, hogy egy nyíl éppen feléje tart. L-t vállon találja a nyíl, így megmenti  R életét, aki nem hiszitek el, azt mondja, hogy nem érti, miért mentette meg az életét! (Mondjuk, én se, amekkora barom.) Na, itt vertem a fejem a Kindle-be (de csak óvatosan, hogy el ne törjem a képernyőt), hogy tán azért, mert szeret, te hülye! L pár napig nagyon beteg, és R-nak végre van ideje magába szállni, hogy milyen borzasztóan is bánt a feleségével, így mikor a lány végül felépül, végre elkezdődik a boldog házaséletük. De mivel kb. csak a könyv felénél járunk, valami csak kell még, ami kitölti a többi lapot.

Ugorjuk át az udvarban töltött heteket, semmi izgalmas vagy különleges nincs benne, ismerkednek egymással, beszélgetnek, sokat szexelnek, szóval végre normális házasságnak tekinthető. Beszereznek egy Brent nevű, alig 6 éves apródot is, akivel együtt hazaindulnak Malvoisinbe. Eleinte még itt is szép az élet (hakuna matata, meg minden), de jön egy vihar, amiből R kiment egy hajótörött lányt, akiről kiderül, hogy igazából egy irtó sovány és kicsi, de felnőtt nő. Érdekes módon L teljesen elfelejti azt a fenemód jó emberismeretét, és bár gyanús neki a nő, mégis minden rohadt szavát beveszi. R egy területvita miatt csatába megy az embereivel egy távoli birtokára, ahonnan hetekig nem tér vissza. Ez az Amicia (A.) nevű kígyó közben szépen elhinti L-ban a kétség magvait, hogy R nem szereti, hanem pont hogy őt, Amiciát szereti. Egész addig megy a dolog, míg elhiteti L-nal, hogy R el fogja hagyni L-t érte, meg hogy terhes tőle, ami nyilvánvaló hazugság. Ja, közben persze, L tényleg terhes lett, és mivel félti a születendő gyerekét, hogy fattyú lesz, hallgat A-ra, és ahelyett, hogy rákérdezne a férjénél, hogy mi az igazság, A tanácsára szép titokban elhajózik Írországba. Komolyan, itt már néha olyan fújtatással tettem le a Kindle-t, hogy ekkora egy hülye hogyan lehet valaki. Hol a híres emberismerete? Miért nem kérdezi meg a férjét?

Na, szóval elindul Írországba egy hajón, amit A szerez neki, emberek!, most komolyan?, de menet közben kiderül, hogy nem a rokonaihoz viszik (ki gondolta volna?), hanem egy özvegyasszonyhoz, aki A és egy lovag szövetségese, akik jó nagy váltságdíjat követelnek majd L-ért, ennek a Morrell nevezetű lovagnak meg majd kell L teste, de majd csak ha megszült, mert egy kicsit válogatós, nem kell neki olyan nő, akiben benne van R kölyke... Ez L szerencséje mellesleg. Eltelik 4 hónap, lassan közeleg a szülés, váltságdíj sehol, állítólag R az udvarban múlatja az időt, és nem is gondol a feleségére.

Mi, olvasók, azonban tudjuk, hogy nem úgy van az, hogy R igenis keresi, és sikeresen rá is bukkan. Némi csatározás után kiszabadítják, és elszöknek vele, hogy az özveggyel, A-val meg Morrell nevű szarkupaccal mi lesz, nem derül ki, de sejthető. Ki mibe fogadna, hogy a szülés menekülés közben indul meg? Persze, hogy akkor! R, L és a Fekete Őrség egyik tagja hozzák világra a babát egy kunyhóban.

Ezután már túl sok említésre méltó nincs, a gyerek, persze, fiú, Montgomery lesz a neve (amit R egyedül dönt el...), megmenekülnek, hazaérnek, megvan a keresztelő, és mindenki boldogan él. Megbeszélik a dolgokat, hogy tán nem ártana bízni egymásban, és happy end! Ja, meg persze, sok és szenvedélyes szex.

Jó sokat elültem a történeten, ha nem hajt, hogy még az újév előtt befejezzem, talán még most sem lennék kész vele. Amint látjátok, tartalmazza mindazt, amit utálok a romantikus történetekben. Bizalmatlanság, félreértések, erőszak (testi és lelki is adott esetben), keverés-kavarás, tökéletesen fölösleges körök, amit két mondattal ki lehetett volna hagyni, indokolatlan féltékenység, stb.

De! Csíráiban ott van az, amit a korábban olvasott JD könyvekben szerettem, a rendkívül olvasmányos megfogalmazás (semmi gondom nem volt azzal, hogy angol, alig néhány oldal után tudtam simán átállni rá), az izgalmas részek (a lányrablás, váltságdíj, szöktetés tényleg irtó izgi volt, a kiszámítható részek ellenére), még ha nagyon messze is volt a tökéletestől.

Ha nem tudnám, hogy más könyvei mennyivel jobbak, lehet, hogy itt fel is adnám, de most jó esélyt látok rá, hogy folytassam a sorozatot. Amúgy ez még egy 1980-as könyv, szóval nem mai csirke.

Mivel az angolul olvasás ilyen jól sikerült, felmerült bennem, hogy az idén esetleg lehetne már akár minden 10. könyv is angol nyelvű, de ilyet inkább nem fogadok meg. Ha sok fordításom lesz, meglehet újra nem lesz kedvem angolul olvasni, szóval, inkább majd ahogy az élet meg a kedvem hozza. :)

Neked meg, kedves olvasóm, ha kibírtad ezt a baromi hosszú bejegyzést, virtuális pacsi! :D

10/6 ez csak legjobb esetben is...

Több könyvről röviden

Az elmúlt pár hétben kiolvastam néhány könyvet, amikről szerettem volna írni, de bizonyos okokból nem tettem meg. Mostanra már az emlékük is megfakult, ezért egy összevont posztot rittyentek róluk.

Jodi Taylor: Egyik átkozott dolog a másik után (St. Mary krónikák 1.)

Időutazás angol módra. Ez jutott eszembe a könyv olvasása közben. Valamiért folyton úgy éreztem, a 30-as években kell játszódnia, meg ne kérdezzétek, miért. Ugyan pontos dátummegjelölés nincs (vagy legalábbis én nem vettem észre), de a sok modern kütyü miatt elég valószínű, hogy napjainkban kell elhelyeznünk az időben. 

Hú, most jövök rá, hogy tényleg kevés minden maradt meg bennem, pedig nem volt rossz könyv. Van egy szervezet, ami utazgat az időben, de szigorúan tudományos célzattal. Ide kerül főhősünk, Miss Maxwell, akit csak Maxnek hívnak, olyannyira, hogy a rendes keresztnevét meg se jegyeztem. 

Míg olvastam, az volt az érzésem, mintha sorozatot néznék. Nem volt a történetnek egy teljes íve az elejétől a végéig, hanem inkább epizodikus volt, mint a sorozatok. 

1. rész: A kiképzés

2. rész: Az első bevetés

3. rész: Az első igazi bevetés

Stb., stb... Volt átívelő szál, persze, de inkább epizódokból összerakott történetnek éreztem, mint regénynek. Amúgy vicces, és izgalmas is, és nagyon jól el lehetett képzelni. Akciójelenetekkel mindig gondban vagyok, ha olvasom, gyakran csak valami nagy massza van olyankor a fejemben, de ebben a könyvben tökéletesen tudtam követni őket. 

Külföldön van ebből már vagy 10 rész, nálunk eddig kettő jelent meg. Van rá esély, hogy folytatni fogom, ha a többi részt is kiadják.

10/8

Neil Patrick Harris: A különc varázsló

Így jár az, aki ugrik a varázsló hívószóra, és nem néz utána, hogy miről szól a könyv. A "magician" kétféle magyar fordítása közül most bizony a bűvészt kellett volna használni. A bűvészet pedig engem sosem vonzott igazán, még ha gyerekkoromban azért érdekelt egy kicsit, de most már kb. semennyire. És bár néha szívesen olvasok gyerekkönyvet, most úgy éreztem, ez nekem már nagyon gyerek - bármilyen hülyén is hangozhat ez. 

Amúgy nagyon szép kiállítású könyv, a bűvészes dolgok érdekesek lehetnek azoknak, akik ez iránt érdeklődnek, és tele van rejtvényekkel, megoldandó feladatokkal, kisiskolás gyerekekkel jó lehet esténként együtt olvasni, és keresgélni a megoldást, de engem csak kizökkentett a történetből a sok feladvány. Bevallom, átugrottam őket...

Ami tetszett, hogy NPH ügyesen, de nem szájbarágósan (én legalábbis nem  éreztem annak) szőtt bele olyanokat a történetbe, mint a két apukával élő kislány (ahogy mondani szokták, hazabeszél...), a kerekesszékes kislány, az árva fiú, stb. Jó lehetőség ez arra, hogy már egészen kiskorban találkozzon egy gyerek a mássággal, és beszélhessen róla. Már ha a szülei nyitottak erre.

Lesz további talán 3 vagy 4 rész, én nem fogom folytatni, de jó szívvel ajánlom 8-10 éves gyerekeknek.

10/7

Brodi Ashton- Cynthia Hand - Jodi Meadows: Lady Jane

Valamiért azt hittem, hogy ez valami történelmi romantikus, és hát ja, igen, az is van benne, de kérem, szépen, ez alakváltós! Szóval fantasy is egyben, igaz, ya, de a jobbik fajtából.

A szerzők a történelmi tényeket enyhén szólva is kiforgatták, de szórakoztatva és humorosan tették mindezt. Nagyjából végig lekötött, itt-ott azért picit laposabbnak éreztem, de  egészében véve kellemes olvasmány volt. A romantikus szál nem volt túltolva, az alakváltós meg szerintem jópofa volt.

Elvileg trilógia, ha megjelenik magyarul, folytatni fogom.

10/8

Bernard Cornwell: Csatadal (Angolszász krónikák 4. rész)

Mivel a könyvekből készült sorozatnak végül lett 3. évada (amit egyébként hazánkban forgattak), úgy döntöttem, a könyveket is folytatom.

Amennyire tetszett a sorozat 2. évadának az a 4 része, ami ezen a könyvön alapult, annyira csalódás volt most nekem a könyv. Nem érdemel külön posztot.

Rengeteg volt az eltérés, és bár 90%-ban a könyv szokott jobb lenni, most - nekem - nem így volt. Az elején a Björn féle jövendőmondó, sírból kikelő halottas rész is más volt kicsit, de ez a része még jó volt azért. Aztán jött Lundene (London) bevétele, ami iszonyú hosszan elhúzódott, és rettenetesen untam.

A történet maradéka pedig, Aethelflaed (a király lánya), a férje, Aethelred, Alfréd, a király, stb. történetszála pedig kimondottan rosszul sikerült szerintem. A sorozatban sokkal jobb volt mindegyikük jelleme, bár Aethelred ugyebár, nem éppen szimpatikus figura, de még így is jobb volt, mint könyvbeli párja, Alfrédot most nagyon utáltam (ez lenne Nagy Alfréd?), a lánya pedig még egy kislány, nem az a fiatal, de felnőtt nő, aki a sorozatban volt.

Az egyház ostobasága és korlátoltsága megdöbbentő volt, és most még rosszabb volt belegondolni, hogy 13 éves kislányok már férjhez mentek, gyereket szültek, és a férjük bármit megtehetett velük, de szó szerint.

És bár a történet azért nagyvonalakban  egyezett a sorozatbelivel, azt sokkal szellemesebbnek éreztem, a "babás" dolog megoldása pedig egyértelműbben ötletesebb volt.

A keresztény vallás ennyire negatív módon való ábrázolásának ugyan van valós alapja, de Uhtred  mégis teljesen elfogult és egyoldalú, és ugye, az ő szemén át látunk mindent. Ugyanakkor az északi istenek vallása sem olyan pozitív, mint amennyire Uhtred láttatja. A nők talán sokkal egyenrangúbbak voltak a házasságban (nem tudom), de a férfiak nem sok mást műveltek, mint harcoltak meg gyilkoltak. Egy idő után rá lehet unni, ha másról sem olvas az ember, mint kifolyó belekről és vérpatakokról.

Ennek ellenére van esély rá, hogy folytatom, a sorozatot pedig biztosan nézni fogom.

10/6

Joe Abercrombie: Half the World - A harcos (Szilánkos-tenger trilógia 2.)

Ha nem olvastad az első részt, csak óvatosan, spoileres lehet!

Folytattam hát a trilógiát a 2. résszel. Ezúttal más történetet kapunk, nem ott folytatjuk, ahol az 1. rész véget ért. Igaz, Yarvi - immár atyaként, mivel miniszter lett -, Rulf, és még néhányan az előző kötetből szerepelnek benne, de Tüske (valódi nevén Hild) Bathu a főszereplő.

Tüske egy lány, aki hímzés és férjhez menetel helyett harcos szeretne lenni, és bár számomra egyértelműen bizonyítja rátermettségét, igazából nem veszik komolyan. Egy tragikus esemény folytán sorsa összefonódik Yarviéval, és megkezdődik az utazás, aminek a végén talán valóban igazi harcos válhat belőle.

Yarvi szövetségeseket keres Gettföld számára a főkirály ellen, és hajón indulnak útnak, ide vesz fel egy maréknyi legénységet az evezők mellé. Ide kerül Tüske is, többek között Rulf és Brand mellé. Yarvi lát fantáziát a lányban, ezért felfogadja Szkifrt, hogy kiképezze a lányt a hosszú út alatt. A történet folyamán kiderül, hogy mekkora sikert ér el vele.

Magáról a sztoriról nem szeretnék többet mesélni, nem szeretném lelőni a poént. Ami külön tetszett, az a főleg a kötet első felében fel-felbukkanó humor. Egészen váratlan helyeken nevettem fel. Az erős női karakterekért kezdtem olvasni a trilógiát, és kaptam is, szó szerint két, fizikailag igen erős nőt, Tüskét és Szkifrt. Viszont meg kell vallanom, nem igazán tetszett az, hogy ez az erő gyakorlatilag azzal is jár, hogy a nőkből nagyjából férfi lett viselkedésükben, külsejükben, jellemükben, stb. Jó, nyilván nem várom azt, hogy frissen ondolált hajjal, földig érő szoknyában harcoljanak, de volt pár momentum, aminél már úgy éreztem, hogy kissé túlzás. Tökös nők lettek, majdnem szó szerint, és valahogy jobban szerettem volna, ha kiegyensúlyozottabb az arány, és a nagy harc közepette is megmaradnak valamivel nőiesebbnek.

Viszont bejött, hogy a férfiak mennyire alábecsülik a kötet női alakjait, és hogy mekkora hm... arcra esés lesz ebből. Gondolok itt Hunnan mesterre, Mikedász hercegre vagy épp Grom-gil-Gormra. Büszke voltam Tüskére és Vialinra, hogy milyen jól megállták a helyüket.

Yarvira alig ismertem rá, nem is képzeltem, hogy képes ilyen ravaszságra és igen, kíméletlenségre. Pedig azért az 1. kötet végi tette alapján sejthettem volna. Nem lett ettől ellenszenves, csak furcsa volt, hogy a szerző errefelé viszi a jellemét. Viszont miniszterként enélkül nem sokra ment volna.

Akit még meg kell említeni, az Brand, Tüske evezőtársa a hajón (már Hunnan mester kiképzőtáborába is együtt jártak), egy jólelkű, kedves, végtelenül erős és becsületes fiú. Kicsit talán halványabb figura, nem igazán izgalmas, de megbízható, hűséges és csupa szív. Van egy húga, Rin, aki bár keveset szerepel, de nála éreztem azt, hogy erős ugyan, és férfias munkát végez, mégis nőiesebb tud maradni.

Picit kevésbé tetszett, mint az első rész, a csatajeleneteket - bevallom - untam, de bőven voltak olyan részek, amik kárpótoltak. Hamarosan folytatom a zárókötettel.

(Csak picit vicces érdekesség, hogy engem most is Bernard Cornwell Angolszász krónikák sorozatára emlékeztetett pár helyen, a hangulat, a jellemek, stb., még van két azonos név is, Hild és Odda. :D Ez nem jelenti azt, hogy másolás lenne, másoknak meg a Trónok harca jut róla eszébe.)

Bottka Sándor Mátyás fordítása most is gördülékeny volt és könnyen követhető.

Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

10/8

Nevelj jedit! - A képzelet pedagógiája (szerk. Nagy Adám)

Mint valahai tanárt és most is iskolában dolgozót, ill. könyv- és filmrajongót az első pillanattól nagyon érdekelt a könyv témája, olyan képzeletbeli világok elemzése, amiknek valami köze lehet az oktatáshoz.

A kötet 9 tanulmányt tartalmaz. Nem sorolnám fel mindet, inkább csak némi ízelítő következzen.

Az első a Star Wars és a Trónok harca "oktatásügyét" elemzi. Bevallom, nem igazán értettem, hogy jön egymáshoz a kettő, hisz az egyik az űrben játszódik, a másik meg egy középkor-szerű fantasyvilágban. Érdekes volt megtudni, hogy a Star Warst a japán szamurájok ihlették, erre nem gondoltam még, de hitelesnek tűnt. Még maga a jedi szó is japán eredetű. A Trónok harcában pedig a középkori lovagi szellemiséget lehet felfedezni. Annyi a közös a kettőben, hogy nagyjából azonos történelmi időben bontakozott ki a két kultúra.

A 2. tanulmány két filmjét (Csillagközi invázió és Végjáték), sajnos, nem láttam, de még így is voltak benne érdekességek. A Csillagközi inváziót a szerző a spártai neveléssel hozza összefüggésbe, és nemcsak a fejtegetés volt érdekes, de az is, hogy a Taigetoszra kitett csecsemők nem a gyerek halálát szolgálták a közhiedelemmel ellentétben, hanem az örökbefogadás egy bizonyos formája volt. Kár, hogy erről nem írt többet, de végül is nem ez volt az írás témája.

Nagyon izgalmas volt az X-Men oktatásának elemzése, kimondottan jól szórakoztam azon, hogy a szerzők megírták a mutáns iskola pedagógiai programját. Egyetértettem velük abban, ami a filmek nézésekor is felmerült bennem, hogy bár az emberek félnek tőlük, és üldözik a mutánsokat, de a mutánsok sem igazán próbáltak beilleszkedni, sőt. Xavier professzor egy teljesen zárt, elit iskolát hozott létre a maga előnyeivel és hátrányaival.

Három tanulmány is foglalkozott a Harry Potterrel, és mivel a könyvsorozat töretlen rajongója vagyok, én személy szerint nem bántam. Az írások elemezték a varázsvilág hierarchiáját, előítéletességét, a pedagógusokat, és az iskolai zaklatást. Azt hiszem, a figyelmes olvasónak egyiket sem kell bizonygatni, vegyük akár Pitont, Umbridge-et, Malfoyt vagy Caramelt. És akármilyen izgalmasnak és vonzónak is tűnik a Roxfort, szülőként nem szívesen engedném oda a gyerekemet.

Az Így neveld a sárkányodat pedagógiai szemléletének megváltozása jó példa arra, hogy hogyan kellene oktatni.

Megemlíteném még a Kobayashi Maru-próbát és a Vesztesek Klubjának bemutatását. Ez utóbbit nagyon nyomasztónak találtam, és olvasatlanul is azt a benyomást szereztem, hogy az Az c. könyvben van rosszabb Pennywise-nál. A könyv elolvasásához nem jött meg a kedvem, de talán nem is az volt a cél.

Mindegyik tanulmány tele van bőséges példákkal, részletekkel, amik bizonyítják a szerzők álláspontját, és az írások végén sok-sok bibliográfia és jegyzet áll azok rendelkezésére, akik tovább szeretnének kutakodni a témában.

Az írások mindegyike adott valamit, vagy megerősített abban, amit én is gondoltam, vagy új ismerettel lettem gazdagabb. Egyik-másik egy kicsit túl általános volt az ízlésemnek, de a könyvet mindenképp ajánlom a téma iránt érdeklődők számára.

10/9

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm a kiadónak!

Robert I. Sutton: Kis seggfejkalauz

Nagyon egyszereűn elintézhetném ezt a posztot annyival, hogy olvassátok el PuPilla bejegyzését a könyvről. Olyan jól összeszedte, hogy úgy érzem, sok újat már nem tudok hozzátenni. No, de nem úgy van az, megírom én is, de ha átfedések lesznek Pupi posztjával, az nem azért van, mert lemásoltam, hanem, mert annyira egyforma a véleményünk.

Már a megjelenése előtt felfigyeltem a könyvre, a címben szereplő seggfej szó ellenére. Sokaknál kiverte a cím a biztosítékot, mondván, hogy ezzel a szóval biztosan nem lehet más, mint közönséges és trágár. Egyenesen olyan hozzászólást is olvastam valahol, hogy az illető látatlanban egy csillagot ad rá, mert ezzel a címmel más nem lehet, mint szemét.

Szóval várható volt, hogy ez a könyv masszív előítéleteket fog kiváltani, de mindenkit megnyugtatok már az elején, hogy sem nem közönséges, sem nem trágár. Szerepel benne ugyan pár úgymond csúnya szó (pl. faszfej), de egyáltalán nem sűrűn, és nem is ez a könyv lényege. Tehát ezúttal kéretik nem a cím alapján megítélni a könyvet.

Aki bármilyen társas interakcióba keveredik más emberekkel, egészen biztosan találkozni fog előbb-utóbb seggfejekkel. Seggfejekbe bárhol belefuthatunk, az utcán, a boltban, az utakon, a hivatalokban, de jó eséllyel ezeket az embereket hamar elfelejtjük. Ha azonban a szűkebb környezetünkben találunk rájuk, a családban vagy a munkahelyen, és hosszabb ideig ki vagyunk téve a hatásuknak, az bizony romboló hatású lehet. Elveszi az ember élet- és munkakedvét, akár betegséget, depressziót is okozva. Sőt, ha az ember sokáig ki van téve egy seggfejekkel teli környezetnek, nagyobb eséllyel válik maga is azzá.

A szerző már több, seggfejekkel kapcsolatos könyvet írt, kutatja a témát, több ezer emailt elolvasott az ügyben, előadásokat tartott, helyszíneket látogatott meg, így nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy szakértője a témának. Komoly pszichológiai megközelítéssel áll a témához, nem ócska reklámszöveget olvashatunk.

Számos példát hoz, tanácsokat, konkrét tippeket ad, elemzi a helyzetet. Élvezetes a stílusa, a szóhasználata, olvasás közben gyakran elmosolyodtam vagy felnevettem, és néha úgy éreztem, leszakad a fejem az egyetértő bólogatástól egyes témáknál. Pl. hogy a szidás, megalázás, ordibálás, stb. egy munkahelyen (és bár ő elsősorban a munkahelyi seggfejekről ír, de szerintem simán rá lehet húzni a helyzetek nagy részét a családra, iskolára, stb.) nemhogy javítana a teljesítményen, épp ellenkezőleg, rontja azt. Vagy amikor arról ír, hogy elég egy seggfej egy munkahelyen, hogy "megfertőzzön" másokat is.

Elmagyarázza, hogy miről lehet felismerni, hogy baj van. (Egyik kedvenc mondatom: Ha egy seggfej sincs a környezetedben, lehet, hogy te magad vagy az.) Segít tudatosítani a problémát, a seggfejek módszereit. Tanácsokat ad, hogy mit tehetünk ellenük, hogyan szállhatunk szembe velük, hogy néha tényleg legjobb menekülőre fogni, vagy szövetségeseket keresni, és összefogni a seggfej ellen. Felsorol hasznos módszereket, mint a kedvesség, a semmibe vevés, de pl. óva int a bosszútól, ami kétélű fegyver lehet. Engem nem lepett meg, hogy a bosszúállás, a "betartás" a másiknak mennyire nem hatékony módszer, még ha egyes esetekben jól is esik az embernek.

Figyelmeztet rá, hogy magunk is könnyen válhatunk seggfejekké. "A probléma megoldása légy, ne az okozója!" Ahogy arra is, hogy nyíltan szembeszállni a seggfejekkel kockázatos dolog, jobb, ha szövetségeseket gyűjtünk, mielőtt belefognánk. Jópofa technikákat mutat, pl. hogy vetítsük előre magunkat, egy nap, egy hét, egy hónap, egy év múlvára, és képzeljük el, hogy milyen jól megoldottuk a feladatot, milyen ügyesen elkerültük a seggfejet.

Számtalan példát lehetne még felsorolni, de egy biztos, hogy minden olvasó találhat benne jó módszereket a seggfejmentesítéshez.

Nagy dicséret illeti a fordítót, Szieberth Ádámot, nem lehetett könnyű dolga. Remek kifejezéseket, szavakat alkodott, mint pl. fogalmatlan (mikor valakinek gőze sincs erról, hogy seggfej), seggfejvakság, paszfej (passzív-agresszív seggfej), stb.

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm a kiadónak.

10/9,5

Charlie N. Holmberg: A mesternágus (A papírmágus 3. rész)

A végéhez érkezett hát a trilógia, és ami engem illet, nagyon vártam már a 3. részt. Olvastam ilyet is, olyat is, de lassan kezdem megtanulni, hogy nem szabad kizárólag mások véleményére hagyatkozni.

Ejtsünk hát akkor pár szót a zárókötetről is! Tényleg csak pár szót, mert spoiler nélkül kb. egy szót sem ejthetek róla. 

Ceony a mestervizsgájára készül, és Emery, hogy elkerülje az elfogultság látszatát, egy régi iskolatársához küldi a lányt, hogy ott készüljön fel a vizsgájára. Csakhogy Bailey mágus és Emery enyhe kifejezés, hogy nem kedvelték egymást, és hiába az eltelt évek, Bailey ellenszenve Emery iránt mit sem csökkent. 

Wtf? Értem én a célt, hogy Emery pártatlan vizsgáztatót szeretne, de Baileyt ha valaminek nem, akkor pártatlannak nem nevezném. Még ha nem is mondja ki nyíltan, mit gondol, undok és kiállhatatlan a lánnyal. És ha nem lenne elég a vizsgára készülés, Ceony rettenetes hírt hall.

Úgy döntöttem, nem bosszantom fel magam azon, hogy Ceony elől megint el akarnak titkolni mindent (nem tanultak az előző két kötet eseményeiből?), és a lány persze, minden figyelmeztetésre fittyet hányva, megint a saját szakállára kezd nyomozni. 

Igazuk van a kritikát megfogalmazóknak is, lehetett volna kidolgozottabb, elég rövidke, pár dolog ismétlődik, stb., de olvasás közben mindez egyáltalán nem érdekelt, csak sodródtam az eseményekkel, és élveztem minden percét. Nekem igazából nem volt különösebb hiányérzetem, az alig 220 oldal azt is jelenti, hogy semmi felesleges sincs benne, amit én részemről kimondottan előnynek tartottam. Ahogy a finom és nem tolakodó szerelmi szálat is, végre semmi szex, de mégis lehetett érezni a mély érzelmeket. 

A metsző bűbájok talán még az eddiginél is visszataszítóbbak voltak, ha lehet, és erős sötét tónust adtak a történethez, a különféle anyagmágiák bemutatása szerintem nagyon jól sikerült, de igazán sokat nem tudunk meg róluk, talán ezt lehetett volna jobban kifejteni, de talán majd a 4.(?) vagy spin off kötetben? Nem is tudom, most minek fog számítani. A tükrös rész volt talán megint a kedvencem, a hibás tükörben való közlekedés igazán plasztikusra sikeredett. 

A mestermágus vizsga izgalmas volt, és lezárás igen szépre és számomra meghatóra sikerült. Igen, így kell ezt, még a romantikát finnyákoló énem is elégedett volt vele.

A borító ezúttal is Sánta Kira munkája, én szerintem ez is gyönyörűséges, bár nekem az eredeti is tetszik. A fordítást Márton Zsófia jegyzi, ami szép, gördülékeny és jól olvasható.

Hibái ellenére nem adhatok kisebb pontszámot:

10/10

Vámos Miklós: töredelmes vallomás

Nem elírás a cím, valóban kis kezdőbetűvel szerepel a könyv borítóján és a címlapján is. Igazából nem tudtam rájönni, miért, de be kell vallanom, kissé zavar. 

Na, de mást igazán nem tudok felhozni a könyv ellen (talán még az első borító, ami nem teljesen nyert meg magának, bezzeg a hátsó! azon nagyon jót mulattam), ahogy mondani szokták, megvett kilóra.

Ez az első Vámos Miklós könyvem, de most így utólag nem értem, mire vártam, hiszen a stílusa nagyon szórakoztató és olvasmányos.

Mindenkinek vannak olyan emlékei, amire nem szívesen emlékeznek vissza, sőt, egyenesen szégyellik. A szerző a saját ilyen emlékeiből szedett össze egy szép, dús csokorral. Nem mesélem el, miről szóltak, nehéz is lenne, hiszen a legtöbbnek nincs regényhez vagy novellához hasonlatos cselekménye.

Változó hosszúságú elbeszéléseket kapunk, már a mottó is mutatja (Odaülök, rövidülök), a lényeg nem a sok rizsa, hanem épp ellenkezőleg, minél kevesebb szöveget használni. A beszúrt utalásokat,  idézeteket, átalakított (jaj, az ál-idézetek! :D) mondásokat külön élvezettel olvastam, sőt, később már direkt kerestem is.

A történetek közül voltak viccesek, szomorúak, elgondolkodtatók, szánalmasak (elnézést, kedves Vámos Miklós, de ha egyszer azok), megdöbbentőek, jelentéktelenek (legalábbis némelyiknél azt éreztem, hogy nem értem, mire a nagy felhajtás, nincs ebben semmi szégyellnivaló, persze, nem én vagyok a szerző fejében), szívbe markolók, szívmelengetők, kínosak, enyhén közönségesek, stb. De egy sem volt dühítő vagy unalmas, netán felháborító. Legalábbis a szerzőre nézve, a szülei egyes lépései legalábbis megkérdőjelezhetőek. Finoman szólva nem voltak a helyzet magaslatán. Bár elgondolkodtam azon, hogy a szerző mennyire tekinthető objektívnak (nyilván semennyire), és így mennyire hiteles, amiket átad a szüleiről, de azért kijárási tilalom idején kivinni egy 7 éves gyereket az utcára, tényleg kissé erős.

Akárhogy is, a könyvből egy esendő, messze nem tökéletes embert ismertem meg, aki ugyanakkor humoros, önironikus, melegszívű.

Ahogy az elején említettem, ez volt az első Vámos Miklós könyvem, de bizton állíthatom, hogy nem az utolsó. Szívből ajánlom elolvasásra.

10/10

Lana Millan: Raziel

Már hetekkel a megjelenése előtt felfigyeltem erre a könyvre, valamiért kezdettől fogva vonzott. Alig vártam, hogy olvashassam, és nem is csalódtam.

Raziel, az Úr egyik angyala, a Tudás Könyvének őrzője egy reggel Nevada sziklái között ébred, méghozzá női testben, emberként, szárnyak nélkül. Nemcsak arra nem emlékszik, hogy hogy került oda, hanem arra sem, hogy mi történt az elmúlt kb. 200 évben a Földön. Lehetne ennél nagyobb szívás?

Igen! Megjelenik Uriel, közli, hogy eltűnt a Tudás Könyve, és Mihály arkangyalnak az az ötlete támadt, hogy elpusztítja az emberiséget, szóval Raziel szerezze vissza gyorsan a könyvet, és mentse meg az emberiséget. Ehhez segítségképpen kap egy Belader nevű démont. Szép kis helyzet!

Elindul a hajsza a könyv után, sok-sok fordulattal, amikből néhányra számítottam, de sokra nem, a befejezés meg! Kétszer elolvastam az utolsó oldalt, és nem akartam hinni a szememnek. Ugye, lesz ennek a könyvnek folytatása? Mert ez így nem érhet véget.

Eleinte szokatlan volt, hogy milyen sokat foglalkozik a könyv Raziel emberi életével, aztán egyre jobban megszoktam, és érdekelni kezdett. Sok kis apróságot tudunk meg róla, milyen embernek lenni, angyali hatalom, szárnyak nélkül, ráadásul női testben, annak minden nyűgével és szépségével. Megismerjük Kendrát, aki megtalálta a lányt a sivatagban, befogadja, és lassan barátokká válnak. Raziel egyre inkább emberré válik, és bár sajnálja a szárnyait, egyre többet foglalkoztatja a gondolat, hogy örökre emberi életet éljen.

Sajnos, Uriel ezt nem hagyja annyiban, ráadásul a test, amelyikbe az angyal beköltözött, nem élt éppen ártatlan életet, hogy finoman fogalmazzak, amiről viszont Raziel semmit sem tud, és ez időnként igen nehéz helyzetbe hozza. A szálak és ösvények többször keresztezik egymást, és rendesen össze is keverednek. 

Valamiért az angyalokat sokan férfiként ábrázolják, pl. Uriel ebben a könyvben is mindig férfiként jelenik meg, és sok angyalnak férfi neve van (Mihály, Gábriel), de az angyalok valójában nemtelenek, vagyis sem férfiak, sem nők. Ezt a nemekhez szokott emberi agyunkkal nehéz felfogni.

Ebben a történetben az angyalok nem éppen "angyali" lények, Uriel pl. erőszakos, Mihály meg ugye, egyenesen gyilkos hajlamú, még Lucifer volt a legszimpatikusabb, bármilyen hihetetlen is.

Ha valaki egy izgalmas, fordulatos, kicsit női szemszögből elmesélt angyalos-démonos történetre vágyik, ez az ő könyve.

(És remélem, lesz folytatás...)

Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

Ó, igen, és még egy! Aki április 29-ig megveszi a könyvet, egy zacskó KitKat Bitest kap ajándékba! Hogy miért épp KitKatet? Olvassátok el a könyvet, kiderül belőle!

10/9

Kai Meyer: A betű mágusa (Varázskönyv-trilógia 1.)

Alig vártam ezt a könyvet, nagyon érdekesnek tűnt a fülszövege, ráadásul mindig örülök, ha nem angol nyelvű szerző könyvére találok.

És rendkívül jól is indult. Egy hatalmas, rejtélyes könyvtár, ahol nem tanácsos letérni a főutakról, origami madarak, amik lecsipegetik a port a könyvekről (ilyen itthon is jól jönne...), veszélyes penészráják (szó szerint az, ami a neve), a könyvekből kiszökött betűk, amik szavakká vagy mondatokká képesek összeállni, egy életre kelt olvasólámpa és olvasófotel, és egy napló, amibe egy 200 évvel ezelőtt élt fiú, Severin ír a jelenben élő lánynak. És ez még csak az első 50 oldal! Ugye, milyen ígéretes?

Furia Faerfax az a lány, aki ebben a környezetben él az apjával és az öccsével, meg némi személyzettel egy hatalmas, ódon házban. Nem ez az eredeti nevük, a családját üldözik, ezért élnek álnéven, elzárkózva. Hogy miért, azt nem lőném le, de hogy őszinte legyek, nem is értettem teljesen.

Furia és az apja az ún. üres könyveket keresik, amik beindíthatják a betűhalál jelenségét, ami minden könyvből kitörölné a betűket. De az "akció" balul üt ki két könyvönkívüli miatt (olyan könyvszereplők, akik valahogy kikerülnek a könyvekből), és a lány apja meghal.

Ahogy mondtam, a könyv nagyon ígéretesen indult, de aztán elment egy olyan irányba, amit részben nem értettem, részben nem érdekelt. A könyv középső része, sajnos, ráment erre, és csak a végén tért vissza egy kicsit az eredeti vonalhoz, de akkor sem teljesen. Nekem nem jött be az az ellenállós-földalatti mozgalmas vonal, ami hol a 2. világháborúra, hol az Éhezők viadalára emlékeztetett. 

Kár ezért a könyvért, mert sok lehetőség volt benne, és a könyv inkább mesés, "fantasysebb" eleje teljes ellentétben volt a másodikkal, ami YA-nak túl véres volt és kegyetlen. És egyes részein unalmas.

Nem tudom, akarom-e olvasni a másik két részt, persze kérdés, hogy kiadják-e egyáltalán.

10/6,5

Böszörményi Gyula: Nász és téboly (Ambrózy báró esetei IV.)

Ahogy a sorozat rajongói, én is alig vártam, hogy megjelenjen a 4. rész is, különösen a 3. rész őrjítő függővége után, és amikor végre a kezem közé tudtam kaparintani, meglehetősen gyorsan el is olvastam.

Sajnos, a történetnek ezen a pontján spoilermentesen írni szinte lehetetlen, így csak óvatosan az olvasással!

A történet szálát nem ott vesszük vissza, ahol letettük, de meg tudtam állni, hogy ne lapozzak előre, hogy belekukucskáljak. :D Ezúttal más a könyv felosztása, mint eddig, Mili E/1-es narratívája mellé megkapjuk Richárd 1894-es történetét E/3-ban. Fura volt látni a kétkarú, jóval fiatalabb és fogalmazzunk úgy, bohémabb Ambrózy bárót, ugyanakkor nagyon érdekes is volt megismerni ezt az énjét. Szép lassan fény derül az előzményekre, és az okokra.

Bár a történet elég csavaros volt, és a szerző ezer módon próbált átvágni minket, ezúttal kitaláltam a megoldást.

SPOILER!!!!

Elég gyorsan arra a következtetésre jutottam, hogy a leveleket nő írja, egyértelműen nőies stílusra vallott a fogalmazásmód. Maga az indok, ami a megőrüléshez vezetett, nekem kicsit erőltetett volt.

SPOILER VÉGE!!!

Megmondom őszintén, számomra nem volt nagyon izgalmas ez a befejező rész, sokkal pörgősebbre számítottam. Unalmas, vagy rossz semmiképpen sem volt, de nekem a 3. rész még mindig a kedvencem a sorozatból.

Volt, aki szerint túl szirupos volt a lezárás, de nekem bejött, azt hiszem, 4 rész után ilyennek kellett lennie. Az epilógus meg a maga két szavával, maga volt a tökély. Hangosan felnevettem rajta.

Ami hiányérzet maradt bennem, az Emma szála volt, kicsit jobban ki lehetett volna fejteni, ill. nekem túl szomorkás lett.

A sorozat lezártnak tekinthető, és elméletileg le is zárult, ennek ellenére örömmel venném, ha Mili és a báró közös nyomozásairól további kötetetekben is olvashatnánk.

10/9,5

Joe Abercrombie: Half A King - Az uralkodó (Szilánkos-tenger trilógia 1.)

Ez a könyv az erős nők miatt kezdett érdekelni, de aztán az erős férfiak - legalábbis egyelőre - jobban lenyűgöztek. 

Nem vagyok igazán nagy fantasy rajongó, az ún. high fantasy pedig elég ritkán szerepel az olvasmánylistámon, szóval ez nekem most a komfortzóna elhagyása volt, de nem bántam meg.

A könyv elején megismerjük Yarvit, akit mindenki félembernek, nyomoréknak tart, mivel egyik kezén csak egy ujja van, az is csonka. Ő a király fia, de szerencséjére van egy bátyja, aki majd a trónt örökölni fogja, ő pedig a miniszterségre készül. Ahogy mindenki más is, teljesen elégedett ezzel a sorssal, senki a világon, ő maga sem hiszi, hogy ennél többre lenne képes. De aztán apját és bátyját megölik, ő meg hirtelen ott találja magát a trónon. A családja, még az anyja sem bánt vele valami hű, de kedvesen, és az jár a fejében, hogy belőle nem lehet rendes király, mivel nincs meg a fizikai ereje (mintha csak attól lehetne valaki jó vezető, hogy üsd, vágd, nem apád, neki mindennek és mindenkinek...), és talán ez vezérli arra a meggondolatlan esküre, hogy megbosszulja a halott rokonait.

Tapasztalatlan gyerek még, akit senki sem készített fel arra, hogy mi vár rá, és bevallom, érdeklődve olvastam, hogy vajon felnő-e a feladathoz, jó király lesz-e belőle, megtartja-e az esküjét. Annyira erre koncentráltam, hogy az első nagy csavarra egyáltalán nem számítottam, és jócskán meg is lepett. 

Nem éreztem igazán nagyon pörgős történetnek, aminek minden lapján történik valami meglepő, de változatos volt, és fordulatos. Yarvit én már az elején megkedveltem, együttéreztem vele, és nem elsősorban a nyomoréksága miatt, sokkal inkább azért, hogy félembernek tekintették miatta, és elhitették vele, hogy a miniszterségen kívül másra nem való. Tetszett, hogy a megpróbáltatásokba nem belerokkant, hanem felnőtt hozzájuk, és nagyon szép jellemfejlődést kapunk a könyv során. Az események egy részére számítottam, de a könyv végén több olyan fordulat is volt, amire egyáltalán nem, és bármi is történt Yarvival, bárhogy megkeményedett, és megerősödött, az utolsó cselekedete nagyon meglepett, nem hittem, hogy képes lenne ilyesmire.

Sok érdekes, változatos, színes (és helyenként szagos... :D) karaktert kapunk, erős nőket is, akik miatt elkezdtem olvasni a könyvet, de ahogy az elején is írtam, az erős férfiak tudtak inkább lenyűgözni. Yarvi fejlődése, Semmi igencsak meglepő életútja (fel sem merült bennem még hasonló sem), Ankran, aki bizonyította, hogy nem szabad elsőre ítélni, Rulf és Jaud mind-mind remek figurák. És bár a nők tényleg erősek, hiányzott belőlük az a lágyság és kedvesség, amit minden nőben keresek. Sadiksirram már paródiába hajló kegyetlensége, Laithlin szenvtelensége, akiben úgy tűnik, nincsenek anyai érzelmek (bár ez talán csak a látszat), stb., nem tette őket könnyen megkedvelhető figurákká. Én jelenleg Szumaelben látom a legnagyobb potenciált, remélem, a másik két kötetben többet tudunk meg róla.

Ahogy hallom, Abercrombie-nak ennél sokkal kegyetlenebb, erőszakosabb könyvei vannak, ez inkább a YA kategória felé hajlik, ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lenne benne harc, halál, árulás, csak nem annyira durván.

Remek kis fantasy ez a könyv, és hamarosan folytatom a 2. résszel!

Nagyon szép a borító, így a képen nem látszik, hogy milyen csillogó, és vannak rejtett tulajdonságai is.

A fordítás Bottka Sándor Mátyás munkája, akit igencsak megkedveltem az Ever After High köteteknél, itt is nagyon jó munkát végzett.

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak

10/9

Patik László: Anna, édes

Bevallom, eredetileg nem terveztem elolvasni ezt a könyvet, de a kiadó facebook-oldalán található kedvcsináló idézeteknek végül is sikerült elérni a céljukat, és kedvet csinálni a könyvhöz. 

Rajtam kívül még kinek jutott eszébe a címről az Édes Anna? Meglehetősen régen olvastam már, de ami megmaradt, az alapján nem nagyon tudnék párhuzamot vonni a két könyv között, hacsak annyit nem,  hogy mindkét lány nagyon fiatal és naiv.

Erős szkepticizmussal viszonyulok mostanában a fülszövegekhez, de most teljesen egyetértettem az utolsó mondatával: "szorongunk, miközben folyamatosan röhögünk magunkon, a kisszerűségünkön, és azon, hogy nálunk ez az egész nem is annyira abszurd."

Az elején több olyan szereplő és esemény volt, amit ismerősnek találtam, az erős, sőt, inkább elnyomó anya, az eseményekkel sodródó, inkább már papucs apa, a félresiklott életű lány, a válás, stb. Aztán amikor bejött a kormányzati-miniszteres vonal, az már idegenebb volt nekem, bár a képhamisítós eset nekem nagyon tipikusan magyar volt, igazi bohózat jellegű, párszor eszembe juttatta A tanú c. filmet is. A könyv második felére visszatérünk a hétköznapibb figurákhoz és eseményekhez, ami megint itt-ott már szinte fájóan ismerős volt.

Úgy éreztem, Anna nem igazán irányítója az eseményeknek, inkább csak sodródik, minden döntése rosszul sül el, és anyja tanácsai is csak rontanak a helyzeten. A lány pusztán leírja az eseményeket E/1-ben, nagyon távolságtartóan, érzelemmentesen, sőt, az a szó jutott róla eszembe, hogy együgyűen. Az, hogy mik Anna valós érzelmei, elejtett mondatokból raktam össze. 

Valóban igaz, hogy egyszerre szorongtam és nevettem, sajnáltam Annát, mert előre lehetett tudni, hogy megint baj lesz, és nevettem a képtelen szituációkon és szereplőkön. Kristóf, Norbert, Csaba és a többi férfi Anna életében szinte már szürreálisan szerencsétlen volt, Márta néni az adóügyekkel legalább annyira volt félelmetes, mint humoros, az apját sajnáltam, de valahol ki is nevettem, de a legveszélyesebb az anya figurája volt. Nem is igazán tudtam eldönteni, hogy valóban ilyen ostoba-e vagy egyszerűen önző és nemtörődöm. Esetleg mindegyik egyszerre.

A vége nem zárult le, számomra feloldást és megnyugvást sem hozott, de az biztos, hogy elgondolkodtatott. Ez a könyv egy ideig még biztosan velem marad, és törhetem rajta a fejem. Ha valaki szereti az effajta, nem egyszerűen megfejthető, de gondolkodnivalót bőven adó írásokat, ez neki való kötet lesz. Az biztos, hogy több, mint aminek talán elsőre tűnik.

Az előolvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum kiadónak!

10/8,5

Bernard Cornwell: Észak urai (Angolszász krónikák 3.)

Ha lenne olyan olvasóm, aki meg emlékszik, mit írtam a 2. rész után, most a szememre hányhatná: Hogy is volt ez, hogy nem folytatod?

Öööö, hát izé, fenntartom a véleményváltoztatás jogát! :D Az úgy volt, hogy tényleg nem akartam folytatni, a tévésorozatot is abba akartam hagyni, de aztán úgy alakult, hogy mégis belenéztem, és ott ragadtam előtte. Sőt, amennyire nem szerettem az első évadot, annál jobban tetszett a második. Még mindig nem érdekeltek a könyvek (a 2. évad ismét két kötetet ölel fel, a 3. és 4. részeket), de aztán olvastam valami posztban, hogy a könyvben sokkal jobban meg van írva Uhtred és Gisela egymás iránti mély szerelme, és majd a 4. részben Aethelflaed és a dán ügye, és ez kíváncsivá tett.

Nos, jelentem, a 3. rész egyértelműen jobban bejött, mint az első kettő, de valami még mindig hiányzik. Nem a durvasággal és a sok öléssel, csatával, belezéssel van a bajom, kezdek már hozzászokni, és Uhtredet sem utálom már annyira, mint korábban, bár az erős túlzás lenne, hogy megkedveltem, inkább valami a stílussal. Pl. Gisela és Uhtred szerelme nekem teljesen indokolatlan volt, én nem éreztem, mitől szerettek egymásba, pedig valóban mélynek és tartósnak tűnik. Úgy érzem, a szerző egyszerűen nem jól mutatta be a folyamatot.

Amit nem tudok megszokni, a fiatal kor. Hogy Gisela csak 15 éves a történet elején, ehhez képest rettenő éretten, és bátran viselkedik, és akkoriban 12-13 éves lányok már férjhez mentek, és gyerekeket szültek.

Guthred érdekes figura, a sorozatban jóval savanyúbb embernek tűnik, nagyon nem éreztem alkalmasnak az uralkodásra, Alfréd elég keveset szerepel, de nem sokat változott. Továbbra is úgy érzem, a sorozatban "királyszerűbb", de már a könyvben is erősebbnek érzem.

Beocca atya továbbra is sokkal szimpatikusabb a sorozatban, a legjobb karakter pedig számomra Ragnar.

A főbb események nagyjából megegyeznek a könyvben és a sorozatban, de persze, jelentős eltérések vannak, és pár dolog most esett le, pl. hogy Beocca nyomorék a könyvben (a sorozatban nem) vagy hogy az egész könyvsorozat Uhtred öregkori visszaemlékezése - azt lejött, hogy visszaemlékezés, csak az nem, hogy már kb. 80 éves.

A végén nagyon hasznosnak és érdekesnek találtam a történelmi összefoglalót, sok minden megvilágosodik.

A 4. részt még biztosan elolvasom valamikor, és már forgatják hazánkban a sorozat 3. évadát, kíváncsi leszek, vajon utálni fogom, mint az 1-t vagy szeretni, min t a 2-t. :D

10/8

Virág Emília: Tündérfogó

Egyértelműen az egyik legvártabb könyvem az idén. A szerző nagyon ügyesen használja a facebook-fiókját, információkat csepegtet, kulisszatitkokat oszt meg, meg aztán ott van a két interaktív története a könyvek közti időszakra (az egyikből már van e-könyv is), így aztán már kellően fel voltam csigázva. Így kell, kérem, ügyesen használni a facebookot.

Amúgy is nagyon szerettem az első két kötetet is, a Sárkánycsalogató igen kellemes meglepetés volt, ezt picivel jobban szerettem, a Boszorkányszelidítőt picivel kevésbé, de csak egy picivel, és nagyon megörültem, mikor kiderült, hogy lesz 3. kötet, amiben a szerző ráadásul összeereszti az előző kettő szereplőit. Jaj, mi lesz itt? :D

Hát lett! Gyakorlatilag az első oldaltól kezdve pörögnek az események, tipikusan az a fajta könyv ez, ahol az ember csak néz, mint Jenő a moziban, próbál lépést tartani az eseményekkel, izgul, és vadul lapoz. Ha valaki kívülről nézett volna, miközben olvasok, azt láthatta volna, hogy kerekre nyitott szemmel bámulom a lapokat, néha ökölbe szorul a kezem vagy félhangosan veszekszem a szereplőkkel és a történettel: Nem lehetsz ennyire hülye! Nehogy már (itt spoiler jönne)...! Na, most komolyan, ugye nem ez lesz a vége?

Szeerencsére nem az lett, amitől féltem, de az írónő rendesen megszivatta a szereplőit, az biztos. Elég nehéz életszakaszban vagyok, de olvasás közben rájöttem, hogy a mostani helyzetemnél van rosszabb. Ha pl. egérré változtatnának, vagy üldözne egy dühös tündér, az sokkal rosszabb lenne, nem beszélve a call center számítógépes rendszerébe zárt mumusról. 

Nagyon tetszett, ahogy a történetbe bele vannak szőve a népmesei, népmondai utalások, a lidérc, a mumus, a tündér, a lidérccsirke (akarok egy lidérccsirkét, mondtam már? :D), a sárkány, boszorkányok, stb., és mindez ügyesen vegyítve a mai korral, a számítógéppel, okostelefonnal, a modern budapesti nagyvárosi élettel.

Volt jellemfejlődés, erős és bátor, de azért nőnek megmaradó női karakterek, és a torkunkon nem erővel letolt, de szépen  okosan és finoman adagolt tanulság is. Pl. hogy mit ér az olyan élet, amiben nem segítünk másokon, nem járulunk hozzá az emberiség jólétéhez? És itt nem nagy és heroikus dolgokra kell gondolni, pusztán annyira, hogy tegyük meg azt a jót, amire lehetőségünk van. Talán maradi vagyok, de egy jó történet nekem még mindig az, ami ad valamit, amiből tanulni lehet, amellett, hogy mindent szórakoztatóan teszi. A Tündérfogótól ezt maximálisan megkaptam.

A humor is fel-felcsillan a könyvben, néha igen váratlan helyeken, de én ezt is szeretem, a nehéz helyzeteket is könnyebb átvészelni egy csipetnyi humorral.

A borítót egyszerűen imádom, tökéletesen kifejezi a történetet, a hangulatot, bár az első kettőtől eléggé eltér a stílusa, de ez nem baj.

Kedves Emília! Szuper volt, a három rész közül egyértelműen a legjobb. Csak így tovább!

Az előolvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10

Másfél lélekmelengető könyv

Hogy lehet másfél, azt kérdezitek? Mindjárt elmagyarázom, bár szerintem kitalálható.

Az első:

Sarah Addison Allen: Sugar Queen - Édes élet

Bár már sokat hallottam a szerző nevét, valamiért nem érdekeltek a művei, (számomra) idegesítő romantikusnak gondoltam őket. Aztán nem tudom, miért, tavaly év végén kezdve, de idénre is átnyúlva végigment, mit ment, robogott a bloggereken egy Édes élet láz. Legalább öt helyen láttam, hogy az illető épp ezt olvassa, ezt valami oknál fogva jelnek vettem, és én is elolvastam.

De milyen jól tettem! Igazi lélek- és szívmelengető könyvet kaptam, épp erre volt szükségem. Érdekes szereplők (noha épp a főszereplő, Josey volt némiképp színtelen, de ez aztán változott), némi kis háztáji mágia (hirtelen megjelenő könyvek, hú, ezt de bírnám, ámbár nem feltétlenül mindig olyan könyveket kapnék, amiket szeretnék, hanem, amit a könyv úgy gondolna, hogy el kell olvasnom, a szerelmesektől felforr a víz, megfő a tojás - tök praktikus, egy kis etyempetyem, és közben kész a reggeli. :D), egy kis rejtély és izgalom, minden adott egy jó könyvhöz. Hogy mellette romantikus? Egye fene, kibírom. :)

Maradtak azért bennem kérdések, pl. hogy Adam hogyan gyalogol annyit postásként, ha sánta, és mi lett vajon Juliennel? Kár, hogy ezekre nem kaptam választ, de igazából csak egy kicsit hiányoztak ezek a válaszok.

10/9,5

A feledik:

Mary Ann Shaffer-Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság

Váróslistás köny, jó néhány éve kaptam karácsonyra, azóta állt a polcon.

Levélregény, nem épp a kedvencem, néha nehéz követnem, ki kinek ír éppen, hajlamos vagyok nagyvonalúan átugrani a szememmel a megszólítást, dátumot, aztán nézek hülyén, hogy most ki kinek ír, meg lapozhatok vissza. De lélekmelengetőre vágytam, és azt olvastam, hogy ez az.

Nos, majdnem megkaptam, amit akartam, meg amit ígért, és csak magamnak köszönhetem, hogy nem néztem, meg, hogy mikor játszódik. 

1946-ban járunk, alig ért véget a 2. világháború. Nemcsak a tájon, a városokban láthatóak még a háború nyomai, hanem az emberek testén és lelkén is. Nemcsak a lövészárkokban és a csatamezőkön, hanem a hátországban is megszenvedték az emberek ezt az időszakot. Azt hiszem, történelemből nem sűrűn hallottunk arról, hogy a Csatorna-szigeteket a németek már valamikor 1940-ben teljesen elvágták Angliától (elvágták a távíró- és telefonkábeleket, képzeljük el a mai kütyüs világban, hogy 5 évig semmit, de semmit sem tudunk a külvilágról,  csak a náci propaganda által terjesztett maszlagot), a gyerekeket még korábban a kontinensre küldték, félve a megszállástól, és a szülők, rokonok 5 évig nem hallottak semmit a gyerekeikről. Anyaként részben el tudom képzelni, milyen borzasztó lehetett ez, részben meg mégsem. A mérhetetlen nyomor, éhezés, nélkülözés, betegségek, stb. is eléggé megviselt, de mikor a városka egyes lakói leírták a háború élményeiket, na, az nagyon gyomorba vágó volt.

Churchill nem engedett vöröskeresztes hajókat a szigetekre, hogy megsegítsék vele az ott lakókat, attól tartva, hogy a németek kezébe kerül a szállítmány, de így gyakorlatilag halálra ítélte a sziget  (maga a regény Guernsey-n játszódik) lakosságának jelentős részét. Azt hiszem, erről sem sűrűn hallani a Victory-jelet felmutató, szivarozó, németeket térdre kényszerítő miniszterelnök esetében. Nem tudom, helyesen tette-e vagy sem, de az biztos, hogy árnyalja a róla kialakított képemet.

Ezek miatt az élmények miatt csak félig lélekmelegítő ez a könyv, igazából nem szerettem, hogy a háborús témát ilyen módon tolták le a torkomon, még akkor is, ha valahol elkerülhetetlen volt.

A másik fele viszont tényleg megmelengette a lelkemet, hol bájos, hol hősies, hol vicces történetekkel a sziget lakóiról, magáról a csodálatos szigetről. Rosamunde Pilchernél éreztem mindig azt, hogy most rögtön Cornwallba akarok költözni, de ezt a könyvet olvasván is azt éreztem, hogy most rögtön Guernsey-re akarok költözni! :D

Nagyon szép lezárást kapott, még ha kissé kiszámítható volt is, de úgy volt jó, csalódott lettem volna, ha nem így zárják le. És ahogy az emberek teste és lelke gyógyulni kezd, úgy kezd gyógyulni a táj is, fű lepi be a teherautók és motorok kerekétől szabdalt tájat.

Én pedig lélekben megnyugodva csuktam be a könyvet.

10/8,5