Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája

Bár, ahogy az írónő három novelláját taglaló posztban már leírtam, úgy gondoltam, hogy a vámpírkorszakom lejárt, ez a könyv mégis vonzott magához. Nem tudtam, mielőtt belefogtam, hogy a könyv tulajdonképpen pontosan a manapság divatos vámpírdömping ellen íródott, a csillogó, szerethető vámpírok ellen, akiknek éppen a lényegük vész el, azok a jelképek, amiket eredetileg jelentettek, de nagyjából így is átjött az írónő szándéka.

A Vámpírok múzsája a Borbíró Borbála-sorozat első kötete. Már a név is milyen ízes, szívesen meghallgatnám, hogy ejti ki pl. egy amerikai. :D A történet egy alternatív magyar valóságban játszódik, amiről inkább az írónő honlapjának idevágó oldalát olvassátok el, nálam ügyesebben foglalja össze a "Boriverzum" alapjait. Amúgy is érdemes végigböngészni a honlapot, igazán igényes kivitelezésű.

Mint bevezető kötet szépen felépíti a világot, bemutatja a szereplőket, stb. Ehhez mérten elég sok a bevezetés, de nem unalmas, és a megértéshez sem árt, sőt! Amibe egyedül bele tudnék kötni, hogy egy picit több akciót vártam, picit pörgősebbre számítottam, amit inkább csak a könyv utolsó harmadában-negyedében kaptam meg. Mondom, addig sem volt vontatott, nem úgy kellett átszuszakolnom magam a lapokon, de egy picit lehetett volna akciódúsabb. De tényleg ennyi az összes negatívum, amit fel tudok hozni.

Hogy viszont akkor elmondjam a pozitívumokat, ott van a humor, ami nem afféle térdet csapkodós, hanem finom, helyenként ironikus, csipkelődő. Itt is megvan, amiből már a novelláknál ízelítőt kaptam, a társadalmi-politikai áthallások, pl. mindjárt az első oldalak egyikén felnevettem a húszmillió román vámpírbevándorló említésénél, de ez még csak fokozódik, és az egész magyar vámpírokkal tűzdelt valóságot át lehetne írni mai valós viszonyainkra - pártállástól függetlenül.

Az egész regényt át-meg átszövik a műveltségi utalások, nem számítottam rá, hogy egy vámpíros regényben olaszul olvashatom el Dante híres sorát: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel! Vagy hogy az egyik szereplő a Zrínyiásszal viccelődik, és Vonnegut említése is meglepett volna, ha egy idő után már kifejezetten nem várom, hogy legközelebb mit bujtattak el a sorok közé. Edgar Allan Poe beleszövése pedig már szinte kötelező elem ezek fényében. Az írónő saját bevallása szerint sok energiát fektet a háttérvilág kutatásába, ami meg is látszik. 

A Démoni színjátékhoz hasonlóan itt is megismerhetjük a vámpírok valós énjét. Ha véletlenül valamelyikük egy kicsit is szimpatikus kezdene lenni, Gaura Ágnes gondoskodik róla, hogy viharos sebességgel kiderüljön, valójában nem mások, mint kifinomult vérszívók, akiknek nincsenek emberi érzéseik, és bár szövetséget, jobb szó híján "barátságot" (ami nem összetévesztendő az emberi fogalommal) lehet velük kötni, valójában csak és kizárólag a saját érdekeiket nézik, a barátságuk és jóindulatuk pedig mindössze addig terjed, amíg az nekik jó. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy műveltek, okosak, szépek, művészetpártolók a maguk torz és hátborzongató módján. Legalábbis egy részük, mert a vámpírok között is megvan a hierarchia. Az események egy része szépen halad a várható útján, de mindig van egy-egy fordulat, ami meglep és elismerésre késztet.

Ha valaki szeretné megtudni, ki a vámpírok múzsája, és hogy vajon miért dúdolgattam az elmúlt pár napban Szörényi Levente dalát, A múzsa csókját, feltétlenül olvassa el a könyvet. Én alig várom, hogy a következő részt is megismerhessem.

10/9,5