Decemberi zárás

BÚÉK! :)

Ilyenkor, január első napjaiban rendszerint évértékelőt írok, de előtte még a decemberi zárás. Két könyvről külön bejegyzést is akartam írni, de abból már nem lesz semmi, sajnos, úgyhogy most emlékezem meg róluk.

Nem volt acélos hónap ez sem olvasás szempontjából, négy könyvvel zártam, de abból kettő rövidke, 35 oldal körüli volt, inkább novellának nevezhető. Az egyik "rendes" könyvvel elég sokat nyűglődtem is, annak ellenére, hogy jó és értékes alkotás.

A lista:

1. Nádasdy Ádám: Milyen nyelv az angol?

A popkultos csajoknak köszönhetem az ajánlást, és vásárlás után nem sokkal el is olvastam. Nekem ez a könyv most sokat segített az egyetemi tanulmányaimban, főleg a nyelvészeti részben. Ugyan sok mindent tanultam még a magyar szakon anno, na, de az nagggyon régen volt, sok mindent elfelejtettem, meg aztán az angol más nyelv, vannak eltérések, és hiába tudok sok mindent magyarul, ha nem tudom, hogy van ugyanaz angolul. Olyan alapdolgok, mint mondatrészek, szófajok, mondattípusok stb. És ezekben ez a könyv sokat segített, hogy magyarul magyarázza el azokat, amiket az egyetemen angolul tanulunk.

Azért a megértéshez kell egy nem alacsony szintű angol nyelvtudás és némi nyelvészeti alaptudás is, legalább magyarul. Hasonlók, mint amiket fent felsoroltam.

Goodreadsen van kritika, ami szerint vannak benne hibák, de sebaj, nekem nem vont le az értékéből.

2. J. K. Rowling: From the Wizarding Archive: Curated Writing from the World of Harry Potter

Kindle változatban vettem meg ezt a kétkötetes munkát (külön-külön is meg lehet, de minek?), amiben a Pottermore-on megjelent érdekességek szerepelnek.

Nagyon szerettem volna szeretni, de iszonyú sokáig olvastam. Elkövettem azt a hibát, hogy az elejétől a végéig akartam kiolvasni, pedig - szerintem - ezt a könyvet inkább szemezgetni kellene, elolvasgatni, ami az embert épp érdekli. De mivel van az a mániám, hogy nem viszek át könyvet az új évbe, mindenáron be akartam fejezni még 2024-ben, ezért erőltettem, hogy haladjak, ami ahhoz vezetett, hogy jó darabig csak szenvedtem vele. Jó fele után gyorsultam csak fel, talán ebben közrejátszott az is, bogy számomra akkor jöttek az érdekesebb részek, pl. tanárok és más szereplők élete. Az elején voltak témák, amik nem kötöttek le, a pálcafák leírását át is ugrottam, annyira nem érdekelt.

A legjobban Lupin története kötött le és egyben szomorított is el, de Lockhart vagy Lumpsluck is érdekes volt. McGalagonyról már tudtam egy s mást, ebből a könyvből: 

https://irgulyasescsalamade.blogspot.com/2016/11/egy-kis-potter-verzum-harom-konyvecske.html

(Most újraolvasva a posztomat, meglehet, a tanárokról szóló részek ugyanazok voltak? Nem emlékszem már. Meg talán a mágiügyi miniszterek felsorolása is.)

Viszont felfedeztem egy nyelvészeti hibát a könyvben, büszke is voltam magamra rendesen. :D Rowling kb. 4-szer említi, hogy két szó egymásnak "homonymje", magyarul homonímája. Nem mindegyikre emlékszem, de az egyik a night-knight volt, a másik Sybill (Trelawney)-Sybil (Szibilla).

Csakhogy a homnymy az az, amit magyarul azonos alakú szónak nevezünk, vagyis ugyanúgy írjuk, de mást jelent, és a jelentések között nincs összefüggés. (pl. vár, nyúl) (Ennek a nyelvtani párja a polysemy, magyarul többjelentésű szó, amiket egyformán írunk, és a jelentések között van összefüggés, pl. key - megoldás kulcsa, lakáskulcs, magyarul pl. körte - izzó, ill. gyümölcs, ahol az összefüggés az alakjuk.) Amiket viszont Rowling mond, azokat ugyanúgy ejtjük, de másképp írjuk, és magától értetődik, hogy a jelentés is más. Ez pedig a homophony, magyarul homofónia, és utána kellett néznem, mi lehet rá példa, de íme: apádtól - apáttól. Bár szerintem ez kicsit erőltetett, mert bár itt valóban van hasonulás az ejtésben, de én úgy érzem, mégsem teljesen egyformán ejtjük, még ha nagyon pici is az eltérés.

Na, itt majdnem véget is ért a lista, mert mire végeztem a könyvvel, már december 27-e volt, és féltem, hogy 31-éig már nem férne bele olyan, amit végig is tudnék olvasni, de nagyon szerettem volna valami karácsonyit, és akkor beugrott, hogy van Abbi Waxmannek két ünnepi írása a Nina-Polly világból, amiket a honlapjáról lehet letölteni, és ezek még belefértek az időbe, vagyis két legyet ütöttem egy csapásra.

Szóval:

3-4. Abbi Waxman: The Bookish Holiday of Nina Hill, Polly and Nina Take Manhattan

Két cuki, rövid történet Nina, a könyvmoly világából karácsonnyal, karácsonyi kvízesttel, cicával és Tommal. Nem tudom, miért szeretem ennyire ezt a világot, de szeretek belebújni. Még mindig várom, hogy más is megjelenik a szerzőtől magyarul.

Reményeim szerint hamarosan jelentkezem az évértékelővel.

Novemberi zárás

És már el is értünk az év utolsó hónapjához. :O

Novemberben három könyv végére sikerült érnem, amiből egy még októberről csúszott át. Azért mondom így, mert az egyiknek tényleg örültem, hogy sikerült a végére érni, annyira szenvedős volt.

Mutatom.

1. Jodi Picault: Nem ér a nevem

Ez volt, ami októberről maradt, és ez volt a szenvedős is. A szerzőtől nem olvastam még a lányával közösen írt két mesekönyvön kívül semmit. A hívószó ezúttal Shakespeare neve volt, de hamarosan ismét a nők sorsának kérdéskörében találtam magam, elnyomás, erőszak stb. Jaj. Jobban oda kell figyelnem ezekre a jövőben, mert ugyan foglalkoztat a téma, de már többedik olyan könyv ez az idén, amiben ez a téma is hangsúlyos szerepet kap, és besokalltam.

A könyv sajnos nem tetszett. Bár Emilia sorsa szomorú volt, mégis csak helyenként tudott belőlem érzéseket kiváltani, a szerzőnek valahogy nem sikerült úgy leírnia a történetét, hogy igazán azonosulni tudjak vele. Melina pedig majdnem végig igazán seggfejként viselkedett. Tíz évig őrizgette a sérelmét Jasperrel kapcsolatban, majd kb. mindenkin átgázolt, hogy színpadra kerüljön a darabja, beleértve a legjobb barátját is. Jasper egy szó nélkül fogadja el a hazugságot, és amikor Jasper kerül némiképp hasonló helyzetbe, és Melinának kellene a férfi mellé állnia, meg sem hajlandó hallgatni.

Azt hiszem, árulkodó, hogy egy könyvben, ami arról szól, hogy a nők sorsát régen és még ma is (ha nem is olyan mértékben, mint 400 éve) a férfiak döntötték el, egyetlen női szereplő sem szimpatikus. Az egyetlen, akit megkedveltem, Jasper volt.

Az egész könyv sajnos rettentő hosszú és elnyújtott, ismét úgy éreztem, hogy sosem jutok a végére. Hogy őszinte legyek, kb. az utolsó harmadából már nagyon sokat kihagytam, egy csomó oldalt csak átlapoztam, annyira untam már az egészet. Ami a javára írható, hogy úgy tűnik, a szerző alapos kutatásokat végzett. Picoult ez alapján nem az én szerzőm.

Az, hogy Shakespeare írta-e valójában a drámáit, hidegen hagyott. Szeretem a műveit, akárki is írta őket. A Shakespeare-idézetek fordításában nagyon fura volt, hogy sok helyen Szász Károly iszonyat elavult, a mai olvasó számára alig értelmezhető fordításait használták, talán jogdíj kérdés miatt volt? Akárhogy is, nagyon zavarónak találtam.

Na, most nézzétek meg a kedvenc szonettemet, a 71.-et Szász Károly és Győry Vilmos fordításában, majd pedig Szabó Lőrincében, ég és föld!

Tovább ne gyászolj, majd ha sirba szállok,

Csak mig a gyászharang elhirdeté

Hogy én e rút világtul íme válok.

És térek még rutabb férgek közé.

S ha e sorokba elmerülsz, feledd

Mely írta, a kezet: mert úgy szeretlek

Hogy inkább vágyom lenni elfeledt

Semhogy nevemmel néked bút szerezzek.

Oh! hogyha e sorokra néz szemed,

Midőn talán már por vegyűlt szivemmel,

Ne ejtsd ki többé szegény nevemet,

Szerelmed érjen véget életemmel:

        Nehogy a bölcs világ e bút megértse,

        És szivedet, velem gunyolva, sértse.

Ez mégis mi a fene? Büntetni lehetne vele. Nem csoda, ha valaki ezzel kerül először szembe, az menekül Shakespeare elől.

És a modernebb:

Hogyha meghalok, ne tovább, ne gyászolj,

Csak míg hallod a zord harang szavát,

Mely széthírleli, hogy e rút világból

Legrútabb férgek közé szöktem át;

Sőt, ha versem olvasod, ne idézd

Írója kezét: szívem úgy szeret,

Hogy édes agyadnak a feledést

Kívánja sajgó emlékem helyett.

Vagy ha (mégis) látod írásomat,

Mikor engem a föld már elkever,

Ne mond ki szegény nevemet se: hadd

Haljon szerelmed halálommal el;

Mert a bölcs világ átlát szíveden,

S bár meghaltam, gúnyolni fog velem.

Na, hát ez már egészen más.

2. Ruff Orsolya: A titokzatos budapest térkép (Orczy Mimi kalandjai 3.)

Még szerencse, hogy van nekünk Ruff Orsolyánk és ez a jó kis sorozat, ami gyógyír volt a megtépázott lelkemre. (Dehogy! Annyira azért nem vettem a lelkemre. :D Kevés könyv tud igazán felbosszantani.)

Már a 2. rész után is leírtam, hogy jobb volt, mint az első, és a 3. rész meg még jobb volt talán annál is. Vajon lehet ezt még fokozni? De fokozni nem is kell, csak szinten tartani.

A leányneveldés rész kicsit az Abigélre emlékeztetett, de azért nem volt koppintás, az arzénes részt meg részben kitaláltam, mert olvastam a korabeli kozmetikumokról... na, de ennél több már spoiler lenne. Remélem, hamarosan jön a 4. rész, és még sok rész utána.

Bírtam a kis utalásokat, próbáltam azonosítani azokat a dolgokat, amiket ismertem. És nézzétek meg a könyv hátulját, a borító előtti oldalt is!

3. Clare Pooley: Hogyan öregedjünk méltóságmentesen?

A cím keltette fel a figyelmemet, és reméltem, hogy valami vicces és renitens könyvet kapok, amit tulajdonképpen meg is kaptam. Bár be kell vallanom, hogy én itt-ott egy-egy részt unalmasnak találam, de sokat nevettem, meghatódtam, és a végére rendesen felpörögtek az események. Mindenkinek kellene egy Daphne az életébe. :)

Ugyan nem vagyok még nyugdíjas korban, de bizony közeledik. Mintha tegnap lett volna, mikor betöltöttem az 50-et, és most meg már a 60 közelebb van, mint az 50. :O Valószínűleg ezért is foglalkoztat már ez a kérdés, hogy lehet-e mást is kezdeni az idős évekkel, mint hallókészülékkel ordítozni az unokákkal, undok képet vágni, egész nap a tévét nézni, és rosszindulatú megjegyzéseket tenni másokra. Költői kérdés volt, persze, hogy lehet, de szívesen nézek és olvasok olyan alkotásokat, amik azt erősítik meg, hogy 60 felett sem áll meg feltétlenül az élet.

Nem nagyon szoktam havi zárásban sorozatokról írni, de most kivételt teszek. Vagy esetleg hagyomány teremtek. :) ;)

Pontosan a fentiek miatt néztem meg A Man on the Inside, magyarul: Beépített öregúr c. sorozatot is a Netflixen (kiírva, feliratban más volt a címe, de elfelejtettem), amiben van ugyan egy nyomozás, de a vége felé leginkább azt éreztem, hogy az csak ürügy volt, mert talán kevesebben nézték volna meg, ha szimplán arról szól, hogy egy nyugdíjas férfi bemegy az idősek otthonába, és barátkozik. Pedig úgy is jó sorozat lehetett volna, de így még került bele egy csavar is. A sorozatban persze ott az elmúlás, ennyi idős korban ez már óhatatlan, de annál sokkal több az életingenlés és pozitivitás, nagyon szerettem. A humorát is. Külön érdekesség, hogy az alcímek kémfilmek címei voltak kitekerve. Nem árulom el, nyomozzatok kicsit. :)

A másik novemberben megnézett sorozatom, amiről említést tennék, a Karácsonyi vihar, szintén a Netflixen, ami már kb. 2 éve készült, és azóta van a várólistámon is, de most végre sorra került. Mindig szívesen fogadom, ha találok jó, nem amerikai sorozatot, filmet, könyvet, néha nem árt egy más nézőpont, hisz a napi életünket talán túlságosan is átszövi az amerikai kultúra befolyása. Ez pedig norvég, ha jól emlékszem. A mindössze hat epizódban megismerünk néhány embert, akik egy hóvihar miatt az oslói reptéren ragadnak, és az ő életükbe kukkanthatunk bele ez alatt a pár rész alatt, ami számukra kb. egy nap eseményeit meséli el. Annak ellenére, hogy minden sorsban van nehézség, mégis szívet melengető a történet, és az utolsó részben szépen le is kerekítik a sorsukat. Olyan szépen, hogy bár örülnék újabb évadnak, erőltetettnek érezném, ha ugyanezekkel a szereplőkkel folytatódna, de más emberekkel jól működhetne.

Terveim szerinte decemberben elolvasnék még valami karácsonyit és persze jöhetnek orrba-szájba a karácsonyi filmek. :D

Fura belegondolni, hogy talán már csak jövőre jövök errefelé újra. Majd kiderül. :)

Októberi zárás

Eljött a gyakran ködös november, bár egyelőre hűvös, de szép idővel. Októberben sem olvastam túl sokat, két könyvet tudtam befejezni, de azok legalább jók voltak, igazából nincs hiányérzetem. Folyamatban van egy könyv, de az nem tetszik. A félbehagyásán gondolkodom, de közel féltávnál még küzdök. Megnéztem a Sötétség teremtménye 2. évadát, nem érdemel külön posztot, még annyira sem kötött le, mint az első évad. Sok értelme nem volt. Egyetemi beadandók, fordítás, selejtezés a könyvtárban, családi gondok, ezek töltötték ki a napjaimat.

A két könyv az alábbi volt:

1. Sangu Mandanna: Rendkívüli Boszorkák Igen Titkos Társasága

Olvasás közben folyton T. J. Klune Ház az égszínkék tengernél c. könyve járt eszemben, és rá is jöttem, hogy miért. Mindkettőben szerepelnek különleges gyerekek és felnőttek, de mindkettőben ez "csak" (?) a háttér, a körítés, és valójában arról szólnak, hogy a szereplők hogyan találnak szeretetre, hogyan gyógyulnak ki lelki nyavalyákból. Ezt az érzésemet a szerzői utószó is megerősítette.

Aranyos, néhol vicces, nyomokban életszerű romantikát is tartalmazó könyv volt (persze a pasinak azért muszáj volt folyton ráncolnia a homlokát, de ez legyen a legkevesebb), bónuszként varázslással. Olvasás közben ilyen jelzők jutottak eszembe, mint otthonos, eseménytelen (ez később megváltozott), de abszolút pozitiv értelemben. Bár november-decemberben játszódik javarészt, valamiért mégis inkább őszi olvasmánynak éreztem, talán a boszis vonal miatt. A leírás alapján Seholsincs-lak csodálatos hely lehet.

Egy dolog volt furcsa picit, hogy a szereplők bőrszíne nem mindjárt az elején derül ki (vagy nem figyeltem rendesen), és még akkor sem voltam benne biztos. (A három kislány talán mind fekete, Mika pedig indiai, ha jól következtettem.) Ez pusztán azért baj, mert a könyv elején volt egy mentális képem Mikáról, amit menet közben kellett átalakítani, és ez zavart. Bár úgy tudom, nem sorozat, maradt egy vonal, amit jobban ki lehetne fejteni, és nagyon kíváncsi lennék a megoldására.

Szívesen olvasnék még a szerzőtől.

2. Tracy Rees: Karácsonyi házikó

Nagyon vártam a szerző más könyveit is A vidéki templom titkai után, ami tavaly sok kategóriában győztes lett pl. a félévzáró értékelésben. Ez a könyv egy picivel kevésbé tetszett, nehezen tudom megfogalmazni, hogy miért. Edward egy álompasi, de nem pl. Bridgerton módra, hanem életszerű a maga jó és rossz tulajdonságaival, démonaival, gondjaival, örömeivel, a háttér kellemes és hangulatos, talán Holly volt kevésbé szimpatikus és nem eléggé egyedi, olyan kis szürkének éreztem minden erőfeszítése ellenére. Túl tökéletes tanár volt, egyszer sem akarta némelyik tanítványa nyakát kitekerni, legalább egy kicsit. :D Akármennyire is szereti őket, szerintem irreális, hogy sosem fárad el, vagy sosem lesz rájuk néha egy kicsit mérges. Az ember még a saját gyereke nyakát is szívesen kitekerné néha, még akkor is, ha mondjuk, egyke, nemhogy egy egész osztálynyi gyerekét! Egy picit úgy éreztem, mintha Elizát ki akarná magának sajátítani, ami valahol érthető volt, és szerencsére nem ment át creepybe. Mindenesetre jó élmény volt, jöhetnének más könyvek is a szerzőtől, vannak még bőven lefordítatlanok.

Az élfestett borító gyönyörű, igazán hangulatos. A fordítással egy bajom volt, három pont után vessző? Így: ..., Szerintem nem kell oda vessző.

Szeptemberi zárás

Hipp-hopp, október lett, és már nem panaszkodhatok a melegre, sőt, reggel és este kimondottan fázom. Nem jó nekem semmi. :D Szeretem amúgy ezt az időszakot, a színes leveleket, a szilvát, a szőlőt, és idén kb. két év kihagyás után újra termett mandulánk! (Az előző években elfagyott tavasszal.) Hogy takaró alá bújva olvashatok, és hogy olyankor odabújnak a macskák (legalábbis pár órán át, egész éjjel nagyon kényelmetlen tud lenni). A ködös, nyúlós, sötét novembert viszont már nem szeretem. Szegény utált hónap!

Olvasásilag nagyon gyatra hónap volt ez. Rengeteg munkám volt, plusz elkezdtem egyetemre járni, angol nyelv és kultúra tanára szakra. Három félév, ennél többet már nem vállaltam volna. De eddig nagyon élvezem az órákat, a házi feladatokat annyira nem, és gyanítom, a vizsgákat se nagyon fogom, de hát ez is hozzátartozik. Sajnos az olvasmányaimat sem választottam meg szerencsésen, és mindez azt eredményezte, hogy alig két könyv jutott szeptemberre.

Ha már augusztusra közös témának a nyomozást neveztem meg, ebben a két könyvben a közös téma a családon belüli erőszak volt. Alapból kerülöm ezt a témát, de az első könyv esetében azt reméltem, kevésbé lesz hangsúlyos (sajnos eléggé az volt), a másodiknál meg nem igazán tudtam róla (pedig csak a fülszöveget kellett volna figyelmesebben elolvasni), de szerencsére itt nem volt igazán hangsúlyos.

No, de lássuk a medvét!

1. Evie Woods: Az eltűnt könyvesbolt

Itt tudtam, hogy lesz benne női elnyomás (érdekes, ez a téma sűrűn jön elém mostanában, biztos ez sem véletlen), csak azt reméltem, a varázslat rész erősebb lesz. Nem volt. 

Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, a feléig nagyon tetszett, ott nekem nagyon leült, és kezdett nyomasztóvá válni a történet. Szerintem a könyv túl hosszú az eseményekhez képest, kicsi meghúzással feszesebb tempójú könyvet kaphattunk volna, üresjáratok nélkül.

A vége már újra lekötött, de néha azt éreztem, én is benne vagyok abban az Emily Brontë könyvben, amit annyira keresnek, olyan nyomasztó volt itt-ott. A mágikus része nekem nem volt elég hangsúlyos, és nem is igazán értettem a jelentőségét, jó, részben igen, de nem teljesen. Sajnos egyik nőt sem tudtam megkedvelni, egyedül Henry volt szimpatikus. Kicsit csalódás volt nekem ez a könyv. A borítója nagyon szép, mostanában egy halom hasonló borítót látok, de ettől még szép.

Ismét megállapítottam magamban, hogy mennyivel szerencsésebbek vagyunk, hogy a mai korban élünk. Persze, ma is van családon belüli erőszak a nőkkel szemben, és valami bődületes számban ölnek meg nőket ennek következtében, de még mindig sokkal jobb a helyzet, és több esélyünk van kitörni ebből, mint száz éve. Ettől sajnos még mindig nem sikerül mindenkinek vagy csak nagyon sokára, pedig minden erőszakban töltött napért kár. És itt most nemcsak a nőkre gondolok.

2. Charlotte Leonard: Hedy Lamarr: A bátor feltaláló, Hollywood ragyogó csillaga

Lehet, hogy a cím megfogalmazása már gyanút kellett volna, hogy ébresszen a fejemben a könyv stílusát tekintve. 

Tudtam, hogy létezett egy olyan színésznő, hogy Hedy Lamarr, talán filmjét is láttam, bár nem vagyok benne biztos, de csak a Timeless (mely a "szellemes" Időutazók c. címet kapta a magyar keresztségben) c. sorozat miatt kezdett el érdekelni az élete, mivel ott elhangzik, hogy neki köszönhetjük a wifit, de kiforgatták ebből a találmányból, és hosszú évtizedekig nagyjából senki sem tudta, hogy ő állt mögötte.

Ez izgatta a fantáziámat ugyan, de sosem olvastam utána alaposabban, így amikor megláttam, hogy lesz ez a könyv, gondoltam, ez majd kitölti az űrt. Tévedtem.

A könyv nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, unalmas volt, terjengős, nyálas és a megfogalmazásmódja leginkább egy általános iskolai fogalmazásra emlékeztetett. Azt hittem, sose érek a végére. Szeptember 28-án már komolyan aggódtam, hogy nem olvasom ki a hónap végére, mert sokszor kedvem sem volt kézbe venni, és ha mégis, akkor is untam, de végül 29-én sikerült.

A szerző az utószóban megemlíti, hogy a színésznő életének csak egy rövid szakaszát választotta ki, de hát ennek meg így nem sok értelme volt, kis túlzással felsorolta, hogy milyen filmekben játszott, és hogy jutott el a bluetooth ötletéig (érdekes, a sorozatban wifi volt, itt bluetooth), de az, hogy végül mi lett a találmánnyal, az nem derült ki. Még egy érdekesség az utószóból, Hedy egyik férjével (volt belőlük több is) örökbe fogad egy kisfiút, akit, miután elválnak, el akarnak venni tőle, de foggal-körömmel küzd érte. Erre az utószóban ott egy mondat, hogy fogja, nevelőszülőkhöz adja és 40 évig nem is látja. Hogy? :O Erre azért nem ártott volna kicsit részletesebben kitérni.

Pár gondolat, ami olvasás közben eszembe jutott. Van egy magyar lány, akivel Hollywoodban összebarátkozik, egy darabig élnek is együtt, mint lakótársak, akivel megállapítják, hogy milyen nehéz nyelv ez az angol (mondja ezt az osztrák), és hogy bezzeg magyarul hetek alatt megtanult. Itt azért elcsodálkoztam. Ill. ismét arra kellett gondolnom, mennyivel jobb dolgunk van nekünk nőknek most, mivel az első férje őt a tulajdonának tekintette, akitől szó szerint úgy szökött el, és végig nem vették komolyan, hogy műszaki dolgokkal akar foglalkozni. Nem mehetett műszaki egyetemre pl., és kb. csak színésznőként jöhetett számításba a férfiak uralta világban.

Tudom, hogy nem tökéletes a nők helyzete, vannak azért bőven országok, ahol még mindig csak tárgynak tekintik őket, de azért nagy általánosságban hálásak lehetünk, hogy ebben a korban élünk, ahol lehet önállő jövedelmünk, tulajdonunk, járhatunk iskolába, kb. bármilyen foglalkozást űzhetünk, és nem az egyetlen életcélunk, hogy férjhez menjünk és gyerekeket szüljünk.

Augusztusi zárás

Vissza kell vonnom az egy hónapja írtakat a rohadt meleg miatt. Megint hetek óta megfulladunk a melegben, éjszaka sincs hűvös, minden, csak nem alvás, amit éjszakánként művelek. :( És hiába jött el a szeptember, nem látszik, hogy ez változna, az egy jó a rövidebb nappalok, így hajnalban van egy kicsit hűvösebb. Nem jó felé tartunk, az biztos. És az okostojásoknak most jutott eszébe, hogy ilyen forró és egyre hosszabb nyarak mellett egy héttel hosszabb legyen a tanév... Erre már végleg nem lehet mit mondani.

Na, de lássuk az augusztust! Nem szoktam beszámolni róla, hogy hány és milyen könyvet veszek (nem is tartom számon), de most egyet megemlítenék. Ő az: https://moly.hu/konyvek/galadriel-waters-astre-mithrandir-roxfort-titkai. Ha nem működne a link, Roxfort titkai (miért nem "A"?), amire már régóta fáj a fogam, és most sikerült kifognom egy antikvár példányt, akkora összegért, amit szégyellek leírni. :D Azzal nyugtattam magam, hogy nem iszom, nem dohányzom, kb. csak könyvekre költök, azokra is egyre kevesebbet, így megérdemlem. El még nem olvastam, de majd arra is sor kerül.

És ha már HP, megjelent egy ilyen is (a volt Pottermore történetei egy, ill. két könyvben): https://www.goodreads.com/book/show/216400170-from-the-wizarding-archive-volumes-1-2?ac=1&from_search=true&qid=gyRdeaqvJk&rank=1

Egyelőre angolul, és ahogy nézem, csak Kindle-re és Audible-re. Még nem vettem meg, de tervezem.

Jöjjenek az olvasott könyvek! Valamiért úgy esett, hogy az augusztusi téma a nyomozás lett, pedig eleve ritkán olvasok krimit, és főleg nem többet is egymás után, mert szeretem váltogatni a műfajokat. Négy krimi van a listámon, és a még folyamatban levő könyvben is van egyfajta nyomozás.

1. Josephine Tey: Az idő gyermeke

Elvileg ez egy sorozat 4. kötete, hogy miért pont ezt fordították le (ahogy nézem, a többi rész nincs), arra csak az a tippem van, hogy ez a könyv a világ 100 legjobb krimijének egyike. III. Richárddal még a The Hollow Crown feliratának készítése közben ismerkedtem meg kicsit mélyebben, előtte nekem is kb. annyi volt meg, hogy púpos volt és sánta, meg gonosz, és megölette a két kicsi unokaöccsét. A feliratozás közben picit utánaolvastam, és kiderült, hogy se púpos nem volt, se sánta, mindössze gerincferdüléses, és meglepően emberséges törvényeket hozott abban a két évben, míg uralkodott.

Nagyon érdekes volt, ahogy a felügyelő a törött lába miatt ágyban fekve próbálja megoldani az állítólag III. Richárd által megöletett két unokaöccsének rejtélyét. Ha ez mind igaz, ami ebből a könyvből kiderült, bizony ideje lenne rehabilitálni Richárdot, akit leginkább az utóda, VII. Henrik próbált mindenáron befeketíteni, és jó eséllyel épp ő volt, aki megölette a két kis herceget.

Hogy a világ 100 legjobb krimije közé tartozik-e, egyáltalán kriminek nevezhető-e ez a nyomozás, nem tudom, de én nagyon élveztem olvasni. Néhol elvesztem a rokonsági fokokban és a mindenféle eseményben, forrásban, de a lényeg talán lejött.

A nyelvezetén kicsit érződik, hogy több mint 50 éve íródott, de ez igazából nem ítélet, csak megállapítás.

2. Zajácz D. Zoltán: Véres Balaton (Balaton 1.)

Régóta váratott már magára ez a könyv, és szerencsére nem okozott csalódást. Főleg azért vártam, mert én is épp 78-ban vagy 79-ben voltam Zánkán, bár akkor nem a Dinamit volt ott, hanem a Neoton Família, és nem volt gyilkosság, csak egy kisebb lopás borzolta a kedélyeket.

Érdekes volt visszamenni fejben abba a korszakba, és nemcsak Zánkára, hanem úgy egyáltalán Magyarországra, sok emléket felhozott, jókat és rosszakat egyaránt. A könyv olvasmányos, gördülékeny, pár nap alatt ki is olvastam, a két bűntény számomra elég hátborzongató volt, semmiképp sem pl. a cozy krimi műfaja. A szerelmi szál kicsit esetleges volt, de nem volt zavaró. A profilalkotás és a kriminálpszichológia bemutatása, ami nálunk a 70-es években még teljesen ismeretlen volt, érdekes volt. A szereplők még nem túl egyediek, de ez később még változni fog? Döme szála ismét azt bizonyította számomra, milyen fontos, hogy jól bánjunk embertársainkkal, és hogy a vallás rossz értelmezése mekkora károkat tud okozni.

Egészében igazán jó kis krimi volt ez, terveim szerint a többi részt is elolvasom, bár nem nagyon gyorsan, mert nekem kicsit megülte a gyomromat a komorsága.

Néhány apróbb bajom volt csak vele, ami viszont SPOILER!

Nem tudom, hogy csak én nem figyeltem, de kiderült, hogy ki volt Edit magzatának az apja? Volt annak egyáltalán bármi jelentősége, hogy terhes volt?

Marion szerintem túl könnyen túltette magát a történteken, és mikor néhány bekezdés erejéig a fejében voltunk, az is olyan szenvtelen volt, ami nem illett egy 14 éves lányhoz, aki 3 hetet töltött egy vaksötét pincében, és naponta kétszer erőszakolták meg! Ehhez képest, mikor kiszabadul, már az érdekli, hogy mehet az NDK-ba a barátnőjéhez. Mintha a szerző nem tudott volna mit kezdeni ezzel.

SPOILER vége!

3. Elle Cosimano: Finlay Donovan mindent kockára tesz (Finlay Donovan 4.)

Na, ezzel a két nővel kb. minden történt, mint szerencsétlen prérifarkassal a gyalogkakukk rajzfilmben. Estek, keltek, folyton koszosak voltak, összekenték magukat, egy csomó gusztustalan dolgot csináltak és történt velük, nem beszélve a hullák soráról, ami kísérte őket, bármerre mentek.

Ez a rész már annyira elszállt volt, hogy végül feladtam, hogy bármi reálisat találjak benne. :D Sokkal többet nevettem és izgultam, mint az előző részeken, de szépen le van zárva, és szerintem itt kellene abbahagyni a sorozatot, mert ha a szerző ezt még überelni akarná, abból szerintem már csak valami erőltetett dolog sülne ki.

Fin gyerekeit sajnáltam megint, mert kb. alig látja őket, és alig foglalkozik velük. Jó, hogy van segítsége. Azért összességében jó élmény volt, nem bántam meg.

Viszont közben láttam, hogy jövőre jelenik meg az 5. rész, a borítóterv már van fent a szerző Instáján. Hát nem tudom, érdekel-e, most kicsit telítve vagyon a marhaságaikkal, de talán egy év alatt elfelejtem, és kíváncsi leszek.

4. Elle Cosimano: Veronica Ruiz bankot robbant (Finlay Donovan 3,5)

Ez egy előzménynovella, amiben megismerjük Vero előéletét, hogy mi is a sorozatban emlegetett diákszövetséges ügy, ill. hogyan találkozott Finlay-vel, ezért inkább 0,5-nek kellene lennie, hiszen a legelső könyv előtt játszódik.

Jópofa történet volt, tetszett a nyomozás, de nekem kicsit hirtelen és nem túl hihető volt, hogy Finlay olyan hipp-hopp felvette Verót. Remélem, egy nap tisztázni tudja magát a diákszövetséggel szemben is.

És szeretnék még visszatérni egy kicsit a Bridgerton sorozathoz. Nem is vagyok rajongó, minek foglalkoztat ez ennyire? Nos, nemcsak ebben a sorozatban, de úgy általában zavar, ha nagyon kirívó eltérések vannak ahhoz a korszakhoz képest, amikor az adott alkotás játszódik, és a Bridgerton meg egy népszerű könyvsorozatból készült streamingsorozat, ezért itt még kirívóbbak az eltérések vagy talán inkább még jobban szem elé kerülnek.

Hogy miért hozom fel újra? Mert pár napja megnéztem ezt a videót: https://www.youtube.com/watch?v=oCIGfA8e8eY

És majdnem, de csak majdnem meg is győzött, amik elhangzanak benne, miszerint ez egy alternatív világban játszódó, kitalált történet, amibe nyugodtan bele lehet pakolni bármit, és bezzeg nem kérjük számon a frizurák, a ruhák hitelességét, és a nők szőrtelenségét.

Na, válasszuk ketté a könyveket és a sorozatot! A könyvek szerintem egyáltalán nem alternatív világban játszódnak, semmi sem utal rá, épp ellenkezőleg, minden arra utal, hogy az akkor létezett 1815 körüli világban kap helyet. A ruhákat, a frizurákat meg a szőrtelenséget legfeljebb elképzelni tudjuk. 

A sorozat ellenben már egy alternatív valóságban játszódik, csakhogy nem úgy van, hogy először volt az alternatív világ, amit aztán telepkakoltak fekete királynővel, herceggel, meg ázsiai és indiai arisztokratákkal és leszbikussággal meg biszexualitással, hanem pont fordítva, attól lett a világ alternatív, hogy belerakták ezeket.

Az a helyzet, hogy van egy bizonyos elvárásunk, amikor történelmi korban játszódó  sorozatot nézünk, hogy úgy nagyjából stimmeljenek az alapkörülmények ahhoz képest, ami a jelenlegi tudásunknak megfelel. Tehát ne legyenek nagyon kirívó dolgok. A fekete, ázsiai arisztokrácia meg az. Ugyanakkor kevesen vagyunk jártasak a ruhák, frizurák, szőrtelenség kérdésében, így ezen nem akadunk ki annyira. Valamilyen szinten viszont megfelel a korszakról szerzett tudásunknak, hiszen a nőknek hosszú hajuk van, amit bonyolult frizurákban hordanak, a szoknya is a földig ér stb. Na, de ha alternatív világ, akkor bármi lehet, nem? Szerintem a 4. évadban Bridgertonék menjenek strandolni bikiniben! Miért ne? Alternatív világ, belefér, nem?

A videó készítője A korona c. sorozatot hozta fel másik példának, hogy ott sem minden egy az egyben történt meg, amit látunk, pl. a magánbeszélgetésekről sem tudjuk, hogy úgy hangzottak-e el, mint a sorozatban. Valóban, ezen nem nagyon lehet vitatkozni. Ugyanakkor az ott látható valóság megfelel annak, amit életünk során valóságnak tanultunk, láttunk, ezért tudjuk elfogadni azokat a részeket is, amikről nincsenek tapasztalataink.

De mondok egy példát, ami valóban alternatív világban játszódik, és az első pillanattól fogva lehet tudni, ezért ott meg sem lepődtem semmin, és ez a My Lady Jane (jelenleg Amazon Prime-on nézhető). Elfogadtam, hogy a király fekete bőrű, Lady Jane-t nem végzik ki alig 9 napi uralkodás után, és vannak alakváltók. Teljesen oké!

A nagyobb gondnak inkább azt látom, hogy mennyire könyvhű a sorozat, és ezzel viszont elérkeztünk az alkotói szabadság és az olvasók tiszteletének kérdéséhez. Talán írtam legutóbb, de szerintem mindannyian azt szeretnénk viszontlátni a tévében, moziban, streamen, amit olvastunk, és kisebb változtatások még elmennek, de a nagyon nagyokat már nem nézi jó szemmel az, aki a könyvet is olvasta. Rengeteg mém van pl. arról, hogy Harry Potter az apjára hasonlít, de a szeme az anyjáé, vagy arról, hogy a Tűz serlegében Dumbledore halkan kérdezi Harrytől, hogy bedobta-e a nevét a serlegbe, a filmben meg üvölti, de Ron sem úgy néz ki teljesen, és Hermionénak meg kapafoga van a könyvben. Ezek engem személy szerint nem akasztanak ki, ezek még beleférnek részben az alkotói szabadságba, részben meg abba, hogy hogy néz ki az a színész, akit alkalmasnak találtak a szerepre. A színdarabban Hermionét alakító fekete színésznő is oké, mert az a könyvekhez képest nem kánon, ráadásul sehol sincs megemlítve senki bőrszíne (ha jól emlékszem), így akár fekete is lehet, meg ez nem egy olyan történelmi kor, ahol ne lehetne fekete.

De ha Piton jóságos lenne, Dumbledore meg gonosz, Harry nem győzné le végül Voldemortot, az már nem férne bele, hiszen ezek a könyvek alaptételeit cáfolnák.

Remélem, hogy valamennyire érthető volt, mit szerettem volna kihozni az egészből, és terveim szerint hanyagolnám is témát a továbbiakban.

Eszembe jutott még egy olyan, hogy update-eket kellene fűzni régebbi bejegyzésekhez. Időnként megnézem, milyen posztokra kattintanak rá az olvasók, és bizony nemcsak a frissekre, hanem régebbiekre is. Legutóbb elolvasta valaki vagy valakik a Fehér Klára kisregényekről szóló posztot, amiben a Narkózisnál azt írtam, nem tudom, milyen érzés az altatás. Ez megváltozott a tavaly decemberi hasi műtétem miatt. Én bizony semmire sem emlékszem. Egyik pillanatban beszívtam az altatót, a következőben a kórteremben ébresztegettek. Nyilván nem kell szó szerint elhinni, amit a szerző írt, hogy a főszereplő szeme előtt lepereg az élete, inkább csak számot vet vele, mert talán mindenkiben ott van a félsz, hogy felébred-e egyáltalán.

Vagy hogy a Tüskevár-Téli berek hangoskönyv posztban azt írtam, milyen jó, hogy a fiatalabb nemzedékben is van olyan jó hangú színész, mint Széles Tamás, de ma már tudom, hogy csak 6 évvel fiatalabb nálam, úgyhogy korántsem eggyel fiatalabb generáció, jól ki is röhögtem magam emiatt. :D

Na, de ez csak terv, sajna erre nem sok időm van. Meg aztán ezt a végtelenségig lehetne ismételni az évek múlásával.

Júliusi zárás

Nem hiszem el, hogy már augusztus van! Megint vészmadárkodom itt, de mindjárt vége az évnek...

Ez rövid bejegyzés lesz, mert a hónap nagy része fordítással telt el, és a suliból hiába vagyok szabin, az itthoni napjaim jórészt ezzel teltek, meg a dögmelegtől való szenvedéssel. Megfigyeltétek már, hogy olyan július 25. után már valahogy lágyabbak, törtebbek a fények, és még a 35 fok sem annyira meleg, mint nyár elején? Az éjszakák határozottan hűvösebbek, végre betakarózva aludhatok!

Nos, júliusban csak két könyvet sikerült kiolvasnom, sajnos.

1. Julia Quinn: A vikomt, aki engem szeretett (Bridgerton család 2.)

Részletesebben lásd az erre vonatkozó bejegyzést. Nem lettem a sorozat rajongója, nem is hiszem, hogy leszek.

2. Tracy Rees: A rózsakert

A vidéki templom titkai óta várom, hogy legyen még kötet a szerzőtől, a kiadó tavalyi tájékoztatása szerint idénre tervezik, de hacsak nem a karácsonyi Hopley lesz az, nem sok esélyt látok rá, hogy bármi legyen belőle. Ezért inkább elővettem ezt a régebbi regényét.

Az 1895-ben játszódó történetben több női sorsot is követhetünk, akiket jórészt E/1-ben olvashatunk, kivéve Mabs szálát, ami E/3. Nagyon olvasmányos volt a könyv, érdekes a történet, a végén kimondottan izgultam, de nem tudom megfogalmazni, hogy miért nem éreztem tökéletesnek, pedig minden megvolt benne, amit szeretek. Női sorsok, izgalmak, még happy end is, valamit mégis hiányoltam, de nem tudom, mi volt az. Ettől függetlenül nagyon jó kis regényként tartom számon.

Bár már egy modernebb világ tárul elénk, mint a Bridgertonban, a nők válhatnak is akár (bár a gyerekelhelyezés inkább a férfiaknak kedvez, és lenézik az elvált nőket), és dolgozhatnak is (ill. a szegényebb réteg kénytelen is), egyetemre is járhatnak (bár diplomát nem kaphatnak), mégis ismét végig azt éreztem, hogy a nők még mindig alig többek, mint a férfiak rabszolgái, teljes mértékben kiszolgáltatva nekik. Ha szerencséjük volt, és rendes apjuk, majd férjük lett, akár boldog életet is élhettek, de ha nem, akkor nagyjából bármit elkövethettek ellenük szinte következmények nélkül. De még ha rendes életük volt is, az sem igen állhatott másból, mint gyereknevelésből és háztartásból, a szegényebb rétegeknél pedig életük végéig tartó gürizésből.

Olive-nak az átlagosnál is nagyobb szerencséje volt, mert nem elég, hogy szuper szülei voltak, de még rengeteg pénze is, hogy másokon segítsen, amit szerencsére meg is tesz, nemcsak arra költ, hogy szép ruhákat vegyen rajta, és parádézzon a korzón, mint sok hasonló helyzetű társa.

Mabs szála igazán szívszorító volt, rossz belegondolni, mi mindenre kényszerültek a szegény családok akkoriban.

Abigail és lánya, Otty szála pedig bizonyította, hogy a pénz nem minden, ha boldogtalanul élsz, és a fenti állításomat, miszerint mi mindent elkövethetett a felesége (és gyerekei) ellen egy rossz férj. Ez a szál volt amúgy a legizgalmasabb és legelborzasztóbb, és ha Olive apja nem áll ki a nő mellett, szörnyű belegondolni, mi lehetett volna a sorsa.

Egy könyv van még folyamatban, de már átcsúszott augusztusra.

Félévzáró book tag 2024.

Lassan augusztus van, ideje megírni a félévzárót. A plusz érdekessége, hogy nemrég végeztem a 25. könyvvel, amit GR-en bejelöltem az idénre, mint célt. Tavaly ezt augusztusban produkáltam, akkor 20 könyvvel. Jó, június végén ez 24 volt. Pedig nem mondhatnám, hogy olyan rettentő sok időm lett volna olvasni, de talán jobban válogattam, olvasmányosabb könyveket, és túl sok hosszú sem volt köztük.

Tudom, unalmas, mert minden évben ez megy, de elképesztő, hogy letelt az év fele. Mindjárt újra karácsony. :O

No, lássuk a kérdéseket!

1. A legjobb 2024-es olvasmányod

A 7. Strike-kötet, A hömpölygő sír pályázhat erre a címre.

2. A legjobb folytatás, amit 2024-ben olvastál

Azt hiszem, ugyanez, bár a Legendás latték folytatása, a Koponyák és könyvesboltok is szorosan mögötte van, de az Orczy Mimi 2. része is.

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél

Jó ég, van bőven, de legyen egy, amit nemrég vettem meg, Charlotte Leonard: Hedy Lamarr - A bátor feltaláló, Hollywood ragyogó csillaga. A könyv azért érdekel, mert Lamarr találta fel - ezen könyv szerint a blutooth-t, a Timeless c. sorozat szerint meg a wifit.

4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére

Nem tudok mondani konkrét, ténylegesen bejelentett könyvet, de nagyon örülnék, ha folytatódna a Miss Merkel-sorozat, és újabb könyveket kapnánk Abbi Waxmantől és Tracy Reestől. Nyomát még egyiknek sem látom, de hátha.

5. Legnagyobb csalódás

Nagyon kiemelkedő talán nincs, volt pár, ami csalódást okozott, a Szalmaláng Janikovszky Évától, A növények titkos élete, ill. A Gonosz asszisztense.

6. Legnagyobb meglepetés

A halmosdombi ház, napokig foglalkoztatott még utána, hogy befejeztem. Sajnos a 2. rész annyira nem jött be.

7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)

Talán Travis Baldree, az eddigi mindkét könyve bejött.

8. Legújabb könyves szerelem

Hú, nem tudok ilyen mondani, amibe olyan hű, de nagyon beleszerettem volna.

9. Legújabb kedvenc karakter

A Varázslókalauz önvédelmi sütéshez c. könyvből Mona, ill. Orsó.

10. Egy könyv, amin sírtál

Nem volt ilyen.

11. Egy könyv, ami boldoggá tett

A halmosdombi ház

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál

Gőzöm sincs, kevés filmet néztem meg idén, és azt sem tudom, volt-e köztük adaptáció.

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál

Asszem, A Gonosz asszisztense, jól kidühöngtem magam rajta. :D

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál)

Hm, hm, hát mondanám a 3. minalimás HP-t, de azt nem idén vettem. A Gonosz asszisztensének nagyon szép borítója van, kár, hogy a belbecs nem passzol a külcsínhez.

15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

Mindet, ami otthon vár, és még meg fog jelenni az idén. :D Hm, de komolyra fordítva, régóta szeretném folytatni a Thursday Next sorozatot, ezúttal angolul, mert nagyarul nem hiszem, hogy folytatódni fog, csak mivel semmire sem emlékszem az első két részből, újra kellene olvasni azokat is. A feljebb említett Hedy Lamarr könyvet is szeretném sorra keríteni még az idén. És Zajácz D. Zoltán is érdekel már egy ideje.

16. Kiket jelölsz?

Senkit, aki szeretné, töltse ki bátran! :)