Emlékroham 2. : A C-P duó

A C-P duó egyik tagja én voltam még gimiben, a másik Gabi barátnőm. Nem tudom, szeretné-e, ha kiírnám a teljes nevét, ezért maradtam a kezdőbetűnél. Mi voltunk az osztály költői. Bezony! Nem pénzköltők, kérem szépen, hanem versköltők.

Már nem igazán emlékszem, hogy kezdődött, eleinte csak hülyéskedésből írogattunk verseket, aztán, hogy el ne felejtsük őket, leírtuk egy füzetbe (majd egy másodikba), és egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy mi lettünk az osztály költői.

A pályafutásunk csúcsa talán az volt, mikor a tesi tanár verset íratott velünk nőnapra a tantestület hölgytagjai számára. Naná, hogy vállaltuk! Addig se kellett tesizni.

Egyik nap újra olvasgattam pár alkotást, és hát bizony elég sutácskák, nem jön ki a ritmus, bénák a rímek, a tartalomról nem is szólva, de mi nagyon jól szórakoztunk, és azt hiszem, az volt a fő.

Álljon itt egy mű a korai korszakból. Előzetesként, ki tudja, mi az a stencilezés? Nem emlékszem pontosan a technikára, de valahol a nyomtatás és a fénymásolás között helyezkedik el. Ilyen stencilezett lapokon kaptunk egy csomó anyagot, elsősorban angolból, ami nagy kincsnek számított, mert a stencilpapír drága volt, és ha már nem használtuk, vissza kellett adni. Ez tükröződik a műben... Ha jól emlékszem, valós személy volt részben az ihletője, de már meg nem mondom, ki volt az.

Íme:

Szerelmetes költemény Benőhő'

(versparódia)

Szerelmetes Benci,

Hozzád szívem zengi,

Add be a stencilt,

S kapsz egy puszit,

picit.

Szemed savószíne

Szívembe marott,

Egy zsírplecsnyi míve

Ékesíti farod.

Hajad, mint a széna,

Fejed ezért béna,

Ezért mondom Benő,

Fejed lágya benő

(hetne).

Benő, Jenő, Endre,

Mind egyre menne,

De csak te vagy, Benő,

Ki szívembe benő.