A pillanat, amikor rájössz, hogy nem tartozol igazán egy közösséghez sem...

...és valószínűleg soha nem is fogsz.

Már általános iskolás koromban rá kellett döbbennem erre a fájó tényre, hogy én nem vagyok közösségi ember, nyűg minden ezzel kapcsolatos dolog, kirándulások, közös ez-az. Márpedig akkor, az úttörő korszakban még nagyon nyomatták ezeket a közös eseményeket. Őrs- meg rajgyűlések, május elsejei felvonulások, stb. Volt, hogy tanév végén azért kaptam csak négyes magatartást, mert amennyire csak lehetett, kihúztam magam ezek alól. Ami nem volt kötelező, arra én nem jelentkeztem, nem mentem el. Holott az iskolai magatartásommal nem volt semmi baj, ha egy tanévben kétszer rám kellett szólni, hát csodaszámba ment.

Ugyanakkor az ember társas lény, és vágyik arra, hogy befogadják. Hosszú évtizedeket töltöttem azzal, hogy emiatt gyötrődjek, és csak nemrég jutottam el odáig, hogy elfogadjam, hogy én ilyen vagyok. Ettől függetlenül még mindig áltatom magam néha azzal, hogy be tudok illeszkedni valahová,  aztán valami történik, ami - nem tagadom - részben vagy egészben az én hibám, én megint rá kell jönnöm, hogy nem illek egyetlen közösségbe sem igazán. Néhány emberrel jóban tudok lenni, de az egész közösség igazából idegen marad számomra.

Pár hete állásinterjún voltam, csodák csodájára továbbjutottam a 2. fordulóba, és szerintem simán felvettek volna, és az egyik ok, ami miatt visszamondtam, bármilyen hülyén hangzik, hogy lesz majd egy négynapos képzés egy négycsillagos hotelben. Másnak talán felcsillant volna szeme a négycsillagos meg teljes ellátás szavakra, nekem viszont csak az járt a fejemben, hogy négy nap, amikor nem az ágyamban alszom, és idegen emberekkel kell együtt töltenem az egész napot. Mondjuk, nem ez volt az egyetlen ok, de erősen belejátszott.

Azt hiszem, újra figyelmeztetnem kell magam, hogy felesleges erősködnöm, sosem fogok bepasszolni sehová.

Most egy kicsit visszahúzódok a közösségi oldalakról, twitterről, facebookról. Ha szól hozzám valaki, válaszolni fogok, de egyébként inkább csöndben maradok egy ideig. Nem állítom, hogy örökre, de valameddig.