In memoriam...

Mikor megláttam a nevet a telefon kijelzőjén, nagyjából már tudtam, miért hív. Évek óta nem találkoztunk, nem beszéltünk telefonon sem, se levél, se email nem jött, még egy karácsonyi lap se.

Lehetne rajta hosszan molyolni, hogy alakult ez így, gyerekkorunkban olyan jóban voltunk, mindig öröm volt, ha meglátogattak. Aztán ritkultak a látogatások, végül elmaradtak teljesen. Mindig bajban voltunk, ha meg kellett határoznunk, milyen rokonsági fokban állunk egymással, mert egy generációs ugrás miatt az apám öccse (féltestvére) egy évvel fiatalabb nálam. Akárhogy nézzük, a nagybátyámnak kéne lennie, de mivel fiatalabb nálam, ez sosem jött a nyelvünkre.

Aznap is sejtettem, hogy nem bájcsevegni akar este 9-kor. Azt akarta közölni, hogy meghalt az utolsó nagyszülőm, a nagyanyám, az apám és az ő édesanyja.

Amikor az apám, lassan 5 éve meghalt, hatalmas sokk ért. Épp csak kezdtem kiheverni az anyám 15 hónappal korábbi halálát, mikor jött az újabb temetés. Ezért sokáig fel sem fogtam, hogy az apám anyja még él, aki a fiát vesztette el! Nem nagyon tudok rosszabbat elképzelni, mint hogy valaki túlélje a saját gyerekét, természetellenes. A gyerek temeti el a szülőt, és nem fordítva. Pedig talán nem is olyan ritka ez, mint gondolnánk. Anyai nagyanyám is eltemette négy gyermeke közül az egyetlen fiát, és a családom másik részeiből, ismerősök, barátok között is mindig akad hasonló történet. De akkor is...

A temetés tervezett módja meglepett. Ún. szóróparcellás temetést kért a nagyanyám. Nem akar a 2. férje mellé kerülni. Megvan ennek az oka, de elég intim történet, nem mesélem el. Bevallom, nem hallottam róla, hogy már nálunk is létezik ilyen temetési forma. Valahol elakadtam az amerikai filmeknél, ahol a hamvakat kiszórják a szélbe, bele a tengerbe, stb. (Mint a számomra felháborító és gusztustalan Elisabethtown.) De ez nem egészen az, hiszen itt a temető egy meghatározott részében szórják szét a hamvakat. De vajon nem válik ez így személytelenné? Hisz onnantól nincs egy sír, ahová ki lehet menni, virágot vinni, elmondani adott esetben a bánatunkat, örömünket, Mindenszentekkor gyertyát gyújtani, stb. Olyan, mint egy tömegsír. Jó, teher sincs, kényszerű kötelesség, sírgondozás, sírmegváltás, és ha már minden rokon eltávozott, kidőlt-bedőlt, felismerhetetlen sírhely sem. Nem ítélkezem, mindenkinek magának kell ezt eldöntenie, de jómagam egyelőre viszolygok ettől a lehetőségtől.

Senkit nem terhelnék a gyászommal, amúgy sem tartottam nagyanyámmal sem szoros kapcsolatot az utóbbi időben, évi 1-2 telefon, karácsonyi lap, ennyi. Azért persze megviselt az újabb haláleset, egy újabb ember tűnt el az életemből. Amiért ezt a posztot írom, az inkább az, hogy elgondolkodtam, az élet hogyan tűnik el, hogy pereg ki az ujjaink közül, mint a homok.

Elgondolkodtam, hogyan is éljük az életünket, elsősorban persze a magamét, hisz azt ismerem legjobban, de elég sok ilyen-olyan példát látok magam körül.

Hányan mondhatjuk el vajon magunkról, hogy teljes életet éltünk, hogy amikor visszatérünk a Teremtőnkhöz (ki miben hisz, úgy nevezi), Popper Péterrel szólva, nem hagyunk magunk után maradékokat? Ezt ő úgy értette, hogy megéljük, átéljük az adott életkort, annak feladatait, a iskolás nem akar ovis lenni, a felnőtt nem akar kamasz lenni, stb. Valahogy úgy szerepel a Bibliában, hogy az élettel betelve tér meg Istenhez.

Vagy inkább vonszoljuk magunk mögött az életünket, mint egy koloncot, amiben nem sok öröm akad? Mókuskeréknek érezzük. Reggel felkelünk, elmegyünk dolgozni (már aki olyan szerencsés, hogy még van munkája), végigrobotoljuk a munkaidőt, utána rohanás bevásárolni, gyerekért menni, haza, vacsora, házimunka, jó esetben lerogyunk a tévé elé, pár percig mélán bámuljuk, és már vége is a napnak. Másnap kezdődik elölről az egész. És akik mellettünk vannak, akikkel együtt, legalábbis egy fedél alatt élünk, velük vajon milyen a kapcsolat? Felületes mondatok, mi volt az iskolában, milyen napod volt a munkahelyen, holnap ki megy a gyerekért az oviba? Vagy van benne valódi tartalom?

Hány évet, évtizedet töltünk el azzal, hogy boldogtalan helyzeteket, kapcsolatokat tartunk fent, mert nem merünk változtatni, vagy úgy érezzük, lehetetlen a változtatás, pl. nincs meg rá az anyagi fedezet? Hogy váljak el, hogy költözzek el, hogy kezdjek új vállalkozásba pénz nélkül? És minden marad a régiben.

Valahol azt olvastam, nemcsak jogunk, egyenesen kötelességünk boldoggá tenni az életünket. Jól hangzik, és szívesen egyet is értenék vele, csak éppen nem ilyen egyszerű. Hisz annyi minden befolyásolja az embert. Sajnos, nincsenek válaszaim, nem tudom megmondani, mi a megoldás. Csak annyit tehetek, hogy megállok, és elgondolkodom. És sajnos egyre több az ilyen megállásra késztető alkalom...

Frissítés: Mégsem szórásos temetés lesz, hanem sima urnás. Én megkönnyebbültem, bár biztosan mindegyik fajtának meglehet a maga létjogosultsága, értelme.

Anonymus

Nemrég a Kérdezz-felelek díj kapcsán Shakespeare-t jelöltem meg első helyen három íróból, akiktől szívesen kérdeznék valamit, és a kedvenc szerzőim listáján is ez a zseniális író áll a dobogó felső fokán.

Ha egyáltalán ő írta a neve alatt megjelent műveket. Mindenféle feltételezések kaptak lábra már korábban is, miszerint Kit Marlowe, netán Sir Walter Raleigh rejtőzött a Shakespeare név mögött. E film szerint pedig Edward De Vere-nek, Oxford grófjának köszönhetjük a 37 színdarabot, számos szonettet, és egyéb költeményeket. Mielőtt valaki záptojással és pardicsommal dobálna meg a spoiler miatt, megnyugtathatok mindenkit, hogy ez a film első perceiben kiderül, hisz az egész alkotás erre épül, és pl. az IMDb oldalán is ez az ismertető lényege.

Jómagam nem szeretem az ilyen szenzációs leleplezéseket, a deheroizálást, így kissé "savanyú a szőlő"- szájízzel kezdtem a filmbe, mely szerint az, akit William Shakespeare-ként ismerünk, csaló. De el kell ismernem, hogy a film jó, sőt nagyon jó, úgyhogy megpróbáltam elvonatkoztatni az alapötlettől, és magára a cselekményre koncentrálni.

Ez korántsem olyan egyszerű feladat, mint aminek látszik, a film szerkezete bonyolult, rengeteg a szereplő, az első félidőben arra próbáltam meg rájönni, hogy ki kicsoda. Ugrál az időben, ami ráadásul nem is egyértelmű az elején. Én mindössze kétszer láttam kiírni, hogy öt évvel, meg negyven évvel ezelőtt, ebből a másodikat csak angolul. Hosszú percekbe telt, mire rájöttem, hogy kinek ki a fiatalkori, ill. az idősebbkori megfelelője. Mikor azonban összeállt a kép, már csak csodálattal tudtam adózni a történetszövésnek, a rendezésnek, a szereplőknek, stb.

A film kerettel kezdődik, amiben egy újabb keret van, aztán több cselekményszál, ami nem könnyíti meg a néző dolgát (sebaj, legalább megdolgoztatta az agytekervényeimet), de a végére minden összeáll, kiderül, és szépen lezáródik.

Jó kis történelmi hátteret kapunk I. Erzsébetről, a szűz királynőről is, aminek egy része szerintem a képzelet műve. Bár már életében is felröppentek feltételezések arról, hogy nem annyira élt szűzies életet (egyik szeretőjének Sir Francis Drake-et tartották, őfelsége kalózát), és hogy nem egy fattyút szült. Ha igaz is volt, a bizonyítékokat gondosan eltüntették, és a királynő addig halogatta a döntést, hogy végül az lett a trónja örököse, akit legkevésbé akart, a skótok királynőjének, Máriának a fia, I. Jakab.

Sosem gondoltam bele abba, hogy akkoriban (mint néha most is) az irodalmi alkotások politikai célokat is szolgáltak. Nem tudom, hogy csak a rendező-forgatókönyvíró fantáziájának szüleménye-e, de e film szerint pl. a Hamlet Poloniusa a kor befolyásos politikusát, William Cecilt jelképezte. Ő többek között Erzsébet főtanácsadója volt. Az, hogy a darabban legyilkolják, kifejezte Edwardon kívül (akinek a nevelőapja volt) a nép róla alkotott véleményét is, és felért egy lázadással.

A púpos III. Richárd pedig Cecil fiát, a testi hibás Robertet jelentette, aki szintén fényes politikai karriert futott be Erzsébet és Jakab alatt. Ezek szerint ő sem lehetett valami népszerű figura.

A filmnek remek szereplőgárdája van, örömmel fedeztem fel, igaz, pici szerepben Derek Jacobit. A főszereplők között ott van Rhys Ifans, aki eddig volt már Xenophilius Lovegood, Hook kapitány (kétszer is), és ebben a filmben is kiemelkedőt nyújtott. Fiatalkori énjét Jamie Campbell Bower játssza, akit eddig egyáltalán nem kedveltem. Bár most színészileg meggyőzőbb alakítást nyújott, mint pl. Artúr királyként, de még mindig nem tudom, hogy lesz ebből a nyüzüge alakból  izmos, bocsánat, szálkás izomzatú Jace. Vanessa Redgrave pedig maga az idősebb Erzsébet királynő (szándékosan nem mondom, hogy öreg). Arra meg a remek maszknak köszönhetően rá sem jöttem, hogy David Thewliss volt William Cecil. (Nicsak, mennyi Harry Potter szereplő.)

Ezúttal a szokásosnál is jobban örültem a szinkronnak, mivel a történet is bonyolult, a nyelvezet sem könnyű, így eredetiben nem biztos, hogy rendesen tudtam volna követni. Ami zavart kicsit, hogy a Shakespeare(?)-idézetek közül nem mindig az ismertebb fordítás került bele. Pl. a III. Richárd híres kezdőszavai ("York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át") teljesen másképp hangzottak. De igazán kitűnő szinkronhangokat sikerült összeválogatniuk.

A pontozáson sokat gondolkodtam, a deheroizálás miatt levonok egy kicsit, még akkor is, ha lehet benne valami, az első "félidő" kesze-kuszasága is ront rajra valamicskét, és sajnos a végén belevettek egy kis ödipuszi vérfertőzést. Bár csak érintőlegesen, de engem zavart, és teljesen feleslegesnek éreztem. Kár érte. Így végül:

10/8,5

Tücsök Tihamér, Rumpelstiltskin és társai

Egyszer volt, hol nem volt... egy sorozat, amit hamarosan (egész pontosan e hét vasárnaptól) a műsorára tűz a Magyar Televízió.

Én is a nézői közé tartozom, az egész évadot végignéztem angolul, angol felirattal, de kíváncsi vagyok a szinkronra is. Bár van rá esély, hogy a 22 részen nem fogom újra átrágni magam, tekintve, hogy szeptember végén jön a 2. évad, de mindenképp belenézek.

Amint kiderültek a szinkronhangok és pár infó a sorozatról, hatalmas felzúdulást keltett, hogy Rumpelstiltzkint Zörgőfürgének fogják fordítani, Pinokkió lelkiismerete pedig Tücsök Tódor lesz, szemben a Disney rajzfilmes Tihamérral. Még petíciót is intéztek az MTV-hez, hogy változtassa meg a döntését. Én személy szerint nem értek ezzel egyet, elmondom, miért.

Az MTV - szerintem igen dícséretes módon - válaszlevélben reagált a rajongóknak, melyet én a sorozatjunkie-n olvastam. Ebből kiderül, hogy Rumplinak (legyen ez most az én rövidítésem) nincs berögződött magyar elnevezése. A klasszikus "Grimm legszebb meséi" könyvben egyáltalán nem szerepel a róla szóló mese, a későbbi változatokban pedig különböző neveket kapott.

A sorozat nézői  szerintem a megszokás, ill. a Shrek 4 miatt - ahol megmaradt - ragaszkodnának az eredeti névhez, pedig ezt valójában semmi nem indokolja. A név nyelvtörő, bonyolult helyesírású, és idegen hangzású. Piroska, Hófehérke, és társai mellé semmiképpen sem passzol. Az már más kérdés, hogy a Zörgőfürge név mennyire illik a figurához, de hát a többi mesealak neve sem minden esetben tükörfordítás.

Azt hiszem, sokan elfelejtik már, hogy a nevek eredetileg német származásúak, de a mostanában erős angol-amerikai behatás miatt már sokkal jobban ismerjük őket az angol megfelelőjük alapján. Rumpelstiltskin is eredetileg Rumplestilzchen, azt mégsem reklamálja senki.

Piroska Rotkappchen, vagyis "piros sapkácska", angolul meg Red Riding Hood, azaz "vörös lovaglócsuklya", ha szó szerint fordítom. Csipkerózsika Dornröschen, amit kb. ugyanazt jelenti, szemben a Sleeping Beautyval, azaz az "alvó szépséggel", stb. A hét törpének meg egyáltalán nincs neve, azt Walt Disney adott nekik. Grimméknek is felháborodott levelekkel kellett volna bombázniuk a hetyke bajszú amerikai rajzfilmkészítőt, ha akkor még éltek volna? Nem hiszem. Azt hiszem, bőven megengedhető ekkora alkotói szabadság, és ebbe a Zörgőfürge is belefér.

Tücsök Tihamér esetében hasonló a helyzet. Most olvasom kisebbik magzatommal együtt a Pinokkiót, és bizony ott se Tihamér, se Tódor nincs. Carlo Collodi a figuráját "Grillo Parlanténak", azaz beszélő tücsöknek nevezte el, amiből a műfordításban Szóló Tücsök lett. A Tihamér név mellett mindössze az szólhat, hogy annak a bizonyos Disney rajzfilmnek a magyar fordításában ez szerepel, tehát egyeseknek/sokaknak ez lehet az ismerős hangzású. (Ebből az derül ki számomra, hogy túl nagy a Disney-cég befolyása.) Az angol Jiminy Cricket egyébként egy felkiáltás, valami olyasmit jelent, hogy "tyűha!", és még a Pinokkió előtt szerepelt már a szintén disneys Hófehérke és a hét törpében, gondolom, az eredeti jelentésében. Ha már valaki mindent megváltoztatott, azok pontosan a tengerentúli filmkészítők, nem látom be, az MTV miért ne tehetné.

A már előre szidott-dícsért szinkron egyébként jónak igérkezik számomra. Zörgőfürge Háda János lesz. Az ő hangját nagyon kedvelem, de mivel ez esetben az eredeti is nagyon jó volt, furcsa lesz megszokni. Különösen kíváncsi vagyok arra a kis jellegzetes, magas, szinte lányos kuncogásra, amit akkor hallat a szereplő, ha valami kivételesen nagy gazságra készül.

A királynő ("the evil queen", ki várná el, hogy ez legyen a gonosz mostoha helyett?) eredeti hangja lassú, megfontolt, artikuláltan ejtett, már azt mondanám, modoros. Engem egy idő után rettentően idegesített, mert természetellenesnek találtam. Remélem, Agócs Judit nem veszi át. Emmához szerintem nem illik Zsigmond Tamara, én őt inkább Hófehérkéhez tudnám párosítani.

Akárhogy is, én várom a vasárnapot, mert a sorozat nagyon jó, és akár szinkronnal, akár eredetiben megéri megnézni.

Kérdezz-felelek díj

Teljesen meglepődtem, hogy én is... Nahát! Persze, tudhattam volna, hogy reeára számíthatok. :) (ő kérte, hogy kisbetűvel írjam, nem a helyesírásommal van - komoly - baj)

Nos, mi is a lényege ennek a díjnak? A könyves bloggerek küldik egymásnak, és íme a szabályok:

- elmesélsz magadról 11 dolgot;

- a neked feltett kérdésekre válaszolsz;

- felteszel te magad 11 kérdést, amit megküldesz 11 embernek;

- nem ér visszakérdezni, és

- tüntesd fel, kinek küldted tovább.

A 11 embernek való továbbküldés nem fog működni, sajnos. Már gyerekkoromban is nehézséget okozott, hogy a különböző láncokhoz megszerezzem a kellő mennyiségű emberkét (és tessék elképzelni, hogy akkoriban kézzel másoltuk le 20 példányban, nem ám köremailben mentek, legfeljebb indigó segítségével tudtunk gyorsítani a dolgon), pár éve meg egyszerűen úgy döntöttem, senkinek nem küldök tovább egy darabot sem, és lám, még mindig élek! Nem esett a fejemre egy üllő sem. Így továbbküldeni nem fogom ezt sem, sajnos.

11 dolog magamról. Na ezen most elgondolkodtam. Mi a nyavalyát mondjak magamról 11 dolgot? 11 apróságot? 11 fontosat? Mi rólam a 11 legfontosabb? Úgy érzem, egy kicsit erőltetett lesz a dolog, de hajrá!

1. Szeretem, ha Beának szólítanak, és nem szeretem, ha Beátának, sem semmi másnak, Beus, Beácska, brrr!!!

2. Ha megkérdeznék, mire vagyok a legbüszkébb, jelen pillanatban azt válaszolnám, a hobbifelirataimra, azon belül is a Cadfael volt a szívem csücske. (Csernus egyetértene velem, szerinte, ha valaki erre a kérdésre azt válaszolja, hogy pl. a gyerekeimre, ott komoly gondok vannak)

3. Nem értem, miért bújnak az emberek nickek mögé. Szégyellik a nevüket, vagy így kockázat nélkül írhatnak? Netán más indok van rá?

4. Nem szeretem a trágárságot, de sajnos, az én számon is kicsúszik néhány időről időre...

5. Sosem tudok eleget aludni.

6. Olvasás közben nem szól zene, max. azért, hogy elnyomjon valami külső zajt, ami zavar.

7. Szeretem az ifjúsági könyveket.

8. Nem vagyok válogatós, de a hurkát, a kelkáposztát és a sárgaborsót nem eszem meg.

9. Reggel jobb nem szólni hozzám úgy félóráig.

10. Jól főzök, de nem szeretek.

11. Még mindig nem tudom, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Eldönthetném, mielőtt nyugdíjba vonulok...

És reea kérdései:

1. A blogod persze te magad vagy, de mennyiben jelent feladatot és mennyiben mókát?

Kb. fele-fele. Jobb lenne, ha több mókát jelentene, mert akkor többször, több dologról, és könnyedebb stílusban tudnék írni.

2. Mikor kezdtél olvasni szenvedélyből, és mi volt az első szeretett könyved?

Ó, szinte azonnal, ahogy megtanultam olvasni. Alig vártam, hogy végre tudjak, és nem kelljen a szüleimre várni, hogy mikor érnek rá olvasni nekem. Mesék minden mennyiségben. :) János vitéz, A két Lotti. Jó, ez nem egy, de nem tudok dönteni.

3. Ha a környezetedben valaki olyan könyvet olvas, amit te már befejeztél, érzel-e késztetést arra, hogy megbeszéld vele?

Igen, de ezt sajnos elég kevés emberrel tehetem meg.

4. Az olvasáson kívül, mi a legkedvesebb szenvedélyed/hobbid?

A feliratkészítés lenne, csak most épp nincs olyan, amit igazán szívesen fordítanék.

5. Van olyan könyved, ami nyögvenyelősen kezdtél, de aztán nem tudtad letenni?

Nem jellemző, de talán a Csontváros volt a legutóbbi ilyen.

6. Ha azt mondom, tinta, mire gondolsz?

Egy szóval? Lúdtoll. :D

Hosszabban: egy olyan kor, amikor még tisztábbak voltak a játékszabályok, a nők nők, a férfiak férfiak voltak.

7. A könyves kívánságlistád milyen hosszú?

Hú, úgy 50 könyv. Kérdés, mikor olvasnám el mindet. :D

8. Mik a kedvenc könyveid? Nyugodtan indokolhatod.

Nem állandó, életkortól, élethelyzettől is függ. Fura mód inkább kedvenc szerzőim vannak, akiktől mindent elolvasok, amihez hozzáférek.

Egyértelműen a Harry Potter sorozat. (Kell indokolnom? :D)

Rosamunde Pilcher könyvei. Egy olvasó azt írta, hogy neki az otthon melegét idézik fel, egy meleg takarót és egy pohár gőzölgő teát. Nem tudom jobban megfogalmazni.

Jude Deveraux könyvei. Viccesek, izgalmasak, letehetetlenek,  kellőképpen romantikusak, de nem a csöpögős kategória. Sajnos, magyarul elég kevés van belőlük.

9. Egy ideális világban eltöltött ideális napot mivel ütnél agyon?

Hűha, jó kérdés... Először is nem én főznék, de mindenféle finom kaja lenne itthon. :D Na jó, a közös főzés még belefér. Csend lenne és nyugalom. Olvasás, esti séta, beszélgetés. Nincsenek nagy igényeim.

10. Ha feltehetnél 3 kérdést bármelyik írónak (élő vagy holt, szeánszot tartunk legfeljebb), mit kérdeznél?

Érezték-e valaha is úgy, hogy tehetségtelenek?

Tényleg magányos dolog írónak lenni?

Segítette őket a háttérből valaki, aki sosem került a rivaldafénybe, de nélküle mégsem lehettek volna azok, akik?
És hogy kik lennének ők? Az első helyen biztosan Shakespeare állna, a másodikon J. K. Rowling, a harmadikon viszont többeknek is osztozniuk kéne, pl. Dickens, Szabó Magda, Lucy Maud Montgomery - de a sor nem teljes.

11. Melyik az a kérdés, amit szerinted még fel kellett volna tennem? Válaszolj is rá. – Bónusz kérdés. Beszélj arról, amiről csak szeretnél.

Szoktál abbahagyni könyvet?

Rettentő ritkán, akármilyen vacak könyv, többnyire végigszenvedem magam rajta. Aztán van, amit mégsem bírok, évi 1-2.

Mivel a játék 2. felét nem tudom teljesíteni, részemről ennyi.

Utazó planetárium

Reea jégbárban töltött "kalandja" után némiképp irigyen morgolódtam, hogy bezzeg a pestieknek mindenből szebb, jobb, nagyobb, érdekesebb, stb. jut. Nem mintha a vidéki élet nem lenne érdekes, a tyúkok esti beterelése még több izgalmat is kínál, mint amire vágynék...

De ma délután Kapolcson jártunk, és megnéztünk egy utazó planetáriumot, így igazán nem lehet okom panaszra. Ami meglepő volt, hogy egy viszonylag kicsi fehér sátorban állították fel a kék, felfújható mini csillagvizsgálót. Két igencsak szűk, felfújható ajtón keresztül kellett átmenni, amitől már-már előjött a bezártsági fóbiám, de aztán mégsem. Bent a kinti, kb. 38 fokos hőmérsékletnél magasabb és fülledtebb idő fogad, de mivel állandóan jár a levegő, végül is kibírható. Gyakorlatilag teljes lenne a sötétség, ha nem kezdődne el a kupola tetejéte és oldalára a vetítés egy laptop és egy kivetítő segítségével.

Mint megtudtam, Kapolcson kétféle előadás volt, egy gyerek és egy felnőtt, de a honlapjukon más tematikák is szerepelnek. Mi, a velünk levő 9 éves miatt a gyerekelőadást néztük meg. Elhelyezkedtünk a földön néhány párnára, de mivel az egész műsor a fejünk felett zajlott, praktikusabbnak tűnt hanyatt feküdni.

Egy tündér és egy manó ismertettek meg bennünket a Naprendszerrel, később csatlakozott hozzájuk egy űrlény is. Az előadás látványos volt, könnyen emészthető és érthető.

Először bemutattak néhány csillagképet (sosem értettem, hogy ha összekötünk pár csillagot, hogy lesz abból medve, rák, zsiráf vagy oroszlán), majd következtek a Naprendszer bolygói, szép sorban. Magamban én is soroltam a bolygók neveit, Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz...aztán elcsodálkoztam, mert a Plutó elmaradt. Kiderült, hogy újabban több kisbolygót is felfedeztek, és a Plutó már ezek közé tartozik. Nekem azért hiányzott a sorból, nagy úr a megszokás!

Kb. félórás volt az előadás. Sajnáltam, hogy a felnőtt bemutatót már nem tudtam megnézni, de már így is gyakorlatilag csak a mi kedvünkért tartották meg ezt is, mivel ez volt a hétvégén az utolsó lehetőség.

Ha bárki az országban találkozik velük, érdemes rászánni az időt és a pénzt. A felnőtt jegy, ha jól emlékszem, 1700, a gyerek 750 forint volt. De van napijegy és családi is, de ezeknek az árára, ha agyonütnek, sem emlékszem. Iskoláknak, intézményeknek is vállalnak bemutatót (ez itt a reklám helye...), egyszerre kb. 20-25 ember fér be.

Köszönjük az élményt Szing Attilának és társainak!

Bajaja herceg

Micsoda örömmel találtam rá erre a filmre! Gyerekkorom egyik kedvence volt. Ahányszor adta a tévé, annyiszor néztem meg. Márpedig adta párszor, mivel abban az időben a filmek, sorozatok időről időre visszatértek.

Sok mindenre nem emlékeztem belőle, csak, hogy van valami sárkány, aki magának követeli a hercegnőt, meg egy néma szolga, aki nem is néma, csak álruhában van, és persze, ő győzi le a vérszomjas sárkányt.

A történet tulajdonképpen alig több ennél, és persze, garantált a boldog befejezés. Tán 30-nál is több éve, hogy utoljára láttam, és most is gond nélkül végig bírtam nézni, habár a mai szememmel elég - hát hogy is fogalmazzak, de nem tudok szebben - primitív megoldások szerepelnek benne. De hát 1971-et írunk, CGI-ról még senki sem hallott, a filmes trükköket nem számítógépen készítették, hanem emberek a két kezük munkájával.

Egy-két dolog, amin jót mulattam. Valami lovagi torna félével akarják eldönteni, hogy kié legyen a hercegőn keze, és az az izé, amivel ilyenkor egymásnak rontanak lóháton (nem tudom, mi a neve, nem lándzsa, de valami hasonló), elvileg fából készült. Hogy itt nem, az biztos, mert lovaglás közben berezeg a vége, mintha gumiból lenne. Gondolom, könnyebb volt megtartani.

A másik, mikor az álnok csaló rablóherceg el akarja foglalni a várat, és közli, hogy túlerőben vannak. Nem tudom, de addig összesen kb. 3 embere volt, hogy honnan került elő még úgy másik öt, nem is értem. De könyörgöm, ez a túlerő? És erre a kijelentésre nem jön elő senki, hát nincs abban a várban őrség, katonaság, mittudomén? Végül a várnép győzi le őket, a kovács, a pék, a szakács, stb., meg a fehérnépek.

Elhatároztam, hogy ezentúl, mivel annyit hangoztattam, hogy mekkora szinkronpárti vagyok, ha filmről írok, a magyar változatról is írok pár sort. (Amennyiben úgy nézem, természetesen.) Nos, pironkodva kell beismernem, hogy ezúttal nem igazán találták el a hangokat. Valahogy nem passzoltak a szereplőkhöz, egy-két kivétellel. Magda Vásáryová (őt talán leginkább a Sörgyári capriccióból ismerhetjük) hangja, Mezei Kitty pl. tetszett, de a férfi főszereplő nekem nem jött be.

Mindezekkel együtt vagy ellenére, és beleszámolva a nosztalgiát, jár a 10/9 pont.

E. L. James: A szürke ötven árnyalata

Már egy hete, na nem a mamára, hanem arra gondolok, vajon írjak-e erről a... khm... műről. Úgy gondoltam, még említésre sem méltó, és legjobb lenne úgy elfelejteni, mintha sosem hallottam volna róla. De ha csak egy embert is vissza tudok tartani attól, hogy elolvassa, már megéri mégis billentyűzetet ragadni.

A könyv befejezése után egyetértettem Pumuklival, aki az egyik részben bosszúból ellopja Eder mester barátjának színházjegyeit, és így kiált: Rálépni! Széttépni! És szívem szerint visszavezetném a könyvégetést, legalábbis e könyv esetében. Na, de nagyon előreszaladtam.

Mindig elfelejtem, hogy nem szabad hájpos könyveket olvasni, az esetek többségében csalódást jelentenek. Van kívétel, pl. a Harry Potter sorozat, de ez esetben bejött a papírforma.

Bevallom, fogalmam sem volt, hogy mibe is kezdek bele, úgy látszik, a jövőben alaposabban el kell olvasnom az ismertetőket. Csak annyit tudtam, hogy egy szokatlan szerelmi történet, na de mitől szokatlan, arról fogalmam sem volt. És mi a nyavalya lehet az a BDSM? Nem vettem elő a guglit, hát úgy kell nekem!

Annyit olvastam róla, hogy mikor Amerikában elfogyott a könyv, a neten 1000 dollárért cserélt gazdát egy-egy példány. 1000 dollárért? Rejtő írja egy helyen (nem pontos az idézet), hogy normális emberekre nem lehet nyaralóhelyet bazírozni, de úgy tűnik, könyvkiadást sem.

Belekezdtem hát a könyvbe, és nem történt semmi különös. Pár oldal után az volt a véleményem róla, hogy egy igencsak átlagos történet. Szívdöglesztően jóképű és szemtelenül gazdag férfi és csinos fiatal lány találkoznak. A lány nem hiszi el, hogy a férfinak ő kellhet, pedig elég egyértelmű jeleket ad le. Mint azokban a bizonyos Harlequin (Romana, Tiffany, stb.) füzetkékben. Jaj, istenem, de sablonos!

És bár sehol sem olvastam utána, pillanatok alatt feltűnt a Twilight hasonlóság. Ana - Bella, Grey - Edward. Aztán utánaolvastam, és mint kiderült, nem véletlenül. A könyv egy Twilight fanficből nőtte ki magát.

Aztán hamarosan az is kiderül, hogy mitől is szokatlan a történet. A férfi szexuális szokásai miatt. Ez még nem lenne baj. Ami két felnőtt ember között történik zárt ajtók mögött, az a kettejük dolga, amennyiben mindketten beleegyeznek, és kölcsönös örömükre szolgál. Bár ha valaki attól indul be, hogy a másik félnek fájdalmat okoz, az azért gondolkodjon el valami terápián.

A sokkal nagyobb baj az, hogy ennek a könyvnek egyszerűen nincs története. A különleges szexen kívül a színvonal a már említett Harlequin füzetecskéknél is alacsonyabb. A fele körül már ott tartottam, hogy abbahagyom, de időnként elejtettek valami kis apróságot, ami arra utalt, hogy talán kiderül, mitől is lett Grey ilyen "ötven árnyalatban elcseszett". De amikor már-már elcsípnék egy történetszálat, annak kifejtése helyett a főszereplők szexelni kezdenek, és a történet ismét kicsúszik az ujjaim közül, én meg ott dühöngök, hogy mi van? Ráadásul ez a szex tök egyforma. Na jó, eleinte még lehet, hogy izgalmas (izgató? - "chacun a son gout"), de a sokadik szexjelenet már idegesítő. Hiába játszódik máshol, hiába a kiegészítők, a kikötözés, stb. Ugyanazok a szavak, ugyanaz a forgatókönyv, már nem is figyelek rá. Lapozok, lapozok. A könyv második felét már csak azért olvasom egyre vadabbul, hogy végre túl legyek rajta, és valami másba kezdhessek.

Ami még riasztó volt számomra, az, hogy Ana fél a pasitól, a hangulatváltozásaitól, a kilátásba helyezett, és időnként végre is hajtott büntetéseitől. És állítólag szerelmes Greybe. Ezt nevezi ő szerelemnek? Nem lehet tartósan szeretni azt, akitől félünk. Én legalábbis így vagyok vele. Az állandó feszültség megöli az érzelmeket.

A fordításról. Olvastam olyan kommentet, hogy angolul jobb. Ebben lehet, hogy van valami. Anno, mikor franciául és olaszul tanultam, a tanárnőmnek az volt a mániája (Lomb Katóval együtt), hogy minél hamarabb el kell kezdeni az idegen nyelven való olvasást. Mi lehetne erre alkalmasabb, mint a ma már sokadjára emlegetett Harlequin füzetkék? A szöveg viszonylag egyszerű, a történet követéséhez nem kell egyetemi diploma. Igaz, elég speciális szókincset sikerült összeszednem belőle, máig emlékszem, hogy van olaszul a "borzongás (végigfutott) a gerincén" kifejezés, pedig már évek óta nem gyakoroltam a nyelvet. És míg magyarul világgá futnék ezektől a sztoriktól, valóban élvezetesebbek idegen nyelven. (Hogy miért, arra nem sikerült rájönnöm.) De ettől még a  könyv maga gyenge marad.

Ma egész nap belefutottam a "tótiszolásba". Részben ez indított arra, hogy mégis írjak e műről. Nem tudtam, hogy ő a fordító, és az ominózus oroszlánkirályos hiba elkövetője. A mémezést elindító interjú itt olvasható. Nem az a baj, hogy hibázott, hanem, hogy nem ismeri el, sőt, kikéri magának. Igencsak ellenszenves hozzáállás.

10/2  - Egy pont, mert a főszereplők emailváltásaiban megcsillan a humor apró szikrája, a másik pedig az utolsó kb. 10 oldalért, ahol Ana végre kiáll magáért, és elhagyja Greyt. De mivel ez trilógia, nem kell hozzá túl nagy jóstehetség, hogy újra össze fognak jönni.

Egy igen jó posztot olvastam a könyvről itt. Minden sorával mélységesen egyetértek.

A könyv befejezése után úgy éreztem, hosszú-hosszú ideig nem akarok olyat olvasni, aminek a leghalványabb köze is van a szexhez. Úgyhogy mást vettem elő, mint amit eredetileg terveztem, Popper Pétertől a Lélekrágcsálókat. És mit olvasok mindjárt az első oldalak egyikén?

"Sajnos, az emberek szívébe nincs beleírva, hogy az ember nem tulajdon. Senki. A gyerek se, a férj se, a feleség se, a szerető se. A rabszolgatartás minden formája aljas. Ha a játszmák arról szólnak, hogy milyen manipulációval lehet egy másik ember fölött hatalmat gyakorolni, és őt tulajdonná tenni, akkor erre tisztességes ember nemet mond."

Azt hiszem, ehhez nincs mit hozzáfűzni. Márpedig  A szürke ötven árnyalata éppen erről szól, a hatalomról a másik ember felett, és ez az, amitől ez a könyv nemcsak hogy rossz, hanem veszélyes is. Hiszen úgy akarja beállítani, hogy ez a romantika, ez a szerelem. Pedig nem az, csak hatalmi játszma. Szerencse, hogy nem adtam érte 1000 dollárt.