És még néhány könyvről röviden...

A térdemnek ugyan nem sokat használt a fizikoterápia, de az olvasmánylistámat megnyomta, ennyi haszna mindenképp volt. Szinte sajnálom, hogy letelt, olyan jókat olvastam. :D

"Jókat", úgy értve, hogy közel fél órán át folyamatosan, de abban az értelemben "jókat", hogy jó olvasmányokat, sajnos - egy kivétellel - nem.

Alessandro Baricco: Vértelenül

Három vékony kis könyv közül választhattam, amik könnyedén befértek a táskámba, két Baricco és az Erőleves a léleknek. Elsőnek őt választottam.

Baricco az a szépirodalmi író, akit szívesen olvasok. A csodálatos Tengeróceán és Novecento után a Selyem története nem annyira nekem szólt, de az írásmódja ott is lenyűgözött. Őt olvasva gyakran azt érzem, hogy a szavai ott lebegnek körülöttem a levegőben. 

Ezúttal nem sikerült a varázslat, a Vértelenül elég vértelen könyvre sikeredett, habár a címével ellentétben a könyv első fele nagyon is véres volt, a második felét meg nem igazán értettem. Előnye, hogy 80 oldal, és kétszerre ki is olvastam.

Most egy darabig tuti nem vágyom a szerző könyveire. 

10/5

Jött a következő vékony kötet.

Jack Canfield: 3. porció erőleves a léleknek

Mivel Canfield a pozitív gondolkodás nagymestere, követe, szószólója, ha úgy tetszik, szerintem joggal hittem, hogy a címmel egyetértésben lélekemelő, pozitív történeteket kapok, amikben a hős legyőzi a nehézségeket, talpra áll vagy talpon marad, bármi történjen vele. De mindenképpen pozitív kicsengésű írásokat vártam. Nem is tévedhettem volna nagyobbat.

A pár oldalas történetekben nagyjából az volt a közös, hogy az íróját valami tragédia, nehézség érte, de ezek közben érte valami jó is. Ez még úgy tűnhet, mintha egyezne az elvárásaimmal, de nem így van.

Mondok néhány példát: A leukémiás kislány meghal, de előtte még készít egy szép rajzot a kedves szomszéd néninek. A börtönbe került nőnek titokban almát ad a börtönőr. A rákos apa még megéri lányai születésnapját. A kirabolt család önként adja oda mindenét a kirablóinak a szeretet nevében. A tanárnak feltűnik, hogy a problémás tanítványának gondjai vannak. Isten a tenyerén hordoz.

Néha úgy éreztem, istentiszteleten vagyok egy csomó kenetes vénasszony társaságában. Nincs bajom a vallással, félreértés ne essék, de ne akarják letuszkolni a torkomon.

És halál, halál, halál, nem számoltam meg, de szerintem kb. minden 2. történetben. Felnőtt, gyerek vegyesen. Egyes történeteknek még csak csattanója sem volt. Pl. volt egy Paco nevű fiú, aki összeveszett az apjával, és elszökött otthonról. Az apa - talán az újságos kirakatába - kitett egy cetlit, hogy nem haragszik Pacóra, és visszavárja. Másnap reggel öt Paco nevű fiú ácsorgott a kirakatnál. Ennyi! Nem derült ki, hogy az történet írójának Pacója köztük volt-e. Nem derült ki, hogy az öt Paco hazatalált-e végül. Semmi sem derült ki, a jó életbe!

Vagy a másik történet a jószívű fegyőrről. Sokkal jobban érdekelt volna, hogy mi lett a szerencsétlen nővel szabadulása után, aki erőszakos, gyerekét molesztáló apja helyett ült csalásért és sikkasztásért! Hogy az "apa" vajon lebukott-e valaha is (hogy a farkánál fogva fellógatták-e a szemét rohadékot, aki ezt tette a lányával), hogy a nő testvéreit vajon mivel tarthatta sakkban, amiért ők is apjuk mellett vallottak, stb. Erről nem derült ki semmi, de a börtönőr legalább rendes volt, hurrá.

Az alcímtől eltérően ezek nekem nem adtak erőt, és a lelkem sem lett emelkedettebb. Épp ellenkezőleg, a halállal végződő történetektől elment az életkedvem, a tanárosaktól keserű lett a szájízem, hogy miért nem tud minden problémás gyereket felkarolni legalább egy tanár, stb. A sokadik "halálos" történetnél, kicsivel a könyv fele után, úgy döntöttem, nem fizetnek nekem azért, hogy én ezt elolvassam, hát becsuktam, és elbúcsúztam tőle.

És akkor az egyetlen jó könyv a listából.

Charlie N. holmberg: A papírmágus (A papírmágus trilógia I.)

Valamiért nagyon vonzott ez a könyv, és ha hiszek ennek a megérzésnek, az be szokott jönni. Ezúttal is így volt.

Ugyan a borítón szerepel, hogy ya, de szerintem nem illik abba a kategóriába. A főszereplői nem kamaszok, hanem fiatal felnőttek, és nem is kamaszoknak ajánlanám elsősorban, bár ők is olvashatják akár.

Nem tudtam semmit erről a könyvről, csak ami a borítón állt, ezért mindenféle pozitív vagy negatív előítélet nélkül láthattam az olvasásának. Nem egy vastag köny, 230 oldal, és ezt nagyra tudtam értékelni, semmi felesleges kör, nyafogások, szerelmi háromszög (illetve ez igen, de mégsem - ezt spoilerezés nélkül nem tudom elmagyarázni). Egy kis helyzet elmagyarázás, és világfelépítés után belecsaptunk a lecsóba. A kezelés nem volt elég, hogy kiolvassam, így még két este kellett ehhez. Azt hiszem, sokat elárul, hogy esténként képes voltam sokkal tovább fennmaradni miatta, hiszen már többször elpanaszoltam, hogy esténként alig pár oldal után rendszeresen belealszom az épp aktuális olvasmányomba. Ezúttal nem így volt.

Annak ellenére, hogy az elején kissé lassan csordogál a cselekmény, nem volt unalmas, élveztem a világ bemutatását, valamiért A hollókirály hangulatát idézte fel bennem (a sorozatot, mert a könyvet nem olvastam), és talán a borító is belejátszott, hogy a fejemben a 19. sz. elejére tettem a cselekményt. (Azt amúgy nagyon utálom, mikor nem derül ki egyértelműen, hogy mikor játszódik a könyv. Kitalált, saját idővel rendelkező világoktól eltekintve, meddig tartana ezt beleírni a könyvbe?)

De aztán szóba került a villanykörte, a távíró, a telefon, és akkor áttettem a 19. sz. végére. Majd jött az autóra való utalás, de mivel kézzel mosnak, megállapodtam a 20. sz. elejénél, ami nagyjából biztosnak mondható, mivel egy emlékben felmerül az 1901-es dátum.

Van benne pár ismerős elem, a mellkasből kitépett szív a Once Upon A Time sorozatra emlékeztetett, az emlékekben járkálás meg, na, mire? A Merengőre, persze. Viszont itt egészen máshol, hogy úgy mondjam, sokkal "véresebb" körülmények között nézzük meg az emlékeket, és nemcsak emlékek vannak, hanem kétségek, vágyak, stb., ezért végül nem zavartak a párhuzamok.

Úgy látszik a vérmágia most a divat, kb. a 3. könyvet olvasom, ahol vérrel varázsolnak. Engem kicsit taszít, de sikerült túltennem magam rajta végül. Nagyon jópofa és érdekes volt a papírmágia bemutatása. Ki gondolná, mi mindenre lehet jó a papír? Lényeg, hogy pontos legyen az a hajtás. ;)

Szóval az eleje kicsit lassan csordogált, de aztán a 80. oldal környékén szó szerint berobbant a cselekmény, és aztán már végigizgultam az egészet.

Ami tetszett, hogy Ceony talpraesett, bátor lány, aki nem kesereg sokáig, hanem kezébe veszi az irányítást. Amit tesz, az igazából elég eszement és felelőtlen dolog (a Roxfortban elég sok büntetőfeladatot jelentene...), de ha nem tenné, akkor miről szólna a könyv? Ami még tetszett, hogy a szerelmi szál(acska) elég egyértelmű, nincs több köteten keresztül való epekedés, és vívódás, hogy Edward vagy Jacob, hanem a kötet végére szépen kiderülnek azok a vonzalmak.

Kíváncsian várom a másik két kötetet.

10/9,5