Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó (Ambrózy báró esetei III. ) - Zanza

Mivel nem a megjelenéskor vettem kézbe, már tudtam, hogy mégsem ez a zárókötet, és hogy olyan cliffhangerrel végződik, hogy a fal adja a másikat. Gondoltam, bele sem kezdek, amíg az író meg nem írja az - állítólag már tényleg - zárókötetet, fene akar hülyét kapni, hogy netán éveket kell várni a folytatásra. De aztán mégsem tudtam megállni.

Hát kérem, ez volt eddig a legjobb rész, izgalmas, de úgy, hogy nem éreztem a gyalogkakukk effektust, mint pl. az Outlander 3. és 4. kötetnél, humoros, egyik-másik poént meg kéne tanulni, és benyögni valami beszélgetés kellős közepén. A kacifántos stílussal akadtak még gondjaim, a narrálás már nem olyan erőltetetten régies, mint amilyennek az 1. részben éreztem (vagy megszoktam, fene tudja), de a szereplők beszédmódja néha zavar. Kivéve Mück Márinál, aki egyértelműen az egyik kedvenc karakteremmé nőtte ki magát.

Mili makacssága és a báró ridegsége néha sok volt, jó lett volna, ha a kötet végére ez változik. Bár Mili elvileg megfogadta, hogy nem lesz olyan felelőtlen, de én nem vettem észre, hogy a gyakorlatban megtörtént volna.

Nem szeretem az olyan karaktereket, mint a báró, aki makacsul megy előre, senkivel nem oszt meg semmit, feltétlen engedelmességet vár el, de nem indokolja meg, hogy miért. Cseppet sem csodálkoztam, hogy Milinek ebből elege lett, és saját szakállára kezdett nyomozni. Ugyanakkor persze, rettentő felelőtlen dolgokat művelt, de talán, ha Richárd őszintébben beszél vele, még ha nem is árul el mindent, de legalább nem nézi levegőnek, Mili is könnyebben megült volna a hátsóján.

A fejemben én már persze, összeboronáltam őket, de belegondoltam, hogy ha ezek ketten összeházasodnának, hát, hogy unalmas házasság nem lenne, az biztos. Igaz, békés sem, ha mindketten ilyenek maradnak. A nők szeretik az ilyen mogorva alakokat megváltani, pedig nem mindig lehet, és nem is mindig érdemes.

Érdekes, sok csavart kitaláltam, pedig általában nem szoktam találgatni, de most valahogy mégis rátaláltam a megoldásra, na, nem mindnél. A függővégre is rájöttem, igaz, csak alig pár oldallal a vége előtt. Van persze, vágyam, hogy hogyan folytatódjon, és nyilván picit csalódott leszek, ha nem úgy lesz, de el fogom fogadni azt is.  Nem igazán értem, mikor az olvasók dühösek az íróra, mert nem úgy írja meg a könyvet, ahogy ők elképzelik. 

Azért remélem, a 4. kötetben majd végre megtudunk minden fontosat, és lezárul a történetnek ez a szála. De azt sem bánom, ha nyitva marad a lehetőség a folytatásra, csak más történettel.

Amit még meg kell említenem, az a hangulat, igazán jól visszaadja a századforduló atmoszféráját, nemcsak a csillogást, hanem a mocskot is.

10/10