Az írónőtől már elolvastam a boltkóros-sorozat eddig fellelhető köteteit, de az önálló könyveit jobban szeretem, mivel Becky Bloomwood néha rettentő idegesítő a vásárlási mániájával (jó lehet annyi pénzt elkölteni, amennyit ő...), és hát valljuk be, valami irtó bután tud viselkedni.
Pár hónapja olvastam a "Segítség, kísértet"-et, és az egyik fejezetén annyira nevettem, hogy alig kaptam levegőt. A kétbalkezes istennő nem annyira ferge- (most figyelj!) -teges (bocs, nem tudtam kihagyni), de a tőle elvárható színvonalat hozza, és kiválóan szórakoztam rajta.
Az alaphelyzet annyiban egyforma minden Kinsella-könyvben, hogy a főhősnők (E/1-ben írva) valami oltári nagy zűrbe keverednek, amiből aztán, sok mulatságos helyzetet átélve, szerencsésen kikeverednek. Ebben persze valakitől mindig kapnak segítséget. Hát ez nem egy Dosztojevszkij, Thomas Mann vagy Tolsztoj mélysége (magassága?), de nem is annak van szánva.
A következő leírás spoileres lehet!
Samantha menő jogász Londonban, de elkövet egy apró hibát, elmulaszt egy határidőt. Ám ez az apró hiba 50 millió fontjába kerül a cégének (50 millió font! el se tudok képzelni ekkora összeget!). Samantha sokkos állapotba kerül, kábán kimegy a cég épületéből, valahogy a vasútállomásra keveredik, felszáll egy vonatra, aztán találomra leszáll valahol. Becsönget egy házba, hogy fájdalomcsillapítót kérjen, mivel sajog a feje, ott azonban azt hiszik, hogy az álláshírdetésre jött, házvezetőnőnek jelentkezik. És fel is veszik. (Itt egy pillanatra elgondolkodtam, hogy ha valaki nem jelentkezik egy állásra, miért nem oszlatja el a félreértést, de végül is az írónő egy kb. elfogadható magyarázattal szolgál.)
Az ám, csakhogy Samanthának fogalmas sincs a házvezetésről. Nemhogy főzni nem tud, de még egy pirítós elkészítése is gondot okoz neki. Életében nem takarított, vasalt vagy mosott, neki magának is bejárónője volt. Az hagyján, hogy ezeket nem kellett soha elvégeznie, de még azt sem tudja pl., hogy porzsákos porszívója van-e. Vannak ilyen emberek a világon? Biztos vannak, de eddig azt hittem, ez inkább a pasikra jellemző.
Most pedig itt áll egy teljes háztartás önálló elvezetésének a feladatával. Ráadásul igen magasra helyezte magának a lécet, mivel munkaadóinak - többek között - azt hazudta, hogy képzett cordon bleu szakácsnő, és Michel de la Roux de la Blanc keze alatt tanult, aki persze nem is létezik.
Mint várható, az égvilágon mindent összekutyul, a mosásban rózsaszínné vált ruhák, elégetett, ehetetlen étel, vasalatlan ingek, tönkretett gránitlap szegélyezik az útját. De Samantha talpraesett nő, és megtalálja a megoldást, emellett hathatós segítséget is kap.
Több értékelést olvastam a könyvről, hogy klisészerű meg kiszámítható. Ez mind igaz is, viszont olyan kellemes humorral fűszerezi mindezt az írónő, amitől abszolút fogyaszthatóvá válik. Az egyik kedvenc poénom az volt, mikor Samantha nem tudja kinyitni a vasalódeszkát, és azzal védekezik, hogy ő eddig a Nimbus2000 márkájú deszkákhoz volt szokva.
Mivel a szürke könyv nem múlt el teljesen nyomtalanul felettem, időnként még mindig újabb és újabb értékelésekbe futok bele, ezért nem tudom megállni, hogy ne szóljak pár szót a könyv egyetlen "olyan" szerelmi jelenetéről a málnásban(!). A rendkívül bájos, aranyos, kedves és ötletes oldalak bebizonyították számomra, hogy nemcsak bilincsekkel és korbáccsal lehet feldobni egy pár szexuális életét, és a tökéletes külsejű, kőgazdag (és pszichopata) Mr. Grey a kanyarban sincs a kertész mellett.
A befejezés persze idilli, de ez ebben a műfajban szinte kötelező, és cseppet sem meglepő, nem is vártam mást. A könyv esténként tökéletesen kikapcsolt és ellazított, párszor jót nevettem, sokszor mosolyogtam, ennél többet pedig nem is vártam tőle.
10/9
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése