Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. április 9., csütörtök

Tonke Dragt: Levél a királynak

Bevallom őszintén, már hallottam a könyvről korábban, de akkor jött meg a kedvem az olvasáshoz, mikor meghallottam, hogy a Netflix sorozatot készített belőle. (Egyébként film is készült belőle még 2008-ban.)

Tonke Dragt igen ismert holland írónő, a Levél a királynak eredetileg 1962-ben jelent meg, szóval elég sokat vártunk a  megjelenésre, de szerintem megérte. Egyáltalán nem éreztem rajta az idő múlását, nem volt öreges vagy régies, bár nem tudom, ez mennyiben köszönhető esetlegesen a fordításnak.

Igazi lovagregényt olvashatunk, ami lassan halad előre, de nem unalmasan, bőven vannak események, kalandok, de nincs meg benne a mai regényekre jellemző pörgősség, szinte már túlzsúfoltság, és én ezt nagyra értékeltem! Kimondottan jó volt olyan ifjúsági regényt olvasni, amiben semmi horroros vagy épp ellenkezőleg, nyálasan romantikus sincs. Sőt, semmi természetfeletti, mágia vagy bármi más, a mai fantasy könyvekre jellemző elem. Talán csak a furcsa nevek. Csak kaland, barátság és lovagi erények.

A 16 éves Tiuri épp a lovaggá ütése előtti éjszakán rejtélyes megbízatást kap: el kell vinnie egy levelet a szomszédos birodalom királyának - az üzeneten egy ország sorsa múlik. Útja elején még csak nem is sejti, mennyi veszélyes kaland, megpróbáltatás vár rá, és hány ellenséggel kell megküzdenie, ha véghez akarja vinni a feladatot, amivel a Fehérpajzsos Fekete Lovag bízta meg.

Ami viszont így felnőtt fejjel és a mai életkörülményeink között feltűnt, a viszonylagos kényelmesség, hiszen a Tiuri a levelet kb. 3 hét alatt juttatja el a királynak, ami ma egy email, egy sms, egy telefon lenne. Azon járt az eszem olvasás közben, hogy mi van, ha elkésik, és nem ér oda időben a levéllel? Ráadádul folyton eltérítik, menekülnie kell, letér az útról, nem jut át a folyón, stb. Viszont a könyv épp ennek köszönhetően tudta végig fenntartani a figyelmemet, hiszen egész idő alatt azon izgultam, hogy odaér-e, amikorra kell.

Emellett útja során az ellenségek mellett sok-sok segítővel is találkozik, igazi, ártatlan, őszinte barátságot köt, és ez alatt a 3 hét alatt rengeteget fejlődik. Kora ellenére olyan bátorságot, elkötelezettséget mutat, amit még felnőttektől sem látunk, pedig azzal, hogy elfogadja a Fehérpajzsos Fekete Lovag megbízását, mindent kockára tesz, a lovaggá ütésének lehetőségét, a családját, az életét, de úgy cselekszik, ahogy helyesnek tartja, talpraesett, bátor, és megvannak benne a középkori lovagi erények.

A könyv meglehetős vastagsága ellenére olvasmányos, könnyen olvasható, gyorsan fogytak a lapok, a fordításra sem lehet panaszom. Örülök, hogy rátaláltam erre a könyvre, és már olvasom is a folytatását, ami A Nagy Vadon titkai címmel jelent meg, eredetiben még 1965-ben.

10/9

(Megnéztem a sorozat első részét, és  hááát... nehéz lett volna ennél jobban kiforgatni a könyvet, más az alapfelállás, Tiuri jelleme, olyan szereplők kapnak nagyobb hangsúlyt, akik a könyvben szinte csak említést kapnak, és belekeverik a mágiát, amit nekem egyáltalán nem hiányzott. Kicsit el is ment tőle a kedvem, de egy rész után még nem akarok ítélkezni, kap még esélyt, végül is az egész csak 6 rész.)

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm a kiadónak!

2018. október 23., kedd

Caleb Krisp: Ivy Pocket és az Óragyémánt (Ivy Pocket 1.)

"Ivy ​Pocket egy átlagos szobalány, aki átlagon felülinek képzeli magát. Miután munkaadója inkább elszökik Dél-Amerikába, mint hogy tovább élvezze a társaságát, ifjú hősnőnk egyedül marad koszt és kvártély nélkül Párizsban… 
Ekkor Ivy váratlanul testhezálló feladatot kap. Fejedelmi fizetség ellenében Angliába kell vinnie a titokzatos Óragyémántot, hogy a születésnapos (és roppant ellenszenves) Matilda Butterfield nyakába akassza. 
A szobalány azonban hamarosan sötét rejtélyek és gyilkosságok hálójában, na, meg egy összeesküvés kellős közepén találja magát. Mindenki az Óragyémántra feni a fogát, hiszen a kő valójában átjáró egy másik világba…"

Rövid időn belül a 2. szuper ifjúsági könyv kerül a kezembe. Ivy történetéről már tudok egy ideje, és szemeztem is vele, de hogy a 3. részig miért nem tudatosult bennem, hogy párhuzamos világokról is szól, azt nem tudom.

Na, hát én régen nevettem ennyit könyvön. Több helyen is olvastam, hogy Ivy milyen idegesítő, és ha az életben találkoznék vele, talán én is Dél-Amerikáig futok, mint a munkaadója, de így, könyvben nagyon szórakoztatónak találtam. Rettenetesen okosnak képzeli magát, de akkora butaságokat csinál, hogy sokszor csak fogtam a fejem. A lelkére kötik, hogy ne beszéljen a gyémántról, erre az első, neki szimpatikus embernek elárulja, megesketik, hogy nem próbálja fel, és mit gondoltok, mi lesz? Naná, hogy felveszi! Ugyanakkor meg helyén van a szíve, bátor és nem ijed meg a saját árnyékától. 

Márpedig lenne mitől megijednie, sőt félnie, a könyv 10-14 éves célkorosztályához képest elég sok hulla, veszély és rejtély szegélyezi az útját. Eleve mintha vonzaná a bajt, amin a misztikus óragyémánttal kapcsolatos kalandjai csak rontanak. Onnantól fogva, hogy vállalja a gyémánt elszállítását, mi, olvasók, csak kapkodjuk a fejünket, és próbálunk lépést tartani az eseményekkel. Az, hogy pár következtetést rosszul von le, és rossz személyekben bízik meg, elég hamar kiderül, de a valóságra nem számítottam, a szerző ügyesen csűrte-csavarta a szálakat. Itt-ott elszórt pár morzsát, de a legvégéig nem jöttem rá mindenre, még ha "részeredményeim" voltak is. 

Kelekótya főhősnőnk mellett a többi szereplő is elég plasztikusra sikeredett, könnyedén sikerült őket elképzelnem. Ha mégsem sikerült volna, John Kelly humoros illusztrációi, amik az egész könyvet díszítik, biztosan kisegítenek.

Egy dolog volt nekem egy kicsit furcsa. Ivy mindössze 12 éves, de a beszédstílusa és a viselkedése alapján néha inkább úgy éreztem, mintha egy 30-as aggszűz lenne, de igazából ez sem tudott olyan nagyon zavarni.

Egy szó mint száz, ha egy humoros, abszurd, ugyanakkor izgalmas és fondorlatos könyvre vágytok, ez a ti könyvetek, gyerekek és felnőttek számára is felhőtlen kikapcsolódást fog nyújtani. 

Ezt a könyvet is Pék Zoltán fordította, remélem, ezzel mindent el is mondtam, ismét minőséget kaptam.

A 2. és 3. kötet is itt várakozik a polcomon, hamarosan jelentkezem a folytatással, mert az egyértelmű, hogy folytatni fogom.

A könyv olvasását köszönöm a Kolibri Kiadónak!

10/10




2018. október 18., csütörtök

Jessica Townsend: Nevermoor (Morrigan Crow négy próbája) - Nevermoor 1.

Morrigan Crow elátkozott gyerek. Mivel épp Napszálltakor született, őt okolják minden bajért: ha megdöglik a konyhamacska, ha szívrohamot kap a kertész. Ám ami ennél is szörnyűbb, hogy a 11. születésnapján, pontban éjfélkor meg kell halnia.

Csakhogy épp mielőtt tizenkettőt ütne az óra, az ajtóban megjelenik egy különös férfi, és azt kérdezi: „Mondd csak, akarsz-e élni?” Jupiter kimenti a Füst és Árny Vadászainak karmából Morrigant, és egy titokzatos városba, Nevermoorba viszi. Ahhoz azonban, hogy maradhasson, és felvételt nyerjen a Csudálatos Társaságba, a lánynak négy próbát kell kiállnia.

Az élete a tét: ha sikerül, biztonságban élhet tovább Nevermoorban, ha nem, el kell hagynia a várost, és szembenéznie a végzetével.

Igen, igen! Kis túlzással talán, de azt mondhatom, a Harry Potter óta keresek egy ehhez hasonló ifjúsági könyvet.

Már tavalyi megjelenésekor felfigyeltem erre a könyvre, a története érdekes, és a 4-es feletti osztályzat a Goodreadsen is jó jelnek tűnt, és nagy örömmel töltött el, hogy magyarul is kiadják. (Majdnem napra pontosan az angol nyelvű kiadás után egy évvel jelent meg nálunk.)

A borító picit csalódás volt, hiányoztak róla az esernyők (igazából nekem legjobban a svéd és dán borító tetszik), de amikor élőben is a kezembe vehettem, már sokkal jobban tetszett. A sok aranyszínű pötty, a csillogó cím és a diszkréten meghúzódó holló talán minimalistának mondható, de összességében mégis szép.

Alig vártam, hogy a kezembe vehessem, és azonnal neki is láttam az olvasásának. 5 nap alatt végeztem vele, ami nálam rekordidőnek nevezhető. Azt hiszem, ez is sokat elárul. Valóban nem szívesen tettem le, és minden percet megragadtam, hogy olvasni tudjam.

Fura és titokzatos volt ez a könyv, úgy reklámozzák, hogy a HP és az Alice Csodaországban keveréke, de én nem tudnám semmihez sem hasonlítani. Bár az írónő bevallottan ihletett merített a Harry Potterből, nem kell attól félni, hogy valami utánzatot kapunk. Voltak ugyan egyes mozzanatok, amik emlékeztettek rá, de alapjában véve Townsendnek sikerült egy teljesen új és egyedi világot létrehoznia. Nem éreztem seholsem klisésnek vagy kiszámíthatónak. A Mr. Jones féle dolgot gyanítottam ugyan, de még így is meglepett.

Ha már mindenáron hasonlítani szeretném valamihez, akkor Diana Wynne Jones könyvei sokkal jobban eszembe jutnak róla, de inkább csak a meglepő fordulatok és megoldások miatt.

Mivel első könyvről van szó, jó néhány dolog homályban marad, pl. hogy ki is Jupiter North, miért kapitány, hogy lett az övé a hotel, mi ez az egész próba dolog, stb. Egyáltalán mi az a Csuda? Valami energiaféle? Varázserő? Mi az a Napszállta és az első tavasz? Remélhetőleg a további kötetekben választ kapunk ezekre is.

Különféle érdekes lényekkel, tárgyakkal, szokatlan képességű emberekkel találkozhatunk a könyvben. Van itt, kérem, óriásira nőtt macska (avagy macskarizma), ún. tanú (amolyan látnokféle, de mégsem), Csudamíves, rejtélyes hotel (hű, erről aztán lenne mit mesélni!), Ökörnyál-vonal (ez egy vonatféle), törpevámpír (avagy vámpírtörpe), stb.

A négy próba is rendkívül különleges, ráadásul háromnak a végkimenetelére egyáltalán nem számítottam, a szerző igen szokatlan megoldásokkal élt. Volt, hogy hangosan felnevettem, annyira meglepett és annyira tetszett.

Apropó, nevetés! Főleg a könyv első felében sok a humoros rész, pl. Morrigan levelei, Jupiter egyes beszólásai, de azért a 2. felében is akadt (pl. Mikulás jellemzése).

Az írónőnek egyértelműen remek a fantáziája, jó a stílusa, gördülékeny a fogalmazás (bár ebbe valószínűleg a fordítás is belejátszik), és végig képes volt lekötni a figyelmemet.

Mikor megláttam, hogy a fordító Pék Zoltán, nagyon megörültem, mert tőle eddig csak jó fordításokat olvastam. Helyenként nem lehetett könnyű dolga, de igazán remekül oldotta meg, és külön dicséret illeti az ötletes szóalkotásokért. Macskarizma (vajon mi lehetett az eredeti?), póklábaló, stb.

Rendkívül jó érzésekkel csuktam be a könyvet, és csak remélni tudom, hogy a következő köteteket is olvashatjuk.

A svéd és dán borító ilyen. :)

Köszönöm a Kolibri Kiadónak az olvasás lehetőségét!

10/10






2018. október 4., csütörtök

Joe Abercrombie: Half a War - Az ütközet (Szilánkos-tenger 3.)

Elérkeztem hát a trilógia utolsó részéhez. Már a fülszöveg is azt ígérte, hogy komorabb lesz, mint az előző kettő, amit az eltérő borító csak megerősített. (Ezen még mindig nem tudtam túltenni magam teljesen. Önmagában nagyon klassz ez a borító, de egyáltalán nem passzol a többihez.)

Komorabb, igen, és tele van csatákkal, harccal, intrikával és politikával. Be kell vallanom, számomra nem a legszerencsésebb kombináció. Talán meg fogtok rökönyödni, de a csataleírások engem untatnak, a politika meg az intrikák pedig idegesítenek.


Ugyanakkor végre kaptam egy olyan hősnőt, akit sikerült megkedvelnem. Skarát hercegnőnek nevelték, szokások és illem (meg a kényelmetlen ruhája) szorításában, de igazából nem tanították meg neki, hogyan is uralkodjon. De amikor Fényes Yilling egy éjjel megölni a nagyapját, az addigi királyt, és felgyújtja a palotát, Skara menekülni kénytelen. Laithlin, a távoli rokonság okán, befogadja, és Skara ekkor dönthet, mit tesz. Eléldegél kegyelemkenyéren, netán később férjhez megy, és másokra hagyja, hogy megvívják helyette a harcot, vagy felveszi a kesztyűt, és megtanul uralkodni. Skara az utóbbit teszi, és elindul egy fájdalmas, kemény, néha gyomorforgató úton, aminek a végén - ha minden jól megy - önálló uralkodó válhat belőle, aki egyedül is képes elvezetni az országát, és nincs rá szüksége, hogy a férfiak döntsék el, mit tegyen.

Jó, a cím nem stimmel...
Sok régi szereplő is feltűnik, Brand, Tüske, Koll, Szkifr, és persze, Yarvi, aki nekem az egyik legnagyobb csalódás volt a sorozatban. A jelleme, a tettei már nyomokban sem tartalmazzák az első kötet szerethető figuráját, egyértelműen megfertőzte a hatalom, a miniszterség. A könyv legvégén csillan csak fel belőle valami a régi Yarviból. A legszimpatikusabb karakter még mindig Rin, továbbra is kár, hogy csak mellékszereplő.

Fényes Yilling igazán szívből gyűlölhető főgonosz, főleg az elején, később kissé megfakul, de a félelem, amit a neve kelt, végig érezhető. Az ilyen gonoszok számomra a legrosszabbak, mert nincsenek érzelmeik, így fogást találni is nehezebb rajtuk.

Voltak hiányérzeteim, pl. figyelem, SPOILERVESZÉLY! a főkirály halála teljesen kimaradt, egyszer csak ott volt a holtteste. Hiányoltam, hogy hogyan halt meg, mi történt vele. SPOILER VÉGE!

A három rész közül ez tetszett legkevésbé a sok csata és politika miatt, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok, akik ezeket a részeket is örömmel és élvezettel fogják olvasni. Nem bántam meg, hogy kiléptem a komfortzónámból, és elolvastam ezt a trilógiát, de azt hiszem, a high fantasy nem az én világom.

A fordító ezúttal is jó munkát végzett, ami nem is meglepő, már megszokhattuk tőle.

Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

10/7

2018. augusztus 14., kedd

Több könyvről röviden

Az elmúlt pár hétben kiolvastam néhány könyvet, amikről szerettem volna írni, de bizonyos okokból nem tettem meg. Mostanra már az emlékük is megfakult, ezért egy összevont posztot rittyentek róluk.

Jodi Taylor: Egyik átkozott dolog a másik után (St. Mary krónikák 1.)

Időutazás angol módra. Ez jutott eszembe a könyv olvasása közben. Valamiért folyton úgy éreztem, a 30-as években kell játszódnia, meg ne kérdezzétek, miért. Ugyan pontos dátummegjelölés nincs (vagy legalábbis én nem vettem észre), de a sok modern kütyü miatt elég valószínű, hogy napjainkban kell elhelyeznünk az időben. 

Hú, most jövök rá, hogy tényleg kevés minden maradt meg bennem, pedig nem volt rossz könyv. Van egy szervezet, ami utazgat az időben, de szigorúan tudományos célzattal. Ide kerül főhősünk, Miss Maxwell, akit csak Maxnek hívnak, olyannyira, hogy a rendes keresztnevét meg se jegyeztem. 

Míg olvastam, az volt az érzésem, mintha sorozatot néznék. Nem volt a történetnek egy teljes íve az elejétől a végéig, hanem inkább epizodikus volt, mint a sorozatok. 

1. rész: A kiképzés
2. rész: Az első bevetés
3. rész: Az első igazi bevetés

Stb., stb... Volt átívelő szál, persze, de inkább epizódokból összerakott történetnek éreztem, mint regénynek. Amúgy vicces, és izgalmas is, és nagyon jól el lehetett képzelni. Akciójelenetekkel mindig gondban vagyok, ha olvasom, gyakran csak valami nagy massza van olyankor a fejemben, de ebben a könyvben tökéletesen tudtam követni őket. 

Külföldön van ebből már vagy 10 rész, nálunk eddig kettő jelent meg. Van rá esély, hogy folytatni fogom, ha a többi részt is kiadják.

10/8

Neil Patrick Harris: A különc varázsló

Így jár az, aki ugrik a varázsló hívószóra, és nem néz utána, hogy miről szól a könyv. A "magician" kétféle magyar fordítása közül most bizony a bűvészt kellett volna használni. A bűvészet pedig engem sosem vonzott igazán, még ha gyerekkoromban azért érdekelt egy kicsit, de most már kb. semennyire. És bár néha szívesen olvasok gyerekkönyvet, most úgy éreztem, ez nekem már nagyon gyerek - bármilyen hülyén is hangozhat ez. 

Amúgy nagyon szép kiállítású könyv, a bűvészes dolgok érdekesek lehetnek azoknak, akik ez iránt érdeklődnek, és tele van rejtvényekkel, megoldandó feladatokkal, kisiskolás gyerekekkel jó lehet esténként együtt olvasni, és keresgélni a megoldást, de engem csak kizökkentett a történetből a sok feladvány. Bevallom, átugrottam őket...

Ami tetszett, hogy NPH ügyesen, de nem szájbarágósan (én legalábbis nem  éreztem annak) szőtt bele olyanokat a történetbe, mint a két apukával élő kislány (ahogy mondani szokták, hazabeszél...), a kerekesszékes kislány, az árva fiú, stb. Jó lehetőség ez arra, hogy már egészen kiskorban találkozzon egy gyerek a mássággal, és beszélhessen róla. Már ha a szülei nyitottak erre.

Lesz további talán 3 vagy 4 rész, én nem fogom folytatni, de jó szívvel ajánlom 8-10 éves gyerekeknek.

10/7

Brodi Ashton- Cynthia Hand - Jodi Meadows: Lady Jane

Valamiért azt hittem, hogy ez valami történelmi romantikus, és hát ja, igen, az is van benne, de kérem, szépen, ez alakváltós! Szóval fantasy is egyben, igaz, ya, de a jobbik fajtából.

A szerzők a történelmi tényeket enyhén szólva is kiforgatták, de szórakoztatva és humorosan tették mindezt. Nagyjából végig lekötött, itt-ott azért picit laposabbnak éreztem, de  egészében véve kellemes olvasmány volt. A romantikus szál nem volt túltolva, az alakváltós meg szerintem jópofa volt.

Elvileg trilógia, ha megjelenik magyarul, folytatni fogom.

10/8


Bernard Cornwell: Csatadal (Angolszász krónikák 4. rész)

Mivel a könyvekből készült sorozatnak végül lett 3. évada (amit egyébként hazánkban forgattak), úgy döntöttem, a könyveket is folytatom.

Amennyire tetszett a sorozat 2. évadának az a 4 része, ami ezen a könyvön alapult, annyira csalódás volt most nekem a könyv. Nem érdemel külön posztot.

Rengeteg volt az eltérés, és bár 90%-ban a könyv szokott jobb lenni, most - nekem - nem így volt. Az elején a Björn féle jövendőmondó, sírból kikelő halottas rész is más volt kicsit, de ez a része még jó volt azért. Aztán jött Lundene (London) bevétele, ami iszonyú hosszan elhúzódott, és rettenetesen untam.

A történet maradéka pedig, Aethelflaed (a király lánya), a férje, Aethelred, Alfréd, a király, stb. történetszála pedig kimondottan rosszul sikerült szerintem. A sorozatban sokkal jobb volt mindegyikük jelleme, bár Aethelred ugyebár, nem éppen szimpatikus figura, de még így is jobb volt, mint könyvbeli párja, Alfrédot most nagyon utáltam (ez lenne Nagy Alfréd?), a lánya pedig még egy kislány, nem az a fiatal, de felnőtt nő, aki a sorozatban volt.

Az egyház ostobasága és korlátoltsága megdöbbentő volt, és most még rosszabb volt belegondolni, hogy 13 éves kislányok már férjhez mentek, gyereket szültek, és a férjük bármit megtehetett velük, de szó szerint.

És bár a történet azért nagyvonalakban  egyezett a sorozatbelivel, azt sokkal szellemesebbnek éreztem, a "babás" dolog megoldása pedig egyértelműbben ötletesebb volt.

A keresztény vallás ennyire negatív módon való ábrázolásának ugyan van valós alapja, de Uhtred  mégis teljesen elfogult és egyoldalú, és ugye, az ő szemén át látunk mindent. Ugyanakkor az északi istenek vallása sem olyan pozitív, mint amennyire Uhtred láttatja. A nők talán sokkal egyenrangúbbak voltak a házasságban (nem tudom), de a férfiak nem sok mást műveltek, mint harcoltak meg gyilkoltak. Egy idő után rá lehet unni, ha másról sem olvas az ember, mint kifolyó belekről és vérpatakokról.

Ennek ellenére van esély rá, hogy folytatom, a sorozatot pedig biztosan nézni fogom.

10/6






2018. július 29., vasárnap

Joe Abercrombie: Half the World - A harcos (Szilánkos-tenger trilógia 2.)

Ha nem olvastad az első részt, csak óvatosan, spoileres lehet!

Folytattam hát a trilógiát a 2. résszel. Ezúttal más történetet kapunk, nem ott folytatjuk, ahol az 1. rész véget ért. Igaz, Yarvi - immár atyaként, mivel miniszter lett -, Rulf, és még néhányan az előző kötetből szerepelnek benne, de Tüske (valódi nevén Hild) Bathu a főszereplő.

Tüske egy lány, aki hímzés és férjhez menetel helyett harcos szeretne lenni, és bár számomra egyértelműen bizonyítja rátermettségét, igazából nem veszik komolyan. Egy tragikus esemény folytán sorsa összefonódik Yarviéval, és megkezdődik az utazás, aminek a végén talán valóban igazi harcos válhat belőle.

Yarvi szövetségeseket keres Gettföld számára a főkirály ellen, és hajón indulnak útnak, ide vesz fel egy maréknyi legénységet az evezők mellé. Ide kerül Tüske is, többek között Rulf és Brand mellé. Yarvi lát fantáziát a lányban, ezért felfogadja Szkifrt, hogy kiképezze a lányt a hosszú út alatt. A történet folyamán kiderül, hogy mekkora sikert ér el vele.

Magáról a sztoriról nem szeretnék többet mesélni, nem szeretném lelőni a poént. Ami külön tetszett, az a főleg a kötet első felében fel-felbukkanó humor. Egészen váratlan helyeken nevettem fel. Az erős női karakterekért kezdtem olvasni a trilógiát, és kaptam is, szó szerint két, fizikailag igen erős nőt, Tüskét és Szkifrt. Viszont meg kell vallanom, nem igazán tetszett az, hogy ez az erő gyakorlatilag azzal is jár, hogy a nőkből nagyjából férfi lett viselkedésükben, külsejükben, jellemükben, stb. Jó, nyilván nem várom azt, hogy frissen ondolált hajjal, földig érő szoknyában harcoljanak, de volt pár momentum, aminél már úgy éreztem, hogy kissé túlzás. Tökös nők lettek, majdnem szó szerint, és valahogy jobban szerettem volna, ha kiegyensúlyozottabb az arány, és a nagy harc közepette is megmaradnak valamivel nőiesebbnek.

Viszont bejött, hogy a férfiak mennyire alábecsülik a kötet női alakjait, és hogy mekkora hm... arcra esés lesz ebből. Gondolok itt Hunnan mesterre, Mikedász hercegre vagy épp Grom-gil-Gormra. Büszke voltam Tüskére és Vialinra, hogy milyen jól megállták a helyüket.

Yarvira alig ismertem rá, nem is képzeltem, hogy képes ilyen ravaszságra és igen, kíméletlenségre. Pedig azért az 1. kötet végi tette alapján sejthettem volna. Nem lett ettől ellenszenves, csak furcsa volt, hogy a szerző errefelé viszi a jellemét. Viszont miniszterként enélkül nem sokra ment volna.

Akit még meg kell említeni, az Brand, Tüske evezőtársa a hajón (már Hunnan mester kiképzőtáborába is együtt jártak), egy jólelkű, kedves, végtelenül erős és becsületes fiú. Kicsit talán halványabb figura, nem igazán izgalmas, de megbízható, hűséges és csupa szív. Van egy húga, Rin, aki bár keveset szerepel, de nála éreztem azt, hogy erős ugyan, és férfias munkát végez, mégis nőiesebb tud maradni.

Picit kevésbé tetszett, mint az első rész, a csatajeleneteket - bevallom - untam, de bőven voltak olyan részek, amik kárpótoltak. Hamarosan folytatom a zárókötettel.

(Csak picit vicces érdekesség, hogy engem most is Bernard Cornwell Angolszász krónikák sorozatára emlékeztetett pár helyen, a hangulat, a jellemek, stb., még van két azonos név is, Hild és Odda. :D Ez nem jelenti azt, hogy másolás lenne, másoknak meg a Trónok harca jut róla eszébe.)

Bottka Sándor Mátyás fordítása most is gördülékeny volt és könnyen követhető.

Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

10/8





2018. július 19., csütörtök

Sorozat (nem?) ajánló: Anne (Anne With An E), 2017 - 2. évad

Jó régen nem volt már ez a rovat, nem mintha nem néztem volna sorozatokat. Na, de pár napja visszatért örökké cserfes, az orrát mindenbe beleütő kislányunk, a vörös hajú Anne, aminek nagyon örültem.



A már Magyarországon is elérhető Netflixnek hála, egyben megtekinthető a 10 rész, nem kell várni egy hetet az epizódok között. Le is toltam pár nap alatt az évadot, ami nagyon jó volt, de azt is el kell ismernem, hogy az egyhetes szüneteknek is megvan a létjogosultságuk. Kicsit tömény volt ez így.

Jaj, ez nagyon vicces rész volt! :D
A sorozat most is bájos, aranyos, de az események nem minden vonulatával voltam elégedett. Hirtelen arra is rádöbbentem, hogy még tavaly megfogadtam, elkezdem a könyvsorozatot, mert kíváncsi voltam, egyes események szerepelnek-e bennük, és bizony nem kezdtem el. Vannak azért sejtéseim, hogy mi nem lehet a könyvekben, pl. a homoszexualitás ezúttal nyíltabb ábrázolása. Már az első évadban is volt egy halvány leszbikus szál, ami most megerősítést nyert, és még hozzájött a férfi oldal bemutatása is. Valahogy olvasás nélkül is kétlem, hogy ilyen lett volna a könyvekben, főleg azt, hogy a szereplők nagy része ilyen felvilágosultan állt volna a a témához, különösen ha még azt is hozzávesszük, hogy nemcsak akkoriban, de még az 1950-es években is törvény tiltotta sok országban a saját nemhez vonzódást. (mintha az ilyen egyszerű lenne...) Így ezt a részt nehéz volt hitelesnek éreznem, és most hagyjuk, hogy kellett-e bele ez a szál vagy sem.

A szereplőket sikerült teljesen elfogadnom és megkedvelnem, szinte mindenkinek árnyaltabb lett a jelleme. Kapunk visszaemlékezéseket Marilla, Matthew és Anne életéből, és bizony ezek jó része szívszorító volt. Megjelenik a Váratlan utazásból ismert Miss Stacy, a tanárnő még igen fiatal hölgyként, modern öltözködésével és tanítási elveivel. Nekem az ő alakja kicsit eltúlzott volt, bár alapjában véve szimpatikus.

Nagyon fura volt Gilbert külföldi utazása, nekem kilógott a történetből. Nem tudom, ez szerepelt-e a könyvekben, de nem éreztem idevalónak.

A 8-9. részben levő fordulatok voltak azok, amikkel nem voltam elégedett, valahogy úgy éreztem, hogy túl tragikusak egy ilyen, inkább kedves, mint drámai családi sorozathoz, de az utolsó rész szépen elvarrta a szálakat, persze, azért helyet hagyva a folytatásnak. Remélem is, hogy lesz 3. évad.

Amin még elgondolkodtam, a tanítási és nevelési gyakorlat. Felnőttként és anyaként kicsit jobban meg tudom érteni a szülők hozzáállását, de azért nem teljesen, a Miss Stacy előtti férfi tanár  (akinek a nevét nem jegyeztem meg...) viselkedésére viszont nincs mentség. Jó volt azért látni, hogy egy olyan kisvárosba is, mint Avonlea, abban a korban már kezdett betörni a modernebb, szabadabb gondolkodás.

Ezzel kapcsolatban nem értettem valamit. A Váratlan utazás csak néhány évvel játszódik az Anne után (van is egy-két helyen összekapcsolódás), és a Váratlan utazásban egy helyen van utalás a közelgő századfordulóra (a 20. századéra). Ehhez képest Gilbert új barátja, a fekete bőrű Bash az egyik részben azt mondja, 1838 óta szabad ember. Most itt vagy valami elírás van, vagy én olvastam rosszul az évszámot, de valami nem stimmel.

Ezúttal is nagyon tetszett a főcím, bár változott az első évadhoz képest.

10/9

2018. május 1., kedd

Charlie N. Holmberg: A mesternágus (A papírmágus 3. rész)

A végéhez érkezett hát a trilógia, és ami engem illet, nagyon vártam már a 3. részt. Olvastam ilyet is, olyat is, de lassan kezdem megtanulni, hogy nem szabad kizárólag mások véleményére hagyatkozni.

Ejtsünk hát akkor pár szót a zárókötetről is! Tényleg csak pár szót, mert spoiler nélkül kb. egy szót sem ejthetek róla. 

Ceony a mestervizsgájára készül, és Emery, hogy elkerülje az elfogultság látszatát, egy régi iskolatársához küldi a lányt, hogy ott készüljön fel a vizsgájára. Csakhogy Bailey mágus és Emery enyhe kifejezés, hogy nem kedvelték egymást, és hiába az eltelt évek, Bailey ellenszenve Emery iránt mit sem csökkent. 

Wtf? Értem én a célt, hogy Emery pártatlan vizsgáztatót szeretne, de Baileyt ha valaminek nem, akkor pártatlannak nem nevezném. Még ha nem is mondja ki nyíltan, mit gondol, undok és kiállhatatlan a lánnyal. És ha nem lenne elég a vizsgára készülés, Ceony rettenetes hírt hall.

Úgy döntöttem, nem bosszantom fel magam azon, hogy Ceony elől megint el akarnak titkolni mindent (nem tanultak az előző két kötet eseményeiből?), és a lány persze, minden figyelmeztetésre fittyet hányva, megint a saját szakállára kezd nyomozni. 

Igazuk van a kritikát megfogalmazóknak is, lehetett volna kidolgozottabb, elég rövidke, pár dolog ismétlődik, stb., de olvasás közben mindez egyáltalán nem érdekelt, csak sodródtam az eseményekkel, és élveztem minden percét. Nekem igazából nem volt különösebb hiányérzetem, az alig 220 oldal azt is jelenti, hogy semmi felesleges sincs benne, amit én részemről kimondottan előnynek tartottam. Ahogy a finom és nem tolakodó szerelmi szálat is, végre semmi szex, de mégis lehetett érezni a mély érzelmeket. 

A metsző bűbájok talán még az eddiginél is visszataszítóbbak voltak, ha lehet, és erős sötét tónust adtak a történethez, a különféle anyagmágiák bemutatása szerintem nagyon jól sikerült, de igazán sokat nem tudunk meg róluk, talán ezt lehetett volna jobban kifejteni, de talán majd a 4.(?) vagy spin off kötetben? Nem is tudom, most minek fog számítani. A tükrös rész volt talán megint a kedvencem, a hibás tükörben való közlekedés igazán plasztikusra sikeredett. 

A mestermágus vizsga izgalmas volt, és lezárás igen szépre és számomra meghatóra sikerült. Igen, így kell ezt, még a romantikát finnyákoló énem is elégedett volt vele.

A borító ezúttal is Sánta Kira munkája, én szerintem ez is gyönyörűséges, bár nekem az eredeti is tetszik. A fordítást Márton Zsófia jegyzi, ami szép, gördülékeny és jól olvasható.

Hibái ellenére nem adhatok kisebb pontszámot:

10/10


2018. április 1., vasárnap

Lana Millan: Raziel

Már hetekkel a megjelenése előtt felfigyeltem erre a könyvre, valamiért kezdettől fogva vonzott. Alig vártam, hogy olvashassam, és nem is csalódtam.

Raziel, az Úr egyik angyala, a Tudás Könyvének őrzője egy reggel Nevada sziklái között ébred, méghozzá női testben, emberként, szárnyak nélkül. Nemcsak arra nem emlékszik, hogy hogy került oda, hanem arra sem, hogy mi történt az elmúlt kb. 200 évben a Földön. Lehetne ennél nagyobb szívás?

Igen! Megjelenik Uriel, közli, hogy eltűnt a Tudás Könyve, és Mihály arkangyalnak az az ötlete támadt, hogy elpusztítja az emberiséget, szóval Raziel szerezze vissza gyorsan a könyvet, és mentse meg az emberiséget. Ehhez segítségképpen kap egy Belader nevű démont. Szép kis helyzet!

Elindul a hajsza a könyv után, sok-sok fordulattal, amikből néhányra számítottam, de sokra nem, a befejezés meg! Kétszer elolvastam az utolsó oldalt, és nem akartam hinni a szememnek. Ugye, lesz ennek a könyvnek folytatása? Mert ez így nem érhet véget.

Eleinte szokatlan volt, hogy milyen sokat foglalkozik a könyv Raziel emberi életével, aztán egyre jobban megszoktam, és érdekelni kezdett. Sok kis apróságot tudunk meg róla, milyen embernek lenni, angyali hatalom, szárnyak nélkül, ráadásul női testben, annak minden nyűgével és szépségével. Megismerjük Kendrát, aki megtalálta a lányt a sivatagban, befogadja, és lassan barátokká válnak. Raziel egyre inkább emberré válik, és bár sajnálja a szárnyait, egyre többet foglalkoztatja a gondolat, hogy örökre emberi életet éljen.

Sajnos, Uriel ezt nem hagyja annyiban, ráadásul a test, amelyikbe az angyal beköltözött, nem élt éppen ártatlan életet, hogy finoman fogalmazzak, amiről viszont Raziel semmit sem tud, és ez időnként igen nehéz helyzetbe hozza. A szálak és ösvények többször keresztezik egymást, és rendesen össze is keverednek. 

Valamiért az angyalokat sokan férfiként ábrázolják, pl. Uriel ebben a könyvben is mindig férfiként jelenik meg, és sok angyalnak férfi neve van (Mihály, Gábriel), de az angyalok valójában nemtelenek, vagyis sem férfiak, sem nők. Ezt a nemekhez szokott emberi agyunkkal nehéz felfogni.

Ebben a történetben az angyalok nem éppen "angyali" lények, Uriel pl. erőszakos, Mihály meg ugye, egyenesen gyilkos hajlamú, még Lucifer volt a legszimpatikusabb, bármilyen hihetetlen is.

Ha valaki egy izgalmas, fordulatos, kicsit női szemszögből elmesélt angyalos-démonos történetre vágyik, ez az ő könyve.

(És remélem, lesz folytatás...)

Az olvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

Ó, igen, és még egy! Aki április 29-ig megveszi a könyvet, egy zacskó KitKat Bitest kap ajándékba! Hogy miért épp KitKatet? Olvassátok el a könyvet, kiderül belőle!

10/9

2018. március 31., szombat

Kai Meyer: A betű mágusa (Varázskönyv-trilógia 1.)

Alig vártam ezt a könyvet, nagyon érdekesnek tűnt a fülszövege, ráadásul mindig örülök, ha nem angol nyelvű szerző könyvére találok.

És rendkívül jól is indult. Egy hatalmas, rejtélyes könyvtár, ahol nem tanácsos letérni a főutakról, origami madarak, amik lecsipegetik a port a könyvekről (ilyen itthon is jól jönne...), veszélyes penészráják (szó szerint az, ami a neve), a könyvekből kiszökött betűk, amik szavakká vagy mondatokká képesek összeállni, egy életre kelt olvasólámpa és olvasófotel, és egy napló, amibe egy 200 évvel ezelőtt élt fiú, Severin ír a jelenben élő lánynak. És ez még csak az első 50 oldal! Ugye, milyen ígéretes?

Furia Faerfax az a lány, aki ebben a környezetben él az apjával és az öccsével, meg némi személyzettel egy hatalmas, ódon házban. Nem ez az eredeti nevük, a családját üldözik, ezért élnek álnéven, elzárkózva. Hogy miért, azt nem lőném le, de hogy őszinte legyek, nem is értettem teljesen.

Furia és az apja az ún. üres könyveket keresik, amik beindíthatják a betűhalál jelenségét, ami minden könyvből kitörölné a betűket. De az "akció" balul üt ki két könyvönkívüli miatt (olyan könyvszereplők, akik valahogy kikerülnek a könyvekből), és a lány apja meghal.

Ahogy mondtam, a könyv nagyon ígéretesen indult, de aztán elment egy olyan irányba, amit részben nem értettem, részben nem érdekelt. A könyv középső része, sajnos, ráment erre, és csak a végén tért vissza egy kicsit az eredeti vonalhoz, de akkor sem teljesen. Nekem nem jött be az az ellenállós-földalatti mozgalmas vonal, ami hol a 2. világháborúra, hol az Éhezők viadalára emlékeztetett. 

Kár ezért a könyvért, mert sok lehetőség volt benne, és a könyv inkább mesés, "fantasysebb" eleje teljes ellentétben volt a másodikkal, ami YA-nak túl véres volt és kegyetlen. És egyes részein unalmas.

Nem tudom, akarom-e olvasni a másik két részt, persze kérdés, hogy kiadják-e egyáltalán.

10/6,5


2018. március 14., szerda

Böszörményi Gyula: Nász és téboly (Ambrózy báró esetei IV.)

Ahogy a sorozat rajongói, én is alig vártam, hogy megjelenjen a 4. rész is, különösen a 3. rész őrjítő függővége után, és amikor végre a kezem közé tudtam kaparintani, meglehetősen gyorsan el is olvastam.

Sajnos, a történetnek ezen a pontján spoilermentesen írni szinte lehetetlen, így csak óvatosan az olvasással!

A történet szálát nem ott vesszük vissza, ahol letettük, de meg tudtam állni, hogy ne lapozzak előre, hogy belekukucskáljak. :D Ezúttal más a könyv felosztása, mint eddig, Mili E/1-es narratívája mellé megkapjuk Richárd 1894-es történetét E/3-ban. Fura volt látni a kétkarú, jóval fiatalabb és fogalmazzunk úgy, bohémabb Ambrózy bárót, ugyanakkor nagyon érdekes is volt megismerni ezt az énjét. Szép lassan fény derül az előzményekre, és az okokra.

Bár a történet elég csavaros volt, és a szerző ezer módon próbált átvágni minket, ezúttal kitaláltam a megoldást.

SPOILER!!!!

Elég gyorsan arra a következtetésre jutottam, hogy a leveleket nő írja, egyértelműen nőies stílusra vallott a fogalmazásmód. Maga az indok, ami a megőrüléshez vezetett, nekem kicsit erőltetett volt.

SPOILER VÉGE!!!


Megmondom őszintén, számomra nem volt nagyon izgalmas ez a befejező rész, sokkal pörgősebbre számítottam. Unalmas, vagy rossz semmiképpen sem volt, de nekem a 3. rész még mindig a kedvencem a sorozatból.

Volt, aki szerint túl szirupos volt a lezárás, de nekem bejött, azt hiszem, 4 rész után ilyennek kellett lennie. Az epilógus meg a maga két szavával, maga volt a tökély. Hangosan felnevettem rajta.

Ami hiányérzet maradt bennem, az Emma szála volt, kicsit jobban ki lehetett volna fejteni, ill. nekem túl szomorkás lett.

A sorozat lezártnak tekinthető, és elméletileg le is zárult, ennek ellenére örömmel venném, ha Mili és a báró közös nyomozásairól további kötetetekben is olvashatnánk.

10/9,5

2018. március 3., szombat

Joe Abercrombie: Half A King - Az uralkodó (Szilánkos-tenger trilógia 1.)

Ez a könyv az erős nők miatt kezdett érdekelni, de aztán az erős férfiak - legalábbis egyelőre - jobban lenyűgöztek. 

Nem vagyok igazán nagy fantasy rajongó, az ún. high fantasy pedig elég ritkán szerepel az olvasmánylistámon, szóval ez nekem most a komfortzóna elhagyása volt, de nem bántam meg.

A könyv elején megismerjük Yarvit, akit mindenki félembernek, nyomoréknak tart, mivel egyik kezén csak egy ujja van, az is csonka. Ő a király fia, de szerencséjére van egy bátyja, aki majd a trónt örökölni fogja, ő pedig a miniszterségre készül. Ahogy mindenki más is, teljesen elégedett ezzel a sorssal, senki a világon, ő maga sem hiszi, hogy ennél többre lenne képes. De aztán apját és bátyját megölik, ő meg hirtelen ott találja magát a trónon. A családja, még az anyja sem bánt vele valami hű, de kedvesen, és az jár a fejében, hogy belőle nem lehet rendes király, mivel nincs meg a fizikai ereje (mintha csak attól lehetne valaki jó vezető, hogy üsd, vágd, nem apád, neki mindennek és mindenkinek...), és talán ez vezérli arra a meggondolatlan esküre, hogy megbosszulja a halott rokonait.

Tapasztalatlan gyerek még, akit senki sem készített fel arra, hogy mi vár rá, és bevallom, érdeklődve olvastam, hogy vajon felnő-e a feladathoz, jó király lesz-e belőle, megtartja-e az esküjét. Annyira erre koncentráltam, hogy az első nagy csavarra egyáltalán nem számítottam, és jócskán meg is lepett. 

Nem éreztem igazán nagyon pörgős történetnek, aminek minden lapján történik valami meglepő, de változatos volt, és fordulatos. Yarvit én már az elején megkedveltem, együttéreztem vele, és nem elsősorban a nyomoréksága miatt, sokkal inkább azért, hogy félembernek tekintették miatta, és elhitették vele, hogy a miniszterségen kívül másra nem való. Tetszett, hogy a megpróbáltatásokba nem belerokkant, hanem felnőtt hozzájuk, és nagyon szép jellemfejlődést kapunk a könyv során. Az események egy részére számítottam, de a könyv végén több olyan fordulat is volt, amire egyáltalán nem, és bármi is történt Yarvival, bárhogy megkeményedett, és megerősödött, az utolsó cselekedete nagyon meglepett, nem hittem, hogy képes lenne ilyesmire.

Sok érdekes, változatos, színes (és helyenként szagos... :D) karaktert kapunk, erős nőket is, akik miatt elkezdtem olvasni a könyvet, de ahogy az elején is írtam, az erős férfiak tudtak inkább lenyűgözni. Yarvi fejlődése, Semmi igencsak meglepő életútja (fel sem merült bennem még hasonló sem), Ankran, aki bizonyította, hogy nem szabad elsőre ítélni, Rulf és Jaud mind-mind remek figurák. És bár a nők tényleg erősek, hiányzott belőlük az a lágyság és kedvesség, amit minden nőben keresek. Sadiksirram már paródiába hajló kegyetlensége, Laithlin szenvtelensége, akiben úgy tűnik, nincsenek anyai érzelmek (bár ez talán csak a látszat), stb., nem tette őket könnyen megkedvelhető figurákká. Én jelenleg Szumaelben látom a legnagyobb potenciált, remélem, a másik két kötetben többet tudunk meg róla.

Ahogy hallom, Abercrombie-nak ennél sokkal kegyetlenebb, erőszakosabb könyvei vannak, ez inkább a YA kategória felé hajlik, ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lenne benne harc, halál, árulás, csak nem annyira durván.

Remek kis fantasy ez a könyv, és hamarosan folytatom a 2. résszel!

Nagyon szép a borító, így a képen nem látszik, hogy milyen csillogó, és vannak rejtett tulajdonságai is.

A fordítás Bottka Sándor Mátyás munkája, akit igencsak megkedveltem az Ever After High köteteknél, itt is nagyon jó munkát végzett.

A könyv olvasásának lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak

10/9


2018. február 11., vasárnap

Bernard Cornwell: Észak urai (Angolszász krónikák 3.)

Ha lenne olyan olvasóm, aki meg emlékszik, mit írtam a 2. rész után, most a szememre hányhatná: Hogy is volt ez, hogy nem folytatod?

Öööö, hát izé, fenntartom a véleményváltoztatás jogát! :D Az úgy volt, hogy tényleg nem akartam folytatni, a tévésorozatot is abba akartam hagyni, de aztán úgy alakult, hogy mégis belenéztem, és ott ragadtam előtte. Sőt, amennyire nem szerettem az első évadot, annál jobban tetszett a második. Még mindig nem érdekeltek a könyvek (a 2. évad ismét két kötetet ölel fel, a 3. és 4. részeket), de aztán olvastam valami posztban, hogy a könyvben sokkal jobban meg van írva Uhtred és Gisela egymás iránti mély szerelme, és majd a 4. részben Aethelflaed és a dán ügye, és ez kíváncsivá tett.

Nos, jelentem, a 3. rész egyértelműen jobban bejött, mint az első kettő, de valami még mindig hiányzik. Nem a durvasággal és a sok öléssel, csatával, belezéssel van a bajom, kezdek már hozzászokni, és Uhtredet sem utálom már annyira, mint korábban, bár az erős túlzás lenne, hogy megkedveltem, inkább valami a stílussal. Pl. Gisela és Uhtred szerelme nekem teljesen indokolatlan volt, én nem éreztem, mitől szerettek egymásba, pedig valóban mélynek és tartósnak tűnik. Úgy érzem, a szerző egyszerűen nem jól mutatta be a folyamatot.

Amit nem tudok megszokni, a fiatal kor. Hogy Gisela csak 15 éves a történet elején, ehhez képest rettenő éretten, és bátran viselkedik, és akkoriban 12-13 éves lányok már férjhez mentek, és gyerekeket szültek.

Guthred érdekes figura, a sorozatban jóval savanyúbb embernek tűnik, nagyon nem éreztem alkalmasnak az uralkodásra, Alfréd elég keveset szerepel, de nem sokat változott. Továbbra is úgy érzem, a sorozatban "királyszerűbb", de már a könyvben is erősebbnek érzem.

Beocca atya továbbra is sokkal szimpatikusabb a sorozatban, a legjobb karakter pedig számomra Ragnar.

A főbb események nagyjából megegyeznek a könyvben és a sorozatban, de persze, jelentős eltérések vannak, és pár dolog most esett le, pl. hogy Beocca nyomorék a könyvben (a sorozatban nem) vagy hogy az egész könyvsorozat Uhtred öregkori visszaemlékezése - azt lejött, hogy visszaemlékezés, csak az nem, hogy már kb. 80 éves.

A végén nagyon hasznosnak és érdekesnek találtam a történelmi összefoglalót, sok minden megvilágosodik.

A 4. részt még biztosan elolvasom valamikor, és már forgatják hazánkban a sorozat 3. évadát, kíváncsi leszek, vajon utálni fogom, mint az 1-t vagy szeretni, min t a 2-t. :D

10/8


2018. február 9., péntek

Virág Emília: Tündérfogó

Egyértelműen az egyik legvártabb könyvem az idén. A szerző nagyon ügyesen használja a facebook-fiókját, információkat csepegtet, kulisszatitkokat oszt meg, meg aztán ott van a két interaktív története a könyvek közti időszakra (az egyikből már van e-könyv is), így aztán már kellően fel voltam csigázva. Így kell, kérem, ügyesen használni a facebookot.

Amúgy is nagyon szerettem az első két kötetet is, a Sárkánycsalogató igen kellemes meglepetés volt, ezt picivel jobban szerettem, a Boszorkányszelidítőt picivel kevésbé, de csak egy picivel, és nagyon megörültem, mikor kiderült, hogy lesz 3. kötet, amiben a szerző ráadásul összeereszti az előző kettő szereplőit. Jaj, mi lesz itt? :D

Hát lett! Gyakorlatilag az első oldaltól kezdve pörögnek az események, tipikusan az a fajta könyv ez, ahol az ember csak néz, mint Jenő a moziban, próbál lépést tartani az eseményekkel, izgul, és vadul lapoz. Ha valaki kívülről nézett volna, miközben olvasok, azt láthatta volna, hogy kerekre nyitott szemmel bámulom a lapokat, néha ökölbe szorul a kezem vagy félhangosan veszekszem a szereplőkkel és a történettel: Nem lehetsz ennyire hülye! Nehogy már (itt spoiler jönne)...! Na, most komolyan, ugye nem ez lesz a vége?

Szeerencsére nem az lett, amitől féltem, de az írónő rendesen megszivatta a szereplőit, az biztos. Elég nehéz életszakaszban vagyok, de olvasás közben rájöttem, hogy a mostani helyzetemnél van rosszabb. Ha pl. egérré változtatnának, vagy üldözne egy dühös tündér, az sokkal rosszabb lenne, nem beszélve a call center számítógépes rendszerébe zárt mumusról. 

Nagyon tetszett, ahogy a történetbe bele vannak szőve a népmesei, népmondai utalások, a lidérc, a mumus, a tündér, a lidérccsirke (akarok egy lidérccsirkét, mondtam már? :D), a sárkány, boszorkányok, stb., és mindez ügyesen vegyítve a mai korral, a számítógéppel, okostelefonnal, a modern budapesti nagyvárosi élettel.

Volt jellemfejlődés, erős és bátor, de azért nőnek megmaradó női karakterek, és a torkunkon nem erővel letolt, de szépen  okosan és finoman adagolt tanulság is. Pl. hogy mit ér az olyan élet, amiben nem segítünk másokon, nem járulunk hozzá az emberiség jólétéhez? És itt nem nagy és heroikus dolgokra kell gondolni, pusztán annyira, hogy tegyük meg azt a jót, amire lehetőségünk van. Talán maradi vagyok, de egy jó történet nekem még mindig az, ami ad valamit, amiből tanulni lehet, amellett, hogy mindent szórakoztatóan teszi. A Tündérfogótól ezt maximálisan megkaptam.

A humor is fel-felcsillan a könyvben, néha igen váratlan helyeken, de én ezt is szeretem, a nehéz helyzeteket is könnyebb átvészelni egy csipetnyi humorral.

A borítót egyszerűen imádom, tökéletesen kifejezi a történetet, a hangulatot, bár az első kettőtől eléggé eltér a stílusa, de ez nem baj.

Kedves Emília! Szuper volt, a három rész közül egyértelműen a legjobb. Csak így tovább!

Az előolvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

10/10


2017. december 30., szombat

Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán (Ambrózy báró esetei 3,5) - Zanza

Ó-ó, erről még tegnap kellett volna írnom, de kimaradt. Igaz, nem is passzolna a többihez, mivel nagyon is jó volt, pont, mint a sorozat többi kötete.

A történetet ez sem viszi tovább, mint a 2,5. rész, a Beretva és tőr, de kiegészítőnek ez is nagyon izgalmas volt. Igazából nem is 3,5. rész, mivel a 3. rész közben játszódik, abban az időben, mikor Ambrózy úgymond, száműzi Milit haza, Kolozsvárra az apjához. A vonat elindul Pestről, és borzalmas események veszik kezdetüket...

Igazán jó kis krimit kaptunk, és nekem nagyon tetszett, hogy ezúttal Mili kap nagyobb szerepet, és bebizonyíthatja, hogy nyomozói képességei szépen kifejlődtek.

SPOILER! 

A legjobb része számomra az volt, mikor Mili mindenki összegyűjtött a vonaton, és előttük fejtette meg a bűntényeket. Szerintem, aki kicsit is járatos a krimik világában, annak erről a Gyilkosság az Orient expresszen fog eszébe jutni, ami közel 40 évvel később játszódik, de én ezt cseppet sem éreztem koppintásnak, inkább egy kis kikacsintásnak, Agatha Christie emléke előtt való tisztelgésnek.

SPOILER VÉGE!

Alig várom, hogy olvashassam az utolsó(?) részt (az író állítja, hogy az lesz, de láttunk már ilyet...),  ami sajnos, nincs meg. Képzeljétek, egyik nap arra vetemedtem, hogy bementem egy Libribe, és arra gondoltam, beleolvasok, hogy akkor végül is melyik lány... értitek. :D De nem volt példány a Nász és tébolyból... Úgy nézem, várhatok addig, míg meg nem tudom venni. :D

10/10



2017. november 29., szerda

2017-ben lezárt könyvsorozataim (+1 kakukktojás)

Bár még van néhány hét az évből, nem hiszem, hogy ennyi idő alatt lesz már olyan könyvsorozat, amit lezárnék, úgyhogy nyugodtan megírhatom ezt a bejegyzést.

Amikről korábban már esett szó, pl. az Időtlen szerelem trilógia, azokra most nem térek ki.

Kezdjük a kakukktojással!

Charlie N. Holmberg: Az üvegmágus (A papírmágus trilógia 2. rész)

Ennek ugye van még egy 3. része is, ami még nem jelent meg magyarul (bár angolul már igen), ezért nem illik a témába, de nem szeretnék róla külön bejegyzést írni, viszont néhány szót azért ejtenék róla mindenképp.

Figyelem, spoilerveszély azok számára, akik nem olvasták az 1. részt!

Mivel az első része engem teljesen beszippantott, nagyon örültem, hogy hamar kijött a 2. rész is. Pupi értékelése után kicsit tartottam tőle, hogy nem fog tetszeni, de nem így lett. Végig izgalmas, akciódús, nekem nem tűnt túl akciódúsnak.

Talán kicsit elfogult is vagyok a sorozattal, ezért nem zavartak olyan dolgok sem, amiktől máskor a falra tudnék mászni. Pl. a "szeretlek, de nem lehetünk egymáséi" az egyik legidegesítőbb könyvfordulat, de most ez sem érdekelt. Ezek ketten olyan aranyosan epekednek, hogy nem bántam azt sem, hogy az egész (egyelőre?) elég elméleti.

Aztán ott van a mágus és az anyaga közti kötés, ami az első rész szerint felbonthatatlan, itt még kiderül, hogy mégsem annyira. Ezen én nem akadtam ki, miért árulnának el mindent kezdő mágusoknak? Teljesen érthető, hogy az ilyesmit titokban akarják tartani, hiszen akkor mindenki össze-vissza kötné magát mindenhez. Hová jutnánk, mi? :D A kötés felbontása viszont tényleg elég primitív, lehet, hogy némi gondolkodás után én is rájönnék.

Az üvegmágia szerintem nagyon menő, a tükrökben mászkálás, meg a különböző varázslatok nagyon érdekesek voltak, de azért a papírmágiát se kicsinyelljük le! A helyettesítős papírfigura szerintem tök szuper volt!

Összességében nekem ez a rész is nagyon tetszett, Grath és Saraj rendkívül ijesztőre sikeredtek, nem szeretnék összetalálkozni velük.

A borítója gyönyörű, nekem még jobban tetszik, mint az első részé, Sánta Kíra munkája, nem tartották meg az eredetit, pedig azok is szépek.

Pl. ezek:



Várom a 3. részt, remélhetőleg az is ilyen gyorsan fog megjelenni.



10/9

"Nincs több rész" kategória

James Dashner: Az Útvesztő-trilógia

Nagyon röviden, üssetek fejbe, ha még egyszer disztópiába kezdek. Hiába tud izgalmas lenni, végig nyomasztó a hangulata, és nekem erre nincs szükségem.

Az Útvesztő esetében az 1. rész nagyon jó volt, mivel nem tudtam, mire számítsak, fenn tudta tartani az érdeklődésemet. A 2. résznél már sok helyen elvesztettem a fonalat, hogy mi miért történik, de még ez is izgalmas volt, a 3. részt viszont szimplán untam, és a befejezése is csak félig-meddig volt kielégítő.

Már olvasás közben úgy döntöttem, hogy van még ugyan egy előzmény-trilógia, de az már nem érdekel. A 3. kötet végén bele is lehetett olvasni, de nem hozta meg a kedvemet.

10/7

Charlaine Harris: Sookia Stackhouse-sorozat (aka True Blood vagy Southern Chronicles)

Sok évvel ezelőtt (mennyi is lehet? 5-6? több?) még a vámpír-vérfarkas-természetfeletti korszak "hőskorában" kezdtem ebbe a sorozatba az HBO-s sorozat hatására, és még angolul. (Megboldogult korszak, amikor nem vártam meg, míg magyarul megjelenik egy könyv, hanem már kaptam is elő az angol nyelvű változatot. Vajon visszajön még?) Aztán mikor elkezdték magyarul, úgy is megvettem a könyveket, és úgy 10. kötetig párhuzamosan olvastam őket. Akkor valahogy ráuntam, és évekre félretettem. Miért, miért sem (nem tudok konkrét okot mondani) az idén befejeztem az 5. évadnál félretett sorozatot, és a könyveket is. 

Az első pár kötetet nagyon szerettem, de valahol a 8. rész körül elkezdett untatni. A könyv felében úgy éreztem, nem történik semmi, valahogy egy ilyen típusú sorozattól nem azt vártam, hogy elmesélje, Sookie éppen mit csinál. Sookie takarít, Sookie visszaviszi a könyvtári könyveket, Sookie bélyeget vesz... Félreértés ne essék, nem az zavart, hogy Sookie emberi életét is elmeséli a szerző, hanem hogy teljesen feleslegesnek éreztem ilyen részletességgel. Mondok egy példát az utolsó részből (ha jól emlékszem) - nem szó szerinti idézet: Sookie-val beszélni akar valaki. "Megmososom a kezem, megtörlöm egy papírtörölközővel, és ránézek." Ez miért kell? Hogy papírtörölközővel törli meg a kezét. Kit érdekel? Nem lett volna elég, hogy ránézett? És ez megy a könyvekben folyamatosan, ami engem nagyon untatott, kizökkentett a történet folyamatából.

Szóval hosszú időre félretettem, és mikor folytattam az idén, ez az érzés meg is maradt a 11. rész végéig, de akkor már úgy voltam vele, most már befejezem, lesz, ami lesz. Aztán a 12-13. részben azt kaptam, ami miatt az elején megszerettem a sorozatot, és abszolút jó érzésekkel csuktam be az utolsó kötetet, ami egyébként hozott egy újítást, Sookie E/1-es elbeszélése mellett egy E/3-ast is kapunk egy elég ijesztő szereplő személyében, bár ezek viszonylag rövid szakaszok, a fő narrátorunk Sookie marad.

Nekem teljes mértékben tetszett a lezárás, Sookie élete elrendeződik, szerintem azzal marad, aki jót tesz neki. A sorozat jó emlék marad.

Jó lenne, ha egyszer kiadnák az összes kiegészítő írást, novellát, kisregényt egyben, elég sokat olvastam közülük, de nem mindet, van ezek között olyan is, ami jobb, mint némelyik teljes hosszúságú regény.

Az eredeti, rajzos borítók nekem jobban bejönnek, mint amikkel nálunk jelentek meg.

Pl. ez:

10/8

Nem kérek több részt, köszönöm!

Ide a Peter Grant-sorozat illik, de arról írtam külön, nem részletezem.

Nem jelent meg több része

Diana Wynne Jones: Chrestomanci krónikák

Három részt adtak ki magyarul, pedig jóval több van. Ráadásul, ha jól tudom, javítsatok ki, ha tévedek, nem is megjelenési vagy kronológiai sorrendben. Ezekből kettő egységes méretben és külsővel, a 3. teljesen eltér tőlük. Ezeket könyvesboltban kapni már nem lehet, kettőt antikváriumból szereztem, egyet a Rukkolán cseréltem. Kettőt évekkel ezelőtt olvastam, azokból már elég kevésre emlékszem, egyet az idén.

Az első, ha jól emlékszem, a Varázslatos élet volt, a borítója így néz ki:


Hát mit mondjak, kicsit "beszívott", nem? :D

A 2. volt a Christopher Chant 9 élete, és ez a borítója:



Ez is elég fura, nem?

Mindkét könyvben jelentős szerepe van Christopher Chantnak, aki varázsló. Nekem az ő figurája nagyon bejött, a hátán viszi a történetet mindkét könyvben, még ha az egyikben félig csak mellékszereplő is.

Ez a kettő keményborítós, míg a 3. puha, és kisebb, mint a társai. A címe pedig Vigyázat, boszi van az osztályban!

Ez a legfrissebb élmény, egy fura iskolában játszódik, ahová boszorkányárvák járnak, azaz olyan gyerekek, akiknek a szüleit máglyán elégették boszorkányság miatt. Ugyanis ebben a világban, az 1950-es években még volt boszorkányüldözés. Ez a könyv tetszett az elején legkevésbé, az iskola tanárai, sőt diákjai is elég ellenszenvesek voltak, de aztán talán mondanom sem kell, kiderül, hogy az egyik gyerek boszorkány, ami ugye, szigorúan tilos, és elkezdődik a nyomozás, vádaskodás, gyanúsítgatás. De mi van, ha nem is egy gyerek boszorkány? Az ébredő, de még nem kontrollált varázserő mindenféle vicces és izgalmas helyzeteket eredményez.

Nem értettem, ez mitől a Chrestomanci-sorozat része, de aztán, sajnos, csak a könyv 2. részében, de megjelenik Chant, és onnantól már a könyv is felfelé ível. Számomra innen vált igazán élvezhetővé a történet.

Elkövettem azt a hibát, hogy belenéztem a könyv végébe, pedig ilyen mostanában már ritkán van, és a lezárás azt sugallta számomra, hogy talán csak álmodták az egész boszi dolgot. De a könyvet végigolvasva, hála istennek, ennél sokkal elengánsabban oldották meg.

A fordítással volt egy-két apróbb bajom, de már csak a dzsömper szó maradt meg. Van ember, aki a pulóverre ezt a szót használja? Nyilván az angol jumper szó érdekes magyar átirata, a lunch-löncs mintájára, de ez borzalmas.

Nagyon sajnálom, hogy nem adtak ki több könyvet ebből a sorozatból, felkerült a "majd egyszer angolul folytatom" egyre növekvő listájára.

Az eredeti sorozat egyébként hét kötetből áll.

10/8  - ha csak az első kettőt nézném, 9 lenne, de a 3. sajna, lehúzza.










2017. november 5., vasárnap

Chris Colfer: A Gonosz Tündér visszatér (Mesék földjén 2. rész)

Majdnem napra egy évvel ezelőtt írtam az első részről. Akkor még nem tudtam, hogy lesz 2. rész is, mindenesetre nagyon megörültem neki.

Alig vártam, hogy megjelenjen, ám sajnos, elolvastam néhány értékelést, ami kissé elbizonytalanított, hogy vajon tényleg örüljek-e neki, de jelentem, egyik felhozott negatívumot sem éreztem érvényesnek. Mindjárt gyorsan előre is bocsátom, hogy nekem abszolút tetszett a folytatás is. (Elgondolkodtató, hogy olvassak-e értékeléseket egyáltalán. Ehhem-ehhem. :D)

A továbbiak spoileresek lehetnek!

Az egyik kifogásolt elem az volt, hogy az ikrek túl későn kerülnek át a mesevilágba, túl hosszú a bevezetés. Ez talán nem spoiler, sejthető, hogy úgyis megtörténik, már, hogy átkerülnek. Hát ööö, nem írnám le, hogy pontosan mikor, de én nem éreztem túl hosszúnak, a leírásokból úgy éreztem, mintha legalábbis a könyv felénél történt volna. Nekem belefért ennyi felvezetés, megismertük a körülményeket, előkerült egy-két régi és új szereplő, Lúdanyón jókat derültem, és nem minden, ill. nem mindenki az, aminek látszik...

A másik, amit többen is felhoztak, az azonos alaprecept. Az ikrek átkerülnek a mesevilágba, és megint össze kell gyűjteniük egy varázslat elemeit. Ez is igaz, de teljesen más maga a varázslat, amit létrehoznak, teljesen más a történet, így engem ez csöppet sem zavart. 

Kb. egy év telt el az előző rész óta, Alex és Conner már 12 évesek. Vicces volt, ahogy felháborodnak, ha valaki gyereknek nevezi őket, mert hát már felnőttek, nem igaz? Még mindig nagyon jó testvérek, talán meg összetartóbbak, mint korábban. Conner sokkal érettebb lett, Alex pedig már szinte túl komoly a korához képest. Bátrak, és hűségesek.

A többi ember szereplőről sokat nem tudok írni, viszonylag kevesen és keveset szerepelnek. Az ikrek anyukájáról nem tudunk meg sokkal többet, viszont megjelenik egy bizonyos Bob, akiről kiderül, hogy nagyon jófej... ennél többet nem árulnék el.

A mesevilág szereplői már jóval összetettebbek, igaz, ott sem mindenki. A címbeli Gonosz Tündér a Csipkerózsika meséjében szereplő meg nem hívott 12. tündér, akiről mindenki azt hitte, hogy meghalt. Róla azt hihetnénk, hogy gonosz, hát mit kell róla még mást tudni? De itt is érhetik meglepetések az embert. Mint oly sok helyen, itt is előjön a szeretet és a helyes bánásmód kérdése. Micsoda elképesztő károkat tud okozni egy élőlény személyiségében, ha nem megfelelően bánnak vele.

A királyságok uralkodói nekem elég egysíkúak voltak, igaz, nem is szerepeltek annyit, hogy túl sokat tudjunk meg róluk. A legtöbb időt Piroskával töltjük, aki még mindig ugyanolyan felületes, mint az első részben, és ugyanúgy csak a szépsége és a ruhái érdeklik. Vagy mégsem? Képes vajon helyesen dönteni, és képes vajon igazi érzésekre?

Számomra meglepő volt a lezárás, és nem tudom, merjek-e reménykedni, hogy hamarosan olvashatom majd a 3. részt.

Nem tehetek róla, biztos elfogult vagyok, de nekem ez a rész is tetszett, talán beleköthetnék itt-ott, de nem akarok. Nem volt olyan vicces, mint az előzmény, de végig lekötött, pörögtek a lapok, bájos volt, kedves és ötletes.

A borító gyönyörű, dombornyomott betűk, szép rajzok, érdemes a gerincet és a hátsó borítót és megnézni.

A fordítással most is elégedett voltam, valamin fennakadtam ugyan egy másodpercre, de mivel már arra sem emlékszem, hogy mi volt az, nem lehetett fontos vagy nagyon kirívó.

10/10