Nem szoktam félévzárást írni, de most ejtettem meg az év első félbehagyását (ha nem csal az emlékezetem), és gondoltam, akkor már összegzek is egy kicsit. De tényleg csak egy kicsit. :D
Az első félévben 19 könyvet sikerült elolvasnom, és kettő folyamatban van. 40 van előirányozva az évre, szóval majdnem a felénél tartok. Úgy döntöttem, az idéntől Goodreadsen is rendszeresen vezetem az olvasmányaimat, így GR van oly kedves, és mutatja, épp hol tartok, bár érdekesen számol, mert szerinte tegnap 40/19-cel épp jól álltam...
Több kedvencem is volt, a Nevermoor 2. része, A kicsi Charlie csirke lesz, az Esznek-e a halottak epertortát? (csupa Kolibri Kiadós könyv, hm, érdekes...), de kicsit megszenvedtem a Vadászat a Vörös Októberre könyvvel, nekem túl hossszú és részletes volt, ill. a Cameron Post rossz nevelése sem keltett bennem akkora feháborodást, mint másokban. Ellenben Vámos Miklós Az isten szerelmére c. kötete igazi irodalomtörténeti csemege volt. (Fenti könyvek amúgy recik valának.)
A félbehagyásom pedig (bocsi, Nima!) a Locke Lamora hazugságai voltak. Nem is baj valahol, hogy nem tudtam csatlakozni a legutóbbi témázáshoz, ha majd egyszer eljutok odáig, a kerülendő témákba beleveszem a fantasyt, high fantasyt, urban fantasyt is. Nem megy ez nekem, na! Kár erőlködni. A fura nevek, szóalkotások, helyszínek is rettentően zavarnak (A Gyűrűkúrában volt egy poén, amin hangosan felnevettem: Volt egy falu, ahol azzal próbáltak pénzhez jutni, hogy rövidebb és könnyebben megjegyezhető neveket árultak a turistáknak. Na, ebben a könyvben is lehetett volna ezt alkalmazni.), de az, hogy nem értettem egy csomónak a jelentését, az jobban. Mi a fene pl. az a hercegszél? Mintha a szerző vagy a szerkesztő azt gondolta volna, hogy nehogy már egy uf-ben valami sima szél fújjon, milyen snassz lenne már! Legyen hercegszél! Az már döfi! Aztán random ilyeneket kiáltanak fel: A tizenhárom istenekre! Az Erekre! Meg: mi az az Árnyak Dombja? Nem értem a vallásukat, a víz iránti mániájukat (már nem ivóvíz, hanem folyók, tengerek, stb.), ha később ki is derült több, nem vártam meg, kb. a könyv harmadáig bírtam. De még ennél is nagyobb baj volt, hogy nem kötött le, passz. Azt hiszem, nincs is miről tovább beszélni.
Jót nosztalgiáztam Fehér Klára Négyen meg a Béka c. könyvével. Ami a mai eszemmel viszont feltűnt, az a gyerekveréssel kapcsolatos sokkal megengedőbb nézetek, mármint hogy egy-két pofon az gyakorlatilag semmiség, simán elfogadható volt. Fura, hogy bár én is ebben a szellemben nőttem fel (nem vertek rendszeresen a szüleim, de időnként azért kaptam egy-egy pofont, seggreverést, az iskolában elfogadott büntetés volt a körmös), mégis ez a szemlélet rettentően idegen tőlem. Félreértés ne essék, nem lényeges pontja a gyerekverés a könyvnek, de felbukkan benne, és 20-30 évvel ezelőtt talán simán át is siklom felette. Ettől függetlenül nagyon szerettem ezt a viszonylag rövid, de tartalmas kis könyvet.
Fogadalmakat nem szoktam tenni, de most van egy. Ha elérem a 40 olvasmányt, a következő egy angol nyelvű könyv lesz. Több jelöltem is van, de nem sorolnám fel őket, mert ez úgyis csak év vége felé várható. Ki tudja, akkor majd mire vágyom?
Ebben a hónapban a sorozatokról írunk a témázós csapattal, könyves adaptációkról és nem könyvesekről, régiekről és újakról egyaránt.
Valahol jó, hogy "sereghajtó" vagyok megint, mert a többiek posztjairól eszembe jutott egy csomó sorozat, így viszont lesz egy olyan hosszú poszt, hogy nyugány kell hozzá.
Ahogy elnézem, mindenki mesélt a kezdetekről, gyerekkori, kamaszkori és fiatal felnőtt élményeiről, szóval én is azzal kezdem.
Mivel a többieknél idősebb vagyok, még olyan korban születtem, amikor hétfőn adásszünet volt, és a kedd este volt a (felnőtt) sorozatos nap. Eleve nem volt akkora a választék, és egy csomó sorozat címére meg nem emlékszem, inkább az ifjúsági témájúak maradtak meg. Ki emlékszik még a Keménykalap és krumpliorr-ra és az Utánam, srácok!-ra? De a keddi sorozatok közül emlékezetes maradt az Onedin család vagy Jane Austen Emmájának egy akkori feldolgozása. Az eredeti Twin Peakset én pl. nem néztem, de rajtam kívül kb. mindenki az országban. :D
A Jóbarátok, a Vészhelyzet, a Szomszédok, a Csengetett, mylord? vagy a Dallas már a felnőtt életemhez kötődnek. Volt, amit rendszeresen néztem, volt, amit kihagyásokkal. Azt hiszem, már akkor sem bírtam a végtelenségig elnyújtott, intrikálós, keverős sorozatokat, meg azokat, ahol aztán minden történt, elcserélt gyerektől a halálból visszatérő szereplőkig bármi. Viszont a Tuti gimi és társai teljesen kimaradtak az életemből.
Nem tagadom, néztem pár dél-amerikai szappanoperát is, de olyan hű, de nagy rajongó nem lettem, és később könnyedén és csalfa módon dobtam is az egész műfajt. Az Isaura volt talán az első ilyen, amit szintén mindenki nézett, majd pár évvel később a Vad angyalt, a többieknek már a címe sem maradt meg.
A most divatos török sorozatokba bele sem néztem, pedig állítólag van köztük pár gyöngyszem. Hát nem tudom, a Szulejmán-féle (ál?)történelmi szóba sem jöhet, és hiába mondják, hogy a mai korban játszódók között vannak értékesek, még nincs akkora sorozatéhségem, hogy rájuk fanyalodjak.
Mert bizony a régi, keddi sorozatnézős esték után most aztán csak az nem talál magának néznivalót a hét bármelyik napján, a nap bármelyik szakában, aki nem akar. A streamelős csatornáknak hála (pl. Netflix, HBO Go) igen gyakran már a tévé elé sem kell leülni, és kivárni, míg adásba kerül a következő rész.
Nincsenek olyan szabályaim, hogy csak felirattal, nézek így is, úgy is, általában nincs bajom a szinkronnal, de ha angolul nézem, akkor csak angol felirattal, magyarral max., ha archaikus (pl. Shakespeare) vagy nagyon szakmai a szövege, jogi orvosi, ilyesmi. Automatikusan a hibákat kezdem keresni a magyar feliratban, és nem azért, mert kekeckedni akarok, hanem mert megszoktam, hogy a saját fordításaimat is átnézem, és olyankor a hibák keresésére van ráállva a szemem.
Gondolkodtam, milyen szempontok alapján csoportosítsam a sorozatokat, de sokféleképpen lehet, és rengeteg az átfedés is, szóval elég önkényes lesz. A címeknél kicsit keverces vagyok, van, amit az angol, van, amit a magyar címén emlegetek, elnézést érte!
Mesefeldolgozások
Egyik kedvenc műfajom, és egy darabig még az is marad. Főleg azt szeretem, ha megcsavarják az eredeti történetet, de azért nem válik valami teljesen mássá, ami az eredeti mesékből már kb. semmit sem tartalmaz.
Once Upon A Time - ez volt az abszolút kedvencem sokáig, kár volt azt a 7. évadot erőltetni, de mindig szép emlék marad, és nem kizárt, hogy egyszer elölről kezdem az egészet. - lezárult
Grimm - ez már jóval kevésbé volt mesés, nyomozós, krimis, kicsit sötétebb hangulatú, de azért nem a nagyon durva változat. Nagyon szerettem, elnéztem volna még. - lezárult
Tell Me A Story - ez nemrég indult, még nem láttam egy részt sem, de érdekel. Elvileg januárban lesz majd szinkronosan is.
Fantasy, természetfölötti
Ideveszek minden varázslényest, vámpírost, vérfarkasost, boszist, stb.
Vámpírnaplók - eleinte nagyon bejött, de aztán ráuntam, nem is néztem végig, arra se nagyon emlékszem, hol hagytam abba. Amúgy könyvsorozatból készült, amit nem olvastam, de állítólag egy idő után a sorozat teljesen más irányt vett. - lezárult
True Blood - szintén regénysorozatból készült, az 1-2. évad még nagyjából a könyvet követte, de aztán ez is elment másfelé, jó sok volt benne a baromság, az utolsó két évadot évekig nem néztem meg, de aztán végül mégis. A főcímzenéje még mindig verhetetlen. - lezárult
Angel és Buffy - két vámpíros sorozat, az Angel a Buffy spin-offja, nekem ez utóbbi volt a kedvencem, a Buffyt nem is néztem végig, egyszer majd pótolni kellene. - mindkettő lezárult
A boszorkányok elveszett könyve - könyvadaptáció. Ez szinte minden társamnál szerepel valamilyen formában, vagy nézik, és odavannak érte, vagy tervezik nézni. Én két részt láttam eddig, nem rántott be. Lassúnak találom, sőt, nagyon apró betűkkel írnám ide, aztán félreugranék a kövek elől, hogy unalmas... Még azért kap pár rész esélyt.
Bűbájos boszorkák - az eredeti, nem a mostani reboot. Újra kéne ezt is nézni már, lehet, hogy látvány tekintetében kicsit bénának érezném a mai CGI látványvilág mellett, de nagyon szerettem. - lezárult
Krimi, nyomozós
Viszonylag kevés krimit olvasok, de annál többet nézek. Vagyis épp most nem, de volt idő.
Bones - na, ez az, amit nem néznék angol felirattal, nehéz a szövege, egyébként is imádom Széles Tamás hangját, szóval ennél képes voltam egy évet is várni a szinkronos folytatásra. Jellemzően sikerült mindig akkor ennem, amikor előkerült egy jó kis szaftos hulla. :D - lezárult
Castle - hasonlóképpen csak szinkron. Klasszikusabb nyomozós, annyi a csavar benne, hogy a címszereplő Castle egy író, akinek megengedik, hogy részt vegyen a rendőrség nyomozásaiban. - lezárult
Strike - Rowling-Galbraith könyvsorozatából. Az első évad nekem még jobban is tetszett, mint a könyv, amit majdnem félbe is hagytam. Szerintem jók lettek a főszereplők, bár több helyen elhangzott, hogy Burke nem elég mackós és leharcolt a könyvbelihez képest, de nekem bejön, Robinnal együtt.
Sherlock - az új változat Benedict Cumberbatchcsel és Martin Freemannel. Fura, hogy ilyen modern, de én érdekesnek és izgalmasnak találtam. - elvileg lezárult, de aztán ki tudja?
Oxfordi gyilkosságok - klasszikus angol krimi, az 50-es években játszódik, senki ne várja tőle a pörgős amerikai sorozatok színvonalát, nekem hosszúak a másfél órás epizódok. Az jutott eszembe róla, hogy Angliában játszódó Maigret.
Maigret - és ha már a francia, pipázó rendőrt emlegettem, vegyük őt is ide. Ugyanúgy kényelmesen csordogáló, másfél órás epizódok, valamiért mégis jobban tetszik, mint a fenti. Egy évad mindössze két részből áll, eddig két évadról tudok. Szintén könyv alapján készültek. Érdekes Rowan Atkinsont egy ennyire más szerepben látni, mint amit megszoktunk. Nekem nincs bajom vele.
Ripper Street - ami azért is a szívem csücske, mert én fordítottam. Elég komor, elég véres és helyenként gyomorforgató, de imádom az olyan sorozatokat, ahol a fikciót olyan ügyesen keverik a valósággal, mint itt. Sajnos, a 4. évad vége olyan irányba ment el, ami nekem nem tetszett, és az 5. évad jó feléig nem is szerettem, de aztán a végére csak visszatalált oda, amiért megkedveltem. - lezárult
Hazudj, ha tudsz - kicsit kakukktojás, mert a főszereplő egy zseniális, de kibírhatatlan ember, aki bármit leolvas az ember arcáról. Előtte aztán nincsenek elrejtett érzelmek, hazugságok. Pont emiatt kérik fel, hogy segítsen mindenféle esetek kiderítésében. Borzalmas lehet egy ilyen emberrel együttélni, ugyanakkor végtelenül érdekes volt nézni, mi minden olvasható le egy ember arcáról meg úgy egyáltalán a testbeszédéből. - lezárult
Történelmi, kosztümös
Mindent idevettem, ami nem a mai korban játszódik
Outlander - az 1-2. évad voltak a kedvenceim, a 3. évaddal már voltak gondjaim, de főleg a könyvvel, amiből a 4. rész után nekem végképp elegem lett, innentől már csak a sorozatot fogom nézni. Talán, egyáltalán nem biztos. Tegnap indult a 4. évad, és az első részt én untam, emberek. :(
Lost In Austen - egy minisorozat, ami Jane Austen világában játszódik, és bár a Büszkeség és balítéleten alapszik, van benne egy hatalmas csavar. - lezárult
Downton Abbey - imádtam, pedig voltak részek, amiben kb. semmi sem történt. De a hangulata beszippantott. Remek színészek, Maggie Smith egyszereűen zseniális. - lezárult
Durrellék - nem kimondottan Gerald Durrell könyveiből készült, de abban az időszakban játszódik, amikor Korfun élt a családjával. Szórakoztató, vicces, bár nekem helyenként sok volt.
Call The Midwife - ezt majd szeretném nézni. Szintén könyvből.
Anne With An E - könyvsorozat alapján. Volt ebből már egy feldolgozás korábban, amit én is, mint mindenki, imádtam, és félve kezdtem bele az újba, de aztán teljesen berántott. A főszereplő kislány zseniális. Nem tudom, a könyvekben van-e minden, ami a sorozatban, de gyanítom, hogy nem.
Doramák
Nekem is volt koreai sorozatnézős korszakom, de most esett le, hogy egyetlenegynek a címére sem emlékszem. :O :D Bevallom, nincs kedvem rákeresgetni, szóval ezt most... khm... szép csendben átugorjuk...
Időutazós
A mesék után a másik kedvenc témám, de igazából egy maradt meg jobban, és ez a...
Timeless - amellett, hogy érdekes alapfelvetés, gyakorlatilag minden részben kapunk egy rögtönzött töri órát. Az 1. évad után kaszálták, majd mégis kapott 2. évadot, ami után megint kaszálták, de a rajongók nyomására lesz egy kétrészes lezáró film. Legalább ennyit kaptunk. Ha valamit nagyon sajnálok, hogy vége, az ez a sorozat.
Ki vagy, doki? - vagy lehet, hogy inkább scifibe vagy fantasybe passzolna? Ezt egyszer elkezdtem, de aztán nem folytattam, talán majd valamikor...
Szuperhősös
Flash, Supergirl, A holnap legendái, Arrow - az ún. guilty pleasure kategória, nagy marhaságokkal, de nem vagyok hajlandó agyalni rajtuk, hogy mitől hülyeség, csak élvezem. :)
Lélekmelegítő
God Friended Me - egy fiatal férfiról szól, aki nem hisz istenben, miközben az apja lelkész. Egy nap Isten bejelöli Facebookon, és különböző feladatokkal bízza meg. Ő persze, nem hiszi, hogy valóban Isten jelölte volna be, és megpróbálja kideríteni, hogy ki szórakozik vele, de közben mégis elvégzi a feladatokat. Az az igazán szép és felemelő sorozat, aminek a végén azt érzed, hogy mégis érdemes élni.
A Million Little Things - 4 barátról szól, és a hozzájuk tartozó feleségekről, barátnőkről, és a köztük lévő kapcsolatokról. Az alapfelvetés, hogy az egyik férfi öngyilkos lesz, és a többiek megpróbálják ezt túlélni, kideríteni, mi történhetett. Na, és mit rejteget a titkárnő? Tudom, ez így talán nem tűnik lélekmelengetőnek, de higgyétek el, hogy az. Nekem nagyon bejön, pedig ódzkodom a nagy, drámákkal teli sorozatoktól, könyvektől, filmektől.
Magyar
Régen kerültem a magyar sorozatokat, mert olyan bénák voltak. Jó, a Szomszédokat néztem, de valljuk be, nem volt valami nagy szám. Didaktikus és szájbarágós helyenként, totál nem életszerű, de a jó színészek kárpótoltak. Manapság azonban vannak tényleg jók.
Korharátos szerelem - habkönnyű sorozat egy olyan párról, akik között 15 év a korkülönbség, de a nő javára. Ezt még mind a mai napig furcsán nézik az emberek. Hogyan jutnak túl a nehézségeken, túl lehet rajtuk jutni egyáltalán?
Csak színház és más semmi - imádom a színház világát, az ott játszódó alkotásokat. Általában nem szeretem az intrikálós sorozatokat, és ebben pedig van bőven, de ezen mégis remekül szórakozom, talán azért, mert nem veszi magát halálosan komolyan, és inkább komédiának tartom az egészet. - nem tudok 3. évadról, de remélem, lesz.
Terápia - egy komolyabb sorozat, az 1. évad még az izraeli minta alapján készült, de a 2. évadtól már eredeti magyar ötleteket alkalmaztak, bevallom, sokkal jobban is tetszett. Mácsai Pál nagyon jól játszik, ahogy sok más szereplő is. Őszintén sajnáltam, hogy vége lett. Voltak érdekes és izgalmas történetek, bár olvastam gyakorló pszichológus cikkét, aki jócskán megkritizálta és megkérdőjelezte a sorozat hitelességét, és a Mácsai által játszott pszichológus szakértelmét. - lezárult
Hú, ez valami brutálisan hosszú lett, pedig csak a töredéke annak, amit néztem, nézek vagy nézni szeretnék. Remélem, azért lesz, aki végigolvassa. :)
Bár bőven van mit néznem, de egy jó kis sorozat ajánlását mindig örömmel fogadom.
Ezúttal a témázás keretében egy irányított kérdéssorra válaszolunk, Zenka ötlete alapján.
(A feladat nem is olyan könnyű, mint amilyennek látszik.)
1. Ki lennél, ha egy mesében szerepelnél? Boszi, ent, hercegnő vagy herceg? Bármilyen szereplőt írhatsz! Mi történne veled?
Mikor gyerek voltam, nagyon féltem a mesékben a farkasoktól. Még volt is egy olyan álmom, amire máig emlékszem, aminek az volt a címe (!), hogy A farkas bemászott az ablakon. (Nem röhögni, ez volt a címe, jó?) Viszont így felnőttként már szeretném jobban megismerni a szegény, félreértett állatokat, úgyhogy valami Hagrid-szerű emberke lennék, aki menedéket nyújtana a népszerűtlen vagy kihalófélben levő állatoknak, varázslatos lényeknek. De nő lennék, aki vagány cuccokban jár, és nem fél semmitől és senkitől.
2. Ki lennél egy fantasy regényben? Milyen szereplő lennél, milyen regényben?
Befolyásos, de a háttérben szép csendben tevékenykedő alak lennék, valami jó kis varázserővel, amit sosem használnék rosszra. Magamhoz gyűjteném az árvákat, és megtanítanám nekik, hogy bármire képesek, ha igazán akarják.
Vagy be tudnék menni mások rémálmaiba, és ott küzdenék meg a démonokkal, farkasokkal (:D), bohócokkal, stb.
3. Sci-fi. Robot lennél, űrhajós, vagy egy szereplő a gépteremben? Bármi lehetsz, kezdj el játszani!
Pilóta lennék, mondjuk, egy TIE vadászon vagy egy X-szárnyún! Világéletemben szerettem volna repülni. :)
4. Ki lennél egy Jane Austen regényben? Szomorú hősnő, egy sznob vipera, lovászfiú, esetleg egy tiszt?
Hú, ez pl. nehéz, mert annyira be voltak osztva a szerepek, hogy ez rettenesen korlátozná, hogy mit tehetek és mit nem, kivel barátkozhatok és kivel nem, stb. Azt hiszem, mindenképp anyagilag független szeretnék lenni, hogy ne kelljen férjhez mennem csak azért, hogy legyen, aki eltart. Lehet, hogy sosem mennék férjhez, hanem jótékonykodnék, lányiskolát alapítanék vagy ilyesmi. Ha férjhez mennék, akkor csakis olyan emberhez, aki társam lenne, nem az "uram".
5. Ki lennél egy krimiben? Rafinált bűnöző vagy maga Sherlock Holmes? Milyen esetet derítenél fel?
A világ első női detektívje vagy valami ilyesmi. Nem szeretnék véres gyilkosságokat felderíteni, inkább valami ravasz, csavaros ügyet, leleplezni egy zseniális csalót, aki azt hiszi, mindenki eszén túljárhat, de nem az enyémen. :D
Vagy könyvanomáliákat derítenék fel és oldanék meg. Olyan ellentmondásos dolgokat, mint pl. hogy a főhős a 39. oldalon még fehér lovon lovagol, a 40.-en meg már feketén.
6.Ki lennél egy kortárs történetben? Miről szólna a regény?
Mi számít kortársnak? Jó kis nihilista, lehúzó, depresszív szépirodalom? Na, azokhoz nem szeretném, ha bármi közöm lenne. :D
Csakis pozitív kimenetelű regényekben vennék részt, ahol bár a főhős(nő)t megcsapkodja az élet, képes felállni, és kilábalni a válságból. Pl. mediátor lennék, vagy terápiás hipnotizőr.
7. Miről készítenél dokumentumfilmet/dokuregényt?
McGalagony életéről! Bár az kiderül a könyvekből is, hogy nagyon jó tanár és varázsló, de hogy mennyire vagány csaj is, aki az első Főnix Rendje ideje alatt macska képében kémkedett, azt már sokkal kevesebben tudják. Szívesen bemutatnám ezt az oldalát is.
8. Ki lennél egy horrortörténetben/thrillerben?
Ezekbe nem szívesen kerülnék bele, mert elég félős vagyok, de csakis olyasvalaki lennék, akit nem fenyeget veszély.
9. Jöjjön most a történelem. Melyik történelmi korban lennél szereplő, és ki lennél ott?
Időutazó lennék, hogy minél több korba eljuthassak. Pl. Shakespeare korába, vagy a 30-as évekbe.
10. Mutass egy képet magadról (illusztráció, rajz is lehet, nem kell fénykép), ami leginkább kifejezne téged, mint szereplőt az egyik általad kiválasztott sztoriban…
Ennyire talán nem öltöznék lengén, de a tetkó kell!
10 + 1
Az általad MOST olvasott regényben melyik szereplővel tudsz azonosulni, miközben olvasod, ki vagy? (Vagy egyáltalán bele szoktad élni magad egy-egy karakter szerepébe, vagy csak külső nézőpontból figyeled a történéseket?)
A Nevermoort olvasom most, de nem tudnék mondani egy ilyet sem.
Általában nem azonosulok egyik szereplővel sem, inkább olyan, mintha kívülről nézném a történéseket, mint egy moziban.
E havi témázásunk az ízlésváltozásokról szól, hogy mi van akkor, ha egy könyv újraolvasásánál már nem ugyanazt kapjuk (lehetséges egyáltalán, hogy ugyanazt kapjuk? szerintem nem), mint először. Ha másodszor nem értjük, hogyan voltunk egyáltalán képesek elolvasni azt a bizonyos kötetet, hogy tetszhetett nekünk, vagy egyszerűen csak más élményt adott, mint elsőre. Ha úgy érezzük, korábbi kedvenceinket már a hátunk közepére sem kívánjuk, vagy tetszik ugyan most is, de már mást ad, mint először, hiszen változtunk menetközben.
Szerintem újraolvasás esetén gyakorlatilag lehetetlen, hogy ugyanazt az élményt kapjuk. Talán közel azonosat kapunk, ha az első és az újraolvasás között csak rövid idő telt el. De ha már hosszabb idő telik el, évek, netán évtizedek, úgy gondolom, óhatatlan, hogy másképp érezzünk, hiszen más életkorban, élethelyzetben vagyunk, változott a gondolkodásmódunk, a szokásaink, stb. Gyerekként nagyon sok könyvet olvastam el kétszer, sőt, néha sokkal többször. Volt, hogy befejeztem, és kezdtem is azonnal elölről. Ezt ma már el sem tudom képzelni, sőt, még egy sorozat egymás után következő darabjai között is mindig tartok legalább egy könyvnyi szünetet.
Leonyid Szolovjov A csendháborító c. könyve volt az egyik ilyen, a másik Karl May Winnetou c. négykötetes regénye. Az előbbit felnőttként már nem olvastam újra, így nem tudom, hogyan csapódna le az élmény. Az utóbbit hangoskönyvben hallgattam meg pár éve, és bár most is élveztem, sokkal több olyan dologra figyeltem fel, amire gyerekként valószínűleg nem. Sokkal jobban elborzasztottak a kegyetlenségek, a gyilkosságok, és a higiéniai körülmények (vagy még inkább ezek hiánya. :D)
A fej nélküli lovas c. könyvet annak idején a könyvtárből kölcsönöztem, és nagyon szerettem, de akkoriban nem lehetett kapni, és így sosem lett saját példányom. Ezt annyira rosszul viseltem, hogy nekiálltam legépelni a könyvet! Amit aztán persze, pár oldal után feladtam. Ám néhány éve potom 400 Ft-ért megvettem egy használt példányt a Vaterán, és el is olvastam. Nem állítom, hogy éles még az emlék, de arra emlékszem, hogy így is tetszett, bár azt hiszem, belejátszott a nosztalgia is.
Szintén a nosztalgia vezetett a Mogyoró könyvekhez. Az első kötet újraolvasása után azonban csalódottan tettem le a könyvet: ezt a didaktikus borzalmat! Tipikusan az az eset volt, mikor az ember nem érti, mi tetszett neki az adott alkotásban.
Bár újabban már viszonylag kevés könyvet olvasok újra, de vannak azért a modernebb olvasmányaim között is újraolvasások. A Twilight akkor még csak első két kötete volt kapható magyarul, és ezek elolvasása után villámgyorsan megvettem a másik két részt angolul. És ezek is tetszettek! Aztán mikor megjelentek magyarul, úgy is elolvastam őket még egyszer. Hogy aztán a magyar fordítás vagy valami más okozta, de csak hüledeztem magamban, hogy édes istenem, mi tetszett nekem ezen a sorozaton? Egy dolog van, amire tisztán emlékszem: a kifejezés, hogy a fájdalomtól megrándult az arca, kb. minden 2. oldalon szerepelt, és ez a magyar újraolvasásnál valahogy idegesítőbb volt? jobban feltűnt magyarul, mint angolul? akkor kezdett lehullani a szememről a hályog? Nem tudom, de egy biztos, a tetszésemet elfújta a szél! Azóta is a másik irányba indulok el, hacsak meghallom is a címét.
Pár hete könyvpakolásnál került a kezembe a Ne tessék mérgelődni! c. könyv, ami még a szüleimé volt, és megtartottam, miután meghaltak, mert nagyon kedves emlékeim fűződnek hozzá. A könyv kiadása egyébként egyidős velem, jócskán viharvert már, a gerincét piros szigszalag fogja össze! (ó, borzalom! :D), és valamiért már egész pici gyerekként vonzott magához. Attól fogva, hogy tudtam olvasni, többször is elolvastam, és mindig ugyanúgy szerettem, csak épp mindig mást nyújtott. Most, hogy a kezembe került, ki is olvastam újra, és megint jó volt belebújni a történetekbe, nézegetni a rajzokat. Persze, azért egész biztos, hogy kicsit minden alkalommal más jött le belőle, ugyanakkor meg sok minden azonos maradt. Nyilván itt is belejátszik a nosztalgiafaktor, hiszen ez volt a gyerekkorom, ugyanakkor volt egy kis fájdalom, hisz a szüleim már nem élnek, és némi bólogatás is, hogy na, eltelt X év, és a dolgok sok esetben még mindig ugyanúgy állnak, mint a 60-as években...
Meg szeretnék még említeni két újraolvasást, amiknél eddig még mindig megmaradt az eredeti jó érzés, de minden újraolvasás mást ad. Az egyik a Fehér Klára könyvek, amiket most is ugyanúgy tudok élvezni, de már más tűnik fel és marad meg bennem a könyveiből, ma már inkább azok, amik a mostani életemmel rezonálnak. A másik meg, mi más lehetne, a Harry Potter. Ugyanúgy el tudok merülni a köteteiben, mint régebben, de azért mindig van valami új, ami korábban nem volt. Új részletekre csodálkozom rá, van, ami jobban bosszant, vagy ami nagyobb örömöt okoz, és még mindig ugyanolyan hevesen tagadom le önmagam elől is a hibáit.
Műfaji szempontból sok változás nincs, inkább egyes témák nem tudnak már lázba hozni. Pl. a vámpíros-vérfarkasos, úgy általában a természetfelettis az, ami egyre kevésbé tud lekötni, de a varázslós-mesés ya is fakulóban van. Egyre inkább azt érzem, hogy valami mást szeretnék, de még nem tudom, mi az.
E havi témázásunk elsőre kissé talán negatív, olyan könyvek, amiket soha többé az életben nem olvasnánk újra, és/vagy olyan szerzők, akiktől egy könyv épp elég volt, netán még sok is, netán be se fejeztük, mert úgy felhúztuk magunkat rajta, vagy unalmas volt, netán visszataszító, stb. Következzenek a negatív olvasási élmények!
Bár fejből is tudok néhányat, de azért inkább elővettem az olvasmánynaplómat, és lapozgatni kezdtem, hogy felidézzem, mi is az, ami finoman szólva sem volt jó élmény.
Ritkán hagyok félbe könyvet, ennek az oka talán még az iskolás éveimben keresendő, amikor is szorgalmas gyerekként egyszerűen úgy éreztem, az adott kötelezőt végig kell olvasni, ha beledöglök is. Ez a reflex annyira bennem van, hogy mind a mai napig nehezen engedem el azt a könyvet, ami nem tetszik, bár manapság már bátrabban teszem ezt meg.
F. H. Burnett regényét, a Little Lord Fauntleroy angol nyelvű változatát még gimis koromban olvastam el. Angol tagozatos osztályba jártam, és a tanáraink elég hamar bevezették az angol nyelven olvasást. Lehet, hogy valami rövidített változat volt, már nem emlékszem. Arra igen, hogy milyen tündéri volt, és kedves, és mennyire elbűvölt. Mikor magyarul is megjelent, A kis lord címmel, megvettem, elolvastam, és nem akartam hinni a szememnek. Mi ez a geil, cukros borzalom? Nem létezik, hogy ugyanaz a könyv lenne! Burnett többi könyvével is hasonlóan jártam, A titkos kertből készült film tetszett, de mikor meghallgattam hangoskönyvben (igaz, valami rövidített változat volt), nem ugyanazt kaptam. A padlásszoba kis hercegnője könyvből készült filmet imádtam gyerekként, de okulva az előző kettőből, az tuti, hogy könyvben el nem olvasom, sem Burnett más könyveit. (Ahogy elnézem, magyarul csak ez a három van.)
Ahogy haladok előre, látom már, hogy ez a poszt a kínos vallomások posztja is lesz. :D
A következő a listámon Márai Sándor. Mikor a 90-es években elkezdték újra kiadni, én is megvettem pár könyvét, de beletört a bicskám. A Vendégjáték Bolzanóban c. könyvét rettenetesen untam, alig jutottam a végére, és azóta sem tudtam rászánni magam, hogy elővegyem másik köteteit.
Szerb Antallal nem egészen ez a helyzet, több könyvét is kedveltem, de az Utas és holdvilág olyan mértékben bosszantott fel, hogy ha meghallom a címét, ideges leszek.
Az Indul a bakterház c. film, azt hiszem, sokunknak emlékezetes marad, ezen felbuzdulva a könyvet is elolvastam. De mekkora csalódás volt! Egyetlen momentum maradt meg belőle, amin jót nevettem, ahogy a banya curukkolt. (ez, gondolom, a zurück - németül "vissza" szóból jön) A többi részét a fejemben homály fedi, csak a kicsit keserű íz maradt meg.
Hasonlóképpen jártam Hrabal Sörgyári capricciójával. Valami hasonlót vártam, mint a zseniális film, de valami keszekusza izét kaptam.
A könyvadaptációk esetén túlnyomó többségben a könyvek nyernek szemben a belőlük készült filmmel, de a fenti két esetben a film sokkal jobb. Nekem.
Egy időben mindenféle New Age, ezoterikus és hasonló olvasmányok felé fordultam, amik között sok érdekes volt, de Eckhart Tolle nem jött be. Úgy látszik, nem vagyok elég megvilágosodott. Új Föld c. könyve nem kötött le, az egészet nem értettem, számomra felfoghatatlan, mit esznek rajta mások, ennyi a szerzőből elég is volt.
Tamási Áron legtöbb könyvét nagyon szeretem, egyik kedvenc szerzőmként tartom nyilván, de Magyari rózsafa c. könyvével megszenvedtem. Hosszú időre félbe is hagytam, így több mint egy évbe telt a végére jutnom. Értem én, hogy Trianon után keletkezett, és benne van a keserűség, amiért Erdély Romániához került, de ez a könyv mai szemmel akkor is borzalmasan nacionalista és elfogult.
Hasonló élményem volt Tormay Cécile Bujdosó könyvével. Végig sem bírtam olvasni a folyamatos zsidózás miatt. A szerző kb. mindenért a zsidókat okolta azokon az oldalakon, amiket még sikerült legyűrnöm, és ha később másmilyen is lett netán, azt már nem fogom megtudni.
Coelho! Ki ne felejtsem! :D Egy könyvét olvastam, Az alkimistát, de az biztos, hogy a büdös életben több könyvét nem veszem a kezembe. Zavaros marhaság volt.
A szürke ötven árnyalatára a szót, ill. betűt sem vesztegetem, leírtam annak idején egy posztban, hogy mi is a véleményem róla.
Neil Gaiman nem az én szerzőm, ez elég hamar bebizonyosodott, az Amerikai istenek után elment a kedvem további műveitől, sőt, azt végig sem bírtam olvasni. Tettem még egy próbát a Szerencsére, a tej c. rövidke gyerekkönyvével, de kösz, inkább mégsem. Szeretem én, ha valami bizarr, de attól azért még értelme legyen!
Robert Nye A néhai Mr. Shakespeare c. könyvének sikerült olyan indulatokat kiváltania belőlem, hogy e könyv esetében még a könyvégetést sem tartottam volna túlzásnak. :D
Luca di Fulvio A fiú, aki éjjel meglátta a napot c. könyve a jó példa arra, amikor jó az ötlet, de a megvalósítás pocsék. Itt mindenki mocskos volt, mindenféle szempontból, fizikailag és lelkileg is, olvasás közben azt vártam, hogy a könyv lapjai közül kifolyik a mocsok.
Nagyjából a végére értem a listának, van még pár író, akivel nem fogom elmélyíteni az ismeretségemet, pl. Ben Aaronovitch vagy Benyák Zoltán hiába népszerűek, nekem nem tudtak adni semmit, némi értetetlenségen kívül, hogy miért is szeretik őket.
Nagyon várom, hogy a többieket mi akasztotta ki, borzasztotta el, netán untatta halálra. És mint mindig, csatlakozni lehet! Sőt. :)
A fenti című témát szavaztuk meg ebben a hónapban, ami ezúttal inkább képes, és kevésbé szöveges lesz, legalábbis terveim szerint. Könyves csetreszeim amúgy nincsenek, kimondottan utálom a csecsebecséket úgy egyáltalán, vad harcot vívok a kiirtásukért, de egy ideje szemezek már egy jó kis könyvvászonnal, érdekes könyvtámasszal, és csetreszgyűlölet ide vagy oda, egy jó kis Hermione Funko Pop figurát azért kiraknék a polcra, vagy használnám kulcstartóként.
Na, de, lássuk! :)
Az alábbi képek a nappaliban készültek, és korántsem az összes könyvem szerepel rajtuk.
Ezek itt a régebbi könyveim, amiket még fiatalabb koromban vettem vagy kaptam. A fenti földgömb azóta megvan, mióta az eszemet tudom, a lenti kisebbet a nagyfiam hozta még valamikor iskolás korában egy kirándulásról.
Még mindig a nappali...
Életkép bokszkesztyűvel és kutyával. :D A kutyust még én kaptam valamikor kisgyerekként.
A Harry Potter polcom. Megvan az eredeti sorozat, az illusztráltból az eddig megjelent 3 kötet, Az elátkozott gyermek, a Legendás állatok forgatókönyv, A mágia története, A kviddics évszázadai és a Legendás lények "tankönyv", és a Varázsszótár, amit még úgy a 4. kötet megjelenésekor adhattak ki, szóval nincs benne minden kifejezés.
Ez a Rejtő hangoskönyv sorozat, amit az idén kezdtek kiadni valami elképesztően jó áron. Összesen húsz kötetet fog tartalmazni.
Ilyen klassz borítói vannak.
Az egyik büszkeségem, egy angol nyelvű Shakespeare összes.
Elolvasni nem fogom, mert ilyen hangyabetűkkel nyomtatták, de gyönyörű rajzok díszítik, és igazán szépséges darab.
A kisebbik fiam szobájában vannak a gyerek- és ifjúsági könyvek, jó 90%-ban az én könyveim láthatóak rajta.
Ebben a füzetben vezetem az olvasásaimat. Nem így nézett ki, míg a nagyfiam kezébe nem került úgy 3 évesen. :D
Az első oldala... hát igen, némi gyerekrajzzal díszítve. ;) Mint látható, 1986. február 5.-én kezdtem vezetni. Eleinte számoltam a könyveket, de ezt egy idő után abbahagytam.
A főiskolai kötelező olvasmányaimat is beírtam. Itt épp Mikszáth és Ady volt soron - többek között. Megdöbbentő, hogy milyen szép volt az írásom a mostanihoz képest. :O
Ez pedig ahol éppen most tartok, mellesleg ez a füzet utolsó üres oldala, hamarosan ki kell találnom, hol folytassam tovább.
Nos, nekem ennyi lenne, kicsit unalmasnak is érzem, biztos vagyok benne, hogy a többiek sokkal izgalmasabb dolgokat mutatnak majd meg. :)
Ők itt találhatók (csatlakozni pedig, ahogy eddig mindig, ér):
E havi témázásunk keretében a fordításokat járjuk körül.
Bár olvasok magyar szerzőktől, de az olvasmányaim nagyobb részét mégiscsak a magyarra fordított idegen nyelvű könyvek teszik ki, így aztán ki vagyok "szolgáltatva" a fordítóknak, még ha kissé hülyén is hangzik ez a kifejezés. Ha jól adják vissza a könyvet, szerencsém van, ha nem, akkor nemcsak az lehet a baj, hogy elrontja a könyv élményét, hanem az is, hogy nem azt kapom vissza, amit az író eredetileg írt.
Persze, egész biztos, hogy nem lesz, nem is lehet ugyanaz, egyes kifejezéseket, poénokat, szójátékokat képtelenség visszaadni magyarul, de legalábbis meg lehet próbálni a lehető leghívebbnek lenni az eredeti szöveghez.
Vannak hírhedt fordítások, de általában azért az ember maximum magában mérgelődik, ha rossz fordítással találkozik, esetleg posztot ír róla, rossz fordítás miatt tudtommal még senki torkát sem vágták el.
Azért egy van, ahol majdnem ez történt, ezért csak megemlítés szintjén essék szó a pár évvel ezelőtt nagy port kavart "Szürke" fordításról, amikor is az azóta már elhunyt Tótisz Andrást szétszedte a net. Sajnos, jogosan, sokan oldalról oldalra vetették össze az eredetit a fordítással, és hát bizony tele volt hibákkal. Ha valakit érdekel pontosabban, még mindig rengeteg helyen van fent, utána lehet olvasni.
Mitől jó egy fordítás vagy mitől rossz? A rosszat szerintem könnyebb megfogalmazni, ha félrefordítás van benne, ha magyartalan, összefüggéstelen mondatokat tartalmaz, ha stílustalan, stb. De hogy mitől jó, azt valahogy nehezebb megfogni. Ha gördülékeny, ha nincsenek benne hibák, ha magyaros... Talán akkor a legjobb a fordítás, ha észre sem vesszük. Ha nem tűnik fel semmi. Nem, ez így nem igaz. Ha nem tűnik fel semmi rossz, de feltűnik, hogy milyen szép kifejezések, mondatok szövik át a könyvet, hogy milyen ötletesek a szójátékok, a beszélő nevek lefordítása, stb.
Apropó, beszélő nevek! Nem hallottam még emberről, akinek ne tetszene a Harry Potter beszélő neveinek magyarítása. Kivéve saját magamat. Ki nem állhatom őket. Nem az összes lefordított névvel van bajom, bár némelyikre szerintem semmi szükség sem volt, a Roxfortot semmivel sem érzem viccesebbnek vagy találóbbnak, mint az eredeti Hogwartsot (és ha már angol iskola, miér a francia roquefort sajtot keverte bele a fordító?), vagy a házak nevei, nekem pl. a Gryffindor, esetleg magyaros helyesírással Griffindor teljesen megfelelt volna, nem, a hoppanálás, a Teszlek Süveg, a Mézesfalás, gurkó stb., nagyon is jól sikerültek, de a személynevek nagyon zavarnak. Először is, egészen az első mozifilmig gőzöm sem volt arról, hogy ezek magyarított nevek. Szentül azt hittem, hogy ezek az eredeti nevek, és magamban angolosan is ejtettem, így: meggelegoni, friksz, és társai. Mekkora volt a meglepetésem, mikor kiderült, hogy az eredeti nevek hol némiképp, hol teljesen mások. És ehhez kapcsolódik a másik bajom velük, hogy megnehezítik a beazonosítást, ha áttérsz az angolul olvasásra, ami nálam az 5. kötetnél következett be, amiben egyszer csak megjelent egy Fudge nevű valaki. Nicsak, új szereplő! - gondoltam. A hajszálcsíkos öltönynél jöttem rá, hogy ez bizony nem más, mint a jó öreg Caramel.
A harmadik bajom, hogy így nem lehet tudni, melyik név van lefordítva, és melyik nem. Dumbledore maradt, McGonagall nem, miért, és milyen rendszer alapján? A beszélő nevek még ennél is jobban zavartak, a szintén Tóth Tamás Boldizsár által fordított Thursday Next sorozatban, ahol már végképp nem tudtam követni, hogy melyik név van átírva, és melyik nem. Épp csak a főszereplő neve - Thursday Next - maradt eredetiben.
Ami viszont tetszett, a varázsigék magyarosítása, vagy inkább latinosítása, hiszen pl. az Expelliarmus helyett a Capitulatus - jó esetben - jobban kifejezi a magyar olvasó számára az ige hatását. Az említett esetben, ha ismerjük a kapitulál igét, máris sejthetjük, mit csinál ez a varázsige. Vagy az Accio helyett az Invito szintén szemléletesebb, ha hallottuk már az invitál szót. Persze, angol nyelven olvasás, játék vagy filmnézés esetén itt is gond lehet a beazonosítás, de erre valahogy könnyebben áll rá az agyam, végszükség esetén pedig a net tele van összehasonlító táblázatokkal.
És ha még beszélő nevek (vesszőparipám, úgy látszik, a dolog. :D) megemlíteném még az Ever After High könyvsorozatot. Bottka Sándor Mátyás remek munkát végzett, de valamiért ott is felemásra sikeredett a fordítás. A gyerekek nevei maradtak angolul, pl. Snow White, azaz Hófehérke lánya Apple White, stb., amit sehogy sem értettem. Persze, biztos nem lett volna egyszerű feladat behelyettesíteni magyar nevekkel, de szerintem megérte volna. Ugyanakkor tele volt egy csomó remek ötlettel, mint a grimmnasztika óra, vagy a tükörnet az internet mintájára. Itt írtam a könyvről, benne alaposan részletezve a fordítást is.
Ami még a neveknél is jobban tud bosszantani (pedig az már nagy szó. :D), az, ha filmek, sorozatok, könyvek címeit, netán belőlük származó idézeteket rontanak el. Pedig azt gondolná az ember, hogy ma, az internet világában pár kattintás ennek utána járni, ha már valakinek magától nem ismerős.
Ugyan nem nézem, de keresés nélkül is tudtam, hogy a Grey Anatómiája (Grey's Anatomy) az bizony magyarul A Grace klinika címet kapta, vagy a Nagy várakozások (Great Expectations) magyar, elfogadott címe a Szép remények. Előbbi a Rubinvörös, utóbbi A boltkóros egyik, talán első kötetében szerepelt. Na, de nincsen fordító hiba nélkül!
Vannak aztán olyan fordítások, amikről az ember az eredeti szöveg ismerete nélkül is tudja, hogy hibás, vagy nagyon csúnya tükörfordítás. Kedvencem ebben a kategóriában a praktikus vicc kifejezés, ami szó szerinti fordítása a practical joke-nak, ami viszont azt jelenti helyesen, hogy rossz vicc. Ha ezt látom vagy hallom, magamban mindig megjegyzem, hogy az illető nem a Báti-Végesből tanult angolul. :D Én ugyanis ott tanultam a Don't make me a practical joke! mondatot.
Vagy az "the closest thing to" kifejezés szó szerinti fordítása: he was the closest thing to a friend. Ő volt legközelebb egy baráthoz. Öööö, mi? Nem könnyű ezt szépen visszaadni, engem is meg szokott dolgoztatni, főleg, ha a terjedelem is számít, mint a feliratoknál, de talán valami ilyesmi lehetne: Leginkább őt nevezhetném barátomnak. De ha valaki tud jobbat, örömmel várom. :)
Nos, hirtelen ennyi jutott eszembe a témáról, ha gyűjtögetné az ember, köteteket lehetne megtölteni a témával, de egy poszt, úgy vélem, ennyire alkalmas.
E havi témázásunk a fenti címet viseli, mínusz a kérdőjel, amit én írtam hozzá, mert kicsit jobban belegondolva, vajon tényleg rálátunk-e egy vagy több könyvön keresztül egy másik kultúrára? Vagy csak egy olyan megközelítésre, egy olyan szeletre, amit a könyv írója jónak látott megosztani velünk, ami akár hamis vagy megtévesztő is lehet.
Talán nincs is objektív válasz erre a kérdésre, hiszen bármilyen kultúrával is ismerkedünk meg, a róla alkotott képünket nagyon sok minden befolyásolja, kezdve, hogy hol élünk, milyen kultúrában nevelkedtünk, stb.
Vajon mitől függ az, hogy milyen kultúra érdekli az embert? (Csupa kérdés vagyok ma, haha!) A szülei terelik arrafelé? A társadalmi berendezkedés? Barátok, filmek, könyvek? Egy korábbi életében ott élt netán? Engem pl. nagyon vonz az orosz kultúra, és nagyon egyszerű lenne arra fogni, hogy én még az a korosztály vagyok, akinek kötelező volt az orosz az iskolában, és a moziban meg a tévében sok szovjet (nem orosz!) alkotással találkozott, a könyvesboltban, irodalomórán a Távolban egy fehér vitorlát és a Timur és csapatát "nyomatták". (Kb. 3 forintba kerültek az ún. Delfin könyvek, könnyen hozzájuk lehetett jutni.) Mondom, könnyű lenne erre fogni, és egészen biztos, hogy van is benne valami, de nem hiszem, hogy csak ennyi lenne. Először is inkább a régebbi orosz korszakok tetszenek, még a nagy októberi szocialista forradalom előtt, vagy nagyjából akkortájt, maximum a 2. világháború végéig, az utána levő korszakok nem. Másodszor van bennem valami mély együttérzés az orosz nemzettel szemben, szomorúsággal tölt el, hogy milyen rossz sorsot kapott ez a jobb sorsra érdemes nép, amit a szocialista nevelés épphogy megerősített bennem, nem enyhített.
Lássuk, milyen orosz témájú könyvek hatottak rám!
Arkagyij P. Gajdar: Timur és csapata - Bizony a nagy klasszikus! Én nagyon szerettem, többször is olvastam. Ma már lehet, hogy nagyon didaktikusnak érezném, de az akkori, még romantikus és naiv énemet elvarázsolta.
Borizs Paszternak: Zsivago doktor - Ez már a rendszerváltás első olyan, korábban betiltott könyve, amit úgy vittek az emberek, mint a cukrot, mikor 1989-1990 körül végre megjelenhetett. Emlékszem, mennyire sajnáltam, hogy a sztálini időszak hogyan tette tönkre ezt a népet, ill. hogy azon csodálkoztam olvasás közben, hogy mitől volt betiltott, semmi igazán komoly társadalomkritika vagy lázító, uszító propaganda nem volt benne. Egy jó kis szépirodalom.
Ilf-Petrov: Tizenkét szék - A tizenkét egyforma szék valamelyikébe rejtett, a kincshez vezető, jaj, mi is volt, térkép? levél? történetét egy, talán amerikai filmben láttam először, és évekkel később került a kezembe az ihletadó könyv. Emlékszem, mennyire megdöbbentett a vicces és izgalmas könyv tragikus fordulata, ami a filmből kimaradt, és ami számomra nem illett az előzményekbe.
Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a halhatatlan - Fura, szürreális, néhol kusza, számomra mégis abszolút lenyűgöző könyv volt. Az orosz mesék amúgy is mindig érdekeltek.
Bulgakov: A Mester és Margarita - Az abszolút kedvenc orosz témában, és egyébként is az egyik kedvenc könyvem, amit néhány évente előszedek, és újraolvasom. (lassan már esedékes is lesz...) Alig van olyan könyvem, amit többször olvastam, mint ezt. (A Winnetou és a Harry Potter azért leelőzte. :D)
Persze, mindig vevő vagyok újabb könyvekre is, most pl. Katherine Arden orosz témájú könyve, A medve és a csalogány várja a boltban, hogy érte menjek, én meg, hogy elolvashassam. Csak remélni tudom, hogy jó lesz.
További kultúrák, amik mindig is vonzottak valamiért, a zsidó és az arab. Főleg az, hogy mennyi hasonlóság van köztük, és mégis mekkorák az ellentétek.
Igazából inkább filmeket láttam ezekről, könyvet nem sokat olvastam, most hirtelen nem is jut más eszembe, mint
Helene Wecker könyve, A gólem és a dzsinn, ami valahol éppen a két kultúra találkozásáról szól, és ami nekem picit csalódás volt, túl hosszú volt, és túl sok volt benne a töltelék.
Nyilván nem maradhat ki az angol sem. Azt szoktam mondani, hogy úgy születtem, hogy meg akartam tanulni angolul. De tényleg, mióta az eszemet tudom, így van, pedig mikor én voltam gyerek, nálunk még a német volt a fő idegen nyelv az idegenforgalom miatt, főleg itt, a Balaton környékén.
A könyvek közül persze, hogy előkelő helyen áll a Harry Potter, de bármily furcsa, HP előtt is volt élet, és angol témájú-szerzőjű könyv. A kedvenc szerzőm P. G. Wodehouse volt, imádtam a fanyar angol humort, ami sokak szerint nem humoros, szerintem meg nagyon is az. Nem lehet kihagyni Shakespeare-t, aki örök szerelem 14 éves korom óta, és ha a modernebb írók felé fordulunk, Diana Wynne Jones nagyon fura, de nagyon érdekes műveit.
Japán kultúra. Régen ez is nagyon vonzott, de a mai eszemmel sokkal több hátrányát látom, és olyan szokásokat, amikkel nem tudok azonosulni. Japán szerzőtől alig olvastam, és valahol nem is vonz a lehetőség, de japán témájú könyv azért került néhány a kezembe, kezdve a klasszikus A sógunnal, James Clavell regényével, és néhány ismeretterjesztő művel folytatva.
Voltak még kisebb kiruccanásaim Afrikába, a doajókhoz (Nigel Barley: Egy zöldfülű antropológus kalandjai), és Karen Blixenhez (Volt egy farmom Afrikában), de ez csak kirándulás maradt, nem ástam bele magam mélyebben a témába.
