(Ha ez most egy hangos blog lenne, lehetne hallani, ahogy elnyújtva mondom a poszt címét. Fééélbehagyott köööönyvek... Tisztára úgy érzem magam, mint az iskolában, mikor fogalmazást kellett írni. "Legkedveseeeebb nyáári éélményem..." Mikor megtudtam, hogy ez lesz az e havi témázásunk címe, arra gondoltam, erről nekem nincs mondanivalóm. Mert vagy félbehagyok egy könyvet, vagy nem. Többnyire nem. No de lássuk, miből élünk!)
Mikor gyerek voltam...
(És el is jutottunk az első problémához, vajon hagytam én félbe könyvet gyerekként? Hm, hm... kopogtatok az ujjammal az asztalon. Hopp, egy biztosan volt, nem is olyan régen írtam róla, a Tüskevár. Túl fiatal voltam hozzá. Nem inkább a kötelező olvasmányokról kéne írni? Koncentráljunk! Nem az a téma. Akkor másképp kezdünk hozzá. Első sor kihúzva.)
Gyerekkoromból egy könyvre emlékszem, amit félbehagytam, és az Fekete Istvántól a Tüskevár volt. Azt hiszem, nehéz és nem is túl izgalmas szöveg ez egy harmadikos gyereknek. Néhány évvel később újra próbálkoztam vele, és akkor már tetszett. Nem is igaz, mert van még egy. A Vuk elolvasása után, amit nagyon szerettem, a szüleim megvették nekem a Hút is, amit viszont nem bírtam végigolvasni. Később sem soha. Meg volt még valami Delfin könyv is, de annak már a címét is jótékony homály fedi. Nem kelthetett bennem mély benyomást.
Később, mivel magyar szakot végeztem a tanárképző főiskolán, megszoktam, hogy iszonyat mennyiségű kötelező olvasmánnyal kell megbirkózni, ezért az volt a természetes, hogy akkor is elolvasom, ha a fene fenét eszik is. Volt olyan félév, hogy 35 kötelező olvasmányunk volt, bár ebben benne vannak a novellák és a színdarabok is, amik jóval rövidebbek. Más kérdés, hogy a vizsga után egy nappal semmire sem emlékeztem a tartalmukból. Nem egy olyan akad, amelyikről a címén kívül semmi más sincs meg, az is csak azért, mert egy füzetben vezetem, hogy mikor mit olvasok el.
Ezután egy hosszú olyan időszak következett, amikor szinte semmit sem hagytam félbe, mert az volt bennem a reflex, hogy akkor is elolvasom, ha... ha...cigánygyerekek potyognak az égből. Emiatt sok rossz könyvet nyomtam le a saját torkomon. Tíz év alatt talán ha öt félbehagyott könyvet tudok mondani, és csak most néhány éve bánok ezzel kissé lazábban. Ha nem tetszik, kukázom, de még mindig sokkal több az olyan könyv, amit végigolvasok, akkor is, ha az elején nem jön be. Inkább az fordul elő gyakrabban, hogy ha sorozat, akkor a következő részt már nem veszem a kezembe.
Talán ki kellene találni egy szabályt, hogy mikor kukázzam kíméletlenül az adott olvasmányt, ha nem válik be. Negyedénél? Addigra már lemaradtam volna pl. a Kakukkszóról. (Nem mintha akkora nagy veszteség lett volna...) Felénél? Addigra már elég valószínű, hogy nem fog változni a véleményem, mégis azt hiszem, nem lehet megállapítani ilyen határt.
Most épp Le Carré Az éjszakai portás c. könyvének félbehagyásán gondolkodom. Azért kezdtem el, mert sorozatot forgatnak a könyvből, és mivel úgy néz ki, én fogom feliratozni, gondoltam, elolvasom előtte. Az első rész negyedénél tartok, és egyelőre egy mukkot sem értek belőle. A főszereplő Jonathan Pike, aki éjszakai üzletvezető egy svájci hotelban. Már itt elakadtam, mert a címben portás van, a tartalomban üzletvezető. Pike jön-megy fel-alá és előre gyűlöl egy Roper nevű embert, aki nemsokára érkezik, és aki Sophie szerint a világ leggonoszabb embere. Hogy ki Sophie? A jó franc tudja. Keveredik a múlt, a visszaemlékezések a jelennel. Jönnek még rendőrök meg titkosszolgálati emberek. A rendőrök el akarják fogni ezt a Ropert, a titkosszolgáknak meg az szolgálja az érdekeit, ha nem. Nevek röpködnek, akiket nem tudok megkülönböztetni, a nevek után felsorolás, hogy mit lehet tudni róla. Utálom, mikor valakit így jellemeznek, tanuljam meg vagy mi? Sokkal jobb, ha menet közben derül ki, hogy mit kell tudni az illetőről, valahogy beleépítve a történetbe. Hogy mit hoznak ki ebből majd a sorozatban, nem tudom. Nagyon el lehet rontani egy könyvadaptációt, de akár javítani is lehet rajta, ha maga történet jó.
(Hát emberek, ez nem valami nagy szám. Kíváncsi vagyok, a többiek mire jutottak ezzel a témával.)
Á, nem lehet ilyen szabályt kitalálni (sajnos), minden könyv más és más. Én is többről lemaradtam volna, ha oldalban határozom meg a meddigazaddigot. Tényleg, kötelezőket én is olvastam rövidítve, hagytam félbe vagy ki úgy egyáltalán... :D Szigeti veszedelem és társai... Talán egy-kettőt majd pótlok mostanság, de ami nem tetszik, azt továbbra sem erőltetem. Most már legalább egyes nem jár érte... :)
VálaszTörlésNem, ilyet sajnos, tényleg nem. :( Meg aztán előfordulhat épp az ellenkezője is, hogy az eleje nagyon bejön, de a vége! Csak azt tudnám feledni. :D
TörlésA kötelezők néha csak arra jók, hogy elvegyék az ember kedvét az olvasástól.
Na, még hogy nincs mondanivalód! :) Nekem nagyon tetszett, a kis zárójeles narrálások különösen! :D
VálaszTörlésA Tüskevár-Téli berek kombóba én valamiért teljesen belepistultam gyerekoromban, és nagyon gyorsan el is olvastam őket. De lehet hogy mai fejjel unnám :S :)
Ez a rengeteg magyar szakos kötelező olvasmány egy kínzás lehetett, és tényleg nem sok értelme van, egyik füleden be, a másikon ki, vagy a szemeden, na értitek :D
Örülök, hogy tetszik, én most is olyan kis semmitmondónak érzem. :) A narrálás volt az egyetlen ötletem, ami eszembe jutott. :D
TörlésNekem felnőtt fejjel sokkal élvezetesebbek voltak, sokkal jobban megértettem. :)
Mindig is szerettem olvasni, a kötelezők többségét is, ezért nem éreztem kínzásnak, de valóban egy csomóból a világon semmi sem maradt meg. :(
"Addigra már lemaradtam volna pl. a Kakukkszóról. (Nem mintha akkora nagy veszteség lett volna...)"
VálaszTörléshát pont ez az, egy rakat könyvem van nekem is, amiket ugyan végigolvastam, csak minek. mert nem volt az rossz, de ha nem olvasom el, se lenne hiányérzetem.
a tüskevár nálam is feketelistára került, de ott is maradt. :D
Ez így van. :)
TörlésDe mostanában átlagos könyvbe futok bele, alig néhány kiemelkedő van köztük, ahhoz képest a Kakukkszó egész jó, csak el kell jutni kb. feléig.
A Tüskevár felnőtt fejjel egész más, de azt hiszem, neked nem tetszene talán most sem.
A félbehagyott sorozatok nálam is jellemzőek, de igazából én azokat is szeretném olvasni- vagy átlapozni :D- mert szeretném tudni, kivel mi történik, csak időközben elfelejtem, hogy szeretném tudni, és innentől nyilván nem olvasom őket...
VálaszTörlésEzzel sokszor vagyok én is így. :)
TörlésA félbehagyás egy érzés. Érzés, hogy soha többet, érzés, hogy most nem. :)
VálaszTörlésÍgy van, :) Szerencsétlen éjszakai portással nemsokára eljutok eddig az érzésig. :D
Törlés